Szórakozás
Hollywoodi díszletek között derül ki, ki a legjobb a csapatban
A filmek világában tárulnak fel a valós munkahelyi kompetenciák
A modern vállalati környezet egyik legnagyobb kihívása az olyan nehezen mérhető, mégis kulcsfontosságú kompetenciák objektív azonosítása, mint a stressztűrés, a vezetői potenciál vagy az együttműködési készség. A hagyományos kiválasztási és értékelési módszerek, mint az interjúk vagy a tesztek általában nem adnak képet arról, hogyan teljesíthet egy munkatárs valós környezetben, nyomás alatt. Erre a problémára kínál tudományos alapokon nyugvó megoldást egy szeptember 1-jén Budapesten megnyílt központ, amely az olyan készségeket teszi próbára, mint a kommunikáció, a döntéshozatal, a kreativitás, a rugalmasság.
A koncepció alapja az a kognitív tudományok által is igazolt tény, hogy nyomás alatt, egy konkrét cél érdekében végzett közös problémamegoldás során az egyének és a csapatok rejtett dinamikái felerősödnek.
Pszichológia a játék mögött
„A nálunk alkalmazott módszer szakít a hagyományos csapatépítők felszínes megoldásaival. Olyan játékalapú szimulációkat alkalmazunk, amelyeket nem egyszerűen szórakoztatásra, hanem konkrét oktatási, fejlesztési vagy diagnosztikai célokra terveztek” – magyarázta Gattyán Zoltán, a Game Over Experience Hub tulajdonosa.
A központban 15, filmes tematikájú szabadulószobában a résztvevők olyan komplex, időre teljesítendő küldetéseket kapnak, amelyek azonnali és ösztönös reakciókat váltanak ki belőlük.
„Ez nem csupán egy szabadulószoba, hanem egy játékelmélettel és pszichológiai alapokkal megfűszerezett környezet, ahol a munkatársak rejtett képességei és valós viselkedési mintázatai válnak láthatóvá. A hollywoodi filmeket idéző díszletek – mint a Gyilkosság az Orient expresszen, a Nemo kapitány Nautilusa, vagy a Feláldozhatók világa, segítenek elérni, hogy a résztvevők levetkőzzék a tanult, céges viselkedési sémákat, és előtérbe kerülnek az autentikus személyiségjegyeik” – fogalmazott Gattyán Zoltán.
Soft skillek objektív mérése
Egy CV vagy egy interjú önmagában már nem elegendő egy működő, agilis csapat felépítéséhez. Ahhoz, hogy egy cég igazán hatékony legyen, a vezetőknek és a munkatársaknak, váratlan, komplex helyzetekben is helyt kell állniuk. A Dubaj és London után Budapesten is elérhető módszer olyan tudományos kutatásokon alapszik, amelyek szerint az agynak szüksége van a komplex, kihívást jelentő rejtvényekre a fejlődéshez.
„A küldetések során a csapatoknak nemcsak logikai feladatokat kell megoldaniuk, hanem bizonyítaniuk kell együttműködési készségüket, kommunikációjuk hatékonyságát és stressztűrő képességüket is. A játékban egyértelműen kirajzolódik, ki az, aki természetes vezetőként képes irányítani a többieket, ki a kreatív problémamegoldó, vagy kinek a monotóniatűrése kiemelkedő. A tapasztalatok így kézzelfogható segítséget nyújtanak a csapatösszeállításnál, a tehetséggondozásban és a vezetői utánpótlás tervezésében” – tette hozzá a Game Over Experience Hub tulajdonosa.
A játékszobák és a minden technikai igénnyel felszerelt rendezvénytér akár 150 fős eseményeknek is otthont adhat. Az újlipótvárosi helyszín lehetővé teszi, hogy a cégek a csapatépítő programot követően helyben tartsák meg a kiértékelő megbeszéléseket, tréningeket vagy akár egy teljes céges eseményt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Sony-bejelentés azonnali hatással: megugrott a PS5-ös játékok iránti kereslet
A Sony bejelentette, hogy 2028 januárjától nem készülnek többé fizikai lemezek új PlayStation játékokhoz. A hír azonnal érezhető hatást váltott ki a vásárlói keresésekben: az Árukereső.hu adatai szerint a PS5-ös játékok iránti érdeklődés 44,97 százalékkal ugrott meg a bejelentést követően.
A változás már a közeljövőben is érezhető lesz. A november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI, az elmúlt évek legjobban várt játékcíme, sem lesz kapható hagyományos fizikai formában: a boltokban csak üres dobozok lesznek elérhetők, amelyek letöltő kódot tartalmaznak.
A fizikai játéklemezek iránti ragaszkodás nem véletlen. A digitális vásárlásnál a játékos valójában csak egy licencet szerez, nem magát a terméket, így azt nem adhatja tovább, nem kölcsönözheti, és ha a szolgáltató megszünteti a hozzáférést, elveszítheti. A fizikai példányoknak ezzel szemben valódi másodpiaca van, és a kedvezmények sem kizárólag a platform által centrálisan meghatározott árakon múlnak.
A bejelentés tehát egyszerre vált ki gyűjtői és praktikus reakciót: sokan most igyekeznek beszerezni azokat a játékokat, amelyek korábban nem kerültek kosárba, tudván, hogy a következő PlayStation generáción már valószínűleg nem lesz lemezmeghajtó.
„A Sony döntése egy hosszabb trend végpontját jelzi, de a piaci hatása annál összetettebb. A fizikai játéklemezeknek nem csak nosztalgiából volt értékük: a vásárló ténylegesen a sajátjának tudhatta a terméket, eladhatta, elcserélhette vagy megvehette használtan. A digitális modellben ezek a lehetőségek eltűnnek, az árak és akciók pedig kizárólag a platform döntésén múlnak. A kereskedők szempontjából ez komoly kihívást jelent: a fizikai játékforgalmazás egy jól bevált, kiszámítható üzletág volt, amelybe a kiskereskedők is érdemben be tudtak szállni. A teljes digitalizáció ezt a mozgásteret szűkíti, és a piacot még inkább a nagy platformok irányába tolja. Az Árukereső.hu adatai azt mutatják, hogy a fogyasztók érzékenyen reagálnak az ilyen bejelentésekre, és sokan most tudatosan keresnek még fizikai példányokat, amíg lehet. Ez az igény rávilágít arra, hogy a vásárlók értékelik a tényleges tulajdonlást és az áttekinthető, összehasonlítható piacot, ezért az ár-összehasonlítás és a megbízható kereskedők szerepe ebben az átmeneti időszakban különösen felértékelődik”
– mondta Szták András, az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Ma már ugyanazt a digitális színvonalat várjuk el a nyaralóban, mint otthon
Miközben egyre többen töltenek hosszabb időt nyaralójukban vagy második otthonukban, a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásaik is átalakultak. A felhasználók ma már ugyanazt a kényelmet várják el ezeken a helyszíneken is, mint állandó lakóhelyükön: stabil internetet és televíziót. Emellett sokak számára fontos szempont, hogy szolgáltatásaik egy kézben legyenek, így az ügyintézés is egyszerűbbé és átláthatóbbá válik.
Míg korábban a második otthonok elsősorban a kikapcsolódást és a városi környezetből való kiszakadást jelentették, manapság sokan már hosszabb időt töltenek ezeken a helyszíneken: távmunkában dolgoznak, online ügyeket intéznek, videóhívásokon vesznek részt, és közben ugyanazokat a tartalmakat fogyasztják, amelyeket otthon megszoktak. A nyári időszakban ezért különösen felértékelődik a megbízható technológiai háttér szerepe.
„Az elmúlt évek egyik legérdekesebb változása, hogy a felhasználók elvárásai egyre kevésbé kötődnek egy adott helyszínhez. Ugyanazt a kényelmet és rugalmasságot várják el a nyaralóban, mint az állandó lakóhelyükön, legyen szó internetről vagy televíziózásról. Az egyszerű és átlátható megoldások iránti igény az ügyintézésben is megjelenik. Sokan értékelik, ha a televíziós, az internetes és a telefonos megoldásaikat egyetlen közös előfizetésben érhetik el, és nem kell megosztaniuk az ügyintézést”
– hangsúlyozta Tarr János, a TARR Kft. tulajdonosa. Ezt a szemléletet tükrözik az olyan csomagajánlatok is, mint a TARR Pakk, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az internet-, televízió- és mobilszolgáltatások egy helyen legyenek kezelhetők.
“Az ügyfelek visszajelzései alapján a kedvezőbb havidíjak mellett különösen fontos számukra, hogy valamennyi előfizetésüket egy helyen kezelhetik, egy számlán követhetik nyomon”
– részletezte Tarr János.
A televíziózás is alkalmazkodik a megváltozott szokásokhoz
A megváltozott felhasználói elvárások a televíziózás területén is jól láthatók. Míg korábban a műsorok követése jellemzően a nappali televíziójához kötődött, ma már természetes elvárás, hogy a kedvenc csatornák és tartalmak mobiltelefonon, tableten vagy laptopon is elérhetők legyenek. A nyári utazások, a hosszabb hétvégék és a kiemelt sportesemények időszakában ez különösen felértékelődik, hiszen sokan szeretnék útközben, a nyaralóban vagy akár a vízparton is követni a számukra fontos műsorokat és élő közvetítéseket.
“A labdarúgó-világbajnokság idején látványosan élénkül a kereslet a televíziók iránt, miközben sokan a mobiltelefonjukon vagy tabletjükön is szeretnék követni a mérkőzéseket.”
A TARR tapasztalatai szerint évről évre nő az érdeklődés az olyan online televíziós megoldások iránt, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanak a felhasználóknak. Az OnlineTV és a MobilTV segítségével a megszokott televíziós tartalmak több eszközön és több helyszínen is elérhetők, így a nézőknek a nyári hónapokban sem kell lemondaniuk kedvenc csatornáikról vagy az élő közvetítésekről.
A szolgáltatások használatának egyszerűsége mellett hangsúlyossá válik a megfelelő technikai háttér is. A korszerű hálózati eszközök, a stabil WiFi-kapcsolat, az okostelevíziók és a kapcsolódó technikai háttér ma már szorosan kapcsolódik a felhasználói élményhez, különösen olyan környezetben, ahol egyszerre több eszköz használja ugyanazt a hálózatot.
A digitális kényelem a nyári hónapokban is alapelvárás
A nyári hónapok talán a legjobban szemléltetik, mennyit változott a digitális szolgáltatások szerepe a mindennapokban. A felhasználók ma már nem csupán otthon, hanem a nyaralóban, a hétvégi házban vagy utazás közben is ugyanazt a színvonalat és kényelmet várják el. A digitális megoldások elérhetősége így sokak számára éppoly természetes része lett a nyári időszaknak, mint maga a pihenés.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Nőhet a hírek iránti közbizalom, javulhat az újságírók megbecsültsége
A független online sajtó erősödésére számít és a NER-közeliek puszta túlélését is bravúrnak tartaná az iparági konszenzus egy most publikált, átfogó felmérés alapján. A hazánk meghatározó médiumainál dolgozó szakemberek megkérdezésén alapuló jelentés szerint a Facebook rovására nőhet az AI által generált hírösszefoglalók szerepe, de javulhat az újságírók társadalmi megbecsültsége is, az eddig óvatos hirdetők pedig visszatérhetnek a korábban kormánykritikusként számontartott felületekhez.
Visszatérnek a hirdetők, de még kivárás látszik
Nem biztos, hogy csökken a média átpolitizáltsága
„Az elmúlt másfél évtizedben reflexszé vált, hogy »jobb csendben maradni«, vagy csak udvariasan, halkan, a háttérben jelezni a vállalat számára fontos ügyeket a döntéshozók felé. Minden jel arra mutat, hogy a következő időszakban ez a visszájára fordul. A társadalom jelentős részének megjött a hangja, megtapasztalta, hogy lehet véleménye és szabadon kifejezheti azt, hiszen áprilisban bebizonyosodott, lehet változást, eredményt elérni. A vállalatok számára ugyanakkor továbbra is kockázatos alapos felkészülés és a lehetséges buktatók számbavétele nélkül, hirtelen felindulásból vagy dacból kommunikálni – ahogy azt az elmúlt hetekben már láthattuk is néhány esetben”
Jönnek-e új befektetők a médiapiacra?
„A média az elmúlt két évben bizonyította, hogy a valódi újságírói munkának hatása és eredménye van, és mivel ezt a közönség is értékeli, jól felfogott érdeke, hogy folytassa a tényfeltáró, oknyomozó, hírmagyarázó munkát”
Tarol az AI, nem olyan veszélyes már a Facebook
- A régi térkép elavult, az újat épp most rajzolják. Légy képben, kövesd az eseményeket – vagy dolgozz olyan tanácsadóval, aki megteszi helyetted!
- Eddig megszólalni volt kockázat, mostantól csendben maradni lesz az. Aki hallgat, hátrányba kerül, mert más határozza meg a számára fontos témák kereteit.
- Az elérésért fizetni kell, a figyelmet el kell nyerni, a bizalmat ki kell érdemelni. A három összefügg, de nem ugyanaz, ezért döntsd el, melyiket milyen prioritással kezeled, és hogyan méred!
- A technológia szolgálja a kommunikációt, nem fordítva. Ne az éppen menő trendre építs, az üzleti és kommunikációs céljaidból indulj ki!
- A taktikák gyorsan változnak, az elvek nem. A csatornák, formátumok és eszközök évről évre megújulnak, az emberi motivációk viszont évezredek óta változatlanok, ezért a kommunikációs stratégiát a célokra és a közönségre építsd, a taktikát pedig kezeld rugalmasan!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM
-
Egészség2 hét ago
Mit (t)egyek, hogy jól (l)egyek? – Egészséges étkezés a táplálkozási trendek bűvkörében
-
Gazdaság2 hét ago
Debrecen húzza a vidéki lakáspiacot
-
Szórakozás2 hét ago
Ma már ugyanazt a digitális színvonalat várjuk el a nyaralóban, mint otthon
-
Mozgásban2 hét ago
Magyar járműinformatikai exportsiker Kínában
-
Okoseszközök2 hét ago
Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja
-
Egészség2 hét ago
Hűs menedék vagy látszatmegoldás? – Az irodai munkavégzés láthatatlan nyári veszélyei
-
Gazdaság2 hét ago
Szintet lép a hálózati kapacitás kihasználása – összefogott a Schneider Electric és a Kraken





