A Duna rekordalacsony vízállása miatt részlegesen leállított Paksi Atomerőmű áramtermelését nappal a napelemek pótolták, napnyugta után azonban Magyarország fokozottan importra szorult.

Sipos Vera, a Green Policy Center klímapolitikai tanácsadója szerint a nyári krízis megmutatta, hol maradt félbe a hazai zöld átállás: a napenergia gyors terjedését nem követte elegendő tároló, szélenergia- és hálózati fejlesztés. Az egyre forróbb, aszályosabb nyarakra olyan áramrendszerrel kell felkészülni, amely kevesebb hűtővízzel és rugalmasabban képes kiszolgálni a fogyasztást.

Az augusztusi hőhullámok idején a Duna vízállása Paksnál megközelítette a mínusz 121 centimétert, ezért az atomerőmű termelését jelentősen vissza kellett fogni, és egy időre a teljes leállás kockázata is reálissá vált. A helyzet azóta normalizálódott, de a krízis megmutatta: az egyre forróbb, aszályosabb időszakokban a nagy vízigényű erőművek sérülékenysége közvetlen ellátásbiztonsági kérdéssé válik.

A napenergia sokat vitt a hátán, a tárolás lemaradt

A Green Policy Center Ötödik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentése szerint a magyar áram- és hőtermelés üvegházhatásúgáz-kibocsátása 2020 és 2024 között 31 százalékkal csökkent, miközben az áramfogyasztás csaknem 5 százalékkal nőtt, az importfüggőség pedig mérséklődött. A folyamat fő hajtóereje a napenergia volt: a napelemes kapacitások megnégyszereződtek, és 2024-re már a hazai áramtermelés negyedét adták.

A paksi kényszerű teljesítménycsökkentés idején ennek közvetlen jelentősége volt. A 6–7 gigawatt csúcsteljesítményű napelemes állomány a forró nappali órákban érdemben kompenzálta a kieső nukleáris termelést. A rendszer sérülékenysége napnyugta után jelentkezett: a napelemes termelés visszaesett, miközben a hűtési igény és az esti fogyasztási csúcs fennmaradt, így az ország erősen importra szorult.

A probléma tehát nem önmagában a napenergia időjárásfüggése, hanem az, hogy a hozzá szükséges rugalmassági elemek lassabban épültek ki. Bár az akkumulátoros tárolók teljesítménye 2026-ra gyorsan nőtt, az augusztusi válság idején még mindig csak a napelemes rendszerek beépített teljesítményének mintegy tizedét érte el. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint a hálózati csatlakozások korlátozása miatt mintegy 10 gigawattnyi, piaci alapon megvalósuló megújuló- és energiatároló-beruházás maradt el.

Az esti hiányt ma főként import egyenlíti ki

Amíg a hazai tárolási és szabályozási kapacitások nem elegendők, a rendszerstabilitást az import garantálja. A Magyarországra észak felől érkező esti többlet jelentős része a cseh villamosenergia-rendszerből származik, Szlovákián keresztül. A cseh rendszer azért képes az esti órákban stabil exportra, mert jelentős szivattyús-tározós erőművi kapacitásokkal rendelkezik. Ezek a létesítmények a napközbeni olcsó árammal vizet szivattyúznak a magasabban fekvő tározókba, majd az esti csúcsidőszakban extra villamos energiát termelnek. Emellett a cseh szénerőművek is költséghatékonyabban és rugalmasabban reagálnak a keresletre, mint a hazai fosszilis blokkok.

A lakossági energiatárolásban 2026 elején indult fontos korrekció, de hamar megtorpant. A 100 milliárd forintos Otthoni Energiatároló Program mintegy 40 ezer háztartás támogatására volt elegendő, miközben 132 ezer igény érkezett; a második pályázati ütemet ezért már az indulás napján határozatlan időre felfüggesztették. A háztartási tárolók nemcsak a rezsiköltségeket mérsékelhetik, hanem csökkentik a nappali visszatáplálást és az esti hálózati vételezést is.

A következő válságot rugalmassággal lehet megelőzni

Sipos Vera a Másfélfokon megjelent elemzésében arra jut, hogy a tanulság nem az elektrifikáció lassítása, hanem a hálózati alkalmazkodás felgyorsítása. Ehhez nagyobb ipari és lakossági tárolókapacitásra, a szélenergia bővítésére, okosmérőkre és a fogyasztás rugalmasabb időzítésére, valamint az energiahatékonyság gyorsabb javítására van szükség. Ezt segíthetné az idősávos villamosenergia-tarifa is.

A szélenergia különösen fontos kiegészítője lehet a napenergiának, mert éjszaka és borult időben is termelhet. A Green Policy Center középtávon a nap- és szélerőművi kapacitások 2:1 arányát tartaná kívánatosnak a 2026-os, mintegy 25:1-es arány helyett. Előrelépést jelent, hogy 2030-ra 3000 megawattnyi hazai áramtároló-kapacitás és a jelenlegi mintegy 330 megawattról 4000 megawattra növekvő szélerőművi kapacitás szerepel a célok között.

A paksi blokkok hűtését hosszabb távon szintén minél kevésbé kellene a Duna vízállásától és hőmérsékletétől függővé tenni. A most épülő fenékküszöb rövid távon segíthet, tartósabb megoldás azonban, ha nem a folyót igazítjuk az erőműhöz, hanem az erőmű hűtését a Duna új hidrológiai valóságához.

A nyári krízis azért fontos figyelmeztetés, mert az energia-, víz-, közlekedési és digitális infrastruktúrák szorosan függenek egymástól, így egyetlen zavar más rendszerekben is dominóhatást indíthat el. A megelőzés ezért nem pusztán klímapolitikai feladat, hanem ellátásbiztonsági beruházás: az új fejlesztéseknél azt is vizsgálni kell, mennyire csökkentik a vízfüggést, növelik a rendszer rugalmasságát és mérséklik a csúcsidőszaki importigényt.

A teljes cikk elolvasható a masfelfok.hu oldalán.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

A Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, de a probléma túlmutat a vízhiányon.

Dr. Boromisza Zsombor, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense szerint a jelenlegi helyzet nem csupán egy természeti rendszer válságát, hanem a tó köré épült használati és fejlesztési modell korlátait is megmutatja. Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy egy természeténél fogva változékony sekély tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik, hanem azon is, képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani.

2026. június 20-án 19 órakor az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centiméterrel alatta van a 2022. szeptemberében mért, korábbi legkisebb vízállásnak (2022.09.23.). A nyári intenzív párolgási időszak azonban még előttünk áll, ezért számottevő csapadék és utánpótlás nélkül ez az új negatív rekord jó eséllyel rövid életű lesz. Ha a következő hónapokban az elmúlt száraz nyarakhoz hasonló, havi 6–8 centiméteres nettó vízszintcsökkenéssel számolunk, akkor ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat, tehát a „rekord” 20 cm-rel is megdőlhet. A látványos vízhiány miatt a közbeszéd elsősorban a kiszáradás, a vízpótlás és a turisztikai problémák körül forog, de a helyzet ennél jóval összetettebb.

A tó természetes működése ütközik a megszokott használattal

Dr. Boromisza Zsombor a Másfélfokon megjelent írásában arra emlékeztet, hogy a Velencei-tó természeténél fogva nem állandó vízszintű tó. Átlagos mélysége alig másfél méter, ezért különösen érzékenyen reagál a párolgásra és az időjárási szélsőségekre.

„Természetes vízforgalma alapján a Velencei-tó olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik”

­– írja.

A klímaváltozás miatt a kisvizes időszakok várhatóan gyakoribbá válnak, ezért a tó természetes dinamikájának megértése egyre fontosabb. Az egyre súlyosabb gondokat ugyanakkor nem önmagukban a tó jellegzetességei és a klímaváltozás hatásai okozzák, hanem az, hogy a Velencei-tó körül az elmúlt másfél évszázadban olyan vízgazdálkodási, partszabályozási és turisztikai fejlesztések valósultak meg, amelyek egy kiszámíthatóbb, állandóbb vízszintű üdülőtavat hoztak létre. A nyílt vízfelület, a strandok, a kikötők és a horgászhelyek sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé váltak. Emiatt az alacsony vízállás nemcsak természeti jelenségként, hanem társadalmi és gazdasági problémaként is jelentkezik.

Az alacsony vízállás ugyanakkor nem kizárólag veszteségekkel jár. Miközben valódi kockázatokat jelenthet a vízminőségre, a halállományra és az üdülési használatra, bizonyos természetes folyamatokat is felerősíthet. A 2021–2022-es alacsony vízállás idején bekövetkezett halpusztulásoknál például elsősorban nyílt vízi és idegenhonos halfajok érintettek, miközben a szabályozás előtti, mocsarasabb tókarakterhez jobban alkalmazkodó csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek. A mocsári növényzet terjedése, a természetes élőhelyek regenerációja, valamint több védett madárfaj kedvezőbb helyzete pedig azt mutatja, hogy a tó egyes részei ilyenkor közelebb kerülhetnek eredeti, természetközelibb állapotukhoz. Ezért nem pontos minden alacsony vízállást automatikusan ökológiai katasztrófaként értelmezni.

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát

A Velencei-tó jövőjéről szóló viták gyakran a vízpótlás körül forognak, ám ez önmagában nem jelent hosszú távú megoldást. Rövid távon szükség lehet vízgazdálkodási beavatkozásokra a legkritikusabb helyzetek kezelésére, de ha a cél kizárólag a korábban megszokott vízállás és tókép visszaállítása, akkor ugyanaz a probléma újra és újra előállhat.

A valódi megoldás az alkalmazkodás: a vízgyűjtő területeken – főként a talajban –  történő vízmegtartás erősítése, a parti élőhelyek helyreállítása, a partvédőművek felülvizsgálata, valamint olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések, amelyek figyelembe veszik a tó természetes változékonyságát. A tó korábbi szerepét, amint Dr. Boromisza Zsombor fogalmaz „nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani.”

A Velencei-tó jövőjének kulcskérdése ezért nem pusztán az, honnan lehetne több vizet szerezni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában egy természeténél fogva változékony tóhoz igazítani a használatunkat és a fejlesztési elképzeléseinket.

Teljes cikk a masfelfok.hu oldalán érhető el.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

A napokban nemcsak a magas hőmérséklet visel meg minket, de Budapesten és az ország számos pontján emelkedni kezd a talajközeli ózon koncentrációjának szintje is. Miért gond ez? Hogy jöhet létre – és mit tehetünk mi?

Ezeket a kérdéseket járja körül Másfélfokon megjelent írásában Varga Judit, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa.

Akkor mégsem véd minket az ózon?

Oszlassunk el rögtön egy látszólagos ellentmondást. Az ózon kétarcú anyag, a sztratoszférában, 15-25 km magasságban található ózonréteg valóban véd minket. Az ózonpajzs létfontosságú a földi élethez, mivel megóvja a légkör alsóbb rétegeit a Napból érkező, extrém energiájú ultrarövid sugaraktól.

Más a helyzet azonban, ha az ózonszint a talaj közelében emelkedik meg.

Miért tartsunk a talajközeli ózontól?

Az ózon igen erőteljes oxidáló, szúrós szagú, mérgező gáz. (A kellemes, ózondús levegő félreértelmezett irodalmi fordulat!) Rendkívüli reakcióképessége miatt veszélyes az ökoszisztémákra és az emberi szervezetre. A magas ózonszint irritálhatja a légutakat és a szemet, csökkentheti a tüdőfunkciót, valamint súlyosbíthatja a meglévő légzőszervi betegségeket és asztmás tüneteket. Mivel a nyári kánikulában, akár hőhullámokkal együtt fordul elő, így különösen veszélyes lehet a szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi betegséggel élők számára.

Az Európai Unióban a részecskeszennyezés után az ózon okozza a második legtöbb légszennyezéshez köthető idő előtti halálozást; 2023-ban becslések szerint 63 ezer ilyen haláleset kapcsolódott hozzá.

Az ózon nemcsak az emberekre, hanem a növényzetre is káros: lassíthatja a növekedést, terméskiesést okozhat, és hozzájárulhat az erdők pusztulásához. A sztómákon keresztül, azaz a növények levelén és lágy szárán található gázcserenyílásokon át jut be a növényekbe, melynek hatására a levél idő előtt öregszik, elszárad végül és lehull (levélnekrózis). 2022-ben az EU-ban csak a búzatermelésben 1,3 milliárd euró kárt okozott az ózonszennyezettség.

Na, de hogyan keletkezik egyáltalán?

Az ózon sajátossága, hogy nem közvetlenül kerül a levegőbe, hanem a légkörben keletkezik más szennyező anyagokból. Másodlagos szennyezőanyag.

Dióhéjban: a talajközeli ózon kialakulásához úgynevezett prekurzor anyagok – nitrogén-oxidok, szén-monoxid, metán és illékony szerves vegyületek – jelenléte, valamint erős napsugárzás és magasabb hőmérséklet szükséges. Keletkezésének komplex kémiáját napjainkban is vizsgálják. Jellemző, hogy a prekurzorok kibocsátásának helyétől akár ezer km távolságban alakulhat ki maga az ózonszennyezettség.

Szóval leginkább szélcsendes, napsütéses, forró nyári hétvégéken a kertvárosokban számíthatunk rá.

Érthető hát, hogy magas ózonkoncentráció elsősorban a nyári, napos időszakokban fordul elő. Az ózonszint jellemzően a délutáni órákban tetőzik, a napi maximum rendszerint 15 óra körül alakul ki.

Mivel a közlekedésből eredő nitrogén monoxid – megfelelő körülmények között – képes gyorsan elreagálni a légkörben lévő ózonnal, így a legmagasabb ózonszintek nem feltétlenül a nagyvárosok központjában jelentkeznek, ahol nagy a gépjárműforgalom; gyakran az agglomerációs és vidéki háttérterületek érintettebbek.

Megoldás – a prekurzorokat kell csökkenteni

Az ózonszennyezés csökkentése különösen nehéz, mert nincs olyan jelentős közvetlen kibocsátó forrás, amelynek korlátozásával önmagában megoldható lenne a probléma. Jelenleg ismert leghatékonyabb módja a prekurzor anyagok kibocsátásának összehangolt csökkentése.

A friss kibocsátási leltár is azt mutatja, hogy míg a nitrogén-oxidok fő kibocsátó forrása a közlekedés/szállítás, addig a nem-metán illékony szerves vegyületek (NMVOC) esetén már nem határozható meg kiugró forrás, egyenletesebben vesznek részt benne az érintett szektorok.

Nincs érdemi javulás, a klímaváltozás miatti erdőtüzek ronthatnak a helyzeten

Bár az ózon prekurzorainak kibocsátása az elmúlt években csökkent, az átlagos ózonszennyezettségben nem következett be érdemi javulás. Európában 2005 és 2023 között – a kibocsátások 35–50%-os csökkentése ellenére – az ózon háttérállomásokon mért éves átlagos koncentrációja még nőtt is (2%-kal), de az ózoncsúcsok is csak 9%-kal csökkentek.

Számíthatunk hát arra, hogy a nyári időszakban továbbra is előfordulhatnak a célértéket (akár a szmogriadó-küszöbértékeket is) meghaladó ózonkoncentrációk.

Az Iowai Egyetem friss kutatása ráadásul arra mutat rá, hogy a klímaváltozás miatt gyakoribbá váló erdőtüzek tovább nehezíthetik az ózonszennyezés visszaszorítását, mert ezek a természetes kibocsátások ellensúlyozhatják az emberi eredetű szennyezések csökkenését.

Hát akkor mit tegyünk?

Hogyan védekezzünk?

Szerencsére a kánikula, a hőség miatt alapból így járunk el, de íme, így védekezhetünk az ózonszennyezettség ellen:

• Kora reggel vagy késő este menjünk ki a levegőre, a déli, délutáni órákban minél kevesebb időt töltsünk a szabadban
• A kora reggeli vagy az éjszakai órákban szellőztessünk
• Még egészségesen is kerüljük a fokozott légzéssel járó tevékenységeket a szabadban – a nehéz fizikai munkát vagy az aktív testmozgást
• Erősítsük immunrendszerünket és igyunk sok folyadékot

Mit tehetünk a szennyezettség csökkentéséért?

• Csökkenthetjük a károsanyag kibocsátásunkat például a gépjárműhasználat mellőzésével
• Ne rakjunk tüzet, ne most bográcsozzunk, grillezzünk (akkor se, ha épp nem lenne tűzgyújtási tilalom)
• Kerüljük a szerves oldószerek kibocsátásával járó tevékenységeket (pl. festés, mázolás esetén keressünk vízbázisú alternatívát)

Honnan tudjuk, mekkora az aktuális szennyezettség?

• Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat hazánkban több mint 50 automata monitorállomáson méri az ózonszintet. A mérések adatai megtalálhatóak itt.
• Térképes előrejelzés a következő két nap légszennyezettségére:
• Európai kitekintések: European Air Quality Index és Copernicus előrejelzések

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!