Gazdaság
Az 5G új korszakot teremt a mikroadatközpontok és az edge computing terén
Az élet számos területén használunk különféle okos, internetkapcsolattal rendelkező készülékeket, amelyek megkönnyítik életünket.
Egyre több digitális szolgáltatást veszünk igénybe a közösségi médiától a streaming és banki applikációkon át a felhőszolgáltatásokig, és ezáltal egyre több adatot fogyasztunk. Ezt a tendenciát erősítik a dolgok internetének (IoT) terjedése és a koronavírus-járvány digitalizációs hatásai, továbbá az 5G hálózatok bevezetése is, amit jól mutat, hogy szakértők szerint 2025-re 75 milliárd IoT-eszköz kapcsolódik majd egymáshoz. Ez az adatrobbanás minden eddiginél nagyobb mértékben növeli a szerverparkok iránti igényt az adatok keletkezési helyének közelében, a peremhálózaton, hiszen ennek a rengeteg információnak a tárolására és feldolgozására új, főként helyi mikroadatközpontok létrehozására van szükség. Mindez hatalmas lehetőségeket kínál az üzleti innováció számára, de a vállalatoknak számos kihívással is szembe kell nézniük a Kingston Technology szakértői szerint.
Az 5G folyamatban lévő globális bevezetése, valamint az edge computing (peremhálózati számítástechnika) és az IoT elterjedése radikálisan átformálja a digitális ökoszisztémát. Magyarországon tavaly októberben elsőként a Vodafone vezette be az 5G mobilszolgáltatást Budapest számos pontján, azóta pedig már a Telekom is biztosít kereskedelmi forgalomban 5G elérést. A hálózatfejlesztéseknek köszönhetően év végére mindegyik szolgáltatónál hozzáférhetővé válik majd az ötödik generációjú mobilkommunikációs rendszer hazánkban. „Ez egy olyan mértékű változás, amely lehetővé teszi a hatalmas adattömegek kezeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztését. Ennek részeként több adatközpont létrehozására van szükség, hiszen már ma is annyi adat keletkezik, hogy megtelítik a világ szerverparkjait” – mondta Kaszál Norbert, a Kingston Technology Magyarországért és Szlovéniáért felelős üzletfejlesztési menedzsere.
Fénysebességgel hasító 5G
A Cisco legújabb Annual Internet Report (AIR) előrejelzése szerint 2023-ra világszerte már a mobilok 10 százaléka 5G-t fog használni, amelyek sebessége átlagban 575 Mbps lesz, azaz 13-szor gyorsabb, mint egy átlagos mobilkapcsolat. Ez a teljesítmény számtalan szektorban lehetővé teszi a mesterséges intelligencia (AI), valamint a különböző IoT-alkalmazások további elterjedését, beleértve az okosotthonokat, okosépületeket, okosvárosokat és okosgyárakat, az önvezető autókat és a hálózatba kapcsolt egészségügyi eszközöket. Ám minél több innovatív alkalmazást vezetünk be a peremhálózaton, annál több adat keletkezik, ennek feldolgozáshoz és a tároláshoz pedig még több adatközpontra lesz szükség. Mindennek következtében nem kizárólag a gigantikus felhő-adatközpontok, hanem sokkal inkább a felhasználókat helyben kiszolgáló kis adatközpontok iránt nő az igény. Ezek a hálózat peremére telepített eszközök ugyanis kézenfekvő, gyors és költséghatékony megoldást kínálnak az információk helyi feldolgozására és elemzésére.
Mikroadatközpontok a hálózat peremén
A világ egyre összekapcsoltabbá válásával és az adatközpontok fejlesztésével kiterjedt adatgyűjtés válik lehetővé, melynek révén a cégek új szolgáltatásokat és termékeket hozhatnak létre, és újfajta módon léphetnek kapcsolatba ügyfeleikkel. Ehhez azonban a vállalatoknak már most fel kell készülniük az 5G forradalomra, és meg kell határozniuk, milyen technológiákkal érhetik el a rövid, illetve hosszú távú céljaikat, hogy a megfelelő megoldásokba fektessenek be. Egyúttal olyan jelentős kihívásokat is szem előtt kell tartaniuk, mint az infrastruktúra finanszírozása, a szükséges teljesítmény és kapacitás biztosítása, az adatközpontok energiafogyasztása vagy az információbiztonság.
A távközlési cégek jól járnak az 5G hálózatok kiépítésével, ezért várhatóan az IoT-alkalmazások és peremhálózatok infrastrukturális támogatásában is részt vesznek. A kisebb, speciálisabb adatközpontok átalakítása azonban időigényes és költséges, ezért a telekommunikációs társaságok előreláthatóan a közszféra szereplőivel és a technológiai vállalatokkal közösen fogják kiépíteni az új digitális infrastruktúrát, amely óriási teljesítményt és kapacitást igényel a valós idejű válaszadáshoz.
„Az adatközpontok számára állandó feladatot jelent az egyre növekvő információmennyiség feldolgozása és tárolása, ezért a folyamatos és magas színvonalú teljesítmény fenntartása napi 24 órában az év 365 napján alapvető fontosságú, függetlenül a helytől. Ebben egyre fontosabb szerephez jut az SSD-technológia. A Kingston Technology egyike azoknak a vállalatoknak, amelyek elébe mennek ezeknek az igényeknek, és kifejezetten üzleti szerverek és adatközpontok számára gyárt nagykapacitású SSD-meghajtókat, illetve szervermemóriákat. Ezek a megoldások garantálják a folyamatos teljesítményt és a magas minőséget, még a legszélsőségesebb körülmények között is, amelyek egyre gyakoribbak. Emellett ezekkel az eszközökkel a cégek nagyobb méretű tárhelyet hozhatnak létre változatlan alapterületen, ami a számítási felhő minden korábbinál gyorsabb ütemű terjedése miatt fontos szempont”
– hangsúlyozta Kaszál Norbert.
A teljesítménnyel párhuzamosan az adatközpontok energiaigénye is hatalmas: 2025-re ezek a létesítmények felelhetnek a világ energiafogyasztásának ötödéért, ami mellett a legtöbb ország egyedi energiafogyasztása eltörpül. Az IT-szállítók ezért a szén-dioxid-lábnyom csökkentése érdekében egyre fenntarthatóbb megoldásokat keresnek, amire a nagy szerverparkoknál számos innovatív példát találunk. A mikroadatközpontokat azonban nem építhetjük a sarkkör közelébe vagy a tenger alá, hogy szabadhűtéssel tegyük őket környezetbaráttá, így esetükben újabb zöld technológiák alkalmazására lesz szükség. Az egyik lehetséges megoldás, ha a cégek merevlemezről SSD-re váltanak, amivel jelentősen csökkenthetik energiafogyasztásukat. Ezenfelül a szervezeteknek azokat az újfajta kiberbiztonsági kockázatokat is el kell tudniuk hárítani, amelyeket az IoT-eszközökön és a peremhálózatokon egymással közvetlenül kommunikáló gépek hordoznak, fenyegetést jelentve a felhasználók személyes adatainak biztonságára. A kihívások leküzdéséhez az informatikai szállítók feladata, hogy olyan új technológiákat fejlesszenek, amelyekkel a vállalatok optimalizált tárkapacitással, hatékonyabb tömörítéssel, gyorsabb szerverekkel, továbbá kiterjedten alkalmazható titkosítással válaszolhatnak a peremhálózati környezet kihívásaira.
További információért a Kingston szerver- és adatközponti megoldásaival kapcsolatban látogasson el a https://www.kingston.com/en/solutions/servers-data-centers oldalra.
Gazdaság
A Széchenyi István Egyetem vezetésével indult kutatás az autópályák és közlekedési infrastruktúrák biztonságának növeléséért
A győri Széchenyi István Egyetem vezetésével zajlik az „Autópálya-rézsűk állapotelemzése és javítása önjavító ökológiai technológia kifejlesztésével katasztrófa kockázati körülmények között” című kutatás-fejlesztési projekt.
A Geoplan Mérnökiroda Kft.-vel konzorciumban megvalósuló program célja olyan innovatív technológiák kidolgozása, amelyek hozzájárulnak a geotechnikai kockázatok hatékony kezeléséhez, valamint a közlekedési infrastruktúrák hosszú távú biztonságának és ellenálló képességének növeléséhez.
A tavaly indult és 2028. második felében záruló projekt összköltsége 74,85 millió forint, amelyből 66,78 millió forint támogatást biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. A Széchenyi István Egyetemre jutó támogatási összeg közel 47,93 millió forint.
A kutatás középpontjában a geológiai veszélyek intelligens előrejelzése és az ökológiai helyreállítás áll. A szakemberek kiemelten az autópályák rézsűinek stabilizálására fókuszálnak, különösen olyan területeken, ahol természeti vagy egyéb katasztrófakockázatok veszélyeztetik az infrastruktúra biztonságos működését. A cél olyan korszerű megoldások kidolgozása, amelyek a legmodernebb technológiák alkalmazásával segítik a geotechnikai problémák megelőzését, kezelését és a károk mérséklését.
A fejlesztések során a kutatók egyebek mellett gépi tanulási módszereket, térinformatikai rendszereken alapuló értékeléseket, numerikus szimulációkat és intelligens monitorozó rendszereket alkalmaznak. Ezek lehetővé teszik a geológiai veszélyek pontosabb azonosítását, előrejelzését és a szükséges beavatkozások időbeni megtervezését.
A projekt egyik legjelentősebb innovációja az önjavító ökológiai helyreállítási technológia fejlesztése. Ennek részeként a kutatók egy négy rétegből álló talajmodellre épülő talajrekonstrukciós és termékenységfenntartó megoldást dolgoznak ki, amely hatékonyan segíti az erózió és a kimosódás elleni védekezést. A technológia egyszerre szolgálja a környezeti fenntarthatóságot és az infrastruktúrák műszaki biztonságát.
A kutatás eredményei nemcsak az autópályák esetében hasznosíthatók. Az új módszerek és technológiák alkalmazhatók lehetnek vasúti és közúti hálózatok, valamint más kritikus infrastruktúrák állapotfelügyeletében és helyreállításában is. A demonstrációs projektek révén a fejlesztések gyakorlati környezetben is bizonyíthatják hatékonyságukat, hozzájárulva a biztonság, a környezetkímélés és a költséghatékonyság növeléséhez.
A projekt azonosítószáma 2024-1.2.8-TÉT-IPARI-CN-2025-0000
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Folytatódhat a Demján Sándor Tőkeprogram
A Magyar Fejlesztési Bank 2026. augusztus 26-án vállalta, hogy biztosítja a feltételeknek megfelelő vállalkozások hitel- és tőkefinanszírozását, és négy hónappal meghosszabbította a befektetési időszakot.
A mintegy 43,9 milliárd forintos forrásrészlet még nem érkezett meg az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-hez: az MFB a vezetőváltást követően előbb meg kíván győződni az alapkezelő jogszerű működéséről, valamint arról, hogy az új vezetés elkötelezett a bankkal korábban egyeztetett befektetési stratégia következetes végrehajtása mellett. Az MKIK ehhez minden szükséges dokumentumot, információt és garanciát megad.
A program kedvezményes hitel- és tőkefinanszírozással segíti a magyar kis- és középvállalkozások beruházásait és növekedését. A forrást az MFB biztosítja, az MKIK tulajdonában álló MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. pedig a magántőkealap kezelőjeként felel a befektetések lebonyolításáért, a szerződéskötésekért és a finanszírozás vállalkozásokhoz történő eljuttatásáért.
A program eredetileg bejelentett 150 milliárd forintos keretét három, egyenként 50 milliárd forintos részletben tervezték biztosítani. Az első részletet az MFB már az alap rendelkezésére bocsátotta, ennek terhére valósul meg a program első finanszírozási szakasza. A mostani döntés a másodikra vonatkozik: az MFB és az alapkezelő 168 pályázó vállalkozást értékelt pénzügyi, gazdasági, működési és üzletbiztonsági szempontból, közülük 145 felelt meg maradéktalanul a feltételeknek, így az eredetileg 50 milliárd forintos részletből 43,9 milliárd forint szolgálhatja a finanszírozásukat. A harmadik, további 50 milliárd forintos részlet nem tárgya az MFB mostani döntésének; rendelkezésre bocsátásáról az MKIK információi szerint jelenleg nincs végleges döntés, ezért a teljes, eredetileg bejelentett keret jelenleg nem áll az alapkezelő rendelkezésére.
A vezetőváltás előzménye, hogy az MKIK elnöke 2026 júniusában szabályszerűségi vizsgálatot indított az alapkezelő működésével kapcsolatban. Az ügyvédi, számviteli és informatikai szakértők bevonásával zajló átvilágítás első megállapításait követően került sor a vezérigazgató visszahívására és munkaviszonyának megszüntetésére; ezek a lépések az MKIK álláspontja szerint jogszerűen történtek. A vizsgálat első fázisa várhatóan a jövő hét folyamán zárul le, megállapításairól először az MKIK vezetése kap tájékoztatást.
Az MKIK álláspontja szerint a volt vezérigazgató részéről az elmúlt napokban több sajtóorgánumban megjelent állítások tényszerűen megalapozatlanok, és a vizsgálat menetére nincsenek hatással. Az átvilágítás dokumentumok alapján, szakértők bevonásával zajlik, azt nyilatkozatok nem befolyásolják. Az MKIK elnöke kitart a tények teljes körű feltárása mellett, és ettől a személyét vagy a Kamarát érő megalapozatlan és nemtelen támadások sem tántorítják el.
Az alapkezelő működése folyamatos: az MKIK álláspontja szerint a döntéshozatalhoz, a képviselethez és az operatív működéshez szükséges szervezeti és aláírási rend az új vezérigazgató kinevezéséig is biztosított. Az MKIK és az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. együttműködik az MFB-vel, és haladéktalanul a bank rendelkezésére bocsátja a kért dokumentumokat, információkat és garanciákat.
A befektetési időszak négy hónapos meghosszabbításával elegendő idő állhat rendelkezésre a szerződéskötések és a finanszírozás lebonyolítására. Ezek tényleges ütemezését a forrás beérkezése és a kötelező ellenőrzések lezárása határozza meg; a teljesen előkészített ügyleteknél ezt követően rövid időn belül sor kerülhet a szerződéskötésre és a folyósításra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Megjelentek a legújabb fizetési adatok: kiderült, mekkora hitelre elég a béred
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, keresetekre vonatkozó gyorstájékoztatója, mely szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete.
Ugyanezen időszakban a nettó átlagkereset 529 700 forint volt a hivatal szerint, míg a bruttó mediánérték 617 900, a nettó mediánérték pedig 438 000 forint. A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak azok a lakossági ügyfelek, akik az átlag- és mediánösszegeket keresik meg havonta.
A KSH legfrissebb tájékoztatója szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 529 700 forint volt ugyanebben az időszakban. A jelentés szerint a bruttó átlagkereset 7,1%-kal, a nettó átlagkereset 9,4%-kal, a reálkereset pedig 7,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ami a keresetek bruttó mediánértékét illeti, az a jelentés szerint 617 900 forint, míg a nettó mediánérték 438 000 forint volt idén júniusban, ami 8,8%, illetve 10,9% emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Mekkora lakáshitelre elég a júniusi átlagfizetés?
A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora piaci lakáshitel felvételére lehet képes az, akinek a keresete a legutóbbi nettó átlag- illetve mediánbérrel egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szabályozása értelmében a nettó 800 ezer forint alatti jövedelmek maximum 50%-ig terhelhetők törlesztőrészletekkel, a Bank360 az átlag- és a mediánkereset kapcsán is ezzel az aránnyal számolt.
A fentieknek megfelelően a nettó átlagkereset esetében 264 850 forint, a nettó mediánkereset esetében pedig 219 000 forint a maximálisan vállalható havi törlesztőrészlet összege.
A Bank360 kalkulátorával elvégzett számítás szerint jelenleg egy 20 éves futamidejű, 34 millió forint összegű piaci lakáshitelnek ~263-264 ezer forintba kerül a havi törlesztőrészlete (THM 7,21% – 7,22%), tehát ez még éppen belefér a jegybanki szabályozás nyújtotta keretek közé. Amennyiben a futamidőt 25 évre növeljük, úgy a hitelösszeg 37 millió forintig emelhető, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~261-262 ezer forint körül alakul (THM 7,20% – 7,22%). Jelenleg tehát ezekig a hitelösszegekig nyújtózkodhat az, akinek a bére a jelenlegi nettó átlagkeresettel megegyező mértékű.
Más a helyzet azok esetében, akiknek a bére a júniusi nettó mediánbérrel egyezik meg. Amennyiben 20 éves futamidőben gondolkodunk, úgy a nettó mediánbér mellett jelenleg 28 millió forint a felvehető maximum, aminek a havi törlesztőrészlete ~216-218 ezer forint között mozogna (THM 7,21% – 7,22%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén a hitelösszeg maximuma 30,5 millió forint körül alakul, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 216 ezer forint alatt maradna (THM 7,20% – 7,22%).
Természetesen a kamattámogatott Otthon Start Program keretein belül a fentieknél magasabb hitelösszegek is felvehetők, hiszen az állami támogatásnak köszönhetően lényegesen olcsóbban juthatnak hitelhez az arra jogosult igénylők. A maximális, 50 millió forintos hitelösszegnek 25 éves futamidő esetén 237 ezer forint körül alakul a havi törlesztőrészlete (THM 3,03% – 3,06%), így az bőven belefér a júniusi nettó átlagkereset 50%-ába, vagyis a legalább ennyit kereső adósok akár a teljes hitelösszeg felvételére is képesek lehetnek.
A nettó mediánbért megkeresők esetében ez már nem igaz. Az ő esetükben 46 millió forint az elméletileg felvehető maximális hitelösszeg, feltéve, hogy 25 éves futamidővel számolunk. Ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~217-218 ezer forint között mozog (THM 3,03% – 3,06%).
Rövidebb, 20 éves futamidő esetén a nettó mediánbért megkeresők esetén 39 millió forint a felvehető maximum (~216-217 ezer forintos törlesző), ám ekkora időtávon a nettó átlagkeresetből élőknek is be kell érniük 47,5 millió forinttal (~263-264 ezer forintos törlesztő).
Mekkora személyi hitelre elegendő a júniusi átlagkereset?
A Bank360 személyihitel-kalkulátora alapján változatlanul elmondható, hogy a nettó átlagkeresetből élők számára a piacon jelenleg elérhető legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszeg felvétele sem lehetetlen. Legalábbis abban az esetben, ha ehhez a hitelösszeghez kellően hosszú futamidő társul. Ez a „kellően hosszú” minimum 7 évet jelent, ekkor ugyanis a jelenleg elérhető ajánlatok alapján ~245-258 ezer forint közötti havi törlesztőrészletre számíthatunk (THM 9,90% – 12,00%), ami már belefér a jegybanki keretekbe. Legalábbis a nettó átlagkereset esetében.
A nettó mediánbér esetében még hosszabb, 10 éves futamidőre van szükség ahhoz, hogy a havi törlesztőrészlet (~198 ezer forint, THM 10,66%) beleférjen a jövedelem felébe. Rövidebb, 8 éves futamidő esetén már a hitelösszeget is csökkenteni kellene. Utóbbi esetben 14 millió forint a felvehető maximum, és az adósnak még ekkor is szét kellene néznie a különböző hitelintézetek ajánlatai között, ugyanis azok havi törlesztői 210 ezer és 223 ezer forint között mozognak, tehát a drágább ajánlatok már meghaladnák a lehetőségeiket (THM 10,17% – 12,22%).
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon
-
Gazdaság2 hét ago
Elindult a SMARTTABLE ENERGY energetikai platform
-
Gazdaság2 hét ago
Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben
-
Gazdaság1 hét ago
Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
-
Szórakozás2 hét ago
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
-
Zöld1 hét ago
Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság
-
Okoseszközök1 hét ago
A rezsiről már nem csak télen érdemes beszélni
-
Ipar1 hét ago
Az LG electronics megkezdte 5G-alapú intelligens telematikai megoldásának tömeggyártását




