Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Magyar csapat ír történelmet az e-sport világában

Bemutatkozik a Lenovo Legion Honvéd e-sport csapat

A világon elsőként indít hibrid, vagyis egyszerre két játékban is induló e-sport csapatot a Lenovo Magyarország és a Budapesti Honvéd Sportegyesület. A hat fős magyar team ezentúl Lenovo Legion Honvéd néven képviselteti magát a legnagyobb gamer versenyeken, ahol Counter-Strike: Global Offensive és a Valorant játékokban mérettetik meg magukat nem csak a hazai, de a nemzetközi mezőnyben is.

2018-ban a Lenovo Magyarország és a Budapesti Honvéd Sportegyesület hozta létre Magyarország első profi e-sport edzőtermét. A Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia célja a kezdetek óta, hogy a hozzájuk csatlakozó gamerekből profi e-sportolókat neveljen a legkiválóbb hazai edzők segítségével.

„Évek óta elkötelezettek vagyunk a hazai gamer közösség, valamint e-sport támogatásában. Két évvel ezelőtt nagy örömmel jelentettük be, hogy a Lenovo Magyarország névadó szponzora lett a Budapesti Honvéd Sportegyesület e-sport szakosztályának, azaz a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémiának. A Lenovo Legion Honvéd csapat megalakulása pedig egy újabb fontos mérföldköve annak a sikeres együttműködésnek, amelynek köszönhetően most tehetséges magyar gamerek csapatban, nemzetközi szinteken is komoly eredményeket érhetnek el az e-sport világában.”

– mondta el Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.

A technológiai vállalat és a nagy múltra visszatekintő sportegyesület együttműködése most tehát egy olyan mérföldkőhöz érkezett, melyre ezidáig a nemzetközi mezőnyben sem volt példa. A két szervezet támogatásával ugyanis elsőként alakul meg az a hat fős hibrid csapat, amely a Counter-Strike: Global Offensive és a Valorant játékokban egyaránt a legjobb eredményekért indul majd. Bár a két játék mind a játékmenetét, mind a mechanikáját illetően hasonló, eddig még sehol nem volt példa arra, hogy egy csapat mindkét játékban megmérettesse magát az e-sport legnagyobb versenyein.

„A Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia életében új fejezet kezdődik azzal, hogy most már nem csak az utánpótlásra helyezzük a hangsúlyt, hanem elkezdünk egy tapasztalt és idehaza egyértelműen az élmezőnybe tartozó játékosokból álló csapatot menedzselni, a legnépszerűbb e-sport játékokban. Rövidtávú célunk, hogy a következő hónapokban mind a hazai CS:GO, mind a hazai Valorant versenyeken jó, sőt rendre dobogós helyezést érjenek el a srácok, hosszabb távon pedig természetesen a nemzetközi porond a cél.”

– mondta el Mezei „Cobain” Péter, a Budapesti Honvéd Sportegyesület e-sport szakágvezetője.

Játékosok:

Sebestyén András vagy ahogy az e-sport világában ismerik „Sebi”, a magyar gamer közösség egyik jól ismert tagja, akit a hazai mezőny egyik legjobb irányítójaként tartanak itthon számon. Ezt eddigi eredményei is alátámasztják: számos PlayIT és ICL győzelme mellett részt vett a Magyar Nemzeti E-sportbajnokság (MNEB) mindkét szezonjában, de az ex-BudapestFive csapat irányítójaként is szerepelt az elmúlt években.

Szőke „Camper” Tamás nem csak a csapat mesterlövésze, de a hazai közösség egyik legtehetségesebbnek tartott snipere is. A fiatal játékos 7 éve játszik CS:GO-n, ügyességét a Magyar Nemzeti E-sportbajnokságon is bizonyította és csak úgy, mint Sebi ő is a legendás ex-BudapestFive csapatát erősítette éveken át. Bár a Valoranttal mindössze 2 hónapja játszik, a játék világa az első pillanattól fogva magával ragadta.

Czuprák „C7upiX” Bálint is megjárta a hazai gamer versenyek legtöbbjét. Ex-BudapestFive tagként csatlakozott az újonnan alakult Lenovo Legion Honvéd csapathoz, ahol minden bizonnyal a CS:GO világában szerzett tapasztalatait fogja kamatoztatni. A két játék közül egyelőre ez is maradt a kedvence; eltökélt szándéka, hogy a Lenovo színeiben nemzetközi elismeréseket is bezsebeljen.

Holecz „arbie” Kornél: arbie 2015 óta játszik CS:GO-n, az utóbbi években pedig az egyik legtöbbet fejlődött játékosként tartják számon, kitartó munkájának köszönhetően a magyar válogatottba is meghívást kapott. Arbie több kiemelkedő eredménnyel is büszkélkedhet: az MNEB második szezonjában második helyen végzett csapatával, 2019-ben pedig összemérhette tudását a világ legjobbjaival a hazai V4 Future E-sport fesztiválon. Bár szívéhez közelebb áll a CS:GO világa, érdekesnek találja a két játék együttes gyakorlását.

Jurus „Kamion” Zsolt: 5 évnyi CS:GO-t tudhat maga mögött Kamion is, aki szintén részt vett az MNEB második szezonjában, illetve az ICL 54-en 1. helyen végzett csapatával. Kamion az egyik legjobb hazai aimer, egyedüli reflexekkel bíró játékos. Célja, hogy minél profibb gamer legyen és ne csak a hazai, de a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő eredményeket érjen el.

Gede „balage” Balázs: A „balage” név az Apex Legends scenejéből lehet ismerős a gamerek számára. A Lenovo Legion Honvéd csapatában a Valorant játékban ő a legrutinosabb, ugyanis már a nyílt béta óta igen komoly energiákat fektet abba, hogy a lehető legjobb legyen. Célja, hogy az új csapatával Valorant játékban nemzetközi szinten is erős csapattá válhassanak.

Az új csapat a közeljövőben számos versenyen mérettetheti meg magát. Eredményeiket az Akadémia hivatalos Facebook oldala mellett, a Budapesti Honvéd Sportegyesület e-sport szakágának hamarosan induló Twitter és Instagram oldalán is figyelemmel követhetjük.

Szórakozás

Négy városban várja az érdeklődőket a kamarai Design Hét

Országos Design Hét kezdődik október 8-án csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére.

A Pécsett több mint egy évtizede működő DesignPécs tapasztalataira építő programsorozathoz a baranyai megyeszékhely mellett Debrecen, Eger és Kecskemét is csatlakozott.

Az október 18-ig tartó rendezvénysorozat célja, hogy a kreatívipari vállalkozások szélesebb körben kapjanak bemutatkozási lehetőséget, új üzleti és szakmai kapcsolatokat építsenek, és erősödjön piaci jelenlétük.

A kezdeményezés a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által kialakított és az elmúlt években folyamatosan fejlesztett DesignPécs modell országos kiterjesztése. A rendezvénysorozat sajátossága, hogy a helyi kreatívipari szereplőket aktívan bevonva, tudásukra és kompetenciáikra építve szervezi közös platformra a programokat. Pécsett 2026-ban már 12. alkalommal rendezik meg a DesignPécset, amely idén a Vasarely évhez is kapcsolódik és több mint 50 eseményt kínál.

A pécsi tapasztalatokra építve idén három további területi kamara kapcsolódik a programhoz. A Debrecen Design Week kézműves workshopokkal, filmklubbal és szakmai előadással, az első alkalommal megrendezett Design Eger több mint 17 helyi kreatív vállalkozás és intézmény részvételével, 39 programmal várja az érdeklődőket. A DesignKecskemét 2026 programjai között inspirációs workshop, kirakatverseny és kiállítás is szerepel.

A sokféle program közös üzenete, hogy a design nem csupán esztétikai kérdés: innováció, problémamegoldás, értékteremtés és olyan gondolkodásmód, amely gazdasági és közösségi szempontból is formálja környezetünket.

Az Országos Design Hét részletes programjai és a részvételhez kapcsolódó információk az egyes városok programoldalain érhetők el:

Pécs – DesignPécs: www.designpecs.hu ; www.facebook.com/designpecs

Debrecen – DesignDebrecen: https://hbkik.hu/gazdasagfejlesztes/designdebrecen/

Eger – Design Eger: https://www.facebook.com/designeger

Kecskemét – DesignKecskemét 2026: https://www.bkmkik.hu/hu/legsikeresebb-szolgaltatasaink/designkecskemet2026


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Schweigert Fusion az Akvárium Klubban

Schweigert Fusion

2026. október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel, groove-központú megszólalással és tízfős élő felállással mutatkozik be a budapesti közönség előtt.

A Schweigert Fusion 2025 elején alakult modern funk–jazzfusion formációként. A projekt vezetője Schweigert Dániel, aki 2021 óta önállóan írja és hangszereli a zenekar dalait. A zenei világban a funk, a jazz és az improvizáció találkozik, miközben a hangsúly az élő megszólaláson és a pontos hangszeres játékon van.

A tízfős zenekari felállás nagyszínpadi produkció megvalósítására is lehetőséget ad. A Schweigert Fusion már teljes koncertrepertoárral rendelkezik, jelenleg pedig négy dal stúdiófelvétele is elkészült. Az új szerzemények folyamatosan készülnek.

A formáció az elmúlt időszakban az Öröm a Zene tehetségkutató programban is eredményesen szerepelt, ahol a szakmai zsűri egyhangú elismerése mellett Újfalusi Gábor-díjat kapott.

A projekt egyik fő célja, hogy a funk műfaját kortárs megszólalással, magas zenei minőségben és szélesebb közönség számára is befogadható módon mutassa be. A Schweigert Fusion hosszabb távon nemzetközi színtéren is szeretné megismertetni saját zenei világát.

A következő fontos állomás október 9-én az Akvárium Klub Lokálja, ahol a zenekar önálló koncerten mutatja be repertoárját. Az este középpontjában a saját dalok, az élő hangszeres játék és a Schweigert Fusion karakteres groove-jai állnak.

A jegyek 3500-4000 HUF között mozognak.

ESEMÉNY: https://fb.me/e/4ZDu2izYo
BELÉPŐ: https://akvariumklub.hu/programok/schweigert-fusion-groovus-fusion-night/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik

A közös alkotás és a kreativitás fontosságára hívja fel a figyelmet őszi kampányában az Allee

A kreativitás ma már jóval többet jelent annál, mint hogy valaki ügyesen rajzol, fest, vagy ír, ez a különleges képesség a problémamegoldás, az alkalmazkodás és az együttműködés egyik alapja. Az alkotás pedig arra is lehetőséget ad, hogy időnként kiszakadjunk a képernyők és a folyamatos információáramlás világából. Szeptember 30-ig a kreativitásé a főszerep az Allee-ban, inspiráló kiállítások és hétvégi programok keretében bárki megtapasztalhatja, hogy mi történik, ha nemcsak nézője, hanem aktív résztvevője lesz egy közös kreatív folyamatnak.

A kreativitást sokáig hajlamosak voltunk adottságnak tekinteni, ami elsősorban művészekhez, tervezőkhöz, írókhoz vagy más alkotó szakmák képviselőihez tartozik. A 21. században azonban egyre inkább olyan képességként gondolunk rá, amely fejleszthető és a hétköznapi életben és a munkában is meghatározó. A közös alkotásban viszont az egyéni elképzelések mellett reagálnunk kell arra is, amit előttünk valaki már létrehozott. Erre a gondolatra épül az Allee szeptember 1. és 30. között látogatható őszi programsorozatának egyik központi eleme is. Az Átriumban egy nagyméretű kép készül, amelyhez minden látogató egy-egy színes, kör alakú matricával járulhat hozzá. A közös alkotás napról napra változik, és végül a sok apró pontból áll össze az a mű, amelyet több száz ember készít el közösen.

Miből születnek a jó ötletek? Hogyan maradhatsz kíváncsi, és hogyan hozhatsz ki még többet a kreativitásodból? Miért lehet szükség a semmittevésre ahhoz, hogy valami új jusson eszünkbe, és miért nem feltétlenül baj, ha elsőre elrontunk valamit? Az átriumban végigjárható installáció 10 állomásán ismert gondolkodók és alkotók, többek között Friedrich Nietzsche, Austin Kleon, John Cleese és Pablo Picasso gondolatai adnak más-más nézőpontot ahhoz, hogyan működik a kreativitás. A kíváncsiságtól és a megfigyeléstől a kísérletezésen és az inspiráción át egészen a hibázásig olyan hétköznapi helyzetek kerülnek elő, amelyekből akár a következő jó ötletünk is megszülethet.

De vajon te milyen kreatív típus vagy? Egy rövid interaktív teszt segítségével erre is választ kaphatsz. Az öt típus, Az Alkotó, Az Álmodozó, Az Együttalkotó, A Kísérletező és A Látnok nem képességek szerint rangsorol, inkább azt mutatja meg játékosan, mennyire különböző módokon lehetünk kreatívak. Az eredményhez személyre szabott javaslatokat is kaphatunk, hogy milyen programot vagy kreatív élményt érdemes kipróbálni az Allee-ban.

Csipes Antal festő, grafikus és a MOME oktatójának közreműködésével egy olyan installáció vár az aulában, ami egy autentikus művészeti műhely hangulatát idézi meg: fa asztallapon skiccek, próbanyomatok, színminták és alkotói eszközök mesélnek a kreatív folyamatról.  Hétvégenként pedig ingyenes kreatív workshopokon különböző technikákat próbálhatnak ki az érdeklődők. Lesz kő- és bögrefestés, gyöngyfűzés és textildekor, kalligráfia, valamint személyre szabott szépségtanácsadás és kézkrém készítő workshop is. A hangsúly ezeken az alkalmakon sem a teljesítményen, hanem a kísérletezésen, az élményen és azon van, mi történik, amikor egyszerűen teret engedünk az inspirációnak és az alkotásnak.

Szeptemberben tehát érdemes időt adni a kreativitásnak, akkor is, ha utoljára talán gyerekként fogtunk ecsetet a kezünkbe. Kipróbálni valami újat az Allee őszi programjai keretében, hozzátenni egyetlen pontot egy közös képhez, és megtapasztalni, milyen érzés, amikor a saját ötletünk valami nálunk nagyobb dolog részévé válik.

További információ: https://allee.hu/kreativ-energia-mindenkinek


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss