Gazdaság
Startupok és nagyvállalatok: együtt sikeresebbek
A friss ötlet, agilitás és az innovációban testet öltő tudás társul a sokévtizedes szakértelemmel, tapasztalattal, technológiai háttérrel, értékesítési kompetenciákkal, partneri hálózattal és erős pénzügyi háttérrel.
Így támogatja egymást startup és nagyvállalat, amely együttműködésére egyre több a példa itthon és a nagyvilágban. Az idei Startup Safari konferencián vállalatvezetők, startupok, befektetők készítettek látleletet a hazai startup ökoszisztémáról.
A régiónk minden országa több startup unikornist – vagyis olyan induló vállalkozást, amelynek értéke meghaladja az egy milliárd dollárt – tudott felmutatni az elmúlt években, Magyarországról egy startup, a SEON került ennek az értékelésnek a közelébe. Többek között, ez is elhangzott az április végén, kiemelkedő érdeklődés mellett megtartott Startup Safari konferencián, a hazai startup világ legnagyobb seregszemléjén.
Az előadók és a panelbeszélgetések résztvevői egyfelől számba vették az elmúlt évek sikertörténeteit, másfelől igyekeztek választ adni arra is, hogy miért nem tudott a hazai startup szcéna több, a nemzetközi színtéren is kiemelkedő teljesítményt elérő vállalkozást felmutatni az elmúlt években. A régiónk ugyanis nagyot ment az elmúlt időszakban: 2015-ben még csak 6 unikornis emelkedett ki innen, ma már 37 ilyen cég van Közép-Kelet-Európában.
A „Hypergrowth by Microsoft” témakörben megszólaló elődók közül Myladie Stoumbou, a Microsoft kelet-közép-európai partnerkapcsolatokért felelős vezetője azt emelte ki, hogy mind az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft, mind pedig a startupok nyerhetnek azzal, ha együttműködnek egymással.
„Az elmúlt évek gazdasági krízisei azt mutatták meg, hogy azok a vállalkozások az igazán életképesek, amelyek egy nagyobb ökoszisztéma védőernyője alatt, annak részeként tevékenykednek és a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásaikat még válság idején sem fogják vissza”
– mondta el a Microsoft Görögországból, online bejelentkező regionális vezetője.
Myladie Stoumbou szerint a startupok azért választják egyre nagyobb számban a nagyvállalatokkal való együttműködés különböző formáit, mert ez növeli a versenyképességüket, pénzügyi forrásokhoz és új piacokhoz juttatja őket, ez pedig jelentősen mérsékli a kockázataikat, amelyeket így megoszthatnak egy stabil lábakon álló multival. Az ilyen partnerségre hozta fel jó példaként a szakember a Pfizer és a Biontech együttműködését a vakcinafejlesztésben.
Szabó Péter, a Microsoft partnerfejlesztési igazgatója Weiszbart Zsolttal, a Day One Capital, kockázatitőke befektető munkatársával és Jared Schrieber befektető- startuperrel, az InfoScout alapítójával és vezetőjével vitatta meg a hazai startup világ aktuális kihívásait. Ő többek között arra mutatott rá, hogy azok a vállalkozások válhatnak jó eséllyel unikornissá, amelyek már az indulásukkor megkockáztatják a belépést a nemzetközi piacokra.
„A magyar startupok lelkesek, ambiciózusak, tele vannak tudással és jó ötletekkel, még a befektetéseket kereső tőke sem hiányzik a hazai piacról. Gyakran az ügyfélszerzésben, a piacra jutásban szembesülnek leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal. Ezekhez nyújthat értékes segítséget nekik a világ egyik legnagyobb értékesítési csapatával és világszerte népszerű értékesítési platformjával rendelkező Microsoft”
– mondta el Szabó Péter a panelbeszélgetésen. A konferencián elhangzott: a Microsoft Marketplace havi aktív vásárlóinak száma tavaly elérte a 4 milliót. Több mint 90 ezer felhőalapú megoldásokat kínáló szolgáltató van jelen ezen az értékesítési platformon, ahol jelenleg több mint 30 ezer applikáció és szolgáltatás érhető el.
Jared Schrieber szerint az ambiciózus célkitűzések fontosak, de ezeknek mindig a valóság talaján kell maradniuk.
„Sokszor irreális tervekkel találkozom a magyar startupok vezetőivel beszélgetve. Ahhoz, hogy jó benyomást keltsenek a befektetőkben, a startupoknak átlátható, megalapozott pénzügyi tervekkel kell rendelkezniük”
– mondta el a szakember. Hozzátette: Magyarországon a startupoknak meg kell birkózniuk a bürokráciával is, amely mind a vállalkozásalapítást, mind a hitelezést megnehezíti. Szerinte, ezeket a problémákat mihamarabb orvosolni kell.
Az április 28-29-én, immár hatodik alkalommal megrendezett Startup Safari a hazai startup ökoszisztéma legnagyobb eseménye, ahol a vállalkozások, nagyvállalatok és befektetők képviselői adnak betekintést a hazai és nemzetközi startup világ berkeibe. Az érdeklődők online és budapesti helyszíneken zajló előadásokon, beszélgetéseken, interaktív programokon és workshopokon vehettek részt. Bővebben az eseményről ezen a linken lehet tájékozódni: Home – Startup SAFARI Budapest.
Gazdaság
A digitális fejlődés és a kollaboráció találkozása, a Zeus-rendszer
Megújult a ZEUS banki információs rendszer, amely gördülékenyebb ügyfélélményt és egyszerűbb mindennapokat biztosít a K&H 198 ügyfélpontján dolgozó banki munkatársaknak.
A K&H és a Capsys Informatikai Kft. példaértékű együttműködésének eredménye egy modern, felhasználóbarát megoldás, amely intuitív navigációval, színkódokkal, grafikonokkal és az AI-integráció lehetőségével támogatja a hatékony munkát.
A fejlesztés során a K&H Bank és a Capsys Informatikai Kft. nem klasszikus beszállító- megrendelő kapcsolatban dolgozott. Nyílt kommunikáció, kölcsönös bizalom és folyamatos közös gondolkozás jellemezte a projektet. Ez a hozzáállás tette lehetővé, hogy a banki információs rendszer egyszerre legyen robosztus és rugalmas, modern és könnyen használható. A projekt szakmai kihívása abban rejlett, hogy a Zeus digitalizációs program egyik látványos elemét egy meglévő, régi technológián alapuló saját fejlesztés modernizálására használták. A cél a bővebb funkcionalitás, korszerűbb felhős struktúra és a végfelhasználó szempontjából optimalizált használhatóság volt. A rendszer fejlesztésének kulcsa, hogy a banki ügyintézők és az ügyfelek mindennapjaiban is kézzelfogható értéket teremtsen. Az új megoldás bevezetése egy hosszú távú, többlépcsős digitális transzformációs stratégia része.
„A Zeus rendszer modernizációja mérföldkőnek számít mind az IT, mind az üzleti oldalon. A funkciókat teljes egészében a végfelhasználó igényeihez igazítottuk, a felhős technológiák alkalmazásával pedig a kollégák az ügyfelek kiszolgálására koncentrálhatnak, nem a rendszer használatára. Ez a projekt nemcsak technológiai áttörés, hanem a munkavállalói fejlődés szempontjából is kiemelkedő, hisz olyan munkahelyet építünk, ahol a fejlődés alapérték, a kollégák folyamatosan kipróbálhatnak új technológiákat, több területen kibontakozhatnak, és bővíthetik tudásukat. A projekt során megszerzett tapasztalatok és az együttműködési módszerek a jövőbeni fejlesztések alapját képezik, biztosítva, hogy a technológiai innováció mindig a kollégák és az ügyfelek valódi igényeit szolgálja”
– hangsúlyozta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője.
A K&H példája mutatja, a valódi innováció nemcsak kifelé, hanem befelé is hat – a technológiai megújulás akkor teljes, ha a kollégák munkáját is egyszerűbbé, gyorsabbá és inspirálóbbá teszi.
„Az igények definiálása és megvalósítása során folyamatos, támogató kommunikáció zajlott, a problémák őszinte feltárásával és közös megoldáskereséssel. Rendkívül inspiráló volt látni, hogy a K&H csapata nyitott minden ötletre, gyorsan reagált a visszajelzésekre, és minden esetben a közös cél – a végfelhasználók és a banki kollégák számára értéket teremtő rendszer állt az első helyen. Szállítói oldalról nagyon megnyugtató volt egy ilyen nyílt, őszinte és megoldáscentrikus munkában részt venni, ahol a felek kölcsönösen támogatták egymást, és minden apró részletet közösen gondoltunk végig. Ez az együttműködési modell nemcsak gördülékeny és hatékony volt, hanem valóban innovatív is, és példaértékű minden jövőbeni projekthez”
– tette hozzá Domonkos Tamás a Capsys Informatikai Kft. üzletág igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Kyndryl felmérése szerint a mainframe modernizációs projektek 2–3 szoros befektetés arányos megtérülést biztosítanak
A Kyndryl (NYSE: KD), a küldetéskritikus vállalati technológiai szolgáltatások vezető globális szereplője, ma közzétette immár harmadik alkalommal publikált State of Mainframe Modernization felmérésének eredményeit.
A kutatás bemutatja, miként alakítják át a vállalatok a mainframe-rendszerek szerepét a gyorsan változó digitális környezetben. Az eredmények szerint a szervezetek egyre inkább rugalmas modernizációs stratégiákat alkalmaznak, nagyléptékben építik be a mesterséges intelligenciát, és megduplázzák a mainframe használatát a hibrid IT‑környezetekben – mindezt a szakemberhiány és a szigorodó szabályozói elvárások közepette.
A felmérésben részt vevő 500 üzleti és IT‑vezető válaszai alapján a modernizációs projektek költségei csökkentek, miközben a befektetés‑arányos megtérülés (ROI) növekedett. A válaszadók jelenleg 288% és 362% közötti ROI‑t érnek el kezdeményezéseikkel, attól függően, hogy a modernizációt közvetlenül a mainframe‑en valósítják meg, felhőintegrációt hajtanak végre, vagy a munkaterheléseket más platformokra helyezik át. Emellett a szervezetek 80%-a az elmúlt évben módosította mainframe‑modernizációs stratégiáját, hogy alkalmazkodjon a változó piaci körülményekhez, a geopolitikai fejleményekhez, az új szabályozásokhoz és a feltörekvő technológiákhoz.
A felmérésből az is kiderült, hogy a mesterséges intelligencia mára a jövőbeli lehetőségből a jelen egyik legfontosabb üzleti hajtóerejévé vált: a szervezetek közel 90%-a már bevezette, vagy tervezi bevezetni a generatív MI‑t a mainframe‑rendszereken. A válaszadók jelentős eredményeket várnak a mesterséges intelligencia és a generatív MI alkalmazásától – összesen 13 milliárd dollár költségmegtakarítást és 20 milliárd dollár új bevételt prognosztizálva a következő három évre. Az MI emellett hozzájárul a munkaerőpiaci tudás hiány mérsékléséhez is. A szervezetek több mint fele (56%) számolt be a platform használatának növekedéséről az elmúlt évben, mivel a hibrid környezet részeként új, magas hozzáadott értékű szerepeket azonosítanak számára.
„A mainframe az MI‑alapú hibrid vállalati stratégiák egyik katalizátorává vált, amely milliárd dolláros megtérülést biztosít, miközben új innovációs lehetőségeket teremt az ügyfelek számára” – mondta Hassan Zamat, a Kyndryl Core Enterprise üzletágának globális szakmai vezetője. „A szervezetek ma sokkal pragmatikusabban közelítik meg a modernizációt, hogy jobb üzleti eredményeket érjenek el és beépítsék az új technológiákat. A megfelelő partnerekkel való együttműködés kulcsfontoságú egy rugalmas, biztonságos és jövőálló platform kialakításában.”
A válaszadók azt is megerősítették, hogy a modernizáció sikerének kulcsa egyre inkább a mainframe‑ és a feltörekvő technológiákban egyaránt jártas munkaerő. A vállalatok 70%-a küzd azzal, hogy megtalálja a megfelelő, több területen is kompetens szakembereket, miközben 74% továbbra is külső szolgáltatókra támaszkodik modernizációs kezdeményezései támogatásában. A megkérdezettek 94%-a szerint modernizációs terveiket jelentős mértékben befolyásolja a szabályozói megfelelés, és a biztonság továbbra is alapvető szempont marad a döntéshozatal során.
A felmérés rámutat, hogy miközben a vállalatok igyekeznek alkalmazkodni a kihívásokhoz, a mainframe-platform továbbra is a legkritikusabb technológiai képességeik alapját képezi. A mainframe‑modernizációról alkotott vállalati véleményekről, valamint a kapcsolódó kihívásokról, kockázatokról és előnyökről további részletek a Kyndryl 2025‑ös State of Mainframe Modernization Survey jelentésében olvashatók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges
Első lakás és zöld ingatlan esetén lazább hitelfeltételek
Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
Az a vélekedés, miszerint önerő nélkül lehetetlen ingatlant vásárolni, nem igaz. Nem könnyű feladat és minden szereplőnek, vevőnek, eladónak, banknak is rugalmasnak kell lennie, hogy a tranzakció megtörténhessen, de a jelenlegi szabályozás nem zárja ki ezt a lehetőséget. Vincze Krisztiánt, a GV Hitelközpont vezetőjét kérdeztük, hogyan is működhet mindez a gyakorlatban.
A legtöbben úgy hiszik, hogy a lakáshitelhez minden esetben fel kell mutatni önerőt, mert a bankok csak így adnak kölcsönt, de ez nem igaz. A hitelezhetőség mértékét egy rendelet, a hitelfedezeti mutatóhoz köti, melyet a Magyar Nemzeti Bank szabályoz. Vagyis az MNB határozza meg, hogy a fedezetül felajánlott lakást vagy lakásokat a forgalmi értéküknek hány százalékáig lehet terhelni.
Jelenleg a forintalapú jelzáloghitelek esetén ez a szám, általános esetben, 80 százalék. A bankok, saját döntéseik alapján, ennél magasabb önrészt is kérhetnek és gyakran ezt meg is teszik.
– A bankok belső szabályai általában szigorúbbak – hívja fel a figyelmet Vincze Krisztián a GV Hitelközpont vezetője – akad olyan pénzintézet is, ahol saját pénz nélkül nem adnak hitelt. Az sem mindegy, hogy milyen településen van a kiválasztott ingatlan, hiszen egy olyan városban, ahol pörög az ingatlanpiac, a bank nagyobb mértékű kölcsönt is ad, mert könnyen eladhatók itt a lakások. Ezzel szemben egy rosszabb adottságú, nehezen eladható ház esetén magasabb önerőt is megszabhatnak, akár 40 százalékot is elvárhatnak a hitelezéshez.
De akkor hogyan lehet mégis lakást vásárolni, ha nincs önerő? A megoldás az, hogy ebben az esetben nem elegendő egyetlen ingatlan fedezetnek. Ha a megvásárolni kívánt lakás vagy ház mellett egy másik ingatlan is bevonható az ügyletbe, akkor van esély arra, hogy pénz nélkül jusson valaki lakáshoz. Ekkor ugyanis a két ingatlan összértékének bizonyos százaléka hitelezhető, de ha az összérték kellően magas, a megvásárolni kívánt lakás teljes ára finanszírozható a felvett kölcsönből. Nem feltétel ilyenkor, hogy az úgynevezett pótfedezet a hiteligénylő tulajdonában álljon, de természetesen a tulajdonos hozzájárulása szükséges, hiszen, ha az adós nem fizet, bizony a pótfedezet is egyetemlegesen felel a kötelezettségért.
Nézzünk egy példát! Egy fővárosi, 50 milliós, átlagos állapotú lakás megvásárlásához, ha csak a megvásárolni kívánt ingatlan a fedezet, maximum 40 millió forintot adhat a bank, vagyis szükséges 10 millió forint önerő. Ha azonban felajánlható másik ingatlan emellé, aminek forgalmi értéke szintén eléri az 50 millió forintot, akkor a bank már a két ingatlan összértékének 80 százalékig hitelezhet, vagyis a teljes 50 milliós összeg felvehető.
Az is lehetséges, hogy a második ingatlan értéke önmagában 100 millió forintot ér, így az önállóan is elég fedezetet nyújt egy 50 milliós hitelre (akár többre is, de a hitel felső korlátja maga a vételár), így a célingatlant nem is kell bevonni a fedezeti körbe.
Vannak kivételek, amikor a 20 százalékos önerő sem kötelező a törvény szerint, hívja fel a figyelmet a szakember.
– Azoknál a hitelfelvevőknél, akiknek korábban nem volt még 50%-ot elérő ingatlantulajdonuk az első lakásvásárlását támogatandó, megengedi a rendelet a forgalmi érték 90%-áig történő finanszírozást pótfedezet bevonása nélkül, ahogy az energiahatékony ingatlanokat is akár 90 százalékig hitelezi a bank, ráadásul nemcsak az Otthon Start kölcsön keretein belül, hiszen ez általános szabály – mondta el Vincze Krisztián.
Összefoglalva tehát nem lehetetlen, de nem is egyszerű önerő nélkül ingatlant vásárolni. Szükség van a megvásárolni kívánt mellett egy másik, terhelhető ingatlanra és olyan pénzintézetre, ami az adott településen hajlandó ilyen mértékben hitelezni. Emellett szükség van arra, hogy az eladó elfogadja, nem kap foglalót vagy előleget, csak a banki utalásnál kerül pénz a kezébe.
A fenti nehezítő körülmények, a megfelelő bank megtalálása, a tulajdonos meggyőzése, hogy ne ragaszkodjon a foglalóhoz, stb. miatt érdemes tapasztalt ingatlanos szakemberrel és a különböző bankok gyakorlatát jól ismerő hitelezési szakértővel nekivágni egy ilyen ingatlanvásárlásnak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Használat alapú rugalmasságot biztosít az MSP-k és a KKV-k számára a Zyxel
-
Tippek2 hét ago
Becsengetnek – figyeljünk a legkisebbekre az utakon a Hankook tanácsaival!
-
Okoseszközök2 hét ago
A Samsung digitális háztartási készülékei megkapták az első TÜV Nord IoT biztonsági tanúsítványt
-
Okoseszközök2 hét ago
Művészeti inspiráció a Samsung QLED televíziók valódi kvantumpont-technológiájával
-
Mozgásban2 hét ago
Elektromos gokarthoz fejlesztett intelligens hajtásláncot a Széchenyi István Egyetem kutatói által alapított cég
-
Gazdaság2 hét ago
Földkerülésnyi energia 16 akkuszekrényben: új energiatárolót adott át az E.ON Soroksáron
-
Tippek2 hét ago
Hogyan térjünk vissza a munkába nyaralás után? – a munkahelyi etikett segít.
-
Okoseszközök1 hét ago
Papírhatású kijelzővel és 2.5K felbontással érkezik a HUAWEI MatePad 11.5