Gazdaság
Szintet lép a Waberer’s: Jelentősen bővül a szerbiai logisztikai kapacitás a cég leányvállalatánál
Két lépcsőben bővíti szerbiai logisztikai kapacitásait a Waberer’s Csoport szerbiai leányvállalata.
Az MD International (MDI) 8 ezer négyzetméteres raktárkomplexumból szolgálja ki az ügyfeleit, új raktárirányítási szoftverrel és több rakodókapuval. 2027 első negyedévében pedig indul az MDI zöldmezős, build-to-suit elosztóközpontjának fejlesztése, amellyel két, egyenként 10 ezer négyzetméteres raktári kapacitás jön létre.
Az MDI a szerb FMCG-disztribúciós piac meghatározó szereplője, fő tevékenységei közé tartozik a belföldi disztribúció, a közúti áruszállítás és a raktározás. A Waberer’s 2023-ban jelentette be a társaság 55 százalékos többségi tulajdonrészének megszerzését. Az akvizíció egyik kiemelt célja kezdettől az volt, hogy az MDI helyi piacismerete és ügyfélkapcsolatai kiegészüljenek a Waberer’s regionális hálózatával, logisztikai tudásával és üzletfejlesztési képességeivel, és így teremtsenek új növekedési lehetőségeket.
Egy focipályányi raktárterülettel bővül a disztribúciós háttér
A kétlépcsős kapacitásbővítés ennek az együttműködésnek az eredménye. A 2026 végén megnyíló 8 ezer négyzetméteres raktár az MDI jelenlegi disztribúciós tevékenységének még korszerűbb működési hátteret biztosít, a 2027-ben induló 20 ezer négyzetméteres zöldmezős fejlesztés pedig további növekedési lehetőségeket teremt. A beruházásokkal javul a szolgáltatási színvonal, lehetőség nyílik új kereskedelmi disztribúciós és 3PL-megbízások megszerzésére, valamint erősödik a Waberer’s szerbiai piaci jelenléte.
Az elsőként megnyíló 8 ezer négyzetméteres raktárkomplexumot az MDI különböző termékvonalainak tárolási és kezelési követelményeihez igazítják, a partnerek kiszolgálása pedig az átköltözés alatt is zavartalanul működik. Az új létesítménnyel 50 százalékkal nő az MDI raktárterülete, 4 ezer raklaphely lesz elérhető, azaz jóval nagyobb árumennyiséget kezelhetnek majd itt.
„Az MDI többségi tulajdonrészének megszerzésekor nem egyszerűen a szerb piacra léptünk be, hanem olyan együttműködést építettünk, amely az MDI helyi piaci tudását a Waberer’s regionális logisztikai képességeivel kapcsolja össze. A kétlépcsős kapacitásbővítés egyszerre ad korszerűbb hátteret a jelenlegi működésnek és teremt új növekedési lehetőségeket. Így az operatív, kereskedelmi és hálózati szinergiákat még jobban kihasználhatjuk, és erősebb alapot teremthetünk a szerbiai disztribúciós és 3PL-szolgáltatások további bővítéséhez”
– mondta Barna Zsolt, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója.
„Raktári kapacitásaink bővítése az MDI elmúlt éveinek egyik legjelentősebb beruházása, amely a Waberer’s Csoport folyamatos támogatásával valósulhat meg. A kapacitás növelésén túl lehetővé teszi, hogy javítsuk szolgáltatásaink színvonalát és működési hatékonyságunkat, valamint megteremtsük a meglévő és jövőbeli partnereink támogatásához szükséges rugalmasságot. Emellett új lehetőséget ad további megbízók fogadására, támogatva portfóliónk további bővülését és az MDI hosszú távú stratégiai céljainak megvalósítását. Bár még csak az út elején járunk, ez a mérföldkő már most több hónapnyi elkötelezett munka, gondos tervezés és a szervezeten belüli szoros együttműködés eredménye. Egy összetett költözési program irányítása a szolgáltatás folyamatosságának fenntartása mellett rendkívüli elkötelezettséget kíván munkatársainktól, ezért szeretném elismerni és megköszönni minden résztvevő professzionalizmusát és odaadását. Ez a projekt alapozza meg az MDI növekedésének következő fejezetét: erősíti képességünket arra, hogy megbízható, magas színvonalú logisztikai és disztribúciós szolgáltatásokat nyújtsunk, miközben hosszú távon támogatja üzleti tevékenységünk fenntartható fejlődését”
– mondta Tomo Lopičić, az MD International vezérigazgatója.
A megnövelt tárolókapacitás mellett az új raktár lényegesen több rakodókapuval rendelkezik majd, ami gyorsabb tehergépjármű-rakodást és nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé az ügyfélkiszállítások tervezésében. Új raktárirányítási rendszer bevezetését is tervezik, amely további lehetőségeket nyit meg a logisztikai és raktározási folyamatok fejlesztésében. Ezek a fejlesztések az MDI helyi működési tapasztalatával és a Waberer’s logisztikai szakértelmével együtt támogatják a hatékonyabb, átláthatóbb és magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást.
20 ezer négyzetméter épül meg 2027-ben
A program második lépcsője 2027 első negyedévében indul Borčában, ahol az MDI és partnerei egy zöldmezős, build-to-suit elosztóközpont fejlesztését kezdik meg két, egyenként 10 ezer négyzetméteres raktári kapacitással. A korszerű kialakítású központban többfunkciós tárolási területeket hoznak létre, a fejlesztés pedig magas energiahatékonyságot és BREEAM Very Good minősítést céloz. A fejlesztés lehetővé teszi további kereskedelmi disztribúciós megbízók és 3PL-ügyfelek kiszolgálását, támogatva az MDI piaci részesedésének növelését és szolgáltatási színvonalának további javítását.
Szucsány György, a Waberer’s logisztikai szegmensének ügyvezetője és ingatlanfejlesztési igazgatója szerint a szerbiai fejlesztés fontos lépés abban, hogy a csoport Magyarországon és Szlovákiában megszerzett ingatlanfejlesztési tapasztalatát regionális szinten tovább hasznosítsa. Az új kapacitások nemcsak az MDI növekedéséhez teremtenek korszerű és rugalmas infrastruktúrát, hanem a Waberer’s ingatlanfejlesztési portfólióját is új földrajzi dimenzióval bővítik, és további üzleti lehetőségeket nyitnak meg a szerb disztribúciós és 3PL-piacon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Fenntarthatóbb mikrochipek, zöld gyógyszergyártás és személyre szabott rákterápiák
A Fenntarthatóbb mikrochipek, zöld gyógyszergyártás és személyre szabott rákterápiák – ezeken a területeken kutatnak a „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíj 2026-os nyertesei
Dr. Baji Zsófia anyagtudós olyan atomi pontosságú technológián dolgozik, amely a jövő kisebb, hatékonyabb és környezetbarátabb mikrochipjeinek alapját adhatja. Dr. Bálint Erika vegyészmérnök a gyógyszergyártás energia- és időigényes folyamataira keres fenntarthatóbb megoldásokat a zöld kémia eszközeivel. Dr. Menyhart Otília bioinformatikai kutatásaival azt vizsgálja, milyen molekuláris mintázatok állnak amögött, hogy egy daganatos beteg hogyan reagál a kezelésére. Idén ők hárman nyerték el a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíját.
Idén 24. alkalommal ítélte oda az akadémikusokból álló zsűri kivételes tehetségű hazai kutatónőknek a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíjat. A díjjal az alapítók minél több tehetséges, sikeres nőt szeretnének elismerni és támogatni, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat.
A mikroelektronikai chipek ma már mindenütt jelen vannak: okostelefonokban, autókban, orvosi műszerekben és mesterséges intelligencia szerverein. Az EK Energiatudományi Kutatóközpont anyagtudósa, fizikusa, Dr. Baji Zsófia atomi rétegeleválasztással (ALD) foglalkozik, amellyel a chip rétegei szó szerint atomról atomra építhetők fel – ez a precizitás nélkülözhetetlen a ma tíz-tizenöt atom vastagságú rétegek kialakításához. Kutatása révén az anyagok tulajdonságai pontosan az adott eszközhöz szabhatók, a módszer pedig alacsony hőmérsékleten is alkalmazható, így flexibilis elektronikai és biológiai – például biokompatibilis implantátumokban használt – alkalmazásokra is alkalmas. Munkája hozzájárul az európai chipgyártás technológiai önállóságához és kisebb, hatékonyabb, környezetbarátabb mikrochipek fejlesztéséhez.
A gyógyszergyártás jellemzően energia- és oldószerigényes, jelentős hulladékkal járó folyamat. Dr. Bálint Erika, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense az áramlásos kémia eszközeivel keres fenntarthatóbb megoldásokat: a hatóanyagokat vékony csővezetékekben vagy mikroreaktorokban állítja elő, ami gyorsabb reakciókat, kevesebb hulladékot és nagyobb biztonságot eredményez a hagyományos szakaszos gyártástechnológiához képest. Kutatócsoportjával több biológiailag aktív molekula zöld szintézisén dolgozik; egyik kiemelendő eredményük a kapszaicin – a csípős paprika hatóanyagának – fenntartható, folyamatos és környezetbarát szintetikus előállítása, amely a hagyományos, paprikából történő kivonásnál jóval kevesebb energiát igényel. A csapat emellett 3D nyomtatott áramlásos reaktorokat is fejleszt, amelyek a drága kereskedelmi berendezéseket válthatják ki, hozzájárulva egy fenntarthatóbb és biztonságosabb gyógyszeriparhoz.
A daganatos betegségek kezelésének egyik legnagyobb kihívása, hogy ugyanaz a terápia betegenként eltérően hat: van, akinél visszaszorítja a tumort, másoknál a daganat rezisztenssé válik rá. Dr. Menyhart Otília, a Semmelweis Egyetem adjunktusa bioinformatikai módszerekkel, több ezer daganatos beteg génexpressziós adatait elemezve keresi a választ arra, milyen molekuláris mintázatok húzódnak meg a különbségek hátterében. Gyakran nem magukon a daganatsejteken, hanem az azokat tápláló környező sejteken találhatók meg a terápiás célpontok – ez magyarázatot adhat arra, miért maradnak el a várt eredmények a jelenlegi kezeléseknél. Munkájának célja, hogy pontosabb támpontokat adjon a gyógyszerfejlesztőknek hatékonyabb, személyre szabott rákterápiák kifejlesztéséhez.
A „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj” egyedülálló a hazai közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat, és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. Az elmúlt 24 évben 66 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig több mint 100 millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A szőlő szereti a meleget, de a magyar borvidékeknek már túl sok jut belőle
A hazai borvidékeken 1971 óta 25–30 százalékkal nőtt a szőlő fejlődését meghatározó hőösszeg, ezért korábban pattannak ki a rügyek, hamarabb következik be a virágzás és az érés, a szüret pedig akár hetekkel előrébb tolódik.
A melegedés azonban nemcsak gyorsabb fejlődést hoz: fokozza a nyári hő- és vízstresszt, növeli a tavaszi fagykár kockázatát, és a legtöbb hazai fehérborszőlő-fajta számára már nem biztosít ideális klímát. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza hazai megfigyelésekre és klímamodell-eredményekre, valamint Klár Máté alföldi borászok tapasztalatait bemutató videóriportjára támaszkodva mutatja be, hogyan alakíthatja át a klímaváltozás a magyar borvidékek fajtaszerkezetét és gazdálkodását.
A dél-alföldi Dűne Borbirtokon idén nem szüreteltek Irsai Olivért, mert a tavaszi fagy szinte teljesen elvitte a termést. Két éve pedig már augusztus 1-jén megkezdték a szüretet – szemben a 2000-es évek második felével, amikor rendszerint csak szeptemberben jutottak el idág. Béla Zoltán birtokának példája jól mutatja a klímaváltozás kettős hatását: a felmelegedés egyre korábbra hozza a szőlő fejlődését és érését, de a hamarabb induló vegetáció növeli a tavaszi fagykár kockázatát, a túl gyors érés pedig a bor minőségét is ronthatja. Klár Máté nemrég megjelent videóriportjában több alföldi borász osztja meg tapasztalatait arról, hogy az utóbbi években miként vált egyre szélsőségesebbé a klíma, forróbbá a nyár, és hogyan tolódott előbbre mintegy két héttel a szőlő vegetációs időszakának kezdete.
1971 óta 25–30 százalékkal nőtt a vegetációs időszakban a szőlő fejlődését befolyásoló hőösszeg. A gyorsabb fejlődés azonban nem feltétlenül előny: a bogyók cukortartalma ugyan nőhet, eközben azonban kedvezőtlenül változhat a bor sav-, aroma- és ízvilága. Ha az éréshez szükséges hőösszeg már jóval a nyár vége előtt összegyűlik, megbomlik a fajta és a termőhely korábbi összhangja.
Ez különösen nagy tét Magyarországon, ahol a bortermelés meghatározó része fehérborszőlő-fajtákra épül: Tokajban, valamint Mór és Nagy-Somló borvidékein arányuk a 90 százalékot is meghaladja. A Szabó Péter által vizsgált párosítások közül a furmint és a szürkebarát Badacsonyban, a hárslevelű pedig Móron maradt még közel az ideális éghajlati tartományhoz. Az Irsai Olivér, a juhfark és az olaszrizling több térségben már túl korán érik. Az Alföldön a jelenleg reálisnak tartott közepes kibocsátási forgatókönyv szerint a század végére a mai dél-spanyolországi termőterületekéhez hasonló hőösszeg várható, ami nagyobb hőigényű fajták, leginkább vörösborszőlők térnyerését vetíti előre. A klimatikus lehetőség azonban önmagában kevés: nem biztos, hogy a piac is követi a fajtaváltást.
Forróbb és szárazabb lesz a szőlő környezete
A 35 Celsius-fok feletti napok megperzselhetik a leveleket és a szőlőszemeket, fokozzák a savvesztést és rontják a szőlő beltartalmát, továbbá bizonytalanná teszik a terméshozamot. A homokos területeken a gyorsan felmelegedő, kiszáradó talaj tovább erősíti ezt a terhelést. A kedvezőtlen trend pedig várhatóan folytatódik: a közepes forgatókönyv szerint a hazai borvidékeken a jelenlegi, átlagosan évi 6–7 forró nap helyett 2060 után ennek kétszerese várható, de egyes modellszimulációk szerint akár a háromszoros átlagérték sem kizárt.
A melegedés akkor is fokozza az aszályt, ha az éves csapadékmennyiség nem csökken jelentősen, mert a magasabb hőmérséklet növeli a párolgást. Több alföldi térségben 2–4 méterrel süllyedt a talajvízszint az elmúlt évtizedekben; Baján az idei júniusi érték mintegy 2 méterrel maradt el az 1991–2020-as átlagtól, Lajosmizsén és Bugacon pedig a különbség meghaladta a 3 és fél métert. A szőlő mély gyökérzete előnyt jelent, de a süllyedő talajvíz, a hőség és a szárazság együttes hatását már nehezen képes kivédeni.
Kevesebb a fagy, mégis nő a fagykár veszélye
Elsőre paradoxnak tűnhet, de a melegedő klíma a fagykár kockázatát is növeli. A fagyos napok éves száma jelentősen csökkent, és bár jóval ritkábbak a szőlőt károsító kemény telek, a korábban induló tavasz hamarabb fakasztja ki a rügyeket, miközben még sokáig előfordulhatnak hidegbetörések. A sérülékeny fiatal hajtásokban így egy késői lehűlés nagyobb veszteséget okoz – ez különösen 2020 óta figyelhető meg a borvidékeken. A közepes forgatókönyv szerint a század végére, 25 év alatt 5–30 napos extra kockázatot is jelentene a szőlőnek a -1 Celsius-foknál hidegebb napok számának növekedése – elsősorban az alföldi borvidékeken.
Az enyhébb telek a kártevők áttelelését is segítik. Az amerikai szőlőkabóca által terjesztett fitoplazmás betegséget egyes borvidékeken már második filoxéraként emlegetik. Az alkalmazkodás ezért a szárazságtűrőbb vagy nagyobb hőigényű fajták kipróbálásától a sortájolás, a talajtakarás, az árnyékolás és a szüret időzítésének átalakításán át az öntözésig terjedhet.
„A kérdés tehát az, hogy a hazai borvidékek milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni a klímaváltozáshoz úgy, hogy a gazdálkodás még megtérülő legyen. Annyi bizonyos, hogy nem mindenkinek lesz rá lehetősége”
– zárja a Másfélfokon megjelent cikkét Szabó Péter.
A teljes cikk a masfelfok.hu oldalán olvasható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Kamara nyitott egy új típusú feladatkör megfogalmazására
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), mint köztestület tudomásul veszi a gazdasági kamarákra vonatkozó kormányzati bejelentést és várja a jogszabálymódosítások részleteit, amely alapján, tevékenységét újra gondolva tud dolgozni a továbbiakban a hazai vállalkozói közösségért.
A Kamara vezetése nyitott egy új típusú feladatkör megfogalmazására és az ehhez kapcsolódó finanszírozásra, a mikrovállalkozások terheinek mérséklésére, és a vállalkozások gazdasági súlyához jobban igazodó, arányosabb hozzájárulási rendszer kialakítására. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a korábbiakban is már több alkalommal felvetette, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvényben foglalt feladatainak finanszírozását az 5000 forintos kamarai hozzájárulás helyett sokkal hatékonyabban, a vállalkozókat kevésbé terhelő módon célszerű megoldani.
A gazdasági kamarák feladata köztestületként a gazdaság működésének felügyelete és ezáltal a vállalkozók átfogó érdekeinek képviselete, továbbá a nemzetközi kamarai szövetség részeként a hazai vállalkozások uniós szintű képviselete. A Kamara nyitott a kormányzattal való együttműködésre annak érdekében, hogy a hazai vállalkozásokat a továbbiakban is támogassa a versenyképesebb működésben és a minél nagyobb hazai hozzáadott érték előállításában. A Kamara eddig is minden támogatási forrását szabályosan használt fel és azzal elszámolt, ezt az átlátható működés jegyében a jövőben is fenntartja.
A gazdasági kamarákról szóló törvény alapján a gazdasági kamarák szerepe jelenleg:
„A gazdasági kamarák feladata, hogy e törvénynek, más jogszabályoknak megfelelően, önkormányzaton alapuló működésükkel előmozdítsák a gazdaság fejlődését és szerveződését, a piaci magatartás tisztességét, a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesülését.”
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a területi kamarákkal közösen a hazai vállalkozások gazdasági önkormányzata több mint 175 éve. Erős, kiszámítható és gyakorlatias kamarai hálózatot működtet az osztrák és német minták alapján, ahol az MKIK tudásközpontként működve látja el a stratégiai koordinációt, míg a területi kamarák a vállalkozások első számú, helyben elérhető partnerei. A Kamara közel egymillió vállalkozást képvisel, 23 szervezetből álló országos hálózatot működtet, több mint 60 irodában mintegy 1000 szakember közreműködésével. A Kamara továbbra is azon dolgozik, hogy az egész gazdaság érdekeit szem előtt tartva segítse a hazai vállalkozói ökoszisztéma fejlesztését.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Már reklámokkal is válaszolhat a ChatGPT a magyarok kérdéseire
-
Ipar2 hét ago
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG kibővített AI-otthon ökoszisztémával érkezett az IFA 2026-ra
-
Okoseszközök2 hét ago
Hisense IFA 2026: intelligensebb otthon, új szintű képélmény és magával ragadó szórakoztatás
-
Gazdaság2 hét ago
A Xiaomi Auto 2027-től Európában is kapható lesz
-
Gazdaság2 hét ago
A következő válságot még nem látjuk, de az AI már keresheti a nyomait
-
Tippek2 hét ago
Sztrádára fel: a biztonságos autópályás közlekedés írott és íratlan szabályai
-
Tippek2 hét ago
Ingyenes mérnöki mentorprogram indul a középiskolásoknak













