Connect with us
Hirdetés

Tippek

Miről ismerhető fel az árvízkárosult autó?

autó

Az éghajlatváltozás okozta heves esőzések és komoly áradások világszerte autók ezreit érintik minden évben.

Ezeknek a járműveknek egy részét helyrehozzák, majd más országokban értékesítik. Árvízkáros autót vásárolni azonban ritkán tűnik jó befektetésnek, hiszen az új tulajdonos várhatóan több százezer forintot költ majd javításra.

Matas Buzelis, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég használtautó-piaci szakértője szerint olykor igen nehéz megállapítani egy járműről, hogy korábban elöntötte a víz, ráadásul bizonyos problémák csak jóval a káresemény után jelentkeznek.

Az eladók igyekeznek eltitkolni az árvíz okozta károkat

Számos árvízkáros autó érkezik Európába az Egyesült Államokból. Az áradások azonban azokat az országokat – például Franciaországot, Németországot, Olaszországot és Belgiumot – is sújtják, amelyek nagy számban szállítanak használt autókat Kelet-Európába.

„A víz károsíthatja az autó elektromos rendszerét, motorját és különféle mechanikai alkatrészeit. Hiába szárítják ki és hozzák helyre az eladók az árvízkáros autót, a beázás egyes következményei sok esetben csak hat hónappal később jelentkeznek”

– állítja Buzelis.

Tekintettel arra, hogy a vásárlók többsége óvakodik az árvízkáros járművektől, a gátlástalan eladók igyekeznek eltitkolni ezt a tényt, hiszen jóval nehezebben vagy jelentősen olcsóbban tudnák csak eladni. Lássuk hát, milyen jelek utalnak arra, hogy egy autót elárasztott a víz!

Kellemetlen szag az utastérben – mire utal?

Ha egy autó hosszú ideig állt vízben, szinte lehetetlen olyan alaposan megtisztítani, hogy a nyomok minden kis zugból eltűnjenek. Az utastérben érezhető penészszag az első intő jel, amiből arra következtethetünk, hogy a jármű beázott.

Buzelis azt javasolja, hogy az autó átvizsgálása során feltétlenül kapcsoljuk be a klímát – ha kellemetlen szagot érzünk, minden bizonnyal nedvesség, baktérium és penész telepedett meg a légkondicionáló rendszerben. A fifikás eladók természetesen igyekeznek különféle légfrissítőkkel elfedni a szagot, szándékosan megtévesztve a vásárlókat.

A nedvesség jelei: a fényszóróktól a csomagtartóig

Bármilyen alaposan igyekszik kiszárítani az autót az eladó, az árvízkár számos területen tetten érhető marad. A belülről bepárásodott fényszórókból és hátsó lámpákból sejthető, hogy a járművet elöntötte a víz. Célszerű alaposan megvizsgálni a csomagtartót, különösen a pótkerék környékét, mivel ott is gyakran maradnak nedvességnyomok.

„Az árvíz által sújtott autók üléskárpitját – sőt, olykor az egész ülést is – gyakran lecserélik. Ha például egy 10 éves autó ülései hibátlanok, gyanakodhatunk, hogy nem eredetiek. Kérdezzünk rá az eladónál, hogy mi volt a csere oka”

– javasolja Buzelis.

A sós víz komolyabb károkat okoz

Minden autó rozsdásodik, különösen azok, amelyeket hidegebb éghajlaton használtak. Az árvízkáros járműveket azonban súlyosabban érintheti a korrózió. Vásárláskor alaposan meg kell vizsgálnunk az ajtózsanérokat, az utastérben lévő csavarokat, a csomagtartó reteszeit, az ülésrugókat és a kesztyűtartót – leginkább ezeken a területeken mutatkozhatnak a korrózió jelei.

Ha egy autó sós vízben merült el, a korrózió súlyosabb károkat tehet benne, mint egy édesvízzel elöntött autóban.

Az elektromos rendszer meghibásodásait nehéz előre megjósolni

A modern autókban számtalan elektromos berendezés található, amelyeket a víz helyrehozhatatlanul károsíthat. Az autó tesztelésekor mindig ellenőrizzük, hogy valamennyi elektronikus eszköz megfelelően működik-e, az ablakemelőktől a fedélzeti számítógépen át a multimédiás rendszerig.

Autóvásárláskor nem könnyű felmérni az elektromos rendszerek állapotát, ugyanis a korrózió az érintkezőkben sok esetben csak hónapokkal a vásárlás után okoz problémát. Még egy tökéletesen megjavított autó esetében sem lehetünk egészen biztosak abban, hogy a későbbiekben sem merülnek fel komoly gondok a járművel.

Az előzményjelentésekből kiderülhet az árvízkár

Mielőtt meghozzuk a döntést arról, hogy megéri-e az árát az eladásra kínált jármű, mindenképpen érdemes ellenőriznünk a múltját. Fontos tudnunk, hogy mely országokban használták az autót korábban, és hogy fennáll-e annak a lehetősége, hogy az adott területen korábban árvíz volt.

A carVertical jelentések új funkciója természeti katasztrófákkal kapcsolatos bejegyzéseket is tartalmaz. Bár az erre utaló adatok nem jelentik minden esetben azt, hogy a járművet elöntötte a víz, mégis utalhatnak arra, hogy az autó tartózkodhatott olyan területen, amelyet nemrég árvíz sújtott. Érdemes megemlíteni ezt a tényt a szerelőnek, hogy ebből a szempontból is vizsgálja át alaposan a járművet.

„Egy árvízben megsérült autó esetében nemcsak azt kell fontolóra vennünk, hogy a felmerülő problémák javítása magas költségekkel járhat, hanem azt is, hogy vezetni is veszélyes lehet. Az ilyen járműveket jobb elkerülni, bármilyen fantasztikusan is néznek ki kívülről”

– tanácsolja Buzelis.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

A Rakuten Viber alkalmazáson belüli eSIM-szolgáltatást vezet be Magyarországon

A Rakuten Viber bejelentette, hogy elindította alkalmazáson belüli utazási eSIM-szolgáltatását, amely kedvező árú és azonnali mobilkapcsolatot biztosít az utazók számára. A szolgáltatás mostantól Magyarországon is elérhető, így a Viber-felhasználók közvetlenül az alkalmazásban vásárolhatnak kizárólag adatforgalmat tartalmazó roamingcsomagokat nemzetközi utazásaikhoz. 

A szolgáltatás a Rakuten Mobile mesterséges intelligenciával támogatott, felhőalapú eSIM-platformjára épül, amely már bizonyított a nagyszabású integrált utazási megoldások terén.

A nemzetközi utazások gyakran magas roamingköltségekkel járnak, emellett sok esetben helyi fizikai SIM-kártya vásárlását és cseréjét is megkövetelik. Az eSIM-ek – vagyis a készülékbe épített digitális SIM-kártyák – kényelmesebb és rugalmasabb megoldást kínálnak. Segítségükkel a felhasználók azonnal kiválaszthatnak és aktiválhatnak egy mobilcsomagot, illetve szolgáltatót válthatnak fizikai SIM-kártya használata nélkül. Mivel az eSIM-támogatás ma már a legtöbb modern készülékben elérhető, a globális utazási eSIM-piac bevételei az előrejelzések szerint 2025 és 2030 között 380%-kal növekednek.

A Viber eSIM aktiválása néhány egyszerű lépésből áll:

  1. Az eSIM áruház megnyitása közvetlenül a Viber alkalmazásból: az eSIM menüpont a Viber „Továbbiak” képernyőjén érhető el, külön alkalmazás telepítése nélkül.
  2. Csomag kiválasztása: a felhasználók több száz úti célra elérhető adatcsomag közül választhatnak, utazási igényeiknek megfelelően.
  3. Biztonságos vásárlás: a fizetés az alkalmazásba integrált fizetési megoldásokkal történik. A Viber saját spam- és csalásmegelőző rendszereit használja, valamint a Stripe csalás elleni technológiáját is integrálja a biztonságos tranzakciók érdekében.
  4. Az eSIM telepítése: a képernyőn megjelenő útmutató segítségével az eSIM gyorsan telepíthető „Quick Install” linken keresztül, QR-kód beolvasásával vagy manuális adatmegadással.
  5. Aktiválás és csatlakozás: a telepítést követően elegendő aktiválni az eSIM-et, és a felhasználó máris élvezheti a zökkenőmentes nemzetközi adatkapcsolatot fizikai SIM-kártya cseréje nélkül.

Az új funkció fontos mérföldkő a Viber szuperappá válását célzó törekvésekben: egyetlen alkalmazásban teszi elérhetővé a mindennapi élethez szükséges szolgáltatásokat, egyszerűbbé téve a felhasználói élményt és támogatva a globális kapcsolódást. A közvetlenül a Viberben elérhető eSIM-csomagokkal a felhasználók az alkalmazáson belül vásárolhatják meg, telepíthetik és aktiválhatják mobilcsomagjukat. A nemzetközi vezetékes és mobilhívásokat kedvező áron biztosító Viber Out szolgáltatással együtt a Viber egyetlen platformon kínálja a kapcsolattartáshoz szükséges megoldásokat külföldi tartózkodás során is.

Az együttműködés egyúttal mintát kínál az utazási, fintech és telekommunikációs szektor szereplői számára is, akik termékportfóliójuk bővítésére és új bevételi források kialakítására törekednek. A mobilkapcsolat közvetlen beépítésével a felhasználói élménybe a vállalatok hagyományos távközlési működés nélkül is képesek utazási fókuszú digitális szolgáltatásokat bevezetni. Ez jól tükrözi a Rakuten azon törekvését is, hogy a mobilkapcsolatot a hagyományos mobilszolgáltatókon túl a digitális platformokra is kiterjessze.

„Az eSIM integrálása a Viberbe jelentős mérföldkő számunkra. Jól mutatja a Rakuten ökoszisztéma erejét és elkötelezettségünket egy valódi szuperapp felépítése mellett. Korábban már olyan szolgáltatásokat vezettünk be, mint az üzleti fiókok, a Viber Dating vagy a Viber Pay, az eSIM pedig újabb fontos kapcsolódási lehetőséggel bővíti ezt a kínálatot. Ez a fejlesztés tovább erősíti a Vibert mint olyan platformot, amely a felhasználók legkülönfélébb igényeit képes kiszolgálni. Az üzenetküldő alkalmazásból fokozatosan a mindennapi élet hasznos eszközévé válunk, egyszerűbbé és megfizethetőbbé téve a nemzetközi utazásokat. A Rakuten Mobile technológiájának köszönhetően felhasználóink külföldön is könnyedén elérhetik a Vibert, és megbízhatóan kapcsolatban maradhatnak”

 – mondta Nadav Melnick, a Rakuten Viber termékigazgatója (CPO).

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Rakuten Viber partnereként hozzájárulhatunk a vállalat szuperapp-víziójának megvalósításához. A Rakuten Mobile eSIM-platformjára és mobilszolgáltatói tapasztalatára építve lehetővé tesszük, hogy a Rakuten Viber zökkenőmentesen integrálja az utazási eSIM-et és a globális mobilkapcsolatot saját ökoszisztémájába. A kedvező árú, nemzetközileg elérhető mobilkapcsolattal lebontjuk az akadályokat, és biztosítjuk, hogy az utazás közbeni kapcsolattartás ne luxus, hanem mindenki számára könnyen elérhető és megfizethető szolgáltatás legyen”

– tette hozzá Tarek Zeid, a Rakuten Mobile nemzetközi nagykereskedelmi üzletágának vezető alelnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Nemcsak mérnököket, hanem magabiztos fiatal nőket is formál az ingyenes tehetségprogram

Három év tapasztalata igazolja a CETIN Hungary és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) középiskolás lányoknak szóló tehetségprogramjának eredményeit: a STEMpowered résztvevői a visszajelzések szerint jobban ismerik a STEM szakmákban – természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika – rejlő lehetőségeket, olyan készségekkel gazdagodnak, amelyek a későbbi tanulmányaik és karrierjük során is hasznukra válnak, és nem utolsó sorban magabiztosabban vágnak neki a pályaválasztásnak.

Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott:

„Rájöttem, hogy melyik irányba is húz a szívem.”

A CETIN Hungary korábbi országos kutatásában* megkérdezettek szerint a személyes fejlődés szempontjából a kommunikációs készség (49%), a problémamegoldás és projektalapú szemlélet (38%), a mentális egészség és önismeret (38%), valamint a pályaorientációs tudatosság (31%) a legfontosabb. Ezekre a területekre is fókuszál a STEMpowered by CETIN program, amely a 2025/26-os tanévben immár harmadik éve támogatja díjmentesen a középiskolás lányokat abban, hogy közelebb kerüljenek a technológiai és mérnöki pályákhoz.

A tehetségprogram ezért az élmény- és felfedezésalapú tanulásra épít: a résztvevők csapatban, valódi problémákat megoldva tapasztalják meg, hogyan lehet a technológiát kreatívan és felelősen használni, sikerélményhez juttatva a résztvevő 10-12. évfolyamos lányokat. A korábbi programévek tapasztalata is az volt, hogy a diákok számára azok a való életben is hasznos készségek (soft skillek) fejlesztése a legfontosabb, amelyek kevesebb figyelmet kapnak a klasszikus iskolarendszerben. A szervezők ezért a matematika és informatika fókuszú oktatás helyett az idei évadban is erre fordították a legtöbb figyelmet. A lányok önismeretüket, kommunikációs készségeiket és előadástechnikájukat csoportos foglalkozások segítségével fejleszthették, a pályaorientációban pedig intézménylátogatások, valamint a CETIN munkatársai segítették őket.

Az idei programot is végigkísérte a csoportkohézió kialakításában segítő „osztályfőnök”, aki számtalan online alkalmat is tartott az „osztálynak”. A program összesen 11 offline alkalmából kilencnek a CETIN irodaháza adott helyszínt, kétszer pedig intézménylátogatáson (HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar) vettek részt a lányok. A valós STEM karrierek mindennapjait 22 tapasztalt és szakértő CETIN kolléga („buddy”) karrierbeszélgetések során ismertette meg a diáklányokkal.

A program sikerét a résztvevők körében végzett felmérés is visszaigazolta. Jelentősen erősödött önbizalmuk, fejlődtek gyakorlati készségeik: úgy érzik, tisztában vannak azzal, milyen lépéseken kell végighaladniuk egy-egy digitális projekt megvalósítása során – ezt a program során többször is volt alkalmuk gyakorolni.

Az értékeléskor a résztvevők azt is elmondták, mire van szükségük a fiatal lányoknak karrierépítésükben: útmutatásra a felvételi, egyetemi jelentkezéskor, példákra, hogy mire képesek a nők a STEM világában, illetve pozitív megerősítésre – éppen ez az, amit a CETIN Hungary szeretne nyújtani a programot elvégző középiskolás lányoknak. Nem véletlen, hogy a női példaképeket bemutató „élő könyvtár” beszélgetés lett a STEMpowered by CETIN egyik legnépszerűbb programeleme.

Ami nagyon fontos, hogy csökkent a résztvevők elszigeteltség-érzése, az érdeklődési körükkel kapcsolatos magány megélése. Emellett, a lányok kiemelték, hogy milyen új képességeket és szemléletformáló segítséget kaptak a program során. A résztvevők így fogalmaztak minderről:

„Olyan barátokat, akiket ugyanaz a téma érdekel, mint engem. Rájöttem, hogy melyik irányba is húz a szívem.”

„Rengeteg képességet szereztem, és most már sokkal tisztább képem van arról, mivel akarok foglalkozni”

„Magabiztosabbnak és kreatívabbnak érzem magam, és rengeteg emberrel volt lehetőségem beszélgetni”

* A véleménykutatás az Europion piackutató applikációjával történt 1267 fő megkérdezésével 2025. október 6-10. között. Az eredmény országosan reprezentatív a 16-69 éves teljes lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Évente több mint egy hét megy el vásárlásra és ügyintézésre, de nem ez a háztartásvezetés legnagyobb kihívása

A KSH időmérleg adatai szerint a 15–74 évesek napi átlagban 29 percet töltenek vásárlással, szolgáltatások igénybevételével és ügyintézéssel. Ez éves szinten közel 176 órát jelent, vagyis több mint egy teljes hetet. A bevásárlás azonban sok családban nem akkor kezdődik, amikor belépünk a boltba, hanem jóval korábban: otthon, fejben, a hűtő előtt, a kamrában vagy éppen a fürdőszobai polcokat végiggondolva.

A láthatatlan háztartási munka nemcsak időt, hanem energiát is elvesz

Sok családban természetesnek tűnik, hogy valaki mindig tudja, mikor fogyott el a tej, van-e még mosogatószer, lejárt-e a joghurt, vagy mit lehet gyorsan főzni abból, ami épp otthon van. Ez a tudás azonban folyamatos figyelmet, emlékezést, tervezést és döntéshozatalt igényel, amely sokszor nem is látszik a család többi tagja számára.

A probléma gyökere nem abból ered, hogy az emberek nem szeretnének tudatosabban rendszerezni. Épp ellenkezőleg: bármennyire is próbálunk odafigyelni, egy rohanós munkanap után, óvoda, iskola, edzés vagy két különóra között könnyű újra megvenni azt, ami már van otthon, vagy túl későn észrevenni, hogy valami lejárt. A  pazarlás éppen emiatt legtöbbször egyszerűen az átláthatatlanság, nem pedig a hanyagság következménye.

Nemcsak a hűtőben pazarlunk

A háztartási pazarlásról legtöbbször az élelmiszerek jutnak eszünkbe, pedig a probléma nem áll meg a konyhánál. A fürdőszobában, a kamrában, a mosókonyhában vagy a tisztítószeres szekrényben ugyanúgy felhalmozódhatnak elfelejtett, vagy ritkán használt termékek. Egy bontott testápoló, egy fél flakon sampon, több egyforma tisztítószer vagy egy régen megvásárolt krém ugyanúgy láthatatlan része a háztartás gazdasági és fenntarthatósági működésének. Emellett a fürdőszobai termékekből hajlamosak vagyunk impulzívan vásárolni: egy-egy illatos testápoló, esztétikus csomagolású ajakbalzsam, vagy újdonságot ígérő arcmaszk szinte észrevétlenül bekerül a kosarunkba. Éppen ezért fontos, hogy a tudatosság ne álljon meg a konyha, vagy a kamra ajtajánál és az élet minden területén igyekezzünk egy rendszerhez tartani magunkat.

A bevásárlólista önmagában már nem mindig elég

A bevásárlólista régóta a háztartásvezetés egyik alapvető eszköze, de önmagában nem feltétlenül oldja meg a problémát. A lista általában azt mutatja meg, mit szeretnénk megvenni, azt viszont nem feltétlenül, hogy mi van már otthon. A kettő közötti különbség pedig sokszor pénzben, időben és felesleges körökben is mérhető.

A digitális háztartás menedzsment éppen erre a problémára kínál megoldást. Egyre természetesebb, hogy a naptárunkat, pénzügyeinket, edzéseinket vagy munkafolyamatainkat digitális eszközökkel követjük, miközben a háztartás sok családban még mindig papírfecniken, telefonos jegyzetekben, üzenetváltásokban vagy egyszerűen valakinek a fejében működik. Pedig a mindennapi otthoni döntések ugyanúgy rendszert igényelnek, mint bármely más terület, ahol több ember, több feladat és több határidő találkozik.

Erre a hétköznapi, sokakat érintő problémára kínál megoldást az AppLyfe, egy magyar fejlesztésű alkalmazás, amelynek célja, hogy átláthatóbbá tegye a háztartások működését. Az appban a felhasználók rögzíthetik az otthon található élelmiszereket, tisztítóeszközöket, tisztálkodási szereket és egyéb háztartási termékeket. Lejárati vagy felhasználási időt rendelhetnek hozzájuk, és megoszthatják ezeket a családtagokkal vagy a háztartásban élőkkel. A rendszer értesítést küldhet ha egy termék közeledik a lejárathoz és segíthet abban is, hogy a szükséges tételek időben bekerüljenek a bevásárlólistába.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss