Tippek

Egymilliót nyerhetnek most játszva az általános és középiskolások

Harmadjára is elstartol a VándorViadal kalandverseny

Idén immár harmadik alkalommal hirdették meg a VándorViadalt, a 7., 8. és 9. osztályos diákok ökoturisztikai vetélkedőjét. A versenyre az előző évekhez képest most még jobban megéri jelentkezni az iskolás csapatoknak, idén először ugyanis komoly fődíjjal is jár a kalandos kihívás: egymillió forint értékben kap a nyertes csapat sportszer utalványt, amelyből fele-fele arányban részesül az iskola és a négyfős csapat.

2021-es indulása óta hatalmas sikernek örvend a VándorViadal, ahol általános és középiskolás csapatok mérik össze ügyességüket és tudásukat az ország minden tájáról. A vetélkedőben idén határon túli iskolákat és tanodákat is szívesen látnak, a kritérium mindössze annyi, hogy egy iskolában tanuló diákok és két fiú valamint két lány alkossák a négyfős csapatokat. Ha lány- vagy fiúiskolák jelentkeznek, választhatnak testvériskolát, hogy a két lány két fiú felállás teljesülhessen.

Logikai és természettudományi feladatokat is meg kell oldani

A VándorViadalt idén a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezi az Aktív Magyarország támogatásával. A kalandos kihívás főszervezője, Telek Hanna azt is elárulta, milyen feladatokra készülhetnek a csapatok, hogy a legjobb eséllyel induljanak a győzelemért.

„Az aktív ökoturizmus szellemében szervezzük meg a versenyt és minden feladat szorosan vagy lazábban ehhez a témakörhöz kapcsolódik. Érdemes úgy összeállítani a csapatokat, hogy legyen benne, aki az ügyességi és erőfeladatokban jeleskedik, de olyan diák is, akinek fejlett a logikai érzéke, jó földrajzból, matematikából vagy épp történelemből”

– árulta el Telek Hanna.

Online selejtezők után táborban mérkőznek meg a döntős csapatok

A VándorViadalra április 7-ig regisztrálhatnak a 7., 8., 9. évfolyamos tanulók a vandorviadal.hu oldalon, ezt az 5 fordulós online selejtező követi majd.

„A selejtező április 12-én indul és öt héten át minden szerdán meghatározott időre kell majd megoldania a csapatoknak a változatos feladatokat. Ezekhez olykor egy kis kutatómunka is szükséges, ezért a diákoknak komoly csapatmunkára lesz szüksége, érdemes tehát úgy összeállítani a csoportokat, hogy jól együtt tudjanak dolgozni. Május 12-én hirdetik majd ki, melyik az a húsz csapat, aki továbbjutott és részt vehet a június 19 és 25 között tartandó döntőn. Közülük kerül majd ki a győztes csapat, akik idén először komoly jutalomban részesülnek. 500 ezer forint értékben kap a győztes csapat iskolája sportszer utalványt, és 500 ezer forint értékű sportszer utalvány lesz a győztes csapat tagjainak nyereményei is”

– sorolta a VándorViadal főszervezője.

A nyári tábor helyszínét – ahol a döntőbe jutott csapatok mérkőznek meg egymással – egyelőre nem árulják el a szervezők, az elmúlt két évben azonban festői helyszíneken mérkőzhettek meg a csapatok: tavaly a Karancs-Medvesben a budapesti Leövey Klára Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak, míg 2021-ben a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata nyert a Zemplénben megrendezett táborban.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss