Tippek
Épp állást keresel? Legyél például chatbot-pszichológus
Egy kínai tanulmány szerint ugyanis egy mesterséges intelligencia vezérelte szoftverrobot is lehet depressziós.
A kínai tudósok simán felveszik a versenyt a sokszor emlegetett brit tudósokkal, ha extrém kutatási témáról van szó. Kikutatták például, hogy a kommunikációképes, azaz valamilyen természetes nyelvi feldolgozó algoritmust használó robotok is tűnhetnek függőnek vagy depressziósnak, számolt be a Futurism portál. Az erre a következtetésre jutó tanulmányt (PDF-ben itt) komoly tudósok, egyetemi és akadémiai kutatók jegyzik. A kutatásba a WeChat révén a csetbotpiacon érdekelt Tencent is beszállt.
A dologban nincs semmi meglepő, hisz régóta köztudott: ha megfelelő nyelvi mintákkal tanítanak egy mesterséges intelligencia (MI) algoritmust, pillanatok alatt lesz belőle durva rasszista. Az MI-kutatás egyik legfontosabb területe manapság épp az, hogy miként lehet garantálni, hogy az MI ne legyen előítéletes. Az előítélet ugyanis részrehajlást eredményez, ami nagyban rontja az ilyen algoritmusok alkalmazhatóságát. (Képzeljünk el pl. egy olyan orvosi diagnosztikai MI-alkalmazást, amely bizonyos embereknél tendenciózusan rosszul ítél meg bizonyos tüneteket.)
A kínai tanulmány lényegében egy újabb megerősítése annak, hogy a csetbotok olyanok lesznek, mint a létrehozójuk. Egyes csetbotok olyan nyelvi mintákat használnak, melyek depressziósnak vagy függőnek mutatják őket: erre az ilyen problémákat vizsgáló kérdésekre adott válaszaikból lehet következtetni.
A kutatók a Facebook Blenderbotját, a Microsoft DiabloGPT-jét, a WeChat mögött is működő DialogFlow-t (ez egyébként a Google fejlesztése) és a Baidu Plato nevű algoritmusát vizsgálták. A botok érdekes reakciókat mutattak a vizsgálat során: az empátiaskálán alacsony pontszámot értek el, és ha egy ember adna olyan válaszokat, mint amilyeneket a csetbotok adtak a kérdésekre, akkor alkoholistának is minősülnének.
Kedves Csetbot, nem iszol te sokat?
A kutatók egyébként azt vizsgálták, hogy kimutatható-e a csetbotok válaszaiból a depresszió, a félelem, az alkoholfüggőség és az empátia. A kérdés azért merült fel, mert volt olyan, orvosi tanácsokat adó csetbot, amely a tesztek során néhány páciensnek keresetlenül azt javasolta: a helyedben megölném magam.
A botoknak egyébként olyan kérdéseket tettek fel, mintha egy embert faggatna a pszichológus. Például ki tudnak-e engedni egy hosszabb stresszes időszak után, milyen gyakran érzik úgy, hogy jó lenne inni egyet, együtt tudnak-e érezni szenvedő emberekkel stb.
Az eredményen valószínűleg kevesen lepődnek meg: mindegyik csetbot komoly mentális problémákat mutatott (a Blenderbot és a Plato teljesített a legrosszabbul). Ez a kutatók szerint azért problémás, mert a csetbotokkal jellemzően bárki kommunikálhat, és ezek a verbálisan sugallt „mentális” problémák negatívan befolyásolhatják a velük beszélgető ember lelkiállapotát, aminek akár súlyos következménye is lehet (lásd a fenti orvosi robot esetét).
A kutatók azzal magyarázták a csetbotok viselkedését, hogy a negatív hangvételű kommentektől hemzsegő Reddit fórumszövegein gyakoroltatták a nyelvi modelleket. Ráadásul az öntanuló csetbotokra különösen igaz az a kvantummechanika által feltárt tétel, hogy a mérés befolyásolja a mért rendszert. Lehet, hogy egyszerűen azért produkálták a tüneteket, mert a kérdésekből „rájöttek”, mit akarnak hallani tőlük a tudósok.
Forrás: Bitport
Tippek
Elindult a nevezés a Hégető Honorka-díjra
Az elismerés idén 21. alkalommal hívja fel a figyelmet azokra a szerkesztőségekre és újságírókra, akik fontos társadalmi ügyeket dolgoznak fel videó, fotó vagy fotósorozat formájában.
A díj célja, hogy elismerje azokat az alkotásokat, amelyek érzékenyen, hitelesen és hatásosan mutatják be a társadalmat érintő problémákat, valamint az ezekre adott válaszokat és lehetséges megoldásokat.
Idén olyan anyagokkal lehet pályázni, amelyeket 2024. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között publikáltak televízióban vagy online felületeken. Nevezni videókkal, önálló fotókkal, vagy maximum 10 képből álló fotósorozattal lehet.
A pályázatok benyújtási határideje: 2025. szeptember 30., 12:00 óra
A díjat idén is több kategóriában ítéli oda a zsűri. Az előző évhez hasonlóan díjat kap a legjobb első pályázó is – ez a kategória azok előtt tiszteleg, akik először neveznek a Hégető Honorka-díjra, és munkájukkal kiemelkedő színvonalat képviselnek.
A Hégető Honorka-díj zsűrijének elnöke idén Weyer Balázs, újságíró. A zsűri tagjai: Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója és Máté Krisztina, televíziós újságíró és producer. A fotó formájában érkező pályaműveket Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus és Mucsy Szilvia fotográfus, a Budapest FotóFesztivál társalapítója és igazgatója bírálja el.
A díj évek óta elkötelezett támogatója, a Yettel 2025-ben is különdíjat ajánl fel egy kivételes alkotásnak. A mobilszolgáltató nemcsak az újságírói munkát ismeri el, hanem a díjazott mű által bemutatott ügyet is támogatja, ezzel is kiemelve a sajtó szerepének fontosságát a jelentős társadalmi kérdésekben.
A Hégető Honorka-díjat 2003-ban alapították az RTL fiatalon, tragikus autóbalesetben elhunyt riporterének emlékére. Hégető Honorka munkásságát mély társadalmi érzékenység, az elesettek és kiszolgáltatottak iránti empátia jellemezte – értékrendje ma is mércét jelent a díj számára.
Pályázati feltételek:
- Formátum: videó vagy fotó/fotósorozat
- Terjedelem:
- videó: minimum 5, maximum 30 perc
- fotó:
- egyéni kép: maximum 3 db/pályázó
- fotósorozat: egy sorozat, mely minimum 8 – maximum 10 db képet tartalmaz
- Publikálás ideje: 2024. szeptember 1. – 2025. augusztus 31.
- A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó nevét, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím)
- a pályamű címét és rövid szinopszisát
- a megjelenés helyét és időpontját
A pályaműveket kizárólag online, az alábbi oldalon lehet feltölteni: https://rtl.hu/hegetodij
A videós pályaműveket YouTube- vagy Vimeo-link formájában kell benyújtani.
Leadási határidő: 2025. szeptember 30., 12:00 óra
A pályázattal kapcsolatos kérdések esetén kereshető: hegetohonorkadij@gmail.com
A Hégető Honorka-díj támogatói: RTL Magyarország, Hégető-család, Yettel Magyarország Zrt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Idén is a budapesti PlayIT ad otthont a T-esports Championship döntőjének
Négy játék, Európa legjobb csapatai, 100 000 euró összdíjazás: indul a Deutsche Telekom által szervezett, negyedik T-esports Championship regisztrációja.
Immár negyedik alkalommal szervezi meg a Deutsche Telekom a T-esports Championship-et, amely idén szeptember 9-én indul, a döntőre pedig november 15-16-án kerül sor Budapesten, a Hungexpon.
Európa legjobb csapatai négy játékban: Counter-Strike 2-ben, League of Legends-ben, Brawl Stars-ban, és – az idei év újításaként – Rocket League-ben mérkőznek meg egymással. A bajnokság összdíjazása 100 000 euró. A regisztráció augusztus 13-án, szerdán indul a www.tesports.gg oldalon, a kvalifikációt követően pedig svájci rendszerben folytatódik a bajnokság. Az előző évektől eltérően idén mind a négy játéknak dedikált versenyhete lesz, ennek köszönhetően erősebb mezőnyre és fokozottabb versenyre számíthatunk. A mérkőzéseket az e-sport rajongók nemzetközi streamen is követhetik.
A tavalyi évben több mint 12 ezren regisztráltak a versenyre, a Telekom PlayIT Show-n megrendezett döntőre pedig a két nap alatt több mint 14 ezren látogattak ki. A nagy sikerre való tekintettel a szervező országok (Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Észak-Macedónia és Montenegró) idén is úgy döntöttek, hogy Budapest ad otthont a döntőnek a Telekom PlayIT Show keretén belül, ahol dedikált gigaerős vezetékes hálózaton játszhatnak majd a döntősök.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
A budapesti Startup Világbajnoksággal indul az őszi szezon
Az startup szezon kezdeteként Budapest ad otthont a Startup Világbajnokság magyar fordulójának, ahol kiderül, melyik hazai vagy határon túli magyar startup jut ki a San Franciscó-i világdöntőre. A győztes a világ legjobb startupjaival versenyezhet, és esélyt kap az 1 millió dolláros befektetés elnyerésére.
Szeptember 9-én a Pozi.io, az ECC Hungary, a Hungarian Innovation Hub és a Nemzeti Innovációs Hivatal közös szervezésében megrendezik a Startup Világbajnokság Budapesti Fordulóját. Ez a verseny nemcsak a hazai startupok számára jelent kiugrási lehetőséget, hanem egyenesen a világpiac kapuját nyitja meg előttük. A budapesti forduló győztese ugyanis egyenes ágon jut ki a San Franciscó-i világdöntőre, ahol a tét egy 1 millió dolláros befektetés és a nemzetközi reflektorfény.
A Startup Világbajnokságot a San Francisco-i Pegasus Tech Ventures alapította, és mára 80 országot összekötő, rangos nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A világ minden tájáról érkező győztesek a kaliforniai döntőn mérik össze erejüket, ahol a legígéretesebb technológiai újítások és üzleti ötletek kerülnek a befektetők és a globális piacvezetők elé.
Határokon átívelő tehetségkutatás
Az idei budapesti forduló különlegessége, hogy határon túli magyar közösségekből – például Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból – is várják a jelentkezőket. Ezáltal a Kárpát-medence legkreatívabb és leginnovatívabb vállalkozói együtt mutathatják meg, mire képesek a világ színpadán.
„A Startup Világbajnokság több, mint egy verseny – ez egy ugródeszka a világpiacra. Olyan kapcsolatok születnek itt, amelyek hosszú távon meghatározhatják egy vállalkozás jövőjét. A célunk, hogy a magyar és határon túli tehetségek együtt képviseljék a régió kreatív erejét”
– hangsúlyozzák a szervezők.
A magyar startupok eddig is bizonyították rátermettségüket. A legutóbbi budapesti forduló győztese, a Doki app, San Franciscóban komoly befektetői érdeklődést váltott ki. Ez bizonyítja, hogy a magyar innováció versenyképes a világ élvonalában is.
Hogyan lehet jelentkezni?
A budapesti fordulóra minden olyan startup jelentkezhet, amely innovatív termékkel, szolgáltatással vagy technológiai megoldással rendelkezik, és szeretné megmérettetni magát a világ legjobbjai között.
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 2.
Jelentkezés és további információ: https://pozi.io/competitions/swchungary2025
A Startup Világbajnokság Budapesti Fordulója nem csak egy verseny, egy találkozóhely, ahol a fiatal vállalkozók, befektetők, iparági szakértők és mentorok egyaránt jelen vannak. Az esemény célja a tudásmegosztás, a partnerségek kialakítása és a hazai innováció erősítése.
A verseny időpontja: 2025. szeptember 9.
Helyszín: Budapest Hungarian Innovation Hub.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld2 hét ago
Újabb fontos mérföldkövek a Schneider Electric fenntarthatósági programjában
-
Ipar7 nap ago
AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon
-
Okoseszközök2 hét ago
ZTE Watch K1 Pro: gyerekekre szabott okostechnológia – biztonság az iskolakezdéshez
-
Tippek2 hét ago
Nem beszélünk róla, pedig egyszer minden pár hálószobájába beköltözik
-
Gazdaság1 hét ago
Soha nem volt még ekkora a hitelkártya tartozás
-
Ipar2 hét ago
Már a könyvtárakat is karbonmentesítik a németek
-
Ipar2 hét ago
A SUSE-t a vezetők közé sorolták a többfelhős konténerplatformokról szóló, 2025. 3. negyedévi elemzői értékelésben
-
Gazdaság2 hét ago
Panelek újabb reneszánsza: a leggyorsabban értékesíthető lakástípus