Connect with us

Egészség

Könnyen átverés áldozata lehet, aki az utolsó pillanatban akar fogyni

átverés

A celebek tudta nélkül vezetik meg a fogyásban reménykedőket.

Azt mondják, hogy a nyári alak télen készül, azonban sokan a kánikula és a nyaralás előtt pár héttel kapnak a fejükhöz, így kénytelenek gyors megoldásokhoz folyamodni. A kereskedők igyekeznek ezt kihasználni, sok esetben ismert embereket felhasználva a reklámozáshoz, hogy hitelesnek tűnjenek. Hogyan lehet kiszúrni, ha átverésről van szó? Mit tehetnek a fogyasztók? Ehhez adott tippeket Jánvári András, e-kereskedelmi szakértő, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

A celebek tudta nélkül vezetik meg a fogyásban reménykedőket

Jánvári András hangsúlyozza, hogy az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki elérje a kívánt nyári formáját.

Sokan azonban türelmetlenek vagy egyszerűen csak lusták, így inkább más alternatívákhoz folyamodnak. Ilyenek a gyors fogyást ígérő tabletták vagy porok, amiket sok esetben ismert emberekkel próbálnak hitelessé tenni – gyakran a tudtuk vagy beleegyezésük nélkül.”

A márkák nem tehetnek ígéreteket

Apróságnak tűnhet, hogy odafigyeljünk a hirdetések vagy reklámok megfogalmazására, azonban ez jelentheti a kulcsot ahhoz, hogy felismerjünk egy lehetséges átverést. A márkák, forgalmazók és kereskedők a szabályok szerint nem tehetnek ígéretet azt illetően, hogy egy termékkel mennyi súlyt lehet veszíteni adott idő alatt. Az elképzelhető, hogy valaki saját magáról állítja, hogy ez megtörtént vele, azonban például azt ígérni, hogy »adott termék fogyasztásával 10 nap alatt 10 kg-ot lehet fogyni«. Tehát sem ígérni, sem ígérethez hasonlító dolgot nem lehet állítani! Ha ez megtörténik, akkor tudnunk kell, hogy sajnos átverésről van szó

– hívta fel a figyelmet Jánvári András.

Mit lehet tenni az átverés ellen?

Az első és legfontosabb tanács, hogy csak olyan oldalról rendeljünk, ahol ÁSZF alatt megtalálható magyar cég telefonos ügyfélszolgálattal. Az bőven nem elég, ha ki van írva, hogy 30 napos garancia és hasonlók. Hiszen hogyan hajtunk be bármilyen garanciát, ha nem elérhető a cég, amelyik hirdette?

– teszi fel a kérdést a szakértő. Még biztosabbra mehetünk, ha megkeressük, hogy hol kapható fizikai boltban az adott termék, ahol az eladókat is megkérdezhetjük a tapasztalatokról, vásárlói visszajelzésekről.

Ha megnéztük az oldalt és nem volt található cégnév és mindenhol csak a »leadott kilókról beszél«, akkor érdemes a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulni, hiszen az ő feladatuk kivizsgálni, majd orvosolni az adott problémát

– mutatott rá a szakértő. Ezekben az esetekben félretájékoztatásról vagy fontos információk szándékos elhallgatásáról van szó, így a vásárlók tudatos megtévesztése történik.

Azért is nagyon fontos az ilyen eseteket jelezni, mert sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy átverhetik őket, és megvásárolják a gyors fogyást ígérő termékeket

– hangsúlyozta a multi-vitamin.hu ügyvezetője.

Nincs biztos megoldás

Nincsenek biztos megoldások, hiszen mindenkinek másként működik a szervezete, hormonjai, anyagcseréje és élethelyzete.

„Például nem várható el egy 3 gyerekes anyukától, hogy naponta edzőterembe járjon, vagy egy nehéz fizikai munkát végző személy mindig koplaljon. Változtassunk a korábbi szokásainkon, mindenből kevesebbet, folyadékból többet, a finomított cukrokat kerüljük. Fogyókúrás szerekre azt szoktam mondani, hogy segíthetnek és magam is használok a segítség érdekében. A fontos, hogy ne csodát várjunk tőle, hanem mankónak tekintsük”

– mutatott rá a szakértő. Éppen azért működnek még mindig az átverések és megtévesztések, mert sokan inkább hisznek a „csodákban”, minthogy időt és energiát tegyenek abba, hogy változást érjenek el.

„A legrosszabb még, amikor egy-két hónap után, mikor elértük a kitűzött célt, teljesen visszatérünk a korábbi életünkhöz. Ilyenkor szoktak ugyanolyan gyorsan visszajönni a kilók, mint ahogy lementek

– tette hozzá Jánvári András.

A fogyókúrás szerek népszerűségére is hatással van az infláció

Nagy általánosságban elmondható, hogy a fogyókúrás szereknek két „főszezonja” van, az egyik január legeleje, az újévi fogadalmak utáni néhány hét, illetve május-június, amikor közeledik a nyár. Ilyenkor a konditermek is jobban megtelnek, és fogyókúrás termékekről is sok reklám jelenik meg.

Idén viszont ezt teljesen „elmosta” az infláció. Tapasztalatunk szerint is jóval kevesebb ilyen termék fogy jelenleg, mint a korábbi években. Sokaknak az alapvető dolgok megvétele is gondot okoz, nemhogy még erre is több ezer forintot áldozzanak

– mondta Jánvári András a multi-vitamin.hu ügyvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Egészség

Rekordon létszám az egészségpénztáraknál

Új csúcsra emelkedett, és már stabilan meghaladta az 1,2 milliót az első negyedév végére a hazai egészség- és önsegélyező pénztárak taglétszáma.

A közelmúltban elfogadott jogszabály-módosítások, és az új szolgáltatások bevezetése nyomán egyre vonzóbbak az egészségpénztárak, miközben fontos pillért jelentenek az öngondoskodásban is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. 

Soha nem volt még ennyi tagjuk az egészség- és önsegélyező pénztáraknak, mint az első negyedév végén: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a taglétszám márciusban elérte az 1,214 milliót a kasszáknál, ami három hónap leforgása alatt közel 26,5 ezres növekményt jelent. Hosszabb időtávon vizsgálva a helyzetet pedig még látványosabb az emelkedés: 2020. végén még 1,025 millió egészségpénztári tagot tartott nyilván az MNB, tehát bő négy év alatt csaknem 200 ezerrel nőtt a számuk. 

A jegybank adatai szerint az idei első negyedévben közel 20,5 milliárd forintnyi tagdíjbevétel érkezett az egészségpénztárakhoz, amelyből 18,1 milliárdot a tagok fizettek be, nagyjából 2,4 milliárd forint pedig munkáltatói hozzájárulásként érkezett a számlákra. 

A szolgáltatási kiadások – vagyis az egészségpénztári számlákról elköltött pénz – megoszlásánál viszont nem látszik nagyobb elmozdulás. A legnagyobb, 39,7 százalékos részt ezen a téren a magánegészségügyi ellátásra fordított költések adták az első negyedévben, de majdnem ekkora 39,1 százalékos szeletet képviseltek a gyógyszerekre fordított kiadások is. Jóval kisebb, de így is jelentős – 13,4 százalékos – volt 2024-ben a gyógyászati segédeszközökre fordított kiadások aránya.  

Az önsegélyező szolgáltatások közül a lakáshitel törlesztésének támogatását érdemes kiemelni: ezen a címen tavaly már több mint 3 milliárd, az idei első negyedévben pedig 840 millió forintot költöttek el az egészségpénztári tagok.  

Gyorsan emelkednek a bevételek az egészségpénztáraknál 

„Az éves statisztikákat vizsgálva jól látszik, hogy a tagdíjbevételek a taglétszámnál is jóval gyorsabb ütemben emelkednek a kasszáknál”

– emlékeztetett Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Hozzátette: az MNB adatai szerint a 2024-ben elért, összes tagdíjbevétel meghaladta a 84,6 milliárd forintot az egészségpénztáraknál, ami erőteljes, 21,4 százalékos emelkedést tükröz az egy évvel korábbihoz képest. 

A bevétel túlnyomó részét pedig változatlanul a tagok utalják a számlákra: az általuk befizetett összeg tavaly 22,9 százalékkal, 74,6 milliárd forintra nőtt.

„A gyors ütemben növekvő tagdíjbevételek egyértelműen arra utalnak, hogy az egészségpénztári tagok egyre nagyobb összeget hajlandók az egészségük megőrzésére, illetve önsegélyező szolgáltatásokra félretenni, és egyre fontosabbnak gondolják az öngondoskodásnak ezt a pillérét is”

– hívta fel a figyelmet Gergely Péter.  

Előnyére változott a szabályozás, de fejlesztenek a pénztárak is

Gergely Péter emlékeztetett arra: az egészség- és önsegélyező pénztárakra vonatkozó szabályozás több ponton is változott a közelmúltban, ami mind a kasszák, mind a tagjaik számára előnyös. A legfontosabb módosítás az önsegélyező szolgáltatásoknál lépett életbe: megszűnik ugyanis az a korlátozás, amelynek értelmében ezekre csak a pénztárban már legalább fél éve tartott összegből lehetett költeni. Szintén jelentősen bővültek a beiskolázási támogatás felhasználásának a lehetőségei, és megszűntek a számlák kiállítására vonatkozó időszaki korlátok is. 

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanakkor az elmúlt időszakban maguk a pénztárak is sokat tettek azért, hogy a szolgáltatásaik még vonzóbbak legyenek: így több helyen elérhetővé vált a teljesen online belépés, a bankkártyával összeköthető egészségpénztári kártya, illetve megjelentek a piacon a nagyon alacsony havidíj mellett elérhető, alapszintű egészségbiztosítási csomagok is. 

Az OTP Egészségpénztárnál az egészségpénztári kártya összeköthető a bankkártyával, így akkor is lehetséges az egészségkártyás fizetés, ha alacsonyabb az egyenleg a kelleténél. A pénztár alacsony díjas egészségbiztosítási csomagot is kínál tagjainak: a Helló Egészség Bázis nevű csomag havi díja mindössze 119 forint.

Az MBH Gondoskodás Egészségpénztárnál adott az online belépés lehetősége is, miközben az első egészségkártya, és a hozzá kapcsolódó társkártya ingyenes elektronikus ügyintézés esetén. A pénztár többféle, választható egészségbiztosítási csomagot kínál, de 118 forintos havi díjért elérhető alacsony díjas változat is a tagjainak. 

A Patika Egészségpénztárnál hűségprogram működik, ahol az egészségpénztárban igénybe vett szolgáltatásokkal egészségforintokra váltható hűségpontokat gyűjthetnek a pénztár tagjai. A pénztár tagjai Patikakártyájuk felmutatásával 10 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a szakorvosi, diagnosztikai, laboratóriumi és szűrővizsgálati szolgáltatásokat valamennyi Affidea magánegészségügyi központban. A pénztárnál biztosított az online belépés lehetősége, a pénztári kártya pedig automatikusan feltölthető. 

A Prémium Egészségpénztár nem csak bankkártyával összeköthető egészségkártyát és egészségbiztosítást kínál, de online foglalórendszert is működtet, ahol kiválasztható a szakorvos, de előre kifizethető a vizsgált ára is. A pénztárnál az év végéig nyereményjáték is fut, ahol a meghatározott feltételeket teljesítő – új és meglévő – tagok vehetnek részt: a nyeremény egy Mini Cooper E személyautó. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

24 órás padelverseny egy lélegzetvételnyi szünetért a gyógyíthatatlan beteg gyermekeknek

Létezik egy hely, ahol a gyerekek varázsvilágban élhetnek, ám sajnos sohasem nőhetnek fel: ez a Tábitha Ház, Magyarország egyetlen gyermekhospice intézménye, amely ingyenes támaszt nyújt a gyógyíthatatlan beteg gyermekeket otthon ápoló családoknak.

A „Heart Open” elnevezésű, egyedi időtartamú, 24 órás jótékonysági padelverseny során befolyt összeg az intézmény munkáját segíti: a rendezvény 2025. június 26-án 12:00-kor kezdődik a Premier Padel Nagyréten, és a célja, hogy fényt és reményt vigyen azoknak a családoknak az életébe, akiknek minden nap küzdelem.

Nem adhatunk több napot az élethez, de adhatunk több életet a napokhoz

Magyarország egyetlen gyermekhospice intézménye, a Tábitha Ház falai között a gyermekek és családjaik nem csupán orvosi ellátást, hanem szeretetet, figyelmet, méltóságot és támogatást kapnak életük legnehezebb szakaszában. A Ház fenntartása naponta 388 ezer, havonta pedig megközelítőleg 12 millió forintba kerül, és az állami támogatás ennek csupán 20%-át fedezi, a hiányzó összeget pedig adományokból kell előteremteni, hogy a segítség továbbra is ingyenes maradhasson minden rászoruló család számára.

Lépj pályára egy jó ügyért!

A Heart Open pontosan ebben hivatott segíteni: a soha nem látott hosszúságú padel rendezvény 2025. június 26-án, 12 órakor kezdődik a Premier Padel Nagyréten (1029, Budapest, Nagyrét u. 22), és a 24 órás verseny teljes bevételével a Tábitha Ház működését támogatja. A szervezők rövid távú célja 6 millió forint összegyűjtése, amely a ház félhavi működését fedezné. A résztvevők és a támogatók egy igazi közösségi élmény részesei lehetnek: 24 óra alatt 80 játékos lép a pályákra, emellett folyamatos DJ zenei program, 24 órás vendéglátás, tombola és meglepetések várják a látogatókat. A rendezvényen a résztvevőknek lehetősége nyílik találkozni professzionális padel játékosokkal, valamint a sportág és a jótékonyság iránt elkötelezett hírességekkel is.

Gubcsó Balázs és Varga-Márfy Milán, a Heart Open szervezői elmondták:

„A Heart Open eseményt azzal a céllal hoztuk létre, hogy a sport iránti szenvedélyünket egy fontos ügy szolgálatába állítsuk, és egy közösséget építve segítsünk a Tábitha Házban élő gyermekeknek és családoknak. Hálásak vagyunk minden nevezőnek és támogatónak, hiszen ez az összefogás lehetőséget teremt arra, hogy széles körben is felhívjuk a figyelmet a gyermekhospice pótolhatatlan munkájára – egy olyan ügyre, amely a mindennapokban méltatlanul kevés figyelmet kap.

A kezdeményezés mellé a Magyar Padel Szövetség is teljes mellszélességgel odaállt. Kerekes Péter, a szövetség elnöke hozzátette:

„A Magyar Padel Szövetség büszkén áll a Heart Open kezdeményezés mellé, amely megmutatja a sportágunkban rejlő közösségi erőt és társadalmi felelősségvállalást. Ez az összefogás példaértékű, hiszen a sport erejét egy igazán nemes cél, a Tábitha Ház támogatására fordítja.”

„A Tábitha Házban minden napért megküzdünk – nem a gyógyulásért, hanem a méltóságteljes jelenlétért. Ezért különösen megható számunkra, hogy a sport közösségformáló ereje most a legkiszolgáltatottabb gyermekeinkért mozdul meg. A Heart Open nemcsak támogatást hoz, hanem erőt is ad – és ez felbecsülhetetlen érték nekünk és a családjainknak is”

– tette hozzá Teslér Judit, a Tábitha Ház kommunikációs igazgatója.

Hogyan segíthetsz?

  • Jelentkezz játékosnak! A nevezési díj 50 000 Ft/fő, amely minimum 4 mérkőzést, valamint támogatók által biztosított ajándékokat garantál (pl. vitaminvíz, energiaital vagy éppen kedvezményes étkezési lehetőség a környező étteremben). A regisztráció a heartopen.hu oldalon érhető el. Minden forint közvetlenül a Tábitha Ház számlájára érkezik.
  • Látogass ki szurkolóként! A jelenléteddel is támogatod a közösséget és az ügyet.
  • Támogasd az eseményt! Vállalatok és magánszemélyek számára különböző támogatási csomagok érhetők el, de akár egy tombola-nyeremény felajánlásával is hozzájárulhatsz a sikerhez.

„Amikor te játszol, valaki megpihenhet. Amikor te adományozol, valaki fellélegezhet.” A Heart Open több mint egy sportesemény: egy lehetőség, hogy közösen építsünk egy olyan közösséget, ahol a sport, az emberség és a felelősségvállalás találkozik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Digitális segítség a tudatos és egészséges étkezéshez

egészséges étel házhozszállítás app
képek: Canva

Az okosotthonokról, mesterséges intelligenciáról vagy digitális asszisztensekről szóló hírek mellett egyre több figyelem irányul arra is, hogyan formálják ezek az eszközök a mindennapi életünket, akár az étkezési szokásainkat is. Ma már nem kell feltétlenül dietetikust felkeresni vagy szakácskönyveket lapozgatni ahhoz, hogy egészségesebben éljünk, elég egy jól megválasztott app vagy egy okoseszköz a konyhában.

Heti menü és tudatos rendelés

Számtalan mobilalkalmazás és webes platform segít abban, hogy előre megtervezzük a heti menüt, figyelembe véve az ízlésünket, az egészségi állapotunkat és a napi elfoglaltságainkat is. A legtöbb ilyen alkalmazás szinkronizálható az okostelefonnal vagy akár egy okoshűtővel is, így automatikusan ajánl recepteket a hűtő tartalma alapján. Ha pedig nincs időnk főzni, az egészséges étel házhozszállítás is egyre népszerűbb. Már nemcsak gyorsételeket, hanem tápláló, kiegyensúlyozott fogásokat is kérhetünk néhány kattintással, és több helyen akár heti menü rendelés is lehetséges.

heti menü

Okos döntések minden nap

A technológia nem csupán kényelmet biztosít, hanem valódi támogatást is ad a jobb döntésekhez. Például egyes alkalmazások figyelik a napi kalóriabevitelt, miközben receptötleteket ajánlanak, vagy figyelmeztetnek, ha túl sok szénhidrátot ettünk. Más appok bevásárlólistát készítenek az adott heti terv alapján, így elkerülhetjük az élelmiszerpazarlást is.

Konyhai kütyük, amik tényleg hasznosak

Az okoskonyhai eszközök is új dimenziókat nyitnak: már elérhetők olyan mérlegek, amelyek képesek megmutatni az alapanyagok tápértékeit vagy olyan intelligens főzőlapok, amelyek akár telefonról is irányíthatók. Ezek nemcsak a kezdő szakácsoknak, hanem a rohanó életmódot élőknek is nagy segítséget jelentenek.

Automatizált tervezés, kevesebb stressz

Egyre elterjedtebbek azok az alkalmazások is, amelyek automatikusan összefoglalják, miket ettünk a héten, és segítenek abban, hogy kiegyensúlyozott maradjon az étrendünk. Néhány platform már azt is figyeli, mikor jártunk utoljára boltban, és javaslatot tesz a következő bevásárlásra vagy receptre. Így nemcsak az étkezéseink lesznek rendezettebbek, hanem a konyhai stresszt is jelentősen csökkenthetjük.

Elérhető, nem sci-fi

Nem kell futurisztikus víziókra gondolnunk, hiszen az online étkezéstervezés és az okoseszközök már most is elérhetők és hasznosak lehetnek. Egy jól kiválasztott app vagy konyhai kütyü valódi változást hozhat a mindennapokba. Akár főzünk, akár rendelünk, a technológia segíthet abban, hogy tudatosabbak legyünk, időt spóroljunk, és közben az egészségünkről se feledkezzünk meg.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss