Egészség
Egészségügyi reform a mesterséges intelligencia segítségével
Világszerte problémákkal küzd az egészségügy
- Az egészségügyi ellátórendszerek világszerte túlterheltek és erőforráshiányosak.
- Idősödnek a társadalmak, egyre több a krónikus betegséggel küzdő ember és nő a nyugdíjkorhatár.
- Magyarország esetében elmondható, hogy a születéskor egészségesen várható élettartam jóval az aktuális nyugdíjkorhatár alatt van (KSH).
- Az egészségügyi összkiadások ennek megfelelően meredeken emelkednek (2023-ban globálisan átlagosan közel 10%-kal).
- A magyar háztartások egy főre eső összkiadásainak egészségügyre vonatkozó százalékos aránya 5,1%-ról 5,4%-ra nőtt 2019 és 2022 között (KSH).
- A magyar háztartások 2022-ben összesen 229 ezer forintot költöttek gyógyszerekre és egészségügyi szolgáltatásokra, ugyanez az összeg 2023-ban már 385 ezer forint volt.
Gyógyír lehet a digitális alapú reform
- A generatív mesterséges intelligencia (MI) modellek megjelenése új eszközöket, új lehetőségeket kínál az egészségügy megreformálására.
- A természetes nyelvfeldolgozás ötvözve a digitális képfeldolgozással és a már évtizedek óta használt fejlett analitikai megoldásokkal (pl. gépi tanulás, továbbfejlesztett statisztikai módszerek, big data) egyaránt forradalmi előrelépést hozhat a diagnosztika, a terápia vagy a prevenció területén.
- Magyarországon állami és magán egészségügyi intézmények bevonásával több ilyen irányú fejlesztési projekt is zajlik. Olyan megoldásokon dolgoznak együtt magyar egészségügyi és informatikai szakemberek, amelyeknek van piaci relevanciája, vagyis ellátási és páciens oldalról is van rájuk igény.
- Jó alapot biztosíthat ezekhez a projektekhez a magyar egészségügy meglévő, fejlett informatikai infrastruktúrája és rendszerei. Külön ki kell emelni az európai szinten is előremutató fejlesztést, az EESZT-t, amelynek felhőalapú központi adatbázisára átfogó MI megoldásokat lehet tervezni.
Mit ígér a digitális és adatvezérelt egészségügy?
- A mesterséges intelligencia (MI) által támogatott, digitalizált és adatvezérelt egészségügy többek között rövidebb várólistákat, pontosabb diagnózist, színvonalasabb járó- és fekvőbeteg ellátást, valamint fejlett telemedicina és távkonzultációs szolgáltatásokat ígér.
- Emellett lehetővé teszi az orvosokat terhelő adminisztráció jelentős csökkentését, orvosi döntéstámogató rendszerek bevezetését, az egyéni betegutak elemzését és társadalmi szintű előrejelző modellek elkészítését.
A kulcs az egészségügyi adatvagyon kiaknázása
- Az egészségügy digitális megreformálásának kulcsa a rendelkezésre álló hatalmas és értékes adatvagyon kiaknázása az MI segítségével.
- Eltérő szerkezetű, strukturált és strukturálatlan adatokról van szó, amelyek hatékony kiaknázása és szakmai szempontok szerinti értelmezése a generatív MI modellek megjelenésével vált széles körben elérhetővé.
- Az egészségügyi adatok forrásai: páciens törzsadatok, IoT eszközök, kórházi információs rendszerek, viselhető eszközök rögzített adatai, egészségbiztosítók adatai, laboratóriumi leletek, gyógyszeres kezelések adatai, radiológiai felvételek, molekuláris diagnosztikai adatok, nyilvános eü adatbázisok, népegészségügyi adatok, valamint országos, regionális és globális statisztikák.
- A fentiekkel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy eltérő komplexitású és granularitású adatokról van szó, amelyek konszolidációjához és átfogó elemzéséhez széles analitikai eszköztárra van szükség.
- Itt ismét szót kell ejteni az EESZT rendszerről (és annak felhőalapú központi adatbázisáról), amely európai szinten is figyelemre méltó fejlesztés.
- A fentiek mellett a háziorvosok, klinikusok és szakellátók szabadszöveges feljegyzései, jegyzetei is idesorolhatók, hiszen az MI segítségével gyorsabbá és automatizálhatóvá vált a feldolgozásuk.
Döntéstámogatás és tehermentesítés
- Sok esetben meghatározhatók azok a területek, amelyeken belül jól algoritmizálhatók a feladatok, a megoldandó problémák, és ahol tényleges segítséget nyújthat az MI.
- Általánosságban elmondható: a jelenleg is zajló fejlesztési projektek fő célja az orvosi döntések támogatása, az orvosok tehermentesítése (az adatok feldolgozására építve) és a kutatások felgyorsítása.
- Fontos kiemelni, hogy az egészségügyi adatok rendkívül érzékenyek. A kiértékelésük és elemzésük alapján hozott döntéseknek komoly következménye van. A fals információ vagy az információ nem kellő pontosságú feldolgozása téves diagnózishoz, helytelen terápiához vagy akár a páciens életminőségének romlásához, halálához vezethet.
- Ebből következik, hogy az MI önállóan nem hozhat döntést. A szakorvosnak mind ellenőrző, mind pedig jóváhagyó szerepben is meg kell jelennie a döntéshozási folyamatban, illetve már a fejlesztési folyamatban is szakmai felügyeletet kell biztosítania.
Konkrét példák
- KÉPFELDOLGOZÁS: A diagnosztikai képek, radiológiai felvételek kiértékelésének támogatása azáltal, hogy az MI (fejlett képfeldolgozási algoritmusokat alkalmazva) sorba rendezi őket úgy, hogy a gyanúsabb, sürgősebb beavatkozást igénylő eseteket veszi előre. Nagyszámú felvétel esetén ez komoly időmegtakarítást eredményezhet.
- BETEGSÉG-ELŐREJELZÉS: A páciens hosszú évekre visszamenően elérhető személyes leleteinek (vér, vizelet, stb.) idősoros vizsgálatával egyes betegségek kialakulási folyamata még a kezdeti fázisban felfedezhető. Tipikus példa erre a 2-es típusú cukorbetegség, ahol a kóros trend sok esetben még az előtt kirajzolódik a releváns értékekből, hogy azok átlépnék a normálisnak számító tartomány határát.
- TELEMEDICINA / TÁVKONZULTÁCIÓ: Ilyen jellegű szolgáltatások már évek óta elérhetők, bevezetésükhöz, elterjedésükhöz a Covid-járvány adott nagyobb lendületet. Az egészségügyi adatok MI segítségével történő feldolgozása ezen a téren is jelentős fejlődési ugrást tesz lehetővé, de a generatív MI önmagában is fontos kommunikációs eszköz lehet az egészségügyi ellátórendszer kapacitás-problémáinak megoldásában.
- ORSZÁGOS ELEMZÉSEK: Az egészségügyi adatvagyon feldolgozásával és kiaknázásával országos szinten az eddigiekhez képest sokkal átfogóbb és pontosabb elemzések elvégzésére is lehetőség nyílik. Erre építve akár olyan előrejelző modellek is készíthetők, amelyek nagy segítséget nyújtanak a népbetegségek felismerésében, megelőzésében és kezelésében, vagy egy átfogó, hosszabb távú országos egészségügyi stratégia megalapozásában.
- ADMINISZTRÁCIÓ: A szakorvosoknak jelenleg rengeteg időt és energiát kell áldozniuk adminisztrációra. Az MI jelentős terheket vehet le a vállukról a kezelési tervek, szakvélemények vagy zárójelentések összeállításánál (azok egészét vagy egyes részeit önállóan is összeállíthatja megírhatja. De ugyanígy felgyorsíthatja akár a legfrissebb szakirodalmi eredmények felkutatását és a kutatásból származó tudományos anyagok előkészítését is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ajánljuk még
-
Valóban intelligens a mesterséges intelligencia?
-
Világszerte elismert vezetőkkel indít úttörő mesterséges intelligencia szolgáltatást az EY Magyarország
-
A magyarok még nem érzik magukat készen a Mesterséges Intelligenciára
-
A generatív mesterséges intelligencia használata
-
A HONOR leleplezte az ipar első AI defókuszáló szemvédelmi és deepfake-érzékelő funkcióit
-
A munkáltatók szerint is égető reformok szükségesek a munkásszállóknál
Egészség
Az egészséges étkezés akár évekkel meghosszabbíthatja az élettartamot
Évekkel tovább élhetnek azok, akik áttérnek az egészségesebb étrendre, erősítette meg egy friss kutatás, amelyben félmillió ember étkezési szokásait vizsgálták.
A Nature Foodban megjelent tanulmány szerint a legtöbb hasznot az hozza, ha a korábbinál több teljes kiőrlésű gabonát, a diófélét és a gyümölcsöt fogyasztunk, míg a cukrozott italokat és a feldolgozott húsokat érdemes elkerülni. Az egészséges életmód kialakítására az okosórák egyre innovatívabb megoldásokkal szolgálhatnak, amelyek hatékonynak bizonyulnak: a Huawei felmérése szerint az okosórát rendszeresen használók 87%-a legalább egy egészségesebb szokást vett fel és akár 71%-kal nagyobb valószínűséggel ismerik többek között a megfelelő napi kalóriamennyiségüket.
Az Egyesült Királyságban az egészségtelen táplálkozás évente több mint 75 ezer korai halálesetet okoz. Ennek felismerése ösztönözte a Nature Food munkatársait, hogy kidolgozzanak egy modellt, amely a fő élelmiszercsoportok fogyasztása alapján megbecsüli, hogyan befolyásolja az egészséges táplálkozásra való áttérés az élettartam növekedését vagy csökkenését.
Az eredmények alapján általánosságban elmondható, hogy azok, akik a legtovább élnek, sok tejet és tejterméket, zöldséget, dióféléket és hüvelyeseket fogyasztanak. Emellett mérsékelt mennyiségben esznek teljes kiőrlésű gabonát, gyümölcsöt, fehér húst és halat is. A legkevesebbet pedig vörös húsból, tojásból, feldolgozott húskészítményekből, finomított gabonából és cukros italokból fogyasztják. Az egészséget és a várható élettartamot legjobban támogató ételeknek a teljes kiőrlésű gabonákat és a dióféléket találták, míg a leginkább károsnak a cukorral édesített italokat és a feldolgozott húsokat.
A tudatos táplálkozás elkezdését és megtartását ma már a technológia is hatékonyan támogatja. Számos alkalmazás, eszköz áll rendelkezésre. Ilyenek péládul az okosórák, amelyek közül vannak beépített kalóriaszámláló funkcióval rendelkező modellek is – ezek segítségével valós időben nyomon követhetők a kalóriabevitellel és súlycsökkentéssel kapcsolatos célok és eredmények. A Huawei legutóbbi okosóra-modelljeiben, a WATCH FIT 3-ban és a WATCH GT 4-ben a Maradjon Fit kalóriakezelő alkalmazás és a Huawei Egészség app segítségével vezethetjük a napi kalóriabevitelt, majd a személyes információk és súlycélok alapján javaslatokat, trendeket készít.
A Huawei tavalyi felmérése szerint ráadásul az okosóra-használat ténylegesen támogathat az egészségesebb életmód kialakításában: a felméréséből kiderül, hogy az okosórát használók 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik többek között a megfelelő napi kalóriamennyiségüket. A válaszadók 87 százaléka pedig legalább egy új, egészséges szokást tudott bevezetni az eszközétől kapott információk vagy javaslatok eredményeként.
Márpedig a Nature Food tanulmánya szerint az egészséges táplálkozásra való áttérés bármely életkorban pozitív eredményekkel jár, és minél korábban történik a váltás, annál jelentősebb a hatás: akár tíz évvel is tovább élhetnek azok, akik egészségtelen étkezésükön jelentős változtatásokat hajtanak végre. Még az átlagos, nem kimondottan egészségtelen étkezési szokásokat követők esetében is három plusz évet jelenthet az étkezés finomhangolása.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A napi kalóriabevitel számolása fontosabb a fogyáshoz, mint az étkezések időzítése
A fogyásnál a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő – állítják egy friss tudományos kutatás készítői.
Varga Dóra dietetikus szerint a kalóriaszámlálás jó módszer a testsúlycsökkentésre, és segít abban, hogy jobban megismerjük táplálkozásunkat, ugyanakkor az étrend összetétele és minősége ugyanúgy lényeges, akárcsak a fizikai aktivitás. Az egészségtudatosabb életmódhoz az okosórák hatékonyan járulhatnak hozzá: a Huawei felméréséből kiderült, hogy az okosóra-tulajdonosok 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ráadásul általánosságban fittebbnek és egészségesebbnek érzik magukat.
Egy friss tudományos kutatás nemrégiben rámutatott: a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő fogyás esetén, nem pedig az, hogy mikor fogyasztják el ezeket a kalóriákat – így a kalóriaszámoláson alapuló étkezés a tudomány jelenlegi állása szerint győzni látszik az időszakos étkezés fölött.
Varga Dóra dietetikus, táplálkozástudományi szakember szerint a kalóriaszámlálás alapvetően jó módszer a testsúlycsökkentésre:
„A kalóriák számolása segíthet az étrend kontrollálásában és pozitívan befolyásolja a táplálkozási döntéseket, de hosszú távon nem szabad, hogy uralja mindennapjainkat. A cél, hogy átmenetileg alkalmazva segítsen a testsúlycsökkentésben”
– mondta a szakértő.
Varga Dóra felhívta a figyelmet arra, hogy a kalóriabevitel figyelése ugyan fontos lehet a testsúly optimalizálásában, de számos egyéb tényező is befolyásolja. Ilyen például a mikrobiom állapota, az anyagcsere-betegségek, a mentális állapot, az étkezési idő, az alvási szokások vagy a gyógyszerszedés.
„Nemcsak a kalóriák mennyisége, hanem az étrend összetétele és minősége is fontos. Alapvetően pozitív, ha tudatosabbá tesszük az étkezésünket, de nem csak a számokat kell nézni. Ráadásul a túl alacsony kalóriabevitel még le is állíthatja a fogyást, vagy akár testsúly gyarapodást is okozhat. Általános elvként elmondható, hogy ha a korábbihoz képest 500 kalóriával csökkentjük a napi energiabevitelt, az jellemzően egy fokozatos, tartható fogyást eredményez.”
A szakértő szerint nagyon fontos szerepe van a fizikai aktivitásnak, mert ha többet mozgunk, több energiára van szükségünk: „
A napi lépésszám nyomon követése már egy jó módszer lehet, mindenképp javasolt a minimum napi tízezer lépést elérni átlagosan naponta”
– mondta a szakértő.
A dietetikus szerint általános ajánlásként megfogalmazható mindenkinek heti szinten minimum 150 perc közepes intenzitású kardio mozgás és 2×30 perc izomerőt növelő mozgás, amit szintén nagyon jól monitorozhatunk okoseszközök segítségével.
A Huawei legutóbbi okosóra-modelljei, a WATCH GT 4 és a WATCH FIT 3 jól példázzák, milyen sokrétűen támogathatja egy-egy okoseszköz az egészségtudatosabb életmódot. A gyártó legutóbbi okosórái a tudományos alapú edzésfigyelés révén mérik az elégetett kalóriákat, emellett már olyan kalóriamenedzsment-alkalmazással is rendelkeznek, amellyel valós időben nyomon követhetők a kalóriabevitellel és súlycsökkentéssel kapcsolatos célok. Az applikációban személyre szabható a fogyás gyorsasága (normál, gyors, leggyorsabb), és az adott felhasználóra vonatkozó aktivitásszintet, edzést is javasol a célsúly ismeretében. Az alkalmazás egyik legnagyobb előnye, hogy az összes elégetett kalória számolásakor figyelembe veszi a pihenés és az aktivitás (edzés, napi mozgás) közben elégetett kalóriát is.
A Huawei tavalyi felmérése szerint a megkérdezettek relatív többsége az elhízás (46 százalék) miatt aggódik, és a legtöbben a stressz csökkentése mellett a megfelelő testsúly megőrzését (40 százalék) és az egészséges táplálkozást (35 százalék) szeretnék elérni a közeljövőben. A Huawei felméréséből az is kiderült, hogy az okosórát használók sokkal tudatosabbak egészségi állapotukkal kapcsolatban. Többek között 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ami a testsúly megőrzésének kulcsa. Emellett általánosságban fittebbnek (56 százalék, szemben a 45 százalékkal) és egészségesebbnek érzik magukat (57 százalék, szemben a 45 százalékkal), és elégedettebbek egészségi állapotukkal is (60 százalék, szemben az 50 százalékkal).
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A fogyáshoz fontosabb a napi kalóriabevitel számolása, mint az étkezések időzítése
A megkérdezettek relatív többsége az elhízás miatt aggódik a Huawei tavalyi felmérése szerint, és sokan ezzel párhuzamosan a megfelelő testsúly megőrzését és az egészséges táplálkozást tűzték ki célul.
Egy friss tudományos kutatás nemrégiben rámutatott a leghatékonyabb fogyási stratégiára: a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő. Varga Dóra dietetikus szerint noha a kalóriaszámlálás jó módszer a testsúlycsökkentésre, és segít abban, hogy jobban megismerjük táplálkozásunkat, emellett az étrend összetétele és minősége ugyanúgy lényeges, akárcsak a fizikai aktivitás. Az egészségtudatosabb életmódhoz az okosórák hatékonyan járulhatnak hozzá: a Huawei felméréséből kiderült, hogy az okosóra-tulajdonosok 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ráadásul általánosságban fittebbnek és egészségesebbnek érzik magukat.
A Huawei tavalyi felmérése szerint a megkérdezettek relatív többsége az elhízás (46 százalék) miatt aggódik, és a legtöbben a stressz csökkentése mellett a megfelelő testsúly megőrzését (40 százalék) és az egészséges táplálkozást (35 százalék) szeretnék elérni a közeljövőben. Egy friss tudományos kutatás nemrégiben rámutatott: a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő fogyás esetén, nem pedig az, hogy mikor fogyasztják el ezeket a kalóriákat – így a kalóriaszámoláson alapuló étkezés a tudomány jelenlegi állása szerint győzni látszik az időszakos étkezés fölött.
Varga Dóra dietetikus, táplálkozástudományi szakember szerint a kalóriaszámlálás alapvetően jó módszer a testsúlycsökkentésre:
„A kalóriák számolása segíthet az étrend kontrollálásában és pozitívan befolyásolja a táplálkozási döntéseket, de hosszú távon nem szabad, hogy uralja mindennapjainkat. A cél, hogy átmenetileg alkalmazva segítsen a testsúlycsökkentésben”
– mondta a szakértő.
Varga Dóra felhívta a figyelmet arra, hogy a kalóriabevitel figyelése ugyan fontos lehet a testsúly optimalizálásában, de számos egyéb tényező is befolyásolja. Ilyen például a mikrobiom állapota, az anyagcsere-betegségek, a mentális állapot, az étkezési idő, az alvási szokások vagy a gyógyszerszedés:
„Nemcsak a kalóriák mennyisége, hanem az étrend összetétele és minősége is fontos. Alapvetően pozitív, ha tudatosabbá tesszük az étkezésünket, de nem csak a számokat kell nézni. Ráadásul a túl alacsony kalóriabevitel még le is állíthatja a fogyást, vagy akár testsúly gyarapodást is okozhat. Általános elvként elmondható, hogy ha a korábbihoz képest 500 kalóriával csökkentjük a napi energiabevitelt, az jellemzően egy fokozatos, tartható fogyást eredményez.”
A szakértő szerint nagyon fontos szerepe van a fizikai aktivitásnak, mert ha többet mozgunk, több energiára van szükségünk:
„A napi lépésszám nyomon követése már egy jó módszer lehet, mindenképp javasolt a minimum napi 10.000 lépést elérni átlagosan naponta”
– mondta a szakértő. A dietetikus szerint általános ajánlásként megfogalmazható mindenkinek heti szinten minimum 150 perc közepes intenzitású kardio mozgás és 2×30 perc izomerőt növelő mozgás, amit szintén nagyon jól monitorozhatunk okoseszközök segítségével.
A Huawei legutóbbi okosóra-modelljei, a WATCH GT 4 és a WATCH FIT 3 jól példázzák, milyen sokrétűen támogathatja egy-egy okoseszköz az egészségtudatosabb életmódot. A gyártó legutóbbi okosórái a tudományos alapú edzésfigyelés révén mérik az elégetett kalóriákat, emellett már olyan kalóriamenedzsment-alkalmazással is rendelkeznek, amellyel valós időben nyomon követhetők a kalóriabevitellel és súlycsökkentéssel kapcsolatos célok. Az applikációban személyre szabható a fogyás gyorsasága (normál, gyors, leggyorsabb), és az adott felhasználóra vonatkozó aktivitásszintet, edzést is javasol a célsúly ismeretében. Az alkalmazás egyik legnagyobb előnye, hogy az összes elégetett kalória számolásakor figyelembe veszi a pihenés és az aktivitás (edzés, napi mozgás) közben elégetett kalóriát is.
A Huawei felméréséből az is kiderült, hogy az okosórát használók sokkal tudatosabbak egészségi állapotukkal kapcsolatban. Többek között 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ami a testsúly megőrzésének kulcsa. Emellett általánosságban fittebbnek (56 százalék, szemben a 45 százalékkal) és egészségesebbnek érzik magukat (57 százalék, szemben a 45 százalékkal), és elégedettebbek egészségi állapotukkal is (60 százalék, szemben az 50 százalékkal).
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Keresik az ország legprofibb amatőr grillezőit
„Sam Sung” szerint a HONOR Magic V3 a #1 hajlítható okostelefon
Újra dübörög a munka és a suli – íme pár app a produktivitáshoz
Világszerte elismert vezetőkkel indít úttörő mesterséges intelligencia szolgáltatást az EY Magyarország
Magyar csapat is indul a FIM Endurance Világbajnokságon a HUMDA támogatásával
A magyarok még nem érzik magukat készen a Mesterséges Intelligenciára
Olaszországban kezdik, de Horvátországban folytatják a nyarat a magyarok
Új szelek fújnak a nagyvállalatoknál IT fronton
ABB innovatív töltési megoldások és hazai tervek az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapján
Forvis Mazars: hamarosan lejár a külföldi áfa visszaigénylésének határideje
Technokrata.hu
A PwC megvette a GKID-t
Autószerelés: a Széchenyi István Egyetem oktatója készítette fel a szakmák világbajnokságán kiválósági díjat nyert fiatalt
Megérkezett Magyarországra az Allegro
Technológia és testreszabhatóság – ezek lesznek a jövő edzéstrendjei
A Sony bemutatja a LinkBuds termékcsalád három új tagját
Már egymillióan használják a REpont applikációját
Vezetőváltás a PwC Magyarországnál
Óriásit esett az elektromos autók átlagára
Másfél ezer iskolás vett részt a Széchenyi István Egyetem műszaki pályaorientációs projektjén
Central Cee lett a G-Shock európai márkanagykövete
Műszaki-Magazin.hu
Tokióban várják a fiatal, magyar feltalálókat
Digitalizációs lemaradásban a magyar vállalkozások
Megoldásokat keres? 9-én nyit az Electrosub
A BMW Group Steyr-i gyára jövőbe vezető energiaellátásra áll át
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric Energize programja
Bemutatkozott az Eaton új elektromosautó-töltője
Kisteherautó bérlés egy új autómegosztó szolgáltatással
igus 2025-ös manus díj pályázat
A Mazak legújabb lézeres innovációi az EuroBLECH 2024-en
Az AWL az Infor Cloud Solution segítségével egyszerűsíti a gyártást
Ajánljuk
Friss
-
Mozgásban2 hét
A Continental kampányt indít a kultúrált és balesetmentes közlekedésért
-
Szórakozás1 hét
Új egység megnyitásával, jótékonysági versennyel ünnepel az idén 10 éves Flippermúzeum
-
Okoseszközök2 hét
Valóban intelligens a mesterséges intelligencia?
-
Okoseszközök2 hét
Már világszerte megvásárolható az iPhone 16
-
Ipar2 hét
A SUSE vezető a 2024-es Gartner® Magic Quadrant™ for Container Management jelentésben
-
Okoseszközök1 hét
Apple Watch alvási apnoe funkció: a tünetek felismerésére jó, diagnózisra alkalmatlan
-
Mozgásban2 hét
Hogyan kerülhetjük el használt elektromos jármű vásárlásakor, hogy félrevezessenek?
-
Mozgásban2 hét
Motorolaj választás – Mutatjuk, mire érdemes odafigyelni!