Zöld
Szuperzöld projektben vetik be a Schneider Electric megoldását
Mikroalgákat vet be a Brilliant Planet a légkörben lévő szén kivonására, a Schneider Eletric által fejlesztett alkalmazás is támogatja a kezdeményezés sikerét.
A módszert kikísérletező cég most azon dolgozik, hogy szélesebb körben is elterjedjen a megoldás. A szén-dioxid-megkötési technológiáknak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben van jelentős szerepe.
Fontos fázisához érkezett a Brilliant Planet klímavédelmet szolgáló programja, 8 évnyi kutatás-fejlesztés és négy évig tartó kísérlet után arra készülnek, hogy világszerte elterjesztik különleges módszerüket a légkörben lévő szén kivonására. A társaság fejlesztésének lényege, hogy tengerparti területeken hatalmas mikroalga telepeket hoznak létre, amelyek tartós, megfizethető és igen hatékony megoldást kínálnak erre a célra. A három hektáros marokkói létesítményükben végzett kísérletek eredményei azt mutatják, hogy ezek az algatelepek akár 30-szor annyi szenet képesek kivonni a légkörből, mint ugyanakkora méretű erdő. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint a szén-dioxid-megkötési technológiák az éghajlatváltozás elleni küzdelem kulcsfontosságú részét képezik.
A szén-dioxid-kivonási folyamathoz rendkívül rugalmas és hatékony vezérlőrendszerre van szükség, amely szükség szerint könnyen skálázható. A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a Platinum Electrical Engineeringgel együttműködve az EcoStruxure Automation Expert megoldást üzemelte be, ami a világ első szoftverközpontú, univerzális automatizálási rendszere. Az AVEVA System Platform és az AVEVA Insight mellett a műveletek teljes átláthatóságát és ellenőrzését biztosítja.
„Ahhoz, hogy a megfelelő ütemben tudjuk elterjeszteni ezt a megoldást a világon, skálázhatónak kell lennie, amihez moduláris kialakításra van szükség. A Schneider Electric és a Platinum Electrical Engineering megoldása lehetővé teszi ezt számunkra, így hatékonyabban tudjuk kihasználni az erőforrásokat, miközben drasztikus javulást tapasztalunk a felügyelet területén. Reméljük, hogy ez a rendszer megalapozza a további terjeszkedést az elkövetkező években”
– mondta el Adam Taylor, a Brilliant Planet vezérigazgatója.
Átfogó automatizálás
A hagyományos ipari automatizálási rendszerek zártak és hardvervezéreltek, ezáltal megnehezíthetik és költségessé tehetik a különböző márkájú új technológiák integrálását a hatékonyság növelésére törekvő szervezetek számára. Az EcoStruxure Automation Expert egy univerzális automatizálási megoldás, amely az IEC 61499 átjárhatósági szabványon alapul, ezért könnyen integrálható új vagy meglévő, harmadik féltől származó berendezésekkel, és könnyedén skálázható a Brilliant Planet új telephelyein világszerte.
„Az EcoStruxure Automation Expert használatával jelentősen csökkenthetjük a Brilliant Planet egyes telephelyein a vezérlőszoftver integrálására és tesztelésére fordított időt. A szabványosított alkalmazásnak köszönhetően egyszerű a hibaelhárítás és a folyamatok ügyfélspecifikus igényekhez való igazítása, valamint egy teljes, testreszabott, mégis skálázható rendszer szállítása”
– mutatott rá Stephen Maltby, a Platinum Electrical Engineering ügyvezető igazgatója.
„Ahhoz, hogy megvalósíthassuk a fenntarthatóságra és a következő generációs ipari automatizálásra irányuló küldetésünket, megbízható stratégiai partnerekre és értékes ügyfelek hálózatára van szükségünk, és ez a projekt mindkét törekvésünket támogatja. A Brilliant Planet a technológiánkat arra használja, hogy fenntartható megoldásokat kínáljon a klímaváltozás kihívásaira, a Platinum Electrical Engineering pedig hatékony és skálázható rendszert biztosít ehhez”
– hangsúlyozta Sanjith Singh, a Schneider Electric „Software Centric Automation” területért felelős alelnöke.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala.
A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
Első pillantásra hatékonynak tűnhet, ha minél kisebb területen, minél gyorsabban nevelnek fel minél több állatot. Az intenzív rendszer azonban nemcsak húst, tejet vagy tojást állít elő nagy koncentrációban, hanem ugyanígy sűríti az antibiotikumok használatát, a keletkező trágyát és a járványkockázatot is. Ha ezeket a következményeket is beleszámítjuk, már korántsem egyértelmű, hogy a gyengébb állatjólét jelenti a fenntarthatóbb megoldást.
A magyarok többsége szigorúbb szabályokat támogat
Az étkezés 2024-ben egy átlagos uniós állampolgár környezeti terhelésének közel feléért felelt, az állati eredetű termékeknek, különösen a húsnak pedig kiemelkedő szerepük volt ebben. Az állattenyésztés ugyanakkor az egyik legsúlyosabb állatjóléti problémát is jelenti.
Ezt érzékelteti egy ezerfős brit kutatás is, amelyben kilenc, széles körben alkalmazott állattartási gyakorlatról kérdezték meg az embereket. A vizsgált eljárások között szerepelt a hím naposcsibék élve ledarálása, az újszülött malacok fogainak eltávolítása, valamint a sertések olyan szűk ketrecekben tartása, amelyekben megfordulni sem tudnak. A megkérdezettek mind a kilenc gyakorlatot elsöprő arányban elfogadhatatlannak minősítették, ami jelentős különbséget jelez a társadalmi elvárások és az állattenyésztésben ma is alkalmazott eljárások között.
Egy 2025-ös, ugyancsak ezerfős magyar közvélemény-kutatásban a válaszadók 56 százaléka támogatta a fajspecifikus uniós előírásokat, 75 százalékuk javítaná a brojlercsirkék életkörülményeit, 77 százalékuk pedig az EU-n kívülről behozott állati termékeknél is megkövetelné az uniós tartási szabályokat. A társadalmi elvárás tehát egyértelmű: az állatjóléti normák megújítására, szigorú ellenőrzésére és betartatására van szükség. Egy demokratikus társadalomban pedig erre reagálnia kell a politikai döntéshozóknak.
A nagyüzemi tartás három rejtett költsége
Világszerte az antibiotikumok mintegy 70 százalékát a nagyipari állattenyésztésben használják fel. Ez hozzájárulhat az antimikrobiális rezisztencia kialakulásához, vagyis ahhoz, hogy a baktériumok ellenállóvá váljanak az emberi gyógyításban is nélkülözhetetlen gyógyszerekkel szemben. Egy idézett kutatás szerint az ágazat antibiotikum-felhasználása 2010 és 2030 között 67 százalékkal nőhet. A lassabban növő, egészségesebb csirkefajták ugyanakkor kevesebb antibiotikumot igényelnek, miközben lényegesen kevesebbet is szenvednek.
A nagy állatlétszámú telepeken a trágya is erőforrásból környezeti teherré válhat. Erjedése metánt bocsát ki, túlzott kijuttatása pedig szennyezheti a talajt és a vizeket, miközben kórokozókat és antibiotikum-maradványokat juttathat a környezetbe. Magyarországon is mindennapi probléma a nagy mennyiségű trágya elhelyezése; 2024-ben például Budaörstől a Hajógyári-szigetig érzékelhető bűzterhelést okozott a mezőgazdasági területekre kijuttatott baromfitrágya.
A zsúfoltság a fertőzések terjedésének is kedvez. Az Európai Unióban 2026 márciusa és májusa között 2,4 millió tojótyúkot érintett a madárinfluenza, de az állatoknak mindössze 0,17 százaléka rendelkezett szabadtéri hozzáféréssel, miközben az uniós tojótyúkok 23 százaléka él szabad tartásban vagy ökológiai rendszerben. Ez arra utal, hogy elsősorban nem a vadmadarakkal való érintkezés, hanem a zárt, nagy létszámú állományok sérülékenysége a meghatározó.
A nagyobb állatjólét a fenntarthatóság része
A nagyüzemi telepek
„nemcsak húst, tejet vagy tojást állítanak elő nagy koncentrációban. Ugyanígy koncentrálják az antibiotikumok használatát, a keletkező trágyát és az állatbetegségek terjedésének kockázatát is”
– írja Berezvai Zombor a Másfélfokon megjelent cikkében.
A szabadabb, az állatok természetes viselkedésének nagyobb teret engedő tartás csökkentheti az antibiotikum-felhasználást és a trágyaterhelés koncentrációját, miközben ellenállóbbá teheti az állományokat a betegségekkel szemben. A magasabb állatjólét nem minden környezeti mutatót javít automatikusan, de a rendszerek összehasonlításakor a terület- és takarmányigény mellett az egészségügyi, járványügyi és környezeti károkat is számításba kell venni.
Forrás: masfelfok.hu
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Jöhetnek a papírpalackok
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás.
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
Ezzel párhuzamosan, számos piacon szigorodnak a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) szabályok, amelyek szerint a vállalatoknak fizetniük kell csomagolásuk környezeti hatásaiért; – a nehéz anyagok, mint az üveg, ebben a rendszerben az egyik legköltségesebb kategóriának számítanak.
Továbbá a kiskereskedők és a vásárlók is egyre jobban odafigyelnek arra, hogy egy-egy termék milyen karbonlábnyommal kerül a polcokra. Az alkoholtartalmú italok márpedig a bolti csomagolások összes környezeti hatásának mintegy harmadáért felelősek, döntően az üvegpalackok miatt. A fiatal Z és Y generációk ezeket ráadásul egyre inkább a klímavédelmi tétlenség jelképének, nem pedig minőségi jegynek tekintik, ezért a csomagolás a márkák látványos eszköze lehet a klímatudatosság kommunikálására is.
Könnyű, környezetbarát és ipari méretekben gyártható
Erre a kihívásra ad megoldást a brit Frugalpac. A vállalat száz százalékban újrahasznosított kartonpapírból készülő Frugal Bottle palackjai jelenleg az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható papírpalackok a piacon. Ez a csomagolás az átlagos, majdnem fél kilós 750 ml-es palack súlyát 100 gramm alá csökkenti, miközben 76 százalékkal alacsonyabb a víz-, és 84 százalékkal kisebb a karbonlábnyoma egy-egy terméknek.
A cég első gépeivel 2020 óta már 4 millió ilyen papírpalack készült, amelyek közel 1400 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását tették lehetővé. A berendezés új generációját pedig már úgy tervezték, hogy kiküszöbölje a globális sorozatgyártás eddigi akadályait is: elődeinél gyorsabb, skálázhatóbb és megbízhatóbb megoldást nyújt.
Az új gépsor a korábbi kapacitás több mint ötszörösével üzemel, és évente mintegy 14 millió papírpalack előállítására képes. Ennek a rendszernek a központi technológiai platformját, az automatizálási architektúrát, a hajtásokat és az adatátláthatósági rendszereket a Siemens szállította.
A papírpalackba csomagolt borok, szeszes italok és olajok már több áruházlánc polcain megtalálhatóak Nagy-Britanniában és Németországban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is. Egyes partnerek a saját telephelyükön végzik a papírpalackok gyártását, így az üres üvegpalackok szállításából eredő karbonkibocsátás is megspórolható.
A technológia július közepén, Manchesterben, a Transform 2026 konferencián is megtekinthető lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Valós idejű egyedfelismerés a természetvédelem szolgálatában
Új fejlesztés teszi lehetővé az állatok azonosítását drónokról is. Gyors, pontos és terepi alkalmazásra is alkalmas egyedfelismerő algoritmust fejlesztettek az ELTE biofizikusai.
Az MTA–ELTE „Lendület” Kollektív Viselkedés Kutatócsoport, a Max-Planck Kutatóintézet és a Stuttgarti Egyetem együttműködésében született RAPID rendszer képes valós időben azonosítani mintázott állatok egyedeit akár drónokról is. Az új módszer jelentős előrelépést jelent az egyedi viselkedés vizsgálata és a természetvédelmi monitorozás területén.
Az állatok egyedi azonosítása kulcsfontosságú feladat az ökológia és a viselkedéskutatás területén, ugyanakkor a terepi megfigyelések során hosszú ideig csak szakértők manuális munkájára lehetett támaszkodni. A mesterséges intelligencia és a számítógépes látás fejlődésével azonban lehetővé vált, hogy ezt a feladatot automatizált rendszerek végezzék el. A jelenlegi megoldások többsége ugyan nagy pontosságot ér el, de gyakran nem alkalmas valós idejű működésre vagy terepi, korlátozott kapacitású eszközökön való alkalmazásra. Erre a kihívásra ad választ a RAPID (Real-time Animal Pattern re-Identification on edge Devices) nevű új algoritmus, amelyet Zábó András és Nagy Máté, az MTA–ELTE „Lendület” Kollektív Viselkedés Kutatócsoport munkatársai, valamint Aamir Ahmad, a Max Planck Intézet és a Stuttgarti Egyetem kutatója fejlesztett.
A RAPID különlegessége, hogy képes valós időben működni: egy hagyományos számítógépen másodpercenként 40–60, míg kisebb, beágyazott eszközökön – például drónokon – akár 10 egyed azonosítására is képes. Ez azt jelenti, hogy a rendszer nemcsak utólagos képfeldolgozásra használható, hanem valós időben történő megfigyelések során is, például autonóm drónrendszerek részeként.
Az algoritmus működésének alapja a mintázott állatok egyedi megjelenése: a zebrák csíkjai, a zsiráfok foltjai vagy a jaguárok mintázatai egyedenként különböznek, hasonlóan az emberi ujjlenyomatokhoz. A RAPID ezeket a vizuális jellegzetességeket elemzi, és egy korábban felépített adatbázishoz hasonlítja, így azonosítja az adott egyedet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hűs menedék vagy látszatmegoldás? – Az irodai munkavégzés láthatatlan nyári veszélyei
-
Gazdaság2 hét ago
Szintet lép a hálózati kapacitás kihasználása – összefogott a Schneider Electric és a Kraken
-
Ipar2 hét ago
Ellenállóbb áramhálózati működés
-
Ipar2 hét ago
24 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez a második negyedévben
-
Tippek2 hét ago
Guruló szabadság: így közlekedjünk bérelt autóval a nyaralás alatt
-
Ipar2 hét ago
Egyre több fogyasztó fordul a Békéltető Testületekhez
-
Zöld2 hét ago
Jöhetnek a papírpalackok
-
Egészség1 hét ago
A puffadás hátterében gyakran a bélmikrobiom áll





