Connect with us

Gazdaság

Egyetemi jövőépítés: sorsdöntő határidő közeleg

Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló egyetemi képzésekre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen négy kar 40 szakából választhatnak a jelentkezők. Az egyetemi felvételi eljárás kapcsán dr. Koltay András rektor összegezte a tapasztalatokat.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egyedi a felsőoktatási intézmények sorában, mert elsősorban a nemzetközi kapcsolatok, az állam egyes szervei, a rendvédelem, a honvédelem és a vízügyi igazgatás számára képez szakembereket.

Az egyetem a felsőoktatási rangsorok élbolyában helyezkedik el. Tavaly a felsőoktatási intézmények közül az NKE-n meghirdetett nemzetközi biztonság- és védelempolitika szakon volt a legmagasabb a bejutáshoz szükséges felvételi pontszám, 445 pontot kellett összegyűjteni a jelentkezőknek.

„A színvonalas egyetemi képzéseket túl ingyenes kollégiumi elhelyezésre van lehetősége az elsőéveseknek az államilag támogatott képzéseinken. Az egyik legkorszerűbb hazai kampusszal és modern sportlétesítményekkel büszkélkedhetünk Budapesten: futópálya, uszoda, lovarda és sportpályák állnak a fiatalok rendelkezésére”

– mondta Koltay András. Az egyetem rektora hozzátette:

„A remek nemzetközi kapcsolatainknak köszönhetően a külföldi részképzésben résztvevő hallgatók aránya hazánkban a második legmagasabb az egyetemek rangsorában, így aki külföldi tapasztalatokra is vágyik, azoknak is jó választás az NKE.”

Tavaly több mint 1700 elsőéves kezdhette meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A jelentkezések száma alapján a három legnépszerűbb nappali munkarendű alapképzési szak közé a nemzetközi igazgatási, a közigazgatás-szervező, valamint a katonai vezetői szak tartozott. A Rendészettudományi, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar végzőseinek egyértelmű pályájuk van a rendészeti szerveknél és a honvédségnél. Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar képzései az állami feladatellátás köré összpontosulnak, de az itt végzettek bárhol megállják a helyüket, akár a közszolgálatban, akár a magánszférában tervezik a jövőjüket. A bajai Víztudományi Kar vízügyi mérnökei iránt is nagy a kereslet, a 21. század legnagyobb környezeti és társadalmi kihívására, az éghajlatváltozásból eredő vízhiány és vízgazdálkodás problémáinak kezelésére készítik fel őket.

A pályaválasztásnál kiemelkedő szempont a biztos munkahely és a tisztes anyagi megbecsülés. Egy közelmúltban kiadott rangsor alapján az NKE-n végzett diplomások keresnek az egyik legjobban a munkaerőpiacon. Évek óta megfigyelhető trend továbbá, hogy egyre több vidéki fiatal jelentkezik hallgatónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. A legutolsó felmérések és statisztikák szerint a jelentkezők 70%-a vidékről, 30%-a pedig Budapestről érkezik az intézménybe. A tavalyi évben öt új mesterképzési szak is indult. Nemzetközi szinten is egyedülálló képzésként az NKE ad otthont a nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzésnek. Emellett kormányzás és vezetés, biztonsági szervező mesterszakokra és a mai kihívásokra reflektáló kiberbiztonsági képzésekre is lehet jelentkezni.

Az intézményben az előző évben indult el először a Diplomataképző Program, amely a belépési lehetőséget kínálja mindazoknak, akik a magyar diplomáciai karban kívánnak dolgozni. Szintén tavaly vette kezdetét a Nemzetek Európája Karrierprogram, amelynek az a célja, hogy az európai uniós intézményeknél dolgozó, megfelelő szakpolitikai ismeretekkel rendelkező magyar szakemberek számát növeljék.

Hamarosan pedig indul az ösztöndíjat kínáló Ludovika Collegium különleges hallgatói tehetséggondozó program is.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Gazdaság

Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén

2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.

Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.

Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.

„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.” 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására.

A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.

Az Európai Bizottság július 16-án közzétette a 2028-tól kezdődő 7 éves költségvetési időszakra vonatkozó javaslatát. Az új, közel 2 billió euró összegű költségvetési tervezet, más néven többéves pénzügyi keretrendszer, célja egy olyan keret létrehozása, amely hozzájárul egy független, biztonságos, és gördülékenyen működő európai gazdasághoz.

A Bizottság javaslatának célja az eddigi uniós költségvetés megreformálása, egyik fő pontja pedig az uniós bevételi rendszer modernizálása. Ennek érdekében egyrészt bizonyos, már meglévő bevételi forrásokat csoportosítanának át, másrészt pedig további saját forrásokat vezetnének be, amelyek diverzifikálnák és stabilabbá tennék az uniós költségvetés bevételi oldalát.

A Bizottság 5 fő saját forrás alkalmazására tett javaslatot, amelyek várhatóan évente 58,5 milliárd euró bevételt jelentenének az uniós költségvetés szempontjából. Az 5 fő saját forrás egyike az úgynevezett „Vállalati forrás Európáért” (Corporate Resource for Europe azaz CORE) nevű hozzájárulás.

A Bizottság javaslata alapján a CORE éves hozzájárulásként kerülne kialakításra, a fizetendő összeg pedig a jövedelemadóktól eltérően a nettó forgalom mértékén fog alapulni egy progresszív sávos rendszer alkalmazásával, amely biztosítaná a nagyobb nettó forgalommal rendelkező vállalatok többlethozzájárulását. Például, egy 100 millió eurónál nagyobb, de 250 millió eurónál kisebb bevételt elérő társaság adóterhe 100 ezer euró lenne – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.

A CORE fókuszába a multinacionális cégcsoportok kerültek, mivel a hozzájárulás megfizetésére azok az EU piacán működő társaságok lesznek kötelezettek, amelyeknek az éves forgalma eléri a 100 millió eurót. Az értékhatárból adódóan a kis-és középvállalkozásokat a kötelezettség nem érintené. A Bizottság ezzel arra is törekszik, hogy az egységes közös piacból nagyobb előnyt élvezők nagyobb mértékben járuljanak hozzá annak finanszírozáshoz.

Az új adónem, amennyiben bevezetik, mint az EU saját forrása hozzájárulna az EU bevételi forrásainak stabilizálásához és a költségvetési autonómiához. A tervezet pontos részletei még nem ismertek, és még számos vita és módosítás is várható a javaslat kapcsán. Mindazonáltal érdemes folyamatosan tájékozódni a különböző fejleményekről, mivel azok jelentősen befolyásolhatják a nagyobb vállalatcsoportok jövőbeli adókötelezettségeit – összegezte Bujtor Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét

A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív mesterséges intelligencia használatával (GenAI) és globális tehetséggondozással reagálnak a gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira – derült ki a Deloitte friss felmérésből.

A kutatás öt kulcsterületre fókuszál – a technológiai fejlesztésektől és vezetői hatékonyságtól kezdve a működésre legalkalmasabb országok feltérképezésén át, a képzett munkaerő megtartásáig – bemutatva, hogyan válhatnak ezen szolgáltatóközpontok a vállalatokban az üzleti transzformáció és hatékonyság hajtóerejévé.

A Deloitte 2025-ös Global Business Services (GBS) felmérésben vizsgált vállalatok működésüket tekintve globális és többfunkciós megközelítést alkalmaznak. Stratégiai prioritásként kezelik a mesterséges intelligencia felhasználását és a digitális fejlesztéseket a működési folyamatok hatékonyságának javítása, a költségcsökkentés és a jobb ügyfélélmény elérése érdekében. Működésükben és a hagyományos üzleti szolgáltatásokon túlmutató tevékenység-portfóliójuk bővítésében pedig egyre meghatározóbb szerephez jut a specializált kompetencia központok felépítése, valamint a világ minden tájáról toborzott tehetségek bevonzása és fejlesztése.

A 2025-ös GBS felmérés öt markáns trendet elemez:

  1. Az új generációs képességek (next-gen skills) és a kiemelkedő ügyfélélmény növekvő jelentősége

A kutatás eredménye szerint a szervezetek a következő három évben egyre nagyobb figyelmet fordítanak új generációs kompetenciáik fejlesztésére, és digitális képességeik továbbfejlesztésére. A digitalizációt prioritásként kezelő vállalatok csaknem fele működtet GBS-központokat a jelentős digitális és adatkezelési kompetenciákat kínáló Indiában. Mindemellett az ügyfélélmény javítása azért válik még inkább jelentőssé, mert a szervezetek az ügyfelek hűségének növelése mellett így tudják megkülönböztetni magukat versenytársaiktól.

  1. Egységes vezetés, növekvő megtakarítások

A globális üzleti szolgáltatásokban jellemzően a stratégia meghatározása globálisan történik, míg az ügyfélélményt javító és a napi működést befolyásoló döntések meghozatala a helyi GBS és szakterületi vezetők feladata. A kutatás szerint a globális GBS-vezető pozíciót működtető és hatékony, központi döntéshozatali rendszert kiépítő vállalatok 55 százaléka átlagosan 20 százalékot meghaladó megtakarítást ért el.

  1. Befektetés a generatív mesterséges intelligenciába (GenAI) és az adatbiztonságba

A globális szolgáltató cégek elsősorban technológiai fejlesztésekkel és üzleti folyamataik fejlesztésével igyekeznek elérni hatékonyságnövelési és költségcsökkentési céljaikat, melyek magukban foglalják például a GenAI technológia alkalmazását, különféle automatizációs megoldások bevezetését vagy adatelemzési képességeik javítását. A kutatásban részt vevő vállalatok 58 százaléka már elindult (vagy tervezi az indulást) a generatív mesterséges intelligencia világába. Elsősorban a pénzügyek és az informatika területén alkalmaznak a cégek AI megoldásokat jellemzően a számlakezelésben, chatbotok alkalmazásában és az adatelemzés területén.

  1. A legvonzóbb országok a globális üzleti szolgáltatók szemszögéből

A mezőnyből kiemelkedő India, az Egyesült Államok és Lengyelország 2019 óta minden alkalommal szerepelt a kedveltségi lista első öt helyezettje között. Mexikó a munkaerő és a technológia elérhetősége és a versenyképes költségszint miatt tartja a két éve megszerzett harmadik pozícióját. Feljövőben van és idén bekerült Portugália is a Top 10-be, ahol Magyarország, Malajzia és Spanyolország évek óta stabil szereplők.

  1. Nagy a kereslet a jól képzett munkaerőre

Szolgáltató tevékenységük bővüléséhez igazodva a globális üzleti szolgáltató szervezetek fele tervez létszámbővítést új feladataik ellátására, de a tehetségek felkutatása és megtartása komoly kihívást jelent. A jelentkezők egy részénél a képességek és a képzettség hiánya jelent gondot, míg egyes országokban a magas fluktuáció és a megnövekedett munkaerőköltségek állítják kihívás elé a cégeket. A vállalatok erős és vonzó vállalati kultúra kialakításával, a helyi munkaerőpiaci viszonyokhoz igazított javadalmazási rendszerrel és az ahhoz kapcsolódó, a munkavállók jólétét támogató intézkedésekkel, például a hibrid munkavégzési modell bevezetésével igyekeznek kezelni a problémát.

A Deloitte a globális üzleti szolgáltatások piacát áttekintő, sorrendben a 14. Global Business Services (GBS) Survey című felmérését (korábbi nevén Global Shared Services and Outsourcing Survey) 2024 harmadik és negyedik negyedévében állította össze. A kutatásban több mint 30 ország kétezer iparági szereplőjének válaszait használta fel a Deloitte, amelyeket az elmúlt 8 évben gyűjtött.

A teljes tanulmány ide kattintva érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss