Connect with us

Tippek

Minden digitális család más

Exkluzív filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Vodafone által szervezett Digitális Család Fesztiválon

A Miskolcon megrendezett Digitális Család Fesztivál keretén belül hívta fel a Vodafone a figyelmet napjaink egyik meghatározó jelenségére, a szülők és a gyerekek közötti digitális szakadékra.

vodafone-2127

A telekommunikációs szolgáltató célja, hogy partnerként segítse a szülőket, a pedagógusokat és fiatalokkal foglalkozó szakembereket e szakadék leküzdésében, a technológia megfelelő hasznosításában.

A legtöbb szülő nap mint nap szembesül azzal, hogy gyermeke egyre több időt tölt a képernyő előtt: de tudjuk-e, hogy ezalatt milyen alkalmazásokat használ? Kikkel van kapcsolatban? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyek felvetődnek a szülőkben, egy 21. századi család életében. A Vodafone által megrendezett Digitális Család Fesztivál a digitális szakadék és a digitális eszközhasználat jelenségét helyezte fókuszba.

Ezt a témát járta körül a Digitális Család Fesztivál keretében bemutatott Screenagers c. dokumentumfilm is, amelyet budapesti zártkörű premierjét követően csak egyszer, ez alkalommal, Miskolcon láthatott a nagyközönség. A film a felelős eszközhasználat, az internetbiztonság és a megfelelő informáltság fontosságára hívja fel a figyelmet.

„A Vodafone számára egyaránt fontos, hogy elhozza a családok számára a legújabb technológiai megoldásokat és partnerként is jelen legyen a családok életében. A Digitális Család Fesztivált is azért szerveztük, hogy a szemünk előtt zajló változásokról párbeszéd indulhasson, hogy foglalkozzunk a témával”

– nyilatkozta Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, igazgatóságának alelnöke.

„Egy általános iskolás és egy nagycsoportos óvodás kislány édesapjaként magam is tudom, milyen nehéz helyzetben vannak a szülők és a pedagógusok, ezért szeretnénk segíteni nekik eligazodni ebben a fontos témában.”

A Vodafone tavaly egy reprezentatív kutatás keretén belül vizsgálta meg a digitális eszközhasználati szokásokat a magyar családok körében. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy az általános iskolást nevelő családok 44%-ánál vannak „kütyüzésre” vonatkozó szabályok, amelyeket mindenki betart, és a családok 2/3-ánál tudatosan szerveznek a szülők közös programokat annak érdekében, hogy a gyerekek ne üljenek túl sokat a gép előtt.

vodafone-2348

A magyar szülők többsége felismerte, hogy felelős azért, mennyi időt töltenek gyermekeik a képernyők előtt, és 76%-uk szabályozza a képernyők előtt tölthető időt. Sok szülő rájött annak fontosságára, hogy nekik is ismerniük kell a virtuális világot, és igyekezniük kell képben lenni a digitális trendekkel.

A kutatás rámutatott, hogy úgy lehet a gyermekeknek hatékony iránymutatást adni a digitális világban, ha elindul egy beszélgetés a szülők és a gyerekek között, és kialakul a bizalom. Ehhez nyújt tanácsokat például a Digitális Család online magazin (digitaliscsalad.hu) is. A Vodafone által három évvel ezelőtt elindított oldal célja, hogy hasznos és hiteles tartalmakkal, útmutatásokkal támogassa a szülőket, és csökkentse a digitális szakadékot a szülők és a gyermekek között.

A Digitális Család Fesztiválon megnyitó beszédet mondott Pelczné Dr. Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék tagja, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Kriza Ákos polgármester, valamint Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató helyettese, igazgatóságának alelnöke. Az exkluzív filmvetítést követően kerekasztal-beszélgetésen bontotta ki a témát Tari Annamária pszichológus, ?Váczi Dorottya, a Vodafone Alapítvány Főállású Digitális Oktatási Angyala, Koleszár Péter, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások programjának vezető IKT tanácsadója, Fegyverneki Gergő tanár, digitálispedagógia-szakértő és Adamovits Áron, fiatal influencer.

Tippek

Elindult a nevezés a Hégető Honorka-díjra

Az elismerés idén 21. alkalommal hívja fel a figyelmet azokra a szerkesztőségekre és újságírókra, akik fontos társadalmi ügyeket dolgoznak fel videó, fotó vagy fotósorozat formájában.

A díj célja, hogy elismerje azokat az alkotásokat, amelyek érzékenyen, hitelesen és hatásosan mutatják be a társadalmat érintő problémákat, valamint az ezekre adott válaszokat és lehetséges megoldásokat.

Idén olyan anyagokkal lehet pályázni, amelyeket 2024. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között publikáltak televízióban vagy online felületeken. Nevezni videókkal, önálló fotókkal, vagy maximum 10 képből álló fotósorozattal lehet.

A pályázatok benyújtási határideje: 2025. szeptember 30., 12:00 óra

A díjat idén is több kategóriában ítéli oda a zsűri. Az előző évhez hasonlóan díjat kap a legjobb első pályázó is – ez a kategória azok előtt tiszteleg, akik először neveznek a Hégető Honorka-díjra, és munkájukkal kiemelkedő színvonalat képviselnek.

A Hégető Honorka-díj zsűrijének elnöke idén Weyer Balázs, újságíró. A zsűri tagjai: Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója és Máté Krisztina, televíziós újságíró és producer. A fotó formájában érkező pályaműveket Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus és Mucsy Szilvia fotográfus, a Budapest FotóFesztivál társalapítója és igazgatója bírálja el.

A díj évek óta elkötelezett támogatója, a Yettel 2025-ben is különdíjat ajánl fel egy kivételes alkotásnak. A mobilszolgáltató nemcsak az újságírói munkát ismeri el, hanem a díjazott mű által bemutatott ügyet is támogatja, ezzel is kiemelve a sajtó szerepének fontosságát a jelentős társadalmi kérdésekben.

A Hégető Honorka-díjat 2003-ban alapították az RTL fiatalon, tragikus autóbalesetben elhunyt riporterének emlékére. Hégető Honorka munkásságát mély társadalmi érzékenység, az elesettek és kiszolgáltatottak iránti empátia jellemezte – értékrendje ma is mércét jelent a díj számára.

Pályázati feltételek:

  • Formátum: videó vagy fotó/fotósorozat
  • Terjedelem:
    • videó: minimum 5, maximum 30 perc
    • fotó:
      • egyéni kép: maximum 3 db/pályázó
      • fotósorozat: egy sorozat, mely minimum 8 – maximum 10 db képet tartalmaz
  • Publikálás ideje: 2024. szeptember 1. – 2025. augusztus 31.
  • A pályázatnak tartalmaznia kell:
    • a pályázó nevét, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím)
    • a pályamű címét és rövid szinopszisát
    • a megjelenés helyét és időpontját

A pályaműveket kizárólag online, az alábbi oldalon lehet feltölteni: https://rtl.hu/hegetodij

A videós pályaműveket YouTube- vagy Vimeo-link formájában kell benyújtani.

Leadási határidő: 2025. szeptember 30., 12:00 óra

A pályázattal kapcsolatos kérdések esetén kereshető: hegetohonorkadij@gmail.com

A Hégető Honorka-díj támogatói: RTL Magyarország, Hégető-család, Yettel Magyarország Zrt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Idén is a budapesti PlayIT ad otthont a T-esports Championship döntőjének

Négy játék, Európa legjobb csapatai, 100 000 euró összdíjazás: indul a Deutsche Telekom által szervezett, negyedik T-esports Championship regisztrációja.

Immár negyedik alkalommal szervezi meg a Deutsche Telekom a T-esports Championship-et, amely idén szeptember 9-én indul, a döntőre pedig november 15-16-án kerül sor Budapesten, a Hungexpon.

Európa legjobb csapatai négy játékban: Counter-Strike 2-ben, League of Legends-ben, Brawl Stars-ban, és – az idei év újításaként – Rocket League-ben mérkőznek meg egymással. A bajnokság összdíjazása 100 000 euró. A regisztráció augusztus 13-án, szerdán indul a www.tesports.gg oldalon, a kvalifikációt követően pedig svájci rendszerben folytatódik a bajnokság. Az előző évektől eltérően idén mind a négy játéknak dedikált versenyhete lesz, ennek köszönhetően erősebb mezőnyre és fokozottabb versenyre számíthatunk. A mérkőzéseket az e-sport rajongók nemzetközi streamen is követhetik.

A tavalyi évben több mint 12 ezren regisztráltak a versenyre, a Telekom PlayIT Show-n megrendezett döntőre pedig a két nap alatt több mint 14 ezren látogattak ki. A nagy sikerre való tekintettel a szervező országok (Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Észak-Macedónia és Montenegró) idén is úgy döntöttek, hogy Budapest ad otthont a döntőnek a Telekom PlayIT Show keretén belül, ahol dedikált gigaerős vezetékes hálózaton játszhatnak majd a döntősök.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A budapesti Startup Világbajnoksággal indul az őszi szezon

Az startup szezon kezdeteként Budapest ad otthont a Startup Világbajnokság magyar fordulójának, ahol kiderül, melyik hazai vagy határon túli magyar startup jut ki a San Franciscó-i világdöntőre. A győztes a világ legjobb startupjaival versenyezhet, és esélyt kap az 1 millió dolláros befektetés elnyerésére.

Szeptember 9-én a Pozi.io, az ECC Hungary, a Hungarian Innovation Hub és a Nemzeti Innovációs Hivatal közös szervezésében megrendezik a Startup Világbajnokság Budapesti Fordulóját. Ez a verseny nemcsak a hazai startupok számára jelent kiugrási lehetőséget, hanem egyenesen a világpiac kapuját nyitja meg előttük. A budapesti forduló győztese ugyanis egyenes ágon jut ki a San Franciscó-i világdöntőre, ahol a tét egy 1 millió dolláros befektetés és a nemzetközi reflektorfény.

A Startup Világbajnokságot a San Francisco-i Pegasus Tech Ventures alapította, és mára 80 országot összekötő, rangos nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A világ minden tájáról érkező győztesek a kaliforniai döntőn mérik össze erejüket, ahol a legígéretesebb technológiai újítások és üzleti ötletek kerülnek a befektetők és a globális piacvezetők elé.

Határokon átívelő tehetségkutatás
Az idei budapesti forduló különlegessége, hogy határon túli magyar közösségekből – például Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból – is várják a jelentkezőket. Ezáltal a Kárpát-medence legkreatívabb és leginnovatívabb vállalkozói együtt mutathatják meg, mire képesek a világ színpadán.

„A Startup Világbajnokság több, mint egy verseny – ez egy ugródeszka a világpiacra. Olyan kapcsolatok születnek itt, amelyek hosszú távon meghatározhatják egy vállalkozás jövőjét. A célunk, hogy a magyar és határon túli tehetségek együtt képviseljék a régió kreatív erejét”

– hangsúlyozzák a szervezők.

A magyar startupok eddig is bizonyították rátermettségüket. A legutóbbi budapesti forduló győztese, a Doki app, San Franciscóban komoly befektetői érdeklődést váltott ki. Ez bizonyítja, hogy a magyar innováció versenyképes a világ élvonalában is.

Hogyan lehet jelentkezni?
A budapesti fordulóra minden olyan startup jelentkezhet, amely innovatív termékkel, szolgáltatással vagy technológiai megoldással rendelkezik, és szeretné megmérettetni magát a világ legjobbjai között.
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 2.
Jelentkezés és további információ: https://pozi.io/competitions/swchungary2025

A Startup Világbajnokság Budapesti Fordulója nem csak egy verseny, egy találkozóhely, ahol a fiatal vállalkozók, befektetők, iparági szakértők és mentorok egyaránt jelen vannak. Az esemény célja a tudásmegosztás, a partnerségek kialakítása és a hazai innováció erősítése.

A verseny időpontja: 2025. szeptember 9.
Helyszín: Budapest Hungarian Innovation Hub.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss