Zöld
2 millió fának keres helyet a 10 millió Fa
1 fő – 1 fa! – négy éve ezzel az üzenettel indult a 10 millió Fa közösség, mely azóta több százezer fát és cserjét ültetett és tartott életben.
Az alapítványt is létrehozó 10 millió Fa országos közösség folyamatosan keresi az önkénteseket és a pénzforrásokat, de az idei ültetési szezonra szerencsére eljutottak odáig, hogy már földterületekre is szükségük van az ültetésre. Alapítvány lévén azonban nem tulajdonolhatják azokat, hanem csak be szeretnék ültetni!
Idén már mindannyian a saját bőrünkön érezhetjük, hogy a klímaválság megérkezett: a szélsőségek egyre gyakoribbak és az sem titok, hogy elértük a kritikus másfél fokot is, ami szintén nem sok jóval kecsegtet. Sejtéseink vannak, de pontos fogalmunk nincs arról, hogy mi várhat hosszútávon az emberiségre – hívja fel a figyelmet a 2 millió fának keresünk helyet című cikkében a 10 millió Fa.
Fát ültetni muszáj!
Bojár Iván András, a közösség vezetője egyben azonban biztos: ültetni muszáj, hiszen ültetni minden körülmények között érdemes! Kiemelte, hogy az évek során már megtanulták hogyan kell jól ültetni, és jól éltetni is, hiszen ezen az égövön még évekig óvni, gondozni kell csemetéket, hogy életerős fává terebélyesedhessenek. Az elmúlt években az időjárástól kaptak hideget és meleget egyaránt: megtapasztaltak egy rendkívül aszályos nyarat, míg idén egy szinte szélsőségesen csapadékdús esős nyárban kellett a túlélést biztosítaniuk az elültetett facsemetéknek.
A közösség a fentiek alapján négy nélkülözhetetlen összetevőre szűkítette a faültetéshez szükséges elemeket:
- ültető emberekre
- facsemetékre, a facsemetékhez legtöbbször
- pénzre, de mindenek felett
- földterületre!
Föld nélkül nem lehet fát ültetni
Az első két összetevő már folyamatosan rendelkezésre áll, vannak tettre kész önkéntesek, civilek, akik napról napra hajlandók tenni környezetük zöldítéséért. Az évek során egy alapítványt is létrehozó 10 millió Fa közösség olyan beszerzési forrásokat épített ki, amik folyamatosan biztosítják az őshonos, Magyarország klímáján legnagyobb eséllyel megeredő fiatal facsemetéket a 10 millió Fa számára. Természetesen sosem elég a segítő kéz és anyagi források gyűjtése is folyamatos, az Alapítvány azonban nem rendelkezhet földtulajdonnal, ami – nem nehéz belátni – elmaradhatatlan lételeme a faültetéseknek.
Akár már két hektáron is ültet erdőt a 10 millió Fa
Most 2 millió fának keres helyet a közösség, ami az erdősítés szakmailag elfogadott szabályai szerint nagyjából összesen 250 hektáron ültethető el. Helyet, helyszíneket, lehetőségeket keres tehát a szervezet, ahol az erdősítés szakmai módszertanát betartva, egy ősszefüggő erdőt telepíthet az elkövetkező generációk javára akár már 2 hektáron is.
Az első felhívás után már érkeztek is felajánlások az Alapítvány tevékenységét közelről figyelő szimpatizánsoktól. A sikeren felbuzdulva most szélesebb körben is kampányol a 10 millió Fa, a cél az azonnali cselekvés, hogy egy élhető bolygót adhassunk át az elkövetkezendő generációknak.
Ha van erdősítésre alkalmas földterülete a 10 millió Fa Alapítvány minden segítséget megad egy életerős, zöldellő rengeteg kialakításához.
Az alapítvány a 10milliofa@10milliofa.hu e-mail címen várja a megkereséseket – minden javasolt területet megvizsgálnak szakértőikkel.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját: 2024-ben sikerült elültetniük 100 000 fát szerte az országban a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából. „Emeljük a tétet, ugyanis jövőre legalább ennyi csemetét szeretnénk kiosztani március elsején a hozzánk csatlakozóknak.
Viszont ahhoz, hogy ezek a fácskák valóban szárba szökkenhessenek már idén meg kell rendelnünk őket” – mondta el a 10 millió Fa főkoordinátora, Hervai Franciska.
A 10 millió Fa 2019-ben indult el azzal a céllal, hogy minden magyar ember nevében ültessenek egy fát – azaz 10 milliót. Azóta több száz település, iskolák, cégek, civil közösségek és magánszemélyek összefogásával már a 497 185 fát és cserjét ültettek el országszerte, sőt volt ültetésük Erdélyben is. A klímakatasztrófa enyhítésére hazánkban új alapokra kell helyezni az erdővédelmet, hogy valóban, az ökológiailag legértékesebb, emberi tevékenységtől mentes őserdők is teret kaphassanak. Továbbá az erdős területek nagyságát is legalább harmadával meg kell növelni
Nemcsak fákat, gondolatokat is ültetünk!
10 millió Fa közösség a nevében foglalt cél érdekében parkfákat ültet, erdősít és Miyawaki-erdőket telepít, de itt nem áll meg. Ahogyan a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András fogalmaz: „Nemcsak fákat, gondolatokat is ültetünk!”. Hiszen egy fának az elültetése szakrális élményt jelent sokak számára, így válhatnak egyre többen a fák barátaivá”.
Nemzeti Faültetés Napja – az összefogás ünnepe
2023 őszén új fejezet nyílt a 10 millió Fa missziójában: meghirdették az első Nemzeti Faültetés Napja ültetési ünnepet, amelyhez bárki csatlakozhatott. Az akció során:
- közel 100 000 fát ültettek el egyetlen nap alatt,
- több mint 12 000 önkéntes csatlakozott,
- 290 helyszínen zajlottak faültetések szerte az országban,
- 46 vállalkozás is aktívan részt vett és anyagilag hozzájárult az eseményhez.
Ez a nap megmutatta, hogy a magyar társadalomban ott él a természet iránti felelősség és tenni akarás. Iskolások, családok, cégvezetők és nyugdíjasok egyaránt ásót ragadtak, és együtt formálták a jövőt.
Pár kattintással egy zöldebb jövőért
Az adó 1%-ának felajánlása talán az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy bárki részt vegyen a 10 millió Fa munkájában. Az ebből befolyó összegből a 10 millió Fa mozgalom nemcsak facsemetéket vásárol, hanem biztosítani tudja azok szállítását, elültetését a Nemzeti Faültetés Napjára, mely 2026-ban március 1-jére esik.
Az 1%-os kampány kulcsfontosságú a 2026-os ültetések előkészítésében – mondta el Hervai Franciska. „100 000 facsemetét tervezünk kiosztani a hozzánk csatlakozó magánszemélyek között a Nemzeti Faültetés Napján, amiket már az idei év során meg kell rendelnünk. Emellé várjuk további cégek jelentkezését, hogy meg tudjuk többszörözni hatásunkat!” – emelte ki a 10 millió Fa főkoordinátora.
Egy fa nem csinál erdőt – de közösen igen! 🌳 🌳 🌳
Ajánld fel te is az adód 1%-át ma, hogy jövőre többezer új fa nőhessen az égig!
Adószám: 19225294-1-42 | 10 millió Fa
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Új, innovatív növényvédőszer csomagolás a Syngentától
A Syngenta 2019-ben csatlakozott ahhoz a széleskörű iparági összefogáshoz, mely célul tűzte ki a zárt áttöltő rendszerek (CTS) létrehozását az európai piacon 2030-ig.
A CTS easyconnect rendszer – négy európai országban zajlott sikeres tesztidőszak után – immár több mint 20 európai országban elérhető.
Az easyconnect rendszer két részből áll: az egyedi – tartályra szerelhető – csavarkupakból, valamint a csatlakozóból. A CTS elterjedése valódi előnyökkel jár a felhasználók és a környezet számára, mivel akár több mint 90%-kal csökkenti a kezelők kitettségét, a kiömlés és a pontszerű szennyeződés kockázatát és jelentősen lerövidíti a permetezőtartály feltöltési idejét is. További előnyt jelent a beépített öblítő rendszer is, amellyel a csomagolás könnyebben tisztítható és öblíthető.
A zárt áttöltési rendszer térhódítása előre mozdította a csomagolóanyagok továbbfejlesztését is. A Syngenta új, innovatív folyékony növényvédőszer csomagolása, az Evopac™ kompatibilis a CTS easyconnect-tel és a felhasználók számára praktikus és biztonságos használatot tesz lehetővé. Az új csomagolást a Syngenta a termelőkkel közösen fejlesztette ki.
Az Evopac™ tervezésekor a felhasználói biztonság iránti igény maximális kielégítésére törekedtek a fejlesztők.
Az új Evopac™ csomagolás számos hasznos tulajdonsággal és használat közbeni előnnyel rendelkezik:
- Az Evopac™ kanna nyakrésze a középpontban van, vállának új kialakításával pedig elkerülhető a letapadás, a kiöntés pedig gyorsabb és biztonságosabb. A csomagolás felülete sima és kevésbé bordázott, a jobb kiöblíthetőség érdekében.
- A csomagolótartály stabilan tartható, a forgatható fogantyú megkönnyíti a fejjel lefelé történő átforgatást és a kezelést a jobb- és balkezes felhasználók számára egyaránt.
- A kanna áttetsző, a csomagolóanyagban maradt szermennyiség jobb láthatósága miatt, és az is könnyen ellenőrizhető, hogy az üres tartály megfelelően ki van-e öblítve.
- A szermennyiséget jelző beosztások mindkét irányban, lefelé és felfelé is jól leolvashatók.
- A növényvédőszer az Evopac™ kannából könnyen önthető a permetezőgépbe a hagyományos módon történő használat esetén is.
- A kanna és a fedele is teljesen újrahasznosítható anyagból készült.
A biztonságos növényvédőszer használat elősegítése és oktatása a Syngenta új fenntarthatósági prioritásainak is része, ezért az Evopac™ kulcsfontosságú fejlesztés a cég ezen vállalásának teljesítése tekintetében.
2025-től a Syngenta S-PAC csomagolásait fokozatosan felváltja az új Evopac™ csomagolóanyag, easyconnect-kompatibilis csavarkupakkal. A vállalat folyékony növényvédőszer termékei 1,5 és 10 literes űrtartalmú Evopac™ kannákban szerezhetők be.
Az iparági összefogással létrehozott easyconnect rendszerről további információkat találhat a www.easyconnect.tech/hu weboldalon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Itt a tavasz – megújulás kívül-belül zöldségekkel, vadnövényekkel és kirándulással
A tavasz nemcsak a természet újjászületését hozza el, hanem remek lehetőséget kínál arra is, hogy mi magunk is új lendületet vegyünk – testileg és lelkileg egyaránt.
,,A természet bölcsessége az egyik legjobb tanácsadónk, ha egészségünkről van szó, tavasszal pedig különösen bőkezűen kínálja számunkra azokat az ajándékait, amelyek segítenek az emésztés támogatásában, a szervezet tisztításában és a lelki feltöltődésben.”
– mondja Dr. Hámori Lilla életvezetési tanácsadó, akivel ma a tavaszi feltöltődésről beszélgetünk.
Az évszak nem telhet el tavaszi zöldségek nélkül
A tavaszi idényzöldségek, mint a retek, spárga, újhagyma vagy a zsenge salátalevelek nemcsak friss ízekkel kényeztetnek, hanem emésztést serkentő, májműködést támogató hatásuk is kiemelkedő. A spárga például természetes vízhajtóként működik, a retek pedig segíti az epe kiürülését, így hozzájárul a tavaszi tisztuláshoz.
,,De ne csak a piacra menjünk, nézzünk szét a kertben is tavasszal! Két gyakran gyomként kezelt növény – a gyermekláncfű vagy pongyola pitypang és a tyúkhúr – valójában igazi kincsek. A pitypang (Taraxacum officinale) levele kesernyés íze révén serkenti az emésztőnedvek termelését, míg a virága salátákba is kiváló. A tyúkhúr (Stellaria media) enyhe ízű, C-vitaminban gazdag növény, amely szintén remekül illeszthető tavaszi ételeinkbe.”
– mondja Dr. Hámori Lilla, aki nem csak életvezetési tanácsadó, de természetgyógyász is.
Fontos dologra hívja fel figyelmünket a szakember, mégpedig arra, hogy legyünk óvatosak és csak akkor gyűjtsünk fogyasztásra növényeket, ha biztosan felismerjük őket, illetve a gyűjtésnek is megvannak a szabályai, amire figyelni kell, így mindig érdemes először szakember segítségét kérni! Manapság már számos gyógynövény, ehető vadnövény ismereti túrát, előadást tartanak, akár ilyeneken is részt vehetünk!
,,Egy kirándulás a friss, virágillatú levegőn, a madárcsicsergés és a zöldülő táj mind segítenek csökkenteni a stresszt, javítani a hangulatot és új perspektívát adni a mindennapokhoz, így a testi megújulás mellett a tavaszi természet a lelki feltöltődéshez is hozzájárul.”
– teszi hozzá a szakember.
Egy kirándulás csodákra képes
Nagyszerű úti cél lehet a Bakony egyik csodája, a Bakonybéltől nem messze, az erdőrengetegben megbújó Hubertlaki-tó, közismert nevén, a hazai Gyilkos-tó. Gerencepusztáról közelíthetjük meg a tavat, mely mesés látvánnyal vár minket. A túra kellemes, könnyű, szuper családi kikapcsolódás lehet.
,,A tavasz tehát ideális időszak arra, hogy tudatosan visszataláljunk a természethez – egy tányér saláta, egy vadnövény-gyűjtő séta vagy egy erdei túra révén. Testünk és lelkünk egyaránt hálás lesz érte.”
– fejezi be a gondolatot Dr. Hámori Lilla, aki biológusként végzett, dolgozott éveken keresztül, mielőtt életvezetési tanácsadó és természetgyógyász lett.
Bővebben itt (https://bio.site/hamori.lilla) találsz róla és szolgáltatásairól információkat, de Instagramon (@ebredesem) és Facebookon is érdemes követni hasznos, motiváló tartalmakért.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök7 nap ago
Megérkeztek az LG új QNED evo televíziói
-
Okoseszközök2 hét ago
Megérkezett a felhőalapú Xbox játékélmény az LG okostévékre
-
Mozgásban2 hét ago
Egyre több SPAR-üzletnél tölthetőek az elektromos autók, a vállalat interaktív térképen mutatja be a töltőpontokat
-
Gazdaság1 hét ago
Kiszolgáltatottság helyett kiszolgálás
-
Gazdaság1 hét ago
Bizonytalanabbá váltak a munkáltatók a külföldi munkaerő-kölcsönzésben
-
Okoseszközök4 nap ago
Az egyetemek mindennapjait is átírja a mesterséges intelligencia
-
Zöld2 hét ago
Új, innovatív növényvédőszer csomagolás a Syngentától
-
Okoseszközök1 hét ago
A TCL 2025-ben elismert nemzetközi design díjakkal erősíti meg vezető szerepét