Az Európai Unió és Magyarország 2050-re vállalta a klímasemlegesség elérését, de az ehhez szükséges legolcsóbb megoldások egy része nem az erőművekben, az iparban vagy a közlekedésben keresendő.

Kis András, Rácz Viktor, Szajkó Gabriella és Ungvári Gábor, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont munkatársainak modellezése szerint már a jelenlegi európai karbonárakhoz hasonló ösztönzők is alapvetően megváltoztathatnák a hazai fakitermelési döntéseket. Ha több fa maradna hosszabb ideig az erdőkben, egy jól kitalált karbonárazás 2050-ig mintegy 3,1 milliárd euróval csökkenthetné a magyar klímasemlegességi átmenet költségét.

Egy erdő kitermelése távolról nézve egyszerű gazdasági döntésnek tűnhet: érdemes-e most kivágni az állományt és értékesíteni a faanyagot, vagy jobb még éveken, akár évtizedeken át hagyni növekedni? Az erdő azonban közben szenet tárol, és minél tovább marad növekedésben, annál több szén-dioxidot vonhat ki a légkörből. A kitermelés időzítése ezért azt is befolyásolja, mekkora terhet kell más ágazatokban, esetenként jóval drágább beavatkozásokkal kezelni.

A szén értéke átírhatja a fakitermelési döntéseket

A REKK kutatói által kidolgozott FOX – Forest Carbon Sink Optimisation – modell a magyar erdők fafaj- és korszerkezetéből, területéből és növekedési sajátosságaiból indul ki. Azt vizsgálja, hogyan változna a fakitermelés optimális időpontja különböző szén-dioxid-árak mellett. Karbonösztönzők nélkül a döntést elsősorban a faanyagból várható bevétel és az erdőgazdálkodás költségei alakítják. Ha azonban a fákban megkötött többletszén pénzügyi értéket kap, a kitermelés elhalasztása bevételt jelenthet, míg a kivágással felszabaduló szén költségként jelenik meg.

A megfelelően kialakított ösztönzők így hosszabb vágási ciklusokat eredményezhetnének, több fa maradna tovább az erdőben, és jelentősen nőne a tárolt szén mennyisége. Ez nemcsak klímavédelmi, hanem nemzetgazdasági szempontból is kedvező lehet, mert ugyanakkora javulást a kibocsátási mérlegben az energiaszektorban csak jóval drágább beavatkozásokkal lehetne elérni.

Már mérsékelt ösztönzőkkel is jelentősen nőhet a szénmegkötés

A modellben 10 euró/tonna szén-dioxid-ár még alig változtatta meg a fakitermelési döntéseket, 20–30 euró körül azonban már érdemben nőtt a kitermelés elhalasztásának ösztönzőereje. Ötven eurós ár mellett 2050-re 164 millió tonnával több szén-dioxid maradhatna megkötve a magyar erdőkben, mint ösztönzők nélkül – ez az ország jelenlegi éves üvegházhatásúgáz-kibocsátásának nagyjából háromszorosa.

A jelenlegi európai kibocsátáskereskedelmi árakhoz hasonló ösztönzők mellett a magyar erdők évente 5–8 millió tonnával több szén-dioxidot köthetnének meg. Az erdőszektor teljes éves elnyelése így 9–13 millió tonnára nőhetne, ami a jelenlegi hazai nettó kibocsátás 14–20 százalékának felel meg.

A modell ugyanakkor nem pontos előrejelzés: nem számol új erdők telepítésével, a fafajösszetétel változásával, az aszály, a kórokozók és a fapusztulás hatásaival, illetve a holtfában és az erdei talajban tárolt szénnel. Elsősorban azt mutatja meg, mekkora többletmegkötést eredményezhetne a meglévő erdőkben a vágási ciklusok meghosszabbítása.

Az olcsóbb klímavédelem ökológiai nyereséget is hozhat

A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy az erdészeti többletmegkötés a viszonylag olcsó klímapolitikai lehetőségek közé tartozik. A modellezés szerint 100 euró/tonna alatti költséggel kínálhat többletelnyelést, miközben a klímasemlegességhez szükséges legdrágább energiaszektorbeli beavatkozások költsége ennek a többszöröse lehet. Az erdők bevonása 2050-ig mintegy 3,1 milliárd euró megtakarítást eredményezhetne, ami a jelenlegi egyévi központi költségvetés körülbelül 2,5 százaléka.

„A kutatás inkább arra mutat rá, hogy a klímapolitikai célok elérése jóval drágább lesz, ha az olcsó erdészeti szénmegkötési lehetőségeket mellőzzük”

– írják a szerzők a Másfélfokon megjelent cikkükben. Ez nem jelenti azt, hogy az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia alkalmazása, az elektrifikáció vagy az ipari kibocsátáscsökkentés megspórolható: az erdők elsősorban a legdrágább beavatkozások egy részét válthatják ki.

A hosszabb vágási ciklusok növelhetik az idősebb, összetettebb szerkezetű erdők arányát, ami a biodiverzitásnak és az ellenálló képességnek is kedvezhet. Ehhez azonban a szénmegkötési ösztönzőket össze kell hangolni az erdészeti és természetvédelmi szabályokkal, hogy a gyorsan növő ültetvények ne kerüljenek automatikusan előnybe az őshonos, változatosabb erdőkkel szemben. A közvetlen szén-dioxid-díj mellett más szakpolitikai eszközök is ösztönözhetik a kitermelés elhalasztását, de rendezni kell az erdőgazdálkodók kieső bevételeinek kompenzációját is.

A teljes cikk elolvasható a masfelfok.hu oldalan.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül.

Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint sokszorosan alábecsültük a klímaváltozás miatt erősödő aszályok negatív gazdasági hatásait az elmúlt években. Ennek egyik oka, hogy a szélsőséges események gazdasági hatásait gyakran csak az esemény időszakára, például egyetlen aszályos nyári időszakra számítják ki, miközben annak többéves negatív hatásai is lehetnek. Az új kutatások során vizsgált európai aszályok esetében azonban a károk jóval tovább tartanak annál, mint ameddig maga az aszály fennáll, mivel a gazdasági veszteségek az azt követő években is felhalmozódnak.

Egy aszály az egy főre jutó GDP növekedését azonnal visszaveti, de a legnagyobb veszteségek az ezt követő hat évben jelentkeznek, és összességében nagyjából 1 százalékpontnyi növekedés marad el ezen időszak alatt. Itt gondolhatunk például arra, hogy beruházások maradhatnak el egyes szektorokban az aszály miatt, vagy hogy az élelmiszerek árának az alacsony termés miatti emelkedése gyakran nem az aszály évében, hanem a következő év első felében érezhetőek a legerősebben, ahogy a szűkös készletek fogynak. Ez az áremelkedés aztán továbbgyűrűzik az élet minden területén, más ágazatokban is veszteségeket okozva. Ez azt is jelenti, hogy a korábbi, csak a közvetlen károkat számba vevő becslések nem feltétlenül mutatják meg egy aszály teljes gazdasági árát.

A mezőgazdaság talpra áll, a veszteség tovább él

Összehasonlításképpen, az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) adatai alapján 1980 és 2020 között a szélsőséges időjárási események hivatalosan becsült gazdasági kára az EEA 32 tagállamában 450-520 milliárd euró volt. Új kutatások szerint azonban már csak az aszályok esetében a tényleges gazdasági hatás ennél nagyobb lehet, ha az eseményt követő éveket is figyelembe vesszük. Európában ennek különösen jól látható példája a 2015 és 2018 közötti aszályos időszak, amelyet a tanulmány Európa egyik legsúlyosabb, több évszázad óta tapasztalt aszályos időszakaként ír le. A kutatók becslése szerint ez a többéves esemény önmagában mintegy 439 milliárd euróba került és az EU 27 tagállamában, valamint az Egyesült Királyságban 2,72 százalékponttal csökkentette az egy főre jutó GDP növekedését. A beruházások több mint 12 százalékkal estek vissza, és az aszályok miatt becslések szerint mintegy 5,8 millió munkahely szűnt meg, vagy nem jött létre.

A kutatás azt is megmutatja, hogy az aszály nem minden gazdasági ágazatot érint ugyanúgy. A mezőgazdaság szenvedi el a legnagyobb azonnali veszteséget, de itt a gazdaság viszonylag gyorsabban képes alkalmazkodni: a kutatók szerint az ágazat két-három év alatt részben helyreállhat a biztosítások, az árak alkalmazkodása és a termesztett növények megváltoztatása révén. Hosszabb ideig tartó károkat okoz viszont az építőipar és a feldolgozóipar számára, amelyekben a veszteségek még évekkel az aszály kezdete után is fennmaradhatnak, sőt fokozódhatnak.

Különösen sérülékenyek a beruházások: a vállalatok az aszály után is elhalaszthatják vagy csökkenthetik beruházásaikat, ami magasabb tőkeköltséghez és kisebb termelő beruházásokhoz vezethet. Ez azért fontos, mert egy többéves aszály így nem egyszerűen egy adott év terméskiesését vagy ipari visszaesését okozza, hanem a következő évek gazdasági teljesítményére is hatással lehet. A különböző ágazatok veszteségei ráadásul összeadódhatnak: miközben a mezőgazdaság már kezd talpra állni, az építőiparban és a feldolgozóiparban még mindig jelentkezhetnek az aszály korábbi hatásai.

A felmelegedéssel gyorsan nő az aszályok ára

Egy 2 Celsius-fokkal melegebb világban ugyanennek az aszálynak a gazdasági hatása eközben már csaknem kétszer akkora lenne: a GDP-re gyakorolt hatás 5,21 százalékpont lenne, a teljes kár pedig körülbelül 760 milliárd euróra emelkedne, miközben mintegy 10,8 millió munkahelyet érintene. Ez a lehetőség már csak azért is sokkal könnyebben megvalósulhat, mert az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) legfrissebb jelentése szerint a jelenlegi kibocsátási trendek alapján meg fogjuk haladni a Párizsi Megállapodás által kitűzött 1,5°C-os melegedést, és valószínűleg el fogjuk érni a 2°C-ot is.

Mindez az alkalmazkodás korlátaira is felhívja a figyelmet. Az olyan eszközök, mint a víztározók, a biztosítások vagy a termesztett növényfajták megváltoztatása képesek mérsékelni a veszteségeket, de hatékonyságuk nem korlátlan. Minél tovább tart egy aszály, annál inkább felhalmozódnak a gazdasági következmények, ezért azok a régiók sem tekinthetők hosszú távon biztonságosnak, amelyek a jelenlegi éghajlati viszonyok között jól alkalmazkodtak az aszályhoz. A kutatás egyik lényeges megállapítása éppen az, hogy a jelenlegi éghajlatra kialakított alkalmazkodási intézkedések egy 2 Celsius-fokkal melegebb világban már nem feltétlenül lennének elegendők. Fontos tehát látni, hogy a klímaváltozás nem csak több aszályt és nagyobb károkat okoz, hanem a gazdasági veszteségek időben egyre inkább elnyúlhatnak, a felmelegedéssel gyorsan növekedhetnek és ágazatokon keresztül továbbgyűrűző hatással lehetnek az élelmezés- és az energiabiztonságunkra.

Ilyen előrejelzések mellett érdemes újragondolnunk a zöld átállás költségeit is; egyes számítások szerint a klímacélok elérése összességében pénzben kifejezhető hasznot is hajt a társadalomnak. Az elkerült veszteségek, az elért előnyök és a többlet beruházási és működési költségek vizsgálata alapján uniós szinten a pénzben kifejezett előnyök mindenképpen felülmúlják a költségeket, méghozzá tagállamtól függően 1,4–4-szeres mértékben. Magyarország esetén a számítások alapján az összes haszon 2,9-szerese az összes költségnek.

A szélsőséges időjárási események valódi gazdasági költségének megértéséhez tehát már nem elég egy-egy negatív esemény, mint egy aszályos időszak közvetlen kárát kiszámítani; azt is figyelembe kell venni, hogy mi történik a gazdasággal a következő években és mi milyen ára lesz annak, ha nem teszünk semmit a klímaváltozás megfékezése érdekében.

A teljes cikk a masfelfok.hu oldalán olvasható.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tíz év alatt több mint négyszeresére nőtt a háztartások hűtési, és több mint ötszörösére a fűtési célú villamosenergia-felhasználása, miközben teljes energiafogyasztásuk 16 százalékkal csökkent.

A változás azonban még nem jelent valódi fordulatot: 2024-ben a földgáz továbbra is a háztartási energiafelhasználás 46 százalékát, a fűtésnek pedig több mint felét adta. Fehér Kinga és Perger András, az Energiaklub szakértői a Másfélfokon megjelent elemzésükben azt mutatják be, hogyan indult el a háztartások lassú elektrifikációja, miért maradt fenn a gázfüggés, és mi kellene ahhoz, hogy a fogyasztás csökkenése tartós szerkezeti átalakulássá váljon.

A Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatal 2015–2024 közötti adatai alapján a háztartások teljes energiafelhasználása egy évtized alatt 16 százalékkal csökkent. Első pillantásra ez jelentős előrelépésnek tűnik, a részletek azonban árnyalják a képet. A visszaesést elsősorban nem átfogó energiahatékonysági programok magyarázzák, hanem a 2022-es energiaár-emelés nyomán visszafogott fogyasztás és az enyhébb telek. A felhasználási célok közül érdemben csak a fűtés energiaigénye csökkent: 2015 és 2024 között mintegy 15 százalékkal.

A fűtés hajtja az elektrifikációt

Eközben az áram szerepe látványosan nőtt. A hűtésre fordított villamos energia 2015-höz képest több mint négyszeresére emelkedett, ami összefügg a légkondicionálók gyors terjedésével: a lakások több mint negyedében van már klímaberendezés. A gyakoribbá és erősebbé váló hőhullámok miatt a hűtési igény várhatóan tovább nő, ami a villamosenergia-rendszer terhelését is növeli. A háztartási napelemek nappal részben képesek fedezni ezt az igényt, este azonban, amikor a lakások még melegek, de a napelemes termelés már visszaesett, megmarad a rendszerterhelési probléma.

Az elektrifikáció igazi motorja ugyanakkor nem a hűtés, hanem a fűtés: a fűtési célú áramfelhasználás alacsony bázisról több mint ötszörösére nőtt. A háztartási áramfogyasztás növekményének mintegy 80 százaléka a fűtéshez, további nagyjából 10-10 százaléka a hűtéshez és a főzéshez köthető. Ebben szerepet játszhatott az áramalapú fűtés, a fűtésre is használható klímák és a H-tarifával ösztönzött hőszivattyúk terjedése. A világítás és az elektromos készülékek fogyasztása ezzel szemben lényegében stagnált: a készülékek számának növekedését nagyrészt ellensúlyozta javuló energiahatékonyságuk.

Csökkent a fogyasztás, a gázfüggés megmaradt

A változás iránya tehát látszik, de a fosszilis energiahordozók kiváltása még messze nem történt meg. A fűtés 2024-ben továbbra is a háztartások teljes energiafelhasználásának közel 70 százalékát adta, ezen belül pedig 53 százalékos részesedéssel a földgáz maradt meghatározó. A fűtési célú gázfelhasználás 2022 után ugyan látványosan csökkent, 2024-ben még mindig a 2015-ös szint mintegy 92 százalékán állt.

Más energiahordozóknál nagyobb visszaesés történt: a leginkább PB-gázzal azonosítható kőolajtermékek felhasználása mintegy 20 százalékkal csökkent, a széné pedig tíz év alatt a negyedére esett. Ugyanakkor a megújulók – ebben a statisztikában döntően a tűzifa – felhasználása is 30 százalékkal mérséklődött. Ez a szilárd tüzelés levegőminőségi és ökológiai következményei miatt kedvező folyamatnak látszik, de az okok nem egyértelműek: technológiaváltás és demográfiai változás mellett az alulfűtés, illetve a statisztikákban nem látható tüzelőanyagok használata is szerepet játszhatott.

Az épületek energiaigényét kell csökkenteni

Az Energiaklub szakértői szerint a tartós szerkezeti változás kulcsa az épületek energiaigényének csökkentése. A rezsicsökkentéssel mesterségesen alacsonyan tartott energiaárak rontották a szigetelés, a nyílászárócsere és a fűtéskorszerűsítés megtérülését, ezért ezek a beruházások gyakran elmaradtak vagy későbbre tolódtak. Ennek következménye ma is látszik: a magyar lakásállomány energiaigénye bőven az uniós átlag felett van, a fűtés jelentős részben továbbra is földgázra épül, miközben a háztartások kiszolgáltatottak maradnak az energiaáraknak és a hőhullámoknak is.

A rezsikérdés szociális alapú rendezése mellett ezért épületszigetelésre, nyílászárócserére, korszerű fűtési rendszerekre, megújuló energiára és passzív hűtési-fűtési megoldásokra, valamint „okos”, dinamikus árazásra lenne szükség. Mindezt hosszú távon kiszámítható állami támogatási programoknak és stabil szabályozásnak kellene kísérnie. Így folytatódhat úgy az elektrifikáció, hogy közben a fosszilis energia valóban visszaszoruljon, anélkül, hogy indokolatlanul nőne a villamosenergia-hálózat terhelése vagy mélyülnének a társadalmi különbségek.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!