Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Áremelkedés mellett is erősödik az érdeklődés a hibridek és elektromosok iránt

A használtautó-piacon ugyan enyhe visszaesés volt a keresletben, de az alternatív hajtású járművek iránti érdeklődés tovább erősödött – ezt mutatják a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 augusztusára vonatkozó adatai.

A járművek átlagos vételára tovább nőtt, mégis sokan keresnek most jó ajánlatokat, különösen hibrid vagy elektromos modellek között.

A nyár végével, 2025 szeptemberében enyhe visszaesést mutatnak az adatok. 2%-kal kevesebb érdeklődés érkezett a Használtautó.hu-n, mint augusztusban, és előző év azonos időszakához képest is hasonló mértékű csökkenést látunk. Egy kicsivel, 1%-kal nőtt a hirdetések száma, és emelkedtek a vételárak is: míg tavaly ilyenkor átlagosan 4,8 millió forintért, a múlt hónapban pedig átlagosan 5,29 millióért kínáltak járműveket eladásra, most már 5,34 millió forint az átlagár. Ezzel együtt viszont ha nem is sokkal, de valamivel csökkent az átlagéletkor és a futásteljesítmény előző évhez képest: 13,02 helyett 12,66 éves autók közül válogathatunk, és 180 ezer kilométer helyett 174 ezer kilométert tettek meg az eladó kocsik átlagosan.

Az üzemanyagtípusok esetében a rangsor változatlan, továbbra is a benzines autók iránt érdeklődnek a legtöbben, ezt a dízel, az elektromos, majd a hibrid megoldások követik. Az érdeklődési tendenciák azonban már más képet mutatnak: a benzines autók iránti érdeklődés 3%‑kal csökkent, a dízelek esetében 9%-os visszaesés volt. Ezzel szemben az elektromos modellek iránt 37,5%-kal nőtt a kereslet, míg a hibrideknél 23%-os volt a bővülés éves összehasonlításban.

„2025-ben a használtautó-piac több rekordot is megdöntött, ugyanakkor szeptemberben kisebb visszaesés volt tapasztalható, ami részben az előző hónapok erős forgalmának tudható be. Bár az árak emelkedtek, a vásárlók továbbra is aktívak maradtak – különösen az alternatív hajtású modellek esetében”

  – mondta Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Új vezető a Schneider Electric hazai Secure Power csapatánál

Polóny Tibort nevezték ki a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai vezetőjévé.

A szakember többek között adatközponti, AI-alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrák, hűtési és szünetmentes áramellátási megoldásokat szállító részleg termékeinek magyarországi forgalmazásáért és műszaki támogatásáért felel. 

Polóny Tibor a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett villamosmérnök diplomát. Az elmúlt 21 évben az információtechnológiával foglalkozó Kontron Hungary Kft.-nél töltött be különböző pozíciókat, 2012 óta értékesítési vezetőként dolgozott a vállalatnál. Pályafutása során átfogó ismereteket szerzett a végfelhasználók, integrátorok, disztribútorok és gyártók együttműködésére épülő ökoszisztéma működéséről, emellett kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki a vállalati ügyfélkörben. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a nagyvállalati IT-infrastruktúrákhoz kapcsolódó megoldások és fejlesztések területén is.

Új pozíciójában Polóny Tibor feladata lesz a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai üzletfejlesztése, különös tekintettel az adatközponti infrastruktúrák, a mesterséges intelligencia által generált új piaci igények, valamint a vállalat integrált energia- és digitalizációs megoldásainak pozicionálása. Emellett kiemelt szerepet kap a végfelhasználói, partneri és disztribútori értékesítési csatornák további fejlesztése, illetve a Schneider Electric komplex, ökoszisztéma-alapú ajánlatainak piaci erősítése. A szakember célja a partnerközpontú működés további erősítése, hiszen meggyőződése, hogy a hosszú távú üzleti siker alapja a bizalomra épülő partnerség, a tartós együttműködések és a közös értékteremtés. Ennek érdekében a Schneider Electric teljes megoldásportfóliójára támaszkodva kívánja tovább erősíteni a vállalat hazai piaci jelenlétét, és támogatni ügyfeleit az adatközponti fejlesztések, a mesterséges intelligencia térnyerése, valamint az energiahatékony infrastruktúrák kialakítása során.

„A Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletága élen jár az adatközpontok, a kritikus infrastruktúrák és a mesterséges intelligencia térnyerését támogató energiaellátási és hűtési megoldások piacán. Tibor személyében olyan vezető csatlakozott hozzánk, aki több mint két évtizedes iparági és értékesítési tapasztalattal, széles körű piacismerettel, valamint a partnerekkel és ügyfelekkel kialakított hosszú távú együttműködésekben szerzett kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik. Meggyőződésem, hogy szakértelmével tovább erősítjük partnerközpontú működésünket és piaci pozíciónkat.” 

– mondta el a kinevezés kapcsán Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.

Polóny Tibor feladatai közé tartozik továbbá a hazai piaci lehetőségek feltérképezése és azoknak a fejlesztési programoknak, partnerségeknek és együttműködéseknek a támogatása, amelyek hozzájárulhatnak Magyarország digitális és energetikai infrastruktúrájának fejlődéséhez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Újabb nagybank viszi 3 százalék alá az Otthon Start lakáshitel kamatát

Még egy nagybank kamatkedvezményt ad azért, hogy az igénylők nála vegyék fel a kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatú Otthon Startot. 2026-ban az új lakáshitelek 80 százaléka valamilyen állami támogatásos kölcsön, túlnyomórészt Otthon Start. Augusztus 10-től az UniCredit is belép az ezt a hitelt 3 százalék alatti kamattal kínáló bankok közé – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.

A kedvezményes, maximum fix 3 százalékos kamatú Otthon Start az egekbe lökte a lakáshitelezést 2025 őszétől, és a lendület kitartott 2026 eddigi hónapjaiban is. A bankok ölre mennek az ezt igénylő ügyfelekért. Ennek kötött feltételei miatt a több százezer forintos jóváírásokkal és egyéb kedvezmények mellett azzal tudják magukhoz csábítani a hitelfelvevőket, ha engednek a 3 százalékos kamatból. Az ilyen ajánlatok száma hétfőtől eggyel nő, mert újabb nagybank szánta el magát a kamatvágásra – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Az UniCredit Bank hirdetményéből az derül ki, hogy csökkenti a nála felvehető Otthon Start lakáshitel kamatát és THM-jét. A banknál jelenleg végig fix 3 százalékos kamattal elérhető kedvezményes kölcsönt augusztus 10-től akciós, 2,89 százalékos éves kamattal lehet igényelni. A kamat csökkenésével a minden költséget figyelembe vevő teljes hiteldíj mutató is alacsonyabb lesz. A TMH 3,0 százalékra csökken az eddigi 3,07-ről.

Miközben az UniCredit most lép be a 3 százalék alatti kamatot kínáló bankok mezőnyébe az Otthon Startnál, augusztustól van egy kiszálló is. A hónap elejétől ugyanis a Gránit Bank egyelőre nem kínálja 3 alatti kamattal az Otthon Startot és a CSOK Pluszt. Mindkét kedvezményes kölcsönnél 3 százalékra emelte a kamatát.

Az aktuális ajánlatok alapján a BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint 3 százalék alatti kamattal augusztus 10-től az UniCrediten kívül az alábbi bankoknál érhető el támogatott lakáshitel:

  • MagNet Bank – 2,80%-os kamat, 2,86%-os THM és akár 200 000 forint jóváírás.

  • CIB Bank – 2,95%-os kamat, 3,01%-es THM és akár 340 000 forint jóváírás.

  • MBH Bank – Az új és meglévő privátbanki és Prémium ügyfeleknek 2,89%-os kamat és akár 500 000 forint jóváírás.

Az Otthon Startot 3 százalék alatti kamattal felvevők havonta néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet fizethetnek, ami a futamidő végéig összességében akár több százezer forintos spórolást jelenthet.

Tóth Tímea, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az Otthon Startot igénylőknek a bankválasztásnál nem elég azt nézni, melyik pénzintézet kínál 3 százalék alatti kamatot. A hitel költségein túl az akár több százezer forintos jóváírások, a díjelengedések és az egyéb feltételek együtt döntik el, hogy kinek melyik ajánlat lesz a legkedvezőbb és hosszú távon is vállalható az első otthon megszerzésére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A hőhullám elmúlik, az energetikai kihívás velünk marad

Az elmúlt időszakban a Paksi Atomerőmű blokkjainak fokozatos teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása került az energetikai hírek középpontjába. A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást.

A helyzet ugyanakkor nem rendkívüli műszaki esemény, és nem jelent veszélyt az erőmű biztonságos működésére: egy előre meghatározott protokoll szerint zajló, felelős üzemeltetési döntésről van szó.

A több mint 2000 MW beépített teljesítményű Paksi Atomerőmű a magyar villamosenergia-rendszer meghatározó alaperőműve, ezért a termelés átmeneti visszafogása természetes módon irányítja rá a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére. A jelenlegi helyzet ugyanakkor jóval túlmutat a Paksi Atomerőmű aktuális működésén. Jól rávilágít arra a kihívásra, amellyel Magyarország mellett egész Európa energiarendszere is egyre gyakrabban szembesül: miként lehet biztosítani az ellátás folyamatosságát akkor is, amikor a villamosenergia-termelés és a fogyasztás időben nem találkozik.

A nyári hónapokban a hazai napelemes rendszerek napközben jelentős mennyiségű villamos energiát termelnek, sok esetben többet is annál, mint amennyire az adott pillanatban szükség van. A napközben megtermelt többletenergia ugyanakkor csak korlátozott mértékben hasznosul a későbbi órákban. Mire elérkezik az esti időszak, amikor a háztartások és a vállalatok energiaigénye ismét emelkedni kezd, a napenergia-termelés visszaesik, miközben a légkondicionálók továbbra is nagy terhelést jelentenek a hálózat számára. A Paksi Atomerőmű átmeneti teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása  ezt az időszakot még érzékenyebbé teszi.

Az alkalmazkodóképesség új szerepet kap az energiaellátásban

„Az energiarendszerek működésében kulcsszerepe van annak, hogy a megtermelt villamos energia a megfelelő időben álljon rendelkezésre. A következő évek fejlesztéseinek egyik meghatározó iránya ezért a termelés és a felhasználás közötti időbeli eltérés kezelése lesz”

– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.

A szakértő szerint a jelenlegi események egy hosszabb távú folyamat részeként értelmezhetők. A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váló hőhullámok, a szélsőségesebb hidrológiai viszonyok és a villamosenergia-fogyasztás folyamatos növekedése egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az energiaellátás rugalmassága legalább olyan fontos lesz, mint maga a termelőkapacitás.

„A jelenlegi helyzetet nem érdemes elszigetelt eseményként kezelni. A hosszabb, intenzívebb hőhullámok, az alacsony folyóvízszintek és a villamosenergia-igény növekedése olyan folyamatok, amelyekkel a jövőben is számolni kell. Az energetikai beruházások tervezésében ezért felértékelődik az alkalmazkodóképesség és a rendszer rugalmassága. A naperőművekben megtermelt villamos energia napon belüli tárolása, majd esti időszakban történő kitárolása az egyik leggyorsabb megoldás a hazai villamosenergia-rendszer rugalmasságára, az ellátásbiztonság növelésére, melyre akkumulátoros energiatároló rendszerek telepítése a leginkább célszerű”

– hangsúlyozta a szakértő.

„A jövő energiaellátását az atomenergia, a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolt működése teheti ellenállóbbá a szélsőséges helyzetekkel szemben.”

Az ellátásbiztonság üzleti értékké vált

A CRESCOM ELECTRA Kft. tapasztalatai szerint a vállalatok energetikai döntéseiben az energiaárak mellett az ellátásbiztonság, a működés folyamatossága és a kiszámítható üzemeltetés is meghatározó szemponttá vált. A beruházások fókusza ma már túlmutat a fogyasztás optimalizálásán: a cél olyan energiarendszerek kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó működési és környezeti feltételekhez.

A megfelelően méretezett energiatároló rendszerek lehetővé teszik, hogy a helyben megtermelt villamos energia a fogyasztási igényekhez igazodva hasznosuljon. Ez mérsékelheti a hálózati terhelésből vagy átmeneti ellátási zavarokból eredő kitettséget, miközben stabilabb működést és hatékonyabb energiafelhasználást biztosíthat.

„Az energetikai beruházások ma már jóval többről szólnak, mint a költségek csökkentéséről. A vállalatok olyan rendszereket keresnek, amelyek kiszámítható működést, nagyobb üzembiztonságot és hosszú távon is megbízható energiaellátást biztosítanak. A helyi energiatermelés, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolásával olyan rugalmasság alakítható ki, amely valódi versenyelőnyt jelenthet a következő években.”

– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.

A következő évek egyik legfontosabb energetikai feladata a termelés és a felhasználás időbeli összehangolása lesz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss