Tippek
Díjnyertes új játékokkal és nyereményekkel hangol karácsonyra a Huawei AppGallery
Díjnyertes új játékokkal és nyereményekkel hangol karácsonyra a Huawei AppGallery
Négy új, világszerte nagy népszerűségnek örvendő játékkal, a Conor McGregort is bevető Dystopia: Contest of Heroes-zal, a kertépítős Gardenscapes-szel, a Giblins Fantasy Builder kastélyépítős stratégiai játékkal és a gyermekeknek szóló LEGO® DUPLO® WORLD-el erősít az ünnepek előtt a Huawei alkalmazásboltja.
Mind a négy játék már elérhető az összesen több mint 96 ezer alkalmazást tartalmazó AppGallery-ben, amely most karácsonyi nyereményjátékra invitálja felhasználóit. A december 11-én indult nyereményjátékban minden Huawei azonosítóval rendelkező 18 év feletti felhasználó részt vehet, aki meghatározott appokat tölt le az alkalmazásboltból, a szerencsések pedig okoseszközökkel – telefonnal, tablettel, órával, fülhallgatóval –, vásárlási kedvezményekkel és az appokban felhasználható kreditekkel gazdagodhatnak.
Továbbra is folyamatosan új alkalmazásokkal bővül a Huawei AppGallery, amelyben a világ háromezer legnépszerűbb alkalmazásának mintegy 85 százaléka, összesen már több mint 96 ezer app érhető el. Több mint kétmillió alkalmazásfejlesztő dolgozik az áruház, az appok és a HMS-rendszer fejlesztésén.
Álmaink kastélyát koboldok építik
Az ünnepek előtt most négy újabb népszerű játékkal erősít az AppGallery. A Giblins™ Fantasy Builder egy vadonatúj stratégiai játék, ahol a saját kastélyunkat építhetjük és fejleszthetjük a Giblinek segítségével. A szorgalmas és huncut, koboldszerű lények az értékes ásványi anyagok bányászatától kezdve a varázslatos ital, a kombucha főzésén át a fegyverek készítéséig mindenben segítenek.
Kertrendezés 20%-os visszatérítéssel
A Playrix népszerű játéka, Gardenscapes mától elérhető az AppGallery kínálatában. Sokunk kedvenc inasa, Austin segítségével kell kicsinosítanunk egy egykor szebb napokat látott kertet, miközben teljesítünk több ezer, változó nehézségű és egyedi szintet. Az újjáépítés során a játék részletes történetében elmerülve felfedezhetjük a kertben rejlő titkokat, miközben új karakterek és állatok kísérnek minket. Ha korábban már játszottunk a Gardenscape-pel, a játékban Facebook bejelentkezést követően ott folytathatjuk Huawei telefonunkon, ahol korábban abbahagytuk.
Az AppGallery év végi Game Fest akciójában a Huawei készülékeken játszó felhasználók a téli időszakban exkluzív pénzvisszatérítést kaphatnak, akár 20%-ot, az alkalmazáson belüli vásárlásoknál.
Az egyik legnépszerűbb fejlesztőjáték is az AppGallery-ben
Már elérhető az alkalmazásboltban a világszerte több mint 13 millió letöltésnél járó, többszörösen díjazott fejlesztőjáték, LEGO® DUPLO® WORLD magyarul is. Az iskoláskor alatti és az EduTech szegmensben a gyermekek és szülők körében is egyaránt népszerű játék kiváló példája a tanulás és szórakozás ötvözésének. Az alkalmazást a StoryToys, a Touch Press leányvállalata fejlesztette, célja a szórakoztatás, a kíváncsiság felkeltése, illetve a gyermekek fejlődésének támogatása 3D LEGO® DUPLO® kockák használatával, olyan kreatív játékokon keresztül, mint például az építés, felfedezés és a szerepjáték. A játék több mint húsz nyelven érhető el, letöltése ingyenes, kiegészítő tartalmak külön díjért vásárolhatók meg.
Apokaliptikus cyberpunk Conor McGregort irányíthatunk a Huawei készülékeken
Szintén elérhető már az AppGallery-ben a Dystopia: Contest of Heroes. A 2065-ben, egy disztópikus New Yorkban játszódó ingyenes multiplayer játékban teljesen testre szabhatjuk saját 3D-s hősünket. A cél egy minél nagyobb és erősebb birodalom felépítése a körzetek elfoglalásával és felszerelések összegyűjtésével. Eközben vissza kell verni más játékosok támadásait és saját szövetségeket kialakítani. A játék egyik kiemelt karaktere az ír vegyes-harcművész és ökölvívó, valamint az UFC korábbi bajnoka Conor McGregor.
A lett Beatroot vállalat által három évig fejlesztett stratégiai játék egyik fő jellemzője – a kimagasló grafikai teljesítmény mellett – a játékon belüli versenyek sorozata, amelynek köszönhetően ellenfeleinkkel a világ minden tájáról akár többen is összecsaphatunk.
Naponta akár ötször is lehet nyerni az appokkal
Értékes okoseszközökért és virtuális, az alkalmazásokban felhasználható kreditekért indított karácsonyi nyereményjátékot a Huawei. A december 11-én induló és egészen év végéig tartó AppGallery nyereményjátékban (Huawei Christmas with AppGallery Lucky Draw) a részvétel ingyenes minden 18. életévét betöltött, magyar Huawei ID-val rendelkező felhasználó számára.
Az okostelefonok, tabletek, vezeték nélküli fülhallgatók, okosórák, 10.000 Ft vásárlási kedvezmény, vagy a virtuális app kreditek megnyeréséhez az AppGallery-ben meghatározott alkalmazásokat kell letölteni a telefonra, majd az elindítást követően a felugró ablakban rá kell nyomni a „play” gombra. Minden egyes, a promócióban letöltött alkalmazás növeli a nyerési esélyeket. Egy játékos naponta legfeljebb 5, az akció időtartama alatt 35 alkalommal nyerhet.
A tárgynyeremények kategóriában HUAWEI P40 lite, HUAWEI MatePad T8 2, HUAWEI Freebuds 3i, HUAWEI Watch GT2 okoseszközöket lehet nyerni, a virtuális díjak között pedig a Better me, a Tinder, a Huawei Experience Store és a Vimage alkalmazásokban járnak értékes felhasználható kreditek.
A nyereményjátékban való részvétel feltételeiről ide kattintva olvasható részletes, teljes körű információ.
Tippek
Hosszú nyaralás, hosszú út: így ellenőrizd az autódat hazaérkezés után
A tengerparti naplementék és a gondtalan kilométerek után a vakáció nem ér véget a bőröndök kényelmes kicsomagolásával. Míg mi feltöltődve, szép élményekkel térünk haza, autónk számára a sziklás dalmát partok, a tűző napon megtett több ezer kilométernyi autópályázás és a csordultig pakolt csomagtartó komoly megterhelést jelentett.
A sós tengeri levegő, a forró aszfalt és az éles kövek után a kocsinak is jár a feltöltődés. A prémium abroncsgyártó Hankook szakértői összegyűjtötték a legfontosabb szempontokat, amelyekre érdemes figyelni a nyaralás után, hogy gondtalanul induljanak a hétköznapok.
Sós pára és por elleni spa: Alapos alváz- és karosszériamosás
A tengerparti sós pára és a mikroszkopikus porszemcsék észrevétlenül tapadnak meg a karosszérián és az alvázon. Ha hosszú ideig a felületeken maradnak, felgyorsíthatják a korróziót. A nyaralás utáni első utunk vezessen egy magasnyomású mosóhoz, és ne feledkezzünk meg az alváz- és kerékjárat-mosásról sem, hogy a sós lerakódások maradéktalanul eltűnjenek!
Gumik: A biztonság az első
A több ezer kilométernyi forró aszfalt, a teljes terhelés és az úttestre kerülő, apró karsztkövek extrém módon igénybe vehetik a gumiabroncsokat. A német Auto Bild gyártói rangsorát vezető Hankook szakértői azt javasolják, hogy hazaérkezés után vizsgáljuk át a gumikat – az oldalfalakat és a mintázati árkokat is érdemes átnézni, nincsenek-e rajtuk apró vágások, mikrosérülések vagy dudorok. Állítsuk vissza a teli csomagtartó miatt megnövelt guminyomást a normál értékre, és távolítsuk el a bordák közé szorult éles kavicsokat is!
Belső felfrissülés: Búcsú a homoktól és UV-ápolás
A tengerparti homok, a táskákból kihullott apróságok és a hosszú út során elfogyasztott snackek nyomai gyorsan felhalmozódnak az utastérben. Porszívózzuk ki alaposan a szőnyegeket és a kárpitokat, a műszerfalat és a műanyag felületeket pedig töröljük át UV-védő ápolószerrel, hogy megóvjuk őket a kánikula okozta kirepedezéstől és kiszáradástól.
A motor és a szélvédő egészsége: folyadékszintek és láthatóság
A forró autópályás menetek során több motorolajat és hűtőfolyadékot is használ a kocsi, hiszen a motor fokozott terhelést kap. Utazás közben és hazaérve is ellenőrizzük a folyadékszintet a motortérben! Nézzük meg az ablaktörlő lapátokat is: tisztítsuk meg őket a rászáradt rovaroktól, vagy cseréljük ki, ha a tűző napon kiszáradtak és csíkot húznak az üvegen!
Viszlát súlyfelesleg – szervusz, üres csomagtartó!
A strandcikket, hűtőtáskát vagy a tetőn hagyott tetőboxot és kerékpártartót hajlamosak vagyunk hetekig az autóban felejteni. A felesleges súly és a megváltozott légellenállás növeli az üzemanyag-fogyasztást és a gumik kopását, ezért a hazaérkezés után szereljük le a kiegészítőket és pakoljuk ki a csomagtartót!
„A tengerparti autózás során az abroncsokat összetett igénybevételnek tesszük ki. A forró aszfalt, a megnövekedett terhelés, az éles kövek és a sós levegő együttesen gyorsítják a gumi öregedését és felületi mikrorepedezését. Egy nyaralás utáni gyors ellenőrzéssel nemcsak a rejtett sérüléseket fedezhetjük fel időben, de hosszú távon megóvhatjuk a gumikat és a családi utazások biztonságát.”
– mondta Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen
Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd – írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
Gyermekenként 322 800 ezer forint beiskolázási támogatást vehetnek igénybe az önkéntes egészségpénztári tagok. A támogatás számos célra felhasználható, óvodás kortól kezdve az egyetemi évek végéig, illetve 25 éves korig. A pénztárba befizetett pénz nemcsak tanszerek megvásárlására, hanem más, a tanuláshoz kapcsolódó pénzügyi célokra is felhasználható. Többek között tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet kifizetésére is fel lehet használni a támogatást, amelynek az összege 2026-ban maximum 322 800 forint, vagyis a 2026-os minimálbérnek megfelelő összeg gyermekenként – hívja fel a figyelmet közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
Hogyan működik a beiskolázási támogatás?
A beiskolázási támogatást azok vehetik igénybe, akik tagjai valamelyik önkénkéntes egészségpénztárnak, és gyermek után családi pótlékra jogosultak. A tagok a pénztárba befizetett összegek után évente 20 százalékos személyi jövedelemadó-visszatérítést igényelhetnek, legfeljebb 150 000 forintig. A jogosult szülők így nemcsak az egészségügyi kiadások után tudják igénybe venni az adó-visszatérítést, hanem az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek után is.
Egy gyermek után 322 800 forint költhető el a beiskolázásra, két gyermek esetén 645 600 forint és így tovább. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermekek után a teljes összeget kihasználja a szülő, akkor a következő évben egy gyermek után 64 560 forint, két gyermek után 129 120 forint adóvisszatérítést kaphat az iskolakezdésre elköltött összegek után. Három gyermek után pedig akár a teljes, maximum 150 000 forintos visszatérítés elérhető. Ehhez éves szinten 750 000 forint befizetésére van szükség.
Minden életkorban segítséget nyújthat a beiskolázási támogatás
A beiskolázási támogatás akár már óvodás gyermekek számára is igénybe vehető – ekkor például ruházatra, taneszközök és tankönyvek megvásárlására fordítható. Általános és középiskolás gyermekek esetén az előbb felsoroltakon túl még sporteszközökre, hangszerre és kötelező olvasmányok beszerzésére is felhasználható a támogatási forma. A főiskolás és egyetemista hallgatók esetén pedig tandíjra, kollégiumi vagy albérleti díjra is fordítható a támogatás. A pénztári tagok emellett digitális taneszközök (pl. hordozható vagy asztali számítógép és tartozékai, monitor, nyomtató/másoló, szkenner, kivéve mobiltelefon) vásárlására is fordíthatják a pénztári megtakarításokat beiskolázáskor.
A támogatás egész évben igényelhető, az egészségpénztárhoz 120 napon belül szükséges elküldeni a számlát, amit a vásárlásnál állít ki a szolgáltató. Fontos, hogy számlát ne felejtsen el kérni a szülő, amikor tanszert vásárol, hiszen enélkül nem fogja tudni elszámolni a költségeket. A tankönyvekről, ruházatról vagy taneszközökről kiállított bizonylaton kötelezően szerepelnie kell a pénztártag nevének, címének, illetve a gyermek nevének is.
Az egészségpénztárral három fronton is lehet spórolni
Az egészségpénztáron keresztül a beiskolázási támogatás igénybevétele jelentős összeg megtakarításában segíthet, hiszen a következő évben a jóváírt visszatérítést ismét felhasználhatják a családok. A pénztári számlára feltöltött összeget emellett egészségügyi kiadásokra is elkölthetik, például gyógyszerekre, magánorvosi ellátásra vagy gyógyászati segédeszközökre. Ha pedig önsegélyező pénztárba is van lehetőség a pénzt gyűjteni, akkor akár a lakáshitel törlesztésben is segítséget nyújthat az egészségpénztári befizetés.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Elfelejtetted, meddig parkolsz? Már a telefonod kezdőképernyőjén is láthatod
A K&H új funkcióval bővíti parkolási szolgáltatását, így az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat már mobilbanki bejelentkezés nélkül is megtekinthetik és kezelhetik. A szolgáltatásnak 2026. április 30-ig több mint 43 ezer regisztrált felhasználója volt, akik összesen több mint 278 ezer sikeres parkolási tranzakciót hajtottak végre.
A K&H 2024-ben indította el parkolási szolgáltatását, amelyet tavaly az automatikus megújítás funkcióval bővített. A szolgáltatás a tervek szerint újabb fejlesztéssel egészül ki: az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat a mobilbanki bejelentkezés nélkül, könnyen és gyorsan áttekinthetik és kezelhetik.
A kezdőképernyőn megjelenhetnek a futó, a hamarosan lejáró, az automatikusan megújuló és a beütemezett parkolások is. Az ügyfelek a felületen közvetlenül leállíthatják az aktív parkolásukat, amelyről push üzenetben kapnak visszaigazolást. Amennyiben a parkolás automatikus megújítással rendelkezik, annak leállításakor a megújítás is törlésre kerül.
„A parkolás tipikusan olyan mindennapi helyzet, amikor az ügyfelek egyszerű megoldásokat várnak el. Legyen szó egy rövid ügyintézésről, bevásárlásról vagy váratlan programváltozásról, fontos, hogy a parkolás állapota néhány pillantással ellenőrizhető legyen, és szükség esetén azonnal kezelhető maradjon. Az új funkcióval ezt tesszük még könnyebbé és gyorsabbá. A fejlesztés egyben újabb lépés a K&H mobilitási ökoszisztémájának bővítésében, amelynek célja, hogy ügyfeleink a mindennapi közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat is minél egyszerűbben érhessék el digitális felületeinken”
– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.
Azoknál a futó parkolásoknál, amelyekhez nem tartozik automatikus megújítás, az ügyfelek egyszeri megújítást is beállíthatnak a kezdőképernyőről. A szolgáltatás emellett támogatja a Live Activity megjelenítést is, amelynek segítségével a folyamatban lévő parkolás adatai a mobilbank alkalmazáson kívül is követhetők.
A funkció használata a felhasználó döntésén múlik: a parkolások kezdőképernyős vagy mobilbankon kívüli megjelenítése a K&H mobilbank alkalmazás beállításai között bármikor be- vagy kikapcsolható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját
-
Ipar2 hét ago
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az energiaválságos időszakban javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára
-
Gazdaság2 hét ago
Megállapodás született az IKEA és a KASZ között a munkatársak támogatásáról és a stabil működés biztosításáról
-
Ipar2 hét ago
Erős félévet zárt a Schneider Electric új Impact 2030 fenntarthatósági programja
-
Szórakozás2 hét ago
Riválisukat segítették a Kékszalagon: a René Raffica nyerte a KPMG Fair Play Díjat
-
Gazdaság2 hét ago
Lassult a budapesti használt lakóingatlanok drágulása
-
Gazdaság2 hét ago
Az OMV Hungária határozatlan időre leállította autómosóinak működését
-
Gazdaság2 hét ago
Megkezdődhet a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetéseinek végrehajtása az MFB döntését követően








