Okoseszközök
Az LG bemutatta, milyen lehet a közeljövő önvezető, szórakoztató autója
A vállalat az ügyféligények mély megértésén alapuló egyedi mobilitási élményeket mutat be az idei Müncheni Autószalonon.
Az LG Electronics (LG) megtartotta történetének első sajtótájékoztatóját a világ egyik legjelentősebb közlekedési eseményén, a Müncheni Autószalonon, vagyis hivatalos nevén az IAA Mobility szakvásáron. Az LG vezérigazgatója, William Cho Münchenben bemutatta, hogy a vállalat miként látja a mobilitási iparág jövőjét, illetve, hogy az LG hogyan akarja előmozdítani a mobilitási ökoszisztéma egészét érintő fontos változásokat.
Idén júliusban az LG bejelentette, hogy intelligens életmód-megoldásokkal foglalkozó vállalattá kíván válni azzal a céllal, hogy az emberek életének minden területére kiterjessze a vásárlói élményt. A vállalat ezt követően mutatta be a ThinQ UP 2.0-t: ez egy olyan úttörő innováció, amely a háztartási készülékeket ultra-összekapcsolható életmódmegoldásokká alakítja át. Most, az IAA Mobility szakkiállításon pedig a jövő mobilitási ügyfélélményéről alkotott egyedülálló és inspiráló elképzelését osztotta meg a társaság.
Azzal, hogy az autóipar gyors ütemben halad az elektrifikáció és az önvezetés irányába, az LG számára hihetetlen lehetőség nyílt arra, hogy új ügyfélértéket teremtsen a mobilitás területén. Az autó hamarosan több lesz, mint egyszerű közlekedési eszköz – sokkal inkább egy olyan térré alakul, amely kibővített és differenciált vásárlói élményeket kínál.
„Az LG közel 70 évet töltött egy, a fogyasztókra fókuszáló üzleti területen. Ez idő alatt az új ismeretek és trendek folyamatos kutatásával világszerte gazdag ismereteket szereztünk a vásárlókról és az életüket meghatározó terekről, ami pedig végül a fogyasztói elektronikai ipar különböző innovációiban testesült meg” – mondta William Cho vezérigazgató. „Alig várjuk, hogy bemutathassuk a mobilitásról alkotott új elképzelésünket, ami az ezen a területen szerzett széleskörű tudásunkon és tapasztalatunkon alapul.”
Az LG ügyfélélmény-központú termékei és szolgáltatásai mögött rejlő tudás és szakértelem az LG járműalkatrész-megoldásokkal foglalkozó üzletágának gyors növekedését eredményezte. Az elmúlt évtized során az e területbe történő folyamatos befektetéssel az LG sikeresen kiterjesztette üzleti tevékenységét az autóipari alkatrészek és megoldások piacára.
Alfaképes: A jövő mobilitási élménye, ami az ügyfélélményre összpontosít
Az LG nemrégiben végzett egy kísérletet, amelynek során egy valódi autonóm jármű belsejét szimuláló környezetet hozott létre. Az eredmények arra utaltak, hogy a legtöbb ember az autonóm járművet egy exkluzív és privát térként érzékeli, amely teljes szabadságot biztosít számukra, hogy azt tegyék, amit akarnak, azaz például játsszanak, dolgozzanak, vagy egy kis időt egyedül töltsenek el. A mélyreható elemzések is azt mutatják, hogy a járművezetők napjainkban szintén ehhez hasonlóan vélekednek a járművükről és a benne töltött időről: 72 százalékuk egyetért azzal, hogy az autózás elsősorban az egyedül töltött pihenés ideje, 43 százalékuk pedig a jármű utasterét jelentőséggel bíró személyes térnek tartja.
Ezen fogyasztói insightok alapján az LG „személyre szabott digitális barlangként” definiálja újra az autót, és három ügyfélélmény-témát – Átalakítható, Felfedezhető, Pihentető – dolgozott ki, hogy ezekkel segítsen megvalósítani a jövő mobilitási vízióját. E témákat – amelyek vállalat értelmezése szerint bármit lehetővé tesznek – együttesen Alfaképesnek (Alpha-able) nevezi.
Átalakítható élmény: A felhasználók igényeihez igazodó környezet
Az LG úgy véli, hogy a jármű belső terének képesnek kell lennie arra, hogy fizikailag átalakuljon, a különböző helyzetekhez vagy célokhoz alkalmazkodva: étteremmé váljon, ahol étkezni lehet, irodává, ahol dolgozni lehet, vagy akár négy keréken gördülő mozivá. Az átalakítható élmény érdekében a járműben lévő tér rugalmasabbá válik, és olyan egyedi élményeket kínál, amelyek megfelelnek az utasok elvárásainak, sőt, meg is haladják azokat. Ezt a koncepciót az LG innovatív kijelzőmegoldásai, köztük a különböző formájú, átlátszó, hajlítható vagy feltekerhető kijelzők, valamint a vállalat egyedülálló háztartásikészülék-technológiái segítségével fogja életre kelteni.
Felfedezhető élmény: A járműfedélzeti tér újragondolása tartalommal
Az LG szerint a jövő autójának képesnek kell lennie arra, hogy megértse az egyes utazások egyedi kontextusát, figyelembe véve az úti célt, az utazás időtartamát és más változókat azért, hogy például személyre szabott tartalmi ajánlásokkal tegye okosabbá, intelligensebbé az utazást. Az LG bízik abban, hogy a fejlett mesterséges intelligencia (MI) és az eXtended Reality (XR) technológia kombinációja segít abban, hogy a Felfedezhető élményeket mielőbb feltárja.
A vállalat kifinomult mesterséges intelligenciája új szintre emeli a mobilitási élményt, elérhetővé téve olyan interaktív, járművön belüli hangalapú asszisztenseket, amelyek úgy ajánlanak releváns tartalmakat az utasoknak, hogy figyelembe veszik az utazás időtartamát és az úti célt is, így azok a becsült utazási időn belül élvezhetők. Sőt, a kiterjesztett valóság (AR) technológia és az LG átlátszó OLED kijelzőjét tartalmazó szélvédők révén az utasok az épp aktuális tartózkodási helyükről egy teljesen más városba juthatnak el, vagy akár át is alakíthatják a jármű belsejének megjelenését.
Pihentető élmény: még több kényelem
Az előbbieken túl a Pihentető élmény az LG fejlett technológiáját és a kapcsolódó szolgáltatásokat fogja kihasználni azért, hogy segítse a vásárlókat a kikapcsolódásban és abban, hogy egy kis „énidővel” kényeztessék magukat. Az utasok így akár egy gyönyörű virtuális kertet és a friss levegőt is élvezhetik a forgalmas városban, vagy az ülés által nyújtott fűtött masszázst, miközben nyugtató zenét hallgatnak, vagy egy MI-alapú tanácsadást, amely a napjuk megszervezését segíti. E mobilitási élmények mögött az a széles körű tudásbázis és tapasztalat áll, amelyet az LG a háztartási berendezések, a kijelzők, a digitális egészség és más, ügyfélközpontú üzleti területek terén szerzett.
Az elektromosjármű-üzletág három fő tengelye az SDV-korszakban
A mobilitási iparág jelenleg a szoftveresen definiált járművek (SDV) korszaka felé tart. A rendkívül kifinomult elektronikus eszközöknek számító SDV-k a nagymértékben alkalmazkodó mozgó terekben fognak új felhasználói élményeket nyújtani, amelyek messze túlmutatnak mindenen, ami napjainkban is létezik. Erre a gyorsan közelgő korszakra készülve az LG ügyfélspecifikus formaterveket fejleszt, hogy elősegítse a jövőbeli mobilitási környezetben megjelenő differenciált felhasználói élmények megvalósítását.
Az LG mobilitási üzletága három fő tengelyre koncentrálódik: a VS Company által gyártott járműfedélzeti infotainment-rendszerekre; az LG Magna e-Powertrain (LG Magna), az LG és a Magna International közös vállalata által kifejlesztett elektromos hajtásrendszerekre; valamint az LG leányvállalata, a ZKW Group által kifejlesztett járművilágítási rendszerekre. Különböző üzletágai révén az LG jelentős erővel bír a jövő mobilitását meghatározó alapvető technológiák terén.
Az infotainment egyidejűleg biztosítja az utasok számára a vezetéssel kapcsolatos információkat és a szórakozási lehetőségeket. Több fejlett technológiáját – a nagy sebességű, nagy volumenű adatátvitelre képes telematikai rendszereket, az olyan digitális interfészeket, mint a Digital Cockpit, valamint a jármű által generált adatpontok elemzésére alkalmas bigdata- és felhőmegoldásokat – felhasználva az LG átfogó mobilitási megoldásokat kínál az SDV-korszak változó igényeinek kielégítésére, lehetővé téve az ügyfelek számára az optimalizált mobilitási élményt.
Bővülő mobilitási jövőkép az elektromosjármű-töltési megoldások révén
Az elektromosjármű-töltési megoldások üzletága várhatóan erősíti az LG jövőbeli mobilitási ökoszisztémáját. A járművekre és a járműveken kívüli területekre egyaránt kiterjedő, optimális mobilitási élményt nyújtó stratégiája részeként az LG tavaly felvásárolta az alapvető töltőtechnológiával rendelkező HiEV Charger vállalatot. Mindemellett szinergia várható az LG-csoporton belüli akkumulátor-üzletággal is, amely az előrejelzések szerint az elkövetkező években gyors növekedés előtt áll.
A jövő mobilitási ágazatában várható növekvő kereslet kielégítése érdekében a HiEV Charger négyféle elektromosjármű-töltőt mutatott be, amelyek a meglévő megoldások gyengeségeire nyújtanak megoldást, az ügyfelek visszajelzései és a felmerülő igények alapján. Ezek az új termékek az állapot-értesítéseket és intuitív érintésvezérlést kínáló LED-kijelzők alkalmazásával fokozott kényelmet kínálnak. Az új töltők emellett számos biztonságnövelő funkcióval vannak felszerelve, például víz- és porállósággal, valamint a töltési folyamat során alkalmazott elektromos és termikus védelemmel, továbbá a csatlakozózár-érzékelés és a távoli frissítések révén egyszerű kezelhetőséget nyújtanak.
Az LG célja, hogy bővítse az EV-töltő üzletágát, kihasználva a gyártás, a minőségellenőrzés, az értékesítés utáni szolgáltatás, valamint az ellátásilánc-menedzsment terén meglévő képességeit, a korábbiaknál jobb töltési ügyfélélményt kínálva.
„Határozottan hiszünk abban, hogy a jövőbeli mobilitásnak arra a küldetésre kell összpontosítania, hogy az ügyfélélmény új szintjét nyújtsa. Az LG innovatív mobilitási megoldásaival több mint elkötelezett e fontos küldetés mellett” – mondta az LG vezérigazgatója. „Mivel arra törekszünk, hogy felszabadítsuk a mobilitás jövőjét, meghívunk minden iparági vezetőt, hogy csatlakozzon hozzánk ezen az izgalmas és fontos úton.”
A sajtótájékoztatóról készült felvétel az LG Global YouTube-csatornáján itt tekinthető meg, angol nyelven:
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Megérkeztek a Yettel HiperNet optikai internetcsomagok
A Yettel újabb jelentős lépést tesz a konvergens szolgáltatóvá válás útján: elindítja vezetékes optikai internet szolgáltatását, amely hatékonyan egészíti ki a meglévő, mobilhálózatra épülő OtthonNet ajánlatát. A két technológia együtt a magyar háztartások több mint 90 százaléka számára teszi elérhetővé a szélessávú internetszolgáltatást, lehetővé téve, hogy az ügyfelek az igényeiknek leginkább megfelelő megoldást válasszák.
Mobilfókuszú szolgáltatóként a Yettel az elmúlt években az 5G-alapú OtthonNet szolgáltatásával bizonyította, hogy a vezeték nélküli technológia is képes a vezetékes internethez mérhető, akár gigabites sebességű megoldásokat nyújtani. Ugyanakkor a különböző műszaki megoldások eltérő felhasználási szokásokhoz és igényekhez illeszkednek, és a mobilalapú, illetve a vezetékes internet egyaránt sajátos előnyöket kínál. Az ügyféligények teljes körű kiszolgálásának leghatékonyabb módja a két megoldás együttes biztosítása.
A Yettel a vezetékes net területen a Yettel HiperNet szolgáltatással lép piacra, amely optikai hálózaton akár gigabites sebességet kínál. A HiperNet csomag része a jelenleg legkorszerűbb WiFi 7 router, amely a korábbi WiFi szabványokhoz képest nagyobb sebességet, stabilabb kapcsolatot és jobb teljesítményt biztosít akkor is, ha egyszerre több eszköz csatlakozik a hálózathoz (laptop, telefon, biztonsági kamera, tablet, okostévé stb.). A Yettel alkalmazás-alapú törekvéseihez igazodva a szolgáltatás legkényelmesebben a Yettel alkalmazásban rendelhető meg, ahol az ügyfelek néhány lépésben, teljesen digitális folyamat során juthatnak a szolgáltatáshoz, emellett a Yettel országos üzlethálózatának bármely kirendeltségén kezdeményezhető a megrendelés. A HiperNet két különböző sebességű csomagban érhető el, és az előfizetés beépíthető a Yettel Full kedvezményprogramba is, amellyel az ügyfelek több Yettel szolgáltatás használata esetén jelentős kedvezményben részesülhetnek.
„Ez a lépés egyértelműen mutatja a Yettel átalakulását: a hagyományos mobil távközlési szolgáltatóból olyan digitális szolgáltatóvá válunk, amely többféle technológia kínálatával rugalmasan alkalmazkodik az ügyféligényekhez. Hisszük, hogy nincs egy, minden helyzetre tökéletes megoldás, ezért kínálunk alternatívát, és célunk, hogy a Yettel valódi, jövőálló digitális partnerré váljon az ügyfelek számára”
– mondta Igor Prerovsky, a Yettel Magyarország vezérigazgatója.
Egy cég, két technológia az eltérő igényekre
A vezetékes és a mobilalapú otthoni internet-technológiák különböző felhasználói igényeket szolgálnak ki: míg az 5G-alapú OtthonNet legfontosabb előnye a gyors, azonnali beüzemelés szerelési munkák nélkül, valamint az országon belüli hordozhatóság (akár nyaralóba), addig a HiperNet vezetékes optikai kapcsolata egyenletesebb sávszélességet és alacsonyabb késleltetést biztosít, ami például ideálissá teszi online játékokhoz vagy olyan háztartások számára, ahol egyszerre több eszközön történik intenzív adatforgalom. Az új otthoni internetre váltó ügyfelek számára a Yettel személyre szabott támogatást nyújt, hogy az igényeik és felhasználási szokásaik alapján megtalálják az ideális szolgáltatást.
További információ: www.yettel.hu/otthoni-internet
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Már a mobilodról is irányíthatod a teljes kertedet!
Az okosotthonok ma már a kertekre is kiterjednek – automatizálva az öntözéstől kezdve a világításon át a kültéri medencéig vagy jacuzziig. Az intelligens megoldások egyszerűbbé és környezetbarátabbá teszik a kertgondozást, emellett kényelmi szempontból is jelentős előrelépést jelentenek.
Irányítsd appal az öntözést!
Az öntözés automatizálása az egyik legnépszerűbb funkció, amikor a kültéri okosításról van szó, hiszen ez az a terület, ahol a legtöbb manuális munkát takaríthatod meg. Nem mindegy azonban, hogyan állsz neki a rendszer kiépítésének. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy minden egyes eszközhöz – legyen az a kerti világítás, a kapunyitó vagy éppen az öntözőrendszer – külön-külön applikációt telepítenek a telefonjukra. Ez hamar digitális káoszhoz vezet, és éppen a technológia fő előnyét, az egyszerűséget öli meg.
A valódi kényelmet az integrált platformok hozzák el, ahol egyetlen egységesített felületen láthatod és kezelheted az összes kerti funkciót. Ha központi applikációt használsz több különálló szoftver helyett, elkerülheted a programok közötti folyamatos ugrálást, és sokkal átláthatóbbá válik a vezérlés. Egy ilyen rendszerben az eszközök képesek egymással kommunikálni: például a locsolórendszer csak akkor lép működésbe, ha a robotfűnyíró már dokkolt, vagy a kerti lámpák fényereje automatikusan csökken, amikor az öntözés megkezdődik. A központosított irányítás a kényelmen túl az eszközök közötti szinergia és a könnyű kezelhetőség záloga is. Bár az egy ponton összefutó folyamatok miatt érdemes stabil, professzionális hálózati hátteret kiépíteni, a beállítások finomhangolása és a frissítések így sokkal gyorsabbak, mintha különálló megoldásokkal bajlódnál.
Egyszerűsíti a relaxációt
A manapság egyre népszerűbb kinti szaunák és jacuzzik vezérlése is nagyságrendekkel egyszerűbbé válik, ha egy alkalmazáson keresztül történik. A megfelelő biztonsági rendszerekkel (például a szabványok által előírt szauna-ajtóérzékelőkkel) kiegészítve akár már a munkahelyedről is elindíthatod a szauna vagy a kültéri masszázsmedence felfűtését, így mire hazaérsz, a rendszer már az üzemi hőmérsékleten vár. A hőfok mellett a szivattyúk intenzitását és a fényeket is kényelmesen vezérelheted a telefonodról.
Hogyan tisztítsd a rendszereket?
A medencék vizének tisztántartása sokáig a kerttulajdonosok egyik legnagyobb kihívása volt: folyamatosan méréseket kellett végezni, illetve manuálisan kellett vegyszerezni. A digitális technológiák azonban itt is előrelépést hoztak, hiszen az automatikus öntisztítás és a szenzoros felügyelet drasztikusan lecsökkenti a felhasználói beavatkozás igényét.
A precíziós digitális szenzorok a nap 24 órájában figyelik a pH-szintet és az ORP-értéket (redoxpotenciált), utóbbiból tűpontosan következtetve a fertőtlenítőszerek hatékonyságára, miközben az adatokat valós időben továbbítják a központi egységnek. Ha a rendszer bármilyen eltérést észlel az optimálistól, az automatizált vegyszeradagolók pontosan annyi hatóanyagot engednek a vízbe, amennyi az egyensúly helyreállításához szükséges. A modern rendszerek gyakran egészítik ki a vegyszeres kezelést UV-C fertőtlenítéssel vagy ózongenerátorokkal is, amelyek hatékonyan semlegesítik a kórokozókat, és jelentősen csökkentik a szükséges klór vagy bróm mennyiségét. Ezzel együtt bár az intelligens felügyelet drasztikusan lecsökkenti a teendőket, a maximális higiénia érdekében a rendszeres manuális ellenőrzés és a szűrők tisztítása továbbra is elengedhetetlen.
Segít az energiatakarékosságban is
Az okos megoldások bevezetése hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezhet. A digitális felügyelettel elkerülhető a felesleges pazarlás, legyen szó vízről vagy elektromos áramról – az intelligens algoritmusok képesek arra, hogy a rendszereket mindig a legmagasabb hatékonysági fokon üzemeltessék.
A távvezérlés és az automatizáció az alábbi területeken eredményez mérhető költségmegtakarítást:
- Intelligens öntözési ciklusok: A talajnedvesség-érzékelők és az online időjárás-előrejelzések alapján a rendszer csak akkor locsol, ha szükséges. Ha eső várható, az automatika törli az ütemezést, amivel rengeteg vizet takaríthatsz meg.
- Ütemezett fűtés és keringetés: A nagy teljesítményű gépészeti elemek üzemideje okosan összehangolható. A keringetést végző szivattyúk a víz tisztaságához szükséges minimális ciklusokban futnak, míg a medencefűtés – a víz nagy hőtehetetlenségét figyelembe véve – a leginkább költséghatékony időszakokra (például a napelemes termelési csúcsokra vagy a magasabb nappali hőmérsékletre) ütemezhető, elkerülve a felesleges áramfogyasztást.
- Okos világításkezelés: A fényérzékelőkkel és mozgásérzékelőkkel kombinált LED-rendszerek csak sötétedés után, és csak azokon a területeken világítanak, ahol éppen tartózkodsz, minimalizálva az üzemidőt.
- Precíz vegyszerhasználat: Az automatizált adagolás révén nem használsz el több ápolószert a szükségesnél, ami nemcsak a kiadásaidat csökkenti, hanem a környezeti terhelést is mérsékli.
Az ilyen szintű kontroll révén a fenntartási költségek jelentősen mérsékelhetők, miközben a kerti gépészet élettartama is meghosszabbodik az optimalizált terhelésnek köszönhetően.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja
Amikor a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az eredeti Galaxy Foldot, nem csupán egy új okostelefont hozott létre. A vállalat a mobilélmények teljesen új kategóriáját alkotta meg. A képernyő összecsukásával és a hagyományos tervezési elvek elhagyásával a Samsung az egész iparágat arra inspirálta, hogy újragondolják, mire is képes egy mobilkészülék.
Mára ez az innovatív szemlélet gazdag örökséggé érett, amely egy teljes szegmenst meghatározó technológiákat foglal magába. A 2019 óta eltelt években világszerte felhasználók milliói számára nyert új értelmet a kapcsolattartás, a munka és az önkifejezés.
Folyamatos fejlesztések, évről évre
A különleges koncepciótól a széles körben elterjedt termékig vezető út évről évre kitartó innovációt igényelt. Az első bemutatkozást követően a Samsung gyorsan kibővítette kihajthatókészülékeinek kínálatát a Galaxy Z Flip sorozat bevezetésével, amely a nosztalgikus, zsebben hordozható, kagylós kialakítást hozta vissza a modern hétköznapokba. Minden egyes következő generáció tovább feszegette a technológia határait:
- Tartósság: Az olyan mérföldkőnek számító műszaki fejlesztések, mint az Ultra Thin Glass (UTG), felváltották a kezdeti polimer alapú kijelzőket, így prémium minőséget és felhasználói élményt nyújtottak, miközben jelentősen megnövelték a készülékek élettartamát.
- Ellenálló a mindennapokban: A Samsung bevezette az IPX8 vízállóságot a kihajtható készülékekbe, bizonyítva, hogy a különleges kialakítás nem jelenti a mindennapi tartósság feláldozását.
- Forma és a funkció találkozása: A fejlesztések csúcspontja a Flex zsanér lett, egy olyan mérnöki remekmű, amely a készülékeket vékonyabbá, elegánsabbá és ergonomikusabbá tette, mint valaha.
A kihajtható innováció új fejezete
Ami 2019-ben merész kísérletként indult, az mára egy teljesen új, kihajtható eszközökből álló szektorrá bővült. A fejlődés azonban még korántsem ért véget. A Samsung mélyen elkötelezett az innovációk megosztása és új, egyedülálló formatervek létrehozása mellett, így a vállalat a jövőbe tekint.
2026 nyarán egyre izgatottabb várakozás előzi meg a következő generációs Galaxy újítások bemutatását. A Samsung hagyományaihoz hűen továbbra is a kihajtható technológia és a formavilág újabb szintjének megalkotásán dolgozik – ahogyan azt az elmúlt hét évben is tette.
A kihajtható készülékekről és a vállalat legújabb bejelentéseiről további információ a www.samsung.com/hu/news/ weboldalon érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hűs menedék vagy látszatmegoldás? – Az irodai munkavégzés láthatatlan nyári veszélyei
-
Ipar2 hét ago
24 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez a második negyedévben
-
Tippek2 hét ago
Guruló szabadság: így közlekedjünk bérelt autóval a nyaralás alatt
-
Ipar2 hét ago
Egyre több fogyasztó fordul a Békéltető Testületekhez
-
Zöld2 hét ago
Jöhetnek a papírpalackok
-
Egészség2 hét ago
A puffadás hátterében gyakran a bélmikrobiom áll
-
Szórakozás2 hét ago
Sony-bejelentés azonnali hatással: megugrott a PS5-ös játékok iránti kereslet
-
Tippek2 hét ago
Még július 15-ig lehet pályázni az EJMSZ Iskola Díjra






