Szórakozás
Elindult a harmadik K&H Junior Rocket Kupa
2022. június 25-én, szombaton indult a harmadik K&H Junior Rocket League Kupa nyílt selejtezője a legkiválóbb csapatok részvételével, ahol a fiatalabb generáció is lehetőséget kap megmutatni tehetségét és elképesztő gyorsaságát. A selejtezőn szereplő legkiválóbb csapatok július 9-én, az MTK Budapest E-sport Arénában bizonyíthatnak a fődíjért!
Az e-sportban különösen fontos a reakcióidő, a gyors döntésképesség és a testi-lelki állóképesség. Az e-sportolók akár percenként 300 alkalommal nyomják meg valamelyik gombot, és legalább 5 döntést kell hozniuk másodpercenként.
„A sport minden területén jelen vagyunk, viszont az e-sportra, a sport leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő szakágára a jövő sportjaként tekintve 5 éve vállalunk aktív szerepet. Mint minden sportágban, az utánpótlásnak itt is fontos szerepe van. Szeretnénk ezért lehetőséget adni az ifjabbaknak is, hogy megmutassák a tehetségüket. Ezért karoltuk fel a K&H Junior Rocket League Kupát is, amin idén immár 3. alkalommal mérhetik össze tudásukat a versenyzők”
– magyarázta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
„Az e-sport ismertsége és népszerűsége Magyarországon is erőteljesen növekszik. A legfrissebb, 2022-es eNET e-sport kutatás is jól mutatja a dinamikus változást, hiszen a válaszok alapján a közösség 1 év alatt 640-ről 730 ezresre bővült. Az e-sporthoz köthető piac tavalyhoz képest 30 százalékkal nőtt, ami csak az elmúlt évben 65 milliárd forintos forgalmat jelent. A Rocket League-et pedig a legfrissebb becslések szerint 99,5 millióan játsszák világszerte, ezzel a fiatalabb korosztály körében az egyik legkedveltebb játék”
– fűzte hozzá Horváth Magyary Voljč Nóra.
A nyílt selejtező körben továbbjutó hat csapat, további két meghívott gárdával, méghozzá az MTK Budapest és a Budapest Five játékosaival zárt selejtezőben küzdenek meg július 2. és 3. között. A zárt selejtező eredményei után derül ki, hogy mely négy együttes küzdhet meg az értékes nyereményekért július 9-én az MTK Budapest E-sport Arénában. Az idei versenyen csapatonként 3-3 játékos küzd meg egymással. A zárt selejtező és a döntő összecsapásai online követhetőek lesznek, azonban ingyenes regisztrációt követően az Új Hidegkuti Nándor Stadion Arénájában tartott döntő személyesen is látogatható.
A kupa szervezését a Magyar E-Sport Szövetség és az MTK Budapest fogja össze a Hungarian Rocket League Tournaments és az Esport1 szakmai támogatása mellett. Az MTK Budapest a hazai sportszervezetek közül elsőként, 2019 decemberében bővítette esport szakosztályát Rocket League csapattal.
Szórakozás
Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba
Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.
A gaming és az autósport találkozása
Új sebességfokozatba kapcsol a nyári szezon a Pólusban: elindultak a Game of Gamers Pólus Futam online selejtezői, amelyek a Pólus Mozi nagyszabású élő döntőjében csúcsosodnak ki. A rendezvény azonban jóval több egy klasszikus esport-versenynél, mivel a Pólus valódi közösségi élménnyé alakítja az autós gaming világát.
A résztvevőket PS5-ön futó F1-es megmérettetések, profi autós szimulátorok, RC pályaautók és látványos kerékcsere challenge-ek várják, miközben a legügyesebbek értékes díjakkal is gazdagodhatnak. A nyeremények között gokartozás, élményvezetés és családi gamer programok is szerepelnek.
Online selejtezőből mozis döntő
A GOG Pólus Futam célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sim racing világát – legyen szó kezdő játékosokról vagy tapasztalt virtuális pilótákról. Az online kvalifikáció legjobb két versenyzője bejut a Pólus Mozi élő döntőjébe, ahol összesen félmillió forint értékű nyeremény talál gazdára.
Az első helyezett 350 ezer forint értékű Pólus ajándékkártyát, egyedi Game of Gamers trófeát és Formula-versenyautós élményvezetést nyer az M-Ringen. A második helyezett 150 ezer forintos Pólus ajándékkártyával és egy Gamerland családi élménynappal térhet haza.
A verseny különlegessége, hogy PC-ről, PlayStation 5-ről és Xbox Series X|S konzolokról is lehet csatlakozni, ráadásul crossplay támogatással.
Offline programok és napi nyeremények
Június 11-től a Pólusban folytatódik az eseménysorozat, ahol a látogatók testközelből élhetik át a virtuális autóversenyzés világát. A kihelyezett autós játékok és szimulátorok mellett napi díjak és külön versenyek is színesítik a programot.
A legjobb köridőket futó játékosok Flashkart versenycsomagokat nyerhetnek, amelyek időmérőt és rajtrácsos elektromos gokartfutamot is tartalmaznak. A showmeccsek győztesei Gamerland élménynappal és egyedi Game of Gamers trófeákkal gazdagodnak, míg a kerékcsere-verseny legjobbjai valódi szupersportautókat próbálhatnak ki.
A fődíjak között Ferrari 458 Italia vezetés a Hungaroringen és Formula-autós élményvezetés is szerepel.
Gaming nyeremények óránként
A döntő napján, június 13-án, a Pólus Mozi közönsége sem marad ajándékok nélkül: a Media Markt és a Konzolvilág támogatásával óránként sorsolnak ki különböző gaming nyereményeket.
A szerencsések videojátékokat, headseteket, gamer egereket és egyéb kiegészítőket vihetnek haza, emellett külön ajándékcsomagok várják a legjobb PS5-ös időeredményeket elérő játékosokat is.
Közösségépítés a virtuális versenypályán
A Pólus nem titkolt célja, hogy a Game of Gamers hosszú távon is meghatározó hazai gamingeseménnyé váljon. A program során gameplay streamek, highlight videók, onboard felvételek és közösségi média tartalmak készülnek, amelyek tovább erősítik a gaming közösség összetartását.
A Pólus így nemcsak versenyhelyszínné, hanem a hazai autós gaming kultúra egyik új találkozópontjává is válhat a nyári szezonban.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Ismét megtelt egyetemistákkal a Schneider Electric budapesti központja
Idén már ötödik alkalommal rendezte meg a Schneider Electric a „Plan(t) Your Future!” elnevezésű, az egyetemisták karrierépítését segítő eseményét. A cég budapesti központjába több, mint 100 hallgató látogatott el a programokra, akik amellett, hogy megismerhették, hogyan működik a vállalat, workshopokon és rapid interjúkon is részt vehettek, sőt a tökéletes CV fotójukat is elkészítették.
Március 27-én ismét egyetemistákkal telt meg a Schneider Electric budapesti központja a Nordic Light irodaházban, a „Plant Your Future!” rendezvénynek köszönhetően. A vállalat idén már ötödik alkalommal szervezte meg a felsőoktatásban tanulók számára a karrierépítésüket segítő eseményt, amire ezúttal is nagy volt az érdeklődés, közel 100 fiatal vett részt a programokon.
A „Plan(t) Your Future!” célja, hogy támogatást nyújtson az egyetemistáknak a jövőjük építéséhez. Az esemény során az érdeklődők megismerkedhettek a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata, a Schneider Electric működésével, megoldásaival, üzletágaival, gyáraival, illetve a cég munkatársaival is a standokon. A Budapesten jelenlévő csapaton túl a Schneider Electric három gyárából és logisztikai központjából is érkeztek kollégák, hogy népszerűsítsék a gyártási és logisztikai területeket.

2026.03. 27. Plan(t) Your Future
A program részeként rapid interjúkon is részt vehettek a hallgatók, de a szervezők készültek önéletrajz (CV) készítési tanácsadással is, illetve a fiatalok egy profi fotósnak köszönhetően a tökéletes CV-fotójukat is elkészíthették.
Az idei „Plan(t) Your Future!” egyik különlegessége az volt, hogy egyetemi hallgatók mellett, a Schneider Electric munkatársainak középiskolás és egyetemi végzős gyermekei számára is megnyitották a részvétel lehetőségét. A hasznos tudnivalók, valamint a networking lehetőség mellett a standokon játékok, az esemény végén pedig értékes nyeremények is várták az érdeklődő fiatalokat, akik többek között szakmai mentorálást és Budapest Park vouchert is nyerhettek.
„Nagyon büszkék vagyunk a „Plan(t) Your Future!” kezdeményezésünkre, amelynek keretében évről-évre nagyon sok egyetemista ismerkedhet meg velünk és kaphat hasznos segítséget a karrierje elindításához. A Schneider Electric-nél hiszünk abban, hogy felelősségünk van a jövő szakembereinek kinevelésében, ennek érdekében együttműködünk például a BME-vel és a Dunaújvárosi Egyetemmel is. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy milyen kihívással szembesülnek a fiatalok pályájuk kezdetén, ezért folyamatosan azon dolgozunk, hogy befogadó, támogató közeget teremtsünk számukra. Azt, hogy erőfeszítéseink jó irányba mutatnak, nemcsak ez az esemény bizonyítja, hanem a diákoktól érkező számos pozitív visszajelzés is. Külön öröm számunkra, hogy több hallgatóval is találkoztunk, akik már tavaly is részt vettek a rendezvényünkön. Ez egyszerre megtiszteltetés és annak bizonyítéka, hogy valódi értéket teremtünk. Jelenleg is számos gyakornok dolgozik velünk”
– mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
VCT EMEA 2026: a Sony INZONE H9 II lesz a hivatalos fejhallgató
A Sony büszkén jelenti be, hogy partnerségre lépett a VALORANT Champions Tour (VCT) EMEA-val a 2026-os szezonra, amelynek keretében az INZONE H9 II a verseny hivatalos fejhallgatója lesz.
Az INZONE H9 II-t a VCT EMEA 1. és 2. szakaszának játékosai fogják használni, amely kiemelkedő viselési kényelmet biztosít a hosszabb játékmenetek során, miközben optimális hangszigetelést nyújt. A fejhallgató mikrofonja pontosan továbbítja a játékosok hangját, így biztosítva a tiszta hangzású kommunikációt a játék során. A rajongók minden mérkőzés közvetítésénél élvezhetik a kiváló hangminőséget.
A VCT EMEA a globális esport egyik legversenyképesebb regionális sorozata, amely a legjobb csapatokat hozza össze, hogy a legmagasabb szinten mérkőzzenek meg egymással.
Charlie Allen, a Riot Games EMEA kereskedelmi partnerségekért és üzletfejlesztésért felelős igazgatója így nyilatkozott:
„A Sony INZONE a nagy teljesítményű gamer eszközök iránti elkötelezettsége megfelel mind a professzionális játékosok, mind az otthon néző rajongók magas elvárásainak. Az INZONE H9 II-vel a játékosok megkapják a kényelmet és a teljesítményt, amire szükségük van a legjobb formájukban való versenyzéshez, miközben mi minden pillanatban tiszta hangzással közelebb hozzuk a rajongókat a játékhoz.”
Boaster, a Fnatic VALORANT csapat játékosa így nyilatkozott:
„Az elmúlt néhány évben hihetetlen élmény volt segíteni a SONY INZONE fejhallgatók fejlesztésében, és nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk! Otthon minden nap használom, és most már a versenyeken is használhatom, számomra ez a tökéletes választás.”
További információ az INZONE H9 II-ről: https://www.sony.hu/gaming-gear/products/inzone-h9-ii
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A soundcore bemutatta a Liberty 5 Pro és Liberty 5 Pro Max modelleket, az első termékeket ANKER THUS™ AI chipkészlettel
-
Ipar2 hét ago
PLC-generációváltás kritikus infrastruktúrában
-
Gazdaság2 hét ago
A BMW a vezető márka a hazai használtmotor-piacon, de a japán gyártók dominanciája megingathatatlan a top 10-ben
-
Zöld2 hét ago
Szintet lépett a Schneider Electric és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködése
-
Egészség2 hét ago
Magyarul is beszélő vércukormérő segíti a látássérült és gyermek diabéteszes betegeket
-
Gazdaság2 hét ago
Már most közel 30%-al erősebb nyári szezonra számíthatunk a magyar turizmusban, mint tavaly
-
Tippek2 hét ago
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia
-
Gazdaság2 hét ago
Energiatakarékos és okos új építésű lakások a jövőre hangolva






