Gazdaság
Öt európai piacon már ötezer e-kereskedelmi céget szolgál ki a magyar Barion
Az év végéig adatalapú marketingkommunikációs szolgáltatásával is piacra lép a fintech cég
Az online- és mobilfizetési megoldást kínáló Barion a magyar mellett már a cseh, német, osztrák és szlovák partnerekkel is együttműködik.
Magyarország egyik piacvezető fintech cége így már több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte, eddig közel másfél millió felhasználó fizetett már a rendszerrel, havi szinten több milliárd forintos forgalmat lebonyolítva. A Barion az év végéig Big Data alapú AdTech (reklámtechnológiai) megoldásával is piacra lép.
Idén ünnepli alapításának ötéves évfordulóját a Barion, mely már összesen négy európai ország e-kereskedelmi vállalkozásai számára kínál online fizetési megoldást. A cég 2017 év végén jelentős külföldi kockázati tőkebefektetésben részesült, amikor a cseh Home Credit Group hatmillió eurót (mintegy kétmilliárd forintot) fektetett a vállalkozásba.
A tőkeinjekcióval a Barion immár a nemzetközi piacokon is folytatja a Magyarországon elért exponenciális növekedést, hiszen közel másfél év alatt megduplázta e-kereskedelmi partnerei számát, mely már meghaladja az ötezret.
„A külföldi befektetés óta eltelt másfél év az intenzív növekedés időszakát jelentette a Barionnak. Nagyot nőttünk egyrészt szervezetileg, hiszen rengeteg új kolléga csatlakozott a csapathoz. Másrészt beléptünk a cseh és a szlovák piacra, illetve immár német és osztrák partnereket is kiszolgálunk. Ezzel jó úton haladunk kitűzött célunk elérése felé, hogy az európai online fizetési piac meghatározó szereplője legyünk”
– fogalmazott Kiss Sándor, a Barion Payment Zrt. alapitó-vezérigazgatója.
Év végéig jön a Barion adatalapú AdTech megoldása
A Barion a kezdetektől tervezi, hogy az online fizetési és vásárlói viselkedésről, szokásokról rendelkezésre álló és folyamatosan bővülő adatvagyonára alapozva online vásárlási ajánló, és programmatic hirdetési megoldást is értékesítsen partnerei számára. Az utóbbi időszakban ezeknek a szolgáltatásoknak a kifejlesztésére egy külön üzletágat hozott létre a cég, Nagy Barnabás, Chief Monetization Officer vezetésével. A Big Data alapú termékfejlesztés hamarosan beérik, és a tervek szerint új szolgáltatásival idén év végéig piacra lép a Barion.
„Új adatalapú szolgáltatásinkat elsősorban az olyan kisebb e-kereskedelmi cégek számára kínáljuk majd, melyek nem rendelkeznek elegendő méretű saját adatvagyonnal, és technológiai háttérrel ahhoz, hogy saját online ajánló és programmatic hirdetési megoldást fejlesszenek ki”
– fűzte hozzá Nagy Barnabás.
A Barion megoldása mind az e-kereskedő cégek, mind az online vásárlók számára előnyös lesz. A webshopok teljesen személyre szabott termékajánlatokat tudnak majd a vásárlóknak kínálni, akik így sokkal gyorsabban, és egyszerűbben találhatják majd meg az interneten a számunkra legmegfelelőbb termékeket, nagymértékben javítva így a vásárlói élményt.
Brutális nemzetközi fintech szabályozási verseny, Magyarország leszakadóban
A Barion számos területen tapasztalja, hogy a magyarországi szabályozási környezet a nemzetközi piacokon versenyhátrányt jelent.
„Magyarországi központú cégként a Barionra külföldön is a magyar szabályozás vonatkozik. Új felhasználók akvirálásakor óriási versenyhátrányt jelent például, hogy nagyon hosszadalmas az online adatfelvételi folyamat, mely során számos irreleváns személyes adatot is meg kell adnia az új felhasználóknak. Egy nyugat-európai júzernek ez sok esetben nem is értelmezhető, és elrettentő hatást vált ki. A másik fájdalmas pont a kiugróan magas tranzakciós illeték. Szemléletes példa, hogy míg Magyarországon eddig összesen három fintech cég kapott működési engedélyt, Litvániában már közel száz”
– húzta alá Kiss Sándor.
A magyar versenyhátrány olyannyira kézzelfogható, hogy a Brexit miatt az Egyesült Királyságot elhagyó és székhelyét más európai országba áthelyező számos fintech cég közül egy sem választotta hazánkat. A problémák miatt a Barion azt fontolgatja, hogy cégközpontját Magyarországról egy másik európai országba helyezi át.
Gazdaság
Kétmilliárd forintról döntött a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. első negyedévében 66 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg.
A TSZSZ az időszakban 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg. Emellett 4 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A kiadott szakvélemények száma az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal, a megítélt összeg pedig 150 százalékkal nőtt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független köztestületi szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Az idei év első három havi kérelmeinek zöme egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez.
Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre. A TSZSZ háromtagú szakértői tanácsa egy helyszíni szemle és a benyújtott dokumentumok alapján állapítja meg a teljesítés mértékét, így segíti a viták gyors lezárását. A szakvélemény elsődleges célja, hogy az segítse a felek megegyezését, de bírósági eljárás esetén jelentős előnyt jelent a szakvélemény, ugyanis az rövidebb határidőkkel és speciális eljárási szabályok mellett használható fel. Az eljárás határideje alapesetben 30 nap, indokolt esetben legfeljebb 60 nap. A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 3 százaléka, de minimum 200 ezer és legfeljebb 2 millió forint. A TSZSZ eljárása elektronikusan, egyszerű űrlapkitöltéssel indítható, így az építőipari szereplők gyorsan és hatékonyan juthatnak szakértői állásfoglaláshoz akár régebbi, még el nem évült szerződéseik kapcsán is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest közel 1,5 milliárdos növekedést mutat.
A számok döbbenetesek: az öt hónapos időszak teljes SZÉP-kártyás forgalmának több mint 30 százaléka élelmiszer-vásárlásokból származott, igaz, ebbe beleesett a tavalyi karácsonyi időszak is. Kimondható, hogy amíg hideg élelemért is lehetett SZÉP kártyával fizetni, addig a cafeteria-rendszer legismertebb eleme már nemcsak a pihenést és kikapcsolódást szolgálta, hanem a mindennapi megélhetés egyik fontos pénzügyi lába lett.
A vásárlási szokásokból az is jól látszik, hogy a felhasználók tudatosan és nagyobb volumenben költöttek. Az átlagos kosárérték elérte a 9200 forintot, vagyis sokan nem csupán néhány terméket vásároltak, hanem a kártyabirtokosok többsége jelentősebb, tervezett nagybevásárlások finanszírozására használta a keretét.
„Kiemelkedő érdeklődés övezte a hideg élelmiszerek SZÉP kártyával történő fizetését. És nemcsak a költési adatokban jelentett látható szintlépés, hanem a fizetési technológiák terén is
– hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője.
– Az ügyfeleink 5 százaléka használta digitális SZÉP kártyáját a fizetésnél. A digitális fizetés növekvő népszerűsége is igazolja, hogy a könnyű és gyors felhasználói élmény, valamint a technológiai naprakészség ma már alapvető elvárássá kezd válni bevásárláskor. Nem kérdés tehát, hogy a kkv-szektor számára a SZÉP kártya valódi stratégiai eszköz, akár cafeteriaként adják munkavállaóiknak, akár úgy, hogy maguk válnak elfogadóhellyé.”
Bár a K&H SZÉP-kártyás forgalmi statisztikákban továbbra is a nagyvállalatok dominálnak, a kisvállalkozások szerepe is érezhetően megnőtt ebben az időszakban, ami egyben azt is eredményezte, hogy a forgalom egy része közvetlenül a helyi közösségekben maradhatott, hozzájárulva a gazdasági sokszínűség megőrzéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Amikor a föld és az űr együtt segíti a gazdálkodókat – fiatal fejlesztő megoldása a vízpazarlásra
A digitális technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak a mezőgazdaságban. Az új megoldások segítenek abban, hogy a gazdálkodás hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. A pontos talajnedvességi adatok és az adatvezérelt öntözés hozzájárulhatnak a vízfelhasználás csökkentéséhez, a terméshozamok növeléséhez, valamint a természeti erőforrások védelméhez. A K&H STEM pályázat szakmai különdíjas projektje szenzoros mérések és műholdas adatok kombinálásával támogatja ezt a törekvést.
A fejlesztés hatása azonban nemcsak a mezőgazdaságban fontos. A víz tudatos használata a mindennapokban is érezhető lehet. Kevesebb pazarlás történik, így a természeti erőforrások is jobban megmaradnak. A pontos öntözési döntések pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy stabilabb legyen az élelmiszer-ellátás. Az ilyen adatvezérelt megoldások segítenek abban, hogy a mezőgazdaság jobban alkalmazkodjon a szélsőséges időjáráshoz, és hosszútávon is fenntarthatóbbá váljon.
Simon Márton, az Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar hallgatójának fejlesztése egy szenzoros és egy szoftveres rendszer kombinációja. Az eszköz rendszeres talajnedvesség-méréseket végez, az adatokat pedig egy online felületen jeleníti meg műholdas megfigyelésekkel – például növényállapot mutatókkal – kiegészítve. Így a gazdálkodók pontosabb képet kaphatnak a talaj állapotáról és megalapozottabb döntéseket hozhatnak az öntözésről.
A fejlesztés egyik különlegessége, hogy a szenzorok nem hagyományos mobilhálózati IoT-kapcsolatra épülnek. Egy speciális rádiós megoldásnak köszönhetően egyetlen központi egység akár 10–20 kilométeres területet is lefedhet, így a rendszer olyan mezőgazdasági területeken is használható, ahol a mobilhálózati lefedettség korlátozott. A projekt egy talajnedvesség-szenzor és adatplatform prototípusa, amely segíthet a gazdálkodóknak csökkenteni a vízfelhasználást és a költségeket, miközben fenntarthatóbbá teszi a mezőgazdasági gyakorlatokat.
„A K&H-nál kiemelten fontos számunkra a fiatal tehetségek támogatása, hiszen meggyőződésünk, hogy a jövő innovációi gyakran az egyetemi évek alatt születnek és ezek a gondolatok később a gyakorlati IT fejlesztésekben is értéket teremtenek. Egy fiatalos, dinamikus és energikus szervezetként működünk, ahol az IT-szakemberek valódi fejlődési lehetőségeket találnak, támogató szakmai közösség, széles képzési lehetőségek, valamint karrierutak és projektváltási lehetőségek segítik kollégáink szakmai kiteljesedését. A K&H STEM pályázat díjazott projektjei is jól mutatják, miért fontos számunkra ez a terület, a fiatal fejlesztők már egyetemi éveik alatt olyan technológiákon dolgoznak- például szenzorhálózatokon, beágyazott rendszereken és felhő alapú adatplatformokon-, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a modern IT megoldásokhoz, melyek hosszútávon a banki és üzleti digitalizációt is formálják.”
– mondta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
2025 inspiráló hazai ipari projektjei
-
Gazdaság2 hét ago
Fordulat az albérletpiacon: már nem a kis lakások diktálják az áremelkedést
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
Kiváló eredményekkel rajtolt el az „Impact 2030”, a Schneider Electric új fenntarthatósági programja
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
PEZ adagoló-összeszerelő gép fejlesztése
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek





