Egyéb kategória

A digitalizációról tanulnak a Győri Gyerekegyetem kis hallgatói a Széchenyi István Egyetemen

gyerekegyetem
A Győri Gyerekegyetem jellegzetessége, hogy az általános iskolás korosztályt bevezetjük az egyetem titokzatos, rendkívül izgalmas világába. Megmutatjuk számukra, hogy mennyire színes

Az idén már hatodik alkalommal hirdették meg a Győri Gyerekegyetemet a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont közös szervezésében.

Június 26. és 30. között az általános iskolások színes programokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományok és a technológia világával, betekinthetnek az egyetem izgalmas életébe, élményszerű és játékos formában kerülhetnek közelebb az intézmény gazdag képzési kínálatához.

A Széchenyi István Egyetem és a Mobilis intenzív, játékos elemeket is tartalmazó nyári tábora során a gyerekek egy rövid időre egyetemistákká válhatnak, különleges előadásokon vehetnek részt, kutathatnak, kísérletezhetnek, alkothatnak, laborokat látogathatnak. Az idei év fő témája a digitális világ sokszínűsége.

Év közben általános iskolások, de nyáron egy hétig egyetemisták a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont által rendezett program résztvevői. (Fotó: Horváth Márton)

„A Győri Gyerekegyetem jellegzetessége, hogy az általános iskolás korosztályt bevezetjük az egyetem titokzatos, rendkívül izgalmas világába. Megmutatjuk számukra, hogy mennyire színes a Széchenyi István Egyetem kínálata, mi mindent lehet itt tanulni, mennyi érdekes technológiai fejlesztéssel és kutatással lehet foglalkozni”

– fogalmazott az eseménnyel kapcsolatban Keszthelyi Bernadett, a Mobilis Interaktív Élményközpont ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a résztvevőknek gyermeknyelven mutatják be többek között a drónok, az önvezető járművek, a mesterséges intelligencia, a robotok és a digitalizáció világát. Mindeközben a gyerekek olyan különleges helyekre juthatnak be, mint az intézmény laboratóriumai, a világelithez tartozó hallgatói csapatok bázisai, a mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdaság.

„A Győri Gyerekegyetem segítségével már az általános iskolásokkal is megismertethetjük a Széchenyi István Egyetemet, ráadásul játékos formában hasznos tudást nyújthatunk számukra. A digitalizáció az életünk része, amelynek számos elemét, használatát már gyermekkorban érdemes megismerni”

– emelte ki prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, aki az idei tábor nyitóelőadását tartotta

„Hogyan írjunk leckét a mesterséges intelligencia támogatásával, és hogyan ne?” címmel. „Előadásomban a ChatGPT használatát mutattam be. Arról beszéltem, milyen veszélyei vannak, ha rosszul kérdezünk tőle, és mennyiben tud segíteni, ha jól használjuk”

– hangsúlyozta.

A kis egyetemistákat a héten a Széchenyi István Egyetem oktatói, szakemberei nagyelőadások és szemináriumok keretében vezetik be a tudományos világba. Találkozhatnak a sikeres hallgatói csapatokkal, köztük a közelmúltban újabb világrekordot felállító SZEnergy Teammel.

A kínálatból a sport- és szabadidős programok sem hiányozhatnak, emellett a Mobilis különleges világa, a könyvtár- és kampusztúra teszik felejthetetlenné a programot, amely pénteken a gyerekek diplomaátadójával zárul.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egyéb kategória

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány kiberbiztonsági készségek és kiber ellenállóképesség fejlesztés céljára elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl (NYSE: KD) filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

A 2023 szeptemberében indult Kyndryl Alapítvány egy olyan nonprofit szervezet, amelyet a Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója hozott létre. Az alapítvány bizalomalapú közösségfejlesztési programokhoz nyújt támogatásokat.

A Kyndryl Alapítvány által első alkalommal nyújtott támogatásokat olyan szervezeteknek ítélték oda, amelyek a képzett kiberbiztonsági szakemberek hiányának kezelésére szolgálnak azáltal, hogy készségfejlesztő és munkahelyteremtő programokat biztosítanak a tanulók és álláskeresők számára alulreprezentált csoportokból. Az idei támogatások a nonprofit szervezetek kiberbiztonságát is támogatják oktatás és tanácsadás révén.

„A Kyndryl Alapítvány célja egy igazságosabb világ megteremtése a technológiához való hozzáférés lehetővé tételével és a közösségek és szervezetek készségeinek fejlesztésével. Mivel egyre növekvő kiberbiztonsági fenyegetéseknek vagyunk tanúi, a támogatott szervezetekkel való partnerségünk segíti bővíteni a sokszínű és jól képzett tehetségek körét, miközben felkészíti a szervezeteket arra, hogy ellenállóbbá váljanak a kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben.”

– mondta Una Pulizzi, a Kyndryl Alapítvány elnöke és a Kyndryl globális vállalati ügyekért felelős vezetője.

“Izgatottan várjuk, hogy együtt dolgozhassunk a nonprofit szervezetek idei csoportjával, akik osztoznak elkötelezettségünkben, hogy innovatív programokat indítsunk fontos társadalmi problémák megoldása érdekében.”

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány célja a székesfehérvári műszaki képzések, elsősorban az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar kutatási, oktatási és kulturális tevékenységének támogatása.

Budavári Csabáné, az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnöke hozzátette:

„A támogatás jelentősen segíti azon törekvéseinket, hogy felkészítsük az oktatásban résztvevőket a jelenkori digitális világ kiberfenyegetéseire. A projekt megvalósítása nem csupán a technikai ismeretek átadására törekszik, hanem a soft skillek és a reziliencia fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet. Ezek a készségek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fiatalok magabiztosan navigáljanak az online térben és megvédjék magukat a kibertámadásoktól, és azok esetleges hatásaitól. A projekt célja, hogy a jövő munkavállalói képesek legyenek az online kihívások magasabb szintű kezelésére, és hozzájáruljanak a kiberbiztonsági tudatosság minél szélesebb körű elterjesztéséhez.”

A támogatásról és a támogatott nonprofit szervezetekről további információkért látogasson el a www.kyndryl.org weboldalra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egyéb kategória

Egyre több a kerékpáros szakértők ajánlásait követő kerékpártámasz a SPAR üzleteinél

SPAR

Kényelmes és biztonságos kerékpártámaszokkal szereli fel a SPAR Magyarország az újonnan nyíló áruházait, és a meglévő üzletek korszerűsítésekor is kiemelt figyelmet fordítanak ezekre.

A Magyar Kerékpárosklub kerékpárok elhelyezésére vonatkozó ajánlásait figyelembe véve már 17 SPAR üzletnél használják az egyszerűen telepíthető megoldást.

„A SPAR Magyarország minden évben jelentős beruházásokat hajt végre, amelyek során új áruházakat nyitunk és korszerűsítjük a régebbi üzleteinket. Minden egyes fejlesztésünk tervezésekor rendkívül sokféle szempontot veszünk figyelembe az üzletek kialakításától kezdve egészen azok megközelíthetőségéig. Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy egyre többen intézik a bevásárlásaikat kerékpárral. Nekik szeretnénk kényelmes és biztonságos megoldást kínálni kerékpárjaik elhelyezésére. Ebben nagy segítséget kaptunk a Magyar Kerékpárosklubtól, amelynek ajánlásait figyelembe véve alakítjuk ki a kerékpártámaszokat az üzletek parkolóiban, illetve az épületek mellett”

– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A Magyar Kerékpárosklub 2002-ben alakult civil szervezet, mely mára már több mint kétezer taggal rendelkezik országszerte. Fő célja a kerékpározás hazai terjedésének elősegítése, kultúrájának megteremtése. A szervezet fontos szereplője a közéletnek, szakmai segítséget nyújt a vonatkozó kormányzati döntések előkészítésénél, illetve közreműködik tervek elkészítésében és megvalósításában. A szervezet közlekedésfejlesztéssel, kerékpáros infrastruktúra-tervezéssel, kerékpártárolókkal kapcsolatos tevékenységét összefogó munkacsoportban tervezői jogosultsággal rendelkező, a tervezői szakmában dolgozó közlekedés- és építőmérnökök vesznek részt.

„Látszik, hogy a SPAR-nak fontosak a kerékpárral érkező vásárlói, hiszen a boltoknál eleve elhelyezte a tárolókat, és a visszajelzésünkre rendszerszintű reakciót adtak a praktikusabb és kényelmesebben lakatolható támaszokra váltással. Fontos célunk, hogy a településeink minél alkalmasabbak legyenek a kerékpáros közlekedésre, és ehhez nem csak az eljutás, hanem a tárolás megoldása is fontos feltétel”

– ismertette Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

A SPAR Magyarország munkatársai tavaly augusztusban kezdeményezték a tapasztalatcserét a Magyar Kerékpárosklub szakértőivel. A konzultáció és az egyeztetések eredményeképpen a civil szervezet ajánlásait teljes egészében elfogadta a vállalat. Ennek köszönhetően folyamatosan emelkedik azon SPAR üzletek száma, ahol az ajánlásnak megfelelő kerékpártámaszokkal találkozhatnak a kerékpárral érkező vásárlók. Ma már 17 SPAR áruháznál található az ajánlásnak megfelelő támasz, és ez a szám a jövőben folyamatosan emelkedni fog.

A leginkább bevált, és ezért a kerékpáros szervezetek által is javasolt kerékpártámasz az úgynevezett támasztókeret, amelyet a szakirodalom Sheffield-támaszként is említ. Ez egyszerűen telepíthető, olcsó megoldás, ugyanakkor a célnak tökéletesen megfelel, a kerékpár gyorsan és kényelmesen elhelyezhető és biztonságosan rögzíthető akár a váznál, akár a kerekeknél, és nem okoz gondot sem a kerékpárra szerelt kosár, gyermekülés sem.

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a https://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egyéb kategória

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben

anyai

Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél.

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.

Anyák napja apropójából egy országos, reprezentatív kutatásban[1] vizsgálta a Yettel, hogy a magyarok szerint melyek azok a legfontosabb vezetői tulajdonságok, amelyek akár az anyaság során is meghatározók lehetnek, illetve hogyan oszlanak el egy családban az ezekhez köthető feladatok.

A kutatásból kiderült, hogy bár a pénzügyi kérdésekben a hazai szülők egyformán döntéshozók, a mindennapok szervezésével és logisztikájával kapcsolatban – pl. számlabefizetés, vásárlás, családi események, baráti összejövetelek szervezése – már sokkal árnyaltabb a kép. Ezekben a kérdésekben a nők általában úgy élik meg, hogy rájuk nagyobb feladat hárul. Érdekesség, hogy azokban a háztartásokban, ahol otthon él még legalább egy gyermek, a megkérdezett nők közel fele úgy érzi, elsősorban ők koordinálják ezeket a tevékenységeket. A nők csupán 5%-a látja úgy, hogy a férfiak felelnek a mindennapi ügyekért és kevesebb, mint harmaduk (29%) jelölte azt, hogy ezeket a feladatokat párjukkal közösen koordinálják.

Ezzel szemben a férfi válaszadók közel negyede (23%) úgy érzi, hogy a mindennapok szervezése az ő kezében van, és mindössze 15%-uk vélekedik úgy, hogy az anyák döntenek ezekben a kérdésekben. A férfiak több, mint fele szerint a mindennapos ügyek intézését a családban a nőkkel együtt, közösen viszik. Ez az ellentmondás akkor is megfigyelhető volt, amikor arról kérdeztük a válaszadókat, hogy szerintük általánosságban, Magyarországon hogyan alakul a mindennapos döntésekkel kapcsolatos szerepvállalás: míg a nők fele úgy gondolja, hogy a szervezési döntések inkább az édesanyára hárulnak, a férfiak közel fele szerint ez inkább közös feladatnak minősül.

Az empátia nem csak az anyáknál, de a vezetőknél is fontos

A felmérés vizsgálta a legfontosabb vezetői és anyai tulajdonságokat is. A válaszadók kiugró arányban, 70%-kal a határozottságot jelölték meg mint az egyik legfontosabb vezetői tulajdonság. Az ezt követő öt helyen szereplő készségek pedig a válaszadók nagyságrendileg felénél egyforma hangsúllyal szerepeltek: szervezői készségek (53%), konfliktuskezelés (51%), kommunikációs készségek (51%), problémamegoldó képesség (45%) és empátia (40%). Érdekesség, hogy utóbbit leginkább a nők tartják lényeges vezetői tulajdonságnak (nők: 44%, férfiak: 36%).

Az anyák esetében a megkérdezettek szerint a legfontosabb az empátia (73%), ezt követi a rugalmasság és a problémamegoldó képesség (48-48%). A kitöltők közel fele ugyancsak fontosnak tartja a konfliktuskezelést (47%), a megbízhatóságot (46%), valamint a határozottságot és döntéshozatali képességet (45%) is. Habár az arányokban vannak különbségek, a megkérdezettek szerint több olyan vezetői tulajdonság van, ami az édesanyáknál is elengedhetetlen: a határozottság és döntéshozatal, a konfliktuskezelés, a problémamegoldó képesség és az empátia mindkét esetben megjelenik mint fontos készség. További érdekesség, hogy az anyai empátiát a 16-19 évesek tartják a legfontosabbnak a többi korosztályhoz képest – 83%-uk jelölte meg ezt –, de ugyanez a korcsoport a vezetői empátiát már kevésbé tartja fontosnak a válaszadók teljes köréhez képest (26%).

A gyereknevelésben tanult készségek a munkában is kamatoztathatók

Tízből nyolc magyar szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.

 „Mind az édesanyák, mind a vezetők sokféle feladatot oldanak meg és kezelnek egyszerre, gyakran vállalnak felelősséget a döntéseikért. Hiszünk abban, hogy a gyereknevelés során tanult készségek a munkavégzésben is értékes eszközzé válhatnak, éppen ezért például kiemelt figyelmet fordítunk a szülési szabadságról visszatérő anyukákra, akik az élethelyzetükből adódóan különös rugalmasságot igényelnek a munkaidő-beosztásban, cserébe viszont a munkaszervezésben, hatékonyságban esetenként felülmúlják munkatársaikat. Folyamatosan törekszünk arra, hogy mindinkább családbarát munkahelyet teremtsünk, melyet a 2021-ben bevezetett apasági, majd a 2023-ban bevezetett nagyszülői szabadság is támogat”

 – mondta el Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

A Yettel tavaly szervezte meg először anyák napi eseményét, melynek keretében a dolgozók meghívhatták anyukájukat a mobilszolgáltató törökbálinti irodaházába. A nagy sikerre való tekintettel a programot idén is megtartották; ezúttal az édesanyák egy napra cégvezetői pozícióba kerülhettek. Dönthettek például arról, hogy folytassa-e a Yettel az 5G-hálózatának bővítését, illetve hogy egységes vagy differenciált fizetésemelést hajtson-e végre a jövőben. Egy jelenleg üresen álló üzlethelyiség sorsáról, valamint egy bonyolult, előfizetői jogi esetről is kifejthették véleményüket.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss