Egészség

Áttörő megoldás az egészségügyi álláskeresésben

Magyar fejlesztésű állásportál hozhatja el az áttörést a digitális munkaerő-toborzásban az egészségügy és a klinikai kutatás területén

A korábbi kivándorlási trendek, valamint az ágazat finanszírozási nehézségei kiélezetté tették az egészségügyi szakemberhiányt.

Ez „békeidőben” is nehézzé teszi a munkavállalókat kereső cégek életét, de a vírushelyzetben tovább romlott a helyzet. Létezik azonban egy olyan, hazai orvosok és HR-szakemberek által kifejlesztett „okos” toborzási stratégia, ami nem csak a ‘soft skill’-eket, vagyis a jelölt személyes készségeit veszi figyelembe, hanem különlegesen hatékony is: segítségével akár két hét alatt is megtalálhatják az álláshirdetők a legalkalmasabb munkavállalóikat.

Rapid módon átalakult piac

A koronavírus-járvány, valamint az orvosok béremelésének szabályozása miatt a figyelem középpontjában van az egészségügyi munkaerőpiacot feszítő kérdéskör. Miközben igaz, hogy az állami egészségügyi intézményekben átalakulóban van a bérezési helyzet, és sok a bizonytalanság az új szabályok körül, ma is számos jól fizető betöltetlen állás vár a képzett egészségügyi szakemberekre –főleg a magánegészségügyben, a gyógyszeripar- és kereskedelem terén, valamint a kapcsolódó alágazatokban.

Amikor azonban kevés szakemberért sok cég versenyez, felértékelődnek azok a munkaerőszerzési módszerek, amelyek eltérnek a hagyományostól. Ilyen egyedi megoldást kínál a hiper.jobs portál is, amelynek fejlesztői maguk is orvosok, akik a „hazai pálya” ismerete mellett több éves külföldi tapasztalattal rendelkeznek. Ennek megfelelően nemcsak a magyar egészségüggyel és a benne dolgozók motivációival, de a teljes ágazatot érintő külföldi előírásokkal és szabványokkal is tisztában vannak.

Az általuk fejlesztett oldal legfontosabb újítása egyszerű: skálázhatóvá és mérhetővé teszi a személyes motivációkat és az egyedi készségeket – aminek eredményeképpen minden korábbinál célzottabb, gyorsabb és hatékonyabb munkaerő toborzás válik lehetővé.

Algoritmus a legjobb egészségügyi „match” megtalálásához

Az egyedi megoldásra épülő platformon egy saját fejlesztésű algoritmus végez előválogatást, aminek a segítségével a HR-osztályokat és a jelölteket is meg lehet kímélni a fárasztó és időigényes többkörös interjúktól.

„A hagyományos álláskereső oldalak alapvetően csak az önéletrajzra támaszkodnak – ha tetszik, kétdimenziós profilt alkotnak a jelöltekről a végzettség és gyakorlat mentén. A mi platformunk azonban nem is csak három, hanem egyenesen „multidimenziós”, azaz teljes képet ad, képes jól körülhatároltan megrajzolni a jelöltek személyes jellemzőit is”

– mondja dr. Törőcsik Kálmán, a cég alapítója.

Az oldal segítségével a munkakereső nem pusztán a neki szánt álláslehetőségekhez fér hozzá, és nem is csak a többi oldalnál megszokott önéletrajz szerkesztőt használhatja, hanem egy egyedi munkavállalói profilalkotó alkalmazást is, ami 29 szempont szerint kategorizálja és elemzi az adott munkavállaló készségeit és képességeit, és amelyekre támaszkodva a leginkább hozzá illő munkakörökhöz tudja társítani. A rendszer mögött húzódó kifinomult algoritmus ezeket a szempontokat pásztázza és párosítja a munkakörökre vonatkozó követelményekkel, és ez alapján rendeli a legmegfelelőbb jelölteket az állásokhoz.

Mindezt az oldalba integrált készségtesztekkel, kérdőívekkel érik el. A konkrét szaktudáson, munkatapasztalatokon, gyakorlati jártasságon túl a ‘soft skill’-ekre, azaz olyan személyes készségekre is kitérnek, mint például a kapcsolatteremtő képesség, az empátia, a csapatszellem, vagy a céltudatosság. Ezekkel minden korábbinál alaposabb képet alkothatnak magukról a munkakeresők is, ami számukra is kiemelten hasznos és használható visszacsatolást jelent.

„Volt olyan szakember, aki a mi kiértékelésünk segítségével jött rá, hogy valójában milyen munkakör áll hozzá közel, ennek megfelelően váltott, és azóta jóval kiegyensúlyozottabbnak érzi magát az új állásában”

– tette hozzá Törőcsik, aki szerint a HR mindig is a pszichológia határterülete volt, a technológia fejlődése révén viszont ezt a szemléletet már a munkaerőkeresés legelső fázisába is be lehet építeni.

Így a munkaerőt kereső cégek nem csak egy fókuszált, előszűrt listát kapnak, amely az általuk kínált állásra legnagyobb eséllyel alkalmas jelöltek profilját tartalmazza, pontosan megjelölve, hogy az adott jelölt melyik szempontból hogyan teljesít – de egy folyamatosan bővülő adatbázist is.

Csak sikerdíj van

A munkaadóknak kizárólag a megtalált és alkalmazott munkaerő után kell fizetniük, a munkakeresőknek pedig olyan extra szolgáltatásokat is kínál az oldal, mint az ingyenes online képzések, amikkel egyszerre bővíthetik a tudásukat és javíthatják a munkaerőpiaci helyzetüket. Ezzel pedig hosszú távú tervei vannak a cégnek. Kutatások szerint ugyanis az egészségügyi szakdolgozók nem tekintenek magukra úgy, mint más szakmák képviselői, akik értékesek, akikért márkák és cégek versengenek, akik fejvadászok célpontjai. Ennek megfelelően nem is jellemző rájuk, hogy tudatosan fejlesztik magukat. A hiper.jobs ezt holisztikusan szemléli, a gyökerénél és a felszínén is kezeli a problémát, lehetőséget teremtve az önfejlesztésre.

„A kulcs a célzottság és a rendszerszemlélet”

– fűzi hozzá Törőcsik, aki szerint az óriásira nőtt munkakereső gyűjtőportálokon valóban nagy tömegben, de éppen ezért ömlesztve szerepelnek az állásajánlatok, amelyek között a legtöbb munkaadó és munkavállaló is elvész – vagy éppen nagyon sok időt elveszteget. Mint mondja, most érett meg az idő és a technológia a célzott, tematikus munkaerőpiaci platformok számára, ahol az orvosoktól az egészségügyi szakjogászokon és közgazdászokon át a szakápolókig vagy gyógyszerészekig mindenki megtalálhatja magának a megfelelő állást, a cégek pedig a legmegfelelőbb munkatársat.

Ráadásul mindezt egyre nagyobb hatásfokkal. Ahogy ugyanis bővül az adatbázis, úgy finomodik a platform működése: az egyre több profil egyre finomabb keresési mechanizmust, egyre pontosabb találatot eredményez. Márpedig ez már középtávon is várható, mivel Törőcsikék a régiós terjeszkedést tervezik. A hiper.jobs tulajdonosai ugyanis hagyományosan klinikai vizsgálati szektor számára végeztek toborzást Közép-Kelet Európában, és most erre támaszkodva kívánják megvetni a lábukat a lengyel, cseh, szlovák, román és a bolgár piacon is.

Egészség

A mozgás szerepe az egészség megőrzésében

mozgás szerepe egészség megőrzése
Kép forrása: Freepik

Lélegezz helyesen, foglalj állást a mozgásszegény életmód ellen, adj esélyt egy egészségesebb életnek! Bár a legtöbb ember tudja, hogy a testmozgás mennyire fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében, mégis sokan halogatják. Miért fontos ezen változtatni?

Gyakran halljuk, hogy az egészséges élethez minden nap legalább 30 percet kell gyakorolnunk. A fizikai aktivitás az egészséges élet egyik legfontosabb eleme, mert a csont- és izomrendszerre gyakorolt fizikai előnyein túlmenően jó közérzetet is hoz magával. Erre hívja fel a figyelmet a MozgásKlinika életmód podcast is, elkerülve ezzel a mozgásszervi problémák kialakulását. Mégis sokan nem tesznek ellene semmit, inkább az ülő életmódot választják.

A mozgás fontossága az egészség megőrzésében

A fizikai aktivitás számos előnnyel jár mind fizikailag, mind szellemileg:

  • Mobilitás: egy kis mozgás jót tesz, ha egy bulin táncolsz, vagy otthon játszol a gyerekekkel. Ezért jó, ha az életedbe beépíted a mobilitást növelő tevékenységeket, mint például a fizikai gyakorlatok mellett a jóga, a pilates vagy a nyújtás.
  • Energia: a fizikai aktivitás jó lelki és testedző, és bár energiát fogyaszt, közben még több energiát termel.
  • Ellenállás: mit szólnál ahhoz, ha nem fáradnál el olyan gyorsan, amikor a busz után futsz munkába menet? Vagy tovább élsz, miközben alig jársz orvoshoz? Nos, a rendszeres fizikai aktivitás növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert, valamint erősíti a csontokat és izmokat.
  • Pszichológiai hatások: egy szó: dopamin. A fizikai aktivitás a dopamin fő forrása, amely serkenti a motivációt, a kreativitást, a koncentrációt, a figyelmet és az alvást. Arról nem is beszélve, hogy a fizikai aktivitás irigylésre méltó testet ad.

Az ülő életmód kockázatai

Ha az előnyök nem győznek meg az aktív életmódról, akkor felhívjuk a figyelmet az ülő életmóddal járó 5 leggyakoribb kockázatra!

1. Csökkent ízületi mobilitás és izomtömeg csökkenés

A hosszan tartó egy pozícióban való állás az ízületek merevségét és az izom hipotóniáját hozza magával. Így a mozgásszervi megbetegedések kockázata is nagyobb lesz.

2. Elhízottság

A mozgáshiány lelassítja a zsírégetést és a cukrok anyagcseréjét a szervezetben. Így gyorsabban rakódnak le, így a súlygyarapodás gyakran elhízáshoz vezethet. Az optimális testtömegindex 18,5-24,99 között van, ami ha felette van, akkor ideje felvenni a tornacipőt, és gyakorolni.

3. Csökkent vérkeringési sebesség

Az ülőmunka csökkenti a vérkeringés sebességét a szervezetben, valamint annak oxigénellátását, ami szív- és érrendszeri betegségekhez, például magas vérnyomáshoz vezethet.

4. Hormonális egyensúlyhiányok

A mindennapi testmozgás hiánya serkenti bizonyos hormonok szekrécióját és gátolja a hormonok működését, ami letargiát, koncentrációs hiányt és fokozott stresszt okoz.

5. Ágyéki porckorongsérv

Bizony, mindannyiunknak volt már legalább egyszer hátfájása életében. De ha továbbra is fennáll, akkor komoly a probléma. És az ülőmunka az egyik fő oka, amivel fel kell keresni egy szakembert, aki segít a mozgásszervi probléma, valamint a mozgásszegény életmód leküzdésében!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Modern technológia alkalmazása a levegő tisztaságának biztosítása érdekében

lpv légtisztító berendezések

A mai környezetünkben egyre magasabb a légszennyezettség mértéke, ez pedig számottevő hatással van az emberek egészségére. A levegőben a por és más légszennyezettséget okozó anyagok mellett az évszaktól függően magas lehet a pollenek koncentrációja is, emellett pedig a téli hónapokban azok a vírusok és baktériumok is elszaporodhatnak, melyek cseppfertőzés útján terjednek.

Látható, hogy a mindennapi környezetünkben milyen nagy szükség van arra, hogy korszerű légtisztító berendezések használatával a lehető legtisztább levegőt biztosítsuk a családunk, munkatársaink számára.

Hogyan segít ezen a legújabb technológia?

A szellőztetés során nem csupán friss levegővel telik meg a helyiség, hanem ezzel együtt bejön a füst, a por és más szennyezőanyagok is. A Trotec – LPV légtisztító berendezései segítségével azonban ezeknek a szennyeződéseknek egy nagy részét ki tudjuk szűrni, ezáltal jelentősen tisztább közegben tölthetjük a mindennapjainkat.

A legújabb technológia tehát beköltözött az otthonokba, a rendelőkbe, a kereskedelmi egységekbe, a munkahelyekre, ezzel biztosítva azt, hogy az emberek a lehető legegészségesebb környezetben tudjanak élni.

Milyen technológiát alkalmaznak ezek a levegőszűrők?

Egyes berendezések csupán 1-2-féle technológiát használnak, mások kombinálják a különféle szűrési, fertőtlenítési lehetőségeket. Általánosságban elmondható, hogy a készülék mérete már sejteti, hogy milyen eredményre számíthatunk a levegőtisztítás tekintetében, ugyanis egy nagyobb készülék nagy valószínűséggel sokkal hatékonyabb még akkor is, ha kevesebb technológiát alkalmaz. Egy pici berendezés hiába tűnik nagyon felszereltnek, ha mindezek csak alacsony hatásfokkal működnek benne.

Az ionizátor szerepe

Ez a technológia azon alapszik, hogy a készülék negatív ionok segítségével semlegesíti a zárt terek levegőjében lévő szennyeződéseket. Kiválóan használható a füst, a vegyi anyagok vagy a mikroorganizmusok ellen, de a kellemetlen szagokat is képes megszüntetni.

A HEPA-szűrő

A szűrő fizikailag távolítja el a szilárd részecskéket, szennyeződéseket. Maga a szűrő állhat több részből is, és sok esetben előszűrést is alkalmaznak. Alkalmas mikroorganizmusok, poratka, cigarettafüst kiszűrésére is.

Az aktív szén

Az aktív szén felülete képes megkötni a füstöt, a gázokat, a vegyi anyagokat, remekül működik illékony szerves vegyületek jelenlétében, de a konyhai szagok, más kellemetlen szagok ellen is hatékony.

Az ózon

Az ózon elpusztítja a mikroorganizmusokat semlegesíti a szagokat és a szerves vegyi anyagokat.

A levegőtisztítók alkalmazásával a környezetben lévő szennyezőanyagokat minimálisra lehet csökkenteni, mivel a készülékekben lévő erős ventilátorok beszívják a helyiség levegőjét és a szűrés-kezelés után tisztán juttatják vissza a szobába. Allergiások, kisgyermekek, idősek, háziállatokkal együtt élők számára igazi megkönnyebbülés lesz, hiszen a levegőben lévő por, állatszőr és pollen jelentős mértékben csökken.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Hogyan változtatja meg az életünket egy jakuzzi?

jakuzzi

Túlzó gondolatnak tűnik, nem igaz? Pedig igencsak van benne ráció, hiszen számos kedvező hatása van annak, ha rendszeresen, napi szinten élvezzük a masszázsmedencében való fürdőzést.

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy időt találjunk rá?

Valóban, kinek van ideje minden áldott nap elzarándokolni valahova, ahol elmerülhet a forró vízben? És mi a helyzet akkor, ha nem szeretnénk társaságot hozzá, inkább csak egyedül ejtőznénk egyet a finom hidromasszázs közben? Ebben az esetben érdemes megnézni a SpaTrend webáruház jakuzzi kínálatát, hiszen egyáltalán nem elérhetetlen ma már az, hogy egy kis wellnessélményt csempésszünk be az otthonunkba.

A HotSpring sorozat modelljei között olyan fantasztikus darabokat is fellelhetünk, mint amilyen az Envoy, aminek a belső kialakítása elképesztő kényelmet biztosít, és akár az egész család is kiélvezheti, ha mégis közös időtöltésnek szánnánk azt a napi fél órát. Magányosan nyugodtan kihasználhatjuk a fekvőpad komfortját is, ami még kellemesebbé tudja tenni az élményt.

A technológiai fejlesztésekben sincs hiány

Az elegáns külső igazi értékes belbeccsel társul ennél a masszázsmedencénél, amit többek között a technológiai innovációknak köszönhetünk. Ilyen a moto-massage DX befúvó, ami a gerinc melletti izmok ellazításához tökéletes, valamint a vízáramlással működtetett fúvókák, amik képesek utánozni a kézzel történő masszázst is azáltal, hogy le- és felfelé is mozognak.

A színes érintőképernyő, valamint a távirányító biztosítja, hogy mindig kényelmesen tudjuk szabályozni a medencét, a beépített LED-eknek hála pedig még a fényterápia sem marad el. Hogy ne maradjunk le azokról a műsorokról sem, amiket csak a fürdőzés ideje alatt tudnánk megnézni, választhatunk hozzá komplett szórakoztatórendszert, ami lehetővé teszi a tévézést és a zenehallgatást is.

Milyen pozitív hatásokat várhatunk?

A napi munka és az állandó rohanás időnként szó szerint kikészíti az embert, mégis sokszor hiába vagyunk hullafáradtak, nehezen megy az elalvás, hiszen tele vagyunk feszültséggel, gondolatokkal, és nem bírunk megszabadulni a stressztől. Ezzel szemben ha minden estét egy kis fürdőzéssel zárunk, máris sokat tettünk annak érdekében, hogy kiszabaduljunk a mókuskerékből.

A fáradt izmok, az egész nap tartó görnyedt, rossz testtartás, amit az irodában felveszünk, valamint a feszültség, ami itt is megjelenik, együttes erővel teszik túlságosan feszessé a testünket. Amennyiben naponta a jakuzziban megmasszíroztatjuk a tagjainkat, csökkenni kezd a merevség, oldódik a stressz, sőt, még az izomfájdalmak is enyhülni kezdenek, ahogy az ízületekben jelentkező kellemetlen érzésektől is megszabadulhatunk.

Egy ilyen élmény után felfrissülve térhetünk nyugovóra, és még az elalvás is sokkal jobban fog menni. Ha pedig nyugodtan, rendesen tudtunk pihenni, a következő napon már sokkal több energiánk lesz belevetni magunkat az élet kihívásaiba, és így sikeresebbé is válhatunk.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss