Okoseszközök
MI-alapú mosógépek és személyre szabható hűtők a Samsung-tól
A Samsung a Life Unstoppable Konferencián mutatta be okos háztartási gépeinek legújabb sorozatát. A következő generációs mosógépek mesterséges intelligenciával teszik hatékonyabbá a mosást, az innovatív alulfagyasztós hűtőszekrények pedig a felhasználói igényeknek megfelelően alakíthatók át.
Az új mosógépszéria kiemelkedő darabja a WW9800T, amely Mesterséges intelligencia, MI-alapú funkciókkal fokozza a mosás hatékonyságát, így rövidebb idő alatt, kevesebb energia felhasználásával ugyanolyan kiemelkedő tisztaságot ér el. Az elsőként az európai piacokon bemutatkozó sorozatban megtalálhatók a Samsung népszerű EcoBubble™ és QuickDrive™ technológiái.
Az RB7300 hűtők kimagasló hűtési teljesítményt biztosítanak és nagyméretű, rugalmasan alakítható belső terüknek köszönhetően sokféle étel tárolására alkalmasak. Az RB7300 elsőként Európába érkezik meg, később pedig a világ számos országában elérhető lesz. Először válik elérhetővé a kontinensen a Samsung sokoldalú, személyre szabható konyhai megoldása, a Bespoke széria.
„Vállalatunk célja, hogy olyan berendezéseket fejlesszen, amelyek kiemelkedő teljesítményükkel megkönnyítik a felhasználók életét és képesek alkalmazkodni az egyedi szükségletekhez – mondta el Hyesoon Yang, a Samsung alelnöke. – Legújabb termékeinkkel a felhasználók a saját igényekre szabott, energiahatékony háztartást vezethetnek. A jövőben szeretnénk ezeket az otthonokat még több, egyedi élményt kínáló eszközzel megtölteni.”
Személyre szabott mosás, kevesebb energiával, rövidebb idő alatt
Az új WW9800T mosógép a Samsung innovatív technológiáinak köszönhetően csökkenti a mosási időt és az energiafelhasználást is, a felhasználóknak pedig egyedi mosási lehetőségeket kínál.
A Samsung QuickDrive™ technológiájával a WW9800T a mosási időt a felére, az energiafelhasználást pedig akár 20 százalékkal csökkenti. Az egymástól függetlenül mozgó dob és hátfal dinamikusabb programokat tesznek lehetővé, így rövidebb idő alatt is hatékonyabban tisztítják meg a ruhákat. A Samsung Digitális Inverteres Kompresszora erős mágnesek segítségével ér el magasabb teljesítményt, miközben halkabb és kevesebb energiát fogyaszt, mint egy univerzális motor.
Az új modellben megtalálható a Samsung EcoBubble™ technológiája, amely úgy javítja a mosószer hatékonyságát, hogy levegővel és vízzel keveri azt, így tisztító buborékokat képez. A buborékok könnyeben áthatolnak az anyagon, még hideg vízben is. Az alacsonyabb hőfokú vízben való mosással a felhasználók energiát takaríthatnak meg és óvhatják a ruhák színét és anyagát is.
A Samsungtól megszokott megbízható teljesítményt tovább növeli az MI-integráció, amelynek köszönhetően az eszköz megtanulja a felhasználók szokásait és ez alapján mosási programokat ajánl és személyre szabja azokat. Az MI Vezérléssel az új Samsung mosógép megismeri a felhasználók szükségleteit és az adatbázissal összevetve automatikus ajánlásokat tesz a megfelelő mosási ciklusra. Az egyszerű felhasználói felületnek és az MI Vezérlésnek köszönhetően nincs szükség a programok közti keresgélésre vagy kézi bevitelre. Az MI Mosás funkció beépített szenzorokkal ellenőrzi a ruhák súlyát és a szennyezettségét és ezeknek megfelelő mennyiségű vizet és mosószert használ a mosáshoz.
Az Automatikus Ciklus Kapcsolatnak köszönhetően a kényelmes kezelhetőség kiterjed a szárítási folyamatra is. A funkció közvetlen kapcsolatot hoz létre a mosógép és a szárítógép között, így automatikusan beállítja a megfelelő szárítási időt a frissen mosott ruhákhoz.
A Samsung új szériájának minden darabja kompatibilis a SmartThings alkalmazással, így a felhasználók a mosást akár okostelefonról is elindíthatják, és elérhetnek olyan, mosást hatékonyabbá tevő funkciókat, mint a Mosástervező és a Mosás Utasítás.
Megnövelt tárhely és hosszan tartó frissesség
A Samsung SpaceMax™ technológiájának köszönhetően az új alulfagyasztós hűtőszekrény a modern konyhaszekrényekhez kevésbé illeszkedő, szélesebb kialakítás nélkül maximalizálja a tárolókapacitást. A SpaceMax™ kiemelkedő hatékonyságú szigetelése lehetővé teszi, hogy a hűtőszekrény belső falai sokkal vékonyabbak legyenek, így 385 literes belső térfogatot biztosít, amely 18 literrel nagyobb, mint a korábbi modellek esetében. Az új hűtő mélysége megfelel a megszokott 600 mm-es kialakításnak, mégis több helyet kínál. Ez a megoldás különösen előnyös lehet a megváltozott bevásárlási szokásokat figyelembe véve. A felhasználók kevesebb alkalommal látogatnak el szupermarketekbe, de többet vásárolnak egyszerre, megnőtt az online beszerzés iránti igény, valamint az olyan készételeket részesítik előnyben, amelyekkel időt takaríthatnak meg. A trendek azt mutatják, hogy megnőtt a kereslet a nagyobb és hatékonyabban kihasználható kapacitású hűtőszekrények iránt.
A Samsung legújabb hűtőjét úgy tervezték, hogy kétszer hosszabb ideig őrizze meg az élelmiszerek frissességét. Az új Optimal Fresh+ dobozok állítható fiókként is használhatók, így a felhasználók eldönthetik, hogy a fiókot két különböző hőmérsékletű zónára osztják, vagy egyben használják. A bal oldal hidegebb, így leginkább a húsok és a halak tárolására ideális, a jobb oldal pedig kiválóan alkalmas a gyümölcsök és a zöldségek számára.
Az új modell biztosítja, hogy minden benne tárolt élelmiszer megfelelően legyen lehűtve, függetlenül a hűtőszekrényen belüli elhelyezéstől. Az új készülék a kiemelkedő frissesség érdekében a All Around Cooling és a Metal Cooling megoldásokat alkalmazza.
Az új alulfagyasztós hűtőszekrény egyedi formatervezésének köszönhetően a legtöbb modern konyhai térnek kifinomult eleganciát kölcsönöz. A rozsdamentes acél felület és a letisztult előlap remekül illik a Samsung készülékek esztétikus formavilágába. A készülék mögött futó kábeleket egy fémből készült biztonsági fedél védi, amely a hűtő Tiszta Hátlapjával együtt minimalista megjelenést biztosít.
A legújabb Samsung hűtőszekrények kompresszora a hűtési szükségleteknek megfelelően hét szinten tudja automatikusan beállítani a sebességét. A továbbfejlesztett kompresszor így kevesebb energiát igényel, halkabban működik és csökkenti az amortizációt is, így a hűtőszekrény hosszú távú, tartósan magas teljesítményt képes nyújtani.
Az RB7300 hűtőszekrény és a Samsung új mosógépei a Samsung Life Unstoppable virtuális eseményén is megtekinthetők, 2020. szeptember 2-án. A gépek Magyarországon várhatóan 2020 negyedik negyedévében lesznek elérhetők.
Okoseszközök
A jó alvás a csenddel kezdődik– technológia a nyugodtabb éjszakákért
Amikor a világ nem halkul el magától: az Anker soundcore Sleep A30 segít csökkenteni a környezeti zajokat, hogy könnyebb legyen megérkezni az éjszaka nyugalmába.
Egész nap érkeznek az üzenetek és az értesítések, miközben az online és az offline világ ingerei folyamatosan körülvesznek bennünket. Mikor a test lepihenne, az agy még gyakran éber. A lelki egészség világnapja, október 10. jó alkalom arra, hogy ne csak a fizikai, hanem a mentális pihenés fontosságára is figyeljünk. Ahhoz, hogy valóban pihenő üzemmódba kerülhessünk, sokszor a környező zajokat is ki kell zárnunk.
Nem minden zaj hangos
A mentális fáradtság nem feltétlenül akkor ér véget, amikor becsukjuk a laptopot. A nap folyamán felhalmozódó információk, döntések és folyamatos kommunikáció még este is dolgozhatnak bennünk. És miközben a hálószoba a nyugalom helye lenne, gyakran ott is akad valami, ami kizökkent: az utcáról beszűrődő forgalom, egy készülék monoton zúgása, a háztartás apró neszei vagy akár a mellettünk alvó partner horkolása. Ezek önmagukban talán jelentéktelennek tűnnek. Együtt azonban könnyen azt az érzést kelthetik, hogy a világ még mindig nem halkult el körülöttünk.
A csend nem feltétlenül jelent teljes némaságot
A technológia szerepe is változik, amikor elérkezik az este. Napközben az eszközeink folyamatosan újabb információkat és ingereket közvetítenek; megfelelően használva azonban ugyanezek a technológiák abban is segíthetnek, hogy tudatosabban alakítsuk ki az esti környezetünket.
Ezt a szemléletet képviseli az Anker soundcore Sleep A30, amelyet kifejezetten az alváshoz terveztek. A fülhallgató háromszintű zajcsökkentő rendszert használ: az aktív zajszűrés (ANC), a passzív zajszigetelés és az Adaptive Snore-Masking technológia együtt segítik a nyugodtabb alvási környezet kialakítását. Az ANC elsősorban az alacsony frekvenciájú zajok, például a közlekedés vagy a készülékek zúgásának csökkentésére szolgál, míg a passzív szigetelés a magasabb frekvenciájú hangok mérséklésében játszik szerepet.
A horkolás kezelésére a Sleep A30 külön megoldást alkalmaz: az intelligens töltőtok valós időben érzékeli és elemzi a horkolást annak hangereje és frekvenciája alapján, a fülhallgató pedig ehhez igazított maszkoló hangot játszik le. Fontos különbség, hogy a horkolás maszkolását ez a dedikált hangtechnológia végzi, nem az ANC.
A nyugodtabb környezet nem feltétlenül jelent teljes csendet. A Sleep A30 különböző alváshangokat, többek között AI Brainwave Audio-t, fehér zajt és meditációs hanganyagokat is kínál, emellett a készülékkel Bluetooth 5.4 kapcsolaton keresztül zene, podcast, vezetett meditáció vagy hangoskönyv is hallgatható elalváshoz.
Amikor a technológia már nem zavar, hanem elcsendesít
Az esti rutin szempontjából a forma legalább olyan fontos lehet, mint a funkció. A Sleep A30-at ezért 3D ergonomikus kialakítással és puha szilikonnal tervezték, az egyes fülhallgatók tömege körülbelül 3 gramm, így a kialakítás az oldalukon alvók számára is kényelmesebb viseletet céloz. Az eszköz egy feltöltéssel akár 10 órányi lejátszási időt kínál, a töltőtok pedig akár 5 éjszakára elegendő energiát biztosít. A cél nem az, hogy még egy eszközzel töltsük meg az éjszakát. Éppen ellenkezőleg: hogy a technológia végre segítsen lecsendesíteni azt, ami napközben folyamatosan körülvesz bennünket.
A pihenés is lehet tudatos döntés
A lelki egészség világnapja nemcsak arra emlékeztet, hogy időnként lassítsunk, hanem arra is, hogy a pihenésnek nem kell a nap végén megmaradt időnek lennie. Lehet tudatosan kialakított rutin: a telefon félretétele, a fények tompítása, néhány oldal egy könyvből, néhány perc csend – vagy éppen egy olyan esti környezet megteremtése, amelyben kevesebb külső inger éri az embert.
A technológia önmagában nem oldja meg a mentális túlterheltséget, és nem helyettesíti a megfelelő alvási szokásokat vagy szükség esetén a szakmai segítséget. De a megfelelően megválasztott eszközök támogathatják azt a kis átmenetet, amelyre a nap végén szükségünk van: a folyamatos zajból a nyugalomba való megérkezést.
Az Anker soundcore Sleep A30 most 59 899 forintért elérhető a Notebook.hu kínálatában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Mit tudnak az új Google Pixel mobiltelefonok és okosórák?
A Google Pixel telefonok az Android rendszer csúcsát képviselik, közvetlenül a szoftveralkotótól. Ezeket a készülékeket úgy tervezték, hogy a legtisztább, legokosabb és legmegbízhatóbb okostelefonos élményt nyújtsák a felhasználóknak. A Pixel család legfőbb vonzereje a tiszta Android élményben rejlik, ami azt jelenti, hogy nincsenek felesleges, előre telepített alkalmazások vagy nehéz gyártói felületek, így a rendszer villámgyors és zökkenőmentes marad.
Naprakész és biztonságos rendszer
A Google kiemelkedő szoftveres frissítési támogatást biztosít, amellyel a telefonok hosszú éveken át naprakészek és biztonságosak maradnak. A prémium hardver és a fejlett mesterséges intelligencia ötvözeteként a Pixel készülékek piacvezető kameratechnológiával büszkélkedhetnek, amelyekkel lenyűgöző és természetes fotók készíthetők. A tulajdonosok az elsők között élvezhetik a legújabb exkluzív AI funkciókat, a valós idejű fordításokat és a mindennapi feladatokat megkönnyítő okosmegoldásokat. Legyen szó a csúcskategóriás modellekről vagy a kedvezőbb árú sorozatról, a Pixel telefonok minden helyzetben intelligens és megbízható társak.
Fejlett mesterséges intelligencia a Google készülékek rendszerében
A Google Tensor G6 elnevezésű, újgenerációs processzor köré tervezett okostelefon-család legfőbb mozgatórugója a mélyen integrált Gemini Intelligence, amely alapjaiban alakítja át azt, ahogyan a felhasználók interakcióba lépnek a mobilkészülékeikkel. Amikor valaki a hétköznapi rohanás közben, hangalapú diktálással próbálja meg elintézni a sürgős teendőit vagy válaszolni a beérkező üzenetekre, ez a fejlett mesterséges intelligencia azonnali és pontos segítséget nyújt.
Intelligens, hangalapú kezelhetőség, stúdióminőségű felvételek
A szoftver nem csupán mechanikusan rögzíti a kimondott szavakat, hanem intelligens módon kiszűri a beszédből a mindennapi kommunikációra jellemző felesleges töltelékszavakat, dadogásokat vagy nyelvtani hibákat, és a gondolatokat rögtön logikusan felépített, professzionális stílusú szöveggé formálja.
A vizuális tartalomgyártás és a vizuális élmények rögzítése terén a Pixel 11 sorozat mindhárom tagja teljesen új dimenziót nyit meg. A fejlett optikai rendszerek és a sokszoros nagyításra képes lencsék fontos eszközök ahhoz, hogy a felhasználó éles, kristálytiszta, stúdióminőségű fotókat és videókat készíthessen még akkor is, ha a megörökíteni kívánt pillanat távolról zajlik, vagy rendkívül nehéz fényviszonyok uralkodnak a környezetben. A beépített, azonnal aktiválódó éjszakai üzemmód feleslegessé teszi a hosszadalmas beállításokat vagy a mozdulatlan állványok használatát.
Az exponálógomb megnyomásának pillanatában részletgazdag, élénk színvilágú felvételek születnek, amelyek hűen visszaadják az átélt pillanatok hangulatát. Intenzív napsütésben is tökéletesen olvasható OLED kijelzők gondoskodnak arról, hogy a tartalomfogyasztás, a dokumentumok böngészése vagy a részletes térképes navigáció soha ne okozzon szemfáradtságot vagy vizuális kényelmetlenséget a felhasználó számára.
Mit tud a Google Pixel 11 Pro?
A Google Pixel 11 Pro a prémiumkategóriás okostelefonok piacát célozza meg, magában foglalva a legfrissebb hardveres és mesterséges intelligencia alapú újításokat. A készülék a nagyteljesítményű Google Tensor G6 alapra épül, amely fejlett, felhőalapú és helyi AI-funkciókat biztosít a mindennapi feladatokhoz. Kiemelkedő tulajdonságai közé tartozik a lenyűgöző, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes, 120 Hz-es LTPO OLED kijelző, a bőséges rendszermemória, valamint a professzionális szintű, sokoldalú hátlapi kamerarendszer 5×-ös optikai zoommal. A Google ráadásul 7 éven át tartó szoftveres és biztonsági támogatást ígér az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez, így hosszú távon is megbízható és naprakész csúcskészülék marad.
Miben különbözik az előzőektől a Google Pixel 11 Pro XL?
A Google Pixel 11 Pro XL a gyártó legnagyobb méretű csúcskészüléke, amely a prémiumkategóriás hardvert fejlett mesterséges intelligenciával ötvözi. A tágas, 6,8 hüvelykes, akár 3600 nites csúcsfényerőre képes LTPO OLED kijelző mögött a nagyteljesítményű Google Tensor G6 processzor és bőséges, akár 16 GB RAM dolgozik, biztosítva a zökkenőmentes helyi és felhőalapú AI-funkciókat.
A hátoldalon professzionális, 5x-ös optikai zoommal és akár 120x-os Pro Zoommal ellátott tripla kamerarendszer kapott helyet, amelyet egy nagyobb, 5115 mAh-s akkumulátor és 45W-os gyorstöltés támogat. Az Android 17 rendszerrel debütáló modellhez a Google 7 éven át tartó teljes körű szoftveres és biztonsági támogatást biztosít, így a készülék hosszútávon is a piac legokosabb és legmegbízhatóbb óriástelefonjai közé tartozik.
Ne feledkezzünk meg a Google okosórák kínálta lehetőségekről sem!
Az okostelefonok által kínált intelligens élményt tökéletesen kiegészítik a Google legújabb okosórái, amelyek ugyanezt a proaktív, gondoskodó filozófiát képviselik, folyamatos szimbiózisban a mobilkészülékekkel.
Ha a nap folyamán fokozódik a munkahelyi stressz, megemelkedik a pulzusszám, vagy rendszertelenné válik szívritmus, a csuklón lévő eszköz finom rezgéssel jelez, és személyre szabott légzőgyakorlatokat, rövid relaxációs ütemterveket kínál a túlhajszoltság elkerülése érdekében.
A nap 24 órájában aktív biometrikus szenzorok átfogó képet adnak az alvásminőségről, a fizikai megterhelés mértékéről és az aktuális energiaszintről, segítve a hosszútávú célok elérését. Mivel az órák szorosan együttműködnek a Pixel telefonokkal, a hívások diszkrét kezelése, az üzenetek áttekintése vagy a zenelejátszás irányítása mozgás közben, sportolás alkalmával vagy egy zsúfolt járművön utazva is teljesen észrevétlenné és kényelmessé válik, felszabadítva a felhasználót a folyamatos telefonkeresési kényszer alól.
Miért előnyös a Pixel rendszer?
A Pixel rendszer talán legmeggyőzőbb és a mindennapi használatot leginkább megkönnyítő tulajdonsága a gyártói korlátok lebontása és az eszközök közötti példátlan harmónia. A Quick Share technológia révén a fotók, a nagyméretű videók vagy a fontos dokumentumok megosztása nem csupán a Pixel telefonok és a különféle androidos eszközök között történik villámgyorsan, hanem az operációs rendszerek határait átlépve az iOS- és macOS-alapú környezetekkel is zökkenőmentesen, bonyolult kábelek vagy bizonytalan internetkapcsolat nélkül működik.
A háttérben meghúzódó intelligens energiagazdálkodás, a hosszú üzemidőt biztosító akkumulátorok és a fejlett vezeték nélküli gyorstöltési megoldások pedig garantálják, hogy a készülékek akkor álljanak rendelkezésre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, minimálisra szorítva vissza a konnektorhoz kötöttség kényszerét.
Az Android rendszerre épülő, átfogó frissítési garancia biztosítja, hogy a Pixel 11 széria okostelefonjai és az okosórák ne avuljanak el néhány hónap alatt, hanem az idő múlásával, a folyamatosan érkező új funkcióknak köszönhetően évről-évre okosabbá váljanak. A beépített Titan hardveres biztonsági chipek és az intelligens védelmi algoritmusok észrevétlenül, mégis maximális hatékonysággal őrzik a felhasználók személyes adatait, így az online bankolás, a bizalmas levelezés vagy a digitális iratok kezelése teljes biztonságban történhet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Gőzölés, robotkarok és fényterápia: átfogó innovációs dömpinggel zárta az IFA-t a Dreame
A hazai robotporszívó-szegmens első számú szereplőjeként mutatta be legújabb fejlesztéseit a Dreame az idei berlini IFA kiállításon.
A márka több mint 2400 négyzetméteren vonultatta fel újdonságait, köztük a legfrissebb csúcsmodelljeit. A robotporszívók mellett bemutatkoztak az új száraz-nedves takarítógépek, a pehelykönnyű Air rúdporszívó-család, a legfrissebb szépségápolási eszközök, valamint a Dreame legújabb robotfűnyírója is.
Új zászlóshajók a robotporszívók piacán
Berlinben kiemelt szerepet kapott a robotporszívók új generációja, élén a népszerű Aqua10 Roller Complete közvetlen utódjával, az Aqua20 Pro Ultra Roller S Complete modellel. A készülék akár 180°C-os forró gőzzel oldja fel a makacs zsírt és a beszáradt foltokat, laboratóriumi tesztek alapján 99,999%-os baktériummentesítést garantálva. A továbbfejlesztett hengermodul képes 8 centiméterre kinyúlni, így a bútorok alatt, sarkokban és mélyedésekben is alapos felmosást végez. A tájékozódásról a dupla nagylátószögű kamerával és AI OmniSight 4.0 rendszerrel ellátott navigáció gondoskodik, amely több mint 320 különböző akadálytípust ismer fel, míg a ProLeap technológiának köszönhetően az 5 centiméteres szimpla küszöbökkel és az akár 10 centiméteres dupla szintkülönbségekkel is megbirkózik.
A Dreame új csúcskategóriáját a kiállításon debütáló X60 Pro széria jelenti, amely három különböző változatban mutatkozott be. Az X60 Pro Ultra Complete a mindentudó dokkolóállomással felszerelt klasszikus kivitel, az X60 Pro Master kompakt kialakításával és közvetlen vízvezeték-csatlakozásával tökéletesen beépül az otthonunkba, míg az X60 Pro Matrix a különféle padlótípusok egyedi kezelésére optimalizált megoldás. A sorozat mindegyik tagja 42 000 Pa szívóerővel bír, és a hajszálak, valamint a kisállatszőrök feltekeredését gátló HyperStream Detangling 2.0 kefékkel dolgozik. A széria legfontosabb fejlesztése a Dual UltraExtend megoldás: az oldalkefe akár 12, a felmosóegység pedig 18 centiméterrel nyúlik ki a precíz szegélytakarításért. A komplex lakásokban való magabiztos mozgást az AI OmniSight 3.0 navigáció vezérli, a PowerMaster 11A villámgyors töltési technológia pedig gondoskodik a gyors újratöltésről a nagyobb terek hatékony tisztításáért.
Gőzerővel érkeznek az új száraz-nedves porszívók
A száraz-nedves takarítógépek mezőnyében a Dreame T16 Pro Steam hívta fel magára a figyelmet. A modell karcsú kialakításának köszönhetően a legalacsonyabb bútorok alá is befér, legnagyobb előnye pedig a 200°C-os forró gőz, amely vegyszerek nélkül pusztítja el a kórokozók 99,9999%-át, miközben TÜV minősítése garantálja a fapadlók kíméletes tisztítását. A kategória másik berlini újdonsága a Dreame T16 Ultra, amely az EdgeHunter technológiát hozza el a szegmensbe egy rugalmas, kerek felmosópárnával kiegészítve a főkefét. Ez a mozgatható kiegészítő szegélyek mentén 5 milliméterrel, alacsony bútorok alatt pedig akár 30 milliméterrel nyúlik ki..
Pehelykönnyű vezeték nélküli porszívók
A Dreame Air széria a márka első PenStyle, azaz különösen karcsú és könnyű formavilágú vezeték nélküli porszívócsaládja. A mindössze 1,1 kilogrammos Dreame Air Station egy kézzel is kényelmesen irányítható, 360 fokban forgó feje révén a legszűkebb helyekre is befér, miközben 24 000 Pa szívóerőt és akár 40 perces üzemidőt nyújt. A használatot egy önürítős dokkolóállomás teszi teljessé, amely a töltés mellett automatikusan porzsákba üríti a portartályt. A sorozat másik tagja, a Dreame Air AquaCycle Pro a száraz porszívózás mellett a felmosást is megoldja a Z30 AquaCycle Pro alapján továbbfejlesztett, népszerű nedves takarítómoduljával.
Szintet lép a szépségápolás is
A márka a személyes gondoskodás terén is újdonságokkal érkezett. A Dreame Pocket Aura kompakt hajszárító intelligens hőmérséklet-szabályozással óvja a fejbőrt, míg a beépített plazmaionos technológia kisimítja a tincseket és ragyogó fényt kölcsönöz a frizurának. A Dreame AirAuto automata hajformázó légáramlás segítségével önműködően tekeri fel a hajat a formázófejre, feleslegessé téve a kézi csavargatást. A Dreame Chrona LED fényterápiás arcmaszk pedig 280 beépített leddel és öt hullámhossztartománnyal kínál személyre szabott, 10 perces vezeték nélküli bőrápolási kezeléseket.
Intelligens robottechnológia a kertben
A beltéri tapasztalatok a kertgondozásban is megjelentek: a kiállításon bemutatkozott az összkerékhajtású Dreame A4 AWD Pro robotfűnyíró. A gép OmniSense 4.0 lézeres-kamerás navigációval tájékozódik, az EdgeMaster 4.0 robotkaros technológiájával a szegélyek mentén is precízen dolgozik, miközben az akár 90%-os lejtők leküzdésével a legnehezebb terepeken is megállja a helyét.
A Dreame X60 Pro széria készülékei már elérhetők a hazai kínálatban, míg a többi bemutatott újdonság fokozatosan, az idei év folyamán, illetve 2027 első felében érkezik meg a magyar piacra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Milyen jövőt ígérnek a kihívások az építőiparban?
-
Zöld2 hét ago
Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Ipar2 hét ago
Lehet izgalmas egy gyereknek a mesterséges intelligencia vagy egy gyártósor?
-
Ipar2 hét ago
Nagyformátumú 3D nyomtatás közvetlenül a gyártásban
-
Ipar2 hét ago
A mesterséges intelligencia egyszerre kihívás és megoldás az energiarendszer számára
-
Egyéb kategória2 hét ago
Egy arany- és három ezüstérmet nyert a magyar csapat a szakmák világbajnokságán
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt








