Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A munkavállalók képzésével kellene felgyorsítani a digitális társadalom építését

digitális

A szakértő szerint 14 év alatti gyermekeknek semmi keresnivalója a közösségi médiában.

A globális GDP 60%-a már a digitális értékláncokból származik, a nemzetközi adatvagyon pedig 2025-re várhatóan meghaladja majd az egy milliárd terrabájtot. Emiatt inkább előbb, mint utóbb, de minden szervezetnek digitálissá kell válnia – hangzott el az ICT Global Grand Opening információ-technológiai konferencián. A versenyképesség biztosításához azonban a magyar társadalom egészének is digitálissá kell válnia, ennek első lépése pedig a munkavállalók széleskörű képzése az alapvető digitális készségekre – hívta fel a figyelmet Hortobágyi Ágoston digitális stratéga a rendezvényen.

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2022. évi mutató (DESI) alapján Magyarország a 27 uniós tagállam között a 22. helyen áll, és minden vizsgált területen az EU-átlag alatt teljesít. A koronavírus-járvány viszont még egy lapáttal rádobott az egyébként is száguldó digitalizációra. A szolgáltatások mind nagyobb számban kerültek át az online térbe. Éppen ezért kerül előtérbe a magyar társadalom digitális felkészültsége, hiszen ez alapfeltétele a 21. században versenyképes, tudásalapú gazdaság erősödésének.

DEKK sulival a digitális társadalomért

A magyar társadalom digitális érettsége Hortobágyi Ágoston digitális stratéga szerint automatikusan javulni fog, amikor a jelenlegi, digitális bennszülött fiatal generáció felnő és belép a munkaerőpiacra, de ez még 15 év. Az igazi probléma az, hogy a 25 és 65 év közötti aktív munkavállalók, ami Magyarországon 4,7 millió főt jelent, akik a GDP 100 százalékát termelik, egy kevésbé digitális világban nőttek fel, vagyis jórészt híján vannak a versenyképes technológiai tudásnak.

„Őket most kell felvértezni a szükséges digitális készségekkel. Ebből a célból alkottuk meg a hiánypótló kAPPcsolat programot, illetve indítjuk el hamarosan a DEKK Sulit, Magyarország első, Digitális Edukáció Képző Központját. Digitálisan felkészült országot, társadalmat digitálisan felkészült vállalkozásokra lehet építeni, ennek első lépése pedig a munkavállalók széleskörű képzése az alapvető digitális készségekre”

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

A négy szintű, cégekre szabott képzési modell, a DEKK Suli program a vállalkozásoknál dolgozó aktív munkavállalókat célozza. A koncepció lényege, hogy fokozatosan vonja be az embereket az oktatásba, először olyan ismereteket kínálva számukra, amelyek a magánéletükben képviselnek értéket, így érdekeltté téve őket. Ezt követi a munka világában szükséges digitális ismeretek elsajátítása, míg a harmadik szint már a felsővezetésnek szól, digitális stratégiai tervezéssel foglalkozó tréning, az utolsó lépcső pedig a digitális referens képzés, aki lényegében a digitalizációért felelős menedzserként dolgozhat a kurzus után. Ha elég sok vállalkozásnál megvalósul ez a képzés, annak már lehet össztársadalmi hatása.

A konferencián Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke felvetette, hogy egyelőre kevés állampolgár kéri az e-funkciókat személyi okmányaiba. Hortobágyi Ágoston szerint ez is az általános digitális felkészültség alacsony szintjét jelzi, és erre a problémára is az átfogó edukáció lenne a megoldás.

A 14 év alatti gyerekeknek semmi keresnivalója a közösségi médiában

Hortobágyi Ágoston rávilágított arra is, hogy a szülők felelőssége óriási arra vonatkozóan, hogy a gyermekek milyen tartalmakhoz férnek hozzá az online térben.

„A közelmúltban nagy port kavart eset fontos vetülete a közösségi média, ahová egy felnőtt férfi szexuális jellegű tartalmakat töltött fel, és bevallotta viszonyát egy 15 éves kiskorú diákkal. Ezekkel a tartalmakkal – és általában rengeteg káros és korhatáros tartalommal pedig sajnos kiskorúak is találkozhattak, találkozhatnak online. Szakértőként és egyben szülőként azt gondolom, hogy 14 év alatt semmi keresnivalója gyermekeknek a közösségi médiában – hiszen a regisztráció korhatárra vonatkozó korlátozása sajnos pofon egyszerűen kijátszható.  Az pedig véleményem szerint a szülők felelőssége, hogy ez ne történjen meg. Ezért is kell képzeni a felnőtt lakosságot, hiszen ahhoz, hogy gyermekeink tudatosan tudják használni az online teret, elengedhetetlen, hogy a szülők is tudatosak legyenek. Sokat segíthet ezen a digitális személyazonosság elterjesztése is, ebbe az irányba tett lépés a Meta Verified, ami a napokban bejelentett fizetős Facebook és Instagram szolgáltatás, amit csak azok vehetnek igénybe, akik valós személyes okmányokkal igazolják személyazonosságukat”

tette hozzá Hortobágyi Ágoston.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben

Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.

Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.

 „A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról

– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.

– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”

A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.

Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?

A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.

Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.

Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Úttörő hűtési megoldás az MI-gyárak számára a Motivair by Schneider Electric-től

Új, 2,5 MW-os hűtőfolyadék-elosztó egységgel (CDU) bővült a Motivair by Schneider Electric portfóliója.

Az MCDU-70 rugalmas és skálázható megoldást kínál a következő generációs GPU-k (grafikus processzorok) és gigawatt-méretű MI-gyárak által támasztott hűtési követelmények teljesítéséhez. 

 Az MCDU-70 a Motivair eddigi legnagyobb kapacitású hűtőfolyadék-elosztó egysége. Kompakt kialakítása és hatékony működése lehetővé teszi, hogy a legnagyobb léptékű létesítmények igényeit is kiszolgálja – például az NVIDIA Omniverse DSX Blueprint koncepció alapján tervezett MI-gyárakét. Ezekben a rendszerekben a gigawattos teljesítmény eléréséhez akár 10 MW hűtési kapacitásra is szükség lehet. A Schneider Electric EcoStruxure szoftverét felhasználva a Motivair CDU-i központosított rendszerként működnek, és a mai hűtési követelményeknek megfelelően akár 10 MW-ot meghaladó teljesítményre is skálázhatók.

Az MI-gyárakban használt GPU-k 20-50-szer több hőt termelnek, mint a hagyományos CPU-k (központi feldolgozóegységek), ezért a mesterséges intelligencia (MI) korszakban elengedhetetlen a folyadékhűtés. Az MI alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrát üzemeltető szervezeteknek szembe kell nézniük a rendkívül nagy, a rackenként 1 MW-ot elérő, vagy akár azt meghaladó teljesítménysűrűség jelentette kihívásokkal. A Motivair by Schneider Electric megoldása lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek, és okosan növeljék a kapacitásukat a kínálatban szereplő CDU modellekkel vagy a szükséges teljesítményhez tökéletesen hozzáigazított, egyedi gyártású CDU-kkal.

„Az MI terjedése nem lassul. Megoldásainkat úgy alakítottuk ki, hogy lépést tartsanak a chipek fejlődésével, és következő generációs teljesítményt nyújtsanak, amikor ez a leginkább számít. Az adatközpontok sikere ma már attól függ, hogy képesek-e olyan skálázható, megbízható és hatékony infrastruktúra-megoldásokat nyújtani, amelyek megfelelnek a következő generációs MI-gyárak elvárásainak. Mi erre a kihívásra olyan bevált folyadékhűtési megoldásokkal válaszolunk, amelyek ügyfeleink igényeinek megfelelően skálázhatók”

– mondta el Rich Whitmore, a Motivair by Schneider Electric vezérigazgatója.

Az MCDU-70 főbb tulajdonságai és teljesítménye

Az MCDU-70 bevezetésével a Schneider Electric folyadékhűtési portfóliója most már 105 kW-tól 2,5 MW-ig terjedő CDU-kat tartalmaz, amelyek egyaránt megfelelnek a jelenlegi és jövőbeli követelményeknek. Minden CDU skálázható és zökkenőmentesen integrálható más egységekkel, valamint a Schneider Electric szoftverével, hogy pontos és megbízható hűtési kapacitást biztosítson az adatközpontok üzemeltetőinek.

  • Teljesítmény és hatékonyság: A kettős hőcserélőkkel tervezett MCDU-70 párhuzamos szűrést biztosít minimális rendszernyomásesés mellett, és fenntartja az iparági célértéket, azaz 1,5 LPM/kW-t, miközben biztosítja a rendszer hatékony működését.
  • Teljesítmény és megbízhatóság: Minden CDU modell szigorú, valós körülmények között végzett tesztelésen esik át, amely lehetővé teszi a digitális iker szimulációkat és a gyártósor végén végzett tesztelést, ahol a szivattyúk teljes terheléssel működnek. A Schneider Electric globális szakértői hálózata a tervezéstől a karbantartásig támogatja a felhasználókat.
  • Skálázhatóságra tervezve: Az MCDU-70 egy olyan CDU-termékcsalád része, amelyet moduláris felépítésre terveztek. Ennek köszönhetően a rendszer rugalmasan bővíthető, így a felhasználók könnyen kiválaszthatják azt a megoldást, amely leginkább illeszkedik az adott MI-alkalmazás igényeihez.

A Motivair teljes CDU-kínálata (MCDU-25-től MCDU-70-ig terjedő modellek) támogatja a fejlett hőkezelési stratégiákat, precíz áramlásszabályozást, valós idejű felügyeletet és adaptív terheléselosztást az üzemeltetés optimalizálása és az energiafogyasztás csökkentése érdekében.

Az MCDU-70 hamarosan elérhető lesz Magyarországon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss