Tippek

Valentin-napon kiemelt veszélyben lehetnek a szinglik

Újra rivaldafényben lehetnek a romantikus csalások, azaz amikor valaki párkeresési szándékával visszaélve, csalás áldozatává válik. A Valentin-nap egy kiemelt időszak lehet a csalók számára, hiszen ilyenkor még inkább társaságra és párkapcsolatra vágyhatnak az egyedülállók – figyelmeztet az X-Rock Magánnyomozó Iroda.

Milliók lehetnek veszélyben, érdemes résen lenni!

A Valentin-nap, azaz a Bálint-nap ünneplése a szerelmesek ünnepeként a XX. században terjedt el világszerte. Hazánkban csak a rendszerváltást követően, az 1990-es évektől kezdett igazán népszerűvé válni, azonban manapság már a legtöbb pár valamilyen formában nálunk is megemlékezik róla. Az egyedülállók viszont sokszor a legkülönbfélébb módon vélekednek a jeles dátumról. Vannak, akik tudatosan nem foglalkoznak ezzel az ünneppel, de akadnak olyanok is, akik a magányból adódóan ilyenkor még inkább társaságra vágynak.

„Valentin-nap környékén sokan még aktívabban keresik párjukat. Ebből adódóan azok a csalók, akik kifejezetten a szinglikre utaznak, azok számára kiemelt időszakká válhat február 14-e és környéke. Fontos, hogy romantikus csalások nem csak ilyenkor lehetnek, de a potenciális áldozatok ekkor még inkább hajlamosak lehetnek csalók áldozatává válni” – hívta fel a figyelmet Doór Zalán magánnyomozó, az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője, hozzátéve, hogy nagy a potenciális hazai célpiaca a romantikus csalóknak, hiszen több mint 2 millió szingli van jelenleg Magyarországon.

Ha igazinak is tűnik, még akkor sem biztos, hogy az

A csalók gyakran a különböző közösségimédia-felületeken és a társkereső oldalakon egyaránt felbukkanhatnak. Természetesen minden esetben álprofil mögé bújva, megannyiszor hamis fotót, nevet és egyéb adatokat megadva. Közösségimédia-felületből és társkereső oldalból pedig már jócskán van az interneten, ezeknek az oldalaknak a havi látogatóinak száma pedig nem egyszer a milliós nagyságrendet is elérheti Magyarországon.

„A sok felület és ezek jelentős látogatottsága remek felületet biztosíthat a csalóknak, akik naponta együttesen 100 millió forintos károkozásra is képesek. Minden esetben érdemes a kiszemelt fotóját és a különböző, illetőről fellelhető adatait is ellenőrizni. Erre első körben alkalmas lehet akár egy általános online kereső is. Ha például több helyen is felbukkan ugyanaz a fénykép különböző névvel, az már erős intő jel lehet. Azonban arról sem szabad megfelejtkezni, hogy a mesterséges intelligencia e téren is egyre inkább teret nyerhet, így számos álfotó is generálódhat a technológia által, amelyet a csalók is előszeretettel használhatnak” – mondta Doór Zalán magánnyomozó, hozzátéve, hogy így az utóbbi esetben hiába hamis a fotó, az egyből mégsem feltétlenül tűnik fel.

A fotó valódisága már élő videóhívással sem ellenőrizhető

Az X-Rock Magánnyomozó Iroda már rendelkezik olyan informatikai eszközökkel, amelyek segítségével akár a mesterséges intelligencia által generált fotók valódisága is vizsgálható. Ez azért is jelentős, mert a felvételek valódisága már élő videóhívással sem feltétlenül ellenőrizhető. Léteznek ugyanis olyan programok, amelyek úgynevezett filterek alkalmazásával akár már élő hívások közben is megváltoztathatják a vonalban lévők képét és hangját is. Ezért már élő videóhívások során sem feltétlenül derül ki, hogy ki is van a vonal másik végén valójában. Mindemellett a kiszemeltünk különböző közösségimédia-felületeit is érdemes alaposan górcső alá venni, hiszen a posztok tartalma és mennyisége szintén sokat elárulhat.

„Ha például nincs sok ismerőse az illetőnek vagy nem találunk régi posztokat, ezek arra utalhatnak, hogy viszonylag új a profil és nagy valószínűséggel hamis annak tartalma” – emelte ki Doór Zalán magánnyomozó.

Az esetben, ha a profil mögötti személy mégis igazinak tűnik, még akkor is érdemes vigyázni. Amennyiben idegenekkel kerülünk kapcsolatba, minden esetben fontos az óvatosság. Nem szabad arról semmi esetben sem megfelejtkezni, hogy az illető számunkra még ha már ismerősnek is tűnik, valójában még akkor sem az! Ez alól akkor se tegyünk kivételt, ha a szimpátia megvan, illetve esetleges további érzelmek is már kialakulóban lennének! Pénzt vagy egyéb értéket pedig semmilyen körülmények között ne utaljon, vagy juttasson el bármilyen formában az illető részére!

Az elkövetők többnyire nem is magyar állampolgárok

Ma már a nyelvi akadályokat is gyakran könnyen leküzdik a csalók, így nem ritkán nem is magyarok azok, akik az álszemélyiség mögött megrejtőznek. Gyanakvásra adhat okot, ha nem megfelelő magyarsággal vannak a mondatok megfogalmazva, de az is, ha az illető külföldön él. Ha valóban szeretnénk megismerni azt, akit megismertünk, érdemes mielőbb személyes találkozót kezdeményezni.

„Gyakori jelenség ilyenkor, ráadásul nem is újkeletű, hogy pont a személyes találkozó létrejöttéhez, valamint az ehhez kapcsolódó utazási költségekhez kér segítséget az illető. Emellett a rendkívüli kiadások átvészelésére is számos esetben kérhetnek gyors kölcsönt. Ilyen lehet például egy elvesztett bankkártya vagy egy vízum az utazáshoz” – hívta fel a figyelmet az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője.

Ezek persze mind csak ürügyek a pénz vagy érték megszerzéséhez. Még a kis értékek is gyanakvásra adhatnak okot, így ezektől is minden esetben érdemes elzárkózni az friss ismerőssel szemben. Ugyanakkor a túl álomszerű ígéretek, valamint a bizalom kiépítésére irányuló kísérletek is gyanakvást kelthetnek.

„A csalók gyakran használnak olyan kifejezéseket leveleikben, amelyeket az egyedülálló személyek már régóta hallani szeretnének. Példa lehet erre az »egész éjjel, rád gondoltam, emiatt aludni sem tudtam« vagy a »már nem tudom elképzelni nélküled az életemet« is. Mind azt az érzést hivatottak előhívni a károsult személyben, hogy kötődni kezdjen” – árulta el a magánnyomozó, akinek konkrét tapasztalata is van az ilyen és hasonló levelek vizsgálatában.

Mit tegyünk, ha már beütött a krach?

Az emberek sajnos nem tévedhetetlenek, így olykor hibáznak is. Amennyiben csalás áldozatává válunk vagy annak esélyét érezzük, mielőbb cselekedjünk! Az első lépés lehet ilyenkor, hogy szakítsunk meg minden kapcsolatot a potenciális csalóval. Fontos azonban, hogy ez nem azonos azzal, hogy töröljük az eddigi kommunikációnkat. Sőt, amit csak lehet dokumentáljunk, azaz például mentsük beszélgetéseinket.

„Ezzel párhuzamosan mielőbb értesítsük a hatóságokat és átutalás vagy banki adat megadása esetén azt a pénzintézetet is, ahol a bankszámlát vezetjük. Emellett a platformot is érdemes rövid időn belül tájékoztatni, hiszen lehet az adott profilra több bejelentés is, amely a leleplezést elősegítheti. Mindemellett amennyiben jelentős a kár és fontos a mielőbbi kárrendezés, érdemes lehet külsős segítséget is igénybe venni, hiszen az állami szervek napjainkban sajnos igen leterheltek az ilyen jellegű ügyekkel, kapacitásuk pedig véges. Ez jogi, azaz ügyvédi segítséget, valamint nyomozói munkára is kiterjedő komplex szolgáltatást is takarhat” – mondta Doór Zalán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk – tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk.

Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

Használjunk összetett jelszavakat, valamint biometrikus azonosítást – Kényelmes lehet ugyan mindenhol egy jól megszokott jelszót alkalmazni, azonban ezzel komoly támadási felületet hagyhatunk: elvégre elég egy kódot megfejteni, és mások beléphetnek bárhova. Célszerű ezért mindenhova más és más jelszavakat alkalmazni, és ne feledkezzünk meg a biometrikus azonosítási lehetőségekről sem: ujjlenyomatunkat vagy arcunkat sokkal nehezebb imitálni, mint egy betű- és/vagy számsort.

Tartsuk naprakészen szoftvereinket – Az alkalmazások és az operációs rendszerek mind folyamatosan frissülnek. Ennek egyrészt a funkcionalitásra van hatása – tehát modernebbek, jobbak lesznek –, másrészt azonban a biztonsági hézagokat is „betömik” ilyenkor a fejlesztők. A HONOR MagicOS operációs rendszerénél is folyamatosan dolgoznak azért, hogy a legjobb minőségű védelmet nyújtsa. Ehhez azonban el kell fogadnunk a frissítéseket, és telepítenünk kell azokat.

Ügyeljünk arra, hol és hogyan fizetünk – Okostelefonon keresztül, online fizetni kifejezetten kényelmes és egyszerű. Ilyenkor azonban megadjuk személyes adatainkat, esetleges jelszavainkat, amikkel akár vissza is élhetnek. Fontos, hogy megbízható oldalakon vásároljunk, de a biztonság kedvéért készíthetünk ideiglenes, virtuális bankkártyákat is, amikre csak szükség esetén töltünk fel pénzt. Sőt, célszerű lehet kijelentkezni azokról a honlapokról, ahol fizettünk, hogy még véletlenül se élhessenek vissza személyes adatainkkal.

Feleslegesen ne legyünk csatlakoztatva – A folyamatos Wi-Fi-elérés, az 5G nyújtotta mobiladatok, valamint a Bluetooth-kapcsolatok adta lehetőségek kényelmessé teszik hétköznapjainkat, de potenciálisan kiskapukat biztosíthatnak a támadóknak. A nyilvános Wi-Fi-hálózatok például hírhedten ideálisak az illetéktelen behatolásokra, és hasonló a helyzet a Bluetooth esetében is. Ha nem használunk egy-egy csatlakozást, kapcsolatot, akkor kapcsoljuk ki – és ügyeljünk arra, hogy észben tartsuk ennek ellenőrzését is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

stem

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára.

A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

Első alkalommal jelentkezhetnek a hazai informatikai képzésben részt vevő hallgatók a K&H STEM pályázatra, ahol a fiatal IT tehetségek tudományos dolgozatukon keresztül lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák innovatív megoldásaikat, akár új, szokatlan, kreatív ötleteiket. „Az innováció és a szakmai fejlődés kulcsfontosságúak a jövő generációjának felkészítésében. Mi, a K&H-nál az innováció élvonalába tartozó megoldásokra, a technológiai fejlesztésekre és a jövőálló tudásra, fejlődésre fókuszálunk. A K&H STEM díjjal pedig most szeretnénk elismerni és lehetőséget adni azon fiatal tehetségeknek, akik az IT területén ugyanezt a folyamatos fejlődést és innovációt képviselik, hogy megcsillogtathassák egyedi, innovatív gondolkodásmódjukat, és akik ily módon is példaként állhatnak a többiek előtt” – tájékoztatott Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője. A nyertes pályázók összesen közel 2 millió forint díjazásban részesülnek és akár részt is vehetnek valódi, értékteremtő piaci megoldások fejlesztésében, a K&H hazai és nemzetközi IT csapatának innovatív, technológiai projektjein keresztül.

„Az erős technológiai háttér ma már mindenhol jelen van – legyen szó akár az ügyfelekkel való biztonságos kommunikációról, a kontinensek között századmásodpercek alatt átfutó pénzügyi tranzakciókról vagy a biometrikus azonosítással indított vállalati banki megbízásokról. Annak érdekében, hogy mindezekhez könnyen használható, innovatív digitális megoldásokat tudjunk nyújtani, ma már a K&H nemcsak pénzügyi szervezetként, hanem egy IT szervezetként is működik, inspiráló feladatokkal és tapasztalt szakemberekkel”

– tette hozzá a szakember.

„Tulajdonképpen egy nagyvállalati IT műhelyről van szó, ahol az első ránézésre akár különösnek is tűnhető ötletekből olyan újítások születhetnek végül, mint Kate, az ország egyetlen hangalapú pénzügyi asszisztense vagy a szintén piacon egyedüli K&H digitális SZÉP kártya. Így arra bíztatom a hallgatókat, hogy nyugodtan gondolkodjanak szokatlan megoldásokban – akár a pénzügy világától elsőre távolinak tűnő IT területeken is – mutassák meg, miben igazán jók, mi érdekli őket a legjobban, hiszen egy kreatív, újító, nehezen megvalósítható ötlet kidolgozása során megszerzett tapasztalat által lehet valaki igazán egyedi és inspiráló szakember”

– hangsúlyozta Ozorai Dénes a pályázat kapcsán.

A pályázatra ezért nagyon széles témakörben, összesen nyolc szakterülethez kapcsolódóan jelentkezhetnek a hallgatók, az AI és fintech technológiától a felhőalapú megoldásokon át az adatelemzésig. A pályázatokat két, alap- és mesterképzés kategóriában lehet benyújtani 2024. október 31-ig. Bővebb információ ezen a linken található.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Rövid útmutató a szúnyogháló szereléséhez

szúnyogháló szerelése

A szúnyoghálók többségének felszerelése minimális kézügyességgel és műszaki érzékkel aránylag könnyen megvalósítható, de ha mégsem boldogulnál vele, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben megpróbálunk ehhez segítséget nyújtani.

Fix keretes szúnyogháló felszerelése

Ha megnézed a Lakberbazár szúnyogháló kínálatát, akkor láthatod, hogy a fix keretes szúnyoghálónak két nagy csoportja létezik. Vannak az úgynevezett kallantyús, valamint a csavarral történő rögzítésűek.

Az előbbi felszerelése lényegesen egyszerűbb: be kell helyezni az ablakba, rá kell fordítani a rögzítőkallantyúkat, és máris fent van. A másik esetében viszont a szerelés előtt át kell fúrni a szúnyogháló keretét azokon a helyeken, amelyeket ideálisnak vélsz a biztonságos rögzítéshez. Ezután pedig a csavarokat bele kell tenni a furatokba, és a keretet fel kell csavarozni kívülről az ablak tokjára.

Hogy ehhez mennyi csavar lesz szükséges, azt leginkább a háló mérete határozza meg. Ha egy kisebbről van szó, akkor elég lehet oldalanként egy-egy csavar, amennyiben viszont egy nagyobbról, akkor akár 8-12 darab csavar is kelleni fog majd a rögzítéshez.

Fentről lefelé húzható rolós szúnyogháló szerelése

Ez a típus már valamivel több figyelmet és hozzáértést igényel, de ha van már némi gyakorlatod a különböző tárgyak összeállításában és szerelésében, akkor nem okozhat számodra problémát.

Első lépésként a síneket óvatosan húzd rá a szúnyogháló tokjának két végén lévő műanyag oldal végére, és a korábban már kifúrt lyukakon keresztül a csomagban kapott csavarokkal rögzítsd az elemeket egymáshoz!

Következő lépésként fordítsd át a szúnyoghálót úgy, hogy a tok alul legyen! Majd a sínbe óvatosan rakd bele az alsó akasztóelem műanyag “T” idomját, és rögzítsd csavarokkal! Tulajdonképpen ennyi lenne az összeszerelés, ezután már csak annyi dolgod maradt, hogy az ablaktok külső részére felszereld a szúnyoghálót.

Ehhez viszont szükség lesz egy másik személyre is. Egyrészt azért, mert így sokkal biztonságosabb, másrészt pedig a szerelés is könnyebben megy majd. Amíg ugyanis ő odatartja a keretet az ideálisnak vélt helyre, te fel tudod csavarozni az ablak tokjára.

Oldalra húzható rolós szúnyogháló szerelése

Ennek a típusnak az összeszerelése a fentebb ismertetett módon történik, annyi különbséggel, hogy ebben egy mágnescsíkot tartalmazó elem van és nem akasztó.

Ami pedig a felszerelését illeti, először a felfogatást könnyítő műanyag idomokat kell a szúnyogháló tokján és a mágneses elemen lévő „T”-horonyba behúzni. Az ezekben lévő furatokon keresztül pedig a szúnyogháló már felszerelhető a kívánt helyre.

Ha még a fentebb leírtak után sem érzed a késztetést arra, hogy szúnyoghálót szerelj fel, akkor jobban teszed, ha inkább szólsz egy szakembernek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss