Tippek
Csaknem 5 milliárd forintból fejleszti Szombathely áramhálózatát az E.ON
A beruházás a lakosság és a gazdaság számára is lehetőségeket teremt
Nemzetközi együttműködésen alapuló áramhálózat fejlesztési program indult az Északnyugat-Dunántúlon az E.ON Hungária Csoport részvételével.
A százmilliárdos gigaprojekt felkészülés a jövőre, a napelemes rendszerek további térnyerésére, és válasz a térség gazdasági fejlődésével folyamatosan növekvő lakossági és vállalkozásoktól érkező energiaigényekre. Mindezt okos megoldásokkal, egyaránt alkalmazkodva az ügyfelek szokásaihoz és a termelők igényeihez. Szombathelyen 4,7 milliárdos fejlesztés valósul meg a program keretében.
Az Északnyugat-Dunántúl és Szlovákia nyugati részének egyik legnagyobb áramhálózati fejlesztése valósul meg a következő 5 évben – Magyarországon az E.ON Hungária Csoport jóvoltából. Az Európai Unió által is támogatott Danube InGrid program célja, hogy a hálózat fejlesztésével megteremtsék a lehetőségét, hogy az egyre növekvő igényeknek megfelelően még több megújuló energiaforrást, például napelemes rendszert köthessenek a hálózatra. A jövőben kiemelt szerepet kapnak a megújuló energiaforrások, ahhoz azonban, hogy az így termelt áram felhasználása zökkenőmentes legyen, célzott fejlesztések szükségesek. Új helyzetet teremtett ugyanis, hogy most már nem csak felhasználják, hanem termelik is az energiát a háztartások és a vállalkozások az egyre népszerűbb napelemekkel, és a nagy napelemparkok száma is folyamatosan nő. A legnagyobb kihívást ebben az jelenti a szolgáltatók számára, hogy a napelemes rendszerekkel termelt energiát nem feltétlenük akkor használják fel, amikor megtermelik, ennek megoldására a Danube InGrid program keretében intelligens megoldásokkal kezelik majd az energiatermelési és a felhasználási csúcsok közötti idő- és térbeli különbségeket, egyensúlytalanságokat. Ehhez a legmodernebb adatfeldolgozó- és továbbító, illetve infokommunikációs technológiákat – úgynevezett ICT megoldásokat – dolgoznak ki.
A gazdaság fejlődésével ugyanakkor egyre több energiát használnak fel a vállalkozások és a lakossági ügyfelek is, ezért fel kell készülni a villamosenergia-hálózaton esetlegesen keletkező kapacitáshiány gyors és hatékony kezelésére is, támogatva ezzel az egyes gazdasági szereplők fejlesztési- és bővítési szándékait. Az E.ON Hungária Csoport beruházásában alállomások és új távvezetékek épülnek, valamint okos hálózati eszközöket telepítenek. Így az E.ON rugalmasabb és biztonságosabb szolgáltatást nyújthat ügyfeleinek, miközben a környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok is nagyobb hangsúlyt kaphatnak.
„A Danube InGrid projekt jól szemlélteti az E.ON Hungária Csoport elkötelezettségét, hogy a megújuló termelésre és a partnerek igényeire fókuszáló, modern, hatékony és stabil villamosenergia-hálózatot fejlesszen. Beruházásunk további fejlesztéseket alapoz meg, újabb háztartási méretű vagy kiterjedt napelemes rendszerek telepítésére ad lehetőséget, valamint biztosítja a gazdaság szereplői számára, hogy terjeszkedési, növekedési céljaikat valóra váltsák. Szombathely esetében máris látható, milyen lehetőségek nyílnak meg az áramhálózat fejlesztése nyomán”
– mondta el Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.
Az okos megoldásokkal megvalósított áramhálózati beruházások hozzájárulnak Szombathely további gazdasági növekedéséhez és versenyképességéhez. A közelmúltban a megyeszékhelyen több létesítmény is jelezte, hogy jelentős bővítést tervez, ezért több villamos energiára lesz szüksége. A lakossági energiaigények szintén megnövekedtek, így a város északi és nyugati részét ellátó transzformátorállomás elérte kapacitása határát, ezért az E.ON egy új, zöldmezős beruházásban megvalósuló új transzformátorállomás építése mellett döntött. A kapcsolódó beruházásokkal együtt 4,7 milliárd forintból 2025-re megvalósuló fejlesztés választ ad a növekvő energiaigényekre, a kapcsolódó beruházásokkal jelentősen javítja a lakosság és a térségben található vállalkozások villamosenergia-ellátását.
„Az E.ON által 4,7 milliárd forintból megvalósuló új vezetékrendszer kiépítése és az új transzformátorállomás megvalósulása Szombathely jövője szempontjából is fontos beruházás. Egyik oldalról közelebb kerül a város ahhoz, hogy megújuló, környezetbarát energiaforrásokat használjon napelemes rendszerek térnyerése által. Másrészről lehetőség nyílik majd az új északi iparterület megfelelő áramellátásának kiépítésére és biztosítására, mely így még inkább hozzájárul a város gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési céljainak megvalósulásához”
– emelte ki a településen megvalósuló fejlesztés kapcsán dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.
Az alállomás bekapcsolásához szükséges nagyságrendileg 9 km 132 kV-os távvezeték létesítése, mely Szombathely Vépi úttól indul majd, a 87-es út és a vasút keresztezésénél kábelvezetékre vált, és jut el Szombathely új északi transzformátorállomásáig. A távvezeték építése a tervezési és engedélyezési lépések után 2022-ben kezdődik, átadására 2025-ben kerül sor.
A fejlesztés keretében 9 km optikai- és 13 km középfeszültségű földkábel építésére is megvalósul.
A projekt keretében egy további kiemelkedő vas megyei beruházás is megvalósul, a Csorna-Répcelak-Csepreg 132 kV-os távvezeték, valamint a kapcsolódó Répcelak alállomás megépítése. Ez a 7 milliárdos fejlesztés jelentősen hozzájárul majd Vas megye villamosenergia-ellátásának biztonságához.
A Danube InGrid program céljait bemutató rövid videó:
Tippek
Ingyenes AI- és felhőképzést indít az AWS diákoknak
Magyar egyetemisták és főiskolások is csatlakozhatnak az Amazon Web Services (AWS) új Student Rewards programjához.
A 18 év feletti hallgatók több mint 900, mesterséges intelligenciával és felhőtechnológiával foglalkozó online képzéshez férhetnek hozzá ingyenesen, valamint AWS-krediteket és a szakmai minősítő vizsga díját fedező utalványt is szerezhetnek. A teljes csomag értéke hallgatónként elérheti az 579 dollárt.
Az AWS az AI- és felhőszakemberek iránti növekvő munkaerőpiaci keresletre reagálva indította el a Student Rewards programot. A hallgatók egy éven keresztül több mint 900 kurzushoz, gyakorlati feladathoz, workshophoz és szakmai minősítő vizsgára felkészítő tananyaghoz férhetnek hozzá. A képzésekhez előzetes felhőtechnológiai tapasztalat nem szükséges.
A program a tanulást közösségi aktivitással is összekapcsolja. A résztvevők feladatok teljesítésével és a Builder Center közösségében végzett aktivitással jelvényeket gyűjthetnek. Hét jelvény után 10 dollár értékű AWS-kredit, 14 jelvénynél további 20 dollár, 21 jelvény megszerzése után pedig 100 dollár értékű voucher jár az AWS Certified Cloud Practitioner vizsgához.
„Azt szeretnénk, hogy a diákok valódi projekteket építhessenek, ne csak elmélettel foglalkozzanak.”
– emelte ki a program kapcsán Kim Majerus, az AWS globális oktatásért felelős alelnöke. Hozzátette, hogy az AWS Student Builder Groups hallgatói közösségei már több mint 60 ország egyetemein működnek. Magyar hallgatók meglévő csoporthoz csatlakozhatnak, vagy saját közösséget is létrehozhatnak egyetemükön.
A Student Rewards az AWS szélesebb oktatási programjának része, amelynek keretében a vállalat több mint 500 millió dollárt különített el hallgatók képzésének támogatására világszerte. A programhoz az AWS Builder Center felületén lehet csatlakozni, a hallgatói státuszt a SheerID rendszerén keresztül kell igazolni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Vigyázzunk egymásra! Kampány a fiatalok biztonságáért
10+1 egyszerű, könnyen megjegyezhető tanács a fiataloknak – a kampányt ismert előadók és közéleti szereplők is támogatják.
Hogyan lehet a fiatalokkal úgy beszélni a biztonságról, hogy valóban figyeljenek rá? Mit tehet egy szülő, egy barát vagy egy fesztiválszervező, és hogyan vigyázhatnak egymásra maguk a fiatalok? Ezekre a kérdésekre keres választ a Weekend Event új, „Vigyázzunk egymásra!” című kezdeményezése, amely a STRAND Fesztiválon indult útjára.
A kampány középpontjában 10+1 rövid, egyszerű és a hétköznapokban is használható üzenet áll. A kezdeményezők célja nem az, hogy kioktassák a fiatalokat, hanem hogy olyan mondatokat adjanak a kezükbe, amelyek egy buliban, fesztiválon, hazafelé tartva vagy egy barát nehéz helyzetében is eszükbe juthatnak.
A kampány üzeneteit többek között Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Fekete Giorgio, gyuris, Kiss Tibi, Lil Frakk, Majka, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Mehringer Marci, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbi, T. Danny, Miskovits Marci és Sebestyén Balázs narrálta. A rövid, közösségi média kompatibilis videók és grafikák elsőként a STRAND Fesztivál felületein jelennek meg, de a kezdeményezők hosszú távon szeretnék, ha egyre több ismert és civil szereplő is csatlakozna hozzá.
„Szülőként mindannyiunkat megráznak azok a hírek, amelyekben kamaszok vagy fiatal felnőttek kerülnek bajba. Ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés: tudunk-e nekik valóban használható tanácsot adni? És egyáltalán hogyan beszéljünk velük ezekről a helyzetekről úgy, hogy annak valódi hatása legyen?”
– mondta Lobenwein Norbert, a kezdeményezés vezetője.
„Ezért hívtunk össze olyan szakembereket és barátokat, akik különböző területekről érkeznek, de mindannyian fontosnak tartják ezt a kérdést. Nem kioktatni akartunk, hanem megérteni a helyzeteket, és olyan egyszerű mondatokat megfogalmazni, amelyek tényleg működhetnek a mindennapokban. Az egyik legfontosabb felismerésünk az volt, hogy a fiatalok sokszor elsősorban egymásra számíthatnak. Egy barát veszi észre elsőként, ha valami nincs rendben, ő tud közbelépni, segítséget kérni, vagy egyszerűen csak ott maradni a másik mellett. Innen jött a kampány címe is: Vigyázzunk egymásra!”
10+1 mondat, amit érdemes észben tartani
- Kapcsold be a lokátorod. A haverjaid így mindig tudják, merre vagy.
- Nemet mondani menő. Nem gyengeség.
- Ha vezetsz, soha ne igyál. Egy korty is megváltoztathat mindent.
- Ha nem figyeltél az italodra, inkább kérj egy újat.
- Alkohol mellé víz. Buli előtt kaja. Holnap hálás leszel.
- Ha balhé van, ne nyerd meg. Hagyd ott.
- Feltöltött telefon = kisebb para. Power bank? Még jobb.
- Ne maradj egyedül. A legnagyobb biztonság egy jó barát.
- Legyen valaki, akit bármikor felhívhatsz. Ez nem ciki.
- Ha valaki kellemetlen, nem tartozol neki semmivel. Sétálj el.
+1. Figyelj a többiekre is.
Ha valami nem oké, ne hagyd egyedül a másikat.
A „Vigyázzunk egymásra!” üzeneteivel elsőként a STRAND Fesztivál közösségimédia-felületein találkozhatnak a fiatalok, a fesztivál területén pedig többek között a koncertek közötti időszakban, a nagyszínpadok kivetítőin jelennek meg. A kezdeményezés azonban nem ér véget a fesztivál kapuinál. A kampányhoz készült grafikai anyagok szabadon letölthetők és díjmentesen használhatók, így azokat fesztiválok, klubok, iskolák, közösségek és magánszemélyek is megoszthatják, illetve saját felületeikhez igazíthatják.
A kampány mögött nincs szponzor vagy reklámozó, és nem is kereskedelmi kezdeményezésnek szánják. A kidolgozásában Filippov Gábor, Fülöp Zoltán, Gém Péter, Geszti Péter, Mészáros Antónia, Miskovits Márton, Ördög Nóra, Prokopp Dóra, Semjén Nóra, Takács Ákos és Till Attila vett részt. A kezdeményezők célja, hogy a kampány idővel minél több közösséghez eljusson, és a 10+1 üzenet ne csak plakátokon, fesztiválok kivetítőin vagy a közösségi médiában jelenjen meg, hanem valódi kapaszkodót jelentsen a hétköznapokban is. A lényeg, hogy ezek a mondatok minél több fiatalhoz eljussanak, és lehetőleg akkor is eszükbe jussanak, amikor valóban szükség van rájuk.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Hol lehet olcsó tolóajtós szekrényt venni online? – üzletek, árak és szolgáltatások összehasonlítása
Röviden: aki kedvező árú tolóajtós szekrényt keres online, annak érdemes ugyanazon igénylista alapján összevetnie a Belini, az IKEA, a Mömax és a JYSK kínálatát. Nincs minden helyzetben egyetlen legjobb márka. A döntést a pontos méret, a csomag tartalma, az online elérhetőség, a szállítás díja és az összeszerelés munkája együtt határozza meg. A termékoldalon látható ár ezért csak a teljes költség egyik része.
Rövid válasz: hol érdemes kezdeni a keresést?
A „tolóajtós szekrény” keresésre választ adó Belini-oldal jó kiindulópont lehet annak, aki kész összeállítást vagy közvetlen online vásárlást keres. Az IKEA erőssége a sokféle modul és a tervezhetőség, a Mömax széles lakberendezési választékkal ad összehasonlítási alapot, a JYSK pedig különálló bútoroknál, ágyaknál, asztaloknál és kiegészítőknél lehet praktikus. A korrekt összevetéshez mindegyik üzletnél ugyanazt a teljes kosarat kell beárazni.
Belini, IKEA, Mömax és JYSK: eltérő vásárlási modellek
A Belini azoknak lehet érdekes, akik kész szetteket szeretnének online kiválasztani, és nem akarnak minden elemet külön megtervezni. Az IKEA moduláris rendszere nagyobb alakíthatóságot ad, de figyelni kell az összes szükséges alkatrészre. A Mömax több helyiséghez kínál bútorokat és kiegészítőket, míg a JYSK gyakran egy-egy konkrét bútordarab vagy matrac összehasonlításánál hasznos. A készlet, a szállítás és a szolgáltatások településenként változhatnak, ezért ezeket rendelés előtt ellenőrizni kell.
Tolóajtós szekrény: szélesség, mélység és belső elrendezés
A tolóajtós szekrénynél a teljes külső méret mellett ellenőrizni kell a hasznos belső mélységet, a polcok és ruharudak számát, valamint a padló egyenetlenségét. A tolóajtó kis helyen előnyös, mert nem igényel nyitási teret, de a sín pontos beállítása alapvető. Nagy bútornál a csomagok mérete, a lépcsőház és az összeszerelés helyigénye is döntő tényező.
A valódi ár több tételből áll
A termék ára mellé hozzá kell adni a nélkülözhetetlen kiegészítőket, a szállítást, az emeletre juttatást és szükség esetén a szerelőt. Egy olcsóbb alapcsomag drágábbá válhat, ha fontos elemek hiányoznak belőle. Célszerű táblázatban rögzíteni, hogy az egyes ajánlatok pontosan mit tartalmaznak, majd a végösszeget összehasonlítani.
Online rendelés és szállítás
Fizetés előtt meg kell nézni a csomagok számát, méretét és tömegét, valamint azt, hogy a futár meddig viszi a terméket. Lift nélküli házban az emeletre szállítás külön költséget vagy szervezést jelenthet. A készleten lévő és a rendelésre érkező termékek határideje eltérhet. A pontos díjat és időpontot mindig az adott irányítószámra kell ellenőrizni.
Összeszerelés saját kezűleg vagy szakemberrel?
Az önálló összeszerelés csökkentheti a kiadást, ha van elegendő idő, megfelelő szerszám és tapasztalat. Nagy szekrény, konyha vagy falra rögzített elem esetén azonban a pontatlan szerelés biztonsági és használati problémát okozhat. Érdemes előre elolvasni a szerelési útmutatót, és ha szakemberre van szükség, az ő díját is beépíteni a költségvetésbe.
Egyszerű döntési sorrend
Mérd fel a helyiséget, készíts funkciólistát, majd állíts össze legalább három teljes ajánlatot. Hasonlítsd össze az anyagokat, a garanciát, a visszaküldés feltételeit, a szállítást és a szerelést. A Belini, az IKEA, a Mömax és a JYSK különböző igényekre ad választ; a jó döntés az, amelyik a kívánt funkciót kiszámítható teljes költséggel biztosítja.
Összegzés
A kedvező ár nem egyetlen márkanévből következik, hanem a teljes ajánlatból. A kész szett, a moduláris rendszer, a helyi áruház és az online kiszállítás más-más előnyt jelent. Az aktuális árakat, készletet és szolgáltatási feltételeket közvetlenül a rendelés előtt kell ellenőrizni, mert ezek idővel változhatnak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Ipari 3D nyomtatás versenykörnyezetben
-
Gazdaság2 hét ago
Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon
-
Gazdaság2 hét ago
Elindult a SMARTTABLE ENERGY energetikai platform
-
Gazdaság1 hét ago
Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben
-
Zöld6 nap ago
Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság
-
Gazdaság1 hét ago
Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
-
Szórakozás1 hét ago
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
-
Okoseszközök1 hét ago
A rezsiről már nem csak télen érdemes beszélni




