Connect with us

Okoseszközök

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

A HONOR bemutatta a világ első, HarmonyOS operációs rendszerrel működő okosképernyőjét

A Honor okostelefon márka bemutatta új, Honor Vision termékcsaládját a Huawei 2019-es fejlesztői konferenciáján (Huawei Developer Conference), Kínában.

A Honor első, nagy kijelzős okoskészüléke, amely a Honor Sharp Tech koncepció számos fejlesztését tartalmazza, új korszakot nyit a jövő televíziói számára. A Honor Vision az első olyan okoseszköz, amely a Huawei három, saját fejlesztésű chipkészlete mellett a vállalat szintén saját fejlesztésű operációs rendszerével, a HarmonyOS-sel működik.

„A Honor Vision több annál, mint amit eddig televíziónak neveztünk. A készülék a Honor Sharp Tech fejlesztései révén újraértelmezi a televízió jövőjét, és meghatározó szerepet játszik majd az okosotthonokban. Nemcsak otthoni szórakoztató rendszer, hanem információmegosztó, irányító és eszközkezelő központként is funkcionál”

– mondta George Zhao, a Honor elnöke.

A világ első, HarmonyOS operációs rendszerrel működő okosképernyője

A Huawei idei fejlesztői konferenciáján mutatta be saját fejlesztésű, mikrokernel alapú operációs rendszerét HarmonyOS néven, amely egységes felhasználói élményt biztosít minden eszközön és felhasználói helyzetben. A HarmonyOS-t optimalizálják és fokozatosan alkalmazzák majd a márka okoseszközein, ideértve az okosórákat, kijelzőket, hangszórókat és a járművekbe telepített rendszereket is. A HarmonyOS nyílt forráskódú platformként jelenik meg világszerte.

Szinkronizált chip-hármas: Honghu 818 intelligens lapkakészlet, AI Camera NPU chipset és a legfejlettebb Wi-Fi chipek

A HONOR Vision számos innovatív technológiát egyesít a magával ragadó felhasználói élmény érdekében.

Honghu 818 intelligens lapkakészlet kijelzőkhöz: A legújabb, világszerte elérhető intelligens kijelzőkhöz készült SoC, a Honghu 818 egyedülálló képességekkel rendelkezik. Hét képfeldolgozó technológiát foglal magában, ezek a Motion Estimate and Motion Compensation (MEMC, mozgáskompenzálás), a High Dynamic Range Imaging (nagy dinamikatartományú kép), a Super-Resolution (alacsonyabb felbontású kép felskálázása), a Noise Reduction (zajcsökkentés), a Dynamic Contrast Improvement (dinamikus kontrasztszabályozás), az Auto Color Management (automatikus színkorrekció) és a Local Dimming (sötét területek háttérvilágításának állítása). A Honghu 818 lapkakészlet ezeken keresztül javítja és optimalizálja a felbontást, a kontrasztarányt és a színeket, mindezt több algoritmus segítségével.

A nyolcmagos processzor könnyedén megbirkózik az erőforrásigényes képfeldolgozó műveletekkel nagy kijelzőkön is, illetve képes több feladat egyidejű futtatására. A MEMC technológia pedig nagy felbontású képeket, kiemelkedő hangminőséget és távoli, hang alapú interakciót biztosít. A processzor sávszélesség-kihasználási foka iparági szinten kiemelkedő: átlagosan 50 százalékkal jobban teljesít, mint más eszközök.

AI Camera NPU chipset: A Honor Sharp Tech koncepciójának köszönhető egy másik fejlesztés, a mesterséges intelligencia által támogatott pop-up kamera. Dedikált HiSilicon Hi3516DV300 NPU lapkakészlet segítségével az eszközön olyan funkciók válnak elérhetővé, mint például az arcfelismerés, a test mozgásának követése vagy a testtartás érzékelése. A pop up kamera intelligens és biztonságos felhasználói élményt nyújt: használaton kívül automatikusan a képernyő mögé húzódik, falra szerelt változat esetén pedig 10 fokkal lefelé fordul.

Legfejlettebb Wi-Fi chipek: A Honor Vision megkapta a HiSilicon Hi1103 csúcslapkákat is, amelyek a világon elsőként támogatják a 160Mhz-es sávszélességet akár 1,7 Gbps letöltési sebességgel. Ez a chipset 1,7-szer gyorsabb az átlagos modelleknél, így simább és stabilabb videolejátszást tesz lehetővé, különösen 4K HD videók esetében. Támogatja a 2,4G/5GHz kettős frekvencia optimalizálást is. Míg a 2,4 GHz-es Wi-Fi erősebb Wi-Fi-jelet és szélesebb elérhetőséget biztosít, az 5 GHz-es Wi-Fi gyorsabb internetsebességet és kisebb késleltetést tesz lehetővé, optimalizált kapcsolatot kínálva számos környezetben.

A Honor Vision átalakítja a televízió jövőjét

A Honor Vision meghatározó szerepet fog játszani az okosotthonokban is. Túl azon, hogy otthoni szórakoztató rendszerként működik, a Honor Vision lehetővé teszi információk megosztását, különböző okosotthon szolgáltatások központi irányítását, valamint több okoskészülék együttműködését.

Házi szórakoztató központ: A Honor Vision lenyűgöző hang- és képélményt nyújt, amivel közvetlenül elérhetőek a Huawei Video és számos más platform tartalmai (például sorozatok, mozifilmek).

Információmegosztó központ: A beépített Family Note funkciónak köszönhetően a Honor Vision intelligens kijelzője 600 millió képet tud fogadni csupán 20 másodperc alatt a felhasználók mobiltelefonjáról, a Huawei Share fájlküldő szolgáltatás segítségével. Ez a sebesség százszor gyorsabb, mint ami Bluetooth kapcsolaton keresztül biztosítható.

Irányító központ: A Huawei és a Honor elkötelezett a HiLink elnevezésű, nyílt okosotthon ökoszisztéma létrehozása mellett. A platform és a technológia elérhető lesz az iparág más okosotthon szolgáltatói számára, hogy a felhasználók szabadon összekapcsolhassák az általuk preferált termékeket.

Eszközkezelő központ: A Honor Magic Link funkciójának köszönhetően a felhasználók nemcsak a Honor Vision kijelzőjén, hanem okostelefonon vagy tableten keresztül is kereshetnek programokat, kezelhetik a beállításokat, valamint a mobil eszközökön bevitt tartalmakat valós időben szinkronizálhatják a képernyőre.

A kézi eszközökről a fájlok külön applikáció nélkül is megjeleníthetők az intelligens képernyőn, illetve elegendő csupán NFC kapcsolódást aktiválni, és máris 1080p felbontásban, HDR minőségben, a Honor Vision kijelzőjén élvezhetők a multimédiás tartalmak.

A rendkívül alacsony, 100 ezredmásodperces késleltetés miatt a felhasználók két másodpercen belül csatlakoztathatják eszközeiket a Honor Vision készülékhez. A felhasználók videofelvételek vagy képek böngészése és játék közben zökkenőmentesen válthatnak a Miracast és a DLNA mód között.

Lenyűgöző dizájn

A Honor Vision mindkét változata 55 hüvelykes, 4K HDR kijelzővel rendelkezik. Az eszközök három oldalon káva nélküli kialakítással bírnak, így az előlap 94%-át a kijelző foglalja el. Az okosképernyőt 6,9 mm széles, fém keret fogja körbe, a hátlap gyémánt mintázatú. A Honor a készülékeket intelligens, pulzáló LED világítással, valamint a szem egészségét szolgáló, kék fény elleni védelemmel látta el, utóbbit a TÜV Rheinland minősítés is garantálja. A Honor Vision jelenleg standard (2GB+16GB) és Pro (2GB+32GB) változatban érhető el.

Okoseszközök

Magyarországra is megérkezik a Samsung Odyssey OLED G6

A Samsung bejelentette az 500 Hz-es OLED játékmonitora nemzetközi bevezetését, az Odyssey OLED G6 Magyarországon is elérhetővé válik augusztus közepétől.

Ez az úttörő készülék a gaming kijelzők új korszakát hozhatja el a 0,03ms (GTG) válaszidővel és QD-OLED QHD felbontással.

A Samsung a nemzetközi játékmonitor-piac, valamint az OLED gaming monitorok élvonalbeli szereplőjeként, az új Odyssey OLED G6 modellel új szintre emelheti a játékélményt.

„A Samsung továbbra is élen jár a gaming monitorok piacán, és olyan újításokat kínál, amelyek újraértelmezhetik a játékélményt – mondta Hoon Chung, a Samsung vizuális kijelzők üzletágának ügyvezető alelnöke. – Az első 500 Hz-es OLED gaming monitorunkkal, az Odyssey OLED G6-tal, növeljük a teljesítményt, a képminőséget és a valósághű élményt, ezzel a kijelzőtechnológia következő generációját kínálva a gamereknek világszerte.”

Páratlan sebesség és kiemelkedő látvány

A 27 colos Odyssey OLED G6 (G60SF modell) újradefiniálhatja játékélményt. A vállalat első, 500 Hz-es képfrissítési frekvenciával érkező kijelzője a 0,03 ezredmásodperces (GTG) válaszidővel és a QD-OLED technológiával támogatott QHD (2560×1440) felbontással lehetővé teheti, hogy a játék még a legdinamikusabb jeleneteknél is zökkenőmentes és éles maradjon.

A monitor VESA DisplayHDR True Black 500 minősítéssel rendelkezik, amely tanúsítja, hogy a kijelző élénk színeket és a mély, valódi feketét jeleníthet meg. Az Odyssey OLED G6 modellek NVIDIA G-SYNC kompatibilitással és AMD FreeSync™ Premium Pro támogatással érkeznek az egyenletes, szakadásmentes játékélmény érdekében.

Hosszú játékidő valósághű képekkel

Az Odyssey OLED G6 gaming monitort azoknak tervezték, akik hosszú játékmenetek során is megbízható, kiemelkedő teljesítményt keresnek. Az 1000 nit csúcsfényerőnek és a Samsung Tükröződésmentes (Glare Free) technológiájának köszönhetően a gamerek csupán minimális fényvisszaverődést tapasztalhatnak a képernyőn, így kizárólag a játékra koncentrálhatnak. A vizuális minőség hosszú távú megőrzése érdekében a monitor OLED Safeguard+ védelemmel rendelkezik, amely még hosszú időn át tartó használat során is segíthet megakadályozni a beégést.

Az Odyssey OLED G6 Pantone Hitelesített tanúsítvánnyal rendelkezik, ami rendkívül pontos színvisszaadásról biztosítja a felhasználókat, ráadásul képes megjeleníteni a Pantone könyvtárában található több mint 2100 színt és több mint 110 bőrtónusárnyalatot. Ragyogó QD-OLED kijelzőjével a monitor élénk, élethű képeket nyújthat, amelyek a fejlesztők elképzeléseinek megfelelően keltik életre a játékvilágokat.

Elérhetőség

Az új Odyssey OLED G6 augusztus 11-től érkezik Magyarországra, a Samsung webáruházban 429 900 forintos ajánlott fogyasztói áron elérhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

ZTE Watch K1 Pro: gyerekekre szabott okostechnológia – biztonság az iskolakezdéshez

A hazai piacon is debütált a ZTE gyerek okosóra, a Watch K1 Pro, amely megbízható, önálló kommunikációs eszközként működik, miközben fejlett biztonsági funkcióival a szülők számára is nyugalmat kínál.

A Nano SIM-kártyás, 4G-kompatibilis készülék a közelgő iskolakezdés időszakában különösen hasznos társ lehet, amikor sok kisgyermek először indul útnak egyedül iskolába, edzésre – egy ilyen óra egyszerre nyújt szabadságot a gyerekeknek és biztonságérzetet a családnak.

Mobilhálózaton működő kommunikáció – hívás és videóhívás

A ZTE Watch K1 Pro gyerek okosóra önálló 4G LTE kapcsolatot biztosít, így a gyermek saját telefonszámon keresztül indíthat és fogadhat hívásokat, küldhet SMS-t. A 2 MP-es előlapi kamera révén a videóhívások is HD minőségben zajlanak, így a szülők akár vizuálisan is kapcsolatba léphetnek gyermekükkel napközben.

Pontos helymeghatározás és mozgáskövetés

A beépített GPS-modul segítségével a szülők valós időben követhetik nyomon gyermekük tartózkodási helyét, a magyar nyelvű okostelefonos alkalmazás pedig az útvonalak visszanézésére is lehetőséget ad. A rendszer támogatja a biztonsági zónák beállítását: ezek elhagyásáról a szülő azonnali értesítést kap, így az iskolába járás vagy délutáni programok során is nagyobb biztonságban tudhatja gyermekét.

Vészhelyzet esetére tervezve

Az eszköz külön SOS-gombbal rendelkezik, amelyet vészhelyzet esetén a gyermek egyetlen mozdulattal aktiválhat. Az óra ekkor automatikusan értesíti a megadott sürgősségi kontaktot, gyors reagálást téve lehetővé. A híváslistát és elérhető kapcsolatok körét kizárólag a szülői alkalmazásból lehet kezelni, így ismeretlen számok nem hívhatják a gyermeket.

Strapabíró, gyerekbarát kialakítás

A ZTE Watch K1 Pro 1,83 hüvelykes IPS LCD érintőkijelzője élénk színeket és jó olvashatóságot kínál (240×284px felbontás), a nagy ikonokkal és letisztult kezelőfelülettel ellátott rendszer pedig gyorsan átlátható még a kisebb gyerekek számára is. A bőrbarát szilikon szíjjal és IP67 por- és vízállósággal ellátott készülékház mindennapi viselésre, játékra és kültéri használatra is alkalmassá teszi az órát. A modell kék és rózsaszín színben is elérhető.

Megbízható teljesítmény és hosszú üzemidő

A készülék 1 GB RAM-mal és 1 GB tárhellyel rendelkezik, ami stabil működést biztosít az alapfunkciókhoz és a beépített alkalmazásokhoz. Az energiatakarékos felépítés és a 800 mAh-s akkumulátor akár 100 órás készenléti időt is lehetővé tesz, míg normál használat mellett 1,5–2 napos működés érhető el egy töltéssel.

Szülői kontroll, gyerekbarát funkciók

A szülők számára készült, Android és iOS rendszeren is elérhető ZTE Kids mobilalkalmazás egyszerű hozzáférést biztosít minden biztonsági beállításhoz, helymeghatározási adathoz és kommunikációs funkcióhoz. A gyermekek számára az óra intuitív élményt nyújt, többek között olyan beépített funkciókkal, mint az ébresztő, emlékeztetők, lépésszámláló, kamera, galéria, zenelejátszó, számológép, stopper és tanórai „Iskola mód”.

A ZTE Watch K1 Pro gyerek okosóra már elérhető Magyarországon a legnagyobb műszaki áruházak kínálatában, valamint a One szolgáltatónál. Az okosóra ideális belépő a gyermekek digitális világába, miközben kiemelkedő biztonságot és kényelmes kommunikációt nyújt a család minden tagjának.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

7 okoseszköz, amitől pihentető lesz a nyár

A nyári napok nem mindig olyan gondtalanok, mint amilyennek látszanak. Legyen szó utazásról, otthoni kényelemről vagy produktivitásról a TCL ökoszisztémája – a mobiloktól az otthoni eszközökig – valódi igényekre kínál egyszerű és hatékony megoldásokat. Mutatunk 7 eszközt, amely valóban megkönnyíti a nyári napokat!

  1. Olvass a szabadban, hunyorgás nélkül

Nyáron sok időt töltünk a szabadban és gyakran az erős napfény miatt maximumra kell állítanunk a fényerőt vagy a kezünkkel kell árnyékolnunk, hogy el tudjunk olvasni egy üzenetet vagy egy cikket a telefonunkon. A TCL 60 SE NXTPAPER 5G kijelzője a papír textúrájára hasonlít – kíméli a szemet, még tűző napon is. Akár reggeli közben görgeted a híreket az erkélyen, akár grillezés közben olvasol egy receptet, nem kell hunyorognod. Ráadásul az eszköz 5G-t is támogat, így bárhol tudsz kapcsolódni – az akár két napos üzemidőnek köszönhetően pedig nem kell állandóan töltőt keresned.

  1. Tartsd az egyensúlyt a munka és a képernyőidő között

A NXTPAPER 11 Plus tablet ideális könnyed munkához vagy tervezéshez, ha épp nem az íróasztalodnál vagy. A tükröződésmentes kijelző hosszabb használat során is kíméli a szemet – például dokumentumok átnézésekor vagy jegyzeteléskor. Szülőknek is hasznos, akik kevesebb képernyőidőt szeretnének gyerekeiknek – például naplóíráshoz a teraszon vagy rajzoláshoz vacsora előtt. Akár 26 napos készenléti idejével mindig készen áll, és nem kell még egy töltőt bepakolnod, ha útnak indulsz.

  1. Nem kell többet aggódnod a Wi-Fi miatt

Egy kivett szobában vagy egy nyaralóban a jó internetkapcsolat kulcsfontosságú – főleg, ha a gyerekek sorozatot néznek, a felnőttek dolgoznak, és mindenki egyszerre tölt fel képeket. A LINKHUB HH515 router zökkenőmentesen kezeli a megosztott használatot. Mesterséges intelligenciával osztja el a sávszélességet az eszközök között, így nem kell várni az oldalak betöltésére vagy a videók elindulására. Egyszerűen telepíthető, intelligensen alkalmazkodik, és segít fenntartani a békét a nyári káoszban.

  1. Mozizz bárhol, bármikor

A TCL PlayCube projektor olyan spontán nyári pillanatokra készült, amelyek nem a tévé előtt történnek. Elég kicsi, hogy elférjen egy hátizsákban, de elég erős, hogy filmet vetítsen egy lakókocsi oldalára, hálószoba falára vagy kerti kerítésre. Akár 2,5 órányi lejátszást is biztosít töltés nélkül – tökéletes naplemente utáni kikapcsolódáshoz a hosszabbítókkal való bajlódás nélkül. Automatikus fókusz, azonnali beállítás és beépített okosfelület – ez a képernyőd, bárhol is legyél. A termék hamarosan Magyarországon is elérhető lesz.

  1. Tiszta kép, bármikor

A TCL Mini LED C-szériás tévéi – köztük a C6K, C7K és C8K – akkor is élvezhető képet nyújtanak, ha világos a szoba. Legyen szó nappaliról, amerikai konyháról vagy délutáni sorozatnézésről, ezek a tévék csökkentik a tükröződést, éles képet adnak, és kihozzák a legtöbbet az aktuális tartalomból. A megfizethetőbb C6K-tól a prémium C8K-ig (Bang & Olufsen hangszórókkal a nagyobb méreteken) minden igényre és pénztárcára találsz megoldást.

  1. Csendes társ a meleg napokon – friss levegő, nyugodt éjszakák

Európa nagy részén hőhullám tombol, így sokan keresik a módját, hogyan tartsák otthonukat hűvösen. A FreshIN 3.0 légkondicionáló sorozat nemcsak hűt, hanem friss levegőt is bejuttat a lakásba. Szűrt külső levegőt áramoltat be, így csökkenti a fülledt érzést. A közvetett légárammal elkerülhetők a hirtelen jeges fuvallatok, így könnyebb elaludni vagy koncentrálni. Akár dolgozol, akár a gyerekeket altatod, csendben, észrevétlenül végzi a dolgát.

  1. Akár BBQ, akár hétköznap – ez a hűtő tudja, mire van szükséged

A Mega Space hűtőszekrény megkönnyíti a nyári vendéglátást az akár 19%-kal* több belső térrel, anélkül, hogy több helyet foglalna a konyhában. Rugalmas rekeszei lehetővé teszik a BBQ party előkészítését vagy a friss zöldségek hosszabb tárolását. A Pure Air rendszer segít a szagok és baktériumok kordában tartásában. A konvertálható fiókban egyik nap italokat hűthetsz, másnap már húst tárolhatsz – ahogy épp szükséges.

Látogass el a TCL weboldalára, és fedezd fel a teljes kínálatot: https://www.tcl.com/hu/hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss