Connect with us
Hirdetés

Zöld

6 új e-töltőpontot telepítettek a VII. kerületben

A GreenGo és a Parkl közös ügye a környezetvédelem

Új töltőállomásokat vehetnek használatba az e-autózók a Madách téren, a Verseny utcában, illetve a Dob utcában. Erzsébetváros, a GreenGo, és a Parkl együttműködésének köszönhetően a VII. kerületi lakosok Erzsébetkártyával díjmentesen használhatják a töltőket.

Budapest Főváros VII. kerület Önkormányzata a hat új töltőpontot két magyar céggel, az okosparkolás szakértőjeként is ismert Parkl mobilalkalmazással, valamint az első e-carsharing szolgáltatóval, a GreenGóval közösen adta használatba a napokban. A kerületi villanyautósok a töltőket az Erzsébetkártya és forgalmi bemutatásával ingyen használhatják, azok pedig, akik nem rendelkeznek erzsébetvárosi lakcímkártyával, a bevezető időszakban szintén ingyenesen vehetik igénybe az új e-töltőket, ehhez csak regisztrálniuk kell a GreenGo és a Parkl rendszerében.

20190723_084459_4810

„A budapestiek az elmúlt években megtapasztalhatták, hogy jól és megbízhatóan működik a GreenGo autómegosztó szolgáltatása és volt felhasználói igény arra is, hogy a flottánkat a hétszeresére bővítsük. Idén arra összpontosítunk, hogy egyre inkább szokássá váljon és beépüljön a budapesti közlekedők mindennapjaiba a közösségi autózás. Ennek egyik feltétele, hogy ne csak e-autók legyenek, hanem töltők is, amik mindig az ügyfeleink rendelkezésére állnak. A töltőhálózat kiépítésében így fontos, hogy mindenki összefogjon, nagyon jó modellnek tartjuk, hogy egy innovatív fejlesztéshez a helyi önkormányzat is csatlakozott”

– mutat rá Michaletzky Bálint, Budapest egyetlen e-autómegosztójának ügyvezetője.

Budapesten évről évre egyre nagyobb számú és egyre idősebb gépkocsi van forgalomban. Ezzel szemben az autómegosztó lehetőségek megjelenése több észak-amerikai nagyvárosban már csökkentette az autók számát. A GreenGo kezdettől fogva fontosnak érezte az e-mobilitás terjesztését. E-mobilitás ugyanakkor töltők nélkül nem létezik, ezért a cég egyrészt támogatja a töltők telepítését másrészt pedig azt, hogy a felhasználóknál a töltés szokássá váljon. Ezt elősegítendő bónuszperceket ad a usereknek a 30% alatti töltöttségű GreenGók töltéséért.

Somogyi Zsolt, a Parkl ügyvezetője elmondta:

„Fontos számunkra, hogy az új töltőkkel felhasználóbarát szolgáltatást kínáljunk mindenkinek, ezért a Parkl alkalmazáson keresztül könnyedén nyomon lehet követni, hogy jelenleg szabad-e az adott töltő.”

Ráadásul az egyik helyszínen, a Madách téri töltőegységnél már nem csak a töltőfoglaltságot, de az aszfaltba épített szenzornak köszönhetően magát a parkolóhely foglaltságát is lehet ellenőrizni. Ez a technológia pedig még rengeteg lehetőséget tartogat. Az ügyvezető azt is hozzátette, hogy a Parkl arra törekszik, hogy a jelen autósainak mindennapi társa legyen, de innovatív vállalkozásként az alkalmazás fejlesztői azt is tudják, hogy már a jövő igényeire is oda kell figyelni. Éppen ezért startolt el tavaly a Parkl elektromos töltési szolgáltatása, amellyel egyre több helyen kiszolgálják az autósokat. Így kínál egy komplett szolgáltatáscsomagot a Parkl a jövő autósainak is, akik nemcsak bárhol kényelmesen parkolhatnak, de az autójuk töltését is egyszerűen oldhatják meg az alkalmazásnak köszönhetően. A VII. kerületi önkormányzat számára is fontos a kerület zöldülésének aktív támogatása, amely az Erzsébetváros-GreenGo-Parkl együttműködéssel egy új mérföldkőhöz érkezett.

„Közel 10 éve dolgozunk az Erzsébetvárosi önkormányzatnál a környezettudatos látásmód meghonosításán. Ezt jól példázza, hogy mára számos intézményünk energetikai felhasználását napelemekkel tudjuk biztosítani. Fontos látni, hogy a jövőnk a környezettudatos megoldásokban, a megújuló energiafelhasználásban rejlik. Olyan mindennapi dolgokhoz való tudatos hozzáállással, mint a műanyagok száműzése a háztartásból, az árammal és vízzel való takarékoskodás, vagy a biciklivel, elektromos autóval való utazás, mindannyian hozzá tudunk járulni környezetünk megóvásához. Hiszünk a GreenGo elektromos autóiban, mert kompromisszummentes megoldást nyújtanak a környezetbarát közlekedésre, melyet mostantól kerületünk városkártya tulajdonosai kedvezményesen használhatnak.”

tette hozzá Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere.

Az új töltőpontok a következő helyszíneken vehetők igénybe:

1075 Budapest, Madách Imre út 1-5

1074 Budapest, Dob utca 45-49.

1076 Budapest, Verseny utca 2.

Zöld

Jöhetnek a papírpalackok

Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás.

A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.

Ezzel párhuzamosan, számos piacon szigorodnak a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) szabályok, amelyek szerint a vállalatoknak fizetniük kell csomagolásuk környezeti hatásaiért; – a nehéz anyagok, mint az üveg, ebben a rendszerben az egyik legköltségesebb kategóriának számítanak.

Továbbá a kiskereskedők és a vásárlók is egyre jobban odafigyelnek arra, hogy egy-egy termék milyen karbonlábnyommal kerül a polcokra. Az alkoholtartalmú italok márpedig a bolti csomagolások összes környezeti hatásának mintegy harmadáért felelősek, döntően az üvegpalackok miatt. A fiatal Z és Y generációk ezeket ráadásul egyre inkább a klímavédelmi tétlenség jelképének, nem pedig minőségi jegynek tekintik, ezért a csomagolás a márkák látványos eszköze lehet a klímatudatosság kommunikálására is.

Könnyű, környezetbarát és ipari méretekben gyártható

Erre a kihívásra ad megoldást a brit Frugalpac. A vállalat száz százalékban újrahasznosított kartonpapírból készülő Frugal Bottle palackjai jelenleg az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható papírpalackok a piacon. Ez a csomagolás az átlagos, majdnem fél kilós 750 ml-es palack súlyát 100 gramm alá csökkenti, miközben 76 százalékkal alacsonyabb a víz-, és 84 százalékkal kisebb a karbonlábnyoma egy-egy terméknek.

A cég első gépeivel 2020 óta már 4 millió ilyen papírpalack készült, amelyek közel 1400 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását tették lehetővé. A berendezés új generációját pedig már úgy tervezték, hogy kiküszöbölje a globális sorozatgyártás eddigi akadályait is: elődeinél gyorsabb, skálázhatóbb és megbízhatóbb megoldást nyújt.

Az új gépsor a korábbi kapacitás több mint ötszörösével üzemel, és évente mintegy 14 millió papírpalack előállítására képes. Ennek a rendszernek a központi technológiai platformját, az automatizálási architektúrát, a hajtásokat és az adatátláthatósági rendszereket a Siemens szállította.

A papírpalackba csomagolt borok, szeszes italok és olajok már több áruházlánc polcain megtalálhatóak Nagy-Britanniában és Németországban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is. Egyes partnerek a saját telephelyükön végzik a papírpalackok gyártását, így az üres üvegpalackok szállításából eredő karbonkibocsátás is megspórolható.

A technológia július közepén, Manchesterben, a Transform 2026 konferencián is megtekinthető lesz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Valós idejű egyedfelismerés a természetvédelem szolgálatában

Új fejlesztés teszi lehetővé az állatok azonosítását drónokról is. Gyors, pontos és terepi alkalmazásra is alkalmas egyedfelismerő algoritmust fejlesztettek az ELTE biofizikusai.

Az MTA–ELTE „Lendület” Kollektív Viselkedés Kutatócsoport, a Max-Planck Kutatóintézet és a Stuttgarti Egyetem együttműködésében született RAPID rendszer képes valós időben azonosítani mintázott állatok egyedeit akár drónokról is. Az új módszer jelentős előrelépést jelent az egyedi viselkedés vizsgálata és a természetvédelmi monitorozás területén. 

Az állatok egyedi azonosítása kulcsfontosságú feladat az ökológia és a viselkedéskutatás területén, ugyanakkor a terepi megfigyelések során hosszú ideig csak szakértők manuális munkájára lehetett támaszkodni. A mesterséges intelligencia és a számítógépes látás fejlődésével azonban lehetővé vált, hogy ezt a feladatot automatizált rendszerek végezzék el. A jelenlegi megoldások többsége ugyan nagy pontosságot ér el, de gyakran nem alkalmas valós idejű működésre vagy terepi, korlátozott kapacitású eszközökön való alkalmazásra. Erre a kihívásra ad választ a RAPID (Real-time Animal Pattern re-Identification on edge Devices) nevű új algoritmus, amelyet Zábó András és Nagy Máté, az MTA–ELTE „Lendület” Kollektív Viselkedés Kutatócsoport munkatársai, valamint Aamir Ahmad, a Max Planck Intézet és a Stuttgarti Egyetem kutatója fejlesztett.

A RAPID különlegessége, hogy képes valós időben működni: egy hagyományos számítógépen másodpercenként 40–60, míg kisebb, beágyazott eszközökön – például drónokon – akár 10 egyed azonosítására is képes. Ez azt jelenti, hogy a rendszer nemcsak utólagos képfeldolgozásra használható, hanem valós időben történő megfigyelések során is, például autonóm drónrendszerek részeként.

Az algoritmus működésének alapja a mintázott állatok egyedi megjelenése: a zebrák csíkjai, a zsiráfok foltjai vagy a jaguárok mintázatai egyedenként különböznek, hasonlóan az emberi ujjlenyomatokhoz. A RAPID ezeket a vizuális jellegzetességeket elemzi, és egy korábban felépített adatbázishoz hasonlítja, így azonosítja az adott egyedet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Kiderült, hogyan lennének energiahatékonyabbak a vállalkozások

Hatékonyabb gépek, intelligens világítás és termosztátok – ezek a leggyakoribb lépések az energiafogyasztás csökkentésére a Schneider Electric felmérésében részt vevő vállalkozások körében. A kutatásból kiderült az is, hogy a relatív többségük a szigetelést tartja a leghasznosabb energiahatékonysági fejlesztésnek, ugyanakkor ötödük már teljeskörű energetikai korszerűsítést valósított meg az épületeinél az elmúlt öt évben.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata felmérésében részt vevő hazai vállalkozások több mint kétharmada jelezte, hogy az energiafogyasztásuk csökkentése érdekében lecserélték a gépeiket hatékonyabb berendezésekre és a jövőben is ilyenek beszerzését tervezik. Közel kétharmaduk pedig intelligens világítás és intelligens termosztátok telepítésével mérsékelte fogyasztását, a válaszadók 56 százaléka pedig a benti hőmérséklet csökkentésével. A stratégiai gondolkodás terjedésére utal, hogy a kutatásban részt vevő vállalkozások közel negyede számolt be arról, hogy energiamenedzsment, vagy épületfelügyeleti rendszert is telepített.

Ezek az eredmények is mutatják, hogy az energiafogyasztás és a hozzá kapcsolódó költségek kezelése egyre több cég számára kiemelt fontosságú feladat.  Ez érthető is, ugyanis egy jelentősebb áramár-emelkedés a válaszadók közel kétharmadát sodorná nehéz helyzetbe, míg 8 százalékuk esetében már egy kisebb mértékű drágulás is sokat rontana a helyzeten.

Hatalmas előnyt jelent az épületek okosítása

Az energiahatékonysági beruházások közül a relatív többség (48 százalék) a szigetelést tartja a leghasznosabbnak. A fűtési rendszerek cseréjét, a nyílászárók cseréjét, illetve energiamenedzsment rendszer telepítését egyaránt 12 százalék jelölte meg a leghasznosabb lépésként, míg a hatékonyabb gépek beszerzése és épületfelügyeleti rendszer alkalmazása 8-8 százalék számára jelenti a legcélszerűbb megoldást.

Az energiahatékonyság beruházás megvalósító cégek a szigetelésben bíztak leginkább, a felmérésben részt vevők 56 százalékánál történt ez meg.

„Érdemes tisztában lenni azzal, hogy az épületek okosításával szinte ugyanakkora energiamegtakarítás érhető el, mint a szigeteléssel, viszont érezhetően alacsonyabb költségen. A növekvő tudatosságot jelzi, hogy a felmérésünkben részt vevők közel negyede teljeskörű energetikai korszerűsítést valósított meg. Emellett a vállalkozások ötöde új épületfelügyeleti vagy energiamenedzsment rendszert vezetett be és ugyanekkora azok aránya is, ahol a teljes épületgépészet felújítása megtörtént az elmúlt öt évben”

– mondta el Géczy Áron a Schneider Electric marketing igazgatója.

A magas költségek és a hosszú megtérülési idő a fő akadályok

A legnagyobb kihívásnak a magas költségeket (48 százalék), illetve a túl hosszú megtérülési időt (32 százalék) tartják a kutatásban részt vevő vállalkozások az energiahatékonysági projektek kapcsán. A megfelelő partner vagy kivitelező megtalálása 16 százalék szerint jelenti a legnagyobb akadályt, 4 százalék pedig a leginkább megfelelő megoldás kiválasztásához szükséges szakértelem cégen belüli hiányát emelte ki. Ennek fényében kevésbé meglepő, hogy a kutatás során a válaszadók 40 százaléka jelezte, hogy az elmúlt öt évben nem valósított meg semmilyen energiahatékonysági fejlesztést.

„Bár jól láthatóan foglalkoztatja a vállalkozásokat az energiafogyasztásuk és az áramköltségek alakulása, egyelőre több tényező is akadályozza, hogy valóban tartós eredményeket hozó fejlesztéseket valósítsanak meg. Pedig a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon komoly előnyökkel jár egy ilyen beruházás. Egy hazai kiskereskedelmi láncnál például azt tapasztaltuk, hogy csak a mérés 30 százalék körüli energiamegtakarítást tud előidézni. A Schneider Electric arra is gondolt, hogy az eszközök és megoldások mellett tanácsadással is támogassa a hazai vállalkozásokat. Az EcoConsult energiaauditunk abban segít, hogy a létesítmények energiahatékonyabban, megbízhatóbban és költséghatékonyabban működjenek. A szolgáltatás révén jelentős, akár 30 százalékos energiamegtakarítás érhető el, 2-3 év alatt megtérülő beruházással”

– tette hozzá Géczy Áron.

Már a tervezésnél is energiahatékonyságra és fenntarthatóságra kell törekedni

A Schneider Electric kutatásában rákérdezett arra is, hogy milyen szempontoknak kellene érvényesülniük az új ipari és kereskedelmi ingatlanok tervezésénél. A válaszadók ebben az esetben is több opciót is megjelölhettek, amelyek közül a fenntarthatóság és energiahatékonyság bizonyult a legnépszerűbbnek (84 százalék), míg a fejlett energiamenedzsment és épületfelügyeleti megoldások alkalmazását a felmérésben részt vevők közel kétharmada emelte ki. Az energiabiztonság 44 százaléknál szerepelt a fő tervezési szempontok között, a kényelem és dizájn pedig alig több mint a válaszadók tizedénél.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss