Connect with us

Okoseszközök

Jönnek a „hibrid plázák” – a kereskedelemben is összemosódnak a határok

hibrid

A felhasználók várakozása szerint 2030-ban úgy fogunk majd bevásárlóközpontokba látogatni, hogy a kiterjesztett valóságot kínáló okosszemüvegek vagy épp a mozgásérzékelős ruhák révén nemcsak a fizikai, hanem a virtuális valóságban is átélhetjük a vásárlás, vagy csupán az érdeklődő nézelődés élményét a plázákban – derül ki az Ericsson fogyasztói trendeket vizsgáló laborja, a ConsumerLab legújabb jelentéséből.

Az évtized végére a mindennapok megszokott részévé válhatnak és a vásárlói élmény új szintjét tehetik lehetővé a hálózatban kötött, a valóságot virtuális technológiákkal ötvöző hibrid megoldások. Erre számítanak azok a “korai adaptálónak” számító felhasználók, akik részt vettek az Ericsson 10 aktuális fogyasztói trendet vizsgáló idei felmérésében. Az átfogó kutatás világszerte mintegy 57 millió olyan felhasználó várakozásait és előrejelzéseit mutatja be, akik már ma alkalmazzák az úttörő technológiákat.

Bevásárlóközpontok téglából és kódból – jön az XR élmény

A 2021 decemberében kiadott jelentés, mely már a tizenegyedik a sorban, egy fikciós, hibrid vásárlási élményt kínáló bevásárlóközpontra koncentrál. A felhasználóknak 15 olyan, a vásárlás élményét digitálisan technológiákkal ötvöző szolgáltatást kellett értékelniük, amilyen egy ilyen hibrid bevásárlóközpontban elérhető lehet majd 2030-ban. Öt válaszadóból csaknem négyen úgy vélték, hogy mind a 15 tesztelt koncepció elérhető lesz majd valamilyen formában. Ezeknek a “téglából és kódból” álló, a fizikai és digitális valóságot ötvöző létesítményeknek a megszületését a virtuális (AR) és kiterjesztett valóság (VR) – együttesen XR –, illetve a programozható anyagok teszik majd lehetővé.

„Úgy gondoljuk, hogy a bevásárlóközpontok lehetnek az első helyszínek, ahol a következő generációs digitális élmények megjelenhetnek, mivel zárt terekről van szó, ahol könnyebb biztosítani az ilyen alkalmazásokhoz szükséges nagyon rövid hálózati válaszidőt – vélekedik Magnus Frodigh, az Ericsson Research vezetője. – Az XR megéléséhez szükséges eszközöket a helyszínen lehetne biztosítani a felhasználóknak, akik a vállalkozások magánhálózatához csatlakozva vehetnék igénybe a digitális szolgáltatásokat.”

Globális élmények helyben

„Nehéz elképzelni, hogy 2030-ban felhasználók tömegei lesznek felszerelve a kiterjesztett valósághoz szükséges technikai eszközökkel, például AR szemüveggel, vízálló VR szemüveggel, haptikus, azaz mozgásérzékelő ruhával, vagy épp taktilis, érintőképernyők vezérlésére alkalmas kesztyűvel. De ha elérhető áron igénybe vehetik a plázában ezeket a felszereléseket, akkor miért ne lehetne bevezetni a plázákban ezeket az új szolgáltatásokat?”

– mondta el Michael Björn, az Ericsson kutatási programjának vezetője.

A megkérdezettek zöme egyetértett abban, hogy a bevásárlóközpontok nagyobb valószínűséggel rendelkeznek majd következő generációs technológiákkal, mint az egyéni felhasználók, hiszen már régóta a csúcstechnológia központjai, gondoljunk csak a 3D és 4DX mozikra, játéktermekre és hasonló létesítményekre. A high-tech bevásárlóközpontok vonzóbbá tehetik a kisvárosi és vidéki létet is, hiszen így helyben is elérhetőek lesznek a virtuális térben a globális élmények.

Az Everyspace Plaza 10 fő szolgáltatása

  1. Virtuális előadóterem

Tíz fogyasztóból közel nyolc olyan rendezvénytermeket képzel el, ahol távjelenlét révén a művészek digitálisan úgy léphetnek fel, mintha személyesen is ott lennének.

  1. Avatár-szépségszalon

A fogyasztók kétharmada olyan szépségszalonokat jósol, ahol volumetrikus – térbeli – modellezés segítségével digitális avatár-önmagunk szépülhet.

  1. Metaszabóság

Fast fashion csak rád szabva. Tíz AR/VR-felhasználóból több mint hét olyan szabászatot lát a jövő plázáiban, amelyek szükség esetén vízállóvá vagy szellőzővé váló anyagokból készítenek egyénre szabott viseletet.

  1. Űrmedence

Vízálló, oxigénellátást biztosító VR búvársisakok segítségével vízben lebegve képzelhetjük majd magunkat a súlytalanságban lebegő űrhajósnak. A fogyasztók kétharmada számít ilyen medencékre.

  1. Hibrid edzőterem

Sokak számára a fizikai erőnlét és a mentális egészség elválaszthatatlanul összekapcsolódik. A mentális fitneszközpontok, amelyek multiszenzoros, személyre szabott AR/VR látványvilággal rendelkeznek, segítenek majd a mentális egészség javításában.

  1. A kívánsággyár

A jövő a személyre szabott gyártásé és javításé. A fogyasztók több mint fele szeretne fenntartható módon vásárolni olyan gyári outlet üzletben, amely újrahasznosítja régi termékeit.

  1. Virtuális étterem

A fogyasztók fele szeretne úgy étterembe járni, hogy virtuálisan együtt falatozhasson egy másik étteremben étkező barátjával, akárhol is legyen a világon.

  1. Kiterjesztett áruház

Próbáld ki virtuálisan, mielőtt megveszed! A fogyasztók háromnegyede arra számít, hogy új termékek kipróbálásakor az üzletben is képes lesz kivetíteni otthona belső terét.

  1. Orvosi multiplex

Hozzászoktunk, hogy minden azonnal történik. Miért várnánk mást, ha az egészségről van szó? A fogyasztók 77%-a bevásárlóközpontokban található orvosi központokat vizionál, ahol egy mesterséges intelligencia által végzett egészségügyi szkennelést követően szinte azonnal tájékoztatást kapnak egészségügyi állapotukról.

  1. Park 2.0

A városlakók számára hiányozhat a természet. A fogyasztók 42 százaléka szeretne egy olyan bevásárlóközponton belüli parkot meglátogatni, ahol a hibrid élményeket nyújtó digitális és programozható anyagok segítségével közelebb érezheti magát a természethez.

Az Ericsson ConsumerLab teljes jelentését az Everyspace Plázáról itt lehet elolvasni.

Okoseszközök

Megváltoztak a TV választás szempontjai, új modellel válaszol a Hisense

Az emberek ma már nemcsak kiváló képminőséget és modern technológiát várnak el egy televíziótól, hanem azt is, hogy harmonikusan illeszkedjen otthonuk stílusába.

Erre a változó igényre reagál a Hisense legújabb lifestyle modellje, az S5 DécoTV, amely a dizájnt, a technológiát és az otthoni esztétikumot egyesíti – új fejezetet nyitva a televíziózás élményében.

Míg korábban a méret és a felbontás volt a döntő, ma már legalább ennyire fontos a készülék megjelenése, elhelyezhetősége és az, hogy miként illeszkedik a lakás stílusába. A vásárlók egyre inkább olyan eszközöket keresnek, amelyek nemcsak funkcionálisak, hanem esztétikai élményt is nyújtanak – a technológia így a mindennapi élet természetes, sőt, dekoratív részévé vált.

A Hisense S5 DécoTV a legmodernebb technológia és az otthoni elegancia ötvözése. A készülék egyszerre szórakoztatóeszköz és stíluselem, amely művészet ihlette formavilágával, letisztult központi állványával és rendezett kábelmegoldásával bármilyen enteriőrbe kifinomultan illeszkedik. Az esztétikus megjelenés mellett a készülék minden érzékre ható élményt kínál. A Hi-QLED Colour kijelzőtechnológia és a Dolby Atmos hangzás együttese élethű képet és magával ragadó hangélményt nyújt – legyen szó filmnézésről, hétköznapi műsorokról vagy akár hangulatvilágításként való használatról. A készülék hazánkban 32” -es méretben decembertől, míg a nagyobb, 43” -es verzió 2026 elejétől érhető el.

Az új modell bevezetését az S7 CanvasTV sikere előzte meg, amely az otthonokat valódi élő galériákká alakította. Az Art Mode, a 4K Hi-QLED Colour és az UltraSlim Wall Mount révén a CanvasTV ötvözve a csúcstechnológiát a művészi eleganciával. Lehetővé tette, hogy a felhasználók műalkotásokat jelenítsenek meg a képernyőn, miközben moziélményt élveznek – így otthonuk egyedivé és inspirálóvá válhatott.

Az S7 CanvasTV és az S5 DécoTV együtt testesítik meg a Hisense Lifestyle TV filozófiáját: ahol a technológia és a művészet találkozik, hogy még élhetőbbé és szebbé tegye a mindennapokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Jelszó nélküli bejelentkezések és mesterséges intelligencia által vezérelt biztonság

Az új, fenyegetéseket megelőző frissítések lehetővé teszik a KKV-k és az MSP-k számára, hogy a növekedésre összpontosítsanak, miközben biztonságban maradnak.

A biztonságos és AI-és felhőalapú hálózati megoldások nyújtásában vezető szerepet betöltő Zyxel Networks új biztonsági funkciókat jelentett be fiók- és biztonsági szolgáltatásaiban, köztük az iparágban elsőként bevezetett Passkey bejelentkezési lehetőséget és AI-vezérelt biztonsági frissítéseket. Ezek a fejlesztések az erősebb biztonságot egyszerűbb műveletekkel kombinálják, lehetővé téve a kis- és középvállalkozások (KKV-k) és a menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára, hogy gyorsabban reagáljanak a fenyegetésekre, és „kevesebb erőforrással többet” védjenek.

A kis- és középvállalkozások növekvő kiberbiztonsági kihívása

Az év elején a világ szemtanúja volt az eddigi legnagyobb adatszivárgásnak, amely a jelentések szerint több mint 16 milliárd bejelentkezési hitelesítő adatot tett ki támadásoknak. Bár egy nemrégiben készült felmérés szerint a kis- és középvállalkozások 94%-a kritikus fontosságúnak tartja a kiberbiztonságot, sokan továbbra is alulbiztosítva, korlátozott eszközökre és szakértelemre támaszkodva védik hálózataikat, így a különösen sebezhetővé válnak a költséges jogsértésekkel szemben.

„A KKV-k a növekvő kiberfenyegetések és a korlátozott erőforrások között léteznek”

– mondta Ken Tsai, a Zyxel Networks elnöke.

„A jelszó nélküli hozzáférés és az AI-vezérelt biztonság kombinálásával könnyítünk ezen a terhen, lehetővé téve az ügyfelek és az MSP-partnerek számára, hogy biztonságban maradjanak és a növekedésre koncentráljanak. Ezek az új biztonsági képességek integrálódnak széles portfóliónkba és szolgáltatásainkba, így a telepítés és a folyamatos menedzsment hatékonyabbá és kevésbé erőforrás-igényessé válik.

Az első védelmi vonal védelme – gyorsabb és biztonságosabb bejelentkezések

A gyenge vagy újrahasznált jelszavaknál kezdődik sok betörés. Ennek kiküszöbölésére a Zyxel Networks bevezeti a Passkey hozzáférést a Zyxel fiókokhoz, amely a KKV-k számára az iparágban elsőként bevezetett olyan funkció, amely csökkenti a kockázatot anélkül, hogy súrlódást okozna, és magában foglalja az alábbiakat:

  • Jelszó nélküli hozzáférés: Zökkenőmentes bejelentkezés ujjlenyomat-olvasással, arcfelismeréssel vagy PIN-kóddal az eszközök feloldásához. Ez azt jelenti, hogy nincsenek jelszavak, amelyeket a rosszindulatú támadók ellophatnak vagy adathalászhatnak.
  • Széles lefedettség: A Passkey a Zyxel Networks szolgáltatási kínálatának széles skálájára terjed ki, mint például a myZyxel, Nebula, SecuReporter, Astra, Circle, Marketplace, Store, Support Campus, Community, Education Center és még sok más. A hálózati alkalmazások támogatása, beleértve a Nebula Cloud Authentication for SMBs WiFi és távoli hozzáférésű VPN bejelentkezéseket, hamarosan kiegészül a .
  • Rugalmas bejelentkezési lehetőségek: A Passkey kiegészíti a meglévő bejelentkezési lehetőségeket, beleértve a jelszó plusz többfaktoros hitelesítést, a Google ID-t, az Apple ID-t és a Microsoft Entra ID-t, így a szervezetek saját tempójukban alkalmazhatják ezt az új funkciót.

AI-vezérelt, használható intelligencia

Mivel kevés a képzett biztonsági szakember, a Zyxel Networks a következő AI-alapú funkciókat is beágyazza, hogy felismerje, támogassa és segítse a SMB-ket és MSP-ket a fenyegetések gyorsabb elhárításában, csökkentve a kézi felülvizsgálatot és csökkentve a kisebb csapatokat gyakran visszatartó készségbeli korlátokat:

  • AI-védelem tűzfalakkal: Az uOS v1.36+ operációs rendszerrel ellátott USG FLEX H sorozatot használó KKV-k és MSP-k profitálhatnak a nulladik napi támadások és az AI-szolgáltatások által okozott fenyegetések blokkolására szolgáló gépi tanulás előnyeiből, ami segít az aláírásokon túllépni. A rendszergazdák több ezer alkalmazást és viselkedést azonosíthatnak és ellenőrizhetnek, beleértve az olyan GenAI-alkalmazásokat, mint a DeepSeek, a ChatGPT és a Gemini.
  • AI-Monitor és AI-Assist a SecuReporter segítségével : A mesterséges intelligencia figyeli az eszközök állapotát és a CPU/memória/ülések rendellenes használatát, segítve az adminokat a lehetséges hálózati kiesések vagy biztonsági rések korai jeleinek felismerésében. Az AI Smart Summary segítségével heti fenyegetettségi jelentéseket ütemezhetnek, hogy gyors áttekintést kapjanak a tevékenységekről. A SecuPilot nevű beágyazott AI asszisztens természetes nyelvű lekérdezésekkel segíti az adminokat a meglátások feltárásában, az incidensek kivizsgálásában és a gyorsabb kezelésben.

További információért látogasson el a https://community.zyxel.com/en/discussion/30669 és a https://www.zyxel.com/global/secureporter weboldalra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

iRobot Roomba Max 705 Combo 2 az 1-ben robotporszívó

irobot Roomba Max 705 Combo Robotporszívó

Jó lenne, ha a takarítás magától elintéződne és az iRobot Roomba Max 705 Combo Robot + AutoWash Dock ezt nemcsak ígéri, hanem be is váltja. A legújabb iRobot modell nem csupán porszívózni tud, hanem fel is mos, ráadásul a dokkolóállomás automatikus öblítéssel gondoskodik róla, hogy a felmosópárnák mindig tiszták legyenek a következő bevetéshez. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez a robot valóban a kényelmet szolgálja, mint az, hogy tesztünk során szinte egy ujjunkat sem kellett mozdítanunk – kivéve persze a bekapcsolást.

Beüzemelés és mindennapi használat – egyszerűbb, mint hangzik

A beüzemelés meglepően gyors és zökkenőmentes volt: a robot pillanatok alatt frissítette a szoftverét, majd nekiállt feltérképezni a szobát. A teszt során direkt egy olyan helyiséget választottunk, ahol a beépített gardróbon két, plafontól a padlóig érő tükör található. Ezek az első térképrajzolásnál kissé megzavarták a rendszert – a Roomba a szoba méretét duplájára becsülte, hiszen a tükröződést valós térként érzékelte. Azonban már az első aktív takarítási ciklus alatt korrigálta magát, és a térkép tökéletesen pontos lett. Természetesen az iRobot Home alkalmazásban ez manuálisan is egyszerűen módosítható, ha valaki szeretné finomhangolni az alaprajzot.

Takarítás minden felületen – jól vizsgázott

A tisztítási teljesítmény ezúttal sem okozott csalódást. Tesztünk során a szerkesztőség cicája, Elise is “segített” – ő biztosította a megfelelő mennyiségű cicaszőrt a szőnyegre, és szigorúan felügyelte a robot minden mozdulatát. A normál szívóerővel nem tudta maradéktalanul kiszedni a mélyebben megbújó szőrszálakat, viszont a Deep Clean üzemmód aktiválásával a helyzet gyorsan megoldódott. A négy takarítási mód – Smart, Light, Standard és Deep Clean – különböző szívóerőt és vízadagolást kínál, így könnyen testre szabható a tisztítás a padló típusa és a szennyeződés mértéke szerint. A keménypadlón halk és precíz, szőnyegen pedig erőteljesen dolgozik, és automatikusan felismeri, mikor melyik felületen jár.

A felmosó rendszer a Roomba korábbi modelljeihez képest komoly fejlesztést kapott, ez a PowerSpin™ Roller Mop felmosórendszer, PerfectEdge® technológiával. A felmosó önmagát folyamatosan tisztítja, kitolható a szélek és sarkok eléréséhez, valamint egy egyedi védőburkolatot használ, amely megakadályozza a szőnyegek elázását felmosás közben. A felmosó percenként 200 fordulattal forog, és a SmartScrub technológiával kombinálva 10× hatékonyabb tisztítást biztosít az alapmodell Roomba 105 Combo robothoz képest. Ez nemcsak a friss foltokat tünteti el, hanem a rászáradt, makacsabb szennyeződéseket – például kávé- vagy cipőnyomokat – is meglepően hatékonyan kezeli. Az AutoWash Dock a takarítás után 72 °C hőmérsékleten kimossa és 50 °C hőmérsékleten megszárítja a felmosó hengert, így a robot mindig tisztán áll készen a következő körre.

Design – letisztult forma minőséget sugall

A Roomba Max 705 Combo dizájnja hű az iRobot hagyományaihoz: elegáns, letisztult és prémium érzetű. A készülék fekete mellett fehér színben is elérhető, így könnyen illeszthető bármilyen enteriőrbe. A matt burkolat modern, a mérete ideális – elfér bútorok alatt, de elég robusztus ahhoz, hogy komoly gépnek tűnjön. A dokkoló állomást mindkét elérhető szín esetén fa utánzatú betéttel díszítették, ami stílusos, otthonos hangulatot kölcsönöz, miközben a készülék teljesen funkcionális: nemcsak tölt, hanem a vízkezelést és az öntisztítást is megoldja, így nem kell kézzel bajlódni a karbantartással.

Applikáció és vezérlés

A vezérlés és az applikáció külön dicséretet érdemel. Az iRobot Home app nemcsak részletes statisztikákat mutat, hanem valós időben is nyomon követhetjük, merre jár a gép, mely területeket takarította már fel, és melyek vannak még hátra. Beállíthatunk zónákat, takarítási rutinokat, sőt, akár azt is, hogy bizonyos területeket kerüljön el a robot (pl. a cica alvóhelyét). A térképek szerkeszthetőséges és használata gyerekjáték, az applikáció stabil, ami manapság sajnos nem egyértelmű minden okoseszköznél.

Összegzés: érdemes beruházni?

Összességében a Roomba Max 705 Combo Robot + AutoWash Dock a jelenlegi iRobot kínálat egyik legokosabb és legnagyobb kényelmet ígérő tagja. A precíz navigáció, a hatékony porszívó- és felmosófunkciók, valamint az önmosó dokkoló együttesen olyan kényelmet kínálnak, ami tényleg érezhetően leveszi a házimunka terhét.

iRobot Roomba Max 705 Combo főbb technikai jellemzői:

  • 4 takarítási mód: Smart, Light, Standard és Deep Clean
  • Intelligens 3D térképkészítés és navigáció akadályelkerüléssel: ClearView™ Pro LiDAR + PrecisionVision™ AI
  • Szívóerő: 13 000 Pa (akár 175× nagyobb szívás a Roomba 600 sorozathoz képest)
  • Felmosás: PowerSpin™ Roller Mop: Öntisztító felmosófej
  • Dupla gumikefék: gubancolódásmentes működés és hatékony takarítás többféle felületen
  • Két oldalkefe: hatékonyabb szennyeződés-eltávolítás a sarkokból és szélekből
  • Dokkoló : AutoWash Dock – automatikus portartály-ürítés, vízutántöltés, felmosópad-tisztítás + szárítás 72 °C vízzel / 50 °C levegővel
  • Szőnyegfelismerés: automatikus felmosóemelés szőnyeg felett
  • Mérete:35 x 34,5 x 10,4 cm
  • Súlya a robotnak: 3,4 kg
  • Akkumulátor: 5000 mAh LI-ION, kb. 180 perc működési idő, automatikus visszatérés a dokkolóra
  • Tartály térfogata: 275 ml
  • Irányítás: Roomba HOME mobilapplikáció: Android, iOS, valós idejű térkép, zónák, no-go területek (ez az applikáció nem azonos az iRobot programmal, amivel a régebbi készüléket lehet irányítani)
  • Kompatibilitás: Alexa, Google Assistant és Siri – hangvezérléssel is működik
  • Dizájn: prémium, matt fekete vagy fehér kivitel imitált faberakással

További információ: www.irobot.hu/termekek/legujabb-modellek/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss