Gazdaság
Indul az ajándékcsere-őrület – mutatjuk a tudnivalókat
A koronavírus-járvány és a korlátozások nem rengették meg különösebben a karácsonyi ajándékozási szezont, a magyarok 87%-a pont úgy készült az ünnepi időszakra, mint a korábbi években. Idén is sláger volt a játék (55%), a ruházat (54%) és az elektronikai eszközök (48%), miközben az utazás és az élmény 2020-ban labdába sem rúghatott.
De mit tehetünk, ha csak a fa alatt derült ki, hogy műszaki hibás az ajándék, nem stimmel a méret vagy egyszerre kettőt is hozott ugyanabból a Jézuska? Elállás, szavatosság, 14 nap – összeszedtük, hogy mire érdemes
A karácsonyi ajándékozási szokásainkat még a világjárvány sem tudta érdemben megváltoztatni: 2020-ban átlagosan 52 300 forint volt fejenként az erre szánt keret, vagyis 8%-kal több, mint tavaly. Eközben idén minden eddiginél többen döntöttek az online bevásárlás mellett, mind az ünnepi menüt, mind a másoknak szánt ajándékokat illetően. Nem véletlen, hiszen a járvány kezdete óta minden 3. magyar (33%) többet vásárol a digitális térben, ráadásul a fogyasztói tudatosság is sokat fejlődött: a vásárlók 58%-a több információt gyűjt online, hogy kevesebb időt kelljen az üzletekben töltenie. Ennek ellenére tapasztalatok szerint az ajándékvásárlók közel 5-10%-a szokott élni a cserelehetőséggel az ünnepek után figyelni az ajándékcsere-dömping időszakában.
Pórul járhat, aki korán lezavarta a karácsonyi bevásárlást
Még mindig makacsul tartja magát az elképzelés, hogy a kereskedők mindenképpen kötelesek visszaadni a pénzünket vagy másik terméket biztosítani nekünk panasz esetén. Nos, ez így nem teljesen igaz, viszont a legtöbben valóban arra törekednek, hogy a vásárló számára is megfelelő megoldást találjanak a vitás kérdésekben is, hiszen idén talán még nagyobb a verseny a fogyasztók kegyeiért. Mielőtt belevetnénk magunkat a két ünnep között megszokott ajándékcsere-dömpingbe, nézzük, mit mondanak a jogszabályok és a gyakorlat!
Éljen a szavatosság!
Ha később azzal szembesülünk, hogy hibás a termék és biztosak vagyunk abban (és bizonyítani is tudjuk), hogy már a vásárlás pillanatában is hibás volt a karácsonyra szánt meglepetés, akkor mindenképpen érdemes mielőbb reklamálnunk az eladónál. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésnél a kötelező kellékszavatosság általában minden termékre, szolgáltatásra érvényes, a vételt követő két éven belül. Természetesen például a gyorsan megromló élelmiszerekre, vegyi árukra ez a szabály nem vonatkozik. A vevő így elsősorban kérheti a termék javítását vagy cseréjét, arányos árleszállítást, de akár el is állhat a szerződéstől. Fontos, hogy a vásárlást követő 6 hónapon belül felismert hiba esetén nem a vásárlót, hanem az eladót terheli a bizonyítási kötelezettség.
Blokk igen, csomagolás nem feltétlenül
Jól tesszük, ha a blokkokat, számlákat és a jótállási jegyet (amennyiben van) mindig megőrizzük, amikor másnak vásárolunk valamit, ezekkel már magabiztosan fordulhatunk a kereskedőkhöz, ha gond lenne az áruval. Az eredeti csomagolás már kényesebb kérdés, azonban jó tudni, hogy ha minőségi kifogás merült fel a megvásárolt termék kapcsán, akkor azt enélkül is vissza kell cserélnie az eladónak.
A csúnya pulcsi esete
Sokszor azonban nem az ajándék hibája miatt szeretnénk új termékhez jutni, inkább a méretekkel, színekkel van probléma, vagy egyszerűn csak nem találtuk el, minek is örülne a másik. Nos, sajnos ilyenkor az eladó egyáltalán nem kötelezhető a cserére, hiszen az áru nem hibás. Ugyanakkor sok helyen mégis biztosítanak erre lehetőséget.
Jótállás = garancia
A szavatosság mellett kötelező egyéves jótállás (hétköznapi nevén garancia) érvényes a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt bruttó 10 ezer forint eladási ár fölött értékesített tartós fogyasztási cikkek meghibásodása esetén: ezek tipikusan háztartási berendezések, elektronikai eszközök, vagy például ékszerek, sporteszközök. Természetesen a kereskedő önként is dönthet amellett, hogy 1 évnél hosszabb garanciát ad az általa kínált termékre. Ez utóbbi esetben feltétlenül őrizzük meg a garanciajegyet.
3 munkanapon belüli csere lehetősége
Kevesen tudják, hogy a kötelező jótállás alá eső hibás termékek esetén, ha a vásárló a vételtől számított 3 munkanapon belül szeretné kicseréltetni az árut, az eladó nem hivatkozhat arra, hogy számára a csere aránytalan többletterhet, többletköltséget jelent.
14 nap a bűvös szám az online térben
A fentiek nagy tanulsága – amire jövőre érdemes figyeljünk, ha idén esetleg nem tettük – tehát az, hogy érdemes előzetesen informálódni és kérdezni a boltokban, így nem ér minket meglepetés, ha az ajándék nem váltja be a hozzá fűzött reményeket a fa alatt. A tájékozódás az online térben még könnyebb, így a kényelem és a „COVID-mentesség” mellett ezt is a webes vásárlás előnyei közé sorolhatjuk. A webáruházban vásárolt ajándékokra ráadásul speciális szabályok vonatkoznak, itt már a rendelés pillanata és az átvétel között is meggondolhatja magát a vásárló, emellett az áru indoklás nélkül visszaküldhető, az átvételt követő 14 napon belül.
Ezzel együtt az online ajándékbeszerzésnél is érdemes körültekintően eljárni. A Generali tavaszi felmérése rámutatott, hogy minél gyakrabban vásárol valaki online, annál nagyobb eséllyel válik cybertámadás áldozatává. Emellett nagyon sok bejelentés érkezik a biztosítóhoz azzal kapcsolatban, hogy a már kifizetett termék nem érkezik meg a kereskedőtől. Mindig érdemes lementeni a vásárlást visszaigazoló emailt, a számlamásolatot a kifizetésről, és dokumentálni a teljes folyamatot, így sikeresen élhetünk a kárigénnyel. A cyberbiztosítások egyébként már széles körű megoldásokat nyújtanak: igénybe vehetők bank- és hitelkártyával, valamint internetes hozzáférési adatokkal való visszaélés esetén is, emellett jogvédelmi szolgáltatást is kínálnak.
Gazdaság
Újabb nagybank viszi 3 százalék alá az Otthon Start lakáshitel kamatát
Még egy nagybank kamatkedvezményt ad azért, hogy az igénylők nála vegyék fel a kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatú Otthon Startot. 2026-ban az új lakáshitelek 80 százaléka valamilyen állami támogatásos kölcsön, túlnyomórészt Otthon Start. Augusztus 10-től az UniCredit is belép az ezt a hitelt 3 százalék alatti kamattal kínáló bankok közé – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.
A kedvezményes, maximum fix 3 százalékos kamatú Otthon Start az egekbe lökte a lakáshitelezést 2025 őszétől, és a lendület kitartott 2026 eddigi hónapjaiban is. A bankok ölre mennek az ezt igénylő ügyfelekért. Ennek kötött feltételei miatt a több százezer forintos jóváírásokkal és egyéb kedvezmények mellett azzal tudják magukhoz csábítani a hitelfelvevőket, ha engednek a 3 százalékos kamatból. Az ilyen ajánlatok száma hétfőtől eggyel nő, mert újabb nagybank szánta el magát a kamatvágásra – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Az UniCredit Bank hirdetményéből az derül ki, hogy csökkenti a nála felvehető Otthon Start lakáshitel kamatát és THM-jét. A banknál jelenleg végig fix 3 százalékos kamattal elérhető kedvezményes kölcsönt augusztus 10-től akciós, 2,89 százalékos éves kamattal lehet igényelni. A kamat csökkenésével a minden költséget figyelembe vevő teljes hiteldíj mutató is alacsonyabb lesz. A TMH 3,0 százalékra csökken az eddigi 3,07-ről.
Miközben az UniCredit most lép be a 3 százalék alatti kamatot kínáló bankok mezőnyébe az Otthon Startnál, augusztustól van egy kiszálló is. A hónap elejétől ugyanis a Gránit Bank egyelőre nem kínálja 3 alatti kamattal az Otthon Startot és a CSOK Pluszt. Mindkét kedvezményes kölcsönnél 3 százalékra emelte a kamatát.
Az aktuális ajánlatok alapján a BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint 3 százalék alatti kamattal augusztus 10-től az UniCrediten kívül az alábbi bankoknál érhető el támogatott lakáshitel:
-
MagNet Bank – 2,80%-os kamat, 2,86%-os THM és akár 200 000 forint jóváírás.
-
CIB Bank – 2,95%-os kamat, 3,01%-es THM és akár 340 000 forint jóváírás.
-
MBH Bank – Az új és meglévő privátbanki és Prémium ügyfeleknek 2,89%-os kamat és akár 500 000 forint jóváírás.
Az Otthon Startot 3 százalék alatti kamattal felvevők havonta néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet fizethetnek, ami a futamidő végéig összességében akár több százezer forintos spórolást jelenthet.
Tóth Tímea, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az Otthon Startot igénylőknek a bankválasztásnál nem elég azt nézni, melyik pénzintézet kínál 3 százalék alatti kamatot. A hitel költségein túl az akár több százezer forintos jóváírások, a díjelengedések és az egyéb feltételek együtt döntik el, hogy kinek melyik ajánlat lesz a legkedvezőbb és hosszú távon is vállalható az első otthon megszerzésére.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A hőhullám elmúlik, az energetikai kihívás velünk marad
Az elmúlt időszakban a Paksi Atomerőmű blokkjainak fokozatos teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása került az energetikai hírek középpontjába. A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást.
A helyzet ugyanakkor nem rendkívüli műszaki esemény, és nem jelent veszélyt az erőmű biztonságos működésére: egy előre meghatározott protokoll szerint zajló, felelős üzemeltetési döntésről van szó.
A több mint 2000 MW beépített teljesítményű Paksi Atomerőmű a magyar villamosenergia-rendszer meghatározó alaperőműve, ezért a termelés átmeneti visszafogása természetes módon irányítja rá a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére. A jelenlegi helyzet ugyanakkor jóval túlmutat a Paksi Atomerőmű aktuális működésén. Jól rávilágít arra a kihívásra, amellyel Magyarország mellett egész Európa energiarendszere is egyre gyakrabban szembesül: miként lehet biztosítani az ellátás folyamatosságát akkor is, amikor a villamosenergia-termelés és a fogyasztás időben nem találkozik.
A nyári hónapokban a hazai napelemes rendszerek napközben jelentős mennyiségű villamos energiát termelnek, sok esetben többet is annál, mint amennyire az adott pillanatban szükség van. A napközben megtermelt többletenergia ugyanakkor csak korlátozott mértékben hasznosul a későbbi órákban. Mire elérkezik az esti időszak, amikor a háztartások és a vállalatok energiaigénye ismét emelkedni kezd, a napenergia-termelés visszaesik, miközben a légkondicionálók továbbra is nagy terhelést jelentenek a hálózat számára. A Paksi Atomerőmű átmeneti teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása ezt az időszakot még érzékenyebbé teszi.
Az alkalmazkodóképesség új szerepet kap az energiaellátásban
„Az energiarendszerek működésében kulcsszerepe van annak, hogy a megtermelt villamos energia a megfelelő időben álljon rendelkezésre. A következő évek fejlesztéseinek egyik meghatározó iránya ezért a termelés és a felhasználás közötti időbeli eltérés kezelése lesz”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A szakértő szerint a jelenlegi események egy hosszabb távú folyamat részeként értelmezhetők. A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váló hőhullámok, a szélsőségesebb hidrológiai viszonyok és a villamosenergia-fogyasztás folyamatos növekedése egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az energiaellátás rugalmassága legalább olyan fontos lesz, mint maga a termelőkapacitás.
„A jelenlegi helyzetet nem érdemes elszigetelt eseményként kezelni. A hosszabb, intenzívebb hőhullámok, az alacsony folyóvízszintek és a villamosenergia-igény növekedése olyan folyamatok, amelyekkel a jövőben is számolni kell. Az energetikai beruházások tervezésében ezért felértékelődik az alkalmazkodóképesség és a rendszer rugalmassága. A naperőművekben megtermelt villamos energia napon belüli tárolása, majd esti időszakban történő kitárolása az egyik leggyorsabb megoldás a hazai villamosenergia-rendszer rugalmasságára, az ellátásbiztonság növelésére, melyre akkumulátoros energiatároló rendszerek telepítése a leginkább célszerű”
– hangsúlyozta a szakértő.
„A jövő energiaellátását az atomenergia, a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolt működése teheti ellenállóbbá a szélsőséges helyzetekkel szemben.”
Az ellátásbiztonság üzleti értékké vált
A CRESCOM ELECTRA Kft. tapasztalatai szerint a vállalatok energetikai döntéseiben az energiaárak mellett az ellátásbiztonság, a működés folyamatossága és a kiszámítható üzemeltetés is meghatározó szemponttá vált. A beruházások fókusza ma már túlmutat a fogyasztás optimalizálásán: a cél olyan energiarendszerek kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó működési és környezeti feltételekhez.
A megfelelően méretezett energiatároló rendszerek lehetővé teszik, hogy a helyben megtermelt villamos energia a fogyasztási igényekhez igazodva hasznosuljon. Ez mérsékelheti a hálózati terhelésből vagy átmeneti ellátási zavarokból eredő kitettséget, miközben stabilabb működést és hatékonyabb energiafelhasználást biztosíthat.
„Az energetikai beruházások ma már jóval többről szólnak, mint a költségek csökkentéséről. A vállalatok olyan rendszereket keresnek, amelyek kiszámítható működést, nagyobb üzembiztonságot és hosszú távon is megbízható energiaellátást biztosítanak. A helyi energiatermelés, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolásával olyan rugalmasság alakítható ki, amely valódi versenyelőnyt jelenthet a következő években.”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A következő évek egyik legfontosabb energetikai feladata a termelés és a felhasználás időbeli összehangolása lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A kékgallérosok kora lejárt? Érkeznek az újgalléros munkavállalók
A vállalatok évek óta egyre nehezebben találnak kész szakembereket a termelő és gyártószektorban, miközben a klasszikus kékgalléros munkakörök is átalakulóban vannak és egyre kevésbé írhatók le pusztán fizikai feladatokkal. A Jobtain szakértői szerint a munkaerőhiány következő szakaszára már nem a hagyományos toborzási logika a válasz, hanem egy új munkavállalói réteg, az „újgalléros” dolgozók megjelenése.
„Ha csak azt nézzük, milyen végzettsége vagy korábbi munkaköre van valakinek, könnyen elveszítjük a jó munkavállalókat. Ha viszont azt nézzük, mit képes megtanulni, egészen más munkaerőpiac nyílik meg előttünk. Ez az újgalléros munkavállalói réteg jelentheti a magyar gazdaság egyik rejtett tartalékát”
– hangsúlyozza Mihályi Magdolna, a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.
A cégek már nem kész szakembert keresnek, hanem fejleszthető jelöltet
A Jobtain 2026-os Kékgalléros Benchmark kutatása szerint a vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a szűkös munkaerőpiacon nem elegendő a meglévő szakemberekért versenyezni. A szakmunkás-toborzásban továbbra is jelentős akadályt jelentenek a bérigények, amelyeket a cégek 55%-a említett kihívásként, valamint a hiányzó szakmai tapasztalat, amely 39%-nál okoz nehézséget. A válasz a problémára azonban már nem kizárólag a magasabb bér vagy a gyorsabb toborzás. A kutatás alapján a cégek 59%-a tudatosan keresi a jó tanulási potenciállal rendelkező jelölteket, vagyis azokat, akikből megfelelő betanítással, átképzéssel vagy továbbképzéssel stabil, hosszú távon is értékes munkavállaló válhat. Ez a szemléletváltás a kiválasztási szempontokban is jól látszik. A gyors tanulási képesség 50%-os említéssel már a negyedik legfontosabb kiválasztási tényezővé vált, mindössze 6%-kal lemaradva a szakmai tapasztalat után, és megelőzve több hagyományosan fontosnak tartott tulajdonságot, köztük a precizitást és pontosságot.
A munkaerőhiányt egy új típusú munkavállalói réteg felépítésével lehet kezelni
Az újgalléros munkavállalók megjelenése nem a kékgalléros réteg végét jelenti. A fizikai munkakörök jelentős része továbbra is nélkülözhetetlen marad, de a hozzájuk kapcsolódó kompetenciaelvárások gyorsan változnak.
„A kékgalléros munka nem tűnik el, csak átalakul. A magyar gyárakban ma már egyre több olyan munkakör érhető el, amely valójában nem is igényel szakképzettséget, ugyanakkor túlmutat a hagyományos fizikai munkavégzésen. Itt jelenik meg az újgalléros munkavállaló: olyan dolgozó, aki képes fejlődni, technológiát kezelni, folyamatokban gondolkodni, és belső képzéssel gyorsan értékes munkaerővé válni”
– hívja fel a figyelmet Mihályi Magdolna.
Megbízhatóság nélkül nincs újgalléros munkaerő
Bár a technológiai nyitottság és a tanulási képesség felértékelődött, a Jobtain kutatása szerint az alapkompetenciák továbbra is meghatározók. A fizikai és operatív munkakörökben a legfontosabb kiválasztási szempont továbbra is a megbízhatóság, amelyet a válaszadó vállalatok 90%-a emelt ki. Ez különösen fontos az újgalléros munkavállalók esetében is. A vállalatok ugyanis csak akkor tudnak érdemben átképzésbe, továbbképzésbe és belső fejlesztésbe fektetni, ha a jelölt hosszabb távon is tervezhető, stabil és motivált. Az újgalléros dolgozó tehát nem csupán technológiailag nyitott munkavállaló, hanem olyan ember, akire a vállalat működésében építeni lehet.
„A következő évek egyik legnagyobb HR-kérdése lesz, hogy a cégek felismerik-e ezeket a jelölteket még a versenytársaik előtt”
– emeli ki a szakértő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Három trend, amely 2026-ban teljesen átírja a kriptopiacot
-
Okoseszközök2 hét ago
A képernyőidő csak a kezdet: így változnak a családok digitális szokásai
-
Ipar2 hét ago
Az LG Electronics 600 kW-os hűtőfolyadék-elosztó egysége NVIDIA tanúsítást szerzett
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját




