Egészség
Új lehetőség a magyar egészségügyi innovátorok előtt
Vezető európai gyógyszeripari vállalatokkal, a Chiesi Grouppal és a SYNLAB Italy-val karöltve indította útjára az InnoStars Connect programot az EIT Health, az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló egysége.
A nyílt innovációs modellben megvalósított kezdeményezés célja, hogy összehozza a Magyarországon és más feltörekvő országokban, valamint az EU legkülső régióiban működő start-upokat, kkv-kat, kutatókat, egyetemeket és kórházakat, hogy közösen dolgozzanak forradalmi innovációk kifejlesztésén és megvalósításán. A program keretében a pályázók közül 10 kiválasztott szervezet kap lehetőséget, hogy csatlakozzon Európa legnagyobb egészségügyi innovációs hálózatához, és azon keresztül finanszírozáshoz jusson, szakmai útmutatást kapjon a gyógyszeripar vezető szereplőitől, illetve validálja a legégetőbb egészségügyi kihívások megoldására irányuló innovációját. A három legjobb csapat az EIT Health InnoStars Grand Final keretében pénzdíjért is megméretheti majd magát. A pályázatok benyújtásának határideje június 30.
Mit kapnak az innovátorok?
„Az InnoStars Connect tökéletesen példázza gyakran hangoztatott mondásunkat, miszerint senki sem képes egyedül innoválni. Ezzel az izgalmas új programmal megnyitjuk az ajtókat a magyar újítók előtt, hogy friss erőforrásokhoz és tudáshoz jussanak, és ami a legfontosabb, hozzáférjenek a hálózatunkon belüli kapcsolatokhoz, amelyeken keresztül ígéretes megoldásokat fejleszthetnek ki az égető egészségügyi kihívásokra – mondta el Sarah Haddadin, az EIT Health InnoStars RIS innovációs vezetője és a program vezetője. – A legjobb szakemberek és intézmények kollektív tudásának becsatornázásának köszönhetően az InnoStars Connect nem csak egy program, hanem egy platform, amely felpörgetheti az egészségügyi innovációt, és hozzájárulhat egy tartós, partnerségen alapuló ökoszisztéma kialakulásához.”
Kihívás #1 – Chiesi Group
A Chiesi Group egy kutatás-orientált, globális biogyógyszerészeti vállalatcsoport, amelynek célja, hogy innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal javítsa a betegek, családjaik és környezetük életminőségét. A vállalat az EIT Health InnoStars-szal közösen három területen keres úttörő megoldásokat: légzőszervi egészség (AIR), a ritka és rendkívül ritka betegségekben szenvedő betegek kezelése (RARE), valamint az egészségügyi szakemberek által nyújtott speciális ellátást támogató termékek és szolgáltatások, illetve a fogyasztók által nyújtott önellátás (CARE). A következő területeken várják a pályázatokat:
- a) Innovatív terápiás megközelítések/megoldások
- biomarkerek (beleértve a korai diagnózist és nyomon követést szolgáló digitális biomarkereket)
- orvosi eszközök és megoldások, amelyek képesek javítani a betegutat és a terápia betartását
- innovatív megoldások és fejlett eszközök az inhalációs gyógyszeradagolás, valamint az összetett makromolekula-adagolás javítására, valamint a sejt és génterápiák (CGT Cell and gene therapies) számára
- fejlett biotechnológiai megoldások a fenntarthatóbb terápiák előállításához és szállításához, valamint a RARE (ritka) betegségekre irányuló terápiákhoz.
- b) Innovatív digitális egészségügyi megoldások
- a betegellátás és a betegút élményének javítása
- klinikai vizsgálatok fejlesztése (a betegek azonosításától a kezelésig és a nyomon követésig)
- összehangolt (RW Real World) valós környezetben keletkezett adatok gyűjtése, elemzése és felhasználása
- a kezelési eredmények és a rehabilitáció fejlesztése
„Kiemelkedő, tehetséges innovátorokat keresünk a start-upok, kkv-k, kórházak, egyetemek és kutatóintézetek között Olaszországban és azon kívül, például Magyarországon is, hogy együttműködjenek velünk a nyílt innováció keretében. Célunk, hogy a jelenlegi határokat túllépve új megközelítéseket vizsgáljunk, és jobb ellátási modelleket fejlesszünk ki. A szakértelmünk és az InnoStars Connect segítségével olyan úttörő megoldások megszületésében szeretnénk segíteni, amelyek megfelelnek a betegek és az egészségügyi rendszerek elvárásainak. Bolygónk egészsége és az emberek egészsége szorosan összefügg, és mindkettő számos kihívással néz szembe. Ám hisszük, hogy együttes erővel szembe tudunk nézni ezekkel a kihívásokkal, és egészségesebb jövőt teremthetünk mindenkinek”
– mondta el Fabrizio Conicella, a Chiesi Group Nyílt Innováció és Kompetencia Központ vezetője.
Kihívás #2 – SYNLAB Italy
A SYNLAB Italy Európa vezető diagnosztikai vállalata, amely új, integrált megközelítést alkalmaz az orvosi innováció, a megelőzés és az egészségügyi ellátás terén Olaszországban, egy olyan megközelítést, amely összhangban van az európai minőségi szabványokkal. A vállalat most az EIT Health InnoStars-szal közösen keresi a fejlett diagnosztikai biomarkereket és technológiákat az alábbi felhívás mentén:
- Korszerű diagnosztikai biomarkerek és technológiák kifejlesztése a SYNLAB Italy szolgáltatásainak bővítése érdekében, beleértve a tesztelési módszerek fejlesztését is.
„Óriási potenciált látunk az innovatív diagnosztikai biomarkerek és technológiák terén, amelyek forradalmasíthatják az egészségügyi ellátást. Az InnoStars Connecten keresztül szívesen működünk együtt Európa-szerte az innovátorokkal, hogy kreatív megoldásokat találjunk szolgáltatásaink fejlesztésére és a betegek eredményeinek javítására. A velünk való összefogással az innovátorok segíthetnek nekünk új utakat nyitni a legmodernebb diagnosztikai eszközök biztosításában, amelyek európai polgárok millióinak egészségügyi ellátását alakítják majd a jövőben„
– mondta Maurizio Ferrari – CMO Chief Medical Officer SYNLAB Italy.
Ki és hogyan pályázhat?
Az InnoStars Connect programra a kihívásokhoz kapcsolódó innovatív megoldásokkal rendelkező start-upok, kkv-k, kórházak, egyetemek és kutatóintézetek jelentkezését várják egész Európából. A támogatható pályázóknak TRL 5 (releváns környezetben validált technológia) és TRL 7 (rendszerprototípus bemutatása működési környezetben) közötti érettségi szintű megoldással kell rendelkezniük, és készen kell állniuk a nyílt innovációs keretrendszerben való együttműködésre. Azoknak a szervezeteknek, akik jelenleg nem részei az EIT Health partnerhálózatának, a szervezet hivatalos partnerévé kell válniuk. A programhoz való csatlakozással hozzáférést kapnak egy kiterjedt hálózathoz és olyan erőforrásokhoz juthatnak hozzá, és gyümölcsöző együttműködéseket alakíthatnak ki Európa vezető egészségügyi innovátoraival.
A jelentkezés iránt érdeklődő szervezetek az InnoStars Connect | EIT Health oldalon tudhatnak meg többet és jelentkezhetnek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?
A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya.
A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
Erős alapok, eltérő szerepek
Az elmúlt évtizedben a magyar egészségügy digitális átalakulását több fontos mérföldkő jelezte. A 2017-ben indult EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) mára a leletek, receptek, beutalók és ellátási dokumentumok hiteles digitális tárhelyévé vált. A pandémia alatt életre hívott, ma EgészségAblak néven ismert mobilalkalmazás a modern, zsebben hordható egészségügyi asszisztens szerepét tölti be. Ezt egészíti ki a 1812-es számon hívható Egészségvonal és a hozzá kapcsolódó weboldal is, amely napi 24 órában kínál szakmai tájékoztatást.
A PwC kutatása alapján a platformok ismertsége és használati intenzitása eltérő képet mutat. Az EESZT Lakossági Portált a megkérdezettek 83%-a ismeri, és kétharmaduk aktívan használja is. Az EgészségAblak bár később indult, figyelemreméltó sikertörténetté vált – a válaszadók közel kétharmada ismeri, és a letöltők 91%-a használja is az applikációt, ami kiemelkedő elköteleződést jelez. Ezzel szemben az Egészségvonal 20% körüli ismertsége elmarad a várakozásoktól.
Puskás Otti, a PwC Magyarország egészségügyi szakértője szerint a felhasználók számára egyértelművé kell tenni, hogy ezek a csatornák egy rendszer részei. A lakosság 62%-a ugyanis nem tudja megítélni, hogy ez a három szolgáltatás összetartozik-e, és mindössze egyötöde ismeri fel, hogy egyetlen központi digitális ökoszisztéma részeiről van szó.
A leletek és receptek elérhetősége csak az első lépés
A használati mintázatok arra utalnak, hogy a lakossági digitális egészségügy ma még főként az adatokhoz való hozzáférésről szól. Az EESZT Lakossági Portálja szinte kizárólag „dokumentumtárként” működik, az EgészségAblak ugyanezt az alapot aktívabb szolgáltatás- és információkereső funkciókkal egészíti ki. Mindkét platformon továbbra is az ellátási dokumentumok, leletek és receptek visszakeresése dominál, de az időpontfoglalás – az egyik legismertebb aktív ellátásszervező funkció – már a mobilalkalmazás negyedik leggyakrabban használt funkciója.
A válaszadók a vizsgált digitális egészségügyi platformokat szakmailag hitelesnek és megbízhatónak tartják. Ez különösen az EgészségAblak és az EESZT esetében magas ajánlási hajlandóságban is megmutatkozik, míg az Egészségvonalat használók szűkebb körében az élőhangos segítségnyújtás elégedettségi mutatói emelkednek ki.
„Az alapok kiválóak, a bizalom megvan. Ahhoz, hogy a rendszer hatékonyságát ki lehessen használni, az egyes lakossági szolgáltatási platformokat egyetlen, könnyen érthető márkaként, transzparens szolgáltatási logika mentén kell definiálni. Ez nemcsak a felhasználók dolgát könnyítené meg, de a fejlesztési források
hatékonyabb összpontosítását is segíthetné”
– mutat rá a szakértő.
A leletmegtekintéstől a személyesre szabott segítségnyújtásig
A PwC szakértői szerint a digitális egészségügy következő fejlődési szakaszát nem elsősorban a mesterséges
intelligencia vagy újabb technológiai megoldások bevezetése hozza el, hanem az, ha a lakosság számára valóban használható, élethelyzetekre épülő megoldások születnek. A jelenlegi digitális egészségügyi platformok többsége jól működik „irattárként”, de csak korlátozottan segíti a felhasználót abban, hogy megszervezze az ellátását vagy magabiztosabban döntsön a következő lépésekről.
A jövő digitális egészségügyének ezért a páciens szemszögéből kell építkeznie. A cél nem az újabb funkciók halmozása, hanem olyan integrált szolgáltatások kialakítása, amelyek végigvezetik a felhasználót az egészségügyi folyamatokon: segítenek értelmezni a leleteket, támogatják a szükséges következő lépések megtételét, egyszerűvé teszik az időpontfoglalást, és csökkentik a bizonytalanságot.
A lakossági digitális egészségügy fejlesztése fokozatos építkezést kíván – érvelnek a PwC szakértői. Elsőként a meglévő szolgáltatások használhatóságát, átláthatóságát és összhangját kell megerősíteni, erre épülhetnek a fejlettebb, proaktív, majd később mesterséges intelligenciával támogatott megoldások.
Az erre kidolgozott érettségi modell jól szemlélteti a lakosság számára nyújtott szolgáltatási érték növelését. A
magasabb érettségi szintek felé haladva a rendszerek az adatok egyszerű megjelenítésétől fokozatosan jutnak el az értelmezésen és az ügyintézés támogatásán át a személyre szabott, proaktív segítségnyújtásig. Ez a modell egyben fejlesztési iránytűként is szolgálhat: arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlettebb, akár mesterséges intelligenciára épülő megoldások csak akkor lehetnek sikeresek, ha azok stabil, jól működő és a felhasználók számára könnyen érthető alapokra épülnek. Ennek megfelelően a digitális egészségügy fejlesztésének
középpontjában nem a technológia, hanem a páciens élethelyzeteinek hatékony támogatása kell, hogy álljon.
„Az, hogy a leletek, receptek és beutalók digitálisan elérhetők, óriási előrelépés, de a felhasználói bizonytalanság ettől még nem tűnik el automatikusan”
– hangsúlyozza Remete Gergő, a PwC Magyarország egészségügyi tanácsadási csapatának vezetője.
„A páciens sokszor nem az adatot keresi önmagában, hanem azt próbálja megérteni, mit jelent számára a következő lépés: kell-e orvoshoz fordulnia, hol tud időpontot foglalni, vagy mit kezdjen egy frissen kapott eredménnyel. A következő érettségi szintet ezért azok a megoldások jelenthetik, amelyek az adatok megmutatása mellett eligazodást is adnak a felhasználónak.”
Az eRecept már megoldott egy problémát, de a jövőbeli sikerhez ennél többre van szükség
Az eRecept jól példázza, milyen gyorsan válhat tömegesen használt szolgáltatássá egy digitális megoldás, ha egyértelmű és gyakori élethelyzetre ad választ. A Covid-időszakban a digitális receptfelírás aránya rövid idő alatt 70%-ról 90% fölé emelkedett, és mára páciens oldalon is az egyik leggyakrabban használt funkcióvá vált mind az EESZT-ben, mind az EgészségAblakban. Később a mobilapplikáció kiegészült további gyógyszerellátáshoz kapcsolódó funkciókkal, mint például a gyógyszertárkereső. Ez a fejlesztés is bizonyítja, hogy van igény a
gyakorlati ügyintézést könnyítő, mindennapi élethelyzetekre reagáló szolgáltatásokra. Nemzetközi jógyakorlatokból pedig számos további inspiráció gyűjthető: egyes országokban a gyógyszerfelírás automatikusan igényelhető, illetve a rendszerek különböző figyelmeztetéseket küldenek a gyógyszeres ellátással kapcsolatban.
Egy részletesebb kitekintés ebben a cikkben érhető el.
Összekapcsolt digitális betegút
A jelenlegi hazai működés viszont még alapvetően reaktív: a rendszer akkor ad információt, amikor a felhasználó belép és keres. A következő fejlődési lépcsőt olyan megoldások jelenthetik, amelyek már proaktívan is támogatják a felhasználót – például emlékeztetnek, ha elfogy a gyógyszer, figyelmeztetnek az esetleges kockázatokra, jelzik a szükséges következő lépéseket, vagy segítenek eligazodni a teljes ellátási folyamatban – függetlenül attól, hogy portál, mobilalkalmazást vagy telefonos csatorna.
„A digitális egészségügyben az lenne a valódi hozzáadott érték, ha a beteg nemcsak hozzáférne az adataihoz,
hanem könnyebben értené, mi következik belőlük. Ehhez a rendszernek idővel proaktívabbá kell válnia: jelezheti például, ha közeledik egy rendszeresen kiváltott gyógyszer felírásának ideje, figyelmeztethet a gyógyszerelési lista változásaira, vagy segíthet felkészülni egy utazásra a család aktuális gyógyszerigényei alapján. Ezek nem az
orvosi döntéshozatalt váltják ki, hanem a kockázatok korai jelzését és a felhasználói bizonytalanság csökkentését szolgálják”
– foglalta össze Remete Gergő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A home office legdrágább tévedése: amikor a monitort próbáljuk megspórolni
A technológia megadta a szabadságot, hogy egyetlen laptoppal a táskánkban bárhonnan dolgozhassunk. Ennek a mobilitásnak azonban van egy kevésbé látványos ára is: sokan ma már állandó munkaállomásként használják azt az eszközt, amelyet eredetileg rövid távú, mobil munkavégzésre terveztek.
A napi 8–10 órás laptophasználat pedig olyan ergonómiai és komfortbeli kompromisszumokkal járhat, amelyek hosszú távon a koncentrációra, a közérzetre és a testtartásra is hatással lehetnek. Miközben az elmúlt években egész iparág épült az otthoni munkavégzés kényelmesebbé tételére, a legtöbb ergonómiai probléma nem a székben vagy az asztalban gyökerezik, hanem ott, ahová egész nap nézünk: a kijelzőben.
Az LG Electronics Magyarország (LG) szakértői összegyűjtötték, milyen kevésbé ismert következményei lehetnek a tartós laptophasználatnak, és miért válhat a monitor az otthoni munkakörnyezet egyik legfontosabb elemévé.
Amikor az otthoni iroda fizikailag kényelmetlenné válik, hajlamosak vagyunk drága külső kiegészítőkben keresni a hibát, miközben a valódi ok közvetlenül a szemünk előtt van. Az ergonómiai irodai felszerelések piacát az elmúlt évek home office-boomja sokszorosára duzzasztotta. Párnázott deréktámaszok, állítható magasságú asztalok, masszírozó funkciós székek – mind értékes befektetések, de önmagukban csak tüneti kezelést jelentenek testi panaszainkra. Ha a képernyő pozíciója rossz, a legjobb szék sem képes egyenesen tartani a gerincet.
A hibrid munka rejtett ergonómiai problémája
Az emberi anatómia alapvető törvénye, hogy a testünk ösztönösen követi a szemünk mozgását. Amerre nézünk, arra mozdul a nyakunk, a vállunk, és idővel ehhez idomul a teljes testtartásunk is. Ha a kijelző fixen az asztallap magasságában helyezkedik el, kénytelenek vagyunk előre görnyedni, ami hosszú távon krónikus fáradtsághoz, nyak- és hátfájáshoz vezet.
„A laptop kiváló mobilitási eszköz, de a teljes értékű, fenntartható munkavégzéshez egy dedikált külső monitor jelenti a kulcsot. A képernyő ugyanis nem csupán a pixelek megjelenítője, hanem az egészséges munkakörnyezet egyik legfontosabb eleme”
– mutatott rá Szili Krisztián, az LG Magyarország marketing csoportvezetője.
Miért fárasztóbb egy laptopon dolgozni?
A modern munkanap ritkán telik egyetlen alkalmazás előtt. E-mailek, videóhívások, táblázatok és chatablakok versenyeznek egyszerre a figyelmünkért. Amikor a nap jelentős részében a kompakt laptopképernyő elé kényszerülünk, a fókuszunk beszűkül, és az állandó ablakváltás és szövegfelnagyítás észrevétlenül aprózza el a mentális energiánkat. Ezek az apró megszakítások egyenként jelentéktelenek, összességükben viszont érezhetően lemerítenek.
A természetes emberi látótér széles és lapos, nem a 14 hüvelykes, magas arányú képernyőre van hangolva. Az ultraszéles kijelzők pontosan ezt a problémát orvosolják: egyetlen összefüggő munkamezőt kínálnak, ahol a dokumentumok, prezentációk és kommunikációs csatornák egymás mellett, egyszerre láthatók.
„Az LG-nél arra törekszünk, hogy a kijelzőink ne korlátozzák, hanem kiegészítsék a laptopok nyújtotta szabadságot. Az UltraWide™ és Ergo technológiákkal olyan professzionális hátteret biztosítunk az íróasztalon, amely zökkenőmentesen szolgálja ki a multitaskingot, miközben fizikai és biológiai védelmet nyújt a legintenzívebb munkanapokon is”
– magyarázta a szakember.
A képernyő hatása a munkaidőn túl
A kijelzők kékfény-kibocsátása nem mítosz, a szem egyszerűen nem jelez fájdalmat, miközben a test már reagál. A rövid hullámhosszú fény közvetlenül gátolja a szervezet melatonin-termelését. Mivel a hibrid munkavégzés velejárója a rugalmas időbeosztás és a gyakori esti munkavégzés, a képernyő minősége közvetlenül kihathat az alvásminőségre is. Éppen ezért, érdemes olyan prémium üzleti monitort beszerezni, mely TÜV Rheinland tanúsítvánnyal rendelkező kékfény-szűrő technológiát alkalmaz – ez nem szoftveres megoldás, amely sárgás árnyalatúvá teszi a képet, hanem hardverszintű védelem, amely a színhűség és az éles kép megtartása mellett csökkenti a szem terhelését.
Amikor a technológia nem akadályoz, hanem segít
A modern szakemberek hatékonyságát a fizikai kényelmetlenségek mellett a technikai káosz is hátráltatja. A párhuzamos eszközök között zsonglőrködő munkavállaló nemcsak időt veszít – maga a folyamatos kontextusváltás is mentális terhelés, amely a nap végére észrevétlenül felőrli a koncentrációt. Sokan kényszerülnek arra, hogy egyszerre több számítógépen dolgozzanak – például a céges laptopon és egy otthoni asztali PC-n. Ez eddig két külön billentyűzetet, két egeret és folyamatos asztali átrendezést, valamint mindennapos kábelháborút igényelt.
Az USB-C monitor megoldások ezt a folyamatot lényegesen egyszerűsítik: egyetlen kábel képes egyszerre képet továbbítani, adatot kezelni és tölteni a laptopot. A beépített KVM kapcsoló és a Dual Controller funkció azt is lehetővé teszi, hogy egyetlen egérrel és billentyűzettel vezéreljünk két teljesen különálló számítógépet ugyanazon a monitoron – a Picture-by-Picture üzemmóddal a két gép képe valós időben egymás mellett látható. A cél ugyanis nem a még több technológia zsúfolása az asztalra, hanem a mindennapi munka akadályainak visszaszorítása.
„A fenti érveket mérlegelve, ha pontosan számba vesszük, hogy egyetlen kijelző hány testrészünk – a szemünk, a nyakunk, a vállunk és a gerincünk – egészségét határozza meg, egyértelművé válik a konklúzió. Az optimális otthoni munkaállomás kialakítását nem a kiegészítők halmozásával, hanem a megfelelő monitor kiválasztásával kell kezdeni”
– tette hozzá Szili Krisztián.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Nyáron sem magától értetődő a megfelelő D-vitamin-szint – a naptej is közbeszólhat
A nyár közepén sokan úgy gondolják, hogy a hosszú, napsütéses hónapoknak köszönhetően biztosan feltöltődtek a D-vitamin-raktáraik. A valóság azonban ennél árnyaltabb: bár a D-vitamin elsődleges forrása valóban a napfény, a modern életmód, a beltérben töltött idő, valamint a magas faktorszámú naptejek használata jelentősen csökkentheti a bőrben történő D-vitamin-képződést.
Nyáron akár napi 15–20 perc, a karokat és lábakat érő, leégés nélküli napfényexpozíció is elegendő lehet a szervezet D-vitamin-szükségletének fedezéséhez. A megfelelő expozíció függ a bőrszíntől, az egyéni érzékenységtől, az időjárástól és a helyszíntől is. Miközben nagyon fontos a megfelelő fényvédelem, az erős fényvédők alkalmazása nagymértékben mérsékelheti a D-vitamin bejutását a szervezetbe. Magyarországon ráadásul a lakosság jelentős része a tél végére már csökkent D-vitamin-szinttel érkezik meg a tavaszi időszakba, hiszen októbertől áprilisig az UVB-sugárzás általában nem elegendő a megfelelő D-vitamin-termeléshez.
„Napfénnyel valóban fel lehet tölteni a D-vitamin-raktárakat, de ez számos tényezőtől függ: a napsugárzás minőségétől, a bőrünk típusától és attól is, hogy mennyi időt töltünk a szabadban. Nyáron már egy 20 perces, végtagokat érő napozás is fedezhetné a szükségletet, ugyanakkor az erős fényvédők jelentősen csökkenthetik a D-vitamin-termelés hatékonyságát”
– mondja Szász Máté, a SYNLAB sport- és prevenció szakmai igazgatója.
Mennyi D-vitaminra van szükségünk?
A D-vitamin-ellátottság megítélésére a vérben mérhető 25(OH)D-szint szolgál. A szakmai ajánlások szerint a cél a megfelelő, fiziológiás tartomány fenntartása, nem pedig a lehető legmagasabb érték elérése. Magyarországon felnőttek számára a szakmai konszenzus jellemzően napi 2000 NE D-vitamin-bevitelt javasol a megfelelő szint fenntartására, különösen az őszi-téli hónapokban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által meghatározott biztonságos felső határ napi 4000 NE.
A D-vitamin többféle formában elérhető, azonban a szakemberek tapasztalatai szerint a folyékony, cseppes készítmények gyakran hatékonyabb választást jelenthetnek, mint a tabletták vagy kapszulák. A pótlás módját és adagolását minden esetben az egyéni szükségletekhez célszerű igazítani.
Több mint a csontok vitaminja
A D-vitamin legismertebb feladata a kalcium- és foszfátanyagcsere szabályozása, amely nélkülözhetetlen a csontok egészséges fejlődéséhez, mineralizációjához és az izmok megfelelő működéséhez. Emellett fontos szerepet játszik az immunrendszer szabályozásában is.
„A D-vitamin legbiztosabban igazolt szerepe a csont- és izomrendszer egészségének támogatása, de megfelelő ellátottsága az immunrendszer működéséhez is hozzájárul. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem csodaszer: a tudományos bizonyítékok alapján elsősorban a hiányállapot megelőzése és kezelése révén várhatunk tőle kedvező egészségügyi hatásokat”
– emeli ki Balázs Panni, a SYNLAB sport-specifikus dietetikusa.
A kutatások szerint a D-vitamin szerepet játszhat az izomerő fenntartásában, az eséskockázat csökkentésében, egyes gyulladásos folyamatok szabályozásában és a légúti fertőzések kockázatának mérséklésében is, bár ezekben a területeken az eredmények nem minden esetben egyértelműek.
A hiány tünetei könnyen félrevezethetnek
A D-vitamin-hiány egyik legnagyobb kihívása, hogy tünetei rendkívül általánosak. A fáradékonyság, a levertség, az izomgyengeség, az izom- és csontfájdalmak, valamint a fokozott törékenység és eséshajlam számos más állapot – például vashiány, B12-vitamin-hiány, pajzsmirigyproblémák, alváshiány vagy akár a túlterheltség – tüneteivel is összetéveszthetők.
Tartós hiány esetén azonban komoly következmények alakulhatnak ki. Felnőtteknél csontlágyulás (osteomalacia), gyermekeknél angolkór (rachitis), emellett fokozott csontritkulási és törési kockázat jelentkezhet. Egyre több kutatás mutat rá arra is, hogy a nem megfelelő D-vitamin-ellátottság összefügghet az immunrendszer gyengébb működésével, az anyagcsere romlásával, az inzulinérzékenység csökkenésével, valamint bizonyos allergiás és légúti betegségek gyakoribb előfordulásával.
A hiány kialakulásához számos életmódbeli tényező hozzájárulhat. Ilyen a kevés szabadban töltött idő, az állandó beltéri munkavégzés, a fedett öltözködés, az alacsony D-vitamin-tartalmú étrend, az elhízás, a krónikus stressz, a rendszeres alkoholfogyasztás, valamint egyes gyógyszerek alkalmazása is.
Hogyan tölthetők fel a D-vitamin-raktárak?
A megfelelő D-vitamin-szint fenntartásának alapja a rendszeres, ésszerű napfényexpozíció, a D-vitaminban gazdag étrend – például zsíros tengeri halak, tojássárgája, máj és dúsított élelmiszerek fogyasztása –, valamint szükség esetén az étrend-kiegészítő formájában történő pótlás.
Enyhébb hiány esetén általában napi 1500–2000 NE D-vitamin rendszeres szedése elegendő lehet, míg laboratóriumban igazolt súlyos hiány esetén a kezelőorvos nagyobb dózisú terápiát is alkalmazhat.
Amennyiben valakinél D-vitamin-hiányra utaló tünetek jelentkeznek, fokozott kockázatú csoportba tartozik (fehér bőrű, idős, vagy krónikus máj vagy vesebetegsége van), vagy korábban már igazolt hiányállapota volt, érdemes lehet laboratóriumi vizsgálattal ellenőrizni a 25(OH)D-szintet. A SYNLAB-nál elérhető D-vitamin-vizsgálat objektív képet ad a szervezet aktuális D-vitamin-ellátottságáról, így segíthet a megfelelő pótlás személyre szabott meghatározásában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hűs menedék vagy látszatmegoldás? – Az irodai munkavégzés láthatatlan nyári veszélyei
-
Ipar2 hét ago
24 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez a második negyedévben
-
Tippek2 hét ago
Guruló szabadság: így közlekedjünk bérelt autóval a nyaralás alatt
-
Ipar2 hét ago
Egyre több fogyasztó fordul a Békéltető Testületekhez
-
Zöld2 hét ago
Jöhetnek a papírpalackok
-
Egészség1 hét ago
A puffadás hátterében gyakran a bélmikrobiom áll
-
Szórakozás1 hét ago
Sony-bejelentés azonnali hatással: megugrott a PS5-ös játékok iránti kereslet
-
Tippek2 hét ago
Még július 15-ig lehet pályázni az EJMSZ Iskola Díjra




