Zöld
Pusztán a több pénz nem oldja meg a fenntarthatóságot
Hiába a növekvő GDP és a globalizáció, ezek előnyei sem elegendőek a környezeti fenntarthatósághoz, sőt, a városiadás csak ront a helyzeten – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem és a HUN-REN KRTK új kutatása 149 ország adatai alapján.
Az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak (Sustainable Development Goals – SDG-k) teljesülését mérték fel a Corvinus Egyetem, illetve a HUN-REN KRTK kutatói. Fertő Imre és Harangozó Gábor 149 ország adatait elemezte a 2000-2023 közötti időszakból. A Scientific Reportsban márciusban közölt vizsgálat komplex módon tárta fel a GDP növekedése, a globalizáció különböző aspektusai, az urbanizáció és az ökológiai lábnyom közötti összefüggéseket.
Az eredmények szerint a számok komoly aggodalomra adnak okot az ENSZ-célok teljesítésére 2020-ban megszabott 2030-as határidő félidejénél. A célok mindössze 15%-a teljesíthető időben, míg közel felük esetében súlyos vagy közepes a lemaradás.
Az elemzés öt konvergáló és egy nem konvergáló országcsoportot azonosított a fenntarthatósági célok szerinti teljesítmény alapján. Magyarország a fenntartható fejlődés gyakorlatát hatékonyan végrehajtó 1-es csoportba került, 47 másik ország mellett, mint például Ausztria, Indonézia és Svájc. A 2. klaszterban a jelentős eredményeket elérő, de további erőfeszítéseket igénylő 39 ország között található például az Egyesült Államok, Bulgária és Jordánia. A további, mérsékelt előrehaladást mutató csoportokba 22, 12, illetve 4 országot soroltak be. A nem konvergáló csoportban 3 állam szerepel: Közép-afrikai Köztársaság, Csád és Libanon.
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a nagyobb ökológiai lábnyomú országok általában rosszabbul teljesítenek az SDG-k terén. Ez világosan jelzi a jelenlegi globális fogyasztási minták fenntarthatatlanságát, és hangsúlyozza, hogy valódi előrelépés csak a fogyasztási szokások átalakításával érhető el.
A pénz nem minden, a globalizáció kétarcú
A tanulmány megerősíti, hogy a magasabb egy főre jutó GDP pozitívan hat az ENSZ fenntartható fejlődési célok teljesítésére. A gazdagabb országok több erőforrást képesek a fenntarthatósági kezdeményezésekre fordítani, ami javítja SDG-teljesítményüket. Ezzel együtt a kutatók figyelmeztetnek: a gazdasági növekedés önmagában nem garantálja a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot.
Az elemzés megállapítja, hogy a gazdasági, társadalmi és kulturális globalizáció elősegíti a tudás, technológia és erőforrások áramlását, ami általában jobb SDG-teljesítményt eredményez. A fejlődő országok különösen profitálhatnak az oktatási és egészségügyi fejlesztésekből. Ugyanakkor a kutatás arra is rámutat, hogy a pénzügyi globalizáció növelheti az egyenlőtlenségeket és a környezeti terhelést.
Az urbanizációt irányítani kell, és személyre szabott megoldások szükségesek
A kutatás szerint a nem megfelelően kezelt városi terjeszkedés negatívan befolyásolja a fenntartható fejlődést. A gyors urbanizáció fokozza az infrastrukturális és természeti erőforrásokra nehezedő nyomást, ami rontja a környezet állapotát. A nagyvárosok fenntartható fejlődése különösen nagy kihívást jelent a döntéshozóknak.
„Nincs univerzális recept a fenntartható fejlődésre, ez rendkívül összetett kérdés, a döntéshozóknak komplexen kell megközelíteniük a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok közötti egyensúlyozással”
– hangsúlyozzák a szerzők.
A kutatók ajánlása szerint a legjobban teljesítő országoknak a gazdasági stabilitás fenntartása mellett a környezeti és társadalmi fenntarthatóságra kell összpontosítaniuk. A gyengébben teljesítő országok esetében célzott intézkedésekre van szükség a gazdasági növekedés ösztönzésére, az urbanizáció kezelésére és az ökológiai lábnyom csökkentésére.
Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Nem elég a hőhullám, itt a nyári légszennyezés: az ózon
A napokban nemcsak a magas hőmérséklet visel meg minket, de Budapesten és az ország számos pontján emelkedni kezd a talajközeli ózon koncentrációjának szintje is. Miért gond ez? Hogy jöhet létre – és mit tehetünk mi?
Ezeket a kérdéseket járja körül Másfélfokon megjelent írásában Varga Judit, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa.
Akkor mégsem véd minket az ózon?
Oszlassunk el rögtön egy látszólagos ellentmondást. Az ózon kétarcú anyag, a sztratoszférában, 15-25 km magasságban található ózonréteg valóban véd minket. Az ózonpajzs létfontosságú a földi élethez, mivel megóvja a légkör alsóbb rétegeit a Napból érkező, extrém energiájú ultrarövid sugaraktól.
Más a helyzet azonban, ha az ózonszint a talaj közelében emelkedik meg.
Miért tartsunk a talajközeli ózontól?
Az ózon igen erőteljes oxidáló, szúrós szagú, mérgező gáz. (A kellemes, ózondús levegő félreértelmezett irodalmi fordulat!) Rendkívüli reakcióképessége miatt veszélyes az ökoszisztémákra és az emberi szervezetre. A magas ózonszint irritálhatja a légutakat és a szemet, csökkentheti a tüdőfunkciót, valamint súlyosbíthatja a meglévő légzőszervi betegségeket és asztmás tüneteket. Mivel a nyári kánikulában, akár hőhullámokkal együtt fordul elő, így különösen veszélyes lehet a szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi betegséggel élők számára.
Az Európai Unióban a részecskeszennyezés után az ózon okozza a második legtöbb légszennyezéshez köthető idő előtti halálozást; 2023-ban becslések szerint 63 ezer ilyen haláleset kapcsolódott hozzá.
Az ózon nemcsak az emberekre, hanem a növényzetre is káros: lassíthatja a növekedést, terméskiesést okozhat, és hozzájárulhat az erdők pusztulásához. A sztómákon keresztül, azaz a növények levelén és lágy szárán található gázcserenyílásokon át jut be a növényekbe, melynek hatására a levél idő előtt öregszik, elszárad végül és lehull (levélnekrózis). 2022-ben az EU-ban csak a búzatermelésben 1,3 milliárd euró kárt okozott az ózonszennyezettség.
Na, de hogyan keletkezik egyáltalán?
Az ózon sajátossága, hogy nem közvetlenül kerül a levegőbe, hanem a légkörben keletkezik más szennyező anyagokból. Másodlagos szennyezőanyag.
Dióhéjban: a talajközeli ózon kialakulásához úgynevezett prekurzor anyagok – nitrogén-oxidok, szén-monoxid, metán és illékony szerves vegyületek – jelenléte, valamint erős napsugárzás és magasabb hőmérséklet szükséges. Keletkezésének komplex kémiáját napjainkban is vizsgálják. Jellemző, hogy a prekurzorok kibocsátásának helyétől akár ezer km távolságban alakulhat ki maga az ózonszennyezettség.
Szóval leginkább szélcsendes, napsütéses, forró nyári hétvégéken a kertvárosokban számíthatunk rá.
Érthető hát, hogy magas ózonkoncentráció elsősorban a nyári, napos időszakokban fordul elő. Az ózonszint jellemzően a délutáni órákban tetőzik, a napi maximum rendszerint 15 óra körül alakul ki.
Mivel a közlekedésből eredő nitrogén monoxid – megfelelő körülmények között – képes gyorsan elreagálni a légkörben lévő ózonnal, így a legmagasabb ózonszintek nem feltétlenül a nagyvárosok központjában jelentkeznek, ahol nagy a gépjárműforgalom; gyakran az agglomerációs és vidéki háttérterületek érintettebbek.
Megoldás – a prekurzorokat kell csökkenteni
Az ózonszennyezés csökkentése különösen nehéz, mert nincs olyan jelentős közvetlen kibocsátó forrás, amelynek korlátozásával önmagában megoldható lenne a probléma. Jelenleg ismert leghatékonyabb módja a prekurzor anyagok kibocsátásának összehangolt csökkentése.
A friss kibocsátási leltár is azt mutatja, hogy míg a nitrogén-oxidok fő kibocsátó forrása a közlekedés/szállítás, addig a nem-metán illékony szerves vegyületek (NMVOC) esetén már nem határozható meg kiugró forrás, egyenletesebben vesznek részt benne az érintett szektorok.
Nincs érdemi javulás, a klímaváltozás miatti erdőtüzek ronthatnak a helyzeten
Bár az ózon prekurzorainak kibocsátása az elmúlt években csökkent, az átlagos ózonszennyezettségben nem következett be érdemi javulás. Európában 2005 és 2023 között – a kibocsátások 35–50%-os csökkentése ellenére – az ózon háttérállomásokon mért éves átlagos koncentrációja még nőtt is (2%-kal), de az ózoncsúcsok is csak 9%-kal csökkentek.
Számíthatunk hát arra, hogy a nyári időszakban továbbra is előfordulhatnak a célértéket (akár a szmogriadó-küszöbértékeket is) meghaladó ózonkoncentrációk.
Az Iowai Egyetem friss kutatása ráadásul arra mutat rá, hogy a klímaváltozás miatt gyakoribbá váló erdőtüzek tovább nehezíthetik az ózonszennyezés visszaszorítását, mert ezek a természetes kibocsátások ellensúlyozhatják az emberi eredetű szennyezések csökkenését.
Hát akkor mit tegyünk?
Hogyan védekezzünk?
Szerencsére a kánikula, a hőség miatt alapból így járunk el, de íme, így védekezhetünk az ózonszennyezettség ellen:
- Kora reggel vagy késő este menjünk ki a levegőre, a déli, délutáni órákban minél kevesebb időt töltsünk a szabadban
- A kora reggeli vagy az éjszakai órákban szellőztessünk
- Még egészségesen is kerüljük a fokozott légzéssel járó tevékenységeket a szabadban – a nehéz fizikai munkát vagy az aktív testmozgást
- Erősítsük immunrendszerünket és igyunk sok folyadékot
Mit tehetünk a szennyezettség csökkentéséért?
- Csökkenthetjük a károsanyag kibocsátásunkat például a gépjárműhasználat mellőzésével
- Ne rakjunk tüzet, ne most bográcsozzunk, grillezzünk (akkor se, ha épp nem lenne tűzgyújtási tilalom)
- Kerüljük a szerves oldószerek kibocsátásával járó tevékenységeket (pl. festés, mázolás esetén keressünk vízbázisú alternatívát)
Honnan tudjuk, mekkora az aktuális szennyezettség?
- Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat hazánkban több mint 50 automata monitorállomáson méri az ózonszintet. A mérések adatai megtalálhatóak itt.
- Térképes előrejelzés a következő két nap légszennyezettségére:
- Európai kitekintések: European Air Quality Index és Copernicus előrejelzések
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával
A Greenpeace szerint a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés ügyében továbbra sem körvonalazódik a helyzet megnyugtató megoldása. Bár korábban a kormány a szombathelyi Oladi Plató teljes kármentesítését ígérte a rákkeltő azbesztet tartalmazó kőzúzaléktól, ám a mai Kormányinfón elhangzottak szerint ez mégsem történik meg.
A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával, emellett emlékezteti a kormányt, hogy az egészségügyi kockázat nem korlátozódik Szombathelyre. A szervezet egy átfogó, a teljes régióra kiterjedő és a veszélyes anyag végleges eltávolítását prioritásként kezelő terv létrehozását sürgeti.
A mai Kormányinfó egyik témája volt a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés ügye. Az itt elhangzottak szerint az országosan elvégzett 667 mérésből korábban mindössze hat helyen mértek határérték feletti azbesztkoncentrációt, és jelenleg nincs sehol határérték feletti azbesztszennyezés. Ezt az állítást egyelőre semmilyen publikus, szakmailag ellenőrizhető adattal nem támasztották alá. Sőt, a publikusan elérhető mérési eredmények szerint három helyszínből két helyen, Kőszegen és Sé községben jelentős határérték túllépés volt július elején. Kőszegen a mérési napon, a határértéket körülbelül 10-szeresen meghaladó volt az azbesztrostok mennyisége a levegőben, Sé községben pedig a határérték körülbelül kétszeresét mérték. A harmadik helyszínen az Oladi Platón valóban csak határérték közeli értéket mértek, ám egy esős időszak után történt a mérés, úgy, hogy a tehergépjármű forgalom ki volt éppen tiltva a területről. A Greenpeace ezért nyomatékosan sürgeti a mérések teljes dokumentációjának és a mérési pontoknak a mielőbbi nyilvánosságra hozatalát, mivel ahogy a szervezet által készített térképen is látható, a probléma az egész nyugat-magyarországi régiót érinti.
A kormány múlt heti sajtótájékoztatóján még a szombathelyi Oladi Plató teljes kármentesítését ígérte, ám ehelyett a ma bejelentett tervek szerint a szennyezett útszakaszok leaszfaltozása jelentené a gyors megoldást. A Greenpeace korábban üdvözölte a kormány döntését, amely szerint az Oladi Platón felszedték volna az azbeszttel szennyezett kőzetet, és a szervezet újfent hangsúlyozza: bár teljesen érthető és kiemelten fontos szempont, hogy az érintett lakosság egészségét azonnal óvni kell a szálló portól, az azbesztes kőzúzalék leaszfaltozása szakmailag nem elfogadható eljárás.
Ez a lépés a Greenpeace szerint a problémát csupán elodázza és eltemeti: a későbbi, elkerülhetetlen feltakarítást rendkívül megnehezíti és megdrágítja, ráadásul minden későbbi közmű- vagy útépítési munkát fokozott kockázattá tesz, amit csak rendkívül körülményes és költséges védőintézkedések mellett lehet majd elvégezni. Az azbesztmentesítésben jártas szakértők szerint az egyetlen hosszú távon is megnyugtató és biztonságos megoldás a veszélyes kőzetanyag mielőbbi, körültekintő, alapos és teljes feltakarítása – nemcsak az Oladi Platón, hanem minden érintett területen, ahol a terület későbbi bolygatása nem kizárható.
A Greenpeace szerint az elmúlt hetekben sok olyan önkormányzati döntés született, amely figyelmen kívül hagyta az azbeszttel szennyezett utak mellett élő családok hosszú távú érdekeit. A szombathelyi Oladi Platón az önkormányzat a Kormányhivatal méréseire hivatkozva úgy döntött, hogy újra ráengedi a teherforgalmat arra az útszakaszra, ahol a nehézgép-forgalom felkavarja a rákkeltő azbesztport. A döntést egy olyan méréssel indokolták, amely egy rendkívül csapadékos napot követően, tehergépjármű-forgalomtól elzárt időszakban történt. A Greenpeace hozzáteszi, hogy a sok csapadék torzítja a mérés eredményeit, korlátozva az azbesztrostok megjelenését a levegőben. A helyi lakóközösség tiltakozó nyílt levelében elfogadhatatlannak nevezte a teherforgalomról szóló döntést.
A zöldszervezet arra is felhívja a kormány figyelmét, hogy egy a Greenpeace számára készített jogi vélemény alapján a helyzet átfogó megoldására rendelkezésre állhatnak uniós források is. Ezek bevonásával a jogszabályoknak és az egészségügyi követelményeknek megfelelő végleges azbesztmentesítés költségei nem a magyar adófizetőket és a helyi önkormányzatokat terhelnék. A szervezet azt sürgeti, hogy a kormány a „szennyező fizet” elv Ausztriával szembeni érvényesítése mellett mérlegelje ezen uniós források mihamarabbi felhasználását.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala.
A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
Első pillantásra hatékonynak tűnhet, ha minél kisebb területen, minél gyorsabban nevelnek fel minél több állatot. Az intenzív rendszer azonban nemcsak húst, tejet vagy tojást állít elő nagy koncentrációban, hanem ugyanígy sűríti az antibiotikumok használatát, a keletkező trágyát és a járványkockázatot is. Ha ezeket a következményeket is beleszámítjuk, már korántsem egyértelmű, hogy a gyengébb állatjólét jelenti a fenntarthatóbb megoldást.
A magyarok többsége szigorúbb szabályokat támogat
Az étkezés 2024-ben egy átlagos uniós állampolgár környezeti terhelésének közel feléért felelt, az állati eredetű termékeknek, különösen a húsnak pedig kiemelkedő szerepük volt ebben. Az állattenyésztés ugyanakkor az egyik legsúlyosabb állatjóléti problémát is jelenti.
Ezt érzékelteti egy ezerfős brit kutatás is, amelyben kilenc, széles körben alkalmazott állattartási gyakorlatról kérdezték meg az embereket. A vizsgált eljárások között szerepelt a hím naposcsibék élve ledarálása, az újszülött malacok fogainak eltávolítása, valamint a sertések olyan szűk ketrecekben tartása, amelyekben megfordulni sem tudnak. A megkérdezettek mind a kilenc gyakorlatot elsöprő arányban elfogadhatatlannak minősítették, ami jelentős különbséget jelez a társadalmi elvárások és az állattenyésztésben ma is alkalmazott eljárások között.
Egy 2025-ös, ugyancsak ezerfős magyar közvélemény-kutatásban a válaszadók 56 százaléka támogatta a fajspecifikus uniós előírásokat, 75 százalékuk javítaná a brojlercsirkék életkörülményeit, 77 százalékuk pedig az EU-n kívülről behozott állati termékeknél is megkövetelné az uniós tartási szabályokat. A társadalmi elvárás tehát egyértelmű: az állatjóléti normák megújítására, szigorú ellenőrzésére és betartatására van szükség. Egy demokratikus társadalomban pedig erre reagálnia kell a politikai döntéshozóknak.
A nagyüzemi tartás három rejtett költsége
Világszerte az antibiotikumok mintegy 70 százalékát a nagyipari állattenyésztésben használják fel. Ez hozzájárulhat az antimikrobiális rezisztencia kialakulásához, vagyis ahhoz, hogy a baktériumok ellenállóvá váljanak az emberi gyógyításban is nélkülözhetetlen gyógyszerekkel szemben. Egy idézett kutatás szerint az ágazat antibiotikum-felhasználása 2010 és 2030 között 67 százalékkal nőhet. A lassabban növő, egészségesebb csirkefajták ugyanakkor kevesebb antibiotikumot igényelnek, miközben lényegesen kevesebbet is szenvednek.
A nagy állatlétszámú telepeken a trágya is erőforrásból környezeti teherré válhat. Erjedése metánt bocsát ki, túlzott kijuttatása pedig szennyezheti a talajt és a vizeket, miközben kórokozókat és antibiotikum-maradványokat juttathat a környezetbe. Magyarországon is mindennapi probléma a nagy mennyiségű trágya elhelyezése; 2024-ben például Budaörstől a Hajógyári-szigetig érzékelhető bűzterhelést okozott a mezőgazdasági területekre kijuttatott baromfitrágya.
A zsúfoltság a fertőzések terjedésének is kedvez. Az Európai Unióban 2026 márciusa és májusa között 2,4 millió tojótyúkot érintett a madárinfluenza, de az állatoknak mindössze 0,17 százaléka rendelkezett szabadtéri hozzáféréssel, miközben az uniós tojótyúkok 23 százaléka él szabad tartásban vagy ökológiai rendszerben. Ez arra utal, hogy elsősorban nem a vadmadarakkal való érintkezés, hanem a zárt, nagy létszámú állományok sérülékenysége a meghatározó.
A nagyobb állatjólét a fenntarthatóság része
A nagyüzemi telepek
„nemcsak húst, tejet vagy tojást állítanak elő nagy koncentrációban. Ugyanígy koncentrálják az antibiotikumok használatát, a keletkező trágyát és az állatbetegségek terjedésének kockázatát is”
– írja Berezvai Zombor a Másfélfokon megjelent cikkében.
A szabadabb, az állatok természetes viselkedésének nagyobb teret engedő tartás csökkentheti az antibiotikum-felhasználást és a trágyaterhelés koncentrációját, miközben ellenállóbbá teheti az állományokat a betegségekkel szemben. A magasabb állatjólét nem minden környezeti mutatót javít automatikusan, de a rendszerek összehasonlításakor a terület- és takarmányigény mellett az egészségügyi, járványügyi és környezeti károkat is számításba kell venni.
Forrás: masfelfok.hu
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Három trend, amely 2026-ban teljesen átírja a kriptopiacot
-
Okoseszközök2 hét ago
A képernyőidő csak a kezdet: így változnak a családok digitális szokásai
-
Ipar2 hét ago
Az LG Electronics 600 kW-os hűtőfolyadék-elosztó egysége NVIDIA tanúsítást szerzett
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök1 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját





