Connect with us
Hirdetés

Egészség

Hatalmas tőkeinjekciót kapott a dübörgő hazai egészségügyi startup

200 milliós tőkebefektetéssel folytatja a MediCall

Alig két éve indult útjára a hazánkban úttörő egészségügyi mobilalkalmazás, a MediCall, de felhasználóik száma már több, mint 13.000, ráadásul 200 millió forintos tőkebefektetést kapott decemberben az alkalmazást fejlesztő cég.

A telefonos alkalmazás a jövő egészségügyi szolgáltatását hozza el Magyarországra, forradalmasítva az orvos-beteg kapcsolattartást és a páciensek folyamatos, várakozási idő nélküli, szakszerű ellátását.

A MediCall mobilalkalmazás 2017-ben indult útjára, tervezői pedig a „dr. Google” orvoslás ellen küzdenek, vagyis alternatívát kínálnak azoknak, akik egy-egy egészségügyi probléma kapcsán gyors és szakszerű választ szeretnének valódi szakemberektől, de nem az internetről akarnak informálódni. Segítségével pedig nemcsak a betegek kapnak azonnali szakmai tanácsot, de versenyképes, hálapénz nélküli jövedelmet biztosítanak az orvosok részére az ingyenesen letölthető alkalmazáson keresztül. A teljes koncepciót és a mobilalkalmazást kifejlesztő magyar kézben lévő vállalkozás, a MediCorp Hungary Zrt. sikereire felfigyelt az egészségügyi szektor és a befektetői kör is. Ennek eredményeképpen a cég újabb szintre lépett: 2018 decemberében sikeresen zárt egy 200 millió forintos tőkebevonást a Solus Capital Kockázati Tőkealappal.

Akár akut problémáról van szó, akár egy orvosi lelet értelmezéséről, hajlamosak vagyunk az interneten kutakodni és „dr. Google”-t segítségül hívni. Ez bizonyos esetekben megoldást jelenthet, de egyben veszélyeket is rejteget, mert könnyen félretájékozódhatunk. A MediCall sokkal célravezetőbb megoldást kínál: kapcsolatba léphetünk közvetlenül a problémánknak megfelelő szakorvossal telefonon vagy írásban, aki pontos információt tud adni nekünk”

mondta Gáspár Péter, a MediCorp Hungary Zrt. vezérigazgatója, aki kiemelte:

„Már az elejétől fejlődést prognosztizáltunk, tisztában vagyunk a magánegészségügy rohamos fejlődésével és a digitalizáció fontosságával. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két is bizonyítja, hogy a szolgáltatásunk hiánycikk volt eddig Magyarországon.”

A rendszer egyszerűen és transzparensen működik. A beteg a MediCall alkalmazáson keresztül éri el a szakorvost, kapja meg a hiteles tájékoztatást és fizeti a meghatározott díjat, az orvos pedig a MediCorp-tól veheti kézhez az elvégzett munkája után járó összeget. A szolgáltatás gyors, a nap 24 órájában elérhető, és a páciensek számára lényegesen olcsóbb és időhatékonyabb, mint egy szakorvosi rendelőben tett látogatás. Az orvosok számára pedig könnyen tervezhető, ugyanakkor rugalmas is ez a fajta munkavégzés, hiszen egy okostelefon segítségével akkor és ott tud kapcsolódni a MediCall rendszeréhez, amikor és ahol számára az megfelelő. A betegek biztonságát pedig növeli, hogy a telefonos konzultáción kívül az applikáción keresztül házi vizitet is lehet kérni.

Befektetési döntésünket arra alapoztuk, hogy hiszünk benne, a MediCall minden szempontból a jövő vállalkozása. Képes új trendet meghonosítani az orvos-beteg kapcsolattartás területén, mellyel egy üzletileg is sikeres nemzetközi céggé fog fejlődni”

– mondta Detrekői László, a Solus Capital szenior tanácsadója.

A beteg választja ki a vizitet végző orvost

A tőkebevonás által a MediCorp Hungary Zrt. szélesebb körben tudja kiterjeszteni a házi vizit szolgáltatását, mely eddig Budapesten és környékén volt elérhető. A lehetőségek kibővülnek, egyre több orvos szerződhet partnerként a MediCorphoz, így már vidéken is kérhetünk házi vizitet.

Jelenleg 50 szakterület 400 orvosa érhető el a MediCall alkalmazáson keresztül. A regisztrált felhasználók, azaz a páciensek száma már meghaladja a 13 000 főt. Egy házi vizitnél különösen fontos, hogy a beteg bizalommal forduljon az orvoshoz. A mobilapplikáción keresztül kiválasztható, hogy a páciens lakókörnyékén mely orvosok érhetőek el az adott pillanatban, és az adatlapjuk alapján számára ki a legszimpatikusabb.

Az alapítók kiemelték, hogy a tőkebefektetés abban is nagy segítséget jelent, hogy az eddigiekhez hasonlóan ezután is a piaci igényekhez tudják igazítani az alkalmazást a fejlesztői gárda segítségével és így a szolgáltatás mögött álló informatikai rendszert folyamatosan fejlesztik és bővítik a jövőben is.

Egészség

Új életmódtrend hódít: a home spa és a tudatos vízfogyasztás kéz a kézben jár

A home spa ma már nem egy luxus irányzat, hanem egy gyorsan terjedő életmód trend, amelynek középpontjában a víz áll.

„Nem csak arról szól, hogy legyen otthon egy regeneráló tér, hanem arról is, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy gondoskodjunk a testi-lelki feltöltődésről” –

hangsúlyozta Mátyás Zoltán a LAICA termékeket forgalmazó Silko Five Kft. képviselője.

Rohanó világunkban egyre többen ismerik fel, hogyha a stresszt nem is tudják teljesen kivonni az életükből, jelentősen lecsökkenhetők a negatív hatások. Ebben kulcsszerepet játszanak az otthon kialakított home spa terek. A magán célra vásárolt jakuzzik, gőzkabinok, szaunák, vagy masszázsmedencék könnyen és egyszerűen telepíthetők.

Mindez azonban több mint fizikai kényeztetés. A meleg víz, a lebegés élménye, a gőz, vagy a fényterápia egyaránt hozzájárul az idegrendszeri regenerációhoz. A minél teljesebb élmény érdekében azonban nem szabad megfeledkezni a megfelelő hidratálásról sem.

„A home spa ökoszisztémában igenis helye van egy vízszűrős kancsónak is, amely ösztönözheti a vízfogyasztást, hiszen alapvetően selymesebb, lágyabb ízvilágú lehet tőle a csapvíz”

– hívta fel a figyelmet Mátyás Zoltán. Hozzátette: sokan nem kedvelik a csapvizet, mert klóros utóíze van. Erre jelenthet megoldást egy olyan kancsó, amely beépített vízszűrővel rendelkezik.

Az otthoni „home spa” használatakor különösen fontos a folyadékfogyasztás. Szaunázás után például 10-15 perc alatt akár 0,5-1 liternyi víz is távozhat az izzadással. A jakuzziban a meleg víz miatt a test ugyanúgy hőt termel és izzad. Ezért használata után is indokolt vizet fogyasztani. A folyadékvesztés megterhelheti a szívet, fejfájást okozhat, emellett ronthatja a regeneráció élményét.

Az izzadás hatására továbbá olyan fontos tápanyagok távozhatnak, mint például a nátrium, a kálium vagy a magnézium. Ezeket csak folyadékpótlással, csapvízzel lehet a leghatékonyabban pótolni. A szauna, vagy jakuzzi után a test hőháztartása még percekig dolgozik. A folyadék segít visszaállítani a normál testhőmérsékletet, támogatja a hőleadást és segít megelőzni a túlmelegedést. A folyadékpótlás érdekében érdemes már a home spa igénybevétele előtt feltölteni vízzel a vízszűrő kancsót.

„A LAICA bi-flux magnézium active szűrő kiváló megoldást nyújt azok számára, akik szeretnék optimalizálni csapvizük minőségét, javítani annak ízét, emellett szeretnék megtartani a csapvízben lévő fontos ásványi anyagokat és növelni a vízfogyasztással bevitt magnézium mennyiségét. Emellett fenntartható és gazdaságos megoldásnak bizonyulhat a palackozott víz helyett!”

– hangsúlyozta Mátyás Zoltán.

A home spa élménye csak akkor teljes, ha utána könnyebbnek érzi magát az ember. Ez csak akkor történik meg, ha test utána megkapja a szükséges folyadékot. A dehidratáció viszont pontosan az ellenkezőjét okozhatja: fejfájást, fáradtságot, levertséget eredményezhet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Díjazták a Herbiovit gyógynövényes kozmetikumait

A közelmúltban ismét kiosztották a MagyarBrands díjakat, amelyek évről évre a kiemelkedő magyar márkákat ismerik el. A program 2010 óta vizsgálja a hazai brandeket több szempont – többek között identitás, reputáció, márkaépítés, innováció és társadalmi hasznosság – alapján. A díjátadó gálaest keretében, idén is több mint hatvan márka vehette át az elismerést a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriákban, többek között a Herbiovit is.

A gyógynövényes kozmetikumok piacán egyre nagyobb sikereket elérő Herbiovit a szakmai bizottság döntése alapján kiérdemelte Innovatív Márka elismerést. A márka azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy friss szemlélettel közelít a hagyományos gyógynövényes kozmetikumokhoz, a klasszikus növényi hatóanyagokat modern, tiszta formulákkal ötvözi.

A gyógynövényes krémek sokak számára a régi patikai készítményeket idézik, amelyek generációk óta jelen vannak a háztartásokban. A Herbiovit azonban azt a kérdést tette fel, hogy hogyan lehet ezt a kategóriát a mai kozmetikai elvárásokhoz igazítani?

Parabénmentes receptúrával dolgozik a cég

A válasz a modern natúrkozmetikai szemléletben és a tudatos vásárlói réteg igényeiben rejlik. A márka krémjei parabénmentes receptúrával készülnek, és valódi minősített natúrkozmetikumként kerülnek a vásárlókhoz. A fejlesztések célja az volt, hogy a gyógynövényes hatóanyagok, például a jól ismert körömvirág, a népszerű vadgesztenye vagy akár a fekete nadálytő is korszerű kozmetikai alapokkal együtt jelenjenek meg a bőrápolásban.

Az utóbbi években a parabének kérdése gyakran kerül elő a kozmetikai iparban. Ezeket a tartósítószereket évtizedeken át széles körben használták, mert hatékonyan gátolják a mikroorganizmusok szaporodását a krémekben. Ugyanakkor több kutatás is vizsgálta, hogy egyes parabének milyen hatással lehetnek a hormonrendszer működésére, ezért sok fogyasztó inkább elkerüli őket, és tisztább összetételű kozmetikumokat keres. A natúrkozmetikumok iránti növekvő érdeklődés is ezt a szemléletváltást tükrözi.

A Herbiovit újraértelmezte a gyógynövényes kozmetikumokat

A MagyarBrands Innovatív Márka kategóriájában azokat a vállalatokat díjazzák, amelyek nemcsak követik a fogyasztói trendeket, hanem új megoldásokkal formálják is a piacot. A Herbiovit esetében a szakmai bizottság szerint a gyógynövényes kozmetikumok modern újraértelmezése és a tiszta formulák iránti következetes elkötelezettség jelentette ezt az innovációt.

A márka termékei ma már több nagy hazai kereskedelmi lánc kínálatában is megtalálhatók, így a vásárlók könnyen kipróbálhatják a hagyományos gyógynövényes bőrápolás modern változatát.

A MagyarBrands díj idei üzenete – „Formáld a jövőt, magyarul, építs márkát!” – jól tükrözi azt a szemléletet, amely egyre több hazai vállalkozás működésében jelenik meg: a tudatos márkaépítés és az innováció ma már a mindennapi fogyasztói döntésekben is fontos szerepet játszik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Jelentősen erősödik Magyarország prenatális genetikai vizsgálati kapacitása

A genetikai tesztelések európai piacának egyik vezető biotechnológiai vállalata, a GenePlanet felvásárolta a budapesti székhelyű New Era Genetics genetikai vizsgálatokat végző céget a Vascular Csoporttól. Az akvizíció jelentős mérföldkő a közép- és kelet-európai régió egészségügyi innovációjában, és érezhetően megerősíti Magyarország prenatális genetikai vizsgálati infrastruktúráját.

A lépésnek kiemelt jelentősége van, mivel mindkét vállalat meghatározó szakmai szereplő a prenatális genetikai vizsgálatok területén, és évek óta a legmodernebb technológiákkal támogatják a várandósgondozást, valamint a megalapozott orvosi döntéshozatalt. Fő profiljuk a nem-invazív prenatális tesztek (NIPT) fejlesztése és szolgáltatása, különösen nagy hangsúllyal a laboratóriumi innováción és az orvosszakmai együttműködésen.

Stratégiai regionális erősödés

A GenePlanet az akvizícióval tovább építi közép-európai jelenlétét, kapacitásait és szakmai hálózatát. A New Era Genetics pedig a tranzakcióval egy nemzetközi vállalat globális szakmai hátteréhez és infrastruktúrájához csatlakozik, ami hosszú távú stabilitást és további fejlesztési lehetőségeket jelent.

„Ez az akvizíció összhangban áll hosszú távú stratégiánkkal, amelynek célja olyan erős helyi központok kialakítása, amelyeket stabil tudományos hátterünkkel és technológiai tudásunkkal támogathatunk”

– mondta Sebastjan Gergeta, a GenePlanet stratégiai igazgatója.

Hozzátette:

„Magyarország kiemelten fontos piac számunkra, a New Era Genetics pedig szakmai színvonalában és értékrendjében is kiemelkedő partner.”

A tranzakció nem csupán tulajdonosváltást jelent. A két vállalat együtt szélesebb és korszerűbb genetikai termékportfóliót kínál majd a hazai orvosoknak és pácienseknek.

A hazai szakmai háttér erős marad – és tovább fejlődik

Merhala Zoltán, a New Era Genetics ügyvezetője kiemelte:

„A GenePlanet-csoporthoz való csatlakozás hosszú távú stabilitást és új szakmai erőforrásokat biztosít a cég számára. Ez lehetővé teszi szolgáltatásaink további fejlesztését, és új lehetőségeket nyit a magyar egészségügyi partnereink számára.”

A GenePlanet jelenleg több mint 50 országban van jelen, és európai laboratóriumi infrastruktúrával, ISO 27001 adatbiztonsági szabványokkal és fejlett bioinformatikai háttérrel támogatja partnereit.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss