Zöld

Nem mindennapi adomány: Vadriasztót kaptak a rendőrök

vadriasztót
Képek: Safety products 7 Kft

A KSH statisztikái szerint évi 15-20 ezer bejelentett vadgázolás történik Magyarországon, azonban ezeken kívül a bejelentés nélkül történt vadgázolások száma is jelentős lehet.

A veszprémi térség kiemelten veszélyeztetett ebből a szempontból, ezért is hiánypótló az az akció, amelyet a Siren7 vadriasztó-termékcsalád kezdett el.

A Siren7 vadriasztó-termékcsalád októberben a Veszprém vármegyei Rendőrfőkapitánysággal és Balesetmegelőzési Bizottsággal közös közlekedésbiztonsági együttműködést folytatott. Az akció keretein belül a Safety Products 7 Kft. 50 darab Siren7 vadriasztót adományozott a főkapitányságnak, amelyek a vármegye rendőrautóit fogják a vadgázolástól védeni. Az akcióban további 50 vadriasztót osztottak szét a Kapolcs közelében rendezett közúti ellenőrzés során megállított személyautók vezetőinek.

A mostani kezdeményezés azért is hiánypótló, mert a térség vadgázolásos balesetek által kiemelten veszélyeztetett. A vadak mozgása különösen nyár elején, az őzek üzekedése és a szeptember közepén induló szarvasbőgés idején jelentős, a párzási időszakokban megfigyelhetően kiszámíthatatlanabb az állatok mozgása. Ilyenkor pedig nem csak az autó elé kiugró állat, de az autóban ülők is hatalmas veszélynek vannak kitéve.

A Siren7 termékek immár negyedik éve biztosítanak elérhető védelmet a hazánkban sűrűn előforduló vadgázolásos balesetek ellen. Az autó hűtőrácsára ragasztható Siren7-t, és az autó tetejére mágnessel rögzíthető Siren7 MAX-ot az különbözteti meg a piacon elérhető hasonló termékektől, hogy működésük során nem igényelnek külső energiaforrást, és az ember által is hallható frekvencia-tartományban adnak hangot.

Számunkra fontos volt, hogy olyan eszközt alkossunk meg, amelynek működéséről a felhasználók saját füleikkel meggyőződhetnek. Tapasztalataink szerint az ultrahanggal működő vadriasztók nem nyújtanak elegendő védelmet a vadak ellen, hiszen, ha az eszköz eldugul vagy elromlik, arról a felhasználó késve, vagy egyáltalán nem értesül”

– fejtette ki Popper Péter vezetésbiztonsági szakértő, a Safety products 7 Kft ügyvezetője.

Popper Péter azt is elárulta, ez az akció közel sem az utolsó, szeretnék ugyanis országos szintre is kiterjeszteni a kezdeményezést.

A Veszprém vármegyei Rendőrfőkapitánysággal közös kampány sikerességén felbuzdulva cégünk egy országos roadshow keretében hazánk többi megyéjében is hasonló akciókat tervez annak érdekében, hogy a magyar autósok szélesebb körben ismerkedhessenek meg az elérhető, balesetmegelőzést szolgáló eszközökkel”

– tette hozzá az ügyvezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a vadriasztó mellett az autó sofőrjének is fel kell készülnie a hasonló vészhelyzetekre.

„Fontos körülmény azonban, hogy a közúti balesetek 90 százalékban emberi tényezőkön – a gépjárművezető elővigyázatosságán, felkészültségén, aktuális mentális állapotán – múlnak.”

A Siren7 termékek működését Dr. Farkas János, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai tanszékének biológusa terepen végzett tesztekkel igazolta, illetve az eszközök hangteljesítményét a Magyar Közlekedéstudományi Intézet hitelesítette.

A Siren7 termékcsalád forgalmazója ebben az évben gyártási/értékesítési struktúraváltást hajtott végre, amelynek eredményeképpen csökkentek a termékek kiskereskedelmi árai.

Bízunk benne, hogy szélesebb körben elérhető termékeink hatékonyan szolgálják a közlekedésbiztonság ügyét. Ugyanakkor nagyon fontos megjegyezni, hogy a vadgázolásos balesetek ellen 100 százalékos védelem nem létezik, sok múlik rajtunk gépjárművezetőkön”

– figyelmeztetett Popper Péter.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Zöld

Nemzetközi, építészeti díjat nyer a KÖZTI két projektje

közti

BigSEE Architecture 2024 nemzetközi építészeti díjat kapott a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) két projektje is Szlovéniában.

A BigSEE díjjal a délkelet-európai régió 21 országában díjazzák a legjobb építészeti, belsőépítészeti és formatervezési megoldásokat 6 különböző kategóriában. A KÖZTI a Balatonfüredi Kongresszusi Központtal és a Veszprémi Zöld Város projekttel nyerte el az elismerést.

A BigSEE díjat a Ljubljanában székelő alapítvány, a Zavod Big alapította: a SEE rövidítés a South-East Europe-ra vagyis Délkelet-Európára utal. Az elismerés célja az építészet, a belsőépítészet, a kreatív iparágak terén elért kiváló eredmények, alkotások bemutatása és elismerése. A BigSEE Architecture Award az évek során Közép-Európa meghatározó építészeti elismerésévé nőtte ki magát, jól reprezentálva a régió kreatív potenciálját.

A Balatonfüred Kongresszusi Központ a „kulturális létesítmény” kategóriában kapott elismerést. A KÖZTI tervei alapján megépített modern, transzparens épület megjelenésében három fő anyag dominál: a kő, az üveg és az épület ötödik homlokzataként megjelenő zöldtető. Utóbbi a létesítmény egyik különlegessége, amely által belesimul a környezetébe. A Balatonfüred Kongresszusi Központ a konferenciaturizmus balatoni fővárosává teszi Balatonfüredet. A látványos épületegyüttes nagyszabású rendezvényeknek ad otthont, konferencia-központként és kiállítótérként is üzemel. A létesítmény földszinti alapterülete több mint háromezer négyzetméter, itt található az előcsarnok és a hozzá flexibilisen kapcsolódó 380 négyzetméteres kiállítóterület, a két helyiség összenyitható, így nagyobb rendezvények szervezésére is alkalmas. A kiállítótérből még két 60, illetve 110 fő befogadására alkalmas terem nyílik, ezek szintén összenyithatók. Az épület emeletén négy, mobil falakkal egymástól leválasztható, szekcióterem kapott helyet. Az emeleten található az impozáns, 670 férőhelyes, remek akusztikával kialakított színházterem is, karzattal és süllyesztett zenekari árokkal.

A BigSEE Architecture díjátadóján a KÖZTI tervei alapján megvalósult veszprémi Zöld Város projekt is elismerést kapott. A 2023-as Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként Veszprém történelmi városközpontján kívül a kulturális és oktatási központja is jelentős zöldfelületi fejlesztéssel újult meg. A szecessziós színházépület meglévő és új közterületei szervesen kapcsolódnak az egyetemi campus területén belül az új mélygarázs felett kialakított közterületekhez és az egységes tájépítészeti koncepció szerint megújult zöldfelületekhez. Veszprémben a Megyeház téren új kávézó létesült, egybeépítve a felújított támfalrendszerrel.  A felújított, újjáépített, kiegészített támfalak mentén, illetve a nyugati oldalon részben a falsíkon kívül konzolosan építve, egy falsétány biztosítja a dombtetőn lévő műemlék templomrom megközelítését. A falsétány vonalvezetésének meghatározásánál és a kapcsolódó tartószerkezetek kialakításánál a legfőbb építészeti és tájépítészeti szempont a meglévő természetes és épített terepalakulatok (dolomit sziklafalak, illetve az ehhez kapcsolódó kő/tégla támfalak) megőrzése, valamint a kőanyag újbóli felhasználása volt. Veszprém szívében egy olyan zöld sziget jött létre, amely a különböző funkciókat betöltő kulturális szigetek által lehetőséget kínál a különböző generációk rekreációjára. Ezen túl a Zöld Város kialakítása során őshonos magyar növényfajok bemutatásával egy etnobotanikai kertet is kialakítottak a múzeum és a tájház között.

A BigSEE Architecture Awards díjátadója Ljubljanában volt. A KÖZTI a korábbi években is sikerrel szerepelt a szlovén nemzetközi építészeti díjon. A White House irodaház, a BudaPart Otthonok „D” épület, a V.30 Belvárosi Sportközpont, valamint a soproni Lőver Uszoda is kategóriagyőztes lett.

75 év tapasztalat

A KÖZTI Magyarország legnagyobb múltú tervezőirodája idén 75 éves. Az iroda számtalan gazdasági, társadalmi, és történelmi válságot átélt, sikerének titka pedig mindvégig a rugalmasság és alkalmazkodóképesség volt. Az 1949-ben alakult KÖZTI-ben a magyar építészet olyan kiemelkedő alakjai is megfordultak az elmúlt évtizedekben, mint Zalaváry Lajos vagy Jánossy György. Az építésziroda nemcsak korábban, hanem napjainkban is több Ybl Miklós-, Kossuth- és Pro Architectura-díjas építésznek ad munkát, a referenciák pedig az oktatásügyi épülettől a lakóépületig számtalan létesítményt ölelnek fel itthon és külföldön (például Afrikában és a Közel-Keleten) egyaránt.

A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) hazánk legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája. A KÖZTI-nél több mint 50 építész dolgozik. A cég legjelentősebb referenciái között tudhatja többek között a Kossuth tér rekonstrukcióját, az Eiffel Műhelyházat, a Puskás Arénát, valamint a Liszt Ferenc Repülőtér Skycourt és T2B móló épületét is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Zöld

Több mint 60 ezer fenntarthatósági kihívást teljesítettek a HUMDA Zöld Életre Valók kampányában

zöld

Óriási sikert hozott a Zöld Életre Valók néven indított fenntarthatósági kampány, amelyet Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. indított a zöldátállás és a klímasemlegesség elérése érdekében.

Összesen csaknem 20 ezer játékos vett részt a játékban, 62 ezer kihívást teljesítettek és több mint 30 ezer kvízt töltöttek ki a résztvevők. Az egy hete zárult kezdeményezés során napi rendszerességgel edukált az Ügynökség a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakkal.

Többek között elektromos kerékpárokat, rollereket, valamint egy elektromos autó fél éves használatát nyerték el a szerencsés résztvevők, akiket egy olyan online műsorban sorsoltak ki, amelyet több mint négyszázan követtek az interneten. Volt olyan játékos, aki 1476 kihívást teljesített és olyan is, aki 46 kvízt töltött ki. Egy-egy kihívást többször is lehetett teljesíteni, míg a napi kvízeket mindenki csak egyszer tölthette ki. A legidősebb játékos 89 éves volt. A kampányba történő regisztráció során a felhasználók Magyarország fokozottan védett állatai közül választhattak karakterét, a legtöbben a barna medvét, az európai vidrát és a vadmacskát választották.

A három vagy tíz napos kihívásokat 17 ezer alkalommal indították el és közel 3 ezren teljesítették. A karbonlábnyomukat több mint hatszázan számolták ki, kétszáznál is többen kezdtek el otthon komposztálni és közel ötszázan mosogattak kevesebb víz felhasználásával. Hidrogén üzemanyagcellás autóbusszal 1048-szor utaztak a kampányban, volt, aki összesen 62 alkalommal. Az egyik kihívásban tíz napon át napi 10 ezer lépest kellett teljesíteni, amit egy lépésszámláló alkalmazásból lefotózott képpel lehetett bizonyítani – ennek köszönhetően csaknem 5 millió lépést tettek meg a játékosok.

– Szerettük volna tudatosítani az emberekben a fenntartható életmód jelentőségét, ebben sokkal jobb eredményeket értünk el, mint amire számítottunk. Minden egyes részt vevő apró, de hihetetlenül fontos lépéseket tett azért, hogy eléje az ország a klímasemlegességet egy szórakoztató, egyben inspiráló játék keretében. Bízom benne, hogy sokaknál ezek a rutinok tartósan a hétköznapok részei válnak és ezzel családi vagy baráti körben jó példát mutatnak – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA Igazgatóságának elnöke.

– Többszázezer embert értünk el a kampányunkkal, amely a fenntartható közlekedés, étkezés, fogyasztás és hulladékgyűjtés területén keresztül mutatta be a zöldebb életmódot. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan influenszerek is segítették munkánkat, mint Puskás-Dallos Peti színész, énekes, műsorvezető, valamint vegán aktivista, illetve felesége Puskás-Dallos Bogi, énekes, műsorvezető, Tápai Szabina EHF kupa-győztes magyar kézilabdázó; Bukovicsné Békefi Daisy, a Greens of Daisy termékcsalád megálmodója, 2022-es Go Green nagykövet és Magyarósi Csaba vlogger. Ők is folyamatosan beszámoltak a saját követőiknek a Zöld Életre Valók kampányról és teljesítették a HUMDA aktivációit. Segítségükkel a játékosokon túl tömegekhez juttattuk el a zöld üzeneteket – emelte ki Lázár László, a HUMDA kommunikációs vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Zöld

Zéró karbon célok elérése szén-dioxid leválasztással

szén

A Messer, a világ vezető magántulajdonban lévő ipari, orvosi és különleges gáz szakértője a magas CO2 kibocsátású iparágak szén-dioxid mentesítésére létrehozott szolgáltatással, a ZeCarb Carbon Capture as a Service megoldással bővíti portfólióját.

Az egész világon rohamosan nő a kereslet az ipari folyamatok szén-dioxid-mentesítésére. A „ZeCarb”-bal a Messer erre a növekvő igényre reagál. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA, iea.org) szerint a szén-dioxid leválasztási, hasznosítási és tárolási megoldásoknak (nemzetközi rövidítéssel CCUS, azaz Carbon Capture, Utilization and Storage) önmagukban évi 1,2 gigatonna CO2-kibocsátást kellene megakadályozniuk ahhoz, hogy 2050-re elérjük a nettó zéró forgatókönyvet. A Messer új ZeCarb szolgáltatása e célokhoz járul hozzá, építve az ipari gáz szakértő több évtizedes tapasztalatára a CO2-visszanyerés terén.

Bernd Eulitz, a Messer vezérigazgatója elmondta:

„A „ZeCarb” szolgáltatással a vállalatok nemcsak a globális fenntarthatósági célokhoz igazíthatják, és csökkenthetik karbon lábnyomukat, de új növekedési lehetőségeket is találhatnak. A Messer a „ZeCarb” márkanév alatt futó CCUS technológiával mind a vállalati, mind pedig a kormányzati, önkormányzati szektort is képes támogatni abban, hogy gazdaságosan és hatékonyan csökkentsék kibocsátásukat, miközben az egyre nagyobb elkötelezettséget kívánó fenntarthatósági céloknak is megfelelnek.”

A Messer ZeCarb szolgáltatása a teljes CCUS értékláncot egy kézből biztosítja

A Messer az ipari tevékenység során kibocsátott CO2-ot, amely származhat például acél-, cement-, üveg-, papír, vegyianyag-gyártásból, vagy akár fosszilis tüzelésű erőművekből, még a légkörbe kerülés előtt leválasztja. A visszanyert CO2-t ezután olyan technológiákban használják fel, amelyek célja a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése, például szintetikus üzemanyagok (eFuels) vagy fenntartható repülőgép-üzemanyagok (SAF) gyártása. Alternatív megoldásként a visszanyert CO2-t tartósan földalatti geológiai képződményekben tárolják. Különösen a kimerült olaj- és gázmezők ideálisak erre a célra, amelyekben évmilliók óta megtalálható a földgáz, nitrogén és CO2 keveréke.

„Mint globális ipari gáz szakértő vállalat, a Messer számos együttműködő partnerrel áll kapcsolatban Ázsia, Európa és Amerika vezető piacain, ezért a vállalat a CCUS teljes értékláncát le tudja fedni.”

– hangsúlyozta Dr. Tarek El Hawary, műszaki vezérigazgató.

„A ZeCarb-bal pedig a már bizonyított CO2-visszanyerési technológiát szén-dioxid leválasztásra és tárolásra is be tudjuk vetni.”

A Messer már több mint 90 rendszert telepített világszerte, amelyek a szén-dioxid-leválasztás legjobban bevált és skálázható rendszerei közé tartoznak.

A magyarországi szén-dioxid tárolás és -hasznosítás Fehér Könyve

Hazánkban 2023-ban készült el a Szegedi Tudományegyetemen, a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratóriuma gondozásában a „Szén-dioxid-tárolási és -hasznosítási (Carbon Capture and Storage – CCS/Carbon Capture and Utilization – CCU) lehetőségek Magyarországon” című Fehér könyv, amely javaslatokat fogalmaz meg a szén-dioxid-leválasztás, -felhasználás és -tárolás (CCU/S) alkalmazások hazai elterjedésének támogatására a nehezen karbonmentesíthető ágazatokban. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a környezetvédelemben olyan megoldások fognak jól működni, amelyek a környezeti szempontok mellett gazdasági és társadalmi oldalról is fenntarthatók.

További információ:

https://www.zecarb.messergroup.com


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss