Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Kaszparov és Polgár Judit sporttörténeti jelentőségű beszélgetését online

Polgár Judit: „A váratlan helyzetek, mint a pandémia is, esélyt adnak arra, hogy új lehetőségeket fedezzünk fel”

Október 10-én hatodik alkalommal rendezik meg a Polgár Judit által alapított, és mára már nagy hagyománnyal bíró Világsakkfesztivált, amely a pandémia miatt idén az online térbe költözik. Minden idők legjobb női sakkozója a sakkversenyek során szerzett taktikai készségeit hívta segítségül az elmúlt hónapokban jelentkező kihívások kezelésére, hogy a helyzethez alkalmazkodva aktuálisabb, innovatívabb, nemzetközibb formátumot találjon a Világsakkfesztiválnak, melyhez idén Garri Kaszparov, a Polgár-nővérek, és John Leguizamo Golden Globe-ra jelölt amerikai színész, rendező is csatlakoznak a virtuális térben.

A szervezők a Világsakkfesztiválra speciális online platformot fejlesztettek ki, melyet digitális stúdióból vezérelnek az esemény alatt. Ezen a felületen várják idén több mint 40 oktatási, tudományos, művészeti tematikájú programra és sportversenyre a jövő világbajnokait és a laikus érdeklődőket egyaránt 4-től 120 éves korig. Az esemény főtámogatója második éve a Morgan Stanley; a sakk fontos szerepet játszik a vállalat életében, és több sakkozó munkatárssal a fesztiválon is találkozni lehet. Az idei esemény fővédnöke a hagyományokhoz híven Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, valamint védnöki szerepet tölt be Tarlós István korábbi városvezető is. 

Bár a karantén hatására bezárult a világ, a tapasztalatok azt mutatják, az elmúlt hónapokban a Föld minden részén népszerűbbé vált az online sakkozás, sokaknak ebben az ismeretlen helyzetben a játék nyújtott szellemi és lelki támaszt. A misztikus táblajáték még közelebb hozta egymáshoz a kontinenseket, mestereket és tanítványokat, milliók ültek le játszani, és többszörösére nőtt a sakk-közvetítések közönsége. Így a járvány kihívásai még aktuálisabbá teszik Polgár Judit mottóját: A sakk összeköt minket.

Az idei Világsakkfesztivál, amely az online platformnak köszönhetően nem ismer földrajzi korlátokat sporttörténeti jelentőségűnek ígérkezik. Minden idők legjobb női sakkozójának vendége lesz Garri Kaszparov legendás orosz sakkvilágbajnok és nemzetközi nagymester, aki mesél arról, miként jutott arra döntésre, hogy versenysakkozóként visszavonul, de szó esik karrierjük közös állomásairól, versenyzői tapasztalataikról, és a tanítás jelentőségéről is.

„Hosszú múltra tekint vissza a kapcsolatunk, sokáig csak sportolóként voltunk riválisok. Később mindketten visszavonultunk, de most is hasonló utat járunk, mindketten küldetésünknek tartjuk az iskolai oktatás sakk eszközeivel való támogatását”

– fogalmaz a magyar nagymester.

500 iskola és 2000 pedagógus

A fesztiválon szerepet kapnak a Polgár Judit Módszer, a Sakkpalota és Sakkjátszótér programjai is. Ezeket a képességfejlesztő programcsomagokat évek óta nagy sikerrel alkalmazzák a magyar óvodákban és iskolákban, a járvány alatt sok pedagógus munkáját könnyítették meg azzal, hogy digitálisan is hozzáférhetővé váltak. A hagyományokhoz híven idén is több mint 500 iskolát és 2000 pedagógust hívtak meg a szervezők, hogy diákjaikkal csatlakozzanak a fesztiválhoz, akik számára ebben az évben a földrajzi távolság nem jelent akadályt, hiszen mindenki otthonról követheti figyelemmel a programokat. Az eseményre meghívást kapott Atkins Rita, Cambridge-ben élő sakkedző, fizika-matematika tanár is, aki az általa vezetett játékos utazás a sakk és a matematika kapcsolódási pontjaival ismerteti meg a fiatalokat.

A táblajáték azonban nemcsak a fiatalok személyiségfejlődésében játszhat kiemelt szerepet. Nem létezik a világon még egy olyan játék, amely képes ledönteni a játékosok között húzódó határokat: a sakkban nem számít a kor, a nem, a társadalmi helyzet, a vallási hovatartozás. Ez a gondolat határozza meg Fernando Moreno, amerikai pszichológus és tanár munkáját, aki a fesztiválon arról mesél majd, hogy a sakk segítségével miként próbál a bevándorló családokból származó gyermekek problémáira megoldást nyújtani. Hasonló cél vezérli Carl Portman brit szakembert, a Chess Behind Bars (Sakk a rács mögött) című könyv szerzőjét, aki évek óta kutatja a sakk elítéltekre gyakorolt pozitív hatásait, a fesztiválon látható előadásában a börtönőrök és a rabok tapasztalatait osztja meg.

Magnus Carlson edzője az élsport és sakk kapcsolatáról

A Világsakkfesztiválon a Golden Globe-ra is jelölt kolumbiai származású amerikai színész-filmrendező, John Leguizamo mesél legújabb filmjéről, a Critical Thinking című alkotásról Scott Rosenfelt producerrel és Marcel Martinez sakkozóval, akiről a film egyik karakterét mintázták. A szeptember elején Amerikában bemutatott film, mely igaz történet alapján készült, egy iskolai tanárról szól, aki a sakkal próbálja segíteni az afroamerikai és latin családok gyerekeinek az amerikai társadalomba való beilleszkedését. A film üzenete rímel Polgár Judit fesztiváljának mottójára, a sakk mindenkit összeköt társadalmi csoporttól függetlenül.

A közönség hosszú idő után a Világsakkfesztiválon hallhat először közös beszélgetést a rendezvény ötletgazdájával és testvéreivel, Polgár Zsuzsa világ- és sakkolimpiai bajnok nagymesterrel, valamint Polgár Zsófia kétszeres sakkolimpiai bajnokkal, akik pályafutásuk mérföldköveiről, egyéni és közös céljaikról mesélnek majd a fesztivál vendégeinek.

Nővérei mellett számos legendás sakkozóval fog beszélgetni október 10-én Polgár Judit, köztük Simen Agdestein nagymesterrel és profi futballistával, a jelenlegi világbajnok, a norvég Magnus Carlsen edzőjével a sakk és élsport kapcsolatáról. A sakk szülőhazájából csatlakozik a fesztiválhoz Shah Sagar, a világ legnagyobb online sakk platformja, a ChessBase India vezérigazgatója, aki arról tart előadást, hogy miért Indiában a legnépszerűbb ma ez a táblajáték.


Sakk az üzletben

A sakk fontos szerepet játszik a Világsakkfesztivál fő támogatója, a Morgan Stanley életében is. A vállalatnál számos aktív játékos dolgozik, köztük nemzetközi és FIDE mesterek, és rendszeresen rendeznek helyi, illetve irodák közötti tornákat, amelyek a csapatszellemet is erősítik. A vállalat munkatársaival a Világsakkfesztiválon három szobában is találkozni lehet (Hívd ki a mestert!, Sakkfeladványok, Játssz és kódolj!).

„A Morgan Stanley büszkén támogatja a Világsakkfesztivált és Polgár Juditot abban a küldetésében, hogy a sakk segítségével inspiráljuk, motiváljuk és összekössük a jövő stratégiai gondolkodóit”

– mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője.

„A sakk világszerte összeköti egymással a Morgan Stanley munkatársait, a vállalat alapításának 85. évfordulója alkalmából a pénzintézet 85 kiemelkedő sakkjátékosa mérkőzött meg egymással az irodák közötti sakkbajnokság keretében Budapesttől Mumbai-on át New York-ig. A sakk nagyban hozzájárul a problémamegoldó képesség, a racionális gondolkodás, a gyors döntéshozás és a stratégiai látásmód fejlesztéséhez, amelyek mind fontosak a természettudományos, technológiai, mérnök és matematikai (STEM) területeken. Ezeken a pályákon a Morgan Stanley számos karrierlehetőséget kínál Budapesten is, hiszen a magyar iroda elsősorban a vállalat informatikai és elemző központja. Elkötelezetten dolgozunk azért is, hogy segítsük a STEM ismeretek átadását a következő nemzedék számára. Fontos célunk továbbá, hogy a fiatal nőkhöz is közelebb hozzuk ezeket a tudományokat és a rájuk épülő ígéretes életpályákat. Ennek jegyében munkatársaink matematikai és programozási órákon mentorálnak középiskolás lányokat – idén a fesztiválhoz hasonlóan online formában.”


Versenyek és művészet

A fesztiválon az előre regisztrált, vállalkozó kedvű versenyzők Polgár Judittal és Polgár Zsófia kétszeres sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymesterrel játszhatnak szimultán partit, a magyar gyermekek a Sakkpalota Kupán mérhetik össze tudásukat, míg a világ minden tájáról csatlakozó amatőr felnőtt játékosok a Chess Challenge sakkversenyen adhatnak számot tudásukról. A fiatal korosztály legjobbjai mutatkozhatnak be az Online Ifjúsági Interkontinentális Csapatkupán, amellyel a Polgár Judit Sakk Alapítvány az Európai Sakk Unióval karöltve igyekszik népszerűsíteni a sportágat négy kontinensen. Több ezren csatlakozhatnak Polgár Judit interaktív sakkóráihoz is, ahol a nemzetközi nagymester feleleveníti karrierje mérföldköveit és bemutatja a legfontosabb sakklépéseit, a résztvevőknek pedig lehetősége nyílik a sakkolimpikon kvízkérdéseire válaszolni.

A művészet és sakk kapcsolata ezúttal is kiemelt szerepet játszik a Világsakkfesztivál tematikájában. Látható lesz például David Llada, a világ egyik legnevesebb sakk-fotósának virtuális kiállítása, illetve Jossi Aviram Polgár lányok című dokumentumfilmje, amely a család történetén túl  a gyermeknevelés, a nemek közötti különbség és a teljesítménykényszer problematikájával is foglalkozik.

„Az elmúlt években a 30 ország részvételével zajló Világsakkfesztivál bebizonyította, hogy a sakk túlmutat önmagán, nem csak egy sportág, hanem szervesen kapcsolódik az oktatáshoz, tudományhoz, és a művészetekhez is. Bár a személyes jelenlétet semmi nem pótolhatja, a sakk az egyik olyan sportág, amelynek az online térben is van már hagyománya, és a járvány miatt mind az amatőrök, mind a profi játékosok sokkal aktívabban használták ki ezeket a lehetőségeket. Ez adott lendületet nekünk ahhoz, hogy idén online formában rendezzük meg a fesztivált, melyhez a világ bármely pontjáról lehet csatlakozni. A koronavírus-járvány miatt világ ugyan bezárult egy időre, de a digitális technológia révén számos új lehetőség tárult fel, melyeket ki kell aknázni. Ezek eddig is elérhetőek voltak, de azzal, hogy mindenki beszorult az otthonába, máshogy tekintünk már ezekre az eszközökre, új dimenziók tárultak fel előttünk. Én is sokkal több felkérésnek tudtam eleget tenni, közel ötven ország fiataljait tudtam tanácsokkal segíteni, motiválni a feltörekvő tehetségeket”

– mondja Polgár Judit, a Világsakkfesztivál alapítója.

A Világsakkfesztivál oldalán két csatornán, angol és magyar nyelven sugárzott egész napos műsorral várják az érdeklődőket, akik emellett több mint negyven programból válogathatnak.

Teljes program: https://www.globalchessfestival.com/hu

Szórakozás

Négy városban várja az érdeklődőket a kamarai Design Hét

Országos Design Hét kezdődik október 8-án csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére.

A Pécsett több mint egy évtizede működő DesignPécs tapasztalataira építő programsorozathoz a baranyai megyeszékhely mellett Debrecen, Eger és Kecskemét is csatlakozott.

Az október 18-ig tartó rendezvénysorozat célja, hogy a kreatívipari vállalkozások szélesebb körben kapjanak bemutatkozási lehetőséget, új üzleti és szakmai kapcsolatokat építsenek, és erősödjön piaci jelenlétük.

A kezdeményezés a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által kialakított és az elmúlt években folyamatosan fejlesztett DesignPécs modell országos kiterjesztése. A rendezvénysorozat sajátossága, hogy a helyi kreatívipari szereplőket aktívan bevonva, tudásukra és kompetenciáikra építve szervezi közös platformra a programokat. Pécsett 2026-ban már 12. alkalommal rendezik meg a DesignPécset, amely idén a Vasarely évhez is kapcsolódik és több mint 50 eseményt kínál.

A pécsi tapasztalatokra építve idén három további területi kamara kapcsolódik a programhoz. A Debrecen Design Week kézműves workshopokkal, filmklubbal és szakmai előadással, az első alkalommal megrendezett Design Eger több mint 17 helyi kreatív vállalkozás és intézmény részvételével, 39 programmal várja az érdeklődőket. A DesignKecskemét 2026 programjai között inspirációs workshop, kirakatverseny és kiállítás is szerepel.

A sokféle program közös üzenete, hogy a design nem csupán esztétikai kérdés: innováció, problémamegoldás, értékteremtés és olyan gondolkodásmód, amely gazdasági és közösségi szempontból is formálja környezetünket.

Az Országos Design Hét részletes programjai és a részvételhez kapcsolódó információk az egyes városok programoldalain érhetők el:

Pécs – DesignPécs: www.designpecs.hu ; www.facebook.com/designpecs

Debrecen – DesignDebrecen: https://hbkik.hu/gazdasagfejlesztes/designdebrecen/

Eger – Design Eger: https://www.facebook.com/designeger

Kecskemét – DesignKecskemét 2026: https://www.bkmkik.hu/hu/legsikeresebb-szolgaltatasaink/designkecskemet2026


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Schweigert Fusion az Akvárium Klubban

Schweigert Fusion

2026. október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel, groove-központú megszólalással és tízfős élő felállással mutatkozik be a budapesti közönség előtt.

A Schweigert Fusion 2025 elején alakult modern funk–jazzfusion formációként. A projekt vezetője Schweigert Dániel, aki 2021 óta önállóan írja és hangszereli a zenekar dalait. A zenei világban a funk, a jazz és az improvizáció találkozik, miközben a hangsúly az élő megszólaláson és a pontos hangszeres játékon van.

A tízfős zenekari felállás nagyszínpadi produkció megvalósítására is lehetőséget ad. A Schweigert Fusion már teljes koncertrepertoárral rendelkezik, jelenleg pedig négy dal stúdiófelvétele is elkészült. Az új szerzemények folyamatosan készülnek.

A formáció az elmúlt időszakban az Öröm a Zene tehetségkutató programban is eredményesen szerepelt, ahol a szakmai zsűri egyhangú elismerése mellett Újfalusi Gábor-díjat kapott.

A projekt egyik fő célja, hogy a funk műfaját kortárs megszólalással, magas zenei minőségben és szélesebb közönség számára is befogadható módon mutassa be. A Schweigert Fusion hosszabb távon nemzetközi színtéren is szeretné megismertetni saját zenei világát.

A következő fontos állomás október 9-én az Akvárium Klub Lokálja, ahol a zenekar önálló koncerten mutatja be repertoárját. Az este középpontjában a saját dalok, az élő hangszeres játék és a Schweigert Fusion karakteres groove-jai állnak.

A jegyek 3500-4000 HUF között mozognak.

ESEMÉNY: https://fb.me/e/4ZDu2izYo
BELÉPŐ: https://akvariumklub.hu/programok/schweigert-fusion-groovus-fusion-night/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik

A közös alkotás és a kreativitás fontosságára hívja fel a figyelmet őszi kampányában az Allee

A kreativitás ma már jóval többet jelent annál, mint hogy valaki ügyesen rajzol, fest, vagy ír, ez a különleges képesség a problémamegoldás, az alkalmazkodás és az együttműködés egyik alapja. Az alkotás pedig arra is lehetőséget ad, hogy időnként kiszakadjunk a képernyők és a folyamatos információáramlás világából. Szeptember 30-ig a kreativitásé a főszerep az Allee-ban, inspiráló kiállítások és hétvégi programok keretében bárki megtapasztalhatja, hogy mi történik, ha nemcsak nézője, hanem aktív résztvevője lesz egy közös kreatív folyamatnak.

A kreativitást sokáig hajlamosak voltunk adottságnak tekinteni, ami elsősorban művészekhez, tervezőkhöz, írókhoz vagy más alkotó szakmák képviselőihez tartozik. A 21. században azonban egyre inkább olyan képességként gondolunk rá, amely fejleszthető és a hétköznapi életben és a munkában is meghatározó. A közös alkotásban viszont az egyéni elképzelések mellett reagálnunk kell arra is, amit előttünk valaki már létrehozott. Erre a gondolatra épül az Allee szeptember 1. és 30. között látogatható őszi programsorozatának egyik központi eleme is. Az Átriumban egy nagyméretű kép készül, amelyhez minden látogató egy-egy színes, kör alakú matricával járulhat hozzá. A közös alkotás napról napra változik, és végül a sok apró pontból áll össze az a mű, amelyet több száz ember készít el közösen.

Miből születnek a jó ötletek? Hogyan maradhatsz kíváncsi, és hogyan hozhatsz ki még többet a kreativitásodból? Miért lehet szükség a semmittevésre ahhoz, hogy valami új jusson eszünkbe, és miért nem feltétlenül baj, ha elsőre elrontunk valamit? Az átriumban végigjárható installáció 10 állomásán ismert gondolkodók és alkotók, többek között Friedrich Nietzsche, Austin Kleon, John Cleese és Pablo Picasso gondolatai adnak más-más nézőpontot ahhoz, hogyan működik a kreativitás. A kíváncsiságtól és a megfigyeléstől a kísérletezésen és az inspiráción át egészen a hibázásig olyan hétköznapi helyzetek kerülnek elő, amelyekből akár a következő jó ötletünk is megszülethet.

De vajon te milyen kreatív típus vagy? Egy rövid interaktív teszt segítségével erre is választ kaphatsz. Az öt típus, Az Alkotó, Az Álmodozó, Az Együttalkotó, A Kísérletező és A Látnok nem képességek szerint rangsorol, inkább azt mutatja meg játékosan, mennyire különböző módokon lehetünk kreatívak. Az eredményhez személyre szabott javaslatokat is kaphatunk, hogy milyen programot vagy kreatív élményt érdemes kipróbálni az Allee-ban.

Csipes Antal festő, grafikus és a MOME oktatójának közreműködésével egy olyan installáció vár az aulában, ami egy autentikus művészeti műhely hangulatát idézi meg: fa asztallapon skiccek, próbanyomatok, színminták és alkotói eszközök mesélnek a kreatív folyamatról.  Hétvégenként pedig ingyenes kreatív workshopokon különböző technikákat próbálhatnak ki az érdeklődők. Lesz kő- és bögrefestés, gyöngyfűzés és textildekor, kalligráfia, valamint személyre szabott szépségtanácsadás és kézkrém készítő workshop is. A hangsúly ezeken az alkalmakon sem a teljesítményen, hanem a kísérletezésen, az élményen és azon van, mi történik, amikor egyszerűen teret engedünk az inspirációnak és az alkotásnak.

Szeptemberben tehát érdemes időt adni a kreativitásnak, akkor is, ha utoljára talán gyerekként fogtunk ecsetet a kezünkbe. Kipróbálni valami újat az Allee őszi programjai keretében, hozzátenni egyetlen pontot egy közös képhez, és megtapasztalni, milyen érzés, amikor a saját ötletünk valami nálunk nagyobb dolog részévé válik.

További információ: https://allee.hu/kreativ-energia-mindenkinek


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss