Szórakozás
A Hisense az RGB MiniLED technológia fejlesztésének élére áll a CES 2026 kiállításon
A 116UXS flagship modell és az új UR9, UR8 szériák vezetik az RGB MiniLED kijelzők új generációját.
A kijelzőtechnológiai innováció globális éllovasa, a Hisense a CES 2026 kiállításon mutatja be legfejlettebb RGB MiniLED televízióit, új irányt adva a színek fejlődésének. A vállalat, amely 2025-ben elsőként vezette be a valódi RGB Local Dimming technológiát a televíziós piacon, most ennek gyors ütemű továbbfejlesztésével tér vissza. Az új korszakot a 116UXS zászlóshajó modell vezeti be, amely az UR9 és UR8 sorozatokkal együtt teszi elérhetővé az RGB technológiát szélesebb közönség számára többféle képernyőmérettel, mindezt soha nem látott színpontossággal.
Az RGB MiniLED új generációja
2025-ben a Hisense forradalmasította a televíziós színmegjelenítést az első, kifejezetten fogyasztói piacra szánt RGB MiniLED TV bemutatásával. Most a vállalat ezt a fejlesztést két irányban viszi tovább.
A prémium kategóriában az RGB MiniLED evo új elsődleges színrendszert vezet be a 116UXS modellben, amely több alapszínt alkalmazva kibővíti a színspektrumot, és hullámhossz-szinten is precízebb megjelenítést tesz lehetővé, mint a hagyományos RGB.
Ezzel párhuzamosan a Hisense az RGB technológia méretbeli palettáját is növeli, kiterjesztve azt a teljesen új RGB MiniLED termékvonalra, 55 és 100 hüvelyk közötti modellválasztékban – így a csúcstechnológia immár jóval szélesebb közönség számára is elérhetővé válik.
„A gyorsított innováció a Hisense egyik védjegye”
– mondta Ondre Clarke, a Hisense USA TV termékmarketing-vezetője. „Fejlett technológiáinkat gyorsabban visszük piacra, hamarabb skálázzuk, és több felhasználó számára tesszük elérhetővé. Az RGB technológia idei bővítése újabb bizonyítéka annak, hogy a Hisense továbbra is az iparág egyik legdinamikusabb úttörője.”
116UXS – a négy színű RGB forradalom
A 116UXS a Hisense színfilozófiájának legteljesebb megnyilvánulása. A színek mindig is központi szerepet játszottak a vállalat kijelző innovációjában – nem pusztán műszaki paramétert jelentenek, hanem érzelmi kapcsolódási pontot a tévénézők számára.
Ezt az elvet most az RGB MiniLED evo háttérvilágítási rendszer testesíti meg, amely a hagyományos RGB struktúrát negyedik alapszínnel, ciánnal egészíti ki.
A cián a színskálának azon részén helyezkedik el, ahol az emberi látás a legérzékenyebb a finom árnyalatkülönbségekre. Ennek hozzáadásával a 116UXS képes még természetesebb, életszerűbb átmeneteket, tónusokat és színárnyalatokat megjeleníteni. A képi jelenetek így mélyebbek, árnyaltabbak, a sötét részek részletgazdagabbak, míg a világos tartalom megőrzi tisztaságát és fényerejét – a kép pedig napi használatban is gazdagabb és valósághűbb lesz, nemcsak HDR tartalmak esetén.
A 116UXS-t a Hi-View AI Engine RGB képfeldolgozó egység működteti, amely több tízezer apró, dimmelhető zónát kezel intelligensen, a színhűséget gyors mozgások, fényes jelenetek és sötét árnyalatok mellett is megőrizve. A készülék a BT.2020 színtér 110%-át lefedő megjelenítést kínál. A szinte keret nélküli kialakítás és mindössze 1,57 hüvelyk vastagság a képre irányítja a figyelmet, míg a Devialet Opéra de Paris 6.2.2 hangrendszer a kijelző színdinamikájához illő, mozi hangzást biztosít.
Az eredmény: egy zászlóshajó televízió, amely a következő generációs RGB MiniLED evo technológiát egyesíti a kifinomult formavilággal és feldolgozó architektúrával – minden egyes jelenetet élénkebbé, precízebbé és magával ragadóbbá téve.
RGB minden otthon számára – az új UR9 és UR8 széria
Az új UR9 és UR8 RGB MiniLED szériák a Hisense RGB technológiájának továbbfejlesztett generációját képviselik, az innovációt így több otthon, több méret és több árszint számára is elérhetővé téve. Az RGB architektúra második generációjaként, amelyet először 2025-ben mutattak be, ez a kibővített termékcsalád gazdagabb alapszíneket, tisztább tónusszeparációt és konzisztens színpontosságot biztosít, 55 és 100 hüvelyk közötti képernyőméret-tartományban.
Míg a tavalyi RGB modellek bemutatták, mire képes a technológia, az új széria megmutatja, hogyan tehető skálázhatóvá. Az UR9 és UR8 modellek drámaian szélesebb színtartományt kínálnak – intenzívebb telítettséggel és pontosabb tónusvisszaadással, mint a legtöbb jelenlegi prémium televízió. Ezeket otthoni környezetre optimalizálták: megőrzik a színhelyességet világos nappalikban, és természetes, stabil színeket biztosítanak gyors tempójú sportközvetítések, filmek vagy játékok során is.
A széria letisztult ipari dizájnja és a Devialet hangrendszerrel hangolt audió megoldás prémium, mégis elérhető felhasználói élményt teremt – a Hisense filozófiáját tükrözve, miszerint a fejlett kijelző technológia nem csak a zászlóshajók kiváltsága.
Az RGB technológia új modellekre való kiterjesztésével a Hisense gyorsabban halad, mint versenytársai, és megerősíti elkötelezettségét a magas színminőség széles körű elérhetővé tétele mellett.
A Hisense-ről:
A 1969-ben alapított Hisense a világ egyik vezető, nemzetközileg elismert háztartási készülék- és szórakoztatóelektronikai márkája, amely több mint 160 országban van jelen. A vállalat fő tevékenysége a kiváló minőségű multimédiás termékek, háztartási készülékek és intelligens IT-megoldások fejlesztése és gyártása.
Az Omdia adatai szerint a Hisense világszinten az első helyen áll a 100 hüvelyk feletti televíziók kategóriájában (2023–2025 Q3). Az RGB MiniLED technológia úttörőjeként a vállalat továbbra is élen jár a következő generációs RGB MiniLED innováció fejlesztésében.
A FIFA 2026™ labdarúgó-világbajnokság hivatalos szponzoraként a Hisense elkötelezett amellett, hogy globális sportpartnerségein keresztül teremtsen kapcsolatot a nagyközönséggel.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
AGON PRO AG326UZD2: A 4K OLED gaming új generációja
Az AGON by AOC, a világ vezető gaming monitor márkája1 bemutatja az AGON PRO AG326UZD2 modellt, a márka eddigi legfejlettebb 32 hüvelykes (31,5 hüvelyk – 80 cm) 4K kijelzőjét. A 4. generációs QD-OLED panelen alapuló AG326UZD2 új távlatokat nyit meg az egy monitor által nyújtott teljesítmény terén, legyen szó versenyjátékról, konzoljátékról, tartalomkészítésről vagy filmnézésről.
Generáció ugrás a QD-OLED technológiában
Míg az AG326UD egy 31,5 hüvelykes, UHD felbontású QD-OLED-et mutatott be a játékosoknak, kivételes színpontossággal és 165 Hz-es képfrissítési sebességgel, az AG326UZD2 jelentős előrelépést képvisel. A 4. generációs QD-OLED technológiára való áttérés fényesebb, kifinomultabb panelt eredményez, akár 1000 nites csúcsfényerővel (3% APL), valamint továbbfejlesztett VESA DisplayHDR™ True Black 500 minősítéssel – az előd True Black 400 tanúsításához képest. A gyakorlatilag végtelen kontrasztaránnyal és a QD-OLED technológiának köszönhető tökéletes feketékkel kombinálva az eredmény lélegzetelállító HDR élmény, látványosan több részlettel a világos területeken és erőteljesebb képi hatással.
A képfrissítési ráta 165 Hz-ről 240 Hz-re nő, miközben megmarad a villámgyors, 0,03 ms GtG válaszidő, így az AG326UZD2 nemcsak látványos, hanem valóban versenyképes 4K gaming monitor is. Az Adaptive-Sync és a hivatalos NVIDIA G-SYNC kompatibilitás gondoskodik a sima, szakadásmentes játékmenetről bármilyen képkockasebesség mellett.
Színerőmű kreatív alkotók és filmrajongók számára
Az AG326UZD2 10 bites panelje 1,07 milliárd színt jelenít meg széles színtérrel: 99,7% DCI-P3, 140,7% sRGB és 96,9% Adobe RGB lefedettséggel. Legyen szó fotószerkesztésről, videó színkorrekcióról vagy filmnézésről, a színpontosság és a színmélység a professzionális monitorok szintjét hozza, miközben a gamerek által elvárt gyorsaságot és reakcióidőt is biztosítja.
Az új AntiReflection 3.0 bevonat csökkenti a zavaró tükröződéseket anélkül, hogy a matt kijelzőkre jellemző fátyolos hatást okozna, így megőrzi a QD-OLED panelek élénk és kontrasztos képminőségét. Ennek köszönhetően az AG326UZD2 egyaránt ideális világos nappalikba és sötét gaming környezetbe.
„Gamerként lenyűgöző látni, ahogy az OLED technológia ebbe az új generációba fejlődik. A 4K 240 Hz-cel, a DisplayHDR True Black 500-zal és a továbbfejlesztett Anti-Reflection 3.0-val az élmény élesebb, fényesebb és magával ragadóbb, mint valaha. Ehhez jön még a HDMI 2.1, a DisplayPort 2.1 és a KVM-mel ellátott USB-C, és máris egy valóban kivételes, mindenre felkészített monitort kapunk”
– mondta César Reyes Acosta, az AGON by AOC gaming termékmenedzsere.
Az összes platformra tervezve
Az AG326UZD2 modell igazi all-in-one kijelzőnek készült. A két HDMI 2.1 port támogatja a 4K 120 Hz-et PS5-ön és Xbox Series X vagy S konzolon, míg a DisplayPort 2.1 (UHBR 20) csatlakozás a teljes 4K 240 Hz-et teszi elérhetővé felsőkategóriás gaming PC-k számára. A 65 W teljesítményű USB-C port lehetővé teszi laptop csatlakoztatását és töltését egyetlen kábellel – ideális megoldás a nappali munkavégzés és az esti játék vagy szórakozás közötti váltáshoz.
A monitor USB hubként is működik két USB-A downstream porttal és egy USB-B upstream csatlakozással, míg a beépített KVM kapcsoló és a Multiview (PbP/PiP) funkciók lehetővé teszik két forrás egyidejű vezérlését és megjelenítését – praktikus például streamereknek másodlagos PC-vel, vagy szakembereknek, akik munkahelyi laptop és gaming PC között váltanak.
E-sportra kész kialakítás és ergonómia
Az AG326UZD2 az AGON PRO esport talpával érkezik: alacsony profilú, kompakt és stabil állvány, amely alkalmazkodik a versenyjátékosok különböző billentyűzet- és egérelrendezéseihez. Teljes ergonómiai állíthatóság biztosított: 150 mm-es magasságállítás, döntés (-5°/+23°), forgatás (±16°) és pivot (90° portré mód), valamint 100×100-as VESA kompatibilitás. A beépített 2×8 W-os hangszórók a hétköznapi multimédiás használatot is lefedik.
Az AOC G-Menu szoftver és a képernyőn megjelenő gaming funkciók – például a Frame Counter, a testreszabható Dynamic Dial Point célkereszt és a különböző Game Mode-ok – részletes vezérlést adnak a felhasználók kezébe.
Ahogyan minden AGON PRO OLED monitor, az AG326UZD2 is 3 éves garanciával érkezik, amely az OLED beégésére is kiterjed, biztosítva ezáltal a befektetés hosszú távú megtérülését.
Árak és elérhetőség
Az AGON PRO AG326UZD2 monitor 2026 júniusától lesz elérhető, €999 ajánlott fogyasztói áron.
1 Az értékesítési volumen tekintetében a 144 Hz+ gaming monitorok terén, IDC Research – Gaming Tracker Q1-Q4 2025
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban
Vajon mi a közös a hippikorszak VW Bogarában, a nyolcvanas évek ikonikus Golfjaiban és a jövő e-Golfjában? A technológia és design fejlődésének generációs történetét április 18-án ingyenes VW kiállítás mutatja be az Allee-ban a Teret adunk a generációknak programsorozat részeként.
Az Allee tavaszi programsorozata Teret adunk a generációknak címmel 2026. május 10-ig kiállításokkal, hangkvízzel, fotóautomatával, interaktív élményekkel és zenei programokkal mutatja be, miként inspirálják egymást a különböző generációk.
Április 18-án a bevásárlóközpont átriumában az autógyártás különböző korszakait idézik meg kiállított gyűjtői járművekkel. A klasszikus VW Bogártól az első és második generációs Golfokon át egészen a modern eGolf VII.-ig, a válogatás közérthetően és látványosan mutatja be, hogyan változott az autó formája, technológiája és karaktere generációról generációra. A CheckEngine szakértői csapatának vezetésével 11 és 18 órakor az érdeklődők mélyebben is megismerkedhetnek a járművek történetével és generációs jelentésével.
Az Inspiráló generációk címmel május 10-ig az átriumban látható kiállítás pedig azt mutatja be, miként hatnak egymásra a különböző korok stílusai és innovációi. A múlt ikonikus tárgyai és a jelen kreatív nézőpontjai együtt mesélik el, hogyan formálják egymást a generációk, és születnek új ötletek a közös inspirációból.
A divat, a technológia, a szabadidő és a gasztronómia területein kirajzolódó párhuzamok rávilágítanak arra, hogy ami egykor innovációnak számított, ma már inspirációs forrásként tér vissza. A tér nemcsak szemlélődésre hív: az interaktív elemek – mint a generációs hangkvíz vagy a különböző korszakok és generációk vizuális világát- és lenyomatát megidéző fotóautomata és íriszfotózás – személyes élménnyé formálják a felismerést, hogy ízlésünk és identitásunk is több generáció lenyomata.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Autóstalálkozó: több ezer érdeklődőt várnak a Széchenyi István Egyetemre
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános, bárki által látogatható, ingyenes autóstalálkozó és autóskiállítás lesz az intézmény campusának területén. A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciájához kapcsolódó esemény mára tematikus családi nappá nőtte ki magát, amelyen az ismert márkák, tuningolt és veterán különlegességek mellett megjelennek az egyetemi és szakmai szervezetek képviselői is. A rendezvény miatt lezárásokra kell számítani.
A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a Széchenyi István Egyetem egyik legrégebbi és legnívósabb hallgatói rendezvénye, amely idén csaknem húszéves múltra tekint vissza. A rendezvényre a Kárpát-medence területéről érkeznek neves hazai és határon túli egyetemek képviselői, hogy egy többnapos szakmai verseny keretében megmérettessék magukat.
Hagyomány, hogy az esemény autóstalálkozóval indul, amelyre a konferencia résztvevőin kívül minden érdeklődőt várnak a szervezők. Évről évre emelkedik a regisztrált kiállítók és a nézők száma, és ezzel együtt bővül a támogatók és a kitelepülő szervezetek köre is. A program tematikus családi nappá nőtte ki magát, amely nem csak az autók szerelmeseinek, hanem kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek időtöltés lehet.
A találkozón több márka autói mellett tuningolt és veterán különlegességek is jelen lesznek. A BullRent jóvoltából két luxussportautót próbálhatnak ki az érdeklődők, valamint az egyetem e-sport-kamionja ugyancsak kitelepül a helyszínre, ahol többek között autószimulátorokkal ismerkedhet meg a közönség. Az eseményen mindenki betekintést nyerhet a hallgatói versenycsapatok világába is, hiszen az Arrabona Racing Team, a SZEngine és a SZEnergy szintén megtalálható lesz a campuson. A nap folyamán különleges nyitvatartással készül az Üveges Drink Bár, valamint a campus különböző pontjain street food büfék szolgálják majd a vendégeket.
Fontos információk
Az autóstalálkozó miatt április 12-én, vasárnap 8:00 és 19:30 között lezárják a győri campus (Egyetem tér 1.) P1, P3 és P5 parkolózónáit (kivéve a K1, K2, K3, K4 kollégiumi épületek mögötti és a Műteremház melletti P5 parkolókat). A Menedzsment Campus melletti P3-as zónában már április 10-én, pénteken 20:00-tól folyamatos lezárásra kell számítani. A rendezvény alatt a P2 parkolóház, a K1, K2, K3, K4 mögötti P5 parkolózónák és a Műteremház melletti P5 parkolózóna vehető igénybe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Kipróbáltuk: Owlet DreamDuo 3.0 – amikor a babafigyelés már nem csak egy kamerát jelent
-
Szórakozás2 hét ago
Autóstalálkozó: több ezer érdeklődőt várnak a Széchenyi István Egyetemre
-
Mozgásban2 hét ago
A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát
-
Mozgásban2 hét ago
Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett
-
Tippek2 hét ago
A forró helyek a Dyson HushJet™ Mini Cool ventilátorral a legmenőbbek
-
Gazdaság2 hét ago
Magyar fejlesztésű kasszarendszerrel nyitotta meg első koszovói üzletét a Decathlon
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait





