Gazdaság
4 kockázat, ami a Te alkalmazásaidat is fenyegetheti
Az alkalmazások 79 százaléka tartalmaz veszélyes sebezhetőséget, ezért a sérülékenységek vizsgálata és javítása különös gondot igényel, hiszen a legapróbb hiba is komoly kibertámadások előtt tárhatja ki a kapukat.
Többféle kockázat is fenyegeti a vállalatokat ezen a téren, a Micro Focus szakértői szerint azonban a megfelelő teszteszközökkel egyszerűen és gyorsan észlelhetők és javíthatók a sebezhetőségek.
A Micro Focus elemzése szerint az alkalmazások közel négyötöde tartalmaz legalább egy kritikus vagy súlyos sebezhetőséget. Az ilyen sérülékenységek komoly veszélyt jelenthetnek, hiszen a kiberbűnözők kihasználhatják a biztonsági réseket, és ezeken keresztül megtámadhatják a hibás szoftvereket használó szervezetek rendszereit. Fontos tehát, hogy a vállalatok mindent megtegyenek azért, hogy kiküszöböljék ezeket a problémákat, és minimalizálják a kockázatokat. A Micro Focus szakértői összegyűjtötték a leggyakoribb kockázatokat és nehézségeket, amelyek felmerülhetnek az alkalmazások biztonsága kapcsán.
Végtelen védtelenség
Gyakran előfordul, hogy hosszabb időbe telik, mire elkészül a hibajavítás a már felfedezett sérülékenységek orvoslására. Így az adott szoftvert használó szervezetek védtelenek maradnak még abban az esetben is, ha kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy naprakészen tartsák rendszereiket, és a már kiadott frissítéseket a lehető legrövidebb időn belül telepítsék.
A későn ébredők pluszköltségei
Minél tovább várnak egy probléma orvoslásával, annál több nehézséggel és költséggel jár a megoldása. Ez az élet számos területén jellemző, és nincs ez másképp az alkalmazások biztonsága terén sem: minél később jutnak el a sérülékenységek javításához a szoftverfejlesztési ciklusban, annál többe kerül a folyamat.
Értelemszerűen akkor a legegyszerűbb és legolcsóbb a biztonsági hibák korrigálása, ha arra még a követelmények és az architektúra kialakításánál kerül sor. Körülbelül ötször ekkora összeget igényel, ha a kódolás során javítják azokat, és tízszer nagyobbat, ha a komponensek tesztelésekor gondoskodnak a sérülékenységekről. A szám pedig akár a harmincszorosára is nőhet, ha a kiadásig várnak a sebezhetőségek kezelésével.
Ismétlődő hibák
Több fejlesztőcsapatnál előfordul, hogy ugyanazokat a hibákat követik el újra és újra. Tipikusan ilyen például az input validation hiba, amelynek során a szoftver nem ellenőrzi megfelelően a bevitt adatokat, ez pedig lehetőséget biztosít a támadók számára a rosszindulatú kódok bejuttatására.
A Micro Focus adatai alapján az ilyen jellegű sérülékenységek száma nem csökken. Az Application Security Research kutatás során 2015-ben a vizsgált alkalmazások 52 százalékában észleltek ilyen sebezhetőséget. 2016-ban ez a szám 44 százalék volt, majd 2017-ben újra visszaugrott 50 százalékra.
Előbb a fejlesztés, aztán a biztonság
Ha a biztonsági tesztelés nem része a DevOps folyamatoknak, akkor a hibák csak később derülnek ki, így azok javításáról is csupán később tudnak gondoskodni a szakemberek. A Micro Focus felmérése azt mutatta ki, hogy ezen a területen szerencsére javulás érzékelhető. Egyre több vállalatnál végeznek ugyanis automatizált biztonsági ellenőrzéseket a fejlesztés során, így időben kiadhatják a kódokat anélkül, hogy a sebesség a minőség rovására menne. 2016-ban a statikus alkalmazásbiztonsági tesztelés során feltárt hibáknak közel 30 százalékát javították 30 napon belül, míg ez a szám 2017-re már 87 százalékra nőtt.
A Micro Focus szakértői azt javasolják a vállalatok számára, hogy vértezzék fel fejlesztőiket a megfelelő eszközökkel, amelyek segítségével gyorsan és egyszerűen megtalálhatják és javíthatják a hibákat. A Fortify termékcsaláddal például a szoftverfejlesztési ciklus minden egyes lépésénél, automatizáltan tesztelhető az alkalmazások biztonsága. A helyben működtethető és felhőalapú változatban is elérhető megoldások révén proaktívan feltérképezhetők és orvosolhatók a sérülékenységek a fejlesztés és üzemeltetés során egyaránt.
Gazdaság
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest közel 1,5 milliárdos növekedést mutat.
A számok döbbenetesek: az öt hónapos időszak teljes SZÉP-kártyás forgalmának több mint 30 százaléka élelmiszer-vásárlásokból származott, igaz, ebbe beleesett a tavalyi karácsonyi időszak is. Kimondható, hogy amíg hideg élelemért is lehetett SZÉP kártyával fizetni, addig a cafeteria-rendszer legismertebb eleme már nemcsak a pihenést és kikapcsolódást szolgálta, hanem a mindennapi megélhetés egyik fontos pénzügyi lába lett.
A vásárlási szokásokból az is jól látszik, hogy a felhasználók tudatosan és nagyobb volumenben költöttek. Az átlagos kosárérték elérte a 9200 forintot, vagyis sokan nem csupán néhány terméket vásároltak, hanem a kártyabirtokosok többsége jelentősebb, tervezett nagybevásárlások finanszírozására használta a keretét.
„Kiemelkedő érdeklődés övezte a hideg élelmiszerek SZÉP kártyával történő fizetését. És nemcsak a költési adatokban jelentett látható szintlépés, hanem a fizetési technológiák terén is
– hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője.
– Az ügyfeleink 5 százaléka használta digitális SZÉP kártyáját a fizetésnél. A digitális fizetés növekvő népszerűsége is igazolja, hogy a könnyű és gyors felhasználói élmény, valamint a technológiai naprakészség ma már alapvető elvárássá kezd válni bevásárláskor. Nem kérdés tehát, hogy a kkv-szektor számára a SZÉP kártya valódi stratégiai eszköz, akár cafeteriaként adják munkavállaóiknak, akár úgy, hogy maguk válnak elfogadóhellyé.”
Bár a K&H SZÉP-kártyás forgalmi statisztikákban továbbra is a nagyvállalatok dominálnak, a kisvállalkozások szerepe is érezhetően megnőtt ebben az időszakban, ami egyben azt is eredményezte, hogy a forgalom egy része közvetlenül a helyi közösségekben maradhatott, hozzájárulva a gazdasági sokszínűség megőrzéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Amikor a föld és az űr együtt segíti a gazdálkodókat – fiatal fejlesztő megoldása a vízpazarlásra
A digitális technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak a mezőgazdaságban. Az új megoldások segítenek abban, hogy a gazdálkodás hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. A pontos talajnedvességi adatok és az adatvezérelt öntözés hozzájárulhatnak a vízfelhasználás csökkentéséhez, a terméshozamok növeléséhez, valamint a természeti erőforrások védelméhez. A K&H STEM pályázat szakmai különdíjas projektje szenzoros mérések és műholdas adatok kombinálásával támogatja ezt a törekvést.
A fejlesztés hatása azonban nemcsak a mezőgazdaságban fontos. A víz tudatos használata a mindennapokban is érezhető lehet. Kevesebb pazarlás történik, így a természeti erőforrások is jobban megmaradnak. A pontos öntözési döntések pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy stabilabb legyen az élelmiszer-ellátás. Az ilyen adatvezérelt megoldások segítenek abban, hogy a mezőgazdaság jobban alkalmazkodjon a szélsőséges időjáráshoz, és hosszútávon is fenntarthatóbbá váljon.
Simon Márton, az Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar hallgatójának fejlesztése egy szenzoros és egy szoftveres rendszer kombinációja. Az eszköz rendszeres talajnedvesség-méréseket végez, az adatokat pedig egy online felületen jeleníti meg műholdas megfigyelésekkel – például növényállapot mutatókkal – kiegészítve. Így a gazdálkodók pontosabb képet kaphatnak a talaj állapotáról és megalapozottabb döntéseket hozhatnak az öntözésről.
A fejlesztés egyik különlegessége, hogy a szenzorok nem hagyományos mobilhálózati IoT-kapcsolatra épülnek. Egy speciális rádiós megoldásnak köszönhetően egyetlen központi egység akár 10–20 kilométeres területet is lefedhet, így a rendszer olyan mezőgazdasági területeken is használható, ahol a mobilhálózati lefedettség korlátozott. A projekt egy talajnedvesség-szenzor és adatplatform prototípusa, amely segíthet a gazdálkodóknak csökkenteni a vízfelhasználást és a költségeket, miközben fenntarthatóbbá teszi a mezőgazdasági gyakorlatokat.
„A K&H-nál kiemelten fontos számunkra a fiatal tehetségek támogatása, hiszen meggyőződésünk, hogy a jövő innovációi gyakran az egyetemi évek alatt születnek és ezek a gondolatok később a gyakorlati IT fejlesztésekben is értéket teremtenek. Egy fiatalos, dinamikus és energikus szervezetként működünk, ahol az IT-szakemberek valódi fejlődési lehetőségeket találnak, támogató szakmai közösség, széles képzési lehetőségek, valamint karrierutak és projektváltási lehetőségek segítik kollégáink szakmai kiteljesedését. A K&H STEM pályázat díjazott projektjei is jól mutatják, miért fontos számunkra ez a terület, a fiatal fejlesztők már egyetemi éveik alatt olyan technológiákon dolgoznak- például szenzorhálózatokon, beágyazott rendszereken és felhő alapú adatplatformokon-, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a modern IT megoldásokhoz, melyek hosszútávon a banki és üzleti digitalizációt is formálják.”
– mondta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Fél évre lefagyhat az ipari ingatlanpiac a kormányváltás után
A kormányváltást követő bizonytalanság rövid távon érezhetően visszafoghatja a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac aktivitását. A piaci szereplők szerint a következő hónapokban a befektetők és vállalatok jelentős része kivárásra rendezkedhet be, ami átmeneti lassulást hozhat a tranzakciók számában.
„A politikai mikrokörnyezet rövid távon kivárást eredményez, szinte paralízist okozva a piacon, ahol a nem sürgős döntéseket elhalasztják”
– mondta Weitzel Zsolt, a REMAX Hillside irodák partnere és vezető értékesítője.
A nagy beruházások lehetnek a legérzékenyebbek
A szakértő szerint a bizonytalanság különösen a nagyobb volumenű beruházásokat és fejlesztéseket érintheti, ahol a döntések időigénye eleve hosszabb, és a gazdaságpolitikai környezet kiszámíthatósága kulcsszerepet játszik. Az ipari és logisztikai ingatlanpiac működését alapvetően meghatározza a befektetői bizalom, amely egy politikai fordulatot követően átmenetileg meginoghat.
„A kormányváltást követően az átmeneti bizonytalanság miatt a befektetők még legalább fél, akár egy évig kivárnak, amíg az új gazdaságpolitikai irányok körvonalazódnak”
– tette hozzá.
A kivárás elsősorban a nem sürgős beruházásokat érinti, ugyanakkor a már előkészített vagy folyamatban lévő projektek esetében nem várható azonnali leállás. A piaci szereplők ugyanakkor óvatosabbá válhatnak, különösen a spekulatív fejlesztések esetében, ahol a bérlői elköteleződés hiánya nagyobb kockázatot jelent.
A kereslet nem tűnt el, de óvatosabb lett
A bérlői oldalon szintén érzékelhető a döntéshozatal lassulása, amely nem független az elmúlt évek gazdasági folyamataitól sem. Az infláció, a magasabb finanszírozási költségek és az energiaárak növekedése már korábban is óvatosabb működésre késztette a vállalatokat.
„Vagyis a kereslet nem tűnt el, de óvatosabb, lassabban döntő és sokkal inkább költségtudatos lett”
– fogalmazott a szakértő.
Magyarország az elmúlt években jelentős nemzetközi tőkét vonzott az ipari és logisztikai szektorba, különösen az autóipari és e-mobilitási beruházások területén. A külföldi befektetők reakciója ezért kulcsfontosságú lehet a következő időszakban. Egy új gazdaságpolitikai környezet rövid távon kivárásra késztetheti a nemzetközi szereplőket is. A szakértők szerint ugyanakkor a jelenlegi helyzet elsősorban átmeneti jellegű. Amint az új gazdaságpolitikai irányok és szabályozási keretek kiszámíthatóvá válnak, a beruházási aktivitás fokozatosan visszatérhet.
Hosszabb távon a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac fundamentumai továbbra is stabilak maradhatnak, ugyanakkor a következő hónapokban a kivárás és az óvatos döntéshozatal határozhatja meg a piaci működést.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Kiderült, hogy a hölgyek, vagy a férfiak isznak-e több kávét Magyarországon
-
Ipar2 hét ago
2025 inspiráló hazai ipari projektjei
-
Gazdaság2 hét ago
Az MI nem munkahelyeket, hanem feladatokat automatizál
-
Gazdaság2 hét ago
Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek
-
Gazdaság2 hét ago
Fordulat az albérletpiacon: már nem a kis lakások diktálják az áremelkedést
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
Kiváló eredményekkel rajtolt el az „Impact 2030”, a Schneider Electric új fenntarthatósági programja




