Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk: Mit is jelent az NFT valójában?

nft

Egyre többször hallani az új befektetési trendről, az NFT-ről, így összeszedtük, dióhéjban mit érdemes tudni erről az új őrületről, amiről még a szakértők sem tudják, mikor fog kipukkanni.

2021 decemberében közel 40 millió forintért adták el a világ első sms-üzenetét digitális műtárgyként, azaz NFT-ként (non-fungible token, avagy nem helyettesíthető token). Ezzel a szóval az elmúlt években egyre többször találkozhattunk, az utóbbi hónapokban pedig annyira felkapottá vált, hogy a Collins angol szótár is az NFT-t választotta az év szavának – nem véletlenül. A kifejezés 2021-ben jutott el szélesebb közönséghez, mivel a hírekben egyre többször került elő, elég bizarr példák kapcsán. Sokan még mindig feltehetik a kérdést, mire jó egy NFT, és miért kell bárkinek egy többmilliós sms, amikor ma már fizetni sem akarunk az sms-ekért.

Magyar vonatkozású érdekesség, hogy 2021-ben tűntek fel az Orbán Viktort tematizáló kriptoműtárgyak, amiket gyurcsányos variációk követtek: kriptovalutáért cserébe bárki beszerezheti a politikusok egyedi kódolású grafikáit. És van, aki meg is veszi, hiszen az orbánosból három nap alatt 30 talált gazdára. Sőt, mivel nem feltétel, hogy egy adott digitális műtárgy eredeti gazdája bocsássa piacra az adott árucikket, ezért még az őszödi beszéd is megvásárolható.

De tényleg, mi ez a három betű?

Az NFT egy nem kézzel fogható, digitális termék, amit magyarosan egyelőre „nem helyettesíthető tokennek”, esetleg zsetonnak vagy érmének hívunk. Ez is utal rá, hogy a kriptovilág más érméivel szemben az NFT egyedi, mással nem becserélhető digitális érme, amiből csak egyetlen létezik.Nincs belőle több. Csak egy.Szemléltetésként: míg egy bankjegyet be tudunk váltani egy másik ugyanolyan címletű bankjegyre, az NFT-t nem, ráadásul névre szól.

Az NFT lényegében valamilyen digitális eszköz tulajdoni lapja, eredetiségigazolásra szolgáló „okmány”, amit blokkláncon tárolnak. Ezeknek a tokeneknek az Ethereum nevű, nyílt forráskódon alapuló hálózaton bevezetett okoszerződések ágyaztak meg, amikkel követhetővé és átruházhatóvá vált a digitális eszközök tulajdonjoga. A blokkláncon tárolják ezeket a tulajdonjogi igazolásokat, így az NFT-t is. Az Ethereum ma is a fő háttere az NFT-nek, a kereskedés is elsősorban itt zajlik, de a tokenek mára több blokkláncon is elérhetők.

Az NFT-nek nincs egységes árfolyama, mindegyik annyit ér a piacon, amennyit adnak érte.

A vásárlás jellemzően etherben vagy más kriptovalutában történik. Ebből adódik, hogy önmagában egy NFT-nek addig nincs sok értéke, amíg azt valaki ki nem viszi egy piactérre. Ezért nehéz előre megjósolni, hogy egy-egy ilyen digitális műtárgy mekkora értéket képviselhet a későbbiekben. A kereskedés elterjedt formája még az aukció, amik már valódi aukciósházakban zajlanak, és jól jelzi, hogy az eszköz a befektetői körökben is egyre népszerűbb és elismertebb. Az NFT kicsit olyan, mint amikor az emberek bélyeget vagy kártyákat gyűjtenek, csak itt éppen digitálisan zajlik a dolog, és ez magával hoz egyfajta befektetői magatartást.

Mémektől az alvázszámokig

A nem helyettesíthető tokenek megjelenése 2017-re datálható, amikor az Ethereumon megjelent a kanadai DapperLabs által készített CryproKittie macskatenyésztős játék, amin belül egyedi macskákat lehetett megvásárolni, természetesen etherért. Az emberekben ez benyomta a gyűjtőszenvedély gombját, és elkezdték adni-venni a digitális cicákat, egy évvel később a legdrágább macska már 140 ezer dollárért kelt el. Mondani sem kell, hogy a DapperLabs konyhájára a nagy ötlet több millió dollárt hozott. A nem helyettesíthető tokenek piacának népszerűsége azonban 2021 februárjában és márciusában robbant, március közepén csaknem 70 millió dollárért kelt el egy digitális műalkotás a Christie’s árverésén, amelyen az aukciósház először adott el egy fizikai mivoltában nem létező műtárgyat.

Már nem ritkák a pármillió dolláros értékű ügyletek sem, főleg a digitális képzőművészet terén. 2021-ben több eladás is bekerült a mainstream sajtó hírei közé:

  • közel hárommillió dollár (mintegy 895 millió forintnyi) kriptovalutát ért a Twitter tulajdonosának első bejegyzése,
  • 5 434 500 dollárért kelt el NFT-ben a világháló eredeti forráskódja,
  • 600 ezer dollárt adtak a Nyan Cat macskás animált gifmémért,
  • nagyjából 500 ezer dollárért (150 millió forintért) kelt el az a Zoë Roth-ot ábrázoló fénykép, amit még a lány apja készített 2005-ben, és disaster girl (katasztrófa kislány) mém néven vált híressé az interneten,
  • 2021 júniusában pedig Magyarországon is történt árverezés, Weiler Péter Kádár János segít apámnak beprogramozni az új színes tévénket című munkáját 750 ezer forintért vásárolták meg NFT-ként,
  • előtte márciusban pedig a világhírű magyar képzőművész, Borsi Flóra egyik képe kelt el öt Ethereumért.

Ma már nem csak egy-egy egyedi kódolású dolgot lehet gyűjteni, vannak komplett kollekciók, a régi gyűjtögetős kártyák mintájára. Az amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA a fentebb említett DapperLabsszel együttműködésben szállt be az őrületbe az NBA Top Shot NFT kosaras kártyákkal, amik lényegében megvásárolható videók. A felvételek emlékezetes pontszerzéseket ábrázolnak – miközben ezeket a videókat bárki ingyen megnézheti a neten. Tényleg úgy működik ez, mint egy nagyon ritka játékoskártya vagy képregény, ezeket le lehet másolni, vagy megnézhetők a neten, de egy eredeti példánynak így is elképesztő az értéke. Egy alkotás digitális, tehát nem kézzel fogható változata esetében ezt az értéket az adja, ha NFT lesz belőle.

Az NFT egyre elterjedtebb a videójátékok piacán, adott játékokhoz szükséges tárgyakat, eszközök tulajdonjogát lehet megvenni, és akkor még nem beszéltünk a zeneiparról, ahol szintén kardinális kérdés egy-egy dal, dalszöveg tulajdonjogának kérdése. Gyakorlatilag minden lehet NFT, amiről kiállítható digitális tulajdonjogi igazolás. Sőt, menjünk kicsit messzebb: fizikai tárgyak is lehetnek NFT-k, feltéve ha van egy digitálisan feldolgozható egyedi azonosítójuk (pl. egy alvázszám vagy egy ingatlan helyrajzi száma). Mindezekről készül egy NFT, ami a tulajdonjogot igazolja.

Lehet, hogy valami másra is hasznos

Az érmék nem csak a gyűjtők, de a pénzügyi szektor figyelmét is felkeltették. Orbók Ilona, a könyvelő, könyvvizsgáló, professzionális tanácsadó BDO Magyarország ügyvezetője szerint a technológiát kiválóan lehet használni back office-ban, az üzleti támogatói funkciók során, amikor szükség van arra, hogy alaposan megvizsgálják az ügyfél személyazonosságának valódiságát. Az NFT segítségével újratervezhetővé válhatnak a bonyolult igazolási és azonosítási eljárások, és akár eredményesen akadályozhatja a pénzmosás elleni szabályok kikerülését, mivel egy nagyon megbízható eszköz a személyazonosság ellenőrzésére.

A kriptovaluták megjelenése jelentősen megkönnyítette a bűnözők számára, hogy törvénytelen adásvételeket bonyolítsanak le a sötét weben (dark web), és pénzmosást hajtsanak végre. A digitális igazoló okmányok segítségével, amelyek nem manipulálhatók a blokkláncok természete miatt, a pénzintézetek nyugodtak lehetnek a pénzek eredetét és tulajdonosát illetően, mivel ezek visszakövethetők egy olyan személyig, akinek a személyazonossága ellenőrzött – emelte ki közleményében a BDO.

Mivel az egész a befektetésről és a ritkaságok beszerzéséről szól, ezért egyelőre a pénzügyi szakértők sem értenek egyet abban, hogy pénzügyi értelemben van-e jövője a technológiának. Most még borsos hobbi, de úgy tűnik, egyelőre dinamikusan növekszik az NFT-piac, mert özönlenek a befektetők, egyre több a kereskedés. A tendenciát jól mutatja, hogy míg 2021 első negyedévében az NFT-piac teljes forgalma kevesebb mint egy milliárd dollár volt, addig a harmadik negyedévben már összesen 5,9 milliárd dollárt fizettek a vásárlók a tokenekért.

Persze, mivel az egész spekuláción alapszik – például a digitális videók gyűjtésénél is –, ott a kockázat, hogy egyszer a lufi kidurran, és aki nem tud kilépni időben, az addigra már több milliót költött el egy videóra, amit amúgy bárki megnézhet a neten.

Forrás: 24.hu

Gazdaság

Az alkalmazkodóképesség lett az üzleti siker kulcsa – Forvis Mazars C-suite Barometer 2026

A globális bizonytalanság tartóssá vált, a felsővezetők mégis magabiztosan tekintenek a jövőbe – derül ki a Forvis Mazars legfrissebb, C-suite Barometer: Outlook 2026 című nemzetközi kutatásából. A 40 országban – köztük Magyarországon – több mint háromezer felsővezető megkérdezésével készült felmérés szerint az üzleti siker első számú feltétele ma az alkalmazkodóképesség, amely technológiai megújuláson, rugalmasabb működésen és célzott beruházásokon alapul.

A Forvis Mazars C-suite Barometer 2026 szerint a gazdasági kilátások továbbra is bizonytalanok, ennek ellenére a vállalatvezetők meglepően derűlátók. A megkérdezettek 92%-a pozitív növekedési várakozásokkal tekint 2026-ra, miközben 69%-uk valamennyi üzleti területen növeli beruházásait. Mindez annak ellenére történik, hogy negyedik éve a gazdasági bizonytalanság jelenti a növekedés legnagyobb fékező erejét, miközben a fokozódó verseny és a globális kereskedelem átalakulása – különösen a vámok kérdése – tovább növeli a nyomást a vállalatokon.

A tanulmány visszafogott, az Egyesült Államokban 2%, Európában 1% körüli növekedést vetít előre 2026-ra, miközben az inflációs kockázatok, a gyenge munkaerőpiaci mutatók és a geopolitikai feszültségek tovább fokozzák a bizonytalanságot. Bár a mesterséges intelligencia a legnagyobb hatással bíró trendek közé tartozik, a vezetők bizalma ezen a téren is megosztott: a szervezeteknek mindössze 48%-a bízik abban, hogy az AI a lehető legjobb megtérülést hozza, és csupán 30% számít arra, hogy ez már a következő évben megvalósul.

Ebben a törékeny környezetben a felsővezetők előtt álló feladat egyre összetettebb: egyszerre kell bátor stratégiai döntéseket hozniuk és fegyelmezetten gazdálkodniuk az erőforrásokkal.

„A globális paradigmaváltás, amelynek küszöbén a vezetők állnak, valódi rugalmasságot követel a stratégiai növekedési tervek minden területén ahhoz, hogy kezelni tudják az elmúlt tizenkét hónap pénzügyi és gazdasági utóhatásait. A bizonytalanság ma már nem átmeneti állapot, hanem az üzleti környezet állandó jellemzője. A kutatás egyértelműen azt mutatja, hogy azok a szervezetek lehetnek sikeresek 2026-ban, amelyek képesek gyorsan alkalmazkodni, tudatos beruházásokkal erősítik technológiai és humán erőforrásaikat, valamint rugalmas stratégiákat alakítanak ki a változó piaci feltételekhez

– foglalja össze a kutatás eredményeit dr. H. Nagy Dániel, a Forvis Mazars partnere.

A C-suite vezetők legfontosabb stratégiai célja a vállalati IT- és technológiai megújulás: a szervezetek háromnegyede már rendelkezik formális technológiai transzformációs stratégiával. A mesterséges intelligencia központi szerepet kap, de a vezetők többsége átfogóbb szemléletben gondolkodik: az adatvezérelt működés, az automatizáció és a kiberbiztonság egyaránt kulcselemei a hosszú távú versenyképességnek.

A fokozódó nemzetközi verseny és a kereskedelmi korlátozások hatására a vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek üzleti modelljeik és működésük újragondolására. Ez a tényező idén először került a második helyre a stratégiai prioritások rangsorában. Ezzel párhuzamosan a működési agilitás jelentősége is nőtt: két helyet előrelépve már a legnagyobb üzleti hatással bíró tényezők között szerepel, és a transzformációs beruházások egyik kiemelt területe lett.

Bár kevesebb vállalat lép be egyszerre sok új piacra, az expanziós célok földrajzi súlypontja is átalakul. Az Egyesült Államok mellett Kanada, Németország, Franciaország és Kína is a legvonzóbb célországok közé került, miközben a szervezetek kockázatkezelési megfontolások mentén diverzifikálják jelenlétüket.

A mesterséges intelligencia nemcsak új munkaköröket teremt, hanem régieket is átalakít vagy kivált, így nem meglepő, hogy a vezetők 80%-a számolt be arról, hogy az elmúlt két évben átszervezte csapatait az AI bevezetésének támogatása érdekében. A tehetségvonzás és -megtartás újragondolása pedig továbbra is a felsővezetői napirend élén szerepel.

A teljes kutatás a Forvis Mazars weboldaláról ide kattintva tölthető le.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

IT-tehetségek reflektorfényben – átadták a K&H STEM pályázat elismeréseit

Átadták a K&H STEM 2025 pályázat díjait, amellyel a pénzintézet az informatikát tanulók kiemelkedő szakmai és tudományos teljesítményét ismeri el. A kezdeményezés célja, hogy láthatóvá tegye azokat a fiatal IT-tehetségeket, akik innovatív gondolkodásukkal és magas színvonalú pályamunkáikkal formálják a jövő technológiai megoldásait.

Magyarország legjobb digitális bankjaként a K&H kiemelt feladatának tekinti, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal tehetségeknek a fejlődésre és a megszerzett tudása továbbadásával támogassa szakmai kibontakozásukat.

 A K&H STEM pályázatra felsőoktatásban tanuló informatikushallgatók jelentkezhettek, akik dolgozat formájában mutatták be megoldási javaslataikat aktuális IT-kihívásokra. A pályázat témakörei között szerepelt többek között az alkalmazásoptimalizáció, AI, big data, IT‑biztonság, valamint a felhőalapú megoldások. A beadott pályamunkák jól tükrözték, mennyire sokrétűen közelítik meg a fiatal szakemberek az informatika jelenlegi és jövőbeli kérdéseit. A pályázók foglalkoztak az AI‑alapú orvosi diagnosztikától és a tőkepiaci szimulációktól kezdve a homomorf titkosításon át egészen a szenzortechnológiák gyakorlati alkalmazásáig.

A STEM-területek – vagyis a természettudomány, technológia, mérnöki tudományok és a matematika – napjainkban meghatározó szerepet töltenek be a gazdaság és a társadalom fejlődésében. A K&H számára stratégiai jelentőségű a tudásalapú fejlődés támogatása, ezért a pályázattal elsősorban a szakmai kiválóságot, az önálló gondolkodást és az innovatív megközelítéseket kívánja elismerni.

„A K&H elkötelezett a technológiai fejlődés és az innováció iránt. Ugyanakkor legalább ilyen fontos számunkra, hogy olyan munkahelyként és szakmai közösségként legyünk jelen, amely valódi fejlődési lehetőséget kínál, és hosszútávon is támogatja a tehetségek kibontakozását. A STEM pályázattal azokra a fiatal szakemberekre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, akik újszerű gondolkodásukkal és magas színvonalú munkájukkal inspirációt jelentenek a saját generációjuk és a szakmai közösség számára is.  Az, hogy sorozatban harmadszor nyertük el a ‘Magyarország legjobb digitális bankja’ díjat a Global Banking and Finance Review-tól egyszerre örömteli visszaigazolás és komoly felelősség. Hiszünk abban, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot kötelességünk továbbadni, és aktívan felkarolni azokat az ambíciózus fiatalokat, akik a jövő digitális megoldásait formálják. Hiszünk abban, hogy a jövő technológiai megoldásai ezekből az egyetemi műhelyekből indulnak”

– hangsúlyozta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.

A díjazottak a helyezésüknek megfelelően pénzjutalomban részesültek: az első helyezett 400 ezer forintot, a második helyezett 300 ezer forintot, a harmadik helyezett 200 ezer forintot, míg a szakmai különdíjas pályázó 100 ezer forint elismerést kapott.

A K&H STEM pályázat díjazottjai:

1.helyezett:
Kovács Nóra Anna – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Mérnökinformatikus BSc
Dolgozat címe: Láthatóvá tenni a láthatatlant: Mesterséges intelligencia és photon-counting CT az érfal-gyulladás korai diagnosztikájában

2.helyezett:
Somlai Dóra – Budapesti Corvinus Egyetem, Adatelemzés és Informatikai Intézet, Üzleti adattudomány BSc
Dolgozat címe: Reflexív ügynökalapú szimuláció a magyar tőkepiacon

3.helyezett:
Nagy Katinka Lilla – Pécsi Tudományegyetem, Műszaki és Informatikai Kar Mérnökinformatikus BSc
Dolgozatának címe: Homomorf titkosítás alkalmazása egészségügyi adatfeldolgozásban

Szakmai különdíj:
Simon Márton – Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar
Dolgozat címe: Nagy hatótávolságú talajnedvesség-szenzor (Cropnaut)


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A 2026 nyarán életbe lépő EU-s bértranszparencia-kötelezettség jelentősen felrázza a magyar munkaerőpiacot, mégis a hazai vállalatok jelentős része nincs felkészülve a változásra. A Jobtain friss, HR vezetők és döntéshozók körében végzett kutatása rávilágít: a cégek túlnyomó többsége tud ugyan az új szabályozásról, de csak kevesen értik pontosan, milyen mélyreható hatásokkal jár majd a bérstruktúrára, a kultúrára és a működésre.

„A bértranszparencia nem adminisztratív feladat, hanem kultúraváltási kényszer, amit nem elég HR szinten kezelni”

– fogalmaz Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.

Június 7-től az Európai Unió kötelezővé teszi a bértranszparencia irányelv alkalmazását tagállamaiban, így Magyarországon is. A szabályozás a nemek közötti bérszakadék csökkentését és a bérdiszkrimináció felszámolását célozza. A 250+ fős cégeknek évente, a 150–249 fős cégeknek 2027-től háromévente, a 100–149 fős cégeknek pedig 2031-től szintén háromévente kell jelenteniük a bérkülönbséget. 5 százalék feletti eltérés esetén a munkáltatónak igazolnia, majd korrigálnia kell a különbséget.

A legnagyobb félelem: felszínre kerülnek a szervezeti tabuk

A kutatás szerint a cégek döntő része attól tart, hogy a kötelező bérnyilvánosság felszínre hozza a belső bérfeszültségeket, és olyan különbségeket tesz láthatóvá, amelyekre eddig nem kellett magyarázatot adni. A második legnagyobb kockázat a munkavállalói elégedetlenség és demotiváció megjelenése, amit szorosan követ a „nehezen indokolható bérkülönbségek” problémája. Mihályi Magdolna szerint ez a helyzet valójában nem új konfliktust hoz, hanem a meglévőt mutatja meg.

„A transzparencia önmagában nem okoz problémát, csak kimondja azt, amit eddig mindenki sejtett”

– hangsúlyozza.

A HR marad egyedül a frontvonalban – pedig ez szervezeti szintű változás

A válaszadók 70 százaléka szerint a terhelés leginkább a HR-re hárul majd, miközben csak kevesen látják át, hogy a bértranszparencia vezetői és szervezeti szintű felelősség. A kutatás is alátámasztja: sok vezető még mindig „HR-projektként” tekint a közelgő szabályozásra, ami a szakértő szerint komoly csapdahelyzet.

„A bértranszparencia nem kizárólag HR-feladat. Ha a vezetés nem veszi komolyan, a HR szétesik a tűzoltásban”

– mutat rá Mihályi Magdolna.

A cégek többsége még mindig nem kezdte el a felkészülést

A vállalatok jelenleg inkább kivárnak és csak napirenden tartják a rohamosan közelgő határidőt.  A bérstruktúra felülvizsgálatát a cégek mintegy fele tervezi, közel 20 százalékuk szerint a jelenlegi rendszer fenntartható, míg 30 százalékuk még nem döntött ebben a kérdésben. A kutatás szerint sok vállalatnál azonban még semmilyen lépés nem történt, pedig a bérsávok kialakítása, a munkakörök egységesítése és a belső kommunikáció előkészítése hónapokat vehet igénybe. A bértranszparencia bevezetésével a legnagyobb várható költség a cégek szerint a bérek korrigálása, ami egyértelmű jelzés: a szervezetek tudják, hogy az új szabályozás láthatóvá teszi az elmaradásokat.

„A bértranszparencia megmutatja, hol vannak a repedések. A kérdés nem az, hogy lesz-e bérrendezés – hanem az, hogy mikor és mennyire fájdalmasan”

– hangsúlyozza a Jobtain ügyvezetője. A kutatásban résztvevő cégek több mint fele szerint a vezetők felkészítése, több mint 25 százalékuk szerint a belső kommunikáció szintén jelentős többletköltségeket okoz majd a vállalatoknak.

A legnagyobb akadály: tudás- és időhiány

A válaszadók szerint a felkészülés három fő gátja: a tudáshiány, az időhiány és az, hogy a téma egyszerűen nem prioritás. Ez a kombináció azonban rendkívül veszélyes.

„Aki még most sem kezd el készülni, később már csak válságkezelni fog. A toborzásra is csapást mérhet ez a hozzáállás, de aki időben lép és komolyan veszi a szabályozást, az versenyelőnyhöz juthat”

– mutat rá a szakértő. A kutatásban résztvevők többsége szerint viszont a bértranszparencia megnehezíti a toborzást, mert szűkíti a tárgyalási mozgásteret. Mihályi Magdolna úgy véli, ez akkor valós félelem, ha a cég kultúrája és bérstratégiája nincs rendben. Kiemeli: a transzparencia valójában nem a mozgásteret korlátozza, csak megköveteli a professzionális rendszereket. Akinek ez megvan, gyorsabban, tisztábban és hatékonyabban fog toborozni. A bérek átláthatósága – különösen a fiatalabb generáció körében – növelheti a bizalmat.

Az év HR stressztesztjén kiderül, melyik vállalat működik következetesen

A bértranszparencia nem kommunikációs projekt, hanem szervezeti transzformáció, amely egyszerre érinti a kompenzációs rendszert, a szervezeti kultúrát, a vezetői szerepeket és a működési folyamatokat. A kutatás egyértelműen rámutatott a vállalatok és a piac eltérő érettségi szintjére, ami a helyzet kezelésében is meg fog mutatkozni.

„Ez az időszak nem arról szól, hogy megússzuk a transzparenciát. Hanem arról, hogy felkészítjük a szervezetet egy tisztább, következetesebb működésre. Aki most lép, az biztosan nyer

– összegez a Jobtain szakértője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss