Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Vigyázat! Egy új androidos zsarolóvírus a névjegyzéken keresztül terjed

Az ESET szakemberei egy új zsarolóvírus családot fedeztek fel, amely az áldozatok kontaktlistáján szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben.

A zsarolóvírust eredetileg felnőtt tartalmakkal kapcsolatos fórumtémákban terjesztették a Reddit oldalain.

Az ESET munkatársai jelentették a zsarolóvírus kampányban használt Reddit profilt, amely sajnos azóta sem került letiltásra. A vírus rövid ideig az „XDA fejlesztők” nevű fórumon is futott, amely az Android fejlesztők platformja, de az ESET jelentése alapján az operátorok szerencsére már eltávolították a rosszindulatú üzeneteket.

„Az általunk felfedezett akció egyelőre csekély mértékű és amatőr. A zsarolóvírus maga szintén hibás – különösen a rosszul végrehajtott titkosítás szempontjából. Bármely titkosított fájl helyreállítható a támadók segítsége nélkül is”

mondta Lukáš Štefanko, a nyomozást vezető ESET-kutató.

„Ha azonban a fejlesztők kijavítják ezeket a hibákat, és a terjesztés tömegessé válik, ez az új zsarolóvírus komoly veszélyt jelenthet.”

Hogyan működik?

Az új zsarolóvírus figyelemre méltó terjedési mechanizmussal rendelkezik. Mielőtt elkezdené a fájlok titkosítását, egy sor szöveges üzenetet küld az áldozat névjegyzékében szereplő címekre, és arra ösztönzi a címzetteket, hogy kattintsanak egy rosszindulatú linkre, amely a vírus telepítőfájljához vezet.

„Elméletileg az is a fertőzések széleskörű terjedését szolgálja, hogy a zsarolóvírus által küldött üzenetnek 42 különféle nyelvre lefordított változata is van. Ám szerencsére még a kevésbé biztonságtudatos felhasználók is könnyen észrevehetik, hogy az üzenetek fordítása kifejezetten gyenge, sőt egyes nyelvi verziók teljesen zagyvák, értelmetlenek”

– tette hozzá Lukáš Štefanko.

Jó hír, hogy az Android/Filecoder.C nevű vírus jelenlegi verziójában a készítők a titkosításban is komoly hibákat vétettek. Az algoritmus ugyanis nem kódolja a nagy méretű archívumokat (50 MB fölött) és a kis méretű képeket (150 KB alatt), illetve a kártevő által kiválasztott „titkosítandó fájltípusok” listája is szerencsére elég összecsapott, átgondolatlan.

„A listát gyaníthatóan egy másik korábbi kártevő kódja alapján a hírhedt WannaCry zsarolóvírusból másolták”

– jegyezte meg Štefanko.

A vírus más furcsaságokkal is rendelkezik: a tipikus Androidos zsarolóvírusoktól eltérően az Android/Filecoder.C amatőr módon nem zárja le a képernyőt, hogy blokkolja a felhasználó hozzáférését a készülékhez. Ezenkívül a váltságdíj sem egységes, így a zsarolás során kért összegek dinamikusan változnak az áldozathoz létrehozott UserID révén, amelyek általában 0,01-0,02 BTC között mozognak.

„Az egyedi váltságdíjat megállapító trükk újszerű: még sosem láttunk ilyet egyetlen Android ökoszisztémából származó zsarolóvírusnál sem”

– mondta Štefanko.

„Valószínűleg úgy tervezték a rendszert, hogy a kifizetéseket hozzárendeljék az áldozatokhoz. Ezt általában úgy oldják meg a kiberbűnözők, hogy minden titkosított eszközhöz egyedi Bitcoin tárcát hoznak létre. Még ha feltehetően ez is volt a céljuk, ebben a jelenlegi kampányban viszont mégis csak egyetlen dedikált Bitcoin tárcát használtak.”

Azok, akik az ESET Mobile Security megoldását használják, védettek a támadás ellen, ugyanis a felhasználók figyelmeztetést kapnak az ilyen gyanús linkekről, de ha esetleg mégis letöltenék a fertőző alkalmazást, a program detektálja és blokkolja azt.

Mit tehetünk?

Az ESET mostani felfedezése rámutat arra, hogy a zsarolóvírusok még mindig komoly fenyegetést jelentenek az Androidos eszközök számára. Ahhoz, hogy biztonságban legyünk, érdemes betartani a legfontosabb szabályokat:

  • Tartsuk naprakészen eszközeinket, lehetőség szerint állítsuk be, hogy automatikusan frissüljenek, ha új verzió jelenik meg.
  • Kizárólag a Google Play áruházból vagy más megbízható forrásból vásároljunk, illetve töltsünk le alkalmazásokat. Bár ezek a felületek sem teljesen mentesek a rosszindulatú programoktól, de mégis sokkal nagyobb eséllyel kerülhetjük el a kártevőket, mint az ellenőrizetlen letöltési helyeken.
  • Mielőtt telepítünk egy alkalmazást, alaposan nézzük meg az értékeléseket és visszajelzéseket. Fókuszáljunk a negatív véleményekre, amelyek gyakran megbízható felhasználóktól érkeznek, míg a pozitív hozzászólások mögött sokszor maguk a támadók állnak.
  • Alaposan nézzük meg, milyen hozzáférési engedélyeket kér egy alkalmazás. Ha olyan dologhoz szeretne hozzáférni, amelyek nem kapcsolódnak a szolgáltatáshoz, akkor inkább ne telepítsük.
  • Használjunk megbízható mobilvédelmi megoldásokat.

Csizmazia-Darab István, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. IT-biztonsági szakértője hozzátette:

„az esetleges adatvesztés elkerülése érdekében célszerű időnként az Androidos eszközről is adatmentést végezni külső adathordozóra, vagy felhős tárhelyre. Komolyabb fertőzés
esetén ugyanis néha a gyári állapot helyreállítására (factory reset) kényszerülhetünk, mentés birtokában viszont könnyen helyre tudjuk állítani az értékes adatainkat.”

További információ az ESET WeLiveSecurity blogjában olvasható.

Gazdaság

Pest vármegyében is terjeszkedik az amerikai ingatlanlánc

Január 29-én, Veresegyházon nyitotta meg legújabb, országosan 25. irodáját a RE/MAX, a világ egyik legnagyobb, amerikai érdekeltségű ingatlanközvetítő hálózata.

A 110 országban több mint 9000 irodával rendelkező lánc friss, RE/MAX Platinum néven működő tagja is franchiserendszerben üzemel, jelen esetben egy helyi generálkivitelezővel, a Platinum Homes-szal szoros együttműködésben. Az új iroda ünnepélyes megnyitásában mások mellett Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere is részt vett.

Intenzív növekedésben van Magyarországon a világ egyik legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata, a RE/MAX. Az amerikai franchise alig pár év alatt megduplázta magyar irodáinak számát, január 29-én pedig már a 25. itteni egységét nyitotta meg Veresegyházon. Az irodalánc kezdetben a fővárosi prémiumpiacra koncentrált, majd hamarosan megkezdte a vidéki nagyvárosok és a frekventált üdülőövezetek meghódítását is, most pedig a jelek szerint a Budapest környéki agglomerációra fókuszál.

A RE/MAX Platinum néven megnyílt új egység átadóünnepségén beszédet mondott egyebek között Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere, Szalai Zsolt, az újonnan nyílt egység tulajdonosa és vezetője, valamint Keszthelyi Bence, a RE/MAX Magyarország ügyvezetője is.

A polgármester köszöntötte az új vállalkozást, majd rámutatott: minden új vállalkozás esetében abban reménykedik, hogy az hosszan része lehet majd Veresegyház életének, és jelen esetben ez ilyen háttérrel nem is lehet kérdéses. A települése egyébként jelentős az ingatlanpiac, és biztos, hogy az új vállalkozás ennek meghatározó szereplője lesz.

Szalai Zsolt kifejtette: az ingatlaniroda, ahogy az a nevéből is kiderül, szorosan együttműködik majd a Platinum Homes generálkivitelezővel. Így biztosítják ügyfeleiknek a valóban teljes körű és egyablakos szolgáltatást, amelyben igény szerint a telek kiválasztásától a tervezésen, felújításon vagy építésen át a kulcsrakész ház átadásáig mindent egykézben tarthatnak. Az ingatlankínálatot a RE/MAX garantálja, míg a kivitelezési feladatokat a Platinum Homes látja el. A választék az épületek tekintetében is széles, a hagyományos téglaházak mellett a cégnek komoly tapasztalata van a CLT-technológia (Cross Laminated Timber ‒ keresztirányban rétegelt tömörfa) alkalmazásában is.

Keszthelyi Bence, a RE/MAX franchise hazai vezetője rámutatott: a 25. egység megnyitása szimbolikus a hálózat számára, de a lendület nem áll meg. A közeljövőben 7 további egység nyílik majd az ország különböző pontjain. A recept Magyarországon is ugyanaz, mint bárhol a világon: a lokális irodák hozzáférnek a nemzetközi technológiához, adatbázisokhoz és az 1973-as alapítás óta összegyűlt nemzetközi tapasztalathoz, módszertanhoz. Ugyanakkor minden iroda önálló vállalkozásként működik, kifejezetten a saját környékére, a RE/MAX Platinum esetében az észak-pesti agglomerációra koncentrálva. A hely- és piacismeretet ötvözik tehát a nemzetközi legjobb gyakorlatokkal és a franchise egységesen magas szakmai elvárásaival. A legtöbb lakóingatlant évek óta a RE/MAX hálózat adja el a világon, és itthon is célja a további dinamikus növekedés, elsősorban a prémiumszegmensre koncentrálva.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Hankook az FIA globális partnereként erősíti a fenntartható innovációt a motorsport és a mobilitás területén

A Hankook, a világ egyik vezető globális gumiabroncs-gyártó vállalata, mostantól a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) globális partnere. Az együttműködés az FIA Global Partner Program részét képezi.

A program olyan szervezeteket egyesít, amelyek az innovációt, a fenntarthatóságot és a biztonságot a mobilitás és a motorsport jövőjét meghatározó alappilléreknek tekintik. A hivatalos aláírási ceremóniára január 23-án került sor az FIA londoni irodájában, Mohammed Ben Sulayem, a FIA elnöke, valamint Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója jelenlétében.

Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta:

„A fenntarthatóság és a technológiai innováció az FIA küldetésének középpontjában áll, így örömmel üdvözlöm a Hankookot új partnerünkként. Ez az együttműködés hűen tükrözi az FIA Globális Partnerprogramjának világszintű növekedését, és a közös munka révén tovább erősíti törekvéseinket, hogy biztonságosabbá tegyük a motorsportot és a mobilitást.”

Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója kifejtette:

„Az FIA és a Hankook osztozik abban a meggyőződésben, hogy a technológiai innováció csak akkor lehet tartósan hatékony, ha ötvözi a biztonságot, a méltányosságot és a felelősségvállalást. Az FIA globális partnereként technológiai szakértelmünket és a fenntartható gumiabroncs-fejlesztésben szerzett tapasztalatunkat a jövő mobilitásának szolgálatába kívánjuk állítani – a motorsportban és azon túl is.”

Craig Edmondson, az FIA kereskedelmi igazgatója hozzátette:

„Bővülő globális partnerprogramunkon keresztül az FIA olyan vezető nemzetközi szervezetekkel dolgozik együtt, amelyek osztoznak az innováció, a fenntarthatóság és a biztonság iránti elkötelezettségünkben. Örömmel köszöntjük a Hankookot a programban. Együtt folytatjuk a fejlődés felgyorsítását és egy fenntarthatóbb, jövőorientált mobilitási ökoszisztéma kialakítását.”

Az új partnerség értelmében a Hankook többek között az évente decemberben megrendezett FIA Díjátadó, valamint 2026-tól 2028-ig az FIA Fenntartható Innovációs Sorozat hivatalos partnere lesz. Ez utóbbi egy globális platform, amely szoros együttműködésben áll az olyan FIA világbajnokságokkal, mint az ABB FIA Formula E, a Formula–1, a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) és a Rali-világbajnokság (WRC). A sorozat összehozza az iparági vezetőket, elősegítve a párbeszédet, és az együttműködést – különös tekintettel a „pályáról a közútra” lehetőségek népszerűsítésére, amelyek révén a motorsportban megszülető innovációk hatást gyakorolhatnak a tágabb autóiparra.

A technológiai haladás közös előmozdítása

A partnerség a közös értékeken alapul: az új technológiák területén végzett úttörő munka a kulcsa a pozitív változásoknak mind a jövőbeli mobilitás, mind a motorsport terén. A Hankook átfogó technológiai szakértelmével és a fenntartható átalakulásra irányuló határozott fókuszával járul hozzá ehhez a szemlélethez. A prémium gumiabroncs-gyártó többek között AI-vezérelt fejlesztési folyamatokkal, az elektromobilitásba történő stratégiai befektetésekkel – mint például a kifejezetten elektromos járművekhez kifejlesztett iON gumiabroncs-családdal –, valamint a tanúsítottan megújuló és újrahasznosított alapanyagok fokozott használatával tör előre.

A modern mobilitás részeként a gumiabroncsok jelentősen hozzájárulnak a biztonsághoz, a hatékonysághoz és a fenntarthatósághoz – különösen az új hajtáskoncepciók felé történő technológiai váltás fényében. Ennek szellemében a Hankook integrált megközelítést alkalmaz, és olyan abroncsmegoldásokat fejleszt, amelyek megfelelnek a legmagasabb követelményeknek mind a hagyományos, mind az új járműtípusok esetében. Mint az ABB FIA Formula E világbajnokság és az FIA Rali-világbajnokság exkluzív technikai partnere és gumiabroncs-szállítója, a gyártó motorsport-szerepvállalása központi eleme a kutatási és fejlesztési stratégiájának az új anyagok és technológiák tesztelése során.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A fogyasztók új értéket keresnek: átalakul az autóipar jövője

A globális autóipar történetének egyik legátfogóbb átalakulásán megy keresztül, amelyet a fogyasztói elvárások gyökeres változása vezérel.

A Deloitte legfrissebb, 2026-os globális gépjárműfogyasztói tanulmányában (Global Automotive Consumer Study) a szakértők rávilágítanak, hogy a vásárlók egyre inkább az értéket, a hozzáférést és az élményt helyezik előtérbe, miközben az elektromos járművek (EV) iránti kereslet és a márkahűség is új utakat tör.

 A Deloitte több mint egy évtizede készíti el éves tanulmányát, amely objektíven mutatja be a gyorsan változó autóipari környezetet. A legfrissebb, 2026-os kiadás 27 kulcsfontosságú autópiac több mint 28 500 fogyasztójának véleményén alapul, és alapvető betekintést nyújt abba, hogy a járművásárlók mit tekintenek valóban értékesnek a mobilitásban, és milyen elvárásaik vannak a járműmárkákkal szemben.

„Az autóipari fogyasztók ma sokkal tudatosabbak az értékkel kapcsolatban. A minőség, valamint az innováció mellett megkövetelik az átláthatóságot és a bizalmat is. A magasabb járműárak és finanszírozási költségek miatt egyre inkább jellemző, hogy újragondolják, mit is jelent számukra a mobilitás valós értéke”

– mondta Gábor Zoltán, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának vezetője.

Az elektromos járművek és a márkahűség új korszaka

A tanulmány egyik fő megállapítása szerint az elektromos járművek (BEV – Battery Electric Vehicle) iránti globális kereslet egyenetlen eloszlást mutat a különböző régiókban, miközben a hibridek iránti érdeklődés folyamatosan erősödik. A fogyasztók pragmatikusabbá váltak, és a megfizethetőség, a töltési lehetőség elérhetőségének és a mindennapi használhatóság egyensúlyát keresik.

A márkahűség folyamatosan változik: Japánban továbbra is erős a vásárlói elkötelezettség, míg az első alkalommal vásárlók körében nagyobb a szándék a későbbi márkaváltására, különösen azokon a piacokon, ahol számos új szereplő jelent meg. Ez a tendencia új lehetőségeket teremt a feltörekvő márkák számára, de egyben kihívások elé is állítja a hagyományos gyártókat.

„Az, hogy a hibridek iránti érdeklődés jelentősen nő, míg a tisztán elektromos autók piaca differenciáltabban fejlődik régiónként, azt mutatja, hogy a vásárlók nem egyetlen technológiai megoldásra fókuszálnak. Az autógyártóknak rugalmasabb stratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek figyelembe veszik a helyi infrastruktúra fejlettségét és a fogyasztói preferenciákat”

– fűzte hozzá Farkas Gergely, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának szenior menedzsere.

A technológia és szolgáltatások szerepe

A kapcsolódási funkciók (connectivity features) terén a fogyasztók a biztonságot és a védelmet növelő megoldásokat értékelik a leginkább, ugyanakkor továbbra is magasak az adatmegosztással kapcsolatos aggodalmak. Ez rávilágít arra, hogy az adatvédelembe vetett bizalom kiépítése kulcsfontosságú az új technológiák széles körű elfogadásához.

A mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt, személyre szabott megoldások, valamint az OTA (Over-The-Air, azaz vezeték nélküli szoftverfrissítések) alapú fejlesztések iránt – amelyek hosszú távon növelhetik a járművek hasznosságát – nyitottak a fogyasztók. Ez a trend arra ösztönzi a gyártókat, hogy a járművet ne csak termékként, hanem folyamatosan fejlődő szolgáltatási platformként kezeljék.

A szolgáltató kiválasztásakor a fogyasztók a szolgáltatás minőségét, a bizalmat és az átláthatóságot tartják elsődlegesnek. Ez azt jelenti, hogy az after-care szolgáltatások terén is elengedhetetlen a kiemelkedő ügyfélélmény, amely erősíti a márkahűséget és a hosszú távú elkötelezettséget.

Mint arra a Deloitte 2026-os tanulmányában rámutatnak, az autóiparnak proaktívan kell reagálnia a változó fogyasztói igényekre, és a jövőben még inkább az ügyfélközpontú, értéket teremtő megoldásokra kell fókuszálnia a siker érdekében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss