Gazdaság
Kettős nyomás vár a pénzügyi vezetőkre 2024-ben
A gazdaság várható élénkülése és a szakképzett munkaerő hiánya egyaránt abba az irányba mutat, hogy a cégeknek a meglévő munkaerővel kell hatékonyabban működniük.
A vállalatoknak ezért minden területen, így a pénzügyi folyamatokban is a digitalizálására kell törekedniük. Mindez egybeesik azzal a hazai és uniós elvárással, hogy a számlázási és dokumentumkezelési folyamatok átlátható elektronikus rendszerben legyenek nyomon követhetők.
Az elmúlt évek gazdasági lassulása átmenetileg elfedte, hogy a munkaerőpiacon egyre nehezebb jól képzett szakembereket találni. Az elemzők által 2024-re várt 3-4% körüli növekedés azonban újra előtérbe helyezi a cégekre nehezedő nyomást, miszerint a meglévő munkaerő-állománnyal kell bővülést elérni. Ez pedig csak az ügyviteli folyamatok újragondolásával, hatékonyságának növelésével és a munkafolyamatok digitalizálásával lehetséges.
Elektronikus kiállítás, kézi feldolgozás pénzügyi forradalom?
„A pénzügy az a terület, ahol nem lehet hibázni, hiszen ezen múlik a cégek működése, a pénzügyesek ezért inkább mindent többször, saját kezűleg ellenőriznek. Ebben jelentett hatalmas előrelépést az, hogy Magyarországon kötelezővé vált a számlázóprogramban kiállított kimenő számlák adatainak lejelentése, így már online elérhetők és letölthetők a NAV Online Számlázáson keresztül. Emellett azonban még ott van a letöltött adatok szétbontása költségviselő és költséghely szerint. A külföldi és nem elektronikus számlák befogadása, feldolgozása, illetve a számlákhoz tartozó dokumentumok nyilvántartása sok cégnél még továbbra is manuális táblázatban, kimutatásokban történik. Mindez egy olyan aprólékos és ismétlődő adminisztrációs folyamat, ami havi több száz számla, több telephely, külföldi vevőktől beérkező számlaforgalom mellett hatalmas élőmunka igényt és időt igényel”
– monda el Ozsvár Ferenc, a SzámlaRobot ügyvezetője.
Az AI az új táblázat
A problémára a megoldás már adott, hiszen a nagy mennyiségű és bonyolult számlaadatok gyors és pontos feldolgozása egyértelműen az a terület, ahol a mesterséges intelligenciát lehet és érdemes használni. Mégis – a CRM, a logisztikai és a gyártási folyamatokkal ellentétben – a pénzügyi adminisztrációban ez még gyerekcipőben jár. Pedig az ügyviteli folyamatok digitalizálása és a mesterséges intelligencia integrálása valójában sokkal egyszerűbb, mint azt elsőre gondolná az ember, ezért a következő 2-3 évben olyan természetessé és megkerülhetetlenné válhat, mint ahogyan anno az a táblázatokkal történt.
„Gyakorlatilag mindegy, hogy egy számla online letölthető, papíron vagy pdf formában érkezik be, illetve hogy magyarországi vagy külföldi számláról beszélünk a digitális feldolgozás minden esetben működik. A letöltést vagy beszkennelést követően ugyanis a számlafeldolgozó program felismeri a dokumentum tartalmi részeit, vagyis teljeskörűen beolvassa az adatokat. Mintha egy plusz kolléga lenne, aki pontosan és hipergyorsan rögzíti és dolgozza fel az információkat. A SzámlaRobot esetében pedig azt is tudja a program, hogy milyen típusú adatról van szó, a fej- és soradatokat is felismeri, egységekhez, projektekhez köti, sőt a digitális archiválásra vonatkozó szabályok szerint tárolja is a dokumentumokat. Így a kontírozással és archiválással együtt a teljes számviteli folyamat digitalizáltan tud működni”
– részletezte Ozsvár Ferenc.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars
A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.
Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.
Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.
Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.
Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.
Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.
Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”
– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.
„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”
– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.
Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.
„A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról
– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.
– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”
A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.
Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?
A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.
Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.
Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Közel 700 milliós beruházással indítja az évet az Sz. Variáns
-
Gazdaság2 hét ago
A Telekom 2G forgalma a Yettel hálózatára költözik
-
Zöld2 hét ago
Március 1-jén ismét jön a Nemzeti Faültetés Napja!
-
Ipar2 hét ago
Az energia-technológia közös fejlesztésére szólítja fel a davosi találkozó résztvevőit a Schneider Electric
-
Gazdaság2 hét ago
A vendégek készen állnak az AI-ra – de vajon a szállodaipar is?
-
Szórakozás1 hét ago
Exkluzív termékekkel indul a KitKat és a Formula-1 első közös szezonja
-
Gazdaság2 hét ago
2026: az év, amikor végleg búcsút inthetünk a jelszavaknak?
-
Mozgásban1 hét ago
Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat






