Connect with us

Tippek

Országos IT Megmérettetés: kik lesznek Magyarország legsokoldalúbb informatikusai?

Országos IT Megmérettetés 2023

Október 12-én rajtol a legnagyobb hazai IT-verseny, az Országos IT Megmérettetés, melyre már most rekordszámú nevező gyűlt össze. A magas szintű szakmai tesztnek is beillő, hét héten át tartó online vetélkedő pazar főnyereménnyel, sőt, új karrierlehetőségekkel kecsegteti a résztvevőket. Az eseményre idén cégek csapatai is benevezhetnek.

Világunk soha nem látott változáson megy keresztül a mesterséges intelligencia (AI) evolúciójával párhuzamosan. Ősrégi szakmákban, teljes ágazatokban alakul át az ember szerepe, versenyképességünk megőrzése érdekében minden eddiginél nagyobb szükségünk van a rugalmas alkalmazkodásra, a nyitott gondolkodásra, a szakadatlan önfejlesztésre. Hol tehetjük meg ezt élesben, határainkat feszegetve, a legjobbakkal versengve?

A VII. Országos IT Megmérettetésen, ahol idén október 12-étől hét héten át tehetik próbára magukat Magyarország legkiemelkedőbb IT-szakemberei. Az online vetélkedésre ingyenesen lehet regisztrálni.

Tudás és inspiráció az informatikusoknak

„Régen volt annyira fontos a tudásunk bővítése, látókörünk tágítása az IT-ban, mint most, a globális recesszió begyűrűzése idején. El fog jönni az idő amikor komoly előnyt jelent, ha minél többféleképpen tudjuk bizonyítani a tanulásra való nyitottságot, vagy objektív módon tudjuk megmutatni tudásunk szintjét. Az IT tudás gazdagítása a mindennapi munkavégzés mellett épp olyan, mint a nyelvtanulás keretek nélkül, autodidakta módon. Nem könnyű nap mint nap rávenni magunkat, ha nincs meghatározott cél. Ezt jelöli ki a verseny. Hét héten át ad inspirációt, új megoldásokkal kapcsolatos ismereteket, és még a karriercélok elérésében is segíthet” – mondja Pulay Gellért, az esemény főszervezője.

A verseny egyes kategóriáit Magyarország ismert nagyvállalatai hitelesítik, akik – a versenyzők beleegyezésével – munkalehetőséggel is megkereshetik a résztvevőket.

Országos IT Megmérettetés 2023

Soha nem látott érdeklődés és céges regisztráció az idei Országos IT Megmérettetésen

A legnagyobb hazai IT-verseny iránt eddig nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik, több mint 2600 fő jelentkezett, folyamatosan érkeznek a nevezések. A csapatmunkában rejlő hatékonysággal mindenki tisztában van, ennek szellemében idén újdonság, hogy cégek is regisztrálhatnak a versenyre. Harminc vállalat nevezése már megérkezett, köztük van az egyik legnagyobb hazai autóipari szereplő is.

A 24 kategória között található az akadálymentes weboldal fejlesztése, vagy a feketeöveseknek tartogatott nyelvfüggetlen programozás is, amelyre már több mint ezren jelentkeztek. Manapság a csapból is a Nagy Nyelvi Modellek folynak. Aki erre a kategóriára regisztrál, alapos szintfelmérésben részesül, bármilyen programnyelvvel is foglalkozik. A szervezők több feladat kidolgozásába is bevonták a korábbi nyerteseket.

Az AI előretörésének egyik velejárója, hogy ma komoly versenyelőnyt élveznek a senior szakemberek az IT-munkaerőpiacon. Hogy valójában ki vallhatja magát senior munkatársnak, kiderül az Országos IT Megmérettetésen. Idén először kínálkozik lehetőség arra, hogy ha egy versenyző eléri a “minősített átlagot”, akkor szakmailag is hitelesített formában tüntetheti fel a senior jelzőt a pozíciója mellett.

Az SAP Hungary támogatja a fejlődést

A kategóriagyőztesek mellett a szervezők abszolút győztest is hirdetnek, aki az SAP Hungary felajánlásával, pihenéssel egybekötött szakmai tapasztalatszerző útra indulhat néhány napra Berlinbe. Vele tart majd az „Akadálymentes weboldal kategória” legjobb száz helyezettje közül egy kisorsolt versenyző, ezzel is hangsúlyozva annak fontosságát, hogy az internet mindenkié.

„Az SAP növekedése töretlen Magyarországon, mára már közel 2000 kollégát foglalkoztatunk, és folyamatosan keressük a fiatal tehetségeket nyitott pozícióinkra. A hozzánk csatlakozó szakembereknek nem csupán hosszú távú karrierlehetőséget, de állandó fejlesztéseket és képzéseket is kínálunk. Éppen ezért nagy örömmel támogatunk minden olyan kezdeményezést, mint az Országos IT Megmérettetés, amely a jövőálló tudás mellett teszi le a voksát, és közös platformot teremt az IT-szakma új nemzedékének” – hangsúlyozta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

A díjátadót 2024 februárjában tartják.

A nevezésről, és a verseny további részleteiről a megmerettetes.hu-n találhattok részleteket.

Idei 24 kategória és Szakmai hitelesítőjük:

– .NET microservices (DXC Technology)

– Akadálymentes weboldalak (CONE development)

– AWS Fundamentals (Diligent)

– Azure Cloud (MSCI)

– Beágyazott rendszerek (C) (Robert Bosch Kft.)

– C ++ (Google)

– Cloud BI (DXC Technology)

– Cyber security (Continental)

– DevOps E.ON Digital Technology Hungary Kft. – az E.ON Hungária csoport tagja)

– Front-end fejlesztés (Click-Clock powered by BCS)

– Hálózati ismeretek (Lufthansa Systems Hungária)

– Ipar 4.0 .NET C# alapokon (Semilab Zrt.)

– Ipari hálózatok (COM-FORTH)

– IT Biztonság (EURO ONE Számítástechnikai Zrt.)

– Java programozás (Click-Clock powered by BCS)

– Kubernetes (Nokia)

– Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetés (One Identity)

– Mesterséges Intelligencia (Ulyssys Kft.)

– Mobilfejlesztés – Android (Zenitech)

– Mobilfejlesztés – iOS (Zenitech)

– Nagy nyelvi modellek használata (ChatGPT, Bard, BingChat) (Cambridge Mobile Telematics)

– Nyelvfüggetlen programozás (SAP Hungary Kft.)

– Python (HCL Technologies – Starschema)

– Windows / Microsoft Server üzemeltetés (Magicom)


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Elindult a nevezés a Hégető Honorka-díjra

Az elismerés idén 21. alkalommal hívja fel a figyelmet azokra a szerkesztőségekre és újságírókra, akik fontos társadalmi ügyeket dolgoznak fel videó, fotó vagy fotósorozat formájában.

A díj célja, hogy elismerje azokat az alkotásokat, amelyek érzékenyen, hitelesen és hatásosan mutatják be a társadalmat érintő problémákat, valamint az ezekre adott válaszokat és lehetséges megoldásokat.

Idén olyan anyagokkal lehet pályázni, amelyeket 2024. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között publikáltak televízióban vagy online felületeken. Nevezni videókkal, önálló fotókkal, vagy maximum 10 képből álló fotósorozattal lehet.

A pályázatok benyújtási határideje: 2025. szeptember 30., 12:00 óra

A díjat idén is több kategóriában ítéli oda a zsűri. Az előző évhez hasonlóan díjat kap a legjobb első pályázó is – ez a kategória azok előtt tiszteleg, akik először neveznek a Hégető Honorka-díjra, és munkájukkal kiemelkedő színvonalat képviselnek.

A Hégető Honorka-díj zsűrijének elnöke idén Weyer Balázs, újságíró. A zsűri tagjai: Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója és Máté Krisztina, televíziós újságíró és producer. A fotó formájában érkező pályaműveket Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus és Mucsy Szilvia fotográfus, a Budapest FotóFesztivál társalapítója és igazgatója bírálja el.

A díj évek óta elkötelezett támogatója, a Yettel 2025-ben is különdíjat ajánl fel egy kivételes alkotásnak. A mobilszolgáltató nemcsak az újságírói munkát ismeri el, hanem a díjazott mű által bemutatott ügyet is támogatja, ezzel is kiemelve a sajtó szerepének fontosságát a jelentős társadalmi kérdésekben.

A Hégető Honorka-díjat 2003-ban alapították az RTL fiatalon, tragikus autóbalesetben elhunyt riporterének emlékére. Hégető Honorka munkásságát mély társadalmi érzékenység, az elesettek és kiszolgáltatottak iránti empátia jellemezte – értékrendje ma is mércét jelent a díj számára.

Pályázati feltételek:

  • Formátum: videó vagy fotó/fotósorozat
  • Terjedelem:
    • videó: minimum 5, maximum 30 perc
    • fotó:
      • egyéni kép: maximum 3 db/pályázó
      • fotósorozat: egy sorozat, mely minimum 8 – maximum 10 db képet tartalmaz
  • Publikálás ideje: 2024. szeptember 1. – 2025. augusztus 31.
  • A pályázatnak tartalmaznia kell:
    • a pályázó nevét, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím)
    • a pályamű címét és rövid szinopszisát
    • a megjelenés helyét és időpontját

A pályaműveket kizárólag online, az alábbi oldalon lehet feltölteni: https://rtl.hu/hegetodij

A videós pályaműveket YouTube- vagy Vimeo-link formájában kell benyújtani.

Leadási határidő: 2025. szeptember 30., 12:00 óra

A pályázattal kapcsolatos kérdések esetén kereshető: hegetohonorkadij@gmail.com

A Hégető Honorka-díj támogatói: RTL Magyarország, Hégető-család, Yettel Magyarország Zrt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Idén is a budapesti PlayIT ad otthont a T-esports Championship döntőjének

Négy játék, Európa legjobb csapatai, 100 000 euró összdíjazás: indul a Deutsche Telekom által szervezett, negyedik T-esports Championship regisztrációja.

Immár negyedik alkalommal szervezi meg a Deutsche Telekom a T-esports Championship-et, amely idén szeptember 9-én indul, a döntőre pedig november 15-16-án kerül sor Budapesten, a Hungexpon.

Európa legjobb csapatai négy játékban: Counter-Strike 2-ben, League of Legends-ben, Brawl Stars-ban, és – az idei év újításaként – Rocket League-ben mérkőznek meg egymással. A bajnokság összdíjazása 100 000 euró. A regisztráció augusztus 13-án, szerdán indul a www.tesports.gg oldalon, a kvalifikációt követően pedig svájci rendszerben folytatódik a bajnokság. Az előző évektől eltérően idén mind a négy játéknak dedikált versenyhete lesz, ennek köszönhetően erősebb mezőnyre és fokozottabb versenyre számíthatunk. A mérkőzéseket az e-sport rajongók nemzetközi streamen is követhetik.

A tavalyi évben több mint 12 ezren regisztráltak a versenyre, a Telekom PlayIT Show-n megrendezett döntőre pedig a két nap alatt több mint 14 ezren látogattak ki. A nagy sikerre való tekintettel a szervező országok (Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Észak-Macedónia és Montenegró) idén is úgy döntöttek, hogy Budapest ad otthont a döntőnek a Telekom PlayIT Show keretén belül, ahol dedikált gigaerős vezetékes hálózaton játszhatnak majd a döntősök.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A budapesti Startup Világbajnoksággal indul az őszi szezon

Az startup szezon kezdeteként Budapest ad otthont a Startup Világbajnokság magyar fordulójának, ahol kiderül, melyik hazai vagy határon túli magyar startup jut ki a San Franciscó-i világdöntőre. A győztes a világ legjobb startupjaival versenyezhet, és esélyt kap az 1 millió dolláros befektetés elnyerésére.

Szeptember 9-én a Pozi.io, az ECC Hungary, a Hungarian Innovation Hub és a Nemzeti Innovációs Hivatal közös szervezésében megrendezik a Startup Világbajnokság Budapesti Fordulóját. Ez a verseny nemcsak a hazai startupok számára jelent kiugrási lehetőséget, hanem egyenesen a világpiac kapuját nyitja meg előttük. A budapesti forduló győztese ugyanis egyenes ágon jut ki a San Franciscó-i világdöntőre, ahol a tét egy 1 millió dolláros befektetés és a nemzetközi reflektorfény.

A Startup Világbajnokságot a San Francisco-i Pegasus Tech Ventures alapította, és mára 80 országot összekötő, rangos nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A világ minden tájáról érkező győztesek a kaliforniai döntőn mérik össze erejüket, ahol a legígéretesebb technológiai újítások és üzleti ötletek kerülnek a befektetők és a globális piacvezetők elé.

Határokon átívelő tehetségkutatás
Az idei budapesti forduló különlegessége, hogy határon túli magyar közösségekből – például Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból – is várják a jelentkezőket. Ezáltal a Kárpát-medence legkreatívabb és leginnovatívabb vállalkozói együtt mutathatják meg, mire képesek a világ színpadán.

„A Startup Világbajnokság több, mint egy verseny – ez egy ugródeszka a világpiacra. Olyan kapcsolatok születnek itt, amelyek hosszú távon meghatározhatják egy vállalkozás jövőjét. A célunk, hogy a magyar és határon túli tehetségek együtt képviseljék a régió kreatív erejét”

– hangsúlyozzák a szervezők.

A magyar startupok eddig is bizonyították rátermettségüket. A legutóbbi budapesti forduló győztese, a Doki app, San Franciscóban komoly befektetői érdeklődést váltott ki. Ez bizonyítja, hogy a magyar innováció versenyképes a világ élvonalában is.

Hogyan lehet jelentkezni?
A budapesti fordulóra minden olyan startup jelentkezhet, amely innovatív termékkel, szolgáltatással vagy technológiai megoldással rendelkezik, és szeretné megmérettetni magát a világ legjobbjai között.
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 2.
Jelentkezés és további információ: https://pozi.io/competitions/swchungary2025

A Startup Világbajnokság Budapesti Fordulója nem csak egy verseny, egy találkozóhely, ahol a fiatal vállalkozók, befektetők, iparági szakértők és mentorok egyaránt jelen vannak. Az esemény célja a tudásmegosztás, a partnerségek kialakítása és a hazai innováció erősítése.

A verseny időpontja: 2025. szeptember 9.
Helyszín: Budapest Hungarian Innovation Hub.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss