Zöld
Már a századik e-töltőt is átadta az ALDI
Újabb mérföldkőhöz érkezett az áruházlánc és az E.ON Hungária Csoport együttműködése
Újabb 18 üzleténél adott át e-töltőt az ALDI az E.ON Hungária Csoporttal közös együttműködésben, így a 100. töltő is elérhető a 2019-2020-ra tervezett 147 töltőből álló hálózat részeként. Az átadásoknak köszönhetően immár 68 üzletnél vehető igénybe a szolgáltatás.
Az E.ON által telepített és üzemeltetett 18 új töltő közül 8 budapesti ALDI áruház parkolójában érhető el, míg Gödöllőn, Kaposváron, Karcagon, Kazincbarcikán, Nyíregyházán, Pápán, Szegeden, Szentesen, Vácon és Vecsésen egy-egy újabb ALDI üzletnél várja töltési lehetőség az e-autósokat.
Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc 2018 őszén kötött megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI parkolójában lesz elérhető az E.ON Hungária Csoport által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az érintett üzletek több mint felénél már át is adták a töltőket: jelenleg 68 ALDI-nál vehető igénybe a szolgáltatás. A 100. és a 101. töltőt az áruházlánc karcagi üzleténél helyezték üzembe, így 14 megyében összesen 101 töltő és 202 töltőpont áll az autósok rendelkezésére.
Az E.ON-nal közös beruházás újabb lépéseként már a következő ALDI-üzleteknél is lehetőség van az elektromos-, valamint plug-in hybrid autók akkumulátorainak feltöltésére:
- Budapest, XI. kerület, Rétköz u. 10/b., 1 db AC töltő,
- Budapest, XV. kerület, Erdőkerülő u. 47., 1 db AC töltő,
- Budapest, XIX. kerület, Szalay utca 7-17., 2 db AC töltő,
- Budapest, XXII. kerület, Háros u. 11., 1 db AC töltő,
- Budapest, IX. kerület, Soroksári út 138-142., 2 db AC töltő,
- Budapest, XIV. kerület, Szugló utca 60-62., 1 db AC töltő,
- Budapest, IX. kerület, Tűzoltó utca 10-16., 1 db AC töltő,
- Budapest, XVII. kerület, Pesti út 2., 1 db AC töltő,
- 2100 Gödöllő, Bossányi Krisztina utca 4., 2 db AC töltő,
- 7400 Kaposvár, Árpád u. 31., 1 db AC töltő,
- 5300 Karcag, Kisújszállási út 90., 2 db AC töltő,
- 3700 Kazincbarcika, Hadak útja 9., 2 db AC töltő,
- 4400 Nyíregyháza, Móricz Zsigmond u. 25., 1 db AC töltő,
- 8500 Pápa, Celli út 71., 2 db AC töltő,
- 6725 Szeged, Katona József utca 89., 2 db AC töltő,
- 6600 Szentes, Csongrádi út 65., 2 db AC töltő,
- 2600 Vác, Gödöllői út 2., 2 db AC töltő,
- 2220 Vecsés, Wass Albert utca 2., 1 db AC töltő.
A további tervek szerint 2026-ra összesen 180 töltővel és 360 töltőponttal várja majd vásárlóit az áruházlánc. A teljes kiépítés után országosan 79 településen lesz elérhető az ALDI parkolókban a töltési lehetőség.
Az e-töltőpontok idén áprilistól az ingyenesen letölthető drivE.ON mobilapplikációval vehetők igénybe. Az alkalmazás még kényelmesebbé teszi a töltést, segítségével a kiválasztott töltő már fél órával a tervezett használat előtt lefoglalható, illetve, ha éppen használatban van, akkor a rendszer automatikus értesítést küld a foglaltság megszűnéséről, így elkerülhető a felesleges várakozási idő.
Az alkalmazásról bővebb információk az alábbi oldalon találhatók: eon.hu/driveon
Az E.ON Hungária Csoport és az ALDI is elkötelezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mellett, erőforrásaikkal támogatni kívánják a környezetkímélő közlekedést, bolygónk védelmét. A két vállalat együttműködése a töltőhálózat kiépítésére és üzemeltetésére 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.
Zöld
A Schneider Electric segítségével „zöldül” a Marks&Spencer ellátási lánca
RE:Spark néven új, az ellátási lánca „zöldítését” célzó programot indított a Marks&Spencer (M&S), amelynek kialakításában és megvalósításában a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata, a Schneider Electric támogatja a brit kiskereskedelmi üzletláncot.
A kezdeményezés célja, hogy felgyorsítsa a megújuló forrásokból származó villamos energia használatának elterjedését az M&S globális ellátási láncán belül.
Az új program kulcsfontosságú eleme az üzletlánc „Plan A” elnevezésű fenntarthatósági stratégiájának, amelynek célja, hogy 2040-re a Marks&Spencer teljes értékláncában elérjék a nettó zéró kibocsátást. A RE:Spark program keretében az M&S elindít egy, a Schneider Electric Zeigo Hub megoldására épülő digitális központot, amely a kezdeményezés központi felülete lesz. A Zeigo Hub segítségével a beszállítók nyilvántarthatják kibocsátási adataikat, nyomon követhetik a dekarbonizációs erőfeszítéseiket, és speciális oktatási tartalmak révén megismerhetik a számukra ajánlott széndioxid-kibocsátást csökkentő lépéseket.
A program részeként öt kulcsfontosságú régióban (Vietnámban, Törökországban, Indiában, Kínában és Bangladesben) helyi tájékoztatókat és webináriumokat szerveznek, hogy megismertessék a beszállítókat a megújulóenergia-beszerzés folyamatával. Emellett a beszállítók stratégiai tanácsadási szolgáltatásokat kapnak a tiszta energiával kapcsolatos megoldások értékeléséhez és megvalósításához, beleértve a helyszíni napenergia-hasznosítást, az energiatanúsítványok beszerzését, a zöld tarifákat és az áramvásárlási megállapodásokat (PPA). A kezdeményezés egyik célkitűzése, hogy lehetővé tegyék a beszállítók számára, hogy közösen lépjenek fel a hosszú távú zöldáram-vásárlási megállapodások (PPA) során. A program kezdetben az M&S divatipari ellátási láncának jelentősebb régióira összpontosít majd, és a tervek szerint a következő három évben tovább bővül.
„Hisszük, hogy a fenntarthatóságnak be kell épülnie minden tevékenységünkbe, a termékek beszerzésétől kezdve addig, hogy támogassuk beszállító partnereinket és ügyfeleinket abban, hogy helyesen cselekedjenek. Tudjuk, hogy igazi változást akkor érhetünk el, ha együttműködünk. Ezért a RE:Spark programot úgy alakítottuk ki, hogy ne csak új ötletek megszületését segítse és hozzáférést biztosítson a megújuló energiaforrásokhoz beszállítóink számára, hanem a szükséges támogatás és erőforrások biztosításával az átállást is megkönnyítse. A kezdeményezés létrehozóiként segíthetünk beszállítóinknak partneri hálózatok kiépítésében és hosszú távú rugalmasságuk megteremtésében, ezzel jelentős változást indítva az iparágban és azon túl is. Mindez része egy szélesebb körű elkötelezettségnek – a „Plan A” fenntarthatósági stratégiánknak – melynek célja, hogy segítsük az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást”
– mondta el Katharine Beacham, az M&S „Fashion, Home & Beauty” részlegének fenntarthatóságáért és anyagokért felelős vezetője.
„Energia-technológiai partnerként büszkék vagyunk arra, hogy az M&S-szel együttműködve segítünk a beszállítóknak leküzdeni azokat az akadályokat, amelyekkel a megújuló energiaforrások bevezetése során szembesülnek. A RE:Spark remek példa arra, hogy az együttműködés hogyan hozhat létre skálázható, hatékony változásokat a globális ellátási láncokban”
– mutatott rá Steve Wilhite, az SE Advisory Services ügyvezető alelnöke.
A RE:Spark a M&S azon törekvéseire épül, amelyek a gyártási tevékenység környezeti hatásának csökkentését célozzák, valamint a körforgásos gazdaság terén elért legújabb eredményeire, köztük az Another Life program elindítására is, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy beindítsa a körforgásos gazdaságot a divat, a lakberendezés és a szépségápolás területén, összefogva a Rewear, Repair, Recycle és Resale kezdeményezéseket. Ezek a programok központi szerepet játszanak az M&S átalakulásában egy növekvő és nyereséges, ugyanakkor fenntarthatóan működő és 2040-re nettó zéró kibocsátásúvá váló vállalkozássá.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Adatalapú karbonlábnyom-csökkentés a gyakorlatban: mérés és kompenzáció a SPAR meghatározó rendezvényein
A SPAR Magyarország folytatta azt a gyakorlatát, amely szerint kiemelt vállalati eseményeit karbontudatos szemlélet mentén szervezi meg.
A független szakértő bevonásával elvégzett vizsgálat szerint 304 őshonos gyümölcsfa elültetése biztosítja az egyensúlyt a természettel.
A SPAR Magyarország a tavalyi két meghatározó rendezvénye, az éves üzleti jelentés megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztató, valamint a Budapest Borfesztiválhoz kapcsolódó partneresemény karbonlábnyomát a korábbi évekhez hasonlóan független szakértő bevonásával mérette fel, és az eredmények alapján idén összesen 304 őshonos gyümölcsfa elültetésével kompenzálja önkéntesen, ötéves időtávon a rendezvényekhez kapcsolódó kibocsátást. A számításokat a GreenDependent Intézet végezte el, amely az események széleskörű környezeti hatását vizsgálta a résztvevők számától és utazási módjától kezdve az étkezésen, a felhasznált energián és a nyomtatott anyagokon át, egészen a technikai eszközök működtetéséig. A felmérések eredményei egyértelműen visszaigazolták, hogy a SPAR az elmúlt években tudatosan építette be a korábbi évek javaslatait a rendezvényszervezési gyakorlatába, ami mérhető csökkenést eredményezett a karbonkibocsátásban.
A 2025. áprilisi éves üzleti jelentést bemutató sajtótájékoztató esetében a legnagyobb karbonlábnyomot az étkezés jelentette. Ugyanakkor ezen a területen jelentős előrelépés történt: a 2025-ös rendezvényen az étkezéshez köthető szén-dioxid kibocsátás az előző évhez viszonyítva csaknem harmadára csökkent. A javulás elsősorban a húsételek mennyiségének radikális visszafogásához köthető, ami jól mutatja, hogy a tudatos menütervezésnek érdemi környezeti hatása van.
Hasonló tapasztalatokat hozott a 2025. szeptemberi Budapest Borfesztivál partnereseményének karbonlábnyom-elemzése is. Az elmúlt évekhez hasonlóan, itt is az étkezéshez kapcsolódó kibocsátás bizonyult a legjelentősebb tényezőnek, ugyanakkor az előző esztendőkhöz képest érzékelhető csökkenés volt tapasztalható. Különösen pozitív eredmény, hogy a keletkező hulladék mennyisége 2024-hez viszonyítva számottevően mérséklődött, miközben a megmaradt ételek minden érintett évben adomány formájában kerültek felhasználásra.
„A fenntarthatóság számunkra folyamatos tanulási és fejlődési folyamat. Büszkék vagyunk arra, hogy a korábbi szakmai javaslatok beépítésével kézzelfogható eredményeket tudtunk elérni, ugyanakkor továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy működésünk minden területén még felelősebben járjunk el”
– hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Az ötéves karbonkompenzáció részeként 2026 tavaszán elültetésre kerülő 304 őshonos gyümölcsfa Kovács Gyula zalai Tündérkertjének állományából származik, és a GreenDependent közreműködésével iskolakertekbe és nonprofit intézmények kertjeibe kerül. A fák nemcsak a kibocsátás ellensúlyozását szolgálják, hanem hosszú távon oktatási és közösségi értéket is teremtenek, miközben hozzájárulnak a biológiai sokféleség és a magyar tájfajták megőrzéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Március 1-jén ismét jön a Nemzeti Faültetés Napja!
A 10 millió Fa országos közösség újra összefogásra hív, március 1-jén a Nemzeti Faültetés Napja – 2026 eseményére.
Nagy kihívás előtt állnak: 2025-ben 320 helyszínen, 300 szervezet részvételével, közel 13 000 ember bevonásával, mintegy 100 000 fát ültettek el. Az elképesztő eredménnyel eddig két díjat is nyertek, és a legjobb 10 közé jutva várományosai a Fővárosi Civil Díjnak is. Idei céljuk nem kisebb, mint elérni és túlszárnyalni a tavalyi eredményeket – ehhez még több szervezetet, céget és egyént kell elérniük.
250 feletti pályázat – 400 millió forintnyi zöldítési terv
A felkészülés részeként a 10 millió Fa nagyon nagy érdeklődést kiváltó pályázatot hirdetett önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek számára: 133 önkormányzat, 59 szervezet és 75 oktatási intézmény küldött be zöldítési elképzelést a Nemzeti Faültetés Napja kiírásába.
„A 400 millió Ft összértékű, 250 feletti pályázat azt üzeni számunkra, hogy az ország készen áll a zöld fordulatra”
– mondta Bojár Iván András, a 10 millió Fa vezetője.
Várják a felelős cégek csatlakozását
Az Alapítvány, mint civil szervezet azonban csak az értékes tervek töredékének díjazására képes. A természeti környezet feltételeinek visszaállítása, a zöldebb jövő ügye azonban mindenki érdeke. Ezért felelős cégek csatlakozását várják: hozzájárulásuk révén a benyújtott értékes projektek közül rengeteg megvalósulhat március 1-jén. Még több iskola udvarán növekedne árnyat adó liget, és még több Miyawaki minierdő küzdene meg biodiverz, öko-oázisként a sűrűn lakott településeken.
A felelős cégek csatlakozását partneri csomagokkal várják: választhatnak Gyémánt, Ezüst, Arany, Bronz zöldítési és kommunikációs csomagok közül a 10milliofa.hu weboldalon.
„Ne várj másra: cselekedj most!”
A szervezők a Nemzeti Faültetés Napja weboldalán arra bíztatnak, hogy „ne várj másra: cselekedj most önállóan, vedd kezedbe akár a szervezést, akár a konkrét fabeszerzést, így reményeink szerint idén még nagyobb eredményt érhetünk el!”
Hozd a saját projekted, saját ültetésed
A pályázat lezárult, a nem nyertes tervekhez tovább keresik a forrást, ugyanakkor várják azokat az önkormányzatokat, civil szervezeteket, intézményeket is, amelyek saját erőből terveznek ültetni ezen a napon.
Ültess fát hírességgel!
Már most tudják, hogy több faültető szervezettel, különböző civil szervezetekkel és önkormányzati partnerrel is lesznek közös fásítási projektek. Többek között – folytatva a hagyományokat – a Boldogság Órával, a Dumaszínházzal, a One Tree Planted nemzetközi faültető szervezettel. A központi ünnepi eseményt pedig újra a Főkerttel együtt, ezúttal új helyszínen a Népligetben rendezik meg, ahol a tavaly már részt vevő és az idén újonnan csatlakozó hírességekkel is lehet majd találkozni.
Lesz ingyenes csemeteosztás március 1-jén!
A lakossági faültetések fellendítését szolgálja, hogy február közepétől térképen mutatják majd az akciónap alkalmából kedvezményt adó kertészeteket és faiskolákat. Szintén február közepétől lehet regisztrálni pici, 30–50 cm-es erdészeti csemeték ingyenes csemeteosztására. Legalább 40 helyszínen adják át a tavalyi mennyiség kétszeresét, 40 000 ingyenesen igényelhető csemetét a Nemzeti Faültetés Napja – 2026 során az örökbefogadó lakosoknak.
Kiemelt vállalás: a legnagyobb Miyawaki-minierdő
Az idei év kiemelt vállalása, hogy lakossági és céges hozzájárulásokból elültetik az ország eddigi legnagyobb Miyawaki erdejét: a legalább 300 m²-es „Óriás” minierdő Csepelen fog cseperedni. De 55 egyéb Miyawaki-helyszín is várja még a forrást, a partneri együttműködést országszerte.
Remélik, hogy idén a tavaszi megújulás nemcsak gondolat marad: ha elegen hallják meg a 10 millió Fa és a tavasz hívó szavát, 100 000-nél is több új fa indulhat növekedésnek az idei összefogás hatására.
„Az idei tavasz egy azok sorában, amikor még érdemben tehetünk környezetünk jobbításán – mondta a szervezet vezetője –, de egyben egy nehéz, küzdelmes tavasz is, hisz választás előtt áll az ország. Ennek során sokféle választás lehet biztos, de csak egy a tuti: ami a jövőre szavaz. VÁLASZD A FÁKAT!”
– üzeni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Bemutatkozik az AUMOVIO magyarországi menedzsmentje
-
Egészség2 hét ago
Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei
-
Gazdaság2 hét ago
A meghirdetett autók közel 90%-a továbbra is 10 millió forint alatt
-
Tippek2 hét ago
A füst a legnagyobb veszély – miért kritikus a HFR és a tűzjelző rendszer felülvizsgálata 2026 ban?
-
Szórakozás2 hét ago
Bemutatkozik a Samsung Art Store-ban a Lee Kun-Hee-gyűjtemény 20 darabja
-
Gazdaság2 hét ago
A Telekom 2G forgalma a Yettel hálózatára költözik
-
Ipar2 hét ago
Közel 700 milliós beruházással indítja az évet az Sz. Variáns
-
Ipar2 hét ago
Mesterséges intelligenciával hoz új szintet az épületüzemeltetésben a Schneider Electric






