Szórakozás
Főszerepben a programozók – digitalizáció a filmiparban
Ma már szinte nincs olyan terület, amit ne hatna át a digitalizáció.
A gyáripartól a mezőgazdaságon át a pénzügyekig, mindenhol jelen van.
A filmiparban szó szerint a szemünk előtt zajlik az átalakulás: a mozitermek túlnyomórésze már 3D-s, digitális projektorokkal. Nagy a változás a kulisszák mögött is, és nem csak a számítógépes effektekben. Íme öt terület, ahol tarol a digitalizáció a filmes szakmában.
A gyártásvezetők, vágók, rendezők mellett már a fejlesztők is nélkülözhetetlenek a filmes világban, a közönség számára láthatatlan területeken. Ezt a témát járja körbe június 12-én a Codecool programozóiskola a „Főszerepben a programozó: magyarok a világ filmiparának digitalizációjában” című meetupján, ahol elismert filmes szakemberek fognak beszélni arról, milyen változások folynak manapság a filmes világban és ebből hogyan és milyen mértékben veszi ki Magyarország a részét, konkrét megbízások felidézésével.
„Sokan úgy gondolják, hogy a programozók felvevőpiaca főképp csak a technológiai ipar, globális ICT cégek, meg startupok. Ezzel a rendezvénysorozatunkkal pont azt szeretnénk bemutatni, hogy minden iparágban szükség lesz informatikusokra, változatos és színes feladatkörökben. A jövő programozóira kreativitást is igénylő, összetett kihívások várnak. Programozóvá válni nem jelent örök elköteleződést egy laptoppal meg egy szürke irodával.”
– mondja Szántó András, a Codecool marketing igazgatója.
-
Utómunka
A digitalizáció nagy hatással volt az utómunkálatokra. Ez tette lehetővé a digitális grafikák és a mozgóképek beillesztését a zöld vászon helyére, a fényelést és hangeffekteket is. A számítógépen, emberek által előállított hatások között azonban egyre inkább felbukkan a mesterséges intelligencia is: a segítségével önálló életre kelnek, és valósághű interakcióba bonyolódnak a generált tömegjelenetek szereplői, anélkül, hogy egyedileg kellene őket animálni. Ezek a technikák évről évre folyamatosan fejlődnek, ehhez viszont elengedhetetlen a fejlesztők munkája. A Codecool júniusi meetupján többek között a DIGIC Pictures gyártó cég is képviselteti magát, akiknek nemcsak játékszériákat köszönhetünk, mint a The Witcher, Final Fantasy vagy az Assassin’s Creed: nem csoda, hogy a legnagyobb fejlesztőcsapatok először őket hívják fel, ha részletgazdag és minőségi animációra vágynak.
„A DIGIC Pictures animációs stúdió fontosnak tartja, hogy a legújabb 3D animációs, Illetve 3D Photoscan és Motion Capture technológiával professzionálisan hozzájáruljon a film és játékvilág vizuális megjelenéséhez.”
– meséli Horvátth Szabolcs, a DIGIC Pictures Kft. technológiai vezetője.
-
Eszközök
Kamerák, pirotechnikai berendezések, díszletek műszaki infrastruktúrája: csak néhány példa azokra az elengedhetetlen eszközökre, amit a filmkészítésnél ma már be lehet és be is kell programozni. Az autonóm kamerák, drón kamerák, 3D kamerarendszerek olyan részletek rögzítésére képesek, amik ugrásszerűen növelték többek közt a természetfilmek vagy az eseményközvetítések élvezeti értékét. A 3D nyomtatás a legbonyolultabb díszlet vagy kellék elkészítését teszik lehetővé. A magyar filmstúdiók mint a Korda, vagy az Origo világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak, nem véletlen, hogy világhírű filmek forogtak itt, mint a Mars Mentőexpedíció, a Die Hard legutóbbi darabja, vagy a csak ezután mozikba kerülő újabb Terminator film. A Codecool filmes meetupján Szelják György, a Rocket Lab főmérnöke főleg a programozható kamerás fejlesztésük felől mutatja be a szakmában folyó változásokat.
-
Adatbázis termékek
A filmstúdiókon kívül is van élet, a producer cégek számára életfontosságú, hogy helyszínekből, emberekből, eszközökből mindig legyen elég. Ezekhez speciálisan kifejlesztett és karbantartott adatbázisok léteznek már például forgatási helyszínekről, színészekről, statisztákról. A paraméterek mellett a foglaltságot, szerződéses feltételeket is nyomon tudják követni a gyártásvezetők, az ügynökök, és munkatársaik. Léteznek terjedelmes adatbázisok képekből, jelenetekből, sőt még hangokból is, így nem kell minden alkalommal kimenni a reptérre, vagy felvenni egy 3 másodperces részletet az Eiffel toronyról, mikor egy szereplő egy jelenet elején elutazik Párizsba. A képi elemek mellett ugyanolyan fontosak a hangok, hangeffektek és zenék megfelelő rendszerezése is, ezeket is programozók fejlesztik, hogy ne csak kategóriák révén, hanem akár egy részlet eldúdolásával is lehessen keresni! Noha a Codecool meetupjának házigazdája és moderátora Názer Ádám Budapest minden olyan szegletét ismeri, ahol már forgott valamilyen ismert film, de mégsem hívogathatja őt mindenki, ezért maga is belátta, hogy tudását jobb, ha egy naprakész filmes adatbázis tartja rendben.
-
Projektmenedzsment
Ma már nem elég, ha a filmen dolgozók egy füzetbe leírják a forgatással kapcsolatos adatokat, hanem komoly vállalatirányítási és projektirányítási rendszerek vannak, amiben minden fontos információ megtalálható: a színészek, az összes bérelt eszköz, a lokációk naptárazása, ki mikor ér rá, mi mikor nem lesz szabad. Attól kezdve, hogy milyen feltételek szükségek a forgatás lebonyolításához egészen a teljes gyártásvezetési kivitelezési tervezésig minden megtalálható a profi fejlesztők által összerakott rendszerekben. A finanszírozásért felelős pedig adott esetben beletekinthet a végeredményekbe is, hogy ne csak teljesítési igazolásokból kelljen meggyőződnie arról, hogy halad az alkotás.
-
Egyéb digitális fejlesztések
Természetesen még számos olyan filmes alkalmazás van, amik digitális fejlesztések eredményei. Ilyen például a jogdíjak nyilvántartását és behajtását forradalmasító szoftver, ami azt figyeli, hogy az egyes logók és szlogenek hol bukkannak fel képileg vagy hangilag például egy Youtube csatornán. Az idei Startup Safarin Budapesten is előadott az internetes és műsorszórt tartalmakban kifejezetten márkajelzéseket keresni képes LogoGrab alapítója Luca Boschin. A startupok világában nagy eredmény, ha pár év alatt termőre fordul egy fejlesztés, ők azonban olyan kereslettel szembesültek a világmárkák révén, ami előzetes várakozásaikat is messze meghaladta.
Szórakozás
Schweigert Fusion az Akvárium Klubban
2026. október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel, groove-központú megszólalással és tízfős élő felállással mutatkozik be a budapesti közönség előtt.
A Schweigert Fusion 2025 elején alakult modern funk–jazzfusion formációként. A projekt vezetője Schweigert Dániel, aki 2021 óta önállóan írja és hangszereli a zenekar dalait. A zenei világban a funk, a jazz és az improvizáció találkozik, miközben a hangsúly az élő megszólaláson és a pontos hangszeres játékon van.
A tízfős zenekari felállás nagyszínpadi produkció megvalósítására is lehetőséget ad. A Schweigert Fusion már teljes koncertrepertoárral rendelkezik, jelenleg pedig négy dal stúdiófelvétele is elkészült. Az új szerzemények folyamatosan készülnek.
A formáció az elmúlt időszakban az Öröm a Zene tehetségkutató programban is eredményesen szerepelt, ahol a szakmai zsűri egyhangú elismerése mellett Újfalusi Gábor-díjat kapott.
A projekt egyik fő célja, hogy a funk műfaját kortárs megszólalással, magas zenei minőségben és szélesebb közönség számára is befogadható módon mutassa be. A Schweigert Fusion hosszabb távon nemzetközi színtéren is szeretné megismertetni saját zenei világát.
A következő fontos állomás október 9-én az Akvárium Klub Lokálja, ahol a zenekar önálló koncerten mutatja be repertoárját. Az este középpontjában a saját dalok, az élő hangszeres játék és a Schweigert Fusion karakteres groove-jai állnak.
A jegyek 3500-4000 HUF között mozognak.
ESEMÉNY: https://fb.me/e/4ZDu2izYo
BELÉPŐ: https://akvariumklub.hu/programok/schweigert-fusion-groovus-fusion-night/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik
A közös alkotás és a kreativitás fontosságára hívja fel a figyelmet őszi kampányában az Allee
A kreativitás ma már jóval többet jelent annál, mint hogy valaki ügyesen rajzol, fest, vagy ír, ez a különleges képesség a problémamegoldás, az alkalmazkodás és az együttműködés egyik alapja. Az alkotás pedig arra is lehetőséget ad, hogy időnként kiszakadjunk a képernyők és a folyamatos információáramlás világából. Szeptember 30-ig a kreativitásé a főszerep az Allee-ban, inspiráló kiállítások és hétvégi programok keretében bárki megtapasztalhatja, hogy mi történik, ha nemcsak nézője, hanem aktív résztvevője lesz egy közös kreatív folyamatnak.
A kreativitást sokáig hajlamosak voltunk adottságnak tekinteni, ami elsősorban művészekhez, tervezőkhöz, írókhoz vagy más alkotó szakmák képviselőihez tartozik. A 21. században azonban egyre inkább olyan képességként gondolunk rá, amely fejleszthető és a hétköznapi életben és a munkában is meghatározó. A közös alkotásban viszont az egyéni elképzelések mellett reagálnunk kell arra is, amit előttünk valaki már létrehozott. Erre a gondolatra épül az Allee szeptember 1. és 30. között látogatható őszi programsorozatának egyik központi eleme is. Az Átriumban egy nagyméretű kép készül, amelyhez minden látogató egy-egy színes, kör alakú matricával járulhat hozzá. A közös alkotás napról napra változik, és végül a sok apró pontból áll össze az a mű, amelyet több száz ember készít el közösen.
Miből születnek a jó ötletek? Hogyan maradhatsz kíváncsi, és hogyan hozhatsz ki még többet a kreativitásodból? Miért lehet szükség a semmittevésre ahhoz, hogy valami új jusson eszünkbe, és miért nem feltétlenül baj, ha elsőre elrontunk valamit? Az átriumban végigjárható installáció 10 állomásán ismert gondolkodók és alkotók, többek között Friedrich Nietzsche, Austin Kleon, John Cleese és Pablo Picasso gondolatai adnak más-más nézőpontot ahhoz, hogyan működik a kreativitás. A kíváncsiságtól és a megfigyeléstől a kísérletezésen és az inspiráción át egészen a hibázásig olyan hétköznapi helyzetek kerülnek elő, amelyekből akár a következő jó ötletünk is megszülethet.
De vajon te milyen kreatív típus vagy? Egy rövid interaktív teszt segítségével erre is választ kaphatsz. Az öt típus, Az Alkotó, Az Álmodozó, Az Együttalkotó, A Kísérletező és A Látnok nem képességek szerint rangsorol, inkább azt mutatja meg játékosan, mennyire különböző módokon lehetünk kreatívak. Az eredményhez személyre szabott javaslatokat is kaphatunk, hogy milyen programot vagy kreatív élményt érdemes kipróbálni az Allee-ban.
Csipes Antal festő, grafikus és a MOME oktatójának közreműködésével egy olyan installáció vár az aulában, ami egy autentikus művészeti műhely hangulatát idézi meg: fa asztallapon skiccek, próbanyomatok, színminták és alkotói eszközök mesélnek a kreatív folyamatról. Hétvégenként pedig ingyenes kreatív workshopokon különböző technikákat próbálhatnak ki az érdeklődők. Lesz kő- és bögrefestés, gyöngyfűzés és textildekor, kalligráfia, valamint személyre szabott szépségtanácsadás és kézkrém készítő workshop is. A hangsúly ezeken az alkalmakon sem a teljesítményen, hanem a kísérletezésen, az élményen és azon van, mi történik, amikor egyszerűen teret engedünk az inspirációnak és az alkotásnak.
Szeptemberben tehát érdemes időt adni a kreativitásnak, akkor is, ha utoljára talán gyerekként fogtunk ecsetet a kezünkbe. Kipróbálni valami újat az Allee őszi programjai keretében, hozzátenni egyetlen pontot egy közös képhez, és megtapasztalni, milyen érzés, amikor a saját ötletünk valami nálunk nagyobb dolog részévé válik.
További információ: https://allee.hu/kreativ-energia-mindenkinek
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Dinamikus játékélményre tervezett, új Odyssey monitorokat mutatott be a Samsung a 2026-os Gamescomon
A Samsung Electronics a világ egyik legjelentősebb játékipari eseményén, a kölni Gamescom 2026-on mutatta be 2027-es Odyssey gaming monitor kínálatát.
Az új sorozat több egyedülálló innovációval érkező Odyssey modellt is tartalmaz, amelyek sokoldalú megoldást kínálnak a játékosoknak a sebesség, a képátló, a képminőség és a különböző megjelenítési módok terén. Az augusztus 26. és 30. között megrendezett kiállításon az új széria több modellje is megjelenik, mint például a 49 colos OLED G9, a 42 colos OLED G7, a 32 colos OLED G8 vagy az 1 100 Hz-es Odyssey G6.
„A játékosok azért jönnek el a Gamescomra, hogy megismerjék a legújabb trendeket, kipróbálják az új játékokat, és megtapasztalják azokat a technológiákat, amelyek segíthetnek nekik a koncentrációban és hogy a legjobb formájukat hozhassák a versenyeken
– mondta el Hun Lee, a Samsung Electronics Vizuális kijelzők üzletágának ügyvezető alelnöke. –
A 2027-es Odyssey-sorozat az új kialakítású modellekkel, a magasabb frissítési rátákkal és a fejlett kijelzőtechnológiákkal szélesebb választékot kínál a játékosoknak – legyen szó versenyszerű játékról, filmszerű élményekről vagy sokoldalú otthoni konfigurációkról.”
Fókuszban a Gamescomon: a 2027-es Odyssey széria
A Samsung a „#PlaySamsung: A gaming kijelzők új korszaka” című előadásán mutatta be a 2027-es Odyssey kínálatot a Gamescomon. Az eseményen a vállalat szakértői a különböző játékokhoz és felhasználói szokásokhoz legjobban illeszkedő méretopciókról, felbontásokról, frissítési rátákról és megjelenítési módokról is beszéltek.
A Gamescom színpadán mutatkozott be az Odyssey OLED G9 (G95SJ modell) és az Odyssey OLED G7 (G75SJ modell), az Odyssey OLED G8 (G80SJ modell) és az Odyssey G6 (G60H modell) modellek pedig a nyitóelőadás során jelentek meg a kivetítőn.
Az előadáson a Samsung bemutatta az Activision Blizzarddal kötött HDR10+ GAMING együttműködését is, amelynek keretében a Call of Duty®: Modern Warfare® 4 fejlesztési folyamatába is beépülhetett a gazdagabb HDR-játékélmény. A technológia segítségével a kompatibilis Odyssey monitorok és Samsung kijelzők olyan színeket és kontrasztot biztosítanak, amelyek pontosabban tükrözik a fejlesztők elképzeléseit. A Samsung a tervek szerint 2027 első felére több mint 20 AAA-kategóriás játékra bővíti a HDR10+ GAMING ökoszisztémát.
A vállalat emellett bemutatta az egyre bővülő Odyssey 3D megoldását is, amelyet a stúdiókkal való közvetlen együttműködés keretében folyamatosan fejleszt. Az új, támogatott játékok – köztük a Cyberpunk 2077 és a Cronos: The New Dawn – a színpadon is megjelentek, hogy bemutassák, hogyan ad az Odyssey 3D mélységet és térbeli megjelenést a részletgazdag játékbeli világokhoz.
Odyssey OLED G9: 49 colos OLED kijelző, ultraszéles tartalmakra hangolt sebességgel
Az Odyssey OLED G9 a Samsung első 49 colos, 360 Hz-es frissítési rátával érkező DQHD gaming monitora. Ötödik generációs QD-OLED panellel rendelkezik, amelyben a Penta Tandem™ technológia is megtalálható. Ötrétegű panelfelépítése akár 1,3-szor hatékonyabb, és az előző generációhoz képest akár kétszer hosszabb élettartamot biztosíthat. Az RGB Stripe pixelstruktúra csökkenti a szegélyek torzulását és élesebb szövegmegjelenítést biztosít, míg a kijelző 4K felbontás mellett, 3 százalékos ablakméretnél akár 1 300 nit fényerőt[i] is elérhet.
Az Odyssey OLED G9-et azoknak a játékosoknak tervezték, akik szélesebb látómezőt szeretnének anélkül, hogy a sebesség terén kompromisszumot kötnének. A készülék Dual QHD felbontással (5120 x 1440), 360 Hz-es frissítési rátával, 0,03 ms-os GtG[ii] válaszidővel és Dual mód támogatással érkezik. A játékosok használhatják a DQHD felbontást 360 Hz-es képfrissítés mellett a széles, nagy felbontású kép érdekében, vagy átválthatnak Dual HD (2560 x 720) módra, akár 720 Hz-es képfrissítéssel, ha a sebesség a legfontosabb számukra.
Odyssey OLED G8: 4K OLED minőség és Triple mód sebesség
Az Odyssey OLED G8 egy 32 colos UHD OLED gaming monitor, amely a QD-OLED képminőséget 360 Hz-es maximális képfrissítéssel ötvözi a gyors, folyamatos játékélmény érdekében, mindezt Triple-mód támogatás mellett. Az eszköz egy ötödik generációs QD-OLED panellel érkezik, amely Penta Tandem™ technológiát és RGB Stripe pixelstruktúrát alkalmaz, a játékosok pedig könnyedén válthatnak az UHD 360 Hz, a QHD 520 Hz és az FHD 680 Hz módok között, hogy a játék, a hardver és a beállítások figyelembe vételével egyensúlyt találjanak a felbontás és a sebesség között. A monitor a Samsung Tükröződésmentes technológiájával érkezik, egy olyan fóliával, amely 54 százalékkal kevésbé fényes, mint a hagyományos tükröződésmentes fóliák, így csökkenti a tükröződéseket, és nappali játék közben is tisztább képet biztosít[iii].
A monitor 0,03 ms-os GtG válaszidővel és VESA DisplayHDR TrueBlack 600 támogatással[iv] is rendelkezik. Támogatja az AMD FreeSync Premium Pro technológiát, valamint az NVIDIA G-SYNC Compatible funkciót[v] is, amelyek részletgazdag HDR-képeket és zökkenőmentes játékélményt biztosíthatnak. A csatlakoztatási lehetőségek között megtalálható egy DisplayPort 2.1 UHBR20, két HDMI-port, egy 98 W-os Power Delivery-t támogató USB-C-port, egy két lefelé irányuló porttal rendelkező USB-elosztó, valamint KVM-támogatás.
Odyssey OLED G7: 42 colos hajlított OLED Gaming
Az Odyssey OLED G7 a vállalat első 42 colos, 16:9-es képarányú, ívelt OLED gaming monitora, amelynek kijelzője közel 72 százalékkal nagyobb, mint az előző, 32 colos modellé[vi]. A szegmensben újdonságnak számító konfigurációban ötvözi az 1000R íveltséget, a 4K OLED képminőséget, a 165 Hz-es frissítési rátát és a 0,03 ms-os GtG válaszidőt. Az 1000 mm sugarú ívelt képernyő közelebb hozza a kép széleit a játékosok látómezőjéhez, így különleges, moziszerű látványt biztosít, amelyet az RPG- és nyílt világú játékokhoz optimalizáltak. A Tükröződésmentes technológia csökkenti a külső fényforrásokból származó tükröződéseket, így egész nap tisztább képet biztosíthat a játékhoz.
Odyssey G6: 1 100 Hz-es versenyszerű játék
A 27 colos Odyssey G6 a Samsung első 1 100 Hz-es gaming monitora, amelyet azoknak az FPS-játékosoknak fejlesztettek ki, akiknek a sebesség és a mozgás letisztultsága az elsődleges szempont. Az új monitor a CES 2026-on bemutatott modellre épül, és a Dual mód segítségével HD felbontásban akár 1 100 Hz-es, QHD felbontásban pedig akár 600 Hz-es képfrissítést is képes biztosítani. A Fast IPS panellel és 1 ms-os válaszidővel rendelkező Odyssey G6 lehetővé teszi a versenyszerű játékosok számára, hogy válasszanak az élesebb QHD-részletek és a magasabb frissítési ráta között.
Elérhetőség
A 2027-es Odyssey gaming kínálat a Samsung több mint hétéves, az iparág élvonalában betöltött szerepére[vii] épít. Az új modellek elérhetősége országonként eltérő lehet, ennek részleteiről a vállalat később ad tájékoztatást[viii].
[i] A DisplayHDR TrueBlack500 alapján, 4K felbontás mellett. A fényerő a tartalomtól és a használat körülményeitől függően változhat.
[ii] Szürkétől szürkéig mért válaszidő.
[iii] A hagyományos tükröződésmentes fóliákhoz képest.
[iv] A VESA DisplayHDR tanúsítási folyamat várhatóan a termék megjelenésekor zárul le.
[v] Az AMD FreeSync Premium Pro és az NVIDIA G-SYNC Compatible tanúsítási folyamatok várhatóan a termék megjelenésekor zárulnak le.
[vi] A korábbi 32 colos Odyssey modellhez képest, a képernyőterület alapján.
[vii] Szerepvállalás a gaming monitorok piacán 2019-től 2025-ig. Forrás: IDC Quarterly PC Monitor Tracker 2025, 4. negyedév (érték alapján)
[viii] Az új Odyssey modellek Magyarországon még nem elérhetők, a megjelenésről a Samsung Electronics később ad tájékoztatást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG kibővített AI-otthon ökoszisztémával érkezett az IFA 2026-ra
-
Gazdaság2 hét ago
A Xiaomi Auto 2027-től Európában is kapható lesz
-
Gazdaság2 hét ago
A következő válságot még nem látjuk, de az AI már keresheti a nyomait
-
Tippek2 hét ago
Sztrádára fel: a biztonságos autópályás közlekedés írott és íratlan szabályai
-
Tippek2 hét ago
Ingyenes mérnöki mentorprogram indul a középiskolásoknak
-
Gazdaság2 hét ago
Az átvilágítás első szakasza vezetési és kontrollhiányosságokat tárt fel az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-nél
-
Szórakozás2 hét ago
A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik
-
Okoseszközök2 hét ago
Bevált smart home megoldások – 10 praktikus példa a modern otthonhoz









