Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

A legnépszerűbb autómodellek 2020-ban Magyarországon a carVertical szerint

Az idei különleges év volt a használtautó-piacon is. A koronavírus-járvány a használt autó kereskedelemre is rányomta bélyegét. Azonban ez a hatás közel sem volt olyan súlyos, mint ami például a turizmust vagy a vendéglátást sújtotta. A magyarországi használtautó értékesítés a járvány okozta nehézségek (határ lezárások, utazási és szállítási korlátozások stb.) ellenére is alig maradt el az előző év eredményeitől. A legnépszerűbb használt autók listája nem okoz nagy meglepetést, hiszen ezek a modellek évek óta nagyon keresettek a magyar használtautópiacon.

 

A kutatás módszertana

Jelen kutatás tárgya, hogy 2020-ban mely autómodellek történetét ellenőrizték a legtöbbet a carVertical adatbázis használatával Magyarországon. Hangsúlyozandó, hogy ez nem tükrözi az adott modellek értékesítésének volumenét. Ez az elemzés egyszerűen csak azt mutatja, hogy az alábbi modellek 2020-ban népszerűek voltak itthon, és sokan kerestek és kértek le információt ezekről a autókról. A tanulmány a 2020 januárjától 2020 decemberéig tartó időszak alatt lekérdezett autók előtörténeti jelentéseit tartalmazza. Az átfogó vizsgálat során több mint félmillió jelentést elemeztek részletesen.

Az 5 legnépszerűbb modell Magyarországon

Az alábbi lista az adott autómodell carVertical adatbázisból a vizsgált időszak alatt lekért autó előtörténeti jelentéseinek százalékos aránya alapján készült. A lista nem reprezentálja a magyarországi értékesítési darabszámokat.

  1. Volkswagen Golf – a teljes autóelőtörténeti jelentések 2,97%

A legkeresettebb évjáratok: 2010, 2016, 2009

Az egyik legnagyobb szériában és legrégebb óta gyártott autómodell. A 70-es évek óta gyártja a Volkswagen és jelenleg a nyolcadik generációnál tartanak. Az alsó-közép kategória egyik meghatározó modellje. Egész Európában és Magyarországon is nagyon népszerű a Golf az új- és a használtautó-piacon is. A magyar használtautó piacon az ötödik és hatodik generáció iránt van nagy kereslet.

  1. Volkswagen Passat – a teljes autóelőtörténeti jelentések 2,81%

A legkeresettebb évjáratok: 2016, 2017, 2015

A Volkswagen Passat a Volkswagen másik zászlóshajója, a középkategória fontos szereplője. A magyar Passat állomány nagy részét két generáció a B5 és a B6 teszi ki. Ezek érdekessége, hogy Győrben gyártott motorokkal is találkozhatunk, ha felnyitjuk a motorháztetőt. Természetesen ezen időszak legnépszerűbb modelljei az alacsony fogyasztású dízelek voltak. Magyarországon nagyon népszerű flotta-autó, így kis szerencsével nagyon jó állapotú 3-6 éves autókat találhatunk a piacon.

  1. Ford Focus – a teljes autóelőtörténeti jelentések 2,79%

A legkeresettebb évjáratok: 2010, 2009, 2008

A Ford egyik legsikeresebb alsó-középkategóriás modellje. A különleges dizájnú autó bemutatása a Ford számára egy korszakváltás kezdete volt, nem csak ebben a kategóriában. Azóta a modell, több generáció váltáson is átesett és töretlenül népszerű Magyarországon is mind a magán-, mind a flottavásárlók körében. Nem olyan régen még komoly rendőrautó flottával is találkozhattunk a magyar utakon.

  1. BMW 3-as sorozat – a teljes autóelőtörténeti jelentések 2,65%

A legkeresettebb évjáratok: 2007, 2006, 2001

A BMW gyár kompakt felsőkategóriás modelljei közül a magyar használtautó vásárlók elsősorban az idősebb E46 és E90 modellek iránt érdeklődnek. Volt idő, amikor a Magyarországra külföldről behozott autómodellek listáját vezette a 3 sorozat. Sajnos ez azonban elsősorban a tíz évnél idősebb autókat jelentette.

  1. Opel Astra – a teljes autóelőtörténeti jelentések 2,10%

A legkeresettebb évjáratok: 2008, 2006, 2005

Az Opel legnagyobb darabszámban értékesített alsó-középkategóriás modellje. A Magyarországon nagyon nagy volumenben értékesített modell a 3,6 milliós magyar gépjármű-állomány leggyakoribb típusa (az F és a G sorozat) A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején a hazai piacon komolyan növelte a modell népszerűségét a márka magyarországi, szentgotthárdi, gyártása és az a tény, hogy a megjelent új modellekkel együtt bizonyos piacokon tovább értékesítették az előd modellt „Classic”-ként. A mai használtautó kínálat legnagyobb részét a H sorozat autói képezik.

A fenti carVertical adatbázis lekérdezések száma alapján készült listában is jól tükröződik a hazai új- és használtautó piac kettőssége. Megjelennek azok a modellek, amelyek új autóként is komoly volument jelentenek a hazai új autó eladásokban (Volkswagen Golf, Ford Focus, Opel Astra) és azok is amelyek ebből a szempontból nem meghatározóak (BMW 3 sorozat) Ennek oka az a, magyar autó piacot hosszú évek óta meghatározó tény, hogy az újonnan értékesített autók és a Magyarországra külföldről behozott autók száma megegyezik. Ez több mint százezer külföldön regisztrált, jellemzően idősebb, autót jelent. Mindenki hallott vagy olvasott már olyan történeteket, amelyek megkérdőjelezik néhány ilyen autó állapotát vagy kilométeróra állásának valódiságát. Az ilyen autók vásárlása előtt mindenképpen javasolt az autó alvázszáma alapján az előtörténetének ellenőrzése egy olyan megbízható adatbázis segítségével, mint amilyen a carVertical.


Járműtörténeti jelentés lekérdezése. Ellenőrizze az autót a vásárlás előtt!

Mozgásban

Második életciklus, mérhető előnyök: körforgásos gazdálkodás az intralogisztikában

Jungheinrich fenntarthatóság intralogisztika

A fenntarthatóság az intralogisztikában egyre kevésbé kizárólag környezetvédelmi kérdés. A nyersanyagárak, az ellátási kockázatok, a szigorodó szabályozás és az üzemeltetési költségek egyaránt arra ösztönzik a vállalatokat, hogy termékeik teljes életciklusában gondolkodjanak. A professzionálisan felújított targoncák példája azt mutatja, hogy a körforgásos gazdaság megfelelő üzleti modellel műszaki és gazdasági szempontból is működőképes lehet.

A Jungheinrich megközelítésében ezért a fenntartható raktár nem pusztán alacsonyabb kibocsátást jelent. A jövő intralogisztikája egyszerre hatékony, körforgásos és biztonságos: optimálisan használja ki a teret és az erőforrásokat, takarékosan bánik az anyagokkal és az energiával, ösztönzi az újrafelhasználást és a hulladék csökkentését, miközben védi a munkavállalókat és az árukat. A vállalat termékeit és szolgáltatásait ennek a három pillérnek a mentén fejleszti, hogy ügyfeleit ne csak a szabályozási elvárások teljesítésében, hanem a jövő raktárának kialakításában is támogassa.

A hagyományos, lineáris gazdasági modellben a nyersanyag kitermelését a gyártás, a használat, majd a termék hulladékká válása követi. A körforgásos gazdálkodás ezzel szemben arra törekszik, hogy a termékeket, alkatrészeket és alapanyagokat a lehető leghosszabb ideig használatban tartsa. Ennek eszköze lehet a javítás, az újrafelhasználás, az ipari újragyártás és végső lépésként az anyagok újrahasznosítása.

Az intralogisztikában mindez különösen nagy jelentőséggel bír. A targoncák és más anyagmozgató berendezések jelentős mennyiségű acélt, rezet, elektronikai alkatrészt és akkumulátor-alapanyagot tartalmaznak. Egy megfelelően megtervezett és karbantartott ipari jármű azonban első használati időszakának lezárása után sem feltétlenül éri el műszaki életciklusa végét.

Több mint használtgép-felújítás

A professzionális felújítás nem azonos egy használt gép egyszerű javításával vagy esztétikai rendbetételével. Szabványosított ipari folyamatról van szó, amelynek során a járművet átfogóan megvizsgálják, részben vagy teljesen szétszerelik, az alkatrészeket megtisztítják és minősítik, majd a biztonsági szempontból meghatározó, illetve elhasználódott elemeket felújítják vagy kicserélik.

Az ismételt összeszerelést, a műszaki ellenőrzéseket és a funkcionális teszteket követően a targonca újabb életciklusban állhat munkába. Ehhez azonban már az eredeti termékfejlesztés során figyelembe kell venni a javíthatóságot, a cserélhető alkatrészeket és az alkalmazott anyagok szétválaszthatóságát.

A Jungheinrich az ipari anyagmozgató eszközök felújítására több különböző minőségi kategóriát alkalmaz. Az Economy és az ötcsillagos JUNGSTARS felújítási szintek eltérő ügyféligényeket fednek le, miközben mindkét folyamat alapja az ellenőrzött műszaki állapot és a biztonságos további üzemeltetés.

A vállalat klipphauseni, Drezda közelében működő használtgép-központjában 2026 júliusában készült el a 100 000. felújított targonca. „A 100 000. felújított targonca különleges mérföldkő vállalatunk számára, egyúttal munkatársaink szakértelmének és elkötelezettségének kézzelfogható bizonyítéka” – hangsúlyozta Tino Alban, a klipphauseni használtgép-felújító központ üzemvezetője.

„A Jungheinrich targoncáinak tartós minősége teszi lehetővé, hogy az ipari járműveket egy újabb életciklusban is biztonságosan és gazdaságosan lehessen üzemeltetni.”

Akár 80 százalékkal kisebb karbonlábnyom

A járművek életciklusának meghosszabbítása azért jelentős, mert egy targonca környezeti terhelésének számottevő része már az alapanyagok kitermelése és az új jármű előállítása során keletkezik. Ha a vázszerkezet, az ellensúly, a hajtásrendszer és más főegységek tovább használhatók, lényegesen kevesebb új nyersanyagra és gyártási energiára van szükség.

A Jungheinrich adatai szerint egy targonca professzionális újragyártása az új jármű előállításához képest akár 80 százalékkal alacsonyabb CO₂e-kibocsátással járhat. A folyamat során felhasznált erőforrások körforgási aránya megközelíti a 99 százalékot: ennek legnagyobb része közvetlenül újrafelhasználható, kisebb hányada pedig anyagában újrahasznosítható.

A körforgásos gazdálkodás mint üzleti modell

A körforgásos gazdaság csak akkor válhat széles körben alkalmazhatóvá, ha nem kizárólag környezetvédelmi programként, hanem gazdaságilag is életképes üzleti modellként működik. Az intralogisztikában ennek egyik alapfeltétele a gépek tervezhető visszaáramlása.

A Jungheinrich ezt több, egymásra épülő megoldással támogatja. A tartós bérleti modellek és a gyártói visszavétel tervezhetővé teszik a gépek visszaáramlását; a professzionális felújítás meghosszabbítja a targoncák használati idejét; a magas újrahasználati és újrahasznosítási arány csökkenti az új nyersanyagok iránti igényt; az akkumulátorok másodlagos életciklusának kialakítása pedig az energiatároló rendszerek értékét is hosszabb ideig tarthatja körforgásban. A cél minden esetben ugyanaz: az értékes erőforrások lehető leghosszabb ideig történő megőrzése, ami környezeti és gazdasági szempontból egyaránt érdeke az ügyfeleknek.

Ebben fontos szerepet töltenek be a tartós bérleti konstrukciók, a flottakezelési megoldások és a gyártói visszavételi rendszerek. A bérleti időszak végén visszaérkező targoncák ismert üzemeltetési háttérrel és dokumentált szerviztörténettel kerülhetnek a felújítóüzemekbe. A kiszámítható gépállomány lehetővé teszi az újragyártási kapacitások tervezését, a szükséges alkatrészek biztosítását és a szabványosított munkafolyamatok kialakítását.

A Jungheinrich felújító üzeme 2006 óta működik. A telephely gyártási területe mára meghaladja a 13 500 négyzetmétert, a felújítási folyamatokban pedig mintegy 200 munkatárs vesz részt. A vállalat emellett a romániai Ploiești-ben is működtet hasonló központot. Az ipari háttér és a megfelelő volumen teszi lehetővé, hogy az újragyártás ne egyedi projekt, hanem a vállalat mindennapi működésének része legyen.

Ellátásbiztonság és kockázatkezelés

A körforgásos modellek üzleti jelentőségét az elmúlt évek ellátási zavarai és nyersanyagpiaci ingadozásai is felértékelték. A második és akár harmadik életciklusra alkalmas berendezések csökkenthetik az új alapanyagoktól és a hosszú, globális beszállítói láncoktól való függőséget.

„A fenntartható raktár számunkra nem pusztán alacsonyabb kibocsátást jelent. A cél az, hogy ügyfeleink a teret, az energiát és az anyagokat hatékonyabban használják, az értékes erőforrásokat pedig minél tovább körforgásban tartsák. A körforgásos megoldások ezért nemcsak környezetvédelmi szempontból fontosak: gazdasági értéket is teremtenek, és hozzájárulnak a kiszámíthatóbb, biztonságosabb működéshez” – mondta Horváth Zoltán, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A felújított gépek emellett olyan beruházási alternatívát kínálhatnak, amely alacsonyabb beszerzési költség mellett biztosít ellenőrzött műszaki állapotot és gyártói hátteret. Ez különösen azoknál a vállalatoknál lehet fontos, amelyeknek növelniük kell anyagmozgatási kapacitásukat, de nem minden alkalmazási területen indokolt új gép beszerzése.

A fenntartható működés ugyanakkor nem merül ki a használt járművek felújításában. A Jungheinrich teljes körű megközelítése az újrahasznosított és alacsonyabb környezeti terhelésű alapanyagok használatától az erőforrás-hatékony gyártáson és energiaellátáson át a termékek üzemeltetéséig, visszavételéig és életciklusuk végi kezeléséig terjed. A fenntarthatóság ökológiai és gazdasági dimenziói mellett a társadalmi szempontok is fontosak: az új technológiák és innovációk alkalmazása során a munkavállalók, az áruk, a raktári infrastruktúra és az adatok biztonsága is alapvető követelmény.

www.jungheinrich.hu/fenntarthatosag


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával

Az új Seltos a merész, robusztus SUV-dizájnt fejlett technológiával, praktikus funkcionalitással és kényelemmel ötvözi.

A Kia globálisan második legnagyobb darabszámban értékesített modellje most először érkezik Európába, tovább erősítve a márka jelenlétét a C-SUV szegmensben, miközben támogatja az elektrifikáció felé vezető átmenetet. A Seltos a Kia első e-AWD rendszerrel szerelt modellje, hibrid változata pedig elsőként kínál V2L (Vehicle-to-Load) technológiát a márka hibrid modelljei között. A benzinmotoros változat már elérhető Magyarországon, a hibrid verzió gyártása augusztusban indult, novemberben érkezik a magyar piacra.

A Kia bemutatta Magyarországon a vadonatúj Seltost, amely a világszerte sikeres modell második generációjaként most először érkezik meg az európai piacra. A C-SUV szegmensben pozícionált modell tovább erősíti a Kia SUV-kínálatát, miközben a márka európai elektrifikációs stratégiájába is illeszkedik.

A Seltos azoknak az ügyfeleknek készült, akik karakteres, sokoldalú SUV-t keresnek a városi mindennapokra és az aktív életmódhoz egyaránt. A kompakt külső méretekhez tágas, variálható utastér, 536 literes csomagtér, modern konnektivitási lehetőségek, és fejlett vezetőtámogató rendszerek társulnak.

Karakteres formavilág, praktikus belső tér

A Kia „Opposites United” formatervezési filozófiájára épülő Seltos a robusztus SUV-karaktert ötvözi a Kia elektromos modelljei által inspirált, modern részletekkel. A Star-map fénygrafika, a síkba simuló ajtófogantyúk, a lebegő hatású tetővonal és a markáns vállvonal egyaránt hozzájárulnak a modell határozott megjelenéséhez. A kínálat Baseline, GT-Line és X-Line kivitelekből áll, utóbbi sötét külső részletekkel és hangsúlyosan robusztus karakterrel.

Az utastérben a széles, vízszintes vonalvezetés és az optimalizált helykihasználás tágas térérzetet teremt. Felszereltségtől függően integrált panorámakijelző – 12,3 colos digitális műszeregységgel, 5,3 colos klímakijelzővel és 12,3 colos multimédiás képernyővel –, 64 színben testre szabható hangulatvilágítás, panorámatető, relaxációs vezetőülés, Harman Kardon prémium audiorendszer, Kia Digital Key 2 és Kia Connect Store is elérhető.

Az 536 literes, a kategória egyik legnagyobb csomagtere és a két szinten állítható csomagtérpadló a mindennapi használhatóságot támogatja, míg a Kia AddGear moduláris kiegészítőrendszere további praktikus tárolási lehetőségeket kínál.

Sokoldalú hajtásláncok és új technológiák

Az európai Seltos belső égésű és hibrid hajtáslánccal is elérhető. Az 1,6 literes T-GDI turbófeltöltős benzinmotor 180 lóerős teljesítményt és 265 Nm nyomatékot kínál, míg a hibrid változat 154 lóerős 2WD, illetve 178 lóerős e-AWD kivitelben készül. A Seltos az első Kia modell, amely e-AWD rendszert alkalmaz: a technológia precíz nyomatékelosztással támogatja a tapadást és a menetstabilitást.

A Seltos hibrid változatában a Kia első alkalommal kínál V2L (Vehicle-to-Load) technológiát, amely lehetővé teszi külső elektromos eszközök energiaellátását, illetve töltését közvetlenül a járműből. A modell emellett a Hyundai Motor Group első hibrid járműve, amely Smart Regenerative Braking 3.0 rendszert alkalmaz.

A Drive Mode Select Eco, Normal és Sport üzemmódokat kínál, míg a Stay Mode álló helyzetben is növeli az utastér komfortját.

Fejlett biztonság és digitális kapcsolódás

A Seltos fejlesztésének középpontjában a biztonság állt. A fejlett karosszériaszerkezeti megoldásokat a 2. szintű ADAS vezetőtámogató technológiák átfogó rendszere egészíti ki. Az új generációs Intelligent Speed Limit Assist (ISLA) térképadatok és kamerainformációk alapján előre felismeri a sebességkorlátozások változását.

Felszereltségtől függően többek között Highway Driving Assist 2, Smart Cruise Control 2.0, Lane Following Assist 2, Forward Collision-Avoidance Assist 2, Surround View Monitor, Safe Exit Warning és Remote Smart Parking Assist is elérhető. A Head-Up Display a legfontosabb vezetési információkat közvetlenül a szélvédőre vetíti.

A digitális élményt a panorámakijelző mellett generatív mesterséges intelligenciára épülő AI-asszisztens, vezeték nélküli OTA-frissítések, valamint a Digital Key 2 egészíti ki. A Kia AI-asszisztense ChatGPT-támogatással teszi természetesebbé a beszélgetésalapú interakciót.

Rövid műszaki adatok

  • Méretek: 4430 mm hosszúság, 1830 mm szélesség, 1600 mm magasság; tengelytáv: 2690 mm
  • Hajtásláncok: 1,6 literes T-GDI benzinmotor / 1,6 literes GDI HEV
  • Teljesítmény: 180 LE és 265 Nm (ICE); 154 LE (HEV 2WD) / 178 LE (HEV e-AWD)
  • Hajtás: 2WD / AWD (ICE) / e-AWD (HEV)
  • Csomagtér: 536 liter
  • Kerékméret: 16, 18 vagy 19 col
  • Konnektivitás: Kia AI-asszisztens ChatGPT-támogatással, OTA-frissítések, Feature-on-Demand

A műszaki adatok és az elérhető felszereltségek piaconként eltérhetnek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt

A Honda bejelentette, hogy a Prelude Limited Edition idén ősszel megérkezik Európába.

A modell japán bemutatkozását övező kiemelkedő érdeklődésre reagálva a Prelude Limited Edition új, egyedi és még kifinomultabb megjelenéssel érkezik, amely még hangsúlyosabbá teszi elegáns arányait és a japán kézműves mesterség iránti elkötelezettségét.

A korlátozott példányszámban készülő Prelude legmeghatározóbb jellemzője a látványos, egyedi színvilág. A karosszérián első alkalommal jelenik meg a Honda ragyogó Premium Crystal Garnet Metallic fényezése, amely a fény játékával még jobban kiemeli az autó lágyan ívelő vonalait. Az összhatást az első és hátsó lökhárító vörös díszítőelemei, az élénkvörös Brembo féknyergek, valamint a 19″-os, fekete, részben esztergált felületű, könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé.

Az utastérben a gazdag burgundi színvilág teremti meg az egyedi hangulatot. A prémium anyagokból kialakított belső tér és az igényesen kidolgozott kontrasztos részletek tovább fokozzák a vezetőközpontú utastér exkluzív karakterét, amely tökéletes egyensúlyt teremt a sportos megjelenés és a kifinomultság között.

A vörös kontrasztvarrás elegáns részletként jelenik meg a kormánykeréken, a középkonzolon és a műszerfalon, kiemelve a belső tér letisztult vonalvezetését. Ezek a részletek az első üléseken és az ajtókárpitokon is visszaköszönnek, egységes és gondosan kidolgozott megjelenést teremtve az egész utastérben. A különleges hangulatot a skarlát színű díszítéssel ellátott, egyedi szőnyegek teszik teljessé.

Minden Prelude Limited Edition műszerfalára hímzett Prelude embléma kerül, amely olyan hatást kelt, mintha az autót egyedi aláírással látták volna el.

A kifinomult új színvilág mögött a Prelude Limited Edition változatlanul a nagy elismerésnek örvendő e:HEV hibrid hajtásláncot és az innovatív Honda S+ Shift rendszert kínálja, amelyek a „határtalan siklás” élményét idéző, könnyed és kifinomult vezetési élményt nyújtanak.

Az első Prelude közel ötven évvel ezelőtt mutatkozott be, és mindig is a Honda legújabb műszaki fejlesztésének és innovatív technológiáinak izgalmas képviselője volt. Az új Prelude méltó módon továbbviszi ezt az örökséget, lenyűgöző módon ötvözve a formatervet, a stílust, a kifinomultságot és a korszerű hibrid hajtásláncot.

„A Prelude jellemzői az évek során változtak, sportos és különleges karaktere azonban mindvégig megmaradt. Ha sportautóra gondolunk, általában valami éles és dinamikus jut eszünkbe, például egy Forma–1-es autó vagy egy vadászgép. Úgy gondolom azonban, hogy ennek a modellnek a témája közelebb áll a levegőben szabadon sikló vitorlázórepülőgép képéhez”

– mondta Tomoyuki Yamagami, a Honda Prelude fejlesztéséért felelős projektvezetője.

A Prelude Limited Edition ennek az elképzelésnek a legtisztább megtestesülése, amely megjelenésével és vezetési élményével egyaránt különleges érzést kínál tulajdonosainak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss