Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Kevésbé bízunk meg főnökeinkben, mint a robotokban

Az Oracle és a Future Workplace legújabb kutatása kimutatta, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatja az emberek technológiához való viszonyát

Az Oracle és a Future Workplace kutatócég immár második alkalommal végezték el az ‘AI at Work’ című közös, globális felmérésüket, amelynek eredményei szerint az emberek többsége (64%) jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben.

A kutatásban 8 370 munkavállalót, menedzsert és HR vezetőt kérdeztek meg 10 különböző országban. A tanulmányból kiderül, hogy a mesterséges intelligencia (AI) megváltoztatta az emberek viszonyulását a technológiák használatához a munkahelyeken, valamint átformálja a HR csapatok és a vállalatvezetés működését a tehetségek megtalálásának, megtartásának és fejlesztésének területén.

Az AI megváltoztatja az emberek és a technológia kapcsolatát

A mesterséges intelligenciáról elterjedt rémhírekkel ellentétben – amelyek szerint az AI elveszi az emberek munkáját – világszerte egyre több munkavállaló, menedzser és HR vezető számol be arról, hogy növekvő léptékben alkalmazzák az AI-t a munkahelyeken, és a fogadtatása kifejezetten pozitív.

  • Az AI használata egyre elterjedtebbé válik, a munkavállalók 50%-a alkalmazza már valamilyen formában, amely jelentős emelkedés a tavalyi évben mért 32 százalékhoz képest. Kínában (77%) és Indiában (78%) több mint kétszer annyi munkahelyen adaptálták az AI technológiát, mint Franciaországban (32%) vagy Japánban (29%).
  • A munkavállalók többsége (65%) optimista, izgatott és hálás azért, amiért robot munkatársakkal dolgozhat, és a válaszadók közel negyede állította, hogy a mesterséges intelligenciával való munka örömteli és szerethető.
  • A munkavállalók Indiában (60%) és Kínában (56%) lelkesednek leginkább az AI használataért, őket követi az Egyesült Arab Emírségek (44%), Szingapúr (41%), Brazília (32%), Ausztrália és Új-Zéland (26%), Japán (25%), az Egyesült Államok (22%), az Egyesült Királyság (20%) és Franciaország (8%).
  • A tanulmányból az is kiderül, hogy a férfiak (32%) sokkal pozitívabban tekintenek a mesterséges intelligenciára, mint a nők (23%).

A munkavállalók jobban bíznak a robotokban, mint a vezetőikben

A mesterséges intelligencia egyre növekvő alkalmazása jelentős hatással van a munkavállalók és vezetőik kapcsolatára. Ennek megfelelően a hagyományos HR és vezetői szerepek is átalakulnak.

  • Az emberek 64%-a jobban bízik egy robotban, mint a felettesében, és a megkérdezettek felénél előfordult már, hogy inkább egy robothoz fordult tanácsért a főnöke helyett.
  • A legtöbben Indiában (89%) és Kínában (88%) szavaznak nagyobb bizalmat a robotoknak a vezetőkkel szemben. Őket követi Szingapúr (83%), Brazília (78%), Japán (76%), Egyesült Arab Emírségek (74%), Ausztrália és Új-Zéland (58%), az Egyesült Államok (57%), az Egyesült Királyság (54%) és Franciaország (56%).
  • Több férfi munkavállaló (56%) fordult már az AI-hoz tanácsért a vezetője helyett, mint nő (44%).
  • Az emberek 82%-a szerint a robotok képesek jobban elvégezni dolgokat, mint a menedzserek.
  • Arra a kérdésre, hogy pontosan miben jobbak a robotok, a felmérésben megkérdezettek az elfogulatlan adatok biztosítását (26%), a határidők betartását (34%), a problémamegoldást (29%) és a büdzsétervezést (26%) említették.
  • Arra a kérdésre, hogy miben jobbak a vezetők, a felmérésben résztvevő munkavállalók az alábbi három fő területet említették: az érzelmeik megértését (45%), coachingot (33%) és a munkahelyi kultúra kialakítását (29%).

Az AI a munkavégzés részévé válik

A mesterséges intelligencia bevezetése a munkahelyeken még csak kezdetleges fázisban jár. Ahhoz, hogy a legújabb AI fejlesztések előnyeit élvezhessék, a vállalatoknak egyszerűvé és biztonságossá kell tenni az AI használatát, különben elvesztik versenyképességüket.

  • A munkavállalók 76%-a és a HR vezetők 81%-a szerint kihívást jelent, hogy lépést tartsanak a technológiai fejlődéssel a munkahelyeken.
  • A munkavállalók azt szeretnék, ha egyszerűen tudnák használni az AI-t a munkájuk során, ezért könnyen kezelhető felhasználói felületeket (34%), gyakorlati képzéseket (30%) és a viselkedésükre szabott élményeket (30%) szeretnének.
  • A legfőbb okok között, amelyek visszatartják a munkavállalókat az AI használatától, a biztonság (31%) és az adatvédelem (30%) szerepel.
  • A digitális bennszülött Z generáció (43%) és Y generáció (45%) tagjai sokkal jobban aggódnak az adataik védelme miatt a munkahelyükön, mint az X generációsok (29%) és a baby boomerek (23%).

“Az újabb és újabb fejlesztések révén a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás alkalmazása egyre elterjedtebbé válik, ez pedig világszerte jelentős hatással van arra, ahogy az emberek interakcióba lépnek a technológiával és kollégáikkal. A mostani felmérésünk eredményei is jól mutatják, hogy az emberek és a gépek munkakapcsolata átalakulóban van. Nincs egyetlen mindenkire alkalmazható megközelítés, amellyel ezt a változást irányíthatjuk. A vállalatoknak együtt kell működniük a HR csapatokkal, hogy kialakíthassák a saját módszereiket az AI bevezetésére, amely képes lekövetni a munkavállalók változó igényeit”

– mondta Emily He, SVP, Human Capital Management Cloud Business Group, Oracle.

“Azt elmúlt pár évben azt tapasztaltuk, hogy a munkavállalók egyre pozitívabban viszonyulnak az AI munkahelyi használatához. Ennek a változásnak az élén pedig a HR csapatok állnak. A 2019-es kutatásunk eredményei szerint az AI nemcsak a beosztott-felettes kapcsolatot alakítja át, hanem magának a felettesnek a szerepét is az AI-vezérelt szervezeten belül. A felmérésünkből az is kiderül, hogy a vezetők továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a jövőben, amennyiben az emberi tulajdonságokra és a soft skillekre koncentrálnak, a technikai képességeket és a rutinszerű feladatokat pedig a robotokra hagyják”

– mondta Dan Schawbel, kutatási igazgató, Future Workplace.

“Az idei felmérésünk eredményeiből azt láthatjuk, hogy azok a vállalatok, amelyek igyekeznek felkészülni a jövő kihívásaira, egyre inkább az AI képességeire támaszkodnak. A mesterséges intelligencia bevezetésével a munkavállalók és a vezetők is egyre lelkesebbé válnak, ahogy a technológia fokozatosan felszabadítja őket rutinfeladatok súlya alól, és több idejük marad az üzletkritikus feladatokra”

mondta Jeanne Meister, alapító partner, Future Workplace.

Gazdaság

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.

Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.

Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.

Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.

Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.

Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.

Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben

Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.

Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.

 „A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról

– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.

– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”

A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.

Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?

A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.

Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.

Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss