Okoseszközök
Samsung JET: A nagy porszívó teszt
Felhasználók és hírességek is kipróbálhatják a Samsung JET porszívóit
A takarítás a megfelelő eszközökkel nem csak hatékonyabb, de akár szórakoztató is lehet. Ezt bizonyíthatják be a kiválasztott felhasználók a Samsung JET 75 porszívóinak segítségével. A vállalat új – A nagy porszívóteszt – Tesztelj JET-tel! – kampányában a jelentkezők 10 napon keresztül tesztelhetik az újgenerációs takarítóeszközt, a tapasztalataikat pedig márkanagykövetként megoszthatják szélesebb közönséggel is. A nagy tesztben Winkler Róbert és Ráskó Eszter is részt vesz. A program lezárásakor 10 szerencsés résztvevő megnyerheti az általa használt készüléket.
A házimunka, azon belül a takarítás sokak számára csak egy szükséges rossz, amellyel nem szívesen töltik az idejüket, esetleg ritkábban is foglalkoznak vele. A modern berendezések megkönnyíthetik a rendszeres feladatok elvégzését és a megfelelő kezekben akár egy nagyon hatékony, ugyanakkor kevésbé fárasztó időtöltésre is lehetőséget adhatnak. A Samsung legújabb kampányában a felhasználók kezébe ad egy ilyen eszközt, amelyet így saját háztartásukban, a mindennapi gyakorlatban tesztelhetnek. A nagy porszívó teszt során a 20 kiválasztott tesztelő a saját otthonába fogadja majd be a JET 75 álló porszívót, és a legkülönbözőbb helyzetekben teszi azt próbára. A résztvevők 10 nap után értékelik a készülék teljesítményét és összegzik a tapasztalataikat.
A JET 75 premium álló porszívó a Samsung legmodernebb vezeték nélküli porszívója, amely könnyű súlyának és kényelmes kialakításának köszönhetően egyszerűen használható a legtöbb környezetben. A JET Cyclone rendszere kiemelkedő szívóerőt biztosít, az 5-rétegű HEPA Szűrőrendszer pedig a levegőbe gyakran visszakerülő porszemek és allergének 99,999 százalékát[1] kiszűri. A legújabb technológiák biztosítják, hogy a tesztelők számára különleges élményt jelentsen a porszívó használata.
Az érdeklődők a https://www.samsung.com/hu/samsung-jet-kampany/ weboldalon jelentkezhetnek a hozzájuk legközelebb álló témakörben, eljött tehát a nagy lehetőség a család tisztaságfelelősei, a kisállattartók és a hobbi autó-takarítók számára. A jelentkezéshez egy rövid pályázat feltöltése szükséges, amelyben a felhasználók leírják, milyen különleges kihívások elé állítanák a JET-et, amennyiben az hozzájuk kerülne. A legötletesebb és leghumorosabb takarítójelöltek közül a Samsung szakértői, valamint a tiszta lakások és autók képviseletében Ráskó Eszter és Winkler Róbert választják ki a 20 márkanagykövetet. A felhasználók október 12. és 25. között jelentkezhetnek a kampány weboldalán, a 10 napos tesztidőszak pedig október 28-án kezdődik. Az írásos beszámolók beküldés után a résztvevők közül kisorsolt 10 szerencsés megnyerheti a rábízott készüléket.
„Pontosan tudom, mekkora kihívást jelent egy lakás rendben tartása, miközben az ember dolgozik, gyermeket nevel, és kevés ideje jut a takarításra. Nagyon újszerű élmény volt a JET porszívót használni, mert elképesztően sokoldalú és olyan dolgokat szívott ki a szőnyegből, amikről ha tudtam volna, hogy benne vannak, már rég felgyújtottam volna – mondta a készülékről Ráskó Eszter. – Ez egy remek lehetőség a felhasználóknak arra, hogy első kézből megismerjék a JET-et, és megoszthassák egymással a tapasztalataikat. Ahogy az a videómban is látszik, egy kiadós autótakarítással is megbirkózott, pedig nem volt egyszerű dolga – tette hozzá Winkler Róbert.”
„A környezetünk tisztasága mindannyiunk számára kiemelten fontos. Mivel egyre több időt töltünk otthon, még inkább előtérbe került, hogy a takarítást gyorsan és hatékonyan végezhessük – mondta el Witsch Gerda, a Samsung Magyarország marketing vezetője. – A nagy porszívóteszt célja, hogy minél többen megismerjenek egy olyan készüléket, amellyel nem csak könnyebb tisztán tartani a lakást, de a technológiai újításoknak köszönhetően higiénikus tisztaság érhető el vele.”
A nagy porszívó tesztről és a jelentkezés feltételeiről további információ, valamint a pontos játékszabályzat a https://www.samsung.com/hu/samsung-jet-kampany weboldalon érhető el.
Okoseszközök
MWC 2025 Kiállítás: A Samsung Galaxy AI-jal és szoftverközpontú hálózatokkal erősíti tovább a mobil AI-ban betöltött szerepét
A Samsung újraírja a mobil AI élményeket a 2025-ös Mobil Világkongresszuson (MWC, Mobile World Congress), amelyet március 3. és március 6. között rendeznek meg a barcelonai Fira Gran Viában.
A vállalat mobilkommunikációs (MX) és hálózati üzletágai bemutatják legújabb AI-innovációikat, köztük a Galaxy AI következő fejlesztéseit és szoftverközpontú hálózatait. A Samsung a Galaxy ökoszisztémával AI partnert kínál, fókuszban a Galaxy S25 sorozattal, miközben AI fejlesztéseit kiterjeszti az új Galaxy A szériára, az egészségre és az otthoni élményekre.
A Samsung a kiállításon bemutatja fejlett mobil AI-innovációs elképzelését, felvonultatva a Galaxy S25 szériát, az új Galaxy A termékcsaládot, valamint a vállalat első XR headsetjét, a Project Moohant. Emellett egy exkluzív bemutató keretében rántja le a leplet a Galaxy S25 Edge-ről, a valaha volt legvékonyabb Galaxy S szériás készülékről, amely továbbviszi a Samsung hardverinnovációit. A látogatók azt is felfedezhetik, hogyan formálhatja át az AI az egészség és az otthoni élet jövőjét, és állíthat új mércét az intelligens, összekapcsolt életmód világában. Ezeket az AI-fejlesztéseket a Samsung kompromisszumok nélküli biztonsággal és adatvédelemmel látta el.
A Galaxy S25 szériában rejlő erő
Az új Galaxy S25 széria – a mobil AI okostelefonok paradigmaváltásának élvonalbeli szereplőjeként – átalakíthatja, hogy a felhasználók miként végezzék el feladataikat, alkossanak vagy játsszanak készülékükön. A Galaxy S25 termékcsalád bemutatója az MWC-n – az AI-fejlesztéseken túl – a korszerű kameraképességeket és a teljesítményt helyezi előtérbe, a látogatók maguk tesztelhetik, hogy mire képesek a készülékek.
A kiállítótér kiemeli azokat a képességeket, amelyekkel az új Galaxy S25 széria hasznos AI partnerré válhat a feladatok zökkenőmentes elvégzésében. A látogatók a helyszínen a következőket próbálhatják ki:
- Zökkenőmentes többszintű appkezelés: A felhasználók olyan műveleteket hajthatnak végre könnyedén, mint egy étterem megkeresése a Google Térképen és annak megosztása egyetlen hangutasítással az Üzenetek alkalmazásban, a Gemini segítségével. A funkciók elérhetőek a Samsung, a Google és egyes harmadik féltől származó alkalmazásokban.
- Bekarikázással keresés a Google-lel: A készülék képernyőjén még egyszerűbb a keresés, például URL-ek felismerésével és a weboldalak egyetlen mozdulattal történő megnyitásával.
- Gemini Live: A felhasználók a mesterséges intelligenciával természetes párbeszédeket folytathatnak ötleteléshez, tanuláshoz és gyakorláshoz, valós idejű válaszokkal, valamint képek, fájlok és YouTube-videók segítségével.
- Now Brief, napi riport: A felhasználók megtekinthetik a személyre szabott napi frissítéseket, valamint az aktuális javaslatokat a Now Bar, éppen futó appok segítségével.
Az élményt a Galaxy S25 fejlett kameratechnológiája gazdagítja, amely számos új alkotási módot teremt, például a következőket:
- Rajzsegéd: A felhasználók intelligens vázlatfinomítással és javításokkal emelhetik új szintre a tartalomgyártást.
- Keresés a Galériában: A felhasználók – különböző helyzetekben – természetes, nyelvi alapú kereséssel minden eddiginél könnyebben találhatják meg legkedvesebb emlékeiket.
- Szűrők: A felhasználók egyedi portréhatásokat és új szűrőlehetőségeket fedezhetnek fel, a Portré üzemmódban készült fényképeiket a hangulatukat tükröző szűrőkkel színesíthetik.
A látogatók az új játéklehetőségekkel is megismerkedhetnek közelebbről:
- Galaxyra tervezett Snapdragon® 8 Elite: A Qualcomm-mal együttműködésben kifejlesztett egyedi lapkakészlet a lehető legkiválóbb teljesítményt nyújtja, biztosítva a nagysebességű játékélményt, a gyorsabb válaszidőt, valamint magas minőségű képi megjelenítést a legnagyobb teljesítményigényű tartalmak esetében is.
A Galaxy S25 széria mellett a látogatók megtekinthetik a Samsung legfrissebb hardveres újítását, a Galaxy S25 Edge okostelefont, amely a termékcsalád eddigi legvékonyabb kialakítású készüléke.
A Samsung az új Galaxy A szériával –, köztük a Galaxy A56 5G, A36 5G és A26 5G készülékekkel – mutatja meg elkötelezettségét a mobil AI élmények széles körű kiterjesztése mellett. Az új A széria intelligencia integrálásával a legújabb, nagy teljesítményű Galaxy AI technológiát még több felhasználó körében teszi elérhetővé a vállalat a most bemutatott készülékcsaládon. Az új A szériás készülékek a kameraélményt olyan eszközökkel fokozzák, mint a rajongók körében népszerű Tárgyeltávolító. A Samsung AI-alapú innovációit tovább bővítve az új A sorozat megbízható teljesítményt és hosszú távú értéket kínál, hat operációs rendszer-frissítéssel és hatévnyi biztonsági frissítéssel, biztosítva a folyamatos fejlődést és a mindig biztonságos felhasználói élményt.
A mesterséges intelligencia új szintre emeli a mindennapokat
Az MWC 2025 Kiállítás látogatói azt is felfedezhetik, hogy a Samsung hogyan fejlesztheti az otthoni mindennapi életet, és miként ad a felhasználóknak hatékonyabb felügyeletet és rálátást egészségükre az intelligens, megoldások révén.
Az egészségmegőrzés új lehetőségeire összpontosító zónában láthatóak olyan, a Galaxy S25 felhasználóknak elérhető, AI-vezérelt napi jólléti információk, mint például az Energiapontszám, a Wellness tippek és az Alvásiadatok. Ezek a funkciók részletes és személyre szabott jólléti tanácsokkal, információkkal látják el a felhasználókat. A SmartThings és a Samsung Food alkalmazásokkal való zökkenőmentes integrációt bemutató példák révén a felhasználók láthatják, hogyan dolgozik a Samsung egy teljes körű jólléti program kialakításán.
A stand mindezek mellett bemutatja azokat az új, AI-alapú funkciókat is, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy biztonságosan és kényelmesen irányítsák otthonukat az eszközök közötti kapcsolat révén. A Knox Matrix biztonsági megoldással védett Home AI-szcenáriók, a SmartThings platform segítségével egyszerű eszközbeállítást és vezérlést kínálva teremtik meg az intelligens otthon élményét.
Élvonalbeli innováció erős Galaxy alapra építve
A biztonság a Samsung AI-fejlesztéseinek középpontjában áll, biztosítva, hogy minden élmény a felhasználói kontrollra, átláthatóságra és erős védelemre épüljön. A Galaxy Foundation zóna a Személyes adat motort járja körül, amely biztosítja, hogy az eszközön generált, személyre szabott adatokhoz a Galaxy AI-on kívül más appok ne férjenek hozzá, miközben a Knox Vault[ix] további védelmet biztosít.
A Samsung itt mutatja be az első Android XR headsetjét, a Project Moohant, amely betekintést nyújthat az AI-alapú kiterjesztett valóság jövőjébe. A multimodális AI és a fejlett XR-képességek integrálásával ez az úttörő eszköz jelentős lépést jelenthet a kontextus-érzékeny és személyre szabott élmények felé.
Végponttól végpontig tartó szoftverhálózat megvalósítása, amely teljes mértékben kiaknázhatja az AI-ban rejlő potenciált
A Samsung egy külön kiállítótérben mutatja be, hogyan fejleszti következő generációs hálózatait az AI segítségével. A Samsung – a virtuális és nyílt hozzáférési hálózatok nemzetközileg meghatározó szereplőjeként – végponttól végpontig terjedő szoftveralapú megoldásokat kínál a hálózatüzemeltetőknek, hogy optimalizálják hálózataik alapjait, és minden szinten alkalmazzák a mesterséges intelligenciát.
A stand kiemelt elemei közé tartozik a Samsung sokoldalú virtuális rádiós hozzáférési hálózat (vRAN) megoldása, a legújabb 5G rádiók, valamint a Samsung CognitiV Network Operations Suite (NOS) intelligens hálózatautomatizálási megoldása. Különböző vállalati 5G felhasználási esetek is megtekinthetőek.
A Samsung betekintést enged a szoftveralapú hálózatok fejlesztési irányaiba is, kihasználva a szervereket, központi és grafikai feldolgozóegységeket, felhőalapú platformokat, valamint a szállítási és egyéb eszközöket magába foglaló, erős partneri ökoszisztémáját. A kiállítótér látogatói továbbá azt is megismerhetik, hogy a Samsung CognitiV NOS milyen előnyöket kínálhat a távközlési szolgáltatóknak a hálózati életciklus során, a telepítéstől kezdve, az üzemeltetésen át, az optimalizálásig. Ez az AI-vezérelt alkalmazásokból álló megoldás kulcsfontosságú szerepet játszhat a teljesítmény növelésében, valamint a hálózat energiahatékonyságának intelligens növelésében.
A stand egyik leglátványosabb része a privát 5G hálózati zóna. A Samsung nemrégiben együttműködött a Hyundai-jal, hogy egy végponttól végpontig tartó Reduced Capability (RedCap) kísérletet hajtsanak végre egy privát 5G hálózaton keresztül. A Samsung fejlett privát 5G megoldásait használva a két vállalat bizonyította a következő generációs ipari privát 5G kapcsolódás lehetőségeit, javítva a 5G IoT-eszközök akkumulátor-élettartamát és energiahatékonyságát.
Ez a privát kiállítótér a Fira Gran Via 2. csarnokában található.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Veszélyben a férfiak: másfél év alatt duplájára nőtt az átvertek száma!
A Médiaunió Alapítvány és az Ipsos Zrt. felmérése szerint a megkérdezettek közel 36%-át károsították már meg csalók, és a növekedés a férfiak esetében szembetűnő különösen: a másfél évvel ezelőtti adatokhoz képest megduplázódott!
Pozitív változás ugyanakkor, hogy a kiberbiztonsági tájékoztató kampányok és az egyre komolyabb banki technológiai védelem eredményeként végre csökkent a kibercsalások kárösszege.
A Médiaunió Alapítvány két éve indította el a Magyar Bankszövetséggel és a KiberPajzs Programmal közös „A kulcs te vagy!” kampányát, amely a kibertér veszélyeire és az online tudatosságra hívja fel a figyelmet. Most ismét az Ipsos Zrt.-vel közös, ezer fő bevonásával végzett felmérésben vizsgálták az internetezők tudatosságát, s noha az elmúlt időszakban érezhetően megnövekedett a veszélyekre figyelmeztető felhívások és cikkek száma, az eredmények ismételten rávilágítottak arra, hogy a digitális fenyegetések még mindig komoly problémát jelentenek.
Hamis magabiztosság
Pedig a válaszadók többsége kifejezetten magabiztos: a nőknek több mint 80, a férfiaknak pedig közel 90%-a gondolja magát közepesen vagy nagyon tájékozottnak a kiberbiztonsági kockázatokkal kapcsolatban. S bár bizakodásra adhat okot, hogy a megkérdezettek csaknem 90%-a tényleg ismeri az árulkodó jeleket – mint például túl kedvező ajánlatok, bizalmas információk vagy bankszámla adatok iránti érdeklődés, magyartalan szövegezés, sürgetés –, a további eredmények sajnos rácáfolnak minderre: a férfiak 39, a nők 32%-a vált csalás áldozatává (másfél éve 20, illetve 23% volt az arány)! Az egyik legnagyobb biztonsági kockázatot jelentő tényezőt, a jelszókezelési szokásokat illetően pedig gyakorlatilag semmi sem változott az elmúlt két évben: a felhasználók 57%-a még mindig több platformon használja ugyanazt a jelszót – ez alig 1,5%-os csökkenés a korábbi eredményekhez képest.
Mitől félünk a legjobban?
A kutatás szerint a legtöbben – a válaszadók 71%-a – a bankkártyaadataik biztonságát féltik legjobban, ami érthető is, hiszen ezek kiszivárgása azonnali és fájdalmas következményekkel járhat. Érdekes módon sokkal kevésbé aggódnak más személyes adataik miatt: mindössze 30%-uk tart attól, hogy jelszavaik, online profiljaik vagy fényképeik illetéktelen kezekbe kerülhetnek.
„Ez a hozzáállás azért veszélyes, mert a személyes információk megszerzése gyakran az első lépés a komolyabb visszaélések, például a zsarolás felé. A csalók egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak, sokszor lopott profilokról és AI-eszközök segítségével, a technológia fejlődésével pedig csak rosszabb lesz a helyzet. Hiába a biztonsági rendszerek, ha a csalók kezébe adjuk a mindent nyitó kulcsot, magunkat sodorjuk veszélybe”
– mondta Kardos Ferenc, a Médiaunió Alapítvány ügyvezetője, „A kulcs te vagy!” kampány vezetője.
Ki a felelős…?
Az online biztonság fenntartásáért a válaszadók az egyén mellett egyenlő arányban tartják felelősnek az állami szerveket és a technológiai cégeket is. Izgalmas eredmény ugyanakkor, hogy az egyéni felelősségtudat aránya a kor előrehaladtával látványosan növekszik: míg a 18-29 éveseknek csak 33%-a, a 30-39 éves korosztály 39%-a, a 40-49 évesek 48%-a, a 60 évnél idősebbeknek közel 60%-a érzi magát felelősnek személyes online biztonsága fenntartásáért.
„Fontos hangsúlyozni, hogy a pénzügyi és adatvédelem közös felelősségünk. A bankok folyamatosan fejlesztik biztonsági rendszereiket, de az ügyfeleknek is proaktívan kell védeniük saját adataikat. Ha önként, óvatlanságból vagy hiszékenységből osztanak meg érzékeny információkat illetéktelenekkel, hiába minden intézményszintű óvintézkedés”
– hívta fel a figyelmet Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese, a KiberPajzs Program társ-projektgazdája.
Van jó hír is!
Az Ipsos Zrt. kutatása rávilágít, hogy az online fenyegetések továbbra is komoly problémát jelentenek, sokan még mindig nincsenek tisztában a digitális világ veszélyeivel vagy nem ismerik fel őket időben. Ugyanakkor van két kifejezetten pozitív, reményt adó tendencia is! Az egyik, hogy a felhasználók 60%-a aktívan jelenti a közösségi médiában a félrevezető vagy csaló tartalmakat, ami azt mutatja, hogy a csalások magas száma ellenére is egyre többen ismerik fel a digitális térben rejlő veszélyeket. A másik pozitív változás, hogy a kiberbiztonsági tájékoztató kampányok és az egyre komolyabb banki technológiai védelem eredményeként – a növekedési trendet megtörve – 2024 harmadik negyedévében éves alapon végre csökkent a kibercsalások kárösszege.
A fiatalok vannak leginkább veszélyben
A kutatás legmeglepőbb eredménye, hogy a digitális bennszülötteknek tartott fiatalabb generáció tagjai – annak ellenére, hogy rutinos internethasználók – nagyobb arányban válnak online csalás áldozatává! A felmérés szerint a 18-29 évesek körében jóval magasabb az érintettek száma az idősebb korosztályhoz képest: közel 44%-ukat károsították már meg valamilyen formában. Ennek egyik fő oka, hogy intenzívebben használják az internetet, több digitális szolgáltatáshoz férnek hozzá és gyakrabban osztanak meg személyes adatokat.
„Ez az eredmény megerősít bennünket abban, hogy a kiberbiztonsági kockázatok csökkentéséhez a digitális tudatosság fejlesztése és az edukáció a jövőben is elengedhetetlen – mondta Sütő Ágnes. – Ennek kapcsán idén is megrendezzük a Pénz7 tematikus hetet, melynek fő célja, hogy a pénzügyi és vállalkozói ismeretek mellett a diákok elsajátítsák az online tér biztonságos és tudatos használatának alapjait is, külön az idei évtől bevezetett kiberbiztonsági tananyag keretében.”
Március 3. és 7. között az iskolák önkéntes szakembereket, valamint banki és vállalkozási tapasztalattal rendelkező előadókat fogadhatnak, akik segítenek megérteni a pénzügyi döntések és az online biztonság fontosságát. Újdonság, hogy a program keretében március 4-én mutatják be Solymos Ákos adat- és kiberbiztonsági szakértő „Frici, Fülöp és a hackerek” című könyvét, amely egy fiataloknak szóló, digitális biztonsággal foglalkozó kalandgyűjtemény. A Pénz7 kísérőprogramjaként ismét elérhető a Digitális Szimat Kihívás nevű játékos kvíz, amely segítségével bárki letesztelheti, hogy kifogna-e rajta egy kiberbűnöző. Ennek kapcsán érdemes ellátogatni a Kiberpajzs.hu oldalra, amely számos aktuális információval segíti a felhasználókat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Hiába segítenek spórolni, túl drágának tartjuk az okosotthon technológiákat
A fogyasztók több mint fele úgy érzi, túlságosan drágák az okosotthon technológiák, pedig az ezekkel felszerelt háztartások energiafogyasztása akár ötödével is csökkenhet – derül ki a Schneider Electric nemzetközi kutatásából.
A felmérés további fontos megállapítása, hogy igen hiányosak az ismereteink még a hagyományos technológiákkal kapcsolatban is, illetve sokan tartanak a mesterséges intelligencia otthoni alkalmazásától.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat már harmadik alkalommal végezte el fogyasztói felmérését, melynek keretében 11 országból 13 ezer ember bevonásával vizsgálták a háztartások energiahatékonysággal és az intelligens otthoni technológiákkal kapcsolatos álláspontját. Az „Evolving home energy consumption: Intentions, actions and hurdles to greater home energy efficiency” című Fehér Könyvben megjelent kutatás egyik tanulságos megállapítása, hogy meglepően sokan azt sem tudják, hogy hol található az elektromos elosztószekrény az otthonukban, és igen magas azok aránya is, akik, ha otthoni feladatokról van szó, nem bíznak a mesterséges intelligenciában (MI).
A felmérés első alkalommal vizsgálta a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos attitűdöket. Annak ellenére, hogy az előrejelzések szerint az MI és az automatizálás a globális üvegházhatású gázkibocsátást akár tizedével is mérsékelheti, a válaszadók 44 százaléka nyilatkozta azt, hogy soha nem támaszkodna a mesterséges intelligenciára a háztartási feladatok ellátásában, 35 százalék nem érti teljesen, 41 százalék pedig aktívan el akarja kerülni. Emellett a megkérdezettek valamivel több mint fele úgy véli, hogy az okosotthoni technológiák túl drágák, pedig az ezekkel ellátott otthonok akár 22 százalékos energiamegtakarítást is elérhetnek.
Hiányos ismeretek
A felmérés rámutatott arra is, hogy igen hiányosak az ismereteink még a hagyományosabb otthoni technológiákkal kapcsolatban is. A válaszadók közel harmada például nem tudja, hogy mit csinál az elektromos elosztószekrény, 16 százalékuk pedig azt sem tudja, hogy hol található. Pedig az elektromos elosztószekrény az otthoni energiarendszer központi eleme, és az elektromos eszközök és készülékek biztonságát garantáló kapuőrként működik, ezért az ezzel kapcsolatos ismeretek hiánya komoly biztonsági kockázatot jelent.
A Schneider Electric „Home & Distribution 2024 Consumer Survey Report” fogyasztói felméréséről szóló teljes jelentés innen tölthető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Magas digitalizáltságú logisztikai és disztribúciós központot adott át Miskolcon a Bosch
-
Mozgásban2 hét ago
Dróntechnológia mesterfokon
-
Ipar2 hét ago
Átadták Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat
-
Gazdaság2 hét ago
Záporoznak a banki díjemelések a vállalkozók felé
-
Okoseszközök2 hét ago
Az SAP és a Databricks bemutatja az SAP Business Data Cloudot
-
Tippek2 hét ago
NEXT Fesztivál a Trafóban – Fiatal alkotók és kísérleti formák ünnepe Budapesten
-
Tippek2 hét ago
Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni
-
Gazdaság2 hét ago
Cafeteria bevezetés: tavasszal sem késő, sőt!