Zöld
A termőföld, mint befektetés már sosem térül meg?
Eresztékeiben recseg-ropog az EU mezőgazdasági támogatási rendszere – véli a Stradamus Zrt. tanácsadó testületének tagja.
Boros Gergő agrárszakértő szerint a termőföld ma egyre kevésbé jó befektetés, főként mert Ukrajna EU-hoz történő közeledésével a mai uniós közös agrárpolitika látványosan terhes a gazdáknak, illetve erejét veszti. A 2024 év elejét végigkísérő gazdatüntetések nyomán most próbálja toldozni-foltozni a szabályokat Brüsszel, de itthon csak a legnagyobb, sok ezer hektáros agrárgazdaságoknak maradhat csupán esélyük a sikerre: a kisbirtokokra csődhullám várhat, már egy-két éven belül is.
Egyre erősebben érzékelhető az elmúlt években az a tendencia, ami alapján nem csak a globális veszélyeket látjuk, de alapjaiban kérdőjeleződik meg a magyar agrárium jövője, mégpedig több aspektusból is. Nézzük akkor sorjában azokat a kihívásokat, amelyekkel a hazai gazdálkodóknak, a magyar mezőgazdaságnak nagyon gyorsan számolniuk kell.
Hatalmas hátrányt okozhatnak a belső szabályozások és az EU-s támogatási rendszer átalakulása
Első és legfontosabb a kihívások közül a belső szabályozások és a támogatási rendszer változása. Aki nap, mint nap benne dolgozik, az pontosan tudja, hogy adminisztratív szempontból egyre bonyolódik a gazdálkodás, fokozatosan nehezedik az agrárium helyzete. Mire gondolok? Évről-évre fontos és igen hasznos, hatékony növényvédő szerek kerülnek tiltólistára és a műtrágyázási szokások is jelentős átalakulás alatt vannak a földekre kijuttatható nitrogén és egyéb hatóanyagok korlátozása okán.
Több feladat, de kevesebb forrás
Az EU korábban mindig azzal az eszközzel élt, hogy nem korlátozott, hanem a többlet feladatok bevállalása mellé többlet forrást rendelt a gazdáknak. Magyarul: kompenzálta a növekvő terheiket vagy kieső bevételeiket. Ez azonban az utóbbi 10 évben lassan-lassan, ámde egyértelműen és szignifikánsan megváltozott. Észrevehető a trend, hogy amit egy adott ciklusban felállított extra elvárásokként (amiket extra jövedelemmel honorált) fogalmazott meg az EU, az a rákövetkező ciklusban már az alap elvárások közé került be. Lopakodva, de folyamatosan növelve a gazdálkodók terheit.
Az agrárium súlya már 4 évtizede zsugorodik
Majd a fenntarthatósági elvek erőltetett bevezetése után következett az agráriumra szánt források folyamatos csökkentése. Érdemes kiemelni: az agrárium súlya az EU-s költségvetésen belül már 40 éve zsugorodik. Eddig azonban a közvetlen kifizetéseket ez kevésbé érintette. Inkább a piac támogató/kiegyensúlyozó intézkedések tűntek el, így például a piacvédelmi beavatkozások bármilyen formája. Az utóbbi két EU-s ciklusban, 2014 és 2020 között. valamint az új 2021-27-es időszakban, azonban már érzékelhető a közvetlen kifizetések érdemi visszavágásának trendje is.
Eddig csupán a támogatások reálértékét erodálták. Azaz a 7 év során elszenvedett infláció csak egészen kis részét kompenzálták a következő ciklusban. Mára azonban ott tartunk, hogy már nominális emelés sem valósul meg! Az infláció (ami most éppen 40 éves rekordokat dönt szerte az EU-ban is) teljes mértékben, évente akár 10-20 százalékkal is erodálja majd a támogatások reálértékét.
Az egyre újabb EU-s tervek és háttéranyagok pedig már egyenesen nominális, azaz euróban kifejezve is csökkenést irányoznak elő a területalapú támogatás tekintetében, mondani sem kell, hogy „természetesen” növekvő adminisztratív terhek mellett. Noha vannak bizonyos események (pl. gazdatüntetések), amik időről-időre megakasztják a fenti folyamatok gyors előrehaladását és időlegesen hátrálásra kényszeríti az EU-s döntéshozókat, azonban, látva a hosszú távú politikai folyamatokat és az elmúlt 20 év trendjét nem lehetünk bizakodóak ezen a fronton.
Fontos az ukrán termőföld nyugati érdekkörbe vonása
De térjünk rá az EU-s agrárpolitika tágabb aspektusaira is. Különösen a nyugat részvételére és esetleges mögöttes érdekeire az ukrán háborúban. Jól láthatóan a nyugat-európai és az észak-amerikai nagyhatalmak már eddig is – és ezután is – jelentős dollár, és euró százmilliárdokat ölnek a háborúba. Ha eltekintünk a néha meglehetősen átlátszó humanitárius és egyéb érvelésektől (demokrácia védelme, jó és rossz csatája, és hasonlók.) akkor jó okkal feltételezhetjük, hogy a támogatók ezt a pénzt mindenképpen vissza szeretnék kapni. Mégpedig busás haszonnal. Sőt, nemhogy vissza szeretnék kapni, hanem ezeken a „háborús kölcsönökön” ők jól tejelő termelőeszközöket szeretnének vásárolni. A sokféle ilyen befektetési eszköz közül az egyik biztosan a termőföld lesz, hiszen ez Ukrajna igazi kincse, talán legnagyobb vagyoni értéke. Jól látjuk, hogy már most is jelentős érdekeltségekkel rendelkeznek a nyugati vállalatok Ukrajna szerte, de ez a trend a következő években fog majd igazán felpörögni.
Az érdekek erősségét mutatja az is, hogy az EU már most kvázi EU-s tagnak kezeli Ukrajnát, legalábbis kereskedelmi szinten ez egyértelműen érzékelhető. Hiszen vámmentesen érkezhetnek termékek az EU-ba, csökkentették a kereskedelem adminisztratív terheit, lényegében megvalósul az ukrán munkaerő szabad áramlása, és érkeznek a megtámadott országba az EU-s költségvetésből – az amúgy sem elhanyagolható mértékű támogatások. Ezek az intézkedések meg is hozták az eredményt, például számunkra az olcsó ukrán gabonát. Ezért és egyéb jogszabályi módosítások okán már szinte minden országban tüntetnek a gazdák azonban ennek érdemi hatása erősen korlátozott Ez a trend egy felső politikai stratégia része, ezért így, vagy úgy, de minden bizonnyal folytatódni fog az ukrán gabona beáramlása.
Erősítenek a brazil, a távol-keleti és az észak-amerikai konkurensek
Adott tehát egy túlszabályozott, meredeken csökkenő támogatottságú ágazat, amelyben a dolgozók, vállalkozók átlagéletkora rohamosan nő. E mellé pedig megérkezett egy komparatív előnyökkel rendelkező, kevéssé szabályozott hatalmas versenytárs, aki mögött azok érdekei húzódnak, akik elvileg „képviselik” az EU-s intézményeket. Nem kell túl nagy fantázia, hogy gazdaságilag ennek mi lesz a vége. Persze, ha ez nem lenne elég, vélhetően legalább egy szabadkereskedelmi egyezmény még „segíti” majd a gazdák helyzetét a jövőben.
Itt elsősorban az Észak-, és Dél-Amerikából, illetve bizonyos tekintetben a Távol-Keletről beáramló mezőgazdasági termékekre gondolok. A szabadkereskedelmi egyezmények gerincét az adja, hogy az EU piacot szeretne szerezni az iparának (főleg az autóiparnak), ezért cserébe megnyitná mezőgazdasági piacait.
Az USA és az EU közötti, úgynevezett transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség, vagyis a TTIP megállapodás a járvány előtti időszakban nagy reményekkel kecsegtetett, de azóta háttérbe szorult. A TTIP egyik fontos része az volt, hogy az EU-ban gyártott autók mehessenek vámmentesen az USA-ba, cserébe a amerikai gabona és húsáru vámmentesen érkezhetett volna az EU-ba. Egyelőre azonban még mindig nincsen aláírt megállapodás, pedig már évtizedben mérhető a tárgyalások hossza. Azonban előbb-utóbb lesz valamilyen megállapodás, ami az EU mezőgazdaságának biztosan negatív lesz. Ennek csak a mértéke kérdéses. Egyébként kisebb részmegállapodások Kanadával és a dél-amerikai szereplőkkel (Brazília) már voltak, így például az EU és egyes dél-amerikai országok közti, EU-Mercosur egyezmény.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Okos technológiával az élelmiszerhulladék ellen
Az élelmiszerhulladék nemcsak az otthonokban jelent problémát: a szállodákban, az éttermekben és a közétkeztetésben is napi hatalmas mennyiségű étel kerül a kukába. Ez egyrészt környezetvédelmi gond, másrészt komoly anyagi veszteség a cégeknek. A pazarlás megelőzéséért dolgozott a VIMOSZ aktív részvételével a Wasteless konzorcium, amely a mesterséges intelligencia tudását is alkalmazva ad használható eszközöket a megoldáshoz.
Miről lesz szó?
- Magyarországon egy ember évente közel 60 kilogramm élelmiszert dob ki, ami nagyjából 1990 szelet kenyérnek felel meg.
- A Wasteless projekt célja olyan eszközök fejlesztése, amelyek segítenek mérni és csökkenteni az élelmiszerhulladékot az élelmiszerlánc különböző pontjain.
- Egyebek között kitaláltak egy olyan rendszert, amely a zöldségek és a gyümölcsök színváltozását elemzi, és ebből előre jelzi, meddig fogyaszthatók biztonságosan.
Miközben egyre több szó esik a tudatosságról és a fenntarthatóságról, megbarnult gyümölcsök, lejárt szavatosságú tejtermékek, megpenészedett kiflik és még megannyi élelmiszer kerül a szemétbe nap mint nap – a világ számos táján. Ezzel rengeteg pénzt, felhasznált energiát, hatalmas mennyiségű vizet és jelentős emberi munkát is elpazarolunk, képletesen a kukába dobunk. Az Európai Unió Horizon program keretében megvalósuló WASTELESS (Waste Assessment Solutions to Limit Environmental Stress) projektben mintegy 14 ország 29 szervezete dolgozott közösen a hatékony, Európa szintű élelmiszerhulladék mérés és csökkentés érdekében. Magyarországról a VIMOSZ volt a projekt kezdeményezői között és javaslatára csatlakozott az Állatorvosi Egyetem „Maradék nélkül” kutatói közössége is. A projekt során a konzorcium együttes munkával olyan eszköztárat kívánt létrehozni, amely az élelmiszerlánc több pontján is segítségül szolgálhat az élelmiszerhulladék mérésében, majd csökkentésében.
Kezdjük a kis háztartásokban!
Tudta, hogy egy főre egy év alatt Magyarországon majdnem 60 kilogramm élelmiszerhulladék jut? Ez nagyjából 1990 szelet kenyérrel egyenlő. Amikor egy ilyen döbbenetes adatot olvasnak, sokan szeretnénk tudatosabban étkezni és kevesebbet pazarolni, de nem tudják, hogyan kezdjenek bele. Őket segíti a projekt Automatic System For FW Assessment At Household nevű megoldása, ami egy felhasználóbarát applikációból és egy hozzá kapcsolható mérlegből áll, amely lehetővé teszi a keletkező ételhulladék vizuális, valamint mennyiségi rögzítését. Használatával egyrészt beazonosíthatjuk a gyakran kidobott élelmiszereket, valamint könnyebben meghatározhatjuk azok mennyiségét, így okosabban vásárolhatunk, tervezhetünk.
Hol szivárog a rendszer?
Az élelmiszerhulladék azonban nem kizárólag a konyhában képződik, hanem már az élelmiszer előállítása során is tetten érhető. Jelentős veszteségek keletkezhetnek a feldolgozás és a gyártás során is, ahol minden felesleges kilogramm többletköltséget jelent. A Wasteless projekt egyik kulcseleme, a Blockchain Tool, egy digitális főkönyv rendszer, amely feltérképezi azokat a pontokat, ahol szó szerint szivárog a rendszer. A nyilvánosan hozzáférhető, kvantitatív adatokra épülő, időbélyeggel ellátott jelentések pontos képet adnak a bemenő (input) és kimenő (output) mennyiségekről, így számszerűsíthetővé válik a veszteség, és az is, mennyi erőforrás takarítható meg. A rendszert Európa számos országában tesztelték, egyebek között az olaj-, gyümölcs- és tésztagyártásban, valamint a húsfeldolgozásban. Emellett a kereskedelemben, a vendéglátásban és a közétkeztetésben is sikeresen alkalmazták.
Mi a helyzet a kereskedelemmel?
A kiskereskedelem számára a Surplus Stock Measurement and Management szoftver kínálhat megoldást. Ez a készletnyilvántartási szoftver a termék adatainak megadásával méri és elemzi a keletkező élelmiszerhulladékot. A rendszerhez kapcsolódó döntéstámogató menedzsmentmodul azt is meghatározza, hogy egy adott termék emberi fogyasztásra, adományozásra, állati takarmányozásra, újra felhasználásra, vagy akár biogáz-előállításra alkalmas-e.
A szintén elsősorban kereskedelmi területre szánt AI-Based Data Driven Approach For FW Measurement nevű program célja, hogy folyamatos tanuláson alapuló, mesterséges intelligencia által vezérelt modellekkel támogassa a dinamikus árazást és a kereslet-előrejelzést, csökkentve a friss élelmiszer-pazarlást és növelve az üzleti hatékonyságot.
A projekt egyik leginnovatívabb megoldása a Computer Vision-Based Image Analysis rendszer, amely a számítógép „szemén” keresztül elemzi a hűtőben tárolt friss zöldségek és gyümölcsök színváltozását. Ez alapján meghatározható és előre jelezhető a termékek fogyaszthatósági ideje. A technológia nemcsak a növényi termékeknél, hanem a húsellátási láncban is bevált.
A Wasteless szintén említésre méltó tevékenységeként említhető az élelmiszer-melléktermék feldolgozással kapcsolatos vizsgálatok. A projekt során több, hasznosan felhasználható melléktermék további hasznosíthatóságának lehetőségével is foglalkoztak. Ennek eredményeként a termékfejlesztés során például az almafeldolgozás után megmaradt részekből kekszet készítettek, illetve vizsgálták azt is, hogyan használható fel a narancshéj komposztként biológiai szempontból hatékony módon.
A projekt további kiemelkedő innovációja a Wasteless Decision Support Toolbox, amely az élelmiszerhulladék mérését és csökkentését segítő jó gyakorlatokat teszi könnyen elérhetővé egy online platform formájában. Az eszköztár célja, hogy személyre szabott megoldásokat kínáljon az élelmiszerlánc valamennyi szereplője számára, legyen szó feldolgozóipari vállalatokról vagy akár végső fogyasztókról. A felhasználók néhány egyszerű preferencia, mint például az élelmiszerláncban betöltött szerepük, az ország vagy az érintett élelmiszerkategória megadásával gyorsan megtalálhatják a számukra leginkább releváns jó gyakorlatokat.
A platform két fő egységből áll: a Toolbox mintegy gyorskereső felületként működik, amely rövid leírásokkal és ajánlásokkal segíti az igényekhez leginkább illeszkedő gyakorlat megtalálását, míg a Roadmap részletesebb információkat nyújt az egyes intervenciókról és azok gyakorlati alkalmazásáról. A rendszer emellett lehetőséget biztosít arra is, hogy a felhasználók saját jó gyakorlataikat is feltöltsék, ezzel is hozzájárulva az élelmiszerhulladék mérésével és kezelésével kapcsolatos tudásbázis folyamatos bővítéséhez.
A Wasteless projekt mindezeken túl tananyagokkal, ismeretterjesztő beszélgetésekkel igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy az élelmiszer-pazarlás igenis elkerülhető. Megfelelő adatokkal, eszközökkel és tudatos döntésekkel a veszteség jelentősen csökkenthető – a háztartásoktól egészen az ipari termelés szintjéig.
A projekt április 23.-án, Brüsszelben megtartott záróeseményén Klaus Berend, a DG SANTE igazgatója is részt vett, aki üdvözölte a projekt eredményeit. Emellett hangsúlyozta, hogy a kitűzött uniós célok teljesítéséhez kiemelten fontos a minőségi együttműködések megléte, valamint külön kiemelte a fenntarthatósági és környezetvédelmi célok elérésének fontosságát.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Egy megyényi természet sorsa múlik azon, mit tudunk róla – és most bárki beszállhat a rejtett értékek feltérképezésébe
Magyarország 2030-ig vállalta, hogy területének 30 százalékát védelem alá helyezi, de ettől ma még messze vagyunk. A hiányzó rész egy nagyobb megye területének felel meg – és nem térképen, hanem adatokban „hiányzik”.
Szabolcs Márton, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa szerint a megoldás fontos részét jelentheti a közösségi tudomány, vagyis azok az önkéntesek, akik akár egyetlen telefonos megfigyeléssel is hozzájárulhatnak a természetvédelemhez. Ráadásul nem kell a nyárra várni: a téli és kora tavaszi adatgyűjtés is kulcsfontosságú.
Magyarországon jelenleg a területek mintegy 22 százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt, miközben az uniós vállalás szerint 2030-ra el kellene érni a 30 százalékot. Ez a különbség pedig nem kevés: egy nagyobb megye területének felel meg. A kérdés az, hol található ez az a térség, amely természetvédelmi szempontból indokolt lenne a védelemre. A válasz pedig nem újabb térképek rajzolásában, hanem sokkal több és pontosabb biológiai adatban rejlik.
Több adat kell, mint amennyit a kutatók egyedül össze tudnak gyűjteni
Bár a Földön mintegy 2,5 millió fajt ismerünk, sok esetben még a velük kapcsolatos alapvető információink – például az elterjedésük – is hiányosak. Ennek nem az az oka, hogy ezek a fajok érdektelenek lennének, hanem az, hogy nincs elég kutató, aki minden élőlényt mindenhol megfigyeljen. A természetvédelem gyakorlati tervezéséhez azonban elengedhetetlen lenne tudni, hol élnek a védelemre szoruló fajok, és mely területek őrzik a legnagyobb biodiverzitást.
Ezt a hiányt pótolják egyre nagyobb mértékben a közösségi tudományos programok. Magyarországon már most is hatalmas civil adatgyűjtő hálózat működik: madárszámlálások, vadkamerás felvételek feldolgozása, városi tavak élővilágának feltárása vagy éppen kullancsok és szúnyogok megfigyelése zajlik önkéntesek bevonásával. Ezek az adatok nem fiókban maradnak, hanem ellenőrzés után tudományos kutatásokban és természetvédelmi döntésekben is megjelennek.
Ebben jelentős szerepet játszik az iNaturalist nevű online platform, amely világszerte – magyar nyelven is – elérhető. A felhasználók fényképpel és helyadatokkal tölthetnek fel megfigyeléseket, a rendszer pedig határozási javaslatot tesz, amit a közösség és szakértők ellenőriznek. Így akár egyetlen telefonos fotóból is megbízható tudományos adat válhat. Ezek a közösségi megfigyelések már ma is hozzájárulnak például egyes fajok elterjedésének, változatainak vagy táplálkozási szokásainak pontosabb megértéséhez.
A fehér foltok feltérképezése döntheti el, mi kerülhet védelem alá
A gyorsan növekvő adatmennyiség ellenére komoly gond, hogy a megfigyelések nem egyenletesen oszlanak el. Több adat érkezik a városok környékéről és a népszerű kirándulóhelyekről, miközben a félreesőbb, kevésbé látogatott területek sokszor adathiányosak maradnak. Pedig könnyen lehet, hogy éppen ezek között található az a „megyényi” terület, amelyet a következő években természetvédelmi oltalom alá lehetne helyezni.
Erre a problémára válaszul indult el az Élő Magyarország – Országos Élővilág-térképezési Program. A kezdeményezés célzottan azokat a térségeket vizsgálja, ahonnan kevés adat áll rendelkezésre. Az önkéntesek előre kijelölt területeket járnak be, és rendszeresen töltenek fel megfigyeléseket az iNaturalistre. A program első évének tapasztalatai azt mutatják, hogy már néhány tucat résztvevő is látványos eredményeket tud elérni: több száz új adat született, és szinte minden résztvevőnél előkerült valamilyen védett faj.
A program 2026-ban is folytatódik, új hangsúlyokkal. A Téltemető Növényvadászat projekt idén január 20 és március 20 között várja a virágzó növények megfigyeléseit. Emellett Magyarország csatlakozik a City Nature Challenge nemzetközi kezdeményezéshez is, amely során áprilisban Budapest és Debrecen élővilágát térképezik fel egy négynapos, nyitott esemény keretében.
A természetvédelem jövője egyre inkább azon múlik, mennyire tudjuk bevonni a társadalmat az adatgyűjtésbe. A biodiverzitás megőrzéséhez nemcsak szakemberekre, hanem figyelmes megfigyelőkre is szükség van – akár egy okostelefonnal a zsebükben.
A programokkal kapcsolatos részletekért és dátumokért érdemes felkeresni Élő Magyarország – Országos Élővilág-térképezési Program és a közösségi adatgyűjtő projektek elérhetőségeit:
- https://elomagyarorszag.org/
- https://www.facebook.com/
elomagyarorszag - https://www.instagram.com/
elomagyarorszag/ - Téltemető növényvadászat: https://www.inaturalist.org/
projects/teltemeto- novenyvadaszat-2026 - City Nature Challenge: https://www.
citynaturechallenge.org/
A teljes cikk a masfelfok.hu-n olvasható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
A Schneider Electric segítségével „zöldül” a Marks&Spencer ellátási lánca
RE:Spark néven új, az ellátási lánca „zöldítését” célzó programot indított a Marks&Spencer (M&S), amelynek kialakításában és megvalósításában a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata, a Schneider Electric támogatja a brit kiskereskedelmi üzletláncot.
A kezdeményezés célja, hogy felgyorsítsa a megújuló forrásokból származó villamos energia használatának elterjedését az M&S globális ellátási láncán belül.
Az új program kulcsfontosságú eleme az üzletlánc „Plan A” elnevezésű fenntarthatósági stratégiájának, amelynek célja, hogy 2040-re a Marks&Spencer teljes értékláncában elérjék a nettó zéró kibocsátást. A RE:Spark program keretében az M&S elindít egy, a Schneider Electric Zeigo Hub megoldására épülő digitális központot, amely a kezdeményezés központi felülete lesz. A Zeigo Hub segítségével a beszállítók nyilvántarthatják kibocsátási adataikat, nyomon követhetik a dekarbonizációs erőfeszítéseiket, és speciális oktatási tartalmak révén megismerhetik a számukra ajánlott széndioxid-kibocsátást csökkentő lépéseket.
A program részeként öt kulcsfontosságú régióban (Vietnámban, Törökországban, Indiában, Kínában és Bangladesben) helyi tájékoztatókat és webináriumokat szerveznek, hogy megismertessék a beszállítókat a megújulóenergia-beszerzés folyamatával. Emellett a beszállítók stratégiai tanácsadási szolgáltatásokat kapnak a tiszta energiával kapcsolatos megoldások értékeléséhez és megvalósításához, beleértve a helyszíni napenergia-hasznosítást, az energiatanúsítványok beszerzését, a zöld tarifákat és az áramvásárlási megállapodásokat (PPA). A kezdeményezés egyik célkitűzése, hogy lehetővé tegyék a beszállítók számára, hogy közösen lépjenek fel a hosszú távú zöldáram-vásárlási megállapodások (PPA) során. A program kezdetben az M&S divatipari ellátási láncának jelentősebb régióira összpontosít majd, és a tervek szerint a következő három évben tovább bővül.
„Hisszük, hogy a fenntarthatóságnak be kell épülnie minden tevékenységünkbe, a termékek beszerzésétől kezdve addig, hogy támogassuk beszállító partnereinket és ügyfeleinket abban, hogy helyesen cselekedjenek. Tudjuk, hogy igazi változást akkor érhetünk el, ha együttműködünk. Ezért a RE:Spark programot úgy alakítottuk ki, hogy ne csak új ötletek megszületését segítse és hozzáférést biztosítson a megújuló energiaforrásokhoz beszállítóink számára, hanem a szükséges támogatás és erőforrások biztosításával az átállást is megkönnyítse. A kezdeményezés létrehozóiként segíthetünk beszállítóinknak partneri hálózatok kiépítésében és hosszú távú rugalmasságuk megteremtésében, ezzel jelentős változást indítva az iparágban és azon túl is. Mindez része egy szélesebb körű elkötelezettségnek – a „Plan A” fenntarthatósági stratégiánknak – melynek célja, hogy segítsük az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást”
– mondta el Katharine Beacham, az M&S „Fashion, Home & Beauty” részlegének fenntarthatóságáért és anyagokért felelős vezetője.
„Energia-technológiai partnerként büszkék vagyunk arra, hogy az M&S-szel együttműködve segítünk a beszállítóknak leküzdeni azokat az akadályokat, amelyekkel a megújuló energiaforrások bevezetése során szembesülnek. A RE:Spark remek példa arra, hogy az együttműködés hogyan hozhat létre skálázható, hatékony változásokat a globális ellátási láncokban”
– mutatott rá Steve Wilhite, az SE Advisory Services ügyvezető alelnöke.
A RE:Spark a M&S azon törekvéseire épül, amelyek a gyártási tevékenység környezeti hatásának csökkentését célozzák, valamint a körforgásos gazdaság terén elért legújabb eredményeire, köztük az Another Life program elindítására is, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy beindítsa a körforgásos gazdaságot a divat, a lakberendezés és a szépségápolás területén, összefogva a Rewear, Repair, Recycle és Resale kezdeményezéseket. Ezek a programok központi szerepet játszanak az M&S átalakulásában egy növekvő és nyereséges, ugyanakkor fenntarthatóan működő és 2040-re nettó zéró kibocsátásúvá váló vállalkozássá.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek
-
Gazdaság2 hét ago
A Kia megkezdi az új XCeed gyártását a zsolnai gyártóüzemben
-
Gazdaság2 hét ago
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi István Egyetem komplex képzésfejlesztési programja
-
Szórakozás2 hét ago
Ismét megtelt egyetemistákkal a Schneider Electric budapesti központja
-
Gazdaság4 nap ago
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
-
Gazdaság2 hét ago
27 díjat nyert az LG Electronics a 2026-os Red Dot Design Awardon
-
Egyéb kategória2 hét ago
Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak








