Connect with us

Okoseszközök

Trump a TikTok-kal győzött – ez volt a titka a szakértő szerint

Miért hagyjuk, hogy a TikTok vásárlásra csábítson minket? A kulcs a tömegintimitás.

A TikTok nemcsak a fiatalok kedvence, hanem egyre nagyobb hatással van a politikára és az üzleti életre is. Kasza Tamás lezárási specialista szerint Donald Trump választási sikerét is nagyrészt a TikTokon elért tömeges eléréseknek köszönheti. A közösségi platformon kialakuló „tömegintimitás” révén az emberek könnyebben kötődnek a tartalomgyártókhoz, ez pedig vásárlásra ösztönzi őket. Ennek ellenére sokan még mindig ódzkodnak belevágni, és elrettenti őket a videós megjelenés gondolata, amihez az előítéleteik és technikai félelmeik is hozzájárulnak.

Noha a TikTokot leginkább a táncolós, vicces videók felületeként azonosítjuk, egyre több üzletember, cég, sőt politikus fedezi fel ezt a felületet megjelenési lehetőségként. Kasza Tamás lezárási specialista a platform megdöbbentő jelentőségére is felhívta a figyelmet: szerinte ugyanis az USA elnökválasztását is gyakorlatilag a TikTok döntötte el a Z generáció miatt.

„Donald Trump a TikTok révén ért el hatalmas sikert, rendkívüli elérést tudott generálni a választási kampány során. Mellette olyan üzleti influenszerek is szerepet kaptak, mint Elon Musk és Grant Cardone. Érdekes adat, hogy még Rihanna, Taylor Swift vagy Beyoncé sem tudta befolyásolni a választások kimenetelét. Ez is arra utal, hogy a »táncos videóknak« nincs valódi gazdasági vagy politikai befolyása. Mindhárman a demokrata elnökjelölt mellett kampányoltak, és több százmilliós követőtáborral rendelkeznek, mégis hiába értek el rengeteg embert, ez nem tükröződött a választások eredményeiben” – mondta Kasza Tamás.

2025-ben a tömegintimitás lesz a trend

Az értékesítési szakértő és tréner szerint a magyar vállalkozások számára is nagy tanulság lehet a TikTok térhódítása, nem mindegy azonban, hogyan kezdenek el tartalmakat gyártani erre a felületre.

„A nagy eléréshez nem kell feltétlenül influenszerekkel együttműködnie egy vállalkozásnak. Elég annyi, hogy elkezdenek olyan videókat gyártani, mintha egy ügyfelüknek magyaráznák a termékeik vagy a szolgáltatásaik lényegét. A lényeg, hogy kezdjenek el magukról beszélni. Az érzelmi kapcsolódás ugyanis fontosabb, mint az, hogy a cég  hány éve van a piacon, a követőszám pedig az algoritmus működése miatt gyorsan növekedhet” – ecsetelte a szakértő.

Kasza Tamás egy új, 2025-ös trendre is rávilágított, amelyet tömegintimitásnak hívnak, a lényege pedig az, hogy a nehézségeinket és a problémáinkat is közhírré tehetjük.

„Ez egyébként Taylor Swift sikerének is a titka a zenében, hisz a saját életét énekli meg, míg a többi énekes csak dalokat ad elő. Az ő követői azonban végig tudják mondani az egész életét. A közösségi médiában úgy kell beszélni, mintha egy barátnak vallanánk meg a nehézségeinket. A közösségi médiában ez ugyanolyan fordulat, mint ami a szuperhősfilmekben is volt a hetvenes években, amikor a szuperhősök gyengeségeit helyezték előtérbe a filmekben, hisz addig tökéletesek voltak. De volt egy pont, ahol emberivé váltak”- magyaráza a szakértő.

Friss adat: A TikTok felé fordulnak a magyar kisvállalkozások

A szakértő szerint a magyar üzletemberek egyre inkább felismerik a TikTok lehetőségeit, amely nemcsak Trump sikere miatt lett vonzó, hanem azért is, mert a kisebb vállalkozások számára jelenleg ez az egyetlen megfizethető platform, ahol szélesebb körben láthatóvá válhatnak.

„Ma már a Facebookot és a Google-t csak havi 700-800 ezer forintnál nagyobb hirdetési költséggel érdemes használni. Ennél kevesebb összeg kidobott pénznek számít, mivel nem hoz megfelelő eredményt, ami a magyar kisvállalkozások többségét kirekeszti ebből a körből. Számukra most a TikTok a legelérhetőbb platform, amely egyelőre még nem hirdetési felület, mint a Facebook, de nem tudni, meddig marad ez így” – fogalmazott Kasza Tamás, aki felmérést is végzett a magyar mikro- és kisvállalkozások körében az idei üzleti problémákról.

A felmérésben a válaszadók 41%-a az ügyfélszerzést jelölte meg fő kihívásként, amely gyakran összefügg a nehéz gazdasági helyzettel és az élesedő piaci versennyel. Ezenkívül a válaszadók 32%-a az alacsony bevételt vagy a bevételnövelés szükségességét említette, ami szoros összefüggésben van az ügyfélszerzéssel, és rámutat a profitabilitás fenntartásának nehézségeire.

Bárki sztárrá válhat

A szakértő szerint nehéz előre megjósolni, hogy a TikTokon kik és milyen tartalommal futnak be.

„Sokan lettek sikeresek, akikről nem is gondolta volna senki, hogy a TikTokkal fog befutni. Ezen a platformon egy teljesen más közönség és nézőpont van jelen, mint az egyéb felületeken, előre pedig szinte lehetetlen megmondani, hogy valaki tízezer vagy 250 ezer főt fog-e elérni. A Megasztáros Pál Péter például a TikToknak köszönhetően került be Netflix-sorozatokba, a stúdiók ugyanis már nézik azt is, hogy olyan statisztákat szerepeltessenek, akiknek sok követője van, hogy minél többen nézzék meg a filmeket” – hívja fel a figyelmet Kasza Tamás.

Kasza példaként említette a Bitang Burger ügyvezetőjét, Radnóti Máriát is, a cég ugyanis elnyerte Magyarország legjobb hamburgere díjat, és egy kis hamburgerezővel akkora forgalmat bonyolítottak, hogy egy étterem is megirigyelné. Kasza Tamás rendezvényén, a Kasza napon nemcsak Radnóti Mária segít rávilágítani arra, hogyan kell láthatóvá válni a digitális térben, de számos influenszer és vállalkozó is segíti az érdeklődőket az előadásaival.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Okoseszközök

A Hisense lett az elmúlt 5 év leggyorsabban növekvő soundbar márkája

A Futuresource Consulting legfrissebb mérései alapján a Hisense lett az elmúlt 5 év leggyorsabban növekvő soundbar márkája világszerte. A márka új zászlóshajó soundbarjai pedig egy teljesen új technológiai megoldással emelik magasabbra a szórakozás minőségét.

Az elmúlt fél évtized alatt a Hisense egy olyan soundbar kínálatot épített fel, amely minden igényt kielégít, legyen szó moziszerű hangélményről, dinamikus játékhangzásról vagy tiszta, részletgazdag párbeszédekről. A U Series a stúdióminőségű hangzás szerelmeseinek kedvez, az AX Series igazi Dolby Atmos-élményt és gazdag, többrétegű térhangzást hoz el az otthonokba, míg az HS Series: kiemelt párbeszéd- és basszuskiemeléseivel minden tévénézést új szintre emel.

Még magasabb szintre lép az Atmos-hangzás

A Hisense új prémium soundbarjai, az AX5140Q és AX3120Q modellek a Hi-Concerto* technológiát alkalmazzák, amely zökkenőmentesen hangolja össze a hangfeldolgozást a Hisense televízió és a soundbar között. Ennek az innovációnak köszönhetően a soundbar és a TV egyszerre szólaltatja meg a hangot, ezáltal kiszélesítve a hangteret, így nyújt magával ragadó, térhatású élményt.

  • Az AX3120Q 3.1.2-csatornás, valódi Dolby Atmos és DTS:X hangot kínál, a 6,5 hüvelykes vezeték nélküli mélysugárzóval pedig minden film igazi élménnyé válik.
  • Az AX5140Q ezen túlmenően 5.1.4 csatornával, négy felfelé sugárzó hangszóróval és vezeték nélküli hátsó surround hangszórókkal 360°-os hangkörnyezetet teremt, miközben az AI-alapú Room Fitting Tuning automatikusan elemzi a helyiség akusztikáját, hogy mindig tökéletesen egyénre szabott legyen a hangzás.

Egyszerű kezelés, zökkenőmentes élmény

A modellek természetesen egyszerűen csatlakoznak minden Hisense TV-hez. Míg a Hi-Concerto filmszerű térhangzást garantál, a Game Pro funkció a játékosokat részletgazdag, dinamikus hangkörnyezetbe helyezi, az EzPlay 3.0 pedig lehetővé teszi, hogy a TV távirányítójáról egyszerűen válthassunk hangmódokat – nincs több keresgélés a menükben vagy külön távirányító után.

Az új modellek – az AX5140Q és az AX3120Q – augusztustól hazánkban is elérhetők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

TOP 10+1 vezeték nélküli fülhallgató: melyiket érdemes megvenni 2025-ben?

vezeték nélküli fülhallgatók

A vezeték nélküli fülhallgatók ma már szinte teljesen kiszorították a piacról vezetékes változataikat. Nem véletlenül, hiszen magasabb technológiai háttérrel, jobb tulajdonságokkal és a vezetékmentesség szabadságával kecsegtetnek.

Komoly nehézségekbe ütközhet azonban, aki egy vezeték nélküli fülhallgató vásárlása előtt áll, hiszen óriási termékkínálat jellemzi a piacot. Ismert és kevésbé ismert gyártók, olcsó és drága készülékek hada közül kell kiválasztani az igényeinkhez leginkább illeszkedő típust.

Cikkünkben most független kutatásokból (Teszt Plussz Magazin, rtings, soundguys) szemezgetve válogattuk ki a 10+1 legjobb vezeték nélküli fülhallgatót, miközben a kiválasztáskor gondosan ügyeltünk rá, hogy a legtöbb igényt lefedjük. Lássuk a listát!

Sony WF-1000XM5

A Sony vezeték nélküli fülhallgatója a prémium liga egyik független képviselője, amely minden telefonnal vagy eszközzel ugyanolyan jól működik, sőt csúcstechnológiát képvisel a hangminőség, valamint a zajszűrés tekintetében egyaránt.

Nem elég, hogy kompakt és megfelelő illeszkedést biztosít a fülbe, de mindemellett teljesen vízálló is, sőt headsetként sem okoz csalódást, az intelligens funkciók, valamint a társalkalmazás pedig rengeteg extrát ad a vásárló kezébe.

sony fülhallgató

Bowers & Wilkins Pi7 S2

Ha valóban kompromisszummentes hangélményre vágyunk, akkor a Bowers & Wilkins Pi7 S2 egyike a legexkluzívabb TWS megoldásoknak. A 24 bites, nagy felbontású hangátvitel és a kettős meghajtós kialakítás révén lehengerlő részletességgel szólal meg minden műfaj.

Aktív zajszűrése intelligensen reagál a környezetre, a töltőtok pedig audio retransmitterként is funkcionál, így akár régi eszközökhöz is vezeték nélküli kapcsolatot biztosíthatunk. A luxus szintű anyaghasználat és a kifinomult dizájn tovább emeli a prémium érzetet.

Bang & Olufsen Beoplay EX

A dán hangtechnikai ikon, a Bang & Olufsen prémium TWS modellje nemcsak hangzásával, hanem megjelenésével is státuszszimbólum. A Beoplay EX gazdag, részletgazdag hangképet biztosít, méghozzá adaptív ANC és 6 mikrofonos rendszer kíséretében.

Tartósságát IP57-es vízállóság garantálja, üzemideje pedig akár 28 órát is elérhet. Az alumínium tok és az üvegszerű felületek kézműves minőséget tükröznek, miközben az alkalmazásos hangszínszabályozás a legválogatósabb fülek igényeit is kielégíti.

Google Pixel Buds Pro

A Google saját fülhallgatója Androidos eszközökkel integrálódik a legjobban, de más platformokon is megállja a helyét. Aktív zajszűrése kiválóan működik, különösen városi környezetben, miközben hangzása kiegyensúlyozott, természetes és jól hallgatható hosszú távon is.

A Buds Pro akár 31 órás üzemidőt is kínál a töltőtokkal, támogatja a többpontos Bluetooth-kapcsolatot, valamint gesztusvezérléssel és fejmozgás-követéssel is rendelkezik a még kényelmesebb használat érdekében.

Apple Airpods Pro 2

Bár újabb típus is van már a piacon, ha viszont Apple-felhasználók vagyunk, akkor ár-érték arányban jelenleg az Apple Airpods Pro 2 az egyik legjobb választás még mindig a felhasználóknak, hiszen a H2 chip prémium hangminőséget és kimagasló zajszűrést kínál.

Ezen felül a fülhallgató akár 30 óra üzemidőt garantál a töltőtokjával, többféle szilikon fülharang biztosítja a precíz illeszkedést, az IP54 minősítéssel a tartósság miatt sem kell aggódnunk, a specifikus Apple-funkciók pedig minden rajongónak mosolyt csalnak az arcára.

Bose QuietComfort Ultra Earbuds

Ha nem számít a pénz, csak az érdekel minket, hogy egy olyan vezeték nélküli fülhallgatót kapjunk, ami stúdióminőséget kínál, akkor a Bose QuietComfort Ultra Earbuds lehet a jó választás – hála a Bose Immersive Audio technológiára épülő hangzásnak.

Segítségével stúdióminőség vár ránk, a világszínvonalú zajszűrő technológia mellett ráadásul bárhol és bármikor. Kiemelendő még esetében a teljes testreszabhatóság, az érintésvezérlés, valamint a kiemelkedően kényelmes és egyben stabil kialakítás.

Beats Fit Pro

Akik az aktív életmód hívei, azoknak a Beats Fit Pro tökéletes társ lehet. A stabil, fülbe akasztható kialakítása sportolás közben is biztonságos viseletet nyújt, miközben a Spatial Audio és a Dolby Atmos támogatás egyedülálló, térhatású hangzást biztosít.

A H1 chip révén Apple-eszközökkel kiválóan működik, de Androidos készülékeken is teljes értékű társ. Aktív zajszűrése és adaptív hangzásbeállításai révén az egyik legjobb sportoláshoz tervezett vezeték nélküli fülhallgató.

Samsung Galaxy Buds FE

A megbízható középkategóriára vágyunk egy vezeték nélküli fülhallgatóval? Ebben az esetben érdemes lehet a Samsung Galaxy Buds FE mellett dönteni, hiszen már ebben a kategóriában kínál Galaxy AI-támogatást, de gazdag hangzásvilága is kiemelkedő a sorból.

Akárcsak a fejlett aktív zajszűrése, az akár 30 órás üzemideje, valamint a kellemesen ergonomikus és egyben kényelmes kialakítása. Nem véletlen a „Fan Edition” megjelölés, hiszen a Samsung tényleg a rajongók igényeihez igazította!

Xiaomi Redmi Buds 5 Pro

Természetesen azokra is gondoltunk, akik alacsonyabb árkategóriából szeretnének vezeték nélküli fülhallgatót vásárolni. Számukra a Xiaomi Redmi Buds 5 Pro-t ajánlják meleg szívvel, hiszen egy kiváló ár-érték arányt képviselő megoldásról van szó.

A termék kiváló Hi-Res hangzással büszkélkedhet, találunk benne aktív zajszűrést, üzemideje a 40 órához közelít, támogatja az LDAC audiokodekeket, miközben megjelenésére és kényelmére sem igazán panaszkodhatunk.

JLab Audio GO Air POP

Ha extra olcsón, 10 ezer forint alatt akarunk használható vezeték nélküli fülhallgatót, akkor a JLab Audio GO Air POP is jó döntés a belépő kategóriából, hiszen aprócska, ámde ergonomikus kialakítással és akár 32 órás üzemidővel biztosítja tudását.

Kielégítő hangzását 6 mm-es meghajtókkal támogatták meg, hangzása ésszerű keretek között testre szabható, sőt még érintésvezérelt irányítással is büszkélkedhet, így átlagfelhasználók számára jó választás a belépő kategóriából.

+1:

Astell&Kern UW100 MKII

A koreai audiofil gyártó, az Astell&Kern új generációs UW100 MKII modellje az egyik legjobb TWS megoldás a hangminőség szerelmeseinek. A Knowles Balanced Armature meghajtók olyan részletgazdag hangzást produkálnak, ami vetekszik a vezetékes IEM-ek világával.

Bár nincs aktív zajszűrés, a passzív izoláció meglepően hatékony, a Qualcomm aptX Adaptive támogatásnak köszönhetően pedig a vezeték nélküli hangminőség is kiemelkedő. Letisztult, diszkrét formavilág, prémium anyagok, és egyértelműen audiofil célcsoport.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

5+1 mobilos tipp a fesztiválszezonra

Akadozik az Insta-sztori feltöltése? Nem találod a barátaidat, és már csak 5%-on van az aksid? Ismerős helyzetek, ugye?

Akár első fesztiválozó vagy, akár visszatérő, végtelenül bosszantó lehet a stabil mobilhálózat hiánya. Ahhoz, hogy komfortosabban érezd magad, a Yettel, a Sziget fesztivál hivatalos telekommunikációs partnere összegyűjtötte azokat a helyzeteket, amikor igazán jól jön a gyors mobilnet, és megoszt néhány gyakorlati tippet is. Ráadásul egy izgalmas játékkal most páros belépőt is lehet nyerni Európa egyik legnagyobb fesztiváljára.

Amikor több tízezer ember van egy helyen, és mindenki egyszerre netezik, posztol vagy videózik, az a mobilhálózatnak is extra terhelést jelent. A Sziget területén és a fesztivál ideje alatt éjjel-nappal körülbelül 25-ször nagyobb adatforgalom keletkezik, mint egy közepes méretű településen. A Yettel közel két hónapos előkészítő munkával és körülbelül harmincfős szakértői csapattal dolgozik azon, hogy a látogatók idén is stabil, gyors és megbízható hálózatra támaszkodhassanak a fesztivál teljes időszaka alatt. Ráadásul több forgalmas csomóponton is elérhető lesz a nagysebességű 5G technológia, amelyet a szolgáltató továbbra is külön díj felszámítása nélkül biztosít az ügyfeleinek – nem csak a fesztivál ideje alatt.

  • Nem találod a barátaidat? Ne aggódj, nem maradsz egyedül! 

Az üzenetet nem sikerül elküldeni és a térképen sem frissül a helyzeted, pedig megbeszéltétek a találkozót? A valós idejű helyzetmegosztás a fesztiválok alatt nagy segítség lehet, persze csak ha a mobilneted stabilitása miatt sem kell aggódnod. A Szigeten a Yettel megerősített hálózatának köszönhetően a telefonod gyorsabban és hatékonyabban üzemel, kevesebb energiát használ, így sokkal tovább bírja. Ha azonban még biztosabbra szeretnétek menni, beszéljetek meg egy állandó közös találkozási pontot, például az 5G-zónákat, mint a Yettel Colosseum, a VIP szektor bejáratának környéke a Nagyszínpad felé vagy a beléptető pontok, ahová mindig visszatérhetsz, és elérheted a csapatot.

  • Lemerül az aksi, pedig még csak este hat óra van 

Digitális jegy, karszalagregisztráció, mobilfizetés – csak akkor működnek, ha a telefonod sem adja fel. A mobilodra a fesztivál teljes ideje alatt szükséged lehet, de a folyamatos használat miatt felmerülhet az egyik fő stresszforrás: a telefonod merül. Használd a fesztiválon elérhető Yettel töltőpontokat, amelyeket a Sziget egész területén megtalálsz, ha az akkutöltöttség a kritikus szint alá megy. Extra tipp: használat után mindig zárd be háttérben futó vagy nem használt alkalmazásokat, így nem pazarolnak még több energiát, és persze érdemes beszerezni egy hordozható powerbanket, amely addig is életben tartja a mobilodat, amíg el nem érsz a töltőállomásig.

  • Elfogyott az adatkeret, amikor posztolnál? 

A fények tökéletesek, a hangulat a tetőfokán, a kedvenc előadód is fotóközelbe került, mégsem sikerül feltölteni a képet. Szeretnéd élőben közvetíteni a kedvenc számodat, de a videó csak tölt és tölt… Sietsz egy koncertre, de nem találod, melyik színpadon van, és mikor kezdődik. Ne izgulj, ez még a leggyakorlottabb Szitizenekkel is megesik. A Sziget idejére a Yettel díjmentes korlátlan netet biztosít a Yepp szolgáltatással, melyet a hivatalos oldalon tudsz megigényelni, így az élményeket, kedvenc képeidet, vagy a  Sziget  appban készült egyedi videódat is meg tudod osztani.

  • Segítségre van szükséged, de nem sikerül a hívás  

Bár a Szigeten biztonságos körülmények között élvezheted a zenéket és programokat, előfordulhat, hogy esetleg külső segítségre van szükséged, vagy elveszett iratok ügyében kell telefonálnod. A legfontosabb telefonszámokat mentsd el a névjegyzékedbe, és állíts be vészhelyzeti kontaktokat a telefonodon.

  • Nem találod a mobilodat – ne izgulj, semmi sincs veszve! 

Ha úgy tűnik, nyoma veszett a mobilodnak, ne ess pánikba. Előfordulhat, hogy kiesik a zsebedből a koncert alatt, vagy ott marad a fűben. Kapcsold be a telefonod helymeghatározó szolgáltatását, így később a „Find My iPhone” (iOS) vagy „Find My Device” (Android) funkcióval meg tudod nézni, hol látták utoljára a készüléket. Ezeket akár egy barátod telefonjáról vagy egy kölcsönkapott eszközről is elérheted. Hasznos lehet az is, ha a zárolási képernyőn megjelenik egy másik elérhetőséged (pl.: egy e-mail cím vagy egy telefonszám), így a megtalálók könnyebben visszajuttathatják a készüléket.

+1. Nincs még jegyed? Csak egy játék választ el tőle!

Idén a Szigeten nemcsak élvezheted a leggyorsabb1 hálózatot, de játékba is szállhatsz érte. Csak annyi a dolgod, hogy a Yettel appban elérhető sebességmérő játékkal 10 különböző helyszínen mérd meg a mobilnet sebességét – a résztvevők között páros Sziget-belépőket sorsolnak! A játék július 8-tól 30-ig tart.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss