Gazdaság
A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét
A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét
A Huawei Technologies bemutatta saját, Harmony elnevezésű operációs rendszerét a Huawei Developer Conference rendezvényen.
Az új, mikrokernel alapú, megosztott operációs rendszer számos eszközt képes kiszolgálni, így az okostelefonok mellett tévéket, notebook-okat, okosórákat és egyéb kiegészítőket is. A Kínában Hongmeng néven forgalomba kerülő rendszer elsőként okosórákhoz, okosképernyőkhöz, járművekbe épített rendszerekhez és okoshangszórókhoz lesz elérhető.
„Olyan operációs rendszer fejlesztése volt a célunk, mely rugalmasan alkalmazható többféle eszközön, emellett biztosítja a felhasználóink által elvárt alacsony késleltetést és a magas szintű biztonságot”
– mondta Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezérigazgatója.
”A HarmonyOS teljesen eltérő az eddig ismert operációs rendszerektől. Mikrokernel alapú, megbízható és biztonságos architektúrájú rendszer, ami problémamentes együttműködést biztosít a különböző eszközök között. Az alkalmazásokat elegendő egyszer lefejleszteni, később gond nélkül lehet más típusú eszközökön is használni”
– tette hozzá.
Megosztott architektúra, egyszerűbb fejlesztési lehetőségek
A HarmonyOS az első megosztott architektúrájú operációs rendszer, megosztott, úgynevezett „virtuális busz” technológiájával megosztott kommunikációs platformot, adatkezelést, feladatütemezést, valamint virtuális perifériákat tesz lehetővé. A rendszer segítségével az fejlesztőknek nem kell az alkalmazások alapjául szolgáló technológiákkal foglalkozniuk, így az alkalmazások fejlesztése könnyebb lesz, mint valaha. A HarmonyOS-re fejlesztett alkalmazások különböző eszközökön futhatnak majd akadásmentes, együttműködő élményt biztosítva minden felhasználói helyzetben.
A rendszer az alulteljesítés kihívásait egy úgynevezett determinisztikus késleltetési motorral (Deterministic Latency Engine – DLE) és nagy teljesítményű folyamatok közötti kommunikációval (IPC) fogja kezelni. A DLE előre meghatározza az egyes feladatok végrehajtásának prioritásait és az ütemezési határidőket. A rendszer a rendelkezésre álló erőforrásokat a magasabb prioritású feladatok elvégzésére fordítja, amivel az alkalmazások válaszideje körülbelül huszonöt százalékkal csökken. A mikrokernel az IPC teljesítményét a jelenleg elérhető rendszerekénél akár ötször hatékonyabbá is teheti.
Mikrokernel a nagyobb biztonságért
A mikrokernel alapú kialakítás nagyobb biztonságot és alacsony késleltetést biztosít. A mikrokernelt a kernel funkciók egyszerűsítésére, a lehető legtöbb rendszerszolgáltatás megvalósítására, valamint a kölcsönös biztonsági védelem hozzáadására alakították ki. Maga a mikrokernel csak az olyan legalapvetőbb szolgáltatásokat nyújtja, mint az ütemezés, vagy az IPC. A HarmonyOs az első olyan operációs rendszer, amely formális verifikációt használ az eszközök TEE területén, ezzel jelentős mértékben növelve a biztonságot. Továbbá, mivel a HarmonyOS mikrokernel a megszokottnál sokkal kevesebb kóddal rendelkezik, a biztonsági támadások valószínűsége is jelentősen csökken.
A rendszer képes automatikusan alkalmazkodni a különböző képernyő-elrendezési vezérlésekhez, támogatja mind a drag-and-drop, mind az előnézet alapú vizuális programozási műveleteket. Ennek segítségével a fejlesztők hatékonyabban fejleszthetnek olyan alkalmazásokat, melyek több eszközön képesek futni, ezáltal egy szorosan integrált ökoszisztéma jöhet létre.
Elsőként okostévéken fut majd a nyílt forráskódú HarmonyOS
A konferencián a Huawei a HarmonyOS-sel kapcsolatos terveit is bejelentette. A HarmonyOS 1.0 elsőként okosképernyős termékeken lesz elérhető az idei évben. A következő három évben fokozatosan egyre több egyéb okoskészüléken is alkalmazzák majd, például hordozható eszközökön, a Huawei Vision-ön, vagy az autók műszerfalán.
A Huawei világszerte nyílt forráskódú platformként teszi elérhetővé a HarmonyOS rendszert. A Huawei továbbá egy nyílt forráskódú alapítvány és közösség létrehozásán is munkálkodik, hogy támogathassa a minél mélyebb együttműködést a fejlesztőkkel. A HarmonyOS elsőként a kínai piacon mutatkozik be, ezt követi majd a globális szintű bevezetés.
Gazdaság
Újabb nagybank viszi 3 százalék alá az Otthon Start lakáshitel kamatát
Még egy nagybank kamatkedvezményt ad azért, hogy az igénylők nála vegyék fel a kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatú Otthon Startot. 2026-ban az új lakáshitelek 80 százaléka valamilyen állami támogatásos kölcsön, túlnyomórészt Otthon Start. Augusztus 10-től az UniCredit is belép az ezt a hitelt 3 százalék alatti kamattal kínáló bankok közé – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.
A kedvezményes, maximum fix 3 százalékos kamatú Otthon Start az egekbe lökte a lakáshitelezést 2025 őszétől, és a lendület kitartott 2026 eddigi hónapjaiban is. A bankok ölre mennek az ezt igénylő ügyfelekért. Ennek kötött feltételei miatt a több százezer forintos jóváírásokkal és egyéb kedvezmények mellett azzal tudják magukhoz csábítani a hitelfelvevőket, ha engednek a 3 százalékos kamatból. Az ilyen ajánlatok száma hétfőtől eggyel nő, mert újabb nagybank szánta el magát a kamatvágásra – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Az UniCredit Bank hirdetményéből az derül ki, hogy csökkenti a nála felvehető Otthon Start lakáshitel kamatát és THM-jét. A banknál jelenleg végig fix 3 százalékos kamattal elérhető kedvezményes kölcsönt augusztus 10-től akciós, 2,89 százalékos éves kamattal lehet igényelni. A kamat csökkenésével a minden költséget figyelembe vevő teljes hiteldíj mutató is alacsonyabb lesz. A TMH 3,0 százalékra csökken az eddigi 3,07-ről.
Miközben az UniCredit most lép be a 3 százalék alatti kamatot kínáló bankok mezőnyébe az Otthon Startnál, augusztustól van egy kiszálló is. A hónap elejétől ugyanis a Gránit Bank egyelőre nem kínálja 3 alatti kamattal az Otthon Startot és a CSOK Pluszt. Mindkét kedvezményes kölcsönnél 3 százalékra emelte a kamatát.
Az aktuális ajánlatok alapján a BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint 3 százalék alatti kamattal augusztus 10-től az UniCrediten kívül az alábbi bankoknál érhető el támogatott lakáshitel:
-
MagNet Bank – 2,80%-os kamat, 2,86%-os THM és akár 200 000 forint jóváírás.
-
CIB Bank – 2,95%-os kamat, 3,01%-es THM és akár 340 000 forint jóváírás.
-
MBH Bank – Az új és meglévő privátbanki és Prémium ügyfeleknek 2,89%-os kamat és akár 500 000 forint jóváírás.
Az Otthon Startot 3 százalék alatti kamattal felvevők havonta néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet fizethetnek, ami a futamidő végéig összességében akár több százezer forintos spórolást jelenthet.
Tóth Tímea, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az Otthon Startot igénylőknek a bankválasztásnál nem elég azt nézni, melyik pénzintézet kínál 3 százalék alatti kamatot. A hitel költségein túl az akár több százezer forintos jóváírások, a díjelengedések és az egyéb feltételek együtt döntik el, hogy kinek melyik ajánlat lesz a legkedvezőbb és hosszú távon is vállalható az első otthon megszerzésére.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A hőhullám elmúlik, az energetikai kihívás velünk marad
Az elmúlt időszakban a Paksi Atomerőmű blokkjainak fokozatos teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása került az energetikai hírek középpontjába. A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást.
A helyzet ugyanakkor nem rendkívüli műszaki esemény, és nem jelent veszélyt az erőmű biztonságos működésére: egy előre meghatározott protokoll szerint zajló, felelős üzemeltetési döntésről van szó.
A több mint 2000 MW beépített teljesítményű Paksi Atomerőmű a magyar villamosenergia-rendszer meghatározó alaperőműve, ezért a termelés átmeneti visszafogása természetes módon irányítja rá a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére. A jelenlegi helyzet ugyanakkor jóval túlmutat a Paksi Atomerőmű aktuális működésén. Jól rávilágít arra a kihívásra, amellyel Magyarország mellett egész Európa energiarendszere is egyre gyakrabban szembesül: miként lehet biztosítani az ellátás folyamatosságát akkor is, amikor a villamosenergia-termelés és a fogyasztás időben nem találkozik.
A nyári hónapokban a hazai napelemes rendszerek napközben jelentős mennyiségű villamos energiát termelnek, sok esetben többet is annál, mint amennyire az adott pillanatban szükség van. A napközben megtermelt többletenergia ugyanakkor csak korlátozott mértékben hasznosul a későbbi órákban. Mire elérkezik az esti időszak, amikor a háztartások és a vállalatok energiaigénye ismét emelkedni kezd, a napenergia-termelés visszaesik, miközben a légkondicionálók továbbra is nagy terhelést jelentenek a hálózat számára. A Paksi Atomerőmű átmeneti teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása ezt az időszakot még érzékenyebbé teszi.
Az alkalmazkodóképesség új szerepet kap az energiaellátásban
„Az energiarendszerek működésében kulcsszerepe van annak, hogy a megtermelt villamos energia a megfelelő időben álljon rendelkezésre. A következő évek fejlesztéseinek egyik meghatározó iránya ezért a termelés és a felhasználás közötti időbeli eltérés kezelése lesz”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A szakértő szerint a jelenlegi események egy hosszabb távú folyamat részeként értelmezhetők. A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váló hőhullámok, a szélsőségesebb hidrológiai viszonyok és a villamosenergia-fogyasztás folyamatos növekedése egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az energiaellátás rugalmassága legalább olyan fontos lesz, mint maga a termelőkapacitás.
„A jelenlegi helyzetet nem érdemes elszigetelt eseményként kezelni. A hosszabb, intenzívebb hőhullámok, az alacsony folyóvízszintek és a villamosenergia-igény növekedése olyan folyamatok, amelyekkel a jövőben is számolni kell. Az energetikai beruházások tervezésében ezért felértékelődik az alkalmazkodóképesség és a rendszer rugalmassága. A naperőművekben megtermelt villamos energia napon belüli tárolása, majd esti időszakban történő kitárolása az egyik leggyorsabb megoldás a hazai villamosenergia-rendszer rugalmasságára, az ellátásbiztonság növelésére, melyre akkumulátoros energiatároló rendszerek telepítése a leginkább célszerű”
– hangsúlyozta a szakértő.
„A jövő energiaellátását az atomenergia, a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolt működése teheti ellenállóbbá a szélsőséges helyzetekkel szemben.”
Az ellátásbiztonság üzleti értékké vált
A CRESCOM ELECTRA Kft. tapasztalatai szerint a vállalatok energetikai döntéseiben az energiaárak mellett az ellátásbiztonság, a működés folyamatossága és a kiszámítható üzemeltetés is meghatározó szemponttá vált. A beruházások fókusza ma már túlmutat a fogyasztás optimalizálásán: a cél olyan energiarendszerek kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó működési és környezeti feltételekhez.
A megfelelően méretezett energiatároló rendszerek lehetővé teszik, hogy a helyben megtermelt villamos energia a fogyasztási igényekhez igazodva hasznosuljon. Ez mérsékelheti a hálózati terhelésből vagy átmeneti ellátási zavarokból eredő kitettséget, miközben stabilabb működést és hatékonyabb energiafelhasználást biztosíthat.
„Az energetikai beruházások ma már jóval többről szólnak, mint a költségek csökkentéséről. A vállalatok olyan rendszereket keresnek, amelyek kiszámítható működést, nagyobb üzembiztonságot és hosszú távon is megbízható energiaellátást biztosítanak. A helyi energiatermelés, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolásával olyan rugalmasság alakítható ki, amely valódi versenyelőnyt jelenthet a következő években.”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A következő évek egyik legfontosabb energetikai feladata a termelés és a felhasználás időbeli összehangolása lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A kékgallérosok kora lejárt? Érkeznek az újgalléros munkavállalók
A vállalatok évek óta egyre nehezebben találnak kész szakembereket a termelő és gyártószektorban, miközben a klasszikus kékgalléros munkakörök is átalakulóban vannak és egyre kevésbé írhatók le pusztán fizikai feladatokkal. A Jobtain szakértői szerint a munkaerőhiány következő szakaszára már nem a hagyományos toborzási logika a válasz, hanem egy új munkavállalói réteg, az „újgalléros” dolgozók megjelenése.
„Ha csak azt nézzük, milyen végzettsége vagy korábbi munkaköre van valakinek, könnyen elveszítjük a jó munkavállalókat. Ha viszont azt nézzük, mit képes megtanulni, egészen más munkaerőpiac nyílik meg előttünk. Ez az újgalléros munkavállalói réteg jelentheti a magyar gazdaság egyik rejtett tartalékát”
– hangsúlyozza Mihályi Magdolna, a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.
A cégek már nem kész szakembert keresnek, hanem fejleszthető jelöltet
A Jobtain 2026-os Kékgalléros Benchmark kutatása szerint a vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a szűkös munkaerőpiacon nem elegendő a meglévő szakemberekért versenyezni. A szakmunkás-toborzásban továbbra is jelentős akadályt jelentenek a bérigények, amelyeket a cégek 55%-a említett kihívásként, valamint a hiányzó szakmai tapasztalat, amely 39%-nál okoz nehézséget. A válasz a problémára azonban már nem kizárólag a magasabb bér vagy a gyorsabb toborzás. A kutatás alapján a cégek 59%-a tudatosan keresi a jó tanulási potenciállal rendelkező jelölteket, vagyis azokat, akikből megfelelő betanítással, átképzéssel vagy továbbképzéssel stabil, hosszú távon is értékes munkavállaló válhat. Ez a szemléletváltás a kiválasztási szempontokban is jól látszik. A gyors tanulási képesség 50%-os említéssel már a negyedik legfontosabb kiválasztási tényezővé vált, mindössze 6%-kal lemaradva a szakmai tapasztalat után, és megelőzve több hagyományosan fontosnak tartott tulajdonságot, köztük a precizitást és pontosságot.
A munkaerőhiányt egy új típusú munkavállalói réteg felépítésével lehet kezelni
Az újgalléros munkavállalók megjelenése nem a kékgalléros réteg végét jelenti. A fizikai munkakörök jelentős része továbbra is nélkülözhetetlen marad, de a hozzájuk kapcsolódó kompetenciaelvárások gyorsan változnak.
„A kékgalléros munka nem tűnik el, csak átalakul. A magyar gyárakban ma már egyre több olyan munkakör érhető el, amely valójában nem is igényel szakképzettséget, ugyanakkor túlmutat a hagyományos fizikai munkavégzésen. Itt jelenik meg az újgalléros munkavállaló: olyan dolgozó, aki képes fejlődni, technológiát kezelni, folyamatokban gondolkodni, és belső képzéssel gyorsan értékes munkaerővé válni”
– hívja fel a figyelmet Mihályi Magdolna.
Megbízhatóság nélkül nincs újgalléros munkaerő
Bár a technológiai nyitottság és a tanulási képesség felértékelődött, a Jobtain kutatása szerint az alapkompetenciák továbbra is meghatározók. A fizikai és operatív munkakörökben a legfontosabb kiválasztási szempont továbbra is a megbízhatóság, amelyet a válaszadó vállalatok 90%-a emelt ki. Ez különösen fontos az újgalléros munkavállalók esetében is. A vállalatok ugyanis csak akkor tudnak érdemben átképzésbe, továbbképzésbe és belső fejlesztésbe fektetni, ha a jelölt hosszabb távon is tervezhető, stabil és motivált. Az újgalléros dolgozó tehát nem csupán technológiailag nyitott munkavállaló, hanem olyan ember, akire a vállalat működésében építeni lehet.
„A következő évek egyik legnagyobb HR-kérdése lesz, hogy a cégek felismerik-e ezeket a jelölteket még a versenytársaik előtt”
– emeli ki a szakértő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Három trend, amely 2026-ban teljesen átírja a kriptopiacot
-
Okoseszközök2 hét ago
A képernyőidő csak a kezdet: így változnak a családok digitális szokásai
-
Ipar2 hét ago
Az LG Electronics 600 kW-os hűtőfolyadék-elosztó egysége NVIDIA tanúsítást szerzett
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját




